Biztatás Z-nek Szorongás és Szociális Fóbia Ügyben

Máris megérkezett a biztatás Z-nek a tegnapi bejegyzéshez kapcsolódóan. Ha azt nem olvastad volna, itt találod, úgy jobban értheted a mai bejegyzést:

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/segelykeres-szocialis-fobia-szorongas.html

Ezt a „motivációs válaszlevelet” a már többször emlegetett Teljes Druszám, Oraveczandi írta, aki az egyszerűség és felismerhetőség okán KysOraveczAndi néven fut. Ő hívta fel a figyelmemet Byron Katie-re annak idején, és azóta is kitartóan Munkázik/Munkázunk együtt. Andira érdemes figyelni, mert nem kis trutymókból szedte ki magát a Munka segítségével. És ezzel hál’ istennek egyre többen vannak így - ez úton is szeretném megköszönni Byron Katie-nek, hogy lehetővé tette, hogy ennyien megismerhessük világszerte a Négy kérdést és a Megfordításokat.

És akkor szeretettel ajánlom figyelmetekbe Kysandi írását, Z-nek pedig én is kitartást és erőt kívánok. (A képet Andi javasolta, szimbolizálva egy madarat, mely egy nyitott kalitkából még nem mer elrepülni. Ilyet találtam.)

Kedves „Z”, kedves NagyOraveczAndi, kedves Mindenki!

De főleg: kedves „Z”!

1000%-osan tudom, miről beszélsz. Én 11 éve vagyok ugyanilyen helyzetben. Azaz, hogy voltam. Széles skáláját jártam végig az (ön)segítő módszereknek, a teljesség igénye nélkül: pszichiáter, agykontroll, kineziológia, életterápia, EFT… Mindegyik adott valamiféle támpontot, segítséget, de… mindig ott maradt a „de”. „Bájronkétizni” alig több mint 1 éve kezdtem el. Talán iszonyú hosszúnak tűnik az egy év, viszont fénysebességgel haladtam/haladok az élet, magam és mások megszeretésében az azt megelőző 10 évhez képest.

Igen, még sokszor szorongok. Mégis: minden nap elmegyek dolgozni, bemegyek a plázákba (persze, csak ha nagyon muszáj, mert amúgy sem kedvelem őket), sorban állok a postán, felszállok a tömegközlekedési eszközökre – még mindig hátra, vagy sarokba állok, de felszállok! Enni nem tudok mások társaságában – nálam ez is kiváltja, kiváltotta a tüneteket -, de néha egy-egy csokit már meg merek enni. 

Pontosan a múlt héten döbbentem rá arra, amit a fent említett cikk ír: Nem szabad felvállalni az érzéseimet. Mert így nőttem fel. Mert ezt hitettem el magammal. Hogy bántanak, hogy megszégyenülök, hogy kihasználnak mind testileg, mind lelkileg. Stb. stb… Az előbb említett hiteimmel sokat Munkáztam az elmúlt év során, és sokkal nyugodtabban viselem a megjelenő fizikai tüneteket. Úgy találtam, hogy eleinte felszínesebb hiteket engedett fel a tudatalattim (egóm), majd ahogy megtapasztalta, hogy nem akarom kinyírni, egyre inkább a barátommá vált. Mostanában közösen dolgozunk. :)

Ebben a folyamatban nálam kissé fordítva voltak a hitek; a „Nem szabad felvállalnom az érzéseimet” volt az alvilág, a többi (megszégyenülök, kihasználnak stb.) pedig a felszínesebb hit.

Kedves „Z”, ha elfogadsz egy javaslatot, megvizsgálásra ajánlom még ezt itt: Valami nagy baj van velem. Én 30 évet áldoztam ennek elhívésére és bebizonyítására, melynek szerves bizonyítékává vált a szorongás.

Nagyon sok kitartást és türelmet kívánok magadhoz! Mert megérdemled…

KysOraveczAndi

Miért Érzékelem a Világomat Olyannak, Amilyen?

Ez egy nagyon leegyszerűsített "folyamatábra", hogy mindenki megérthesse, hogyan működteti a Világát, függetlenül attól, mennyit tud már erről. Az én célom nem a tudományos részletezés, hanem a gyakorlatban történő megváltoztatás. 

Szóval. Zajlik az élet, a valóság, mindentől függetlenül, senkitől nem kérdezi meg, hogy milyen legyen. Ő mindig olyan, amilyen éppen, leegyszerűsítve: semleges. Ha süt a nap, süt a nap, ha esik az eső, esik az eső. Ráadásul egyáltalán nem kíváncsi az én véleményemre. És nincs is semmilyen jelentése, csak van.

Jövök én, aki érzékszerveimen keresztül felfogom ezt a valóságot: látom, szagolom, hallom, tapintom, ízlelem. De mitől válik ez az élmény kellemessé vagy kellemetlenné? Itt szól közbe az én szűrőrendszerem, a hitrendszerem, az összes gondolat, ítélet, amit én a születésem óta elhittem. Ezek beleszólnak a folyamatba, mintegy értelmezik a valóságot, a semlegest, az én élményemmé. Eltorzítják a valódit egy illúzióvá, aszerint, hogy mit tanultam meg gondolni róla. Ettől válik „jóvá” vagy „rosszá” az én élményem. És ekkor jelennek meg az elhitt gondolataim érzések formájában a testemben is. Ha az elhitt gondolat kellemetlen, rossz érzés keletkezik a testemben, ha azonban kellemes, akkor jól fogom magam érezni

Mindez a pillanat ezredrésze alatt zajlik, életem minden pillanatában. Folyamatosan ezt a megtanult gondolatcsomagot vetítem rá a valóságra, így teremtem a pillanatnyi életem megélését és érzékelését. Ez egészen addig tart, és addig hat, amíg nem tudatosítom magamban ezt a folyamatot, és nem vizsgálom, kérdőjelezem meg azokat a hiedelmeket, amiket „ártatlanul” elhittem. Mert, amint a hiteim szűrőjét felszámolom, nem lesz ellenállás, ellenkezés bennem azzal kapcsolatban, ami éppen van, mivel nem fogom tudni értelmezni azt. Tiszta elmével szemlélem a világot, ahol minden úgy tökéletes, ahogy van. Ez pedig a valódi boldogság kulcsa: mindig, minden pillanatban békében lenni az Élettel, azzal, ami van.

Figyeld meg, hogy ez a folyamat már az elmédben felbukkanó képek hatására is beindul, nincs szükség hozzá arra, hogy a fizikai világban megtörténjen valami. Elég, ha csak arra az elhíresült citromra gondolsz, máris összefut a nyál a szádban, pedig a citrom nincs is itt. Csak épp megtanultad, hogy savanyú, ez pedig beindítja a fizikai válaszreakciót a testedben. Vagy, ha egy csúnya veszekedésre gondolsz vissza, már csak a kép megjelenése az elmédben kiváltja a rossz érzésedet, pedig az egésznek már réges-régen vége van. Így tartod magadat folyamatosan a múltban, a hiedelemrendszeredet vetítve ki a jövőbe, ahol aztán majd semmi más nem tud történni, mint ami eddig is történt veled. Illetve, pontosabban, bármi is történik veled, te azt ugyanúgy fogod érzékelni, megélni, mert a szűrőid nem változtak.

Tapasztalataim szerint a szűrőid igen hatékonyan távolíthatók el a Munka segítségével. A Munkában nagyon fontos elem, hogy nem új hiteket tanulsz, "teszel be" a régiek helyére, hanem egyszerűen "semlegesíted" magad tőlük: nem tudod többé elhinni őket, hiszen megéled, megtapasztalod, hogy semmi sem igaz abból, amit eddig hittél. És akkor a Valóságod elképzelhetetlenül kedvessé válik. Ismerkedj meg Te is ezzel a Valósággal.

"Azt szeretnéd, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?"

"Amikor megkérdőjelezetlen, óvodás gondolatokban hiszünk, mindannyian gyermekek vagyunk. Vajon te már túl vagy az érettségin?"

"Ha a közvetlen utat  járod, mindig arra van szükséged, és azt szereted, ami van. És ami van, az addig tágul, míg végül a teljesség már túl enyhe szó lesz a kifejezésére."

"A legrosszabb dolog, ami valaha történt és történhet, az egy megvizsgálatlan gondolat." (Byron Katie)

  

András - Aki Komolyan Veszi Az Életét

Kedves Andi! 

Hálás vagyok azért, hogy a szél összehozott veled és ez által a négy kérdéssel is. Mindig vannak olyan lépcsőfokok az életünk során, melyek egy kicsit világosabbá teszik a dolgokat, egy kicsit magasabb szemszögből tudunk rálátni a dolgokra. Sok ilyen forradalmunk - vagy inkább nevezzük kis evolúciós ugrásoknak, természetesen a tudat fejlődését tekintve - van. Ez a Munka is ilyen, mégis azt mondanám, hogy több. Több az által, amit ad. A 3 nap alatt és általa - amit egyébként nagyon tudatosan teljes erőmmel és lelkesedéssel végeztem - olyan közelségbe kerültem magammal, békében, amit eddig semmilyen önvizsgálattal nem tudtam elérni. Az ok talán abban rejlik, hogy a munka során nem bírálunk sem mást, sem magunkat. Csak figyelünk és mozizunk, miközben személyes érzések, benyomások, gondolatok áramolnak rajtunk keresztül. Nem fájnak a képek, mert olyanok amilyenek, persze ettől még az akkor rögzült érzések (hitek, gondolatok) most is áthatnak, de már nem kötnek, nem vágnak a húsunkba.

Minden tanfolyamnak szeretjük tudni a hasznát, legfőképpen azt, hogy nem volt tévedés. Ezt önbecsapó módon mindig azzal igazoljuk, hogy utána rettentő jól érezzük magunkat. Aztán eltelik egy kis idő és ismét szembetalálkozunk a korábbi problémákkal. (Ezt az állítást nem lehet minden tanfolyamra ráhúzni, hiszen valamilyen haszna mindegyiknek van. Ez inkább egy nagyon durva általánosítás.) A Munka szerencsére nem eltörli a korábbi problémákat, hanem hozzásegít ahhoz, hogy más legyen a viszonyulásod hozzájuk ez által valami elképesztő intelligens módon a korábban problémának vélt dolgok egyszerűen, finoman és olyan lágyan, mint egy camembert átalakulnak. Olyan érzésem van, mintha egyszerűen belesimulnánk a történésekbe, mintha magába fogadna, magába ölelne. Nem vagyok kívülálló, hanem bennem történnek. Furamód kezd feloldódni a kívül és a bent, mintha magamban játszanám a történéseket.

A munkahelyi dolgot is sikerült rendeznem magamban. A kisfiamhoz és a feleségemhez is másként viszonyulok már, és a munkára sem kell rákényszerítenie semminek, amióta pénteken elhangzott az a kérdés: kell, hogy rákényszerítsen valaki, hogy dolgozzam? Maga a kérdés felért bennem egy felismeréssel és csak özönlöttek előttem a múlt ilyen irányú képei. Kivesézése még nem történt meg, de már hozzáírtam a listámhoz.

Nem akarok jobb lenni, mint vagyok, nem akarok megváltozni, egyszerűen azért csinálom a Munkát, hogy rálássak hiedelmeimre, cselekedeteim, gondolataim mozgató rugóira. Eddig is olyan voltam, amilyen, és ezután is olyan leszek, hogy ezt meg is éljem, hogy  érezzem, ragyogok, mint a nap és lényem igaz, tiszta természetét nyújtsam a világmindenség felé, azt rábízom a Munkára.

Most ezt gondolom, holnap lehet, hogy mást.

Köszönettel a figyelmedért, András

Az én válaszom Andrásnak:

András Kedves!

Köszönöm. Ez csodás. Hálás vagyok, amiért ennyire komolyan veszed magadat, az életedet, a boldogságodat. Remélem, élményeid sokakat fognak hasonlóan tudatos önfoglalkozásra ösztönözni.

Szeretettel, Andi