A Generációs Szenvedés Ragadós Természete

A nemrég befejezett Szenvedés-sorozat kiegészítéseként fordítottam még le Adyashanti Kegyelembe Esni című könyvéből a Generációs Szenvedésről szóló fejezetet. Mielőtt megismerkedtem a Munkával, már több éve foglalkoztam a generációs szenvedés-mintákkal, generációs hitrendszerekkel, csak a felismerésen túl nem nagyon volt eszköz a kezemben, hogyan segíthessek az embereknek abba is hagyni azt. Mert csak úgy, hipp-hopp abbahagyni, azért nem olyan evidens. Byron Katie Munka-módszere, a Négy Kérdés és Megfordítások ebben is csodálatos eszköznek bizonyult, magába a kérdéssorba is be van építve a generációs mintákra való tudatosodás, és az összes ránk örökített hiedelmünket szép sorban megvizsgálhatjuk.

És akkor következzen Adya fantasztikus összefoglalója a generációs hitrendszeri szenvedésről:

Most pedig szeretnék egy teljesen más típusú szenvedést bemutatni, egy olyat, melynek a felgombolyítása különösen nehéz lehet. Mióta tanítani kezdtem, észrevettem, hogy létezik a szenvedésnek egy ragadós, mindent átható formája, melyből általában igen nehéz megtalálni a kivezető utat. Elneveztem „generációs szenvedésnek”. A generációs szenvedés azon a tényen alapszik, hogy mindannyian egy bizonyos generációs vonalból származunk, mely olyan régre nyúlik vissza, amíg csak elképzelni bírjuk, vissza egészen a kiinduló, eredő őseinkhez. Sok-sok generáció láncolatának az eredményei vagyunk. A családrendszerünkbe egyrészt rengeteg szépség és jóság ágyazódott be, másrészt viszont, ahogy azt mindannyian jól tudjuk, ún. „generációs fájdalom” vagy „generációs szenvedés” is. Ez egy létező energia, mely tudattalanul adódik át egyik generációról a másikra.

         Ha közelebbről megvizsgálunk egy bizonyos családrendszert, akkor kirajzolódik a generációkon átörökített fájdalom mintázata. Például, az olyan szülők, akik különösen hajlamosak a haragtól és a depressziótól szenvedni, általában olyan gyermekeket nemzenek, akik ugyanettől szenvednek, majd így tovább, szülőről gyerekre, újra és újra. A generációs szenvedés igen alattomos. Egyre mélyebben épül bele a családba, ahogy telnek-múlnak a generációk, és az emberek által megtapasztalt szenvedésnek nagy részét ez adja.

         Érdekes felfedezni a generációs szenvedéssel kapcsolatban, hogy nem személyes. Másképp fogalmazva, inkább egy vírushoz hasonlítható, mely az egy családba tartozó embereket megfertőzi. Olyan szenvedésfajta, mely megfertőz egy családot, majd az influenzához hasonlóan továbbadódik a következő generációknak. Amikor megszületsz, tudtodon kívül megkapod ezt a generációs fájdalmat. Később aztán szidod, harcolsz ellene, és szörnyűnek tartod, de ezzel mindössze annyit érsz el, hogy ennek a fájdalomnak a letagadása, vagy az ellene folytatott küzdelem csak még mélyebbre süllyeszti azt a lényedbe.

         Amikor elkezded felismerni, hogyan is működik ez a generációs szenvedés a te életedben, amikor meglátod, hogy a te szenvedési módod mennyire hasonlít a családod többi tagjáéra, akkor ez megnyithatja a szívedet és az elmédet. Ebből a tágabb nézőpontból pedig elkezdheted elengedni az előző generációk okolását, és megláthatod, hogy azok, akik neked átörökítették a szenvedést a generációs láncolaton keresztül, saját maguk is fájdalomban éltek, és nem voltak tudatában annak, hogy mi is történik. A fájdalom csak úgy rájuk szállt, majd megnyilvánult ilyen vagy olyan módon, végül pedig továbbadták a következő generációnak anélkül, hogy tudtak volna róla.

         A leggyötrőbb fájdalom és a legmélyebb sebeink, melyeket egész életünkben magunkkal hurcolunk, nagy részben ebből a generációs öröklődésből erednek. Meg szoktam kérdezni az emberektől, amikor beazonosítanak magukon egy erőteljes érzelmet, pl. haragot, neheztelést, dühöt: „Melyik szülődre emlékeztet ez az érzés: anyukádra vagy apukádra?” Általában pillanatok alatt képesek beazonosítani a mintát, főleg, amikor valamelyik mély érzelmi sebükről van szó. Amikor ezt tisztán meglátod, rádöbbensz, hogy az apádnak, a nagybátyádnak, vagy épp a nagynénédnek valójában ugyanaz a sebe, mint neked. Átadták neked az által, hogy kiélték, pont úgy, ahogy a szüleik átadták nekik.

         Végül, ez az energia elért hozzád, és te is elkezdesz szenvedni ebben a generációs fájdalomban. Könnyű emiatt megharagudni és másokat okolni, de amikor ténylegesen megérted a természetét, rájössz, hogy nem személyes, még akkor sem, ha a hatásai rád nézve igen csak személyesek.  De maga a fájdalom, maga szenvedés nem te vagy. Teljesen tudattalanul adódott át egyik személyről a másiknak, az egyik generációról a másikra. Maga a továbbadás is önmagában sokszor különösen fájdalmas, akár erőszakos, mert úgy tűnik, hogy te vagy ennek a szenvedésnek a célpontja, ahogy az megjelenik benned és a családtagjaidban. De ha képes vagy nem tökéletesen elveszni a haragodban – bár ez egy bizonyos szempontból teljesen érthető -, ha képes vagy visszatartani az ítéleteidet csupán egyetlen pillanatra, máris észerveheted, hogy az általad érzett fájdalom nagyrészt a családtagjaidból származó szenvedés, aminek nem szükségszerűen kell a sajátodnak lennie.

         Amikor észreveszed ezt a hatalmas fájdalmat magadban, tudd, hogy nincs értelme a családodat okolni mindezért. Amikor sürgetést érzel, hogy haragudj rájuk, jusson eszedbe, hogy a generációs vonalad is ugyanezzel a fájdalommal élt. Nagyon valószínű, hogy ők sosem képzelték, mindez generációs. Ők feltehetően igen személyesnek vélték, és épp ezért, nem volt más lehetőségük, mint ennek a fájdalomnak a kiélése, megjelenítése fizikai formában. Amikor elkezded meglátni ezt a hosszú szenvedés-láncolatot, rádöbbensz, hogy te vagy az, itt és most, aki megértheti ennek a generációs szenvedésnek a működését, és te vagy az, aki képes véget is vetni neki.

         Ennek a szenvedésnek a felgombolyítása nem feltétlenül könnyű és élvezetes, de ha tudsz róla, akkor radikálisan más nézőpontból leszel képes tekinteni rá. Bármikor, ha tudatossá válunk valamilyen fájdalmunkra, előfordulhat, hogy átmenetileg ez a fájdalom felerősödik. Olyan, mintha egy fajta érzelmi zsibbadásból ébrednénk fel, és azon kaphatjuk magunkat, hogy másokat okolunk a szenvedésünkért. De minél inkább kifelé tekintgetünk, másokra haragudva, és őket vádolva életünk különböző körülményeiért, annál tudattalanabbá válunk, és még több fájdalmat és szenvedést küldünk be a lényünkbe. És minél mélyebbre ássuk el magunkban a szenvedést, annál erőteljesebben adjuk azt át azoknak, akiket szeretünk – a gyerekeinknek, a barátainknak, a családtagjainknak, és így tovább. Igaz, hogy nagyon fájdalmas lehet ez a folyamat, de megláthatjuk, hogy fantasztikus lehetőséget kaptunk, saját tudatosságunkon és tisztánlátásunkon keresztül, hogy végre véget érhessen.

***

Bármennyire is generációs örökségünk a fájdalom és a szenvedés, fenntartani csakis a jelen pillanatban tudjuk saját elménk struktúrájában – az által, hogy elhisszük az elkülönültséggel, vádaskodással, elítéléssel kapcsolatos gondolatainkat. A szenvedést úgy lehet befejezni, hogy elkezdjük felfedezni, hogyan is tartja fent a szenvedést elménk a szokásos gondolati mintáin keresztül. És ahogy elkezdjük megérteni a szenvedés okait, azt hogy alapjában véve minden szenvedésünk gyökerénél saját magunk elkülönültségének és másságának illúziója van, máris elkezdtünk felébredni – a boldogtalanságból a boldogságba. Arra is szép lassan ráébredünk, hogy annak ellenére, hogy a családunktól örököltük a szenvedést, annak ellenére, hogy egész életünkben ezekkel a fájdalmat okozó mentális mintákkal éltünk, igazából egész szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel megvan bennünk az a képesség, hogy pontot tegyünk a szenvedés végére most, már csak a felismerése által is.

         Közvetlenül szembenézni a szenvedéssel elsőre nem feltétlenül kellemes. Olyan, mint amikor egy elzsibbadt végtagodba elkezd visszatérni a vér, és egy ideig fájdalmat tapasztalsz. Ez az a bizonyos „hangyák mászkálnak” érzés (angolban tűk és gombostűk szúrkálnak, ez még fájdalmasabb – megj.), ahogy újra elkezd áramolni a vér a végtagban, és az újra életre kel. Ez a felébredésnek az a része, amikor kijövünk az elme álmából. Nagyon fontos, hogy megengedjük magunknak ezt a folyamatot, hogy átmenjünk ezen a kizsibbadási fázison, kijöjjünk az elménk által kreált illúzióból – nem csupán önmagunkért, hanem azért is, hogy fel tudjunk hagyni azokkal a tudattalan viselkedéseinkkel, melyekkel mások szenvedését is okozzuk. Ekkor az emberiség szenvedésének megoldására irányuló válasz részesei leszünk. Amíg azonban szundikálunk egónk falai között, addig nem nagyon járulunk hozzá sem önmagunk, sem pedig senki más boldogságához. Ahogy aztán ébredezni kezdünk ebből az egós tudatállapotból, egyre kevesebbet szenvedünk, és ennek következtében a körülöttünk levő világnak is egyre kevesebb szenvedést okozunk. Igazi ajándékot tudunk adni a világnak, és ezt az ajándékot a világ boldogan fogadja. Épp úgy, ahogy mi is szeretnénk boldogan és szenvedéstől mentesen élni, minden ember is erre vágyik. Mindannyiunk számára adott a szenvedés befejezésének lehetősége, és mások segítése ennek a megvalósításában.

Generációs Szenvedésed feldolgozásához tanuld meg a Munkát gyorsan, profin, minicsoportban.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? 2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam legközelebb április 16-17-én, Budapesten (jelentkezési határidő április 4.), és április 30-május 1-én, Kaposváron.

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Adyashanti korábbi fordítások itt:

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/szenvedes-harom-modja-1.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/szenvedes-harom-modja-2.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/szenvedes-harom-modja-3.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/legerosebb-emberi-fuggoseg.html

10 Spirituális Úton Terjedő Betegség

Nemrégiben találtam egy amerikai cikket, mely egy szójátékos cím alatt (szexuális úton terjedő betegség angolul STD, és ugyanez a spirituális úton terjedő betegség rövidítése) gyűjtötte össze a spirituális-ezoterikus útkeresés legtipikusabb zsákutcáit. Azért döntöttem úgy, hogy lefordítom, mert mára magyarországi piac is igazi útvesztővé vált ebből a szempontból. Rengetegen vallják magukat ezoterikusnak és spirituálisnak, amiből leginkább egy kőkemény identitást alakítanak ki, amihez aztán hozzá nem lehet férkőzni. Semmi különbség aközött, hogy milyen hiedelmeit nem hajlandó megkérdőjelezni és feladni valaki: a spirituális/ezoterikus hiedelemrendszerek, nulla megélés kíséretében, ugyanúgy gátjai a valódi önmagunkra találásnak, mint bármilyen más hiedelmeink dédelgetése. Sőt. Tapasztalatom szerint még nehezebb dolguk van azoknak, akik már mindent elolvastak és elhittek, mivel ők már nem kevés pénzt és energiát fektettek a „kiokosodásukba”. És persze okosnak is gondolják magukat, jó erős falat is építettek, és nem hajlandók semmit sem megkérdőjelezni. Ilyenkor a Munka sem tud segíteni, hisz az első és legalapvetőbb előfeltételünk a nyitott elme, és a nem-tudás megengedése.

Saját tapasztalatomról is beszélek, hiszen a cikkben felsorolt 10 betegség közül én sem keveset szopikáltam be. Egyrészt azt gondolom, hogy tök jó is, hogy így történt, mivel így legalább testközelből ismerem és fel is ismerem őket, ha valaki beléjük csúszik. Másrészt, ezt az utat valószínűleg le is lehet rövidíteni, ha figyelünk, és tudunk a buktatókról.

Lényeg, hogy a Munka a segítségedre siet, ha már ráébredtél, hogy mivel nyomod épp az ágyat. Ha pedig még nem, akkor úgysem fog tetszeni ez a cikk, a Munka pedig még kevésbé. Byron Katie Munkáját azért is szeretem (tudjátok, az ezer másik ok mellett), mert képes az ilyen zsákutcákból kihozni, illetve bele sem vinni az embert. A hangsúly a Munkában egyáltalán nem a spirituális fejlődésen van, hanem egy sokkal egyszerűbb, örömtelibb, kreatívabb, automatikusan szeretetteljesebb élet megélésén.

A Munka megment a tengernyi hablatytól, blablától, üveges tekintetű révedéstől, egy kalapnyi pénz elköltésétől, és nem utolsó sorban a viccesebb dolgokkal is eltölthető időd felesleges elpocsékolásától. Akkor is megtalálod benne Önmagadat, ha egyáltalán nem vagy spirituális, és akkor is, ha minden vágyad a spirituális fejlődés. Közben pedig nem elszállsz az akárhányadik nemtudoménhova, hanem szépen, gyakorlatiasan kezded összerakni az életedet. A Munkával együtt jár a gyakorlatiasság is, újabb ok, amiért szeretem. :) Nem mások mondják meg, hogy most épp mit és hogyan kéne tenned, gondolnod, érezned, hanem ezzel az egyszerű eszközzel minden szépen letisztul saját magadnak és meglépődik. Ehhez azonban csinálni kell a Munkát, ezt már biztos unod olvasni. :) 

No, elég belőlem, nézzük a cikket, melyet nem szó szerint, hanem lényegi pontjaiban fordítottam le.

„Jó kis dzsungelben élünk, spirituális szempontból legalább annyira, mint az élet más területeit nézve. Tényleg úgy gondoljuk, hogy ha valaki már mondjuk öt éve meditál, vagy tíz éve jógázik, akkor bármivel is kevésbé neurotikus, mint egy másik ember? Legjobb esetben, talán, legalább egy kicsit jobban tudatában van a neurózisának. Egy ici-picivel.

Életem elmúlt 15 évét a spirituális úttal kapcsolatos kutatással és könyvek írásával töltöttem, olyan piszkos területeket vizsgálva meg, mint a hatalom, a szex, a megvilágosodás, a guruk, a botrányok, a pszichológia, a neurózis. Emellett alaposan foglalkoztam az őszinte, de fájdalmasan zavarodott és tudattalan motivációkkal is, melyek a spirituális úton jellemzik a keresőket.

Munkám és utazásaim során spirituális tanítók százait és spirituális gyakorlók ezreit ismertem meg, és ledöbbentett, hogy a „fogalmi mérgezőanyagok” mennyire láthatatlan és alattomos módon „fertőzik meg” az éretlen és összezavarodott keresők nézeteit és megtapasztalásait. Valahogy úgy, mint a szexuális úton terjedő betegségek.

A következő 10 kategória nem a téma teljes körbejárása, inkább csak körvonalazza a leggyakoribb spirituálisan terjedő betegségeket.

1. Fast-food (Gyorsétel) Spiritualitás: Keverd össze a spiritualitást egy olyan kultúrával, mely mindennél jobban díjazza a sebességet, az azonnali eredményt, illetve a több feladat egyszerre történő végzését, és az eredmény valószínűleg a fast-food spiritualitás lesz. A gyorsétel spiritualitás annak az általános és teljesen érthető fantáziának a terméke, hogy az emberi szenvedésből kivezető út gyors és egyszerű. Egy dolog teljesen nyilvánvaló: a spirituális átalakulást nem lehet gyorstalpalón megszerezni.

2. Hamis Spiritualitás: Erre az álspiritualitásra az jellemző, hogy úgy viselkedünk, öltözünk és beszélünk, ahogy szerintünk egy spirituális embernek illik. Ennek kb. annyi köze van a valódi spirituális felismeréshez, mint a leopárd mintás anyagnak a valódi leopárdbőrhöz.

3. Zavaros Motivációk: A fejlődés iránti vágy ugyan valódi és tiszta, de sokszor keveredik mögöttes motivációkkal, mint például: a mások szeretete iránti vágy, a valahová tartozás vágya, a belső ürességünk megtöltésének szükséglete, az a hiedelem, hogy a spirituális úton majd megszabadulunk a szenvedéstől, a különlegesség iránti vágy, a jobbá válás vágya, az Egység megélésének vágya.

4. Azonosulás a Spirituális Megtapasztalásokkal: Ha ebben a betegségben szenvedünk, akkor az egónk azonosul a spirituális megéléseinkkel, önmagának tulajdonítja azokat, és elhiszi, hogy ő ezeknek a megtestesítője és előidézője. Általában ez a betegség elég hosszúra nyúlhat, főként azoknál, akik megvilágosodottnak hiszik magukat és/vagy spirituális tanítóként funkcionálnak.

5. A Spirituális Egó: Ez a betegség akkor üti fel a fejét, amikor az egós személyiség szerkezetébe épülnek be a spirituális koncepciók és ideák. Az eredmény pedig egy „golyóálló” egó-szerkezet. Amikor az egó spiritualizálódik, akkor teljesen ellenállók leszünk az új ötletekkel, építő jellegű visszajelzésekkel szemben, nem lehet rajtunk segíteni. Nem lehet többé belénk hatolni, megfeneklünk a spirituális fejlődésben – mindezt a spiritualitás nevében.

6. Spirituális Tanítók Tömegtermelése: Számos olyan spirituális trend van, mely olyan embereket gyárt, akik azt gondolják magukról, hogy a megvilágosodás és a mesterlét állapotában vannak, pedig meg sem közelítik ezt a szintet. Ez a betegség úgy működik, mint egy spirituális futószalag: tedd magadra ezt a ragyogást, szerezd meg azt a felismerést, és bumm, máris megvilágosodtál, sőt másokat is képes vagy hasonló módon megvilágosítani. A probléma nem az, hogy ilyen tanítók tanítanak, hanem, hogy úgy állítják be magukat, mint akik már elérték a spirituális mesterszintet.

7. Spirituális Gőg: A spirituális gőg akkor üti jelentkezik, amikor a gyakorló hosszú évek erőfeszítése árán már elért egy bizonyos bölcsességet, de ezt az „eredményt” arra használja, hogy elzárkózzon a további megtapasztalásoktól. Ennek a betegségnek az egyik tünete a spirituális felsőbbrendűség, mely úgy ad hírt magáról, hogy „Jobb vagyok, bölcsebb vagyok, mások felett állok, mivel spirituális vagyok.”

8. Csoport-Elme: Szekta mentalitásnak vagy ashram kórnak is nevezik. A csoport-elme igen alattomos vírus, mely a hagyományos társfüggőség sok elemét magában hordja. Egy spirituális csoport nagyon finom és nem tudatos egyezségeket hoz a helyes gondolkodással, beszédmóddal, öltözködéssel és viselkedéssel kapcsolatban. Azok az egyének és csoportok, melyeket megfertőzött a csoport-elme, eltaszítják a csoport sokszor íratlan szabályainak nem megfelelő embereket, viselkedési formákat, körülményeket.

9. A Kiválasztottsági Komplexus: A kiválasztott nép hiedelme nem korlátozódik bizonyos népekre. Ez a hiedelem azt súgja, hogy „A mi csoportunk spirituálisan fejlettebb, erősebb, megvilágosodottabb, és egyszerűen csak jobb, mint bármely másik csoport.” Fontos különbség van aközött, hogy valaki felismeri a számára legmegfelelőbb utat, tanítót és csoportot, illetve, hogy azt hiszi, megtalálta Az Egyetlent.

10. A Halálos Vírus – „Megérkeztem a spirituális út végére.”: Ez a betegség olyan súlyos, hogy képes akár halálos veszélybe is sodorni a spirituális fejlődésünket. A spirituális fejlődés abban a pillanatban megáll, ha ez a hiedelem kikristályosodik a pszichénkben, hiszen úgy gondoljuk, hogy elértük a végcélt.

Sokkal könnyebb észrevenni és legyőzni ezeket a betegségeket és az önbecsapásunkat, ha megfelelő körültekintéssel járjuk az utunkat. Szeretném tudatosítani a Kedves Olvasóban, hogy ezek a „veszélyek” mindannyiunkat fenyegetik, és mindannyian bele is esünk némelyik csapdába. A nehéz időkben jól jön egy nagy adag humorérzék, illetve a valódi spirituális barátok támogatása. Amikor a spirituális fejlődés akadályaival szembesülünk, könnyű elcsüggedni, önleértékelésbe esni, és az egész utazásba vetett bizalmunkat elveszíteni. Ahhoz azonban, hogy valódi változást hozzunk ebbe a világba, meg kell őrizni a magunkba és a másokba vetett hitünket.”

(Forrás: Mariana Caplan, Ph.D. Author, Eyes Wide Open: Cultivating Discernment on the Spiritual Path)