Lehet, hogy Károdra Van a Vonzás Törvénye, az Önfejlesztés és a Spiritualitás?

Elképzelhető, hogy nem fog tetszeni Neked ez az írás, mert ellentmondani látszik annak, amit az utóbbi években ELHITTÉL, és azóta is MEGKÉRDŐJELEZETLENÜL, MEGVIZSGÁLATLANUL HISZEL. Ismerősek a következő szavak és mondatok - hiedelmek?

„Fejlődnöm kell, ki kell lépnem a komfortzónámból, meg kell tanulnom a tudatos teremtést, célokat kell kitűznöm és elérnem, folyton jobbítanom kell magam, meg kell valósítanom önmagam, emelnem kell a rezgésszintemet (jajjj), meg kell tanulnom elengedni, minél többet kell a vortexben tartózkodnom (jujjj), csak pozitív gondolataim és érzelmeim lehetnek, jelen kell lennem, el kell jutnom a feltétel nélküli szeretethez, fel kell ébrednem/meg kell világosodnom, ki kell kerülnöm a karma körforgásából (persze).”

„Én teremtem a valóságomat; A negatív érzelmeimmel vonzottam be a betegségemet/ ezt az eseményt; Amit adok, azt kapom; Ahogy rezgek (én rezgek ám!), olyan dolgokat fogok bevonzani az életembe; A pozitív pozitívat vonz, a negatív pedig negatívat; Minden a Vonzás Törvénye alapján működik.”

Senkit nem szeretnék bántani, hisz mindenki pont azt hiszi, amit hisz. Pont azt tudja hinni, amit hisz, az elme általában nem kérdezi meg, hogy „Elhiggyük-e ezt a valamit itt, Kedves Gazdám?” Csak rácuppan és elhiszi, mivel ez a dolga, és egész életünkben erre kondicionáltuk. Addig, amíg fel nem merül bennünk az igény, a nyitottság arra, hogy kérdéseket tegyünk fel. Amíg ezerrel hiszem, amit hiszek, nem engedődik meg, hogy kinyíljon az elmém. És igen, az önfejlesztéssel, vonzással, teremtéssel, önkereséssel, spiritualitással kapcsolatos hiedelmek is hiedelmek. Sokszor a LEGMAKACSABB fajtából. Az elme olyan mértékben képes azonosulni ezekkel a hiedelem-rendszerekkel a változás, fejlődés, spiritualitás, jobbítás nevében, hogy nagyon nehéz még csak észrevenni is, mennyire beléjük záródtunk. Mutogatunk kifelé másokra, akik nem járnak azon az úton, mint mi, látszólag nem akarnak változni, célt kitűzni, megvilágosodni, akik nem veszik észre, milyen negatívak és begyepesedettek. És nem vesszük észre, hogy mi is pont annyira bezártak és begyepesedettek vagyunk, mint amilyennek őket LÁTJUK ÉS ÉRZÉKELJÜK a saját hiedelmeink kivetüléseként.

Elsősorban arra hívlak most, hogy vizsgáld meg a fenti készpénznek vett hiedelmeket. Bármelyiket és mindegyiket, amelyiket eddig eszedbe sem jutott hiedelemként látni, hisz hát „persze, hogy így van”. Pl. „Folyton fejlődnöm kell.” Vagy: „Meg kell világosodnom.” Vagy „A negatív érzelmeimmel vonzottam be ezt a…” Vagy: „Minden a Vonzás Törvénye alapján működik.” EGYENKÉNT vedd vizsgálat alá ezeket a hiedelmeket, szépen elmélyülve önmagadban és a kérdésekben. Lehetővé téve, hogy kapcsolatba kerülj egy olyan dimenzióval, a NEM-TUDÁSSAL, ami mindig itt van, békés és nyugodt, nincsenek elvárásai és diktátumai, csak legtöbbünk teljesen elvesztette „vele” a kapcsolatot, mert egy pillanatra sem állt meg, hogy megnézze, TELJESEN BIZTOSAN TUDHATJA-E, hogy amit hisz, az úgy van. Csukott szemmel ajánlom végezni. Engedd bele magad a kérdésekbe és VÁRJ, HOGY FELBUKKANJON A VÁLASZ. Ne ugorj rá az eddig készpénznek vett válaszokra, engedd meg, hogy most kicsit másképp legyen. A Munka nem gondolkodás, hanem elmerülés, meditáció, ahol egy egész másfajta valóság tárul fel számodra, mint amit eddig láttál.

• Ki mondja, hogy úgy van?
• Mikor hitted el, hogy úgy van?
• Honnan vetted, hol hallottad, hol olvastad?
• Teljesen, száz százalékos bizonyossággal tudhatod, hogy úgy van?
• Tudhatsz-e bármit is teljes bizonyossággal?
• Az adott hiedelem békét vagy feszültséget kelt benned?
• Mi zajlik benned, ha elhiszed az adott gondolatod s közben azt látod, hogy még nem úgy van az életed?
• Hogyan éled a mostani életedet, ha elhiszed az adott gondolatot. Mennyire vagy képes itt lenni, most, megélni azt, ami most van, úgy ahogy az van?
• Hogyan bánsz önmagaddal, ha elhiszed, hogy…?
• Mitől akarod megóvni magad ezzel a hiedelemmel?
• Mi elől menekülsz ennek a hiedelemnek a segítségével?
• Mi mindent nem vagy képes megtenni, ha ezt hiszed?
• Mennyi energiád megy el az életben arra, hogy ezzel foglalkozol?
• Mit remélsz kapni, ha majd „oda” jutsz?

• Üldögélj kicsit, és nézd meg, ki vagy a gondolat nélkül. Csak nézegesd az életedet, a felbukkanó élet-képeket, ahogy felkelsz reggel, teszed a dolgod, és soha többé nem merül fel benned az a gondolat, hogy…

Végül pedig fordítsd meg az állítást és keress példát arra, hogyan igaz így is. Írok ide pár példát:

Eredeti: „Ki kell lépnem a komfortzónámból”

Megfordítás: „Be kell lépnem a komfortzónámba.” – Fedezd fel, mi mindent hittél el magáról a komfortzónáról, ismerkedj meg vele, barátkozz össze vele. Fedezd fel, mi mindentől védett meg idáig, vedd észre, hogy mekkora szolgálatot tesz neked, mert megvéd a képzeletbeli félelmeidtől. Segítségedre van abban, hogy felfedezd, mitől is félsz, és aztán rá tudj nézni ezekre a félelmekre. Lépj bele, merülj bele, és vedd észre, hogy semmi más, mint képek és szavak sorozata, melyeket a valóságnak hiszel.

Eredeti: „Folyamatosan fejlődnöm kell.”

Megfordítás: „Folyamatosan visszafejlődnöm kell.” – Nézd meg, milyen nézőpontból igaz, hogy a folyamatos fejlődni akarással inkább visszafejlődsz. Pl. valójában visszafejlődsz a saját magaddal való kapcsolatban, mert nem hogy jobban szeretnéd magad, hanem még kevésbé, ha nem látod a „fejlődés” jeleit. Visszafejlődhetsz az elme nyitottságában, ha csökönyösen ragaszkodsz ahhoz, hogy fejlődnöd kell, az életed élvezetéről már nem is beszélve. És igen, valójában mindannyiunknak „visszafejlődnünk” lenne érdemes abból a sok minden mentális, ragacs-történetből, melyeket teljesen tudattalanul cipelünk. És amik folyamatos menekülésben, küzdésben, rettegésben, keresésben tartanak minket.

Eredeti: „Én teremtem a valóságomat.”

Megfordítás: „Nem én teremtem a valóságomat.”

Résztvevő: Én teremtem a valóságot.

Byron Katie: A valóság már meg van teremtve, te csupán történetet mesélsz arról, ami megteremtetett.

Az alapvető ön- és valóság-erőszakoló félreértésünk az, hogy van itt egy „én”, akinek hatalmában áll a „valóságot” megteremteni. Hogy van itt egy „én”, akinek irányítása van afelett, ami történik. A „tudatos teremtés” azt a hamis illúziót adja, hogy „te” vagy a dolgok irányítója és a valóság majd neked engedelmeskedik. Belegondoltál már abba, mekkora arrogancia ezt hinni? És igen, szeretjük a dajkameséket. Te meddig hiszed még el őket? És igen, megszoktuk, hogy fejjel lefelé látunk, csak ennek nem is vagyunk tudatában. Ki vagy a történeted nélkül?

Te teremted a szelet, az esőt, a napsütést, a meleget, a hideget? Az utcádba behajtó autót? A kerteden átsétáló macskát, a fenyőfán csiripelő madarat? A téged nem kedvelő főnöködet, a dacos gyerekedet, a kelést a bőrödön, az orrod előtt elhúzó trolit, a forgalmi dugót, a kedvesed csókját, édesanyád elutasítását? Te teremtetted azt, hogy apukád fiatalon meghalt? Hogy a szüleid elváltak? Hogy nem érkezik meg a Nagy Ő az életedbe? Hogy ellopják a pénztárcádat? Folytassam?

Folytasd nyugodtan magadnak. És üldögélj a saját példáidban: hogyan lehet az igaz, hogy semmi közöm nincs ahhoz, ami történik? Lehet, hogy a világ csak úgy történik? Lehet, hogy csak szeretném elhitetni magammal, hogy irányításom van felette? Lehet, hogy csak kétségbeesve próbálok minden elképzelést megragadni, mely illuzórikus, jövőbeni biztonságot látszik nyújtani, csak azért, hogy ne kelljen megtapasztalnom a jelenben felbukkanó, nem kívánatosnak, rossznak megtanult érzelmeimet és érzéseimet? Lehet, hogy az egész életem egy félreértés ily módon? Lehet, hogy nincs egy olyan pont, ahova majd egyszer eljutok, és ott végre megnyugodhatom? Lehet, hogy bármit megtennék azért, csak NE KELLJEN EZT AZ EMBERI ÉLETET AZ Ő TELJESSÉGÉBEN MEGTAPASZTALNOM? Lehet, hogy érdemes lenne ezt az egészet valahogy teljesen megfordítva vizsgálnom? Lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy a jelenben felbukkanó megtapasztalásaimmal foglalkozzam, hogy észrevegyek mindent, ami elvon innen, ahol épp vagyok, ahol az élet zajlik? Lehet, hogy az élet sokkal egyszerűbb, mint elhittem, lehet, hogy az élet pont az és pont úgy, ahogy most van és most történik?

Megengedem-e magamnak, hogy megálljak egy pillanatra és magamba eresszem mindezt? Megengedem-e magamnak, hogy ne nekem legyen igazam? Megengedem-e magamnak, hogy belemerüljek az életbe, a testembe, a menekülésre kényszerítő érzéseimbe, és kíváncsian megtapasztaljam, MI IS TÖRTÉNIK, HA VÉGRE MEGÉRKEZEM IDE ÉS MEGÉLEM AZ ÉLETET, AZ ÉRZÉSEKET címkék, történetek és értelmezések nélkül?

Egyszerűen csak vedd észre, hogy menekülsz. Vedd észre, ha mentális biztonságot, egy képekben kivetített jövőt és az általuk előidézett, kellemesnek megtanult testi érzeteket hajszolod. Vedd észre, mennyire nem bízol abban, ami van. Hogy mennyire hibásnak véled a valóság útját, és mennyiféle módon próbálsz valami „jobbat” kihozni belőle. Hogy mennyire félelmetesnek tűnik egyszerűen csak NEM TUDNI, egyszerűen csak LENNI. Mert az elme mindig hajtani fog. El innen. Ezt pedig csak úgy tudja elérni, ha mindig talál valami kivetnivalót azzal, ami épp van, mindig valamilyen módon hiányosnak láttatja és érzékelteti, így mindig elkerülésre, elmenekülésre késztet. Zsigereinkbe ivódott a fájdalom elkerülése és az öröm keresése. Csak épp az, amit fájdalomnak hiszünk, nem az, hanem az élet aktuális megjelenésének az ÉRTELMEZÉSE. És amit örömnek hiszünk, az sem az, hanem egy másik értelmezés. Tudom, nem ezt hallottad és tanultad eddig. Tudom, hogy nehéz lehet egyáltalán csak beengedi is mindezt. Mégis biztatlak rá. Mert az ÉLETET egyetlen „helyen” fogod megtalálni: itt és most. És csakis akkor fogsz végleg megnyugodni, ha minden értelmezésedet és ellenállásodat felszámolod az élet éppen felbukkanó megjelenéséről. Mert az mindig csak van. Mondhatni semleges. Csak évezrednyi megvizsgálatlan ős-történetünk vetül rá. (Erről részletesebben írtam egy régi bejegyzésben: Miért érzékelem ilyennek a világomat?)

Byron Katie: Egyet értesz azzal, hogy azért akarod a sikert, mert azt hiszed, hogy akkor békére lelsz?

Férfi: Igen, pontosan.

Byron Katie: Nos, ahogy itt ülsz ebben a székben és megtapasztalod a téged körülölelő támogatást, vedd el, amiért jöttél, anélkül, hogy a testednek hatalmas utat kéne megtennie azért, amid MÁR MOST is megvan. Ha a békességet keresed, azt ÖNMAGADBAN találod meg. Itt és most keresd meg a békességet, odabent, ne odakint a világban. Aztán pedig élvezd a külvilágot, ahogy az megélődik rajtad keresztül.

„Mindannyian arra kondicionálódtunk, hogy a mindenkori megtapasztalásainkat megmérjük egy kozmikus hőmérőn, mely megmutatja, milyen messze jutottunk az úton és milyen messze vagyunk még a céljainktól. Amikor épp fájdalmat, félelmet, kételyt vagy szomorúságot tapasztalunk, azt az ítéletet hozzuk meg, hogy biztos rosszul csinálunk valamit, rossz úton haladunk. „Rossz vagyok” – jelentjük ki. „Nem megfelelő megtapasztalás!” Amikor pedig boldogságot és örömöt tapasztalunk, azt a következtetést vonjuk le, hogy jól haladunk és közeledünk a tökéletes jövőbeni cél-ponthoz. „Jó vagyok” – szól az ítélet. „Ez a megfelelő megtapasztalás!” De a MÉRŐMŰSZER HAZUGSÁG. Mert a valóságban nincsenek mérőműszerek, nincsen senki, aki előírná, mi is a helyes megtapasztalás. Nincs egy rögzített pont a jövőben, mely felé haladunk, NINCS VÉGSŐ MEGPIHENÉSI HELY. A jelenbeli megtapasztalásunk sosem jelent semmit és sosem valami másnak a jele, és nem is egy lépcsőfok a valami felé vezető úton. Sosem a siker vagy kudarc barométere, és egyáltalán nem figyelmeztet arra, hogy milyen közel vagy távol vagyunk az otthontól. A jelen megtapasztalás maga az Otthon. És ha bárki is valaha máshogy beszélt neked erről, csupán azért tette, mert a saját mérőműszer-ketrecébe zárva érezte magát. Hagyd abba a méricskélést, az összehasonlítást és élj át minden pillanatot úgy, ahogy van. Történetek nélkül. Itt nincs ketrec. Így máris és mindig haza érkezel.” (Jeff Foster)

Várlak szeretettel 4 intenzív nap megtapasztalásra, méricskélés, viszonyítás, hazugságok nélkül. Egy találkozásra a történetek nélküli önmagaddal. Csak nyitott elmére van hozzá szükséged. És tán egy kicsit arra, hogy eleged legyen a jövőbeni keresgélésből, az állandó méricskélésből és az önmagaddal és az élettel vívott harcból. Ha már tényleg megnyugodnál – VÉGLEG -, várlak szeretettel:

4-napos Byron Katie Munka-Önvizsgálat Intenzív, augusztus 10-13.

Részleteket itt találsz: 4-napos Munka Intenzív

Miért Is Nem Működik a Vonzás Törvénye?

Számos bejegyzésben foglalkoztam már a divatos „teremtéssel”, Titokkal, bevonzással, programozottságunkkal, gondolatainkkal. Rengeteg mítoszt, hiedelmet tettünk magunkévá az elmúlt évek „Teremts egy jobb életet magadnak” trendje során. Lefordítottam egy cikket, mely nagyon jól összefoglalja, hol van a bibi a gépezetben, elsőként ma ezt olvashatjátok. Legtöbben már valószínűleg hallottatok minderről, mégis úgy vélem, érdemes ilyen egyszerű megfogalmazásban is megismerni a működésünket. A cikk után pedig a Munka-féle megközelítést ajánlom figyelmetekbe, mert a Munka teljesen más vizsgálatot alkalmaz a hiedelmekkel kapcsolatban, mint az igen elterjedt: írjuk felül a negatív tudatalatti programozottságunkat pozitívokkal, és akkor majd szuperhepihawai lesz minden. Nos, a Munka ennél sokkal, de sokkal mélyebbre megy. De erről a cikk után.

„A Vonzás Törvénye a Secret című filmnek és könyvnek köszönhetően vált igazán népszerűvé néhány évvel ezelőtt. Az emberek kapzsiságára alapozva, a Titok alapjában véve azt állította, hogy bármit bevonzhatsz az életedbe – pénzt, sikert, tökéletes kapcsolatot, csodás házat, autót stb. -, mindössze azzal, hogy fenntartod magadban azt a pozitív szándékot, hogy szeretnéd az adott dolgot megkapni. Más szóval, ha kinyilvánítod a pozitív szándékodat, és pozitívan gondolkodsz, akkor bármit manifesztálhatsz, megteremthetsz az életben.

A pozitív gondolkodás valójában már évtizedek óta jelen van az önsegítő irodalomban és világban, elég, ha csak Napoleon Hill, Dale Carnegie, vagy Vincent Peale birodalmára gondolunk. Ők a New-Age gondolkodásmód előfutárai, akik a pozitív gondolkodást a személyes siker elérésére kezdték ajánlani.

Minden pozitív gondolkodáson alapuló „új” sikerrecept sikerre van ítélve, hisz, ki ne akarna könnyedén meggazdagodni? Teljesen beleillik ez a módszer a mi kapzsi, lusta világunkba.

A „vonzásos” marhavagonokba való feltülekedés közben azonban igen kevesen állnak csak meg, hogy egy kicsit eltűnődjenek azon, miért is nem éli mindenki az álmait, ha mindez ennyire könnyű? És egyáltalán, hogyan működne a világ, ha mindenki az álmait élné – ki végezné el azokat a munkákat, melyeket senki más nem lenne hajlandó elvégezni? És tényleg olyan buli lenne, ha mindenki hatalmas házban élne, és luxusautót vezetne?

Ha megnézzük a Titok utáni könyv- és tanfolyam-generációt, azt láthatjuk, hogy a kezdeti Titok-optimizmust felváltotta a kiábrándultság. Most már olyan kurzusokat hirdetnek, ahol megtanítják neked, miért is nem működik számodra a vonzás törvénye: fizess nekem, én pedig elárulom neked a hiányzó összetevőt.

Nos, ez sem fog nagy port kavarni hosszú távon.

Osho ezt az egész pozitív gondolkodásosdit marhaságnak nevezte, már jóval azelőtt, hogy a Titok megjelent. Azt mondja, hogy a pozitív gondolkodás semmin nem tud változtatni, mivel épp a tudattalan elme tartalmának megvizsgálását kerüljük ki vele, ami pedig tele van negativitással. Úgy fogalmaz, „Gondolod, hogy ha nem látod, attól majd eltűnik? Csak hülyíted magadat. Nem tudod a valóságot megváltoztatni. Az éjszaka még akkor is jelen lesz, ha azzal áltatod magadat, hogy huszonnégy órán keresztül nappal van.”

Nemrégiben pedig a kedvenc tudósom, Dr Bruce Lipton, tudományos magyarázattal állt elő azzal kapcsolatban, amit Osho annyi éven keresztül hajtogatott. Dr Lipton elmagyarázza, hogy a pozitív gondolkodás azért nem működik, mert a tudatos elmével végezzük. Az életünket azonban nem a tudatos elme irányítja.

Az életünket a tudattalan, vagy más szóval, tudatalatti elme irányítja. Dr Lipton tudományos kísérletek alapján azt állítja, hogy az életünk 95-99%-ban a tudatalatti elme vezérlése alatt áll, ami a tudatos elménél összahasonlíthatatlanul erőteljesebb információ-feldolgozó „szerkezet”. Mindez pedig azt jelenti, hogy a tudatos elménk, ahol az ún, „pozitív gondolkozásunk” is tanyázik, nem képes túl sok vizet zavarni.

Ha a tudatos vágyaink egybeesnének a tudatalatti hiedelmeinkkel, akkor nem lenne semmi probléma. Akkor a „Vonzás Törvénye” automatikusan működne – semmit nem kéne csinálni, hogy megteremtsük őket. Tudatalatti hiedelmeinknek azonban nagy része (Lipton szerint a 70%-a) negatív és destruktív, nem pedig olyan, amit tudatosan is szeretnénk! Ezek alapján eléggé nyilvánvaló, hogy a pozitív gondolkodás kudarcra van ítélve. Mintha a széllel szemben pisilnénk.

Mindez tehát azt jelenti, hogy gondolhatjuk mi azt tudatosan, hogy több pénzt szeretnénk, és álló nap vizualizálhatjuk azt a jó kövér bankszámlát, sok-sok nullával a végén, ha a tudatalattinkban olyan programok futnak, melyek azt mondják, hogy nem érdemeljük meg a gazdagságot, vagy mi sosem nyerünk semmit, hogy ez másoknak való, nem pedig nekem, akkor tudod, mi történik? Holtod napjáig vizualizálhatod azokat a milliókat, akkor sem fogod őket megkapni!

A tudatalatti elme, mondja Lipton, olyan, mint egy lemezjátszó – a gyerekkorunkban megtanult „dalokat” játssza egész életünkben. A lemezünkön a szüleinktől és más, életünkre nagy hatást gyakorolt személyektől bekódolt üzenetek rögzítődtek, a folyamat 6 éves korunkig lejátszódott; a lemez teleíródott. A legtöbb programunk olyasmi, hogy „Nem vagy elég jó”, „Nem érdemled meg”, Mások jobbak, mint te”, „Nem vagy elfogadható és szerethető úgy, ahogy vagy, jobbnak kell lenned.”

Ezek az üzenetek, programok, közvetlen vagy közvetett módon jutottak el hozzánk, és túlnyomó részük lemerült az ártatlan tudatalattinkba, ahol a saját igazságainkká váltak. A lemezjátszó pedig elkezdte újra meg újra lejátszani ugyanazokat a programokat, amikor hasonló helyzetekbe kerültünk, és mi a programok szerint cselekedtünk ismételten. Más szóval, ördögi körbe kerültünk, ahol újra meg újra bizonyítékokat szereztünk arról, hogy ezek a negatív programok igazak, s ezáltal még tovább erősítettük őket. És ez a mai napig folytatódik! Folyamatosan szabotáljuk a boldogság, a siker, a szerelem megszerzésére tett kísérleteinket, csak éppen még annak sem vagyunk tudatában, hogy mindezt saját magunk tesszük, mivel az egész tudattalan, ugyebár.”

(szerző: Anando)

Nos, a legtöbb „sikermódszer” eljut eddig a pontig, és arra a következtetésre jut, hogy akkor az a megoldás, ha a negatív tudatalatti programjainkat pozitívra írjuk át. Azt mondja, hogy ne ezt gondold, hanem gondold azt helyette. Ne azt gondold, hogy sikertelen vagy, hanem azt gondold, hogy sikeres vagy. Hmmm. Állj meg most egy pillanatra, és gondolj ebbe bele. Szerinted attól, hogy azt ismételgeted magadban, vagy hanghordozókon naphosszat hallgatod, hogy „Szép vagyok, gazdag vagyok, sok pénzem van, imádnak a nők, nagy házban élek, stb.”, ezek a dolgok tényleg meg is fognak valósulni az életedben? Ha Neked igen, akkor az emberek azon minimális táborába tartozol, akinek a tudatalatti programjai mondják ezt. A többiek pedig elkeserednek és szenvednek. És még görcsösebben „termtenek” és „vonzanak”. Ezt nevezem én az Élet erőszakolásának. Még „jobbak” lenni is a legerőszakosabb módon akarunk. Akarunk. És amíg belül erőszakot folytatunk, addig az erőszak kint is folytatódni fog, ezt lenne már jó nagyon mélyen megértenünk.

A Munka, illetve Byron Katie egész „látásmódja” megérteti és meg is életi Veled, hogy eleve semmi nem igaz abból, amit elhittél. Csak történeteket kreáltál a Valóságról, teljesen ártatlanul, hisz mindenki ezt csinálta. Közben ezek a történetek nem az igazság, nem a Valóság. Csupán gondolatok, melyeket Te értelmezel így vagy úgy. A Munka nem átírja, hanem semmissé teszi a hiedelmeidet, a programjaidat. Egy nagyon egyszerű, mégis lényed mélyébe hatoló folyamattal – A Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal – mintegy „visszacsinálod” az egész eddig elhitt életedet. Amikor megszülettél, tiszta volt a winchester, ha kitartóan végzed a Munkát, akkor újra egy tiszta winchester leszel, ennek a teljes felszabadulásával és végtelen potenciáljával. Semmit nem fogsz tudni többé elhinni, a pozitív gondolatokat sem, mert rájössz, hogy erre semmi szükség a Létezés végtelen intelligenciájával szemben. Ráhagyatkozol erre a csodás Valóságra, és szóhoz sem jutsz többet. Csak figyeled, ahogyan minden a lehető legédesebb módon történik körülötted, imádsz megmártózni benne, és minden pillanatát élvezed. Még akkor is, ha hagyományos éretlemben nem jó, sikeres, vagy gazdag. Ha nem hiszed, járj utána!

Ajánlom felfrissítésre a Valami Sokkal Intelligensebb… című bejegyzést, további, nagyon mély adalékokért. Mostanra biztosan máshogy is fogod érteni, aki pedig nem olvasta, az ne hagyja ki: http://onmunka.blogspot.com/2011/02/valami-sokkal-intelligensebb-meg-mindig.html

Ha új vagy az ÖnMunka blogon, böngéssz kedvedre; itt valóban megtalálhatod Önmagad.

Ha még nem ismered a Munkát, minden fontos útbaigazítást megtalálsz a honlapomon: http://kincsamivan.hu/hogyan-vegezd-az-oenmunkat-egyeduel.html

Ha szeretnéd Byron Katie Munka-Módszerét minicsoportban, hatékonyan, gyorsan, segítő légkörben elsajátítani, akkor szeretettel várlak a legközelebbi budapesti Alaptanfolyamon, május 14-15-én.  

Részletek itt:  http://kincsamivan.hu/programok.html

Tegyük Rendbe Ezeket a Fránya Rossz Érzéseket

A kedvenc New Age mitológiám a „negatív rezgésű érzésekről” szól, persze én is évekig hittem benne, és elég nehezen vetkeztem le a „negatív” érzéseimmel kapcsolatos félelmeimet. Ugyebár, a mitológia szerint, ahogy „rezegsz”, olyan rezgésű történéseket „vonzol” majd be az életedbe. Hmm. Mi is ennek a következménye? Bármikor, ha bármilyen „negatív” érzést fedezek fel magamban, pl. harag, szomorúság, szorongás, felháborodottság, stb. elkezdek menekülni.

 Pedig az érzések önmagukban nem jelentenek semmit, csak megtanultuk őket „kódolni”: némelyeket „jónak”, másokat pedig „rossznak” tartunk. Arra kondicionáltak bennünket, hogy inkább a „jó” érzéseket részesítsük előnyben, ezért aztán, amikor „rossz” érzés keletkezik bennünk, azt elfojtjuk, nem szeretnénk érezni. Mindeközben ők kulcsot adnak a kezünkbe: az őket kiváltó gondolatokhoz férhetünk hozzá. Érzés nincsen gondolat nélkül.

 Az érzések fizikai történések, érzetek a testedben, az éppen benned futó gondolatok fizikai szintű megjelenései. Ők a mi beépített jelzőrendszerünk, hogy valami olyan történetet hittünk el, ami nem igaz. Először a gondolat, aztán az érzés. (Például, elhiszem, hogy a páromnak be kéne dobálnia az alsónacijait a szennyesbe, pedig azok minden este a lakás különböző részein landolnak. Dühös vagyok. Gyártom a történeteket. Ennek nem így kéne lennie. Pedig a valóság egyelőre az, hogy az alsónacik a földön vannak. Egészen addig, míg már nem lesznek ott.)

Természetesen, nem arra buzdítalak, hogy ne foglalkozz a „rossz” érzéseiddel, csak már megint fordítva ülünk a lovon. Az okozatot próbáljuk legyalulni az ok helyett. Amíg el akarom tüntetni, addig nem értem a működésemet. Ehelyett, barátkozz meg az érzéseiddel, „beszélgess” velük, kérdezd meg, milyen üzenetük van, vagyis, mi a mögöttük levő történeted. És aztán ezt a történetet, gondolatot vizsgáld meg a Munka Négy kérdésével és a Megfordításokkal.

Ennek megkönnyítésére szeretném megmutatni a Munka segítségével, mi zajlik bennünk, ha elhisszük azt a gondolatot, hogy: „A rossz érzéseim negatív történéseket vonzanak be az életembe.” (A Munka meditáció, csukd be a szemed, és vizsgáld meg az életedet a gondolattal és a gondolat nélkül.)

1. Igaz az, hogy „A rossz érzéseim negatív történéseket vonzanak be az életembe?” A válasz igen vagy nem, esetleg nem tudom lehet. Figyeld meg, hogyan kezd magyarázkodni, bizonyítgatni az elméd.

2. Teljesen, 100%-osan biztos lehetek benne, hogy „A rossz érzéseim negatív történéseket vonzanak be az életembe?” Igen vagy nem. (Mikor hallottad ezt a hitet először, mikor tetted magadévá? Előtte, mikor nem tudtál erről, igaznak tartottad?)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy „A rossz érzéseim negatív történéseket vonzanak be az életembe?” Hát, menekülök előlük, nehogy egy másodpercet is bennük töltsek. Tele vagyok félelemmel, mi lesz, ha mégsem sikerül eltüntetnem őket. Utálom magamat, hogy ilyen béna vagyok, még egy nyamvadt haragot sem tudok eltüntetni. Csinálom a rezgésszint-emelő gyakorlatokat, jó dolgokra gondolok, pozitív történéseket vizualizálok, melyek majd eljuttatnak a pozitív érzelmi skálába. De 5 perc múlva már megint ugyanott vagyok (mert, mondjuk, eszembe jut, hogyan beszélt ma reggel velem a párom, vagy az a bunkó bevágott elém a kocsijával). Közben az érzésem épp ezekből a történetekből fakad, ha valóban szeretnék változtatni az érzelmi állapotomon, akkor velük van dolgom (lásd Négy kérdés és Megfordítások). Gyűlölöm a negatív érzéseimet is, és kétségbeesem, mikor leszek én már rendben, és fogok csak pozitívan rezegni??? Mert akkor majd végre csak pozitív dolgok történnek velem. Ugye? Hááát. Elég stresszesnek tűnik elhinni azt a gondolatot, hogy „A rossz érzéseim negatív történéseket vonzanak be az életembe.”

4. Ki lennék, milyen életem lenne a gondolat nélkül, hogy „A rossz érzéseim negatív történéseket vonzanak be az életembe?” Segít az elmélyülésben, ha ilyenkor becsukom a szememet, és e nélkül a gondolat nélkül szemlélem az életemet. Húúú, hát teljesen megnyugodnék, nem menekülnék tovább, hanem megkeresném azt a gondolatot vagy történetet, ami ezt az érzést idézi elő bennem. Nem haragudnék magamra, hanem szeretném magamat, akár örülök, akár épp dühöngök valamin. Tele lennék energiával, hogy a megoldáson dolgozzak.

Nézzük a Megfordításokat:

Az eredeti hitünk tehát, amivel dolgozunk: „A rossz érzéseim negatív történéseket vonzanak be az életembe.”

+ „A rossz érzéseim pozitív történéseket vonzanak be az életembe.”

Hogyan igaz ez az életemben? Becsukom a szememet, és keresek három olyan konkrét példát, amikor valamilyen rossz érzés volt bennem, aztán mégis valami jó történt. Nem fejből dolgozom, hanem elkezdek utazgatni az életemben, és ilyenkor a példák szépen sorban előbújnak. Saját példa, hogy amióta a Munkát használom, a rossz érzésemet kiváltó gondolat megvizsgálása után tele leszek örömmel és szeretettel, és mindenki mosolyog rám, az egész világot gyönyörűnek látom. Vagy barátnőm példája, aki hónapokig hatalmas stresszel tanult vezetni, hogy úgysem fog sikerülni neki a vizsga, aztán elsőre átment. Keresd meg a saját példáidat, kérlek, azoknak van erejük, mert rálátsz az életedre, szemtanúja leszel annak, ami valójában van, nem pedig annak, amit az elméd elhitt.

+ „A jó érzéseim negatív történéseket vonzanak be az életembe.”

Ugyanaz az eljárás, mint az előző megfordításnál. Szem becsuk, három konkrét példa, amikor épp szuperül érezted magad, aztán egyik pillanatról a másikra valami „rossz” esemény részese lettél. Legyél alapos, és ne csak találgass, konkrétan megélt helyzeteket keress. Én például, valamelyik nap nagy lelkesedéssel készültem a Test tréningre, amihez tükörre is szükség van, és leakasztottam a falról az itthoni tükröt, hogy megfelel-e a célra. Szépen megtisztogattam, erre az fogta magát, és feldőlt, és persze eltört. (Az más kérdés, hogy én ezt az eseményt már nem tudom negatívként értelmezni, mindössze az élet egy egyszerű történése.) Keresd meg a saját konkrét példáidat, kérlek.

+ „A jó érzéseim pozitív történéseket vonzanak be az életembe.”

Ez ugyanúgy igaz, mint a többi, keresd meg a példáidat.

Ha alaposan körbejártad az összes megfordítást, belenéztél magadba, hogyan is igaz mindegyik az életedben, akkor láthatod, hogy minden együtt van jelen, mindegyik vonatkozik rád is. Csak az elme beragad az egyik oldalra, és folyton annak keresi és találja a bizonyítékát mindenben. Pedig valójában semmi nem is jelent semmit. Az elmét csak az „igen” vagy a „nem” válasz elégíti ki, ez jelenti számára az igazságot, és folyton ennek az igazolásával foglalkozik. Ha elhittem, hogy az élet nehéz, akkor az elmém minden helyzetben ezt fedezteti fel velem, ezt életi meg velem, és közben észre sem veszem, milyen játszi könnyedséggel végzek el rengeteg mindent a hétköznapokban. És ez minden hitemmel kapcsolatosan ugyanígy igaz. (Figyelmedbe ajánlom a Miért Érzékelem a Világomat Olyannak, Amilyen? című bejegyzést.)