Most már számos amerikai „Byron Katie-s” Barátomnak köszönhetően belecsöppentem a tegnapi Martin Luther King nap hangulatába. Be kell vallanom, hogy sokáig nagyon előítéletes voltam az amerikaiakkal szemben, pedig egyetlen két lábon járó USA lakót sem ismertem. Csak elhittem azokat a sztereotípiákat, amiket hallottam, olvastam róluk. Aztán egy ideje, főleg az utóbbi 4-5 évben, de még inkább, amióta Katie MunkaMódszerét ismerem, nem tudtam nem észrevenni, hogy a valóság nagyon más, mint az a felszínes maszlag, ami a médiában lejön az amerikaiakról. Természetesen ott is vannak mindenféle emberek, de azt látom, hogy sokkal „előrébb” járnak, mint mi.
Nekünk van ez a nagy magyar büszkeségünk, hogy mi ilyen meg olyan kivételes nép vagyunk – hagyjuk meg magunknak ezt az illúziót, ha tetszik. Viszont akkor tegyünk is azért, hogy ez valóban megmutatkozhasson. Tudom, persze, sokan tesznek is ezért, csak szokás szerint fordítva ülnek fel a lóra. Ja, igen, és ugye kiváló magyar lovasokként mi még mesteri módon tudunk nyilazni is erről a rohanó lóhátról. Vagyis fordítva ülünk, mivel a külvilágot próbáljuk erőszakkal megváltoztatni, és közben lenyilazzuk mindazokat, akik nem tetszenek nekünk. Ha máshogy nem, az előítéleteinkkel, a gondolatainkkal, a róluk alkotott, generációk óta hordozott véleményeinkkel.
Csináljuk máshogy! Magunkkal kezdve. A Munka erről szól. Megmutatja Neked, vagyis megmutatod magadnak, hogyan indul ki belőled MINDEN, és hogyan tartod fent a kint-et a bent-tel. És amint ráébredsz, hogy Te vagy mindennek a forrása, a te történeteid tartják össze egész képzeletbeli világodat, akkor megijedhetsz, hogy minden szétesik. Minden, amibe eddig kapaszkodtál, amivel igazoltad magadat, az identitásodat, egyetlen szempillantás alatt semmivé válik. Ez egy kritikus pont. Sokan itt futamodnak meg, és nem mennek tovább, hogy beletekintsenek abba az életbe, amire mindig is vágytak. Amire mindig is vágytunk. Mint magyarok, mint európaiak, mint amerikaiak, mint feketék, mint fehérek, mint sárgák. Mint emberek. Nekem ez az álmom. Hogy sokan eljuthassunk egy olyan tudatszintre, ahol az eddigi paradigma magától – saját magunktól – automatikusan eltűnik. A tudat törvényeinek működése értelmében. És mindez nem egy elszállt spiritualizmus jegyében, hanem mélyen a gyakorlati életben gyökerezve. Ha ez Téged is megérint, tarts velem. Üdv a klubban. :-)
„Amikor az emberek elhiszik a gondolataikat, akkor a valóságot ellentétpárokra osztják fel. Azt hiszik, hogy csak bizonyos dolgok gyönyörűek. A tiszta elme számára azonban minden gyönyörű a világon a maga sajátságos módján.
Kizárólag a gondolataidba vetett hited által tudsz a valóságosból valótlan csinálni. Ha azonban nem különíted el a valóságot kategóriákba elnevezések, és az elnevezések igaznak gondolása által, akkor hogyan is tudnál bármit is elutasítani vagy azt hinni, hogy valamely dolgok értékesebbek, mint mások. Az elmének az a feladata, hogy bebizonyítsa, hogy amit hiszel, az igaz, ezt pedig úgy éri el, hogy ítél, illetve ezt összehasonlítja azzal. Mire jó az elme számára egy ez, ha nem tudja bizonyítani egy azzal? Bizonyíték nélkül pedig hogyan képes egy ez vagy egy az létezni?
Például, ha úgy véled, hogy kizárólag Mozart zenéje gyönyörű, akkor a világodban már nem lesz helye, mondjuk a rap zenének. Természetesen jogod van a véleményedhez, de mások máshogy vélekednek a rapről. Hogyan reagálsz, amikor az a hited, hogy a rap ronda? Csikorgatod a fogaidat, bármikor csak meghallod, amikor pedig huzamosabb ideig hallgatnod kell (mert mondjuk szülő vagy nagyszülő vagy), akkor kínzókamrába költözteted magad. Szeretem, hogy amikor az elme meg van értve, akkor a rapnek és Mozartnak is van helye. Én semmit sem hallok zajnak. Számomra az autóriasztó pont oly gyönyörűséges, mint a madárcsicsergés. Ez mind Isten hangja. Természeténél fogva az elme végtelen. Amint megkérdőjelezte a hiedelmeit, akkor mindenben szépséget fog találni; olyannyira nyitott és szabad. Ez nem csupán filozófia. Ez az, amilyen a világ valójában.
Amennyiben elhiszed, hogy bárki cselekedete rossz, hogyan tudod meglátni benne a jót? Hogyan tudod észrevenni a jót, ami belőle származik, de esetleg csak évek múlva mutatkozik meg? Ha bárkit is rossznak látsz, hogyan lennél képes megérteni, hogy mindannyian egyenlőnek teremtődtünk? Mindannyian tanárok vagyunk, és az által tanítunk, ahogy élünk. Egy iszákos ember sokkal többet tud tanítani arról, hogy miért ne igyak, mint egy absztinens az áhítatosságával. Senkiben sincs több vagy kevesebb jóság. Senki, aki valaha élt nem jobb vagy rosszabb emberi lény nálad.
Az az elme, mely nem kérdőjelezi meg a gondolatait, a világot kicsi és veszélyes hellyé változtatja. Folyton csak újabb rossz dolgokkal és rossz emberekkel kénytelen teletömni a világot, és miközben ezt teszi, a saját szenvedését okozza. A legrosszabb dolog, ami valaha történt csak a múltban létezik, ami tehát azt jelenti, hogy egyáltalán nem is létezik. Vagyis nem több mint egy stresszes gondolat az elmédben.
Jó dolgok, rossz dolgok; jó emberek, rossz emberek. Ezek az ellentétpárok csak az összehasonlítás eredményeképpen érvényesek. Nem lehetséges vajon, hogy bármi, amit épp rossznak ítélsz magad számára, az csak valami olyasmi, amit még nem látsz át teljesen? A valóságban, minden dolog, minden ember messze túlmegy a te ítélőképességed határain.” (Byron Katie Az Öröm Ezer Neve)
