Test-Alapú ÖnMunka Online Kurzus Visszajelzések, Tapasztalatok Teljes Gyűjtemény

Összegyűjtöttem egy bejegyzésbe a Test-Alapú ÖnMunka online kurzusok Hallgatóitól az utóbbi 4 év során született visszajelzéseket, tapasztalatokat. Így könnyen, egy helyen elérhetők. Szeretem olvasni, látni, mennyire különböző, kiben hogyan csapódik le egy ilyen tapasztalás, hol vannak számára a kiemelkedő, megfogható, szavakba önthető pontok. Fontosnak tartom újra megjegyezni, hogy mindenki teljesen egyedi változásokat, tapasztalásokat, élményeket szerez ezen az úton. Legtöbben olyanokat, melyekre nem is számítottak. Ha kíváncsian, felfedezőn, elvárásoktól mentesen tudunk bármilyen önfelfedezéshez és önutazáshoz hozzáállni, akkor a legnagyobb annak az esélye, hogy picike és óriási változásokon fogunk átmenni.

A Test-Alapú ÖnMunka 2020. ősztől megújult: Egyetlen, komoly, egyedülálló, integrált, online folyamattá ért össze az eddigi 15 hetes Alap és 12 hetes Haladó program: a Testbelakás Iskolájában, infók itt.

Figyelmedbe ajánlom a YouTube csatornámon szereplő, egyre bővülő videólistát is: Test-Alapú ÖnMunka videók itt.

MIT SEM ÉR AZ ÉLET, HA ÖNMAGADDAL NEM VAGY SZERETETTELJES KAPCSOLATBAN. „Nincs az a pénz, amit ki nem fizetnék így utólag Andi tanfolyamáért! Olyan változást hozott létre bennem, annyira helyére pakolt bennem dolgokat, hogy az hihetetlen! Az önmagamhoz való viszonyom, a magammal való bánásmódom gyökerestül megváltozott. De úgy, hogy én azt már mióta éreztem és sejtettem és tudtam, hogy kedvesebbnek kéne lennem magammal, jobban szeretnem magam, de hogyan? Képtelen voltam rá. Teljesen reménytelennek tűnt. Hiába olvastam a bölcs könyveket. És Andi tanfolyama, nem tudom, hogyan, megcsinálta ezt! Igen, megszűnt az az önbántó, önlehúzó mechanizmus, ami folyt bennem, mióta az eszemet tudom! Ez a legszembetűnőbb változás, amit érzek a tanfolyam hatására. És emellett rengeteg más változás van, csak hogy egy párat említsek, amikben segített: evészavar, rémálmok, rossz alvás, fejfájás, hasi problémák, chi-futástechnika tökéletesítése, türelmetlenség, tevékenységek, mozdulatok harmonikusabbá, szebbé, élvezetesebbé tétele, és még sorolhatnám. És ez még csak a kóstoló, a kezdet! Sokkal élvezetesebb, izgalmasabb lett az élet, magammal folyamatosan kapcsolódva, figyelve a testem jelzéseire, állapotára, rezdüléseire. Nem tudok unatkozni, semmilyen helyzetben, önmagammal kapcsolódva, figyelve, lazítva, minden percet izgalmassá és értékessé és élvezetessé lehet tenni! Elég fura visszagondolnom, hogy milyen szinten nem voltam tudatos és mennyire ignoráltam testem jelzéseit. Mekkora vakság! Szinte hihetetlen! Sokkal könnyebb kilazultnak, békésnek maradnom, önmagam lenni, felvállalni, aki vagyok, nem izgulni, belemenni helyzetekbe. Könnyebb meditálnom is. Igen, mert én már évek óta napi szinten meditáltam előtte, és az is rengeteg pozitív jó dolgot és átalakulást hozott magával, de a magammal való bánásmódomon nem tudott igazán szelídíteni 5 év alatt sem! Andi tanfolyama pár hét alatt megtette. Örök hála! Hogy nem kell úgy élnem ezentúl, és úgy halnom meg, ahogy éltem azelőtt, önmagammal diszharmóniában, elégedetlenül, erőszakosan, felülről, mint egy diktátor próbálva jobbá és ezáltal boldogabbá (gondoltam én) tenni önmagam. Mindenkinek csak ajánlani tudom, és én azt mondom, mit sem ér az élet, ha önmagaddal nem vagy szeretetteljes, harmonikus, odafigyelős kapcsolatban, és annál izgalmasabb sincs, mint megismerni önmagad, kívülről belülről, de úgy igazán, úgyhogy minden pénzt és időt megér, hogy az ember ezzel foglalkozzon!!!” (2020-ban 15-hetes kurzust végzett Hallgató)

ÉLŐ, BIZALMI KAPCSOLAT ÉNEM MINDEN, EDDIG ELUTASÍTOTT RÉSZÉVEL. „A 2020-as évem felett meditáltam, és most ébredtem rá, nem tudok elég hálás lenni ennek a komplex kurzusnak, ez egy olyan eszköz, amellyel mindent megkaptam és megadhatok magamnak, amire valójában vágytam. Beszéltem róla, és már írtam is arról sokat, milyen felismeréseket, mélyüléseket és változásokat hozott a Testbelakás Iskolája, de azt hiszem, most ébredtem rá, hogy a legelemibb és leggyökeresebb, legalapvetőbb változás ez: elkezdtem bízni magamban. Kinyíltam magamra. Hogy ez mit jelent? Olyan mélységeim tárulnak fel mostanában magam előtt, hogy egészen meg vagyok hatódva, egyszerűen intim, bizalmi kapcsolatba léptem magammal, ez valami gyönyörűséges megtapasztalás. Az életem nagy részében saját magamat üldöztem, kontrolláltam, vagy kényszerítettem erre a tárulásra, nyitottságra, hogy legyen szíves megmagyarázni már, miért nem működik úgy, ahogy azt én szeretném. Most viszont olyan szeretettel tudom tartani magamat, hogy az énem azon része, amelyik eltemette, elrejtette magát önmagam bántalmazó felétől, most megbocsájtott, és lassanként nyílni kezdett újra felém, mutatja az utat, mesél nekem rólam. Olyan ez, mint valami nagyon egészséges anya-gyermek viszony, azt hiszem. És a legszebb az egészben, hogy a sok öngyűlölet, önerőszak dacára sem szakadt meg végleg a kapcsolat önmagammal, és a bizalom először virágozni tud. Most végre ízig-végig átérzem, mint jelent az önbizalom igazán, mert eddig csak amolyan kiüresedett frázis volt nekem, egyfajta önelégedettségérzet, pedig nem az, hanem élő kapcsolat énem minden, eddig elutasított részével. Csodálatos ez, és nagyon fogok rá vigyázni ezek után. Köszönöm Andi, mostanában rengeteget ámulok el, milyen gazdag lettem eszközökben és tapasztalásokban is a kurzusod által, még ha tudom, hogy ezt a kincset nekem kellett ezek felhasználásával kibányásznom. Nagyon vágytam erre az önbizalomra, és most úgy tűnik, év végére nemcsak megértettem ennek igazi jelentését, de meg is kaptam magamtól.” (Testbelakás Iskolája Gyakorló)

AZ ÉLET NÁLAM AZ ELMÚLT 3 ÉVBEN KEZDŐDÖTT. „Nézzük a tényeket! Az állandó stressztől kiégett, traumákkal, félelmekkel, szorongásokkal teli, magányos, zárkózott emberként kerültem ide, aki nem találja a helyét a mai világban és képtelen más emberekhez kapcsolódni. 3 éve járom a Test-Alapú ÖnMunka, fél éve pedig a Haladó Testbelakás Kurzus izgalmas, felfedező útját. Amikor anno rábukkantam Andi blogjára és beleolvasgattam, azonnal tudtam, hogy ITT a helyem! Mit adott ez a három év? Először is felhagytam az eredménytelen, hiábavaló útkeresésekkel. A könyvespolcomon több tucatnyi könyvem hirtelen feleslegessé vagy örökre elolvasatlanná vált. Megtaláltam! Hogy mit? Elsősorban önmagamat! Megtaláltam azt az életutat, életteret, emberi közösséget, ahol nincsenek elvárások, nincsenek követelmények, nem kell másokat követni, hanem csak úgy egyszerűen saját magam lehetek, és elfogadnak, úgy ahogy éppen vagyok! Ahol nem osztályoznak, nem értékelnek, viszont szépen lassan értékessé váltam önmagam számára. Megtanultam kíváncsi, gondoskodó, kapcsolódó lenni önmagamhoz.

Az önmunkás utamon jelentős előretörést hozott a Haladó Testbelakás Kurzus, aminek egy még mélyebb és bensőségesebb önkapcsolódást, öngondoskodást köszönhetek. Az életminőségemben jól érzékelhető és kézzelfogható pozitív változások kezdődtek. Változást tapasztalok a testtartásomban, a járásomban, a munkavégzésemben, a külvilághoz és az emberekhez való viszonyulásomban! Nyugodtabb lettem, türelmesebb, befogadóbb. Nem erőszakolom magamat, nem rohanok. Reggel jókedvvel indulok munkába, nem idegesítenek az emberek a metrón, tök nyugodt vagyok sorban álláskor, vagy ha éppen elment a busz az orrom előtt! Nem pörög annyit az agyam, mint korábban, este percek alatt elaltatom magamat, a szívritmus zavaraim egyszerűen megszűntek. Nem mondanám, hogy 3 év alatt minden problémám megoldódott, maradt még munkám bőven az elkövetkezendő 30 évre.

Amit még az utóbbi hónapok tapasztalataiból kiemelnék, hogy kezdek ráérezni az önmagát erősítő folyamatra: ahogy a testi gyakorlatok hatnak az idegrendszerre, szélesítik a nyugalmi zöld zónát… ahol persze egyre többet időzök… ezzel javul a tanulási és befogadó képességem is… ami által már könnyebben emésztem és nagyobb mélységeiben értem meg a dolgokat és a testi tapasztalások is finomodnak, mélyülnek… melyek hatására további idegi kapcsolódások huzalozódnak be… és így tovább! Legutóbb például a paraszimpatikus idegrendszerről szóló elméletet ismételten végighallgatva olyan mélyebb és átfogóbb megértéseket kaptam, hogy ordítani tudtam volna a gyönyörűségtől! Csak ordítanék bele a nagyvilágba, hogy „Emberek, ez pofonegyszerű és működik!” Hálás köszönet Andinak, hogy ezt a talán nem is annyira pofonegyszerű, de nagyszerű, komplex tudást és tematikát sok-sok év kemény munkájával összerakta, kipróbálta és átadja nekünk!

Az Élet nálam az elmúlt 3 évben kezdődött! Megtaláltam azt a tágas, biztonságos otthonomat, amely nincs falakkal körülhatárolva és megtaláltam azt a csodálatos életutat, amelyet életem végéig járok. Köszönöm! ❤️” (15-hetes Alap és 12-hetes Haladó kurzust végzett Hallagató)

IGAZIBB VAGYOK, HAGYOGATOM EL A MASZKJAIMAT. “Öt éve találtam ide, az akkori And-féle ÖnMunkába, még nagyon fiatalon, 22 évesen. Sorban végeztem minden újabb kurzust, és rendszeresen gyakorlok azóta. Inkább kampányszerűen, mint konzisztens folytonossággal. Öt év alatt én is sokat nőttem, értem, hát még a Testbelakás Iskolája. Fúúú nekem elképesztő a TBI mély és átfogó, körültekintően összerakott biztonságos felépítése! El kell mondanom, hogy szerintem ez a tudásanyag és rendszer egy mestermű. Mint olyasvalaki, akit nagyon foglalkoztat az alkotás, egyszerűen muszáj rámutatnom arra a mennyiségű tapasztalatra, szeretetteljes és kreatív munkára, ami megalapozza ezt a művet. Ez hirtelen kikívánkozott, és ki akartam fejezni a szeretetemet és hálámat. Már napok óta az a vágyam, hogy valahogy szavakba öntsem ezt a dolgot, ami a szívemben van.

A tapasztalataimat szeretném még kicsit összefoglalni. Öt év alatt én egyre élőbbé váltam. A belső világomat már nem az önutálat, önmegerőszakolás, öncsonkolás hatja át, inkább egyfajta megengedés. Ha ehhez hasonló mintázatok fel is tűnnek, rá tudok érezni, mire van valójában szükségük.

Kinyílt a kreativitásom és az alkotókedvem. Megszerettem a testem, tudok bízni benne, érzem, mire van szüksége. Sőt magamat is megszerettem. A mindennapi életben is érzek egyfajta örömöt, élőséget, magamban, a testemben. Ha néha nem is könnyű, szépen tudom fogadni a nehéz érzéseket is, sokáig nagyon lenyomós, elnyomós voltam. Tudok kapcsolódni más emberekhez, régebben nagyon erős volt bennem egyfajta elidegenedettség. Sőt egyre jobban azt is meg tudom engedni, hogy hibázzak és hülyeségeket csináljak. Kezd engedni a brutális önkontrollom, amitől szinte létezni sem bírtam. Szóval van itt rengeteg csoda napról napra, sok-sok új felfedezés. És nem úgy nézek ki vagy érzek, mint aki olyan nagy zenben van vagy ilyesmi, nyilván nem. Inkább csak igazibban vagyok, hagyogatom elfele a maszkjaim meg a pókerarcom.

Nagyon köszönöm Andinak és a segítőinek, akik szintén csodásak. Az egyéniben való munkálkodást pedig szintén nagyon-nagyon ajánlom a folyamat kiegészítéseként és mélyítéseként. El sem tudom mondani, nekem ez mennyit segít, és milyen hálás vagyok érte.” (Testbelakás Iskolája Gyakorló)

A TESTBELAKÁS GYAKORLÁSA A PSZICHOLÓGUSI MUNKÁMHOZ IS ÚJ MÉLYSÉGEKET, PERSPEKTÍVÁKAT AD. „Tavasz óta vagyok Andi csoportjaiban, aminek nagyon örülök. Egyrészt, mert haladhatok az önismeretemben, másrészt, hogy végre megtaláltam, amit már régóta keresek. Pszichológusként több módszert elsajátítottam, nemcsak a nyugati pszichológia területén, hanem nyitott voltam, vagyok ősi keleti módszerek iránt. Valahogy a test és annak integrálása a terápiákba csak most kezd igazán hangsúlyossá válni. Nehezen és félve hozzuk be a terápiás munkába, valószínű azért, mert nekünk is elakadásaink vannak. Pedig gyönyörűen mesél minden rezzenésünk. Bámulatos az a gyengédség és megtartás, amit tapasztaltam ebben a munkában. Szavak, történetek nélkül old fel mély traumákat, igy elkerülve az újratraumatizálódást. Belső megtartottságot ad, egy ősbizalmat, valódi kapcsolatot a bennünk levő forrással.

A kurzus első moduljai számomra sétagalopp voltak, az ott tanultakat napi gyakorlatként használom az adott élethelyzet szerint. A haladó modulok mély felismeréseket hoztak, és nem győztem rácsodálkozni mindarra, amit tapasztaltam. Egyrészt, hogy nincs "kapaszkodó", mindenki saját maga vezeti magát, a saját tempójában. Furcsa elveszettség, magára hagyottság érzete telepedett rám. Napokig kerülgettem, de újból és újból előjött, így ha már felismertem, kezdtem ezt az energiát megkeresni, kapcsolatba kerülni vele, és ringatni, megszeretgetni. Sok helyen mutatta meg magát. Nem gondoltam, hogy ennyi gyengédséggel, elfogadással tudok önmagammal lenni. Nem pedig másokon keresztül a hamis én-érzetet megadni magamnak. Ez egy mély belső munka, amiben fontos volt megtapasztalnom, hogy adjak időt magamnak, és fontos volt számomra az az intimitás, hogy ne beszéljem ki, maradjak a folyamatban. (Ami még mindig tart, és mindig tart, hiszen örök társa lettem önmagamnak, felelős vagyok önmagamért.) Csodálatos ÖnMagamat megismerni, s ehhez nem kellett más, mint kapcsolatot találni, belakni a testem.

Egészen más perspektívát adott segítő munkámhoz, másként látom klienseimet, az érzelmeik mellett fontosabbá vált a testük, mely szavak nélkül elmeséli történetüket. A bennem levő változás megtapasztalható és visszatükröződik a környezetemben, ebben nagy szerepe van a Felismerés Folyamat gyakorlatoknak. Az Alapvető Tudatot megtapasztalni egyszer kell, mindent visz, az élet minden területének megélésében változást hoz. Hasonlót már tapasztaltam, de ez sokkal katartikusabb élmény. Mintha teljesen átrendeződtem volna, az érzékszerveim is sokkal tisztábbak és nyitottabbak. A változás igazán olyan: „A hullámokat nem tudod elcsendesíteni, de megtanulhatsz szörfözni.” (Kabat Zinn) Egyszerre félelmetes és eufórikus élmény a hullám legtetején állni, és megengedni, megélni mindkét érzést.

Szívből kívánom, mindenki tapasztalja meg a Test-Alapú ÖnMunkát, és azt a bizalmat, figyelmet, megtartó hálót, amit Andi biztosít ehhez. Köszönöm, hogy itt lehetek, köszönöm annak a belső vezetőmnek, aki ide terelt, és nem hagyott magamra, tovább kísér ezen az úton. És nem utolsó sorban köszönöm a csoportnak, hiszen virtuálisan és láthatatlanul segítettük, segítjük egymást.” (Testbelakás Iskolája Gyakorló)

A SZORONGÁS A LÉTÁLLAPOTOMMÁ VÁLT, DE MOST EGYRE INKÁBB ELÉRHETŐ EGY RÉGRŐL ISMERŐS, MÉLY NYUGALOM. „Mostanában többször úgy ébredek, hogy igazán kipihentnek és szinte sejtszinten nyugodtnak érzem magamat, nem is emlékszem, mikor érezhettem utoljára ilyet. Valahonnét nagyon régről ismerős ez a mély nyugalom, de konkrétan nem tudok visszaemlékezni rá. A szorongás vált létállapotommá az utóbbi években, és mostanában kezdek tudatosulni arra, hogy reggel mikor lép be és kezdődik a szorongás. Valamelyik éjszaka felébredtem valamire és erős szorongást éreztem, a gyomrom görcsben volt. De teljesen máshogy éltem meg az egészet, mint eddig, bejött az, hogy kapcsolódjak a testérzethez, utána pedig az, hogy végigpásztázzam a testemet, hol mit találok, hol nem feszül semmi, hol is van okéság. Erre az egész testem valahogy kitágult, és a láttam-éreztem, hogy a nagy egész rendben van, a gyomorgörcs ennek milyen pici része, elkezdtem ingázni a kettő között, ettől teljesen elmúlt a szorongás, és teljes nyugalomba kerültem. Ekkor értettem meg az okéság gyakorlat lényegét, és azt, hogy milyen szinten tudnak beépülni a gyakorlatok az életünk pillanataiba. Nem semmi, szuper, köszönöm!” (Testbelakás Iskolája Hallgató)

VISSZAKÖLTÖZÖM A TESTEMBE ÉS „VEDLEK”. „Velem olyan sok minden történik! Még az unnepek elott befejeztem a 2. modul anyagat, de ugyis visszaterek ra, mert eleg kemeny anyag. Most a 3. modul felenel tartok, ezekrol majd kesobb irok a gyakorlatos poszthoz.

Mikor elkezdtuk a kurzust, en még úgy érzékeltem magamat az életeseményeimben, hogy csak kivulrol tudtam magam latni. Úgy hogy pl emlekszem h talalkoztam xy-nal az utcan, akkor en azt ugy lattam, mintha az utca tulso felerol neztem volna a jelenetet. Most mar kepes vagyok perspektivat valtani es ugy latni, mintha magambol neznek es ott lennék a testemben... mintha visszamenoleg visszakoltoztem volna a testembe.

Masik, hogy mostanra mar nagyon erzem a "vedlest". Olyan, mintha kicsit skizo lennek es lenne egy enem, aki tudja, hogy mi tortenik es egesz maskepp letezik a vilagban, meg egy masik enem, amelyik ugyanazt a regi programot futtatja. Ez nagyon erdekes felfedezes, de feszultseget es osszezavarodottsagot is okoz bennem, megis azt gondolom, ez jo irany.

Harmadik, hogy ugye irtam meg a kurzus elejen hogy nem emlekszem a gyerekkoromra, meg ugy kb az eletem esemenyeire, es az elmult hetekben olyan intenziven jottek emlekkepek, amikrol nem is tudtam hogy megvannak, es ledobbento felismereseket es felfedeznivalokat hoztak.

Negyedik, hogy nagyon halas vagyok ennek a kurzusnak es csoportnak, mert itt a babazas, covid stb idoszakban nekem meg jobban kielesedett, hogy nincs egy ember sem az eletemben, akiben tenyleg megbizhatnek es valami minosegi emberi kapcsolatom lenne. Szoval bennem ez tartotta/tartja a lelket, hogy itt megoszthatom, mi van velem es nem neznek erte hulyenek.

Tehát eleg suru minden, de egyre csak az jon hogy ez a kurzus a legjobb dolog, amibe valaha belekezdtem. Koszonom!” (Testbelakás Iskolája Hallgató)

KEZDEM SAJÁT MAGAMAT A MAGAMÉNAK ÉREZNI, A TESTEMET A SAJÁT OTTHONOMNAK ÉREZNI. “Olyan élményeim, tapasztalásaim vannak, melyek még mint egy fuvallat megérintettek, és mivel picit csúsztam a kezdéssel, egyelőre csak örülni tudok nekik és lelkesebben gyakorolni, és a testemben zajló változásokban türelmesen, szeretettel jelen lenni és ringatni benne magam. Néha a testi változások még fájdalmakban, feszülésekben, kellemetlen érzésekben nyilvánulnak meg, de már megmutatkoztak néhol a beragadt energiák. Nagyon örülök, hogy őket már inkább üdvözölni tudom, és boldogsággal, nem pedig félelemmel tölt el a felbukkanásuk. Közben alkalmazom a gyakorlatokat, amik nagyon át tudnak ilyenkor segíteni a fájdalmas vagy feszítő érzések tapasztalásán. Kezdek megtanulni JELEN LENNI, visszatérni a testembe. Furcsa ez az érzés, de nagyon jó! Jó az, hogy valami történik a testemben, és érzem, hogy ez a változás jó! Furcsa, hogy kezdem tanulni figyelni a testemben zajló dolgokat, kezdem saját magamat a magaménak érezni, a testemet az én otthonomnak érezni, egy jóságos és csodálatos megtartó otthonnak.

Van egy új kis énem is ezzel párhuzamosan kibomlóban, még most ismerkedem vele. Ez eddig életem legcsodálatosabb, legbensőségesebb és legintimebb, egyben a legigazibb élménye. Ha már csak erre gondolok, a hála és az öröm érzése cikkázik a mellkasomban, pedig amikor kezdtem a kurzust még vastag páncél borított be. Egy kicsit mintha megízleltem volna már milyen amikor HAZATALÁL az ember. Bár még tudom, az elején tartok, de az a bizonyos fuvallat már megérintett. Nagyon köszönöm ezt a megtapasztalást!

És nagyon köszönöm, hogy ilyen befogadó közösségben vagyok benne, ahol nem kell elromlottnak, hibásnak éreznem magam! Nekem már ez is egy fél gyógyulás!  ” (Testbelakás Iskolája Hallgató)

NEM TALÁLTAM AZ UTAT MAGAMHOZ, AZT SEM TUDTAM, MERRE INDULJAK. “Sokáig bolyongtam a pánik-depresszió köreiben, éveket töltöttem ott. Sok mindennel összekalapáltam magamnak egy látszat-házat, ami kívülről úgy tűnhetett, hogy rendben van, valójában az alapoktól ingadozott. Aztán megjelentek új dolgok a porondon, pl. a szociális szorongás, ami olyan erősen jelen volt, hogy folyamatos félelemben éltem az életem. Tudtam, hogy segítséget kellene kérnem, de még pszichológushoz is rettegtem volna elmenni, hiszen új ember...

Valahol éreztem hogy a megoldás bennem rejlik, de nem találtam az utat magamhoz. Azt sem tudtam, merre induljak.

Végül azt mondtam, hogy akkor talán itt az ideje újra elkezdeni szorongásoldót szedni. Ekkor talált rám Andi kurzusa. Annyi mindent próbáltam már addigra, hogy azt mondtam, ez az utolsó. Ha ez sem segít nekem megoldani a problémáimat, akkor gyógyszerhez fordulok, mert így elviselhetetlen.

Segített.

Hosszú még az út, de már látom a fától az erdőt, és tudom, merre menjek, és ez biztonságot ad.

Nem halat ad, hanem halászni tanít.

Végtelenül hálás vagyok!” (Testbelakás Iskolája Gyakorló)

MINTHA MEGTANULNÉK ÉLNI. „Te jó ég, mióta csinálom ezt magammal… Ahogy kezdem meglátni a működéseimet mindenféle szituációkban, ezzel együtt a környezetemben lévő emberek is érthetőbbek. Jönnek fel dolgok, sok minden kezd megvilágosodni, egy regényt lehetne írni belőle, és ezért nagyon hálás vagyok, Andi. Már látom, hogy enélkül a tanfolyam nélkül életem végéig sötétben tapogatóztam volna, és nem értettem volna, hogy mi miért történik, csak csináltam volna mindent a megszokott működéseim szerint. Ráadásul milyen gyorsan történnek a meglátások, még csak most kezdtük a folyamatot, és máris mennyi minden felengedődik. Nagyon lelkes vagyok, furán hangozhat, de igazából olyan, mintha megtanulnék élni.”

NEM ISMERTEM MÁS ÉLETET, CSAK A HARCOT, DÜHÖT, SZENVEDÉST. MA MÁR TUDNÉK MAGAMMAL ÉLNI. „Én 2019 márciusban kezdtem Andinál a Test-Alapú ÖnMunka kurzusait. Vissza is olvastam, anno milyen bemutatkozót írtam. Jól emlékszem arra a mentalitásra, arra az akkori énemre milyen is voltam, hogy éreztem magam, hogy gondolkodtam. Mindentől el akartam menekülni, mindent el akartam tolni magamtól. Nem valami felé haladtam, hanem valamitől elmenekülni akartam. Semmi nem tetszett az életemben, csapkolódtam, dühöngtem. Olyan voltam mint Hulk. (És ez nem vicc) Sokszor már este sem tudtam elaludni. Nagyon sokat sírtam, hisztiztem. Tehetetlennek éreztem magam. Akit folyamatosan elnyom/lenyom valami. Magam alatt voltam. Volt olyan pillanat is, amikor feküdtem az ágyban és nem tudtam kikelni, mert annyira nem volt kedvem semmihez. Feszített a mellkasom torna közben, vagy csak, ha meg kellett másznom a 4. emeletet. Reggel ébredéskor rossz kedvem volt. A testem, mint egy páncél, mintha egy mázsás súly lenne rajta. Olyan gondolati köröket futottam már korán reggel, ami még jobbam csak lehúzott. Ezeket írva arra gondolok: "Hogy bírtam ezt? Hogy bírta ezt a testem?" Az emberektől vagy menekültem vagy bezártam, vagy féltem. Beindult bennem egy program és elkerültem őket. (Pedig pont arra vágytam, hogy emberek legyenek körülöttem). Lehajtott fejjel jártam. Nem mertem rájuk nézni. Tényleg a legdurvább nekem az volt és a legnehezebb is, hogy rengeteget dühöngtem, nagyon kifárasztott. Volt olyan, hogy egy törölköző leesett a földre és én meg a plafonon voltam. Emlékszem arra is, hogy mikor 25 voltam, azt mondtam: Én csak BOLDOG akarok lenni (elkeseredésemben). Már 21 évesen motivációs előadásokat hallgattam, akkor még az volt a mentsváram. Ám a "Szeretem magam. Szeretem magam" mantra vajmi keveset segített rajtam. Csak jobban lehúzott, még értéktelenebbnek éreztem magam. Majd rábukkantam kurzusokra, amik 1-2 naposak voltak. Nah, aztán ezektől még szarabbul lettem. Ezektől sajnos semmi tudást nem kaptam az idegrendszeremről, a testemről, miért feszít a mellkasom, miért vannak dührohamaim. Így még jobban bántottam magam, ha dühöngtem, ha rossz kedvem volt stb. Csak a tudatalatti, így vonzd, úgy gondolkodj. És mivel célt nem értem, még szarabbnak éreztem magam, még jobban szorongtam stb. Nem mondom, hogy nem volt hasznos, mert a látásmódomat változtatta, abban nagyon sokat segítettek, és ennek örülök, mert így haladtam a más irányba. Ezeket olvasva nagyon durvának tűnhet. Az is volt. Baromi nehéz, fárasztó, már csak így visszaemlékezve. És akkor nekem még ez volt a "normális". Nem ismertem más életet. Nem is láttam más életet. Csak a harcot, a dühöt, a szenvedést.

És mindezek után rábukkantam Andira, a kurzusára, és...

Kezdtem egyre jobban érezni magam a bőrömben, egyre nyugodtabbá váltam. Ma már az akkori önmagamhoz képest fényévekkel nyugodtabb vagyok. Rengeteget lágyult a hangom, a testem, az arcom (régen rettentően mérgesen néztem, mentem, és mint egy támadómenyét olyan volt a fejem, ez nem volt tudatos, és ezt még a környezetem is visszajelezte: Mérges vagy? Mert mindig úgy nézel... Megértést kaptam a dühöngésemről, miért feszített a mellkasom, miért voltam rosszkedvű, miért szorongtam, szóval minderről IS. Ami már alapjáraton nyugtató volt. Megtanultam, hogy lehetek nyitott az emberekkel (és nem agyból, hanem testből, ami nagyon nem mindegy), miért is zártam be magam. Reggel sokszor kellemesen kelek, van, hogy rajtam a páncél, de nem bántom emiatt, megvan az oka. Ahogy ezeket írom, basszus szeretek magammal lenni. Van az a kérdés, Te tudnál magaddal élni? Ma már azt válszolom, IGEN. Ezt régen nem tudtam volna kijelenteni. A kapcsolataim is változtak. És durva, mert benne az emberek maradtak (nah nem mind), de a velük való minőség változott. Pl. Egy nagyon panaszkodós, kedvtelen barátnőmmel, akivel persze ebben partner voltam, ma már mindenféle dologról tudunk beszélni, röhögni, és a beszélgetés minősége inkább felfele vívő. Pedig ő nem csinál magával semmit. Ilyenkor veszem észre, igaz az, hogy "Ha a belvilágod változik, a külvilág is fog". Úgy látom, a környezetemnek példát tudok mutatni ezzel, látják, hogy én hogy reagálok, hogy gondolkodok stb. és ez bennük is változást indít be. Úgy látom, ez rájuk is hatással van. És ez oda-vissza hat. (Ezt írva beindult a szeretet érzése a mellkasomban, meg a hála. Nagyon finom. Imádom) Azért azt is le kell írnom (és ez nem lehúzás, hanem mert ez igy van, és ez normális), persze bekapcsolnak a programjaim, leszek dühös, előjön a szorongás, néha panaszkodom, vagy morci vagyok, és igen, össze is húzom magam, meg stresszelek, félek vagy esetleg erőtlennek érzem magam. De már nem úgy, mint régen, észreveszem, ha megjelenik, van, hogy üdvözlöm, van hogy beránt, magával visz, van, hogy megszeretgetem őket, mert ők a részeim. De ez ma már ritkább.

Ezt mind a Test-Alapú ÖnMunka kurzusainak köszönhetem. Igen, oda kell tennünk magunkat, hallgatni, gyakorolni, gyakorolni. De megéri, mert segíti az életet, egy könnyedebb életethez segít, engem biztosan. Ez az egész kurzus, anyag, hozzállás az életem része lett, szinte minden nap gyakorlok. Az jutott eszembe, ha valaki azt mondaná nekem, hogy ne csináld, vagy nem csinálhatod, kinyitnám neki az ajtót, kitessékelném, és csak annyit mondanék: Kívül tágasabb. És ezt régen nem tudtam volna megtenni, csak azért hogy "elfogadjanak" és "szeressenek". Nah, én ennyire hiszek ebben a folyamatban.” (Testbelakás Iskolája Hallgató)

 

ÍGY TUDOM VÉGRE BETÖLTENI A VILÁGBAN AZT A SZEREPET, AMIT AZ ENYÉMNEK ÉRZEK. „Nekem a kurzus rengeteget segít abban, hogy fokozatosan olyan emberré váljak, amilyen szeretnék lenni. És hogyan éri ezt el? Úgy, hogy első lépésként segít abban, hogy elfogadjam magamat, a hibáimat, a tökéletlenségeimet, és hogy szeressem magamat, mindenestül, feltétel nélkül. Anélkül, hogy ez megtörténne, soha senki nem fog tudni tartósan megváltozni. Második lépésként pedig az összes eszközt a kezembe adja, melyek ahhoz szükségesek, hogy szeretettel, türelemmel, és gyengédséggel egy olyan emberré támogassam magam, amilyennek valójában érzem magam ott a mélyben, és amivel boldog vagyok. Én így, ezzel tudok önazonos lenni, és így tudom végre betölteni a világban azt a szerepet, amit én az enyémnek érzek. Őszinte, mélyről jövő hálám, Andrea, hisz Nélküled talán még a halálom napjáig sem tudtam volna megfejlődni még a töredékét sem mindannak, amit már most, egy év alatt megfejlődtem!”

 

A MÉRGEZŐ SZÉGYEN SZOMATIKUS GYÓGYÍTÁSA TESTBELAKÁS SEGÍTSÉGÉVEL. „EGY SEPRŰVEL A KEZEMEBEN NEM KELL ÖSSZEZSUGORODNI, UGYANÚGY KITÖLTHETEM A VILÁGBAN ELFOGLALT HELYEMET.” „Nem olyan régen még az embereket körülöttem teljesen más szemmel szemléltem, és nagyjából úgy történt ez, hogy a tudást, az intelligenciát messze magasan minden fölé helyeztem. Hatalomnak, erőnek éreztem azt, ha valaki okos, és megállja helyét az életben, és sokra viszi. És felnéztem rájuk, és célnak éreztem, hogy én is olyan legyek, hogy én is legyek valaki. A butábbakat lenéztem, értékteleneknek tartottam, és úgy éreztem, tőlük nincs mit tanulnom, és nem törődtem velük. Ugyanakkor a tanulás nálam nem működött minden stressz nélkül, habár okos, értelmes gyermek voltam. A ‘csomagom’ azonban megvolt nekem is. Így óriási félelmeim voltak, hogy mi lesz velem, idegileg össze fogok roppanni, és nem fogok tudni az életben a talpamon megállni, munkám sem lesz. Aztán teljesen új hatások értek az életben, az értékrendem kezdett átformálódni, az életet sem olyan egysíkúan láttam már, rájöttem, hogy a tudás nem Isten, és hogy egészen más emberi tulajdonságok és képességek is vannak a puszta földi információk ismeretén kívül. És rá kellett ébrednem, hogy számomra a puszta tudás messze nem olyan vonzó, és elérendő cél, habár nem is elítélendő. Mindenesetre kezdtem máshogy tekinteni az életre, az emberekre, és már nem tartottam feltétlen olyan tragikusnak, ha nem követem az átlagemberek útját, vagyis nem célom, hogy minél többre jussak az életben, hanem egész más célok elérése után törekszem, nevezetesen olyanok után, amelyek nem látványosak kívülről, nem lehet velük dicsekedni.

Nincs még egy teljes éve, hogy az élet egy olyan munkahelyre sodort, ahova soha nem mentem volna, ha tudom előre, mi vár ott rám. Az első nap után óriási harc folyt bennem, ott akartam hagyni, felmondani, elmenekülni onnan. De nem tettem, még egy napot, még egy hetet bírjak csak ki, alkudoztam magammal. A vírus miatt sem akartam továbbállni, ki tudja, találnék-e új munkahelyet, illetve az vajon mennyivel tetszene jobban. Így maradtam. Mindig csak egy kicsit tovább. ‘Ma még nem mondok föl’ alapon. Aztán teltek a napok, hetek, hónapok. És én lassan rá kellett jöjjek, hogy ennél a munkahelynél óriási lehetőségek adottak számomra bizonyos tulajdonságaim megfejlődésére, ha én azt olyan hozzáállással veszem, és megragadom.

Az egyik alaptulajdonságom a mérgező szégyen. Az önmagam és működéseim miatti erőteljes szégyen és felvállalhatatlanság-érzésem. Ez nem ok nélküli, hogy ez kialakult, és van alapja, mindenesetre szörnyű dolog, és alapjaiban mérgezi meg az ember minden pillanatát. Az új munkahelyemen a ‘mérgező szégyen’-azonosulásomon dolgoztam folyton, minden nap. Volt feladatom, tennivalóm bőségesen. Majdnem, hogy közmunka-szerű munkakörbe kerültem, meglehetősen egyszerű emberek közé, utálatos egyenruhában, köztereken, utcákon. A mérgező-szégyenérzésem tombolt, lépten-nyomon volt rá oka, hogy fellángoljon bennem. Én, aki egész életemben azon dolgoztam, hogy legyek valaki, és ki ne derüljön, hogy egy senki vagyok, és az egy dolog, hogy én úgy érzem, de mások nehogy annak lássanak, mert akkor elsüllyedek szégyenemben…

És most ‘belementem’ abba, hogy jó, egy senki vagyok, most egy senki vagyok egzisztencia tekintetében, ehhez a munkakörhöz nem kell semmi műveltség, és akkor mi van, mi történik, ki vagyok akkor. Ettől féltem világ életemben, no, nézzük, tényleg kibírhatatlan, elviselhetetlen-e, vagy túl lehet élni.

Nos, testbelakás nélkül nem biztos, hogy túléltem volna… meg mindazok nélkül, amit Andinál tanultam, meg még korábban. Legalábbis kimenekültem volna a helyzetből, az biztos. Folyton és állandóan befeszültem, mindenhol jöttek elő a szégyenérzettel járó testi reakcióim, és én minden figyelmemmel azokon voltam, és velük maradtam, amennyire csak bírtam, és azokra koncentráltam, nem a gondolataimra, a külső helyzetekre. Aztán szembesülnöm kellett a bennem előjövő kompenzációimmal. Azzal, hogy mindenkit támadok és leszólok magamban, csak azért, hogy megőrizzem a ‘vagyok valaki’ látszatát. Brrrr. Igaziból ezt csináltam egész életemben, a kisebbségi komplexusom miatt mindenkit figyelgetek, és keresem azt öntudatlanul, mi nem jó benne, mi csúnya rajta, hogy attól legyek valaki. De ettől örömöt nem kaptam soha, csak ez folyt bennem, így működtem. És tudtam, jó nagy egy mocskos alak vagyok, és rosszindulatú, hiába látszódom akármilyen kedvesnek kívülről. Legalább magammal őszinte voltam. Szóval észre kellett vennem a bennem előjövő kompenzációimat is.

Az lett idővel a nagy célom, hogy úgy tudjam ebben a helyzetben is megállni a helyemet, hogy belül semmi befeszülés, teljes kilazultság, és én senkit nem támadok meg magamban, mindenkit hagyok annak és olyannak lenni, aki és amilyen. És hogy belül tiszta maradjak, jóindulatú, ártatlan, és elfogadjam a dolgokat, úgy ahogy éppen vannak. Minden körülmények között. Ha ezt a célomat elérem, gondoltam, akkor megtanultam, amit ez a munkahely kihívásként elém állított, és óriási győzelmet értem el a belső világomban. És akkor már szabadon továbbállhatok. És örökre magammal fogom vinni ezt a tapasztalatot, ezt a győzelmet, amit mindenhol máshol hasznosíthatok. Már nem akartam elmenekülni a helyzetből, inkább bukásnak éreztem volna, ha meghátrálok. Úgy akartam eltávozni a munkahelyről, hogy nem menekvésből a szégyenérzetem elől, hanem mert tudom, hogy nem itt a helyem, az életfeladatom máshol vár rám, mert többre vagyok képes. De ha kell, itt is megállom a helyem, és boldog tudok lenni ilyen helyzetben is.

[Sok erőt adott nekem egy könyv is, ami a kezembe került, ajánlom mindenkinek, mert nagyon jó, Frankl Viktortól …mégis mondj Igent az Életre! (Alcím: Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort).]

Rettentően sokat tanított nekem ez a munkahely, a magam működéséről, annyi mindent kellett átformálnom magamban, megtanulnom a dolgokat történetek nélkül szemlélni, csak azt látni, ami van, és nem belelátni dolgokat. Hogy egy seprű a kezemben a trolin az egy seprű a kezemben a trolin, és semmi több, és nincs abban igazából semmi, ha nem gyártunk történeteket róla. És senki nem halt még bele abba, hogy a többiek mit gondolnak róla, és hogy néznek rá, és attól még nem kell belül összezsugorodni, hanem ugyanúgy kitölthetjük a világban elfoglalt helyünket. Meg hogy elsősorban a saját gondolataimat és szemléletmódomat vetítem ki a világra, és ahogy az megváltozik, az egész világ is mintha megváltozna.

Nem csak e tekintetben, hanem rengeteg más tekintetben is sokat tanított nekem ez a munkahely, és többnek érzem magam általa, sokkal többnek, mint annak előtte. Már meglátom a jó dolgokat benne, a pozitív dolgait, az előnyeit, a munkatársaim jó és becsülendő tulajdonságait, és igyekszem tanulni is mindegyikőjüktől, mert rájöttem, hogy mindenkitől tudok tanulni, még a legbutább embertől is, ha félreteszem a büszkeségemet.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy idecsalt erre a munkahelyre, és hálás vagyok Andreának is, hogy a testbelakás gyakorlásával egy jó nagy adag félelmet és szégyenérzést sikerült feloldanom magamban. Nem cserélném le ezt a tapasztalatot még egy Hawaii szigeti nyaralásra sem!” (Testbelakás Iskolája Haladó Gyakorló)

 

TESTÜNK ÉLETÜNK ARCHÍVUMA ÉS MEGVAN A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM. „Andi, szeretném szívből megköszönni, azt a sok újat, amit kaptam Tőled, hiszen megtaláltam azt a puzzle darabot, amit évek óta kerestem, és ezáltal kaptam bizonyosságot arról, hogy jók a megérzéseim. Mind az újratraumatizáltságról, amit bizonyos terápiás módszerrel elkövetünk, mind arról, hogy nekem így nem kerek, még hiányzik valami. Most már megvan a hiányzó láncszem, hogy tisztábban lássak, és valóban segíthessek. Sokan kérdezték mikor hagyom abba a keresést, és tanulást, de ezt nem lehet abbahagyni, hiszen általad is egy kapu nyílott ki, s ez által egy új út, új világ. Ezt is szeretném felfedezni, így továbbra is ott leszek, már vagyok a további kurzusaidon.

Klienseimet sosem tudtam általánosítani, mindig az ember érdekelt, ezért több módszert megtanultam, érdekelt a keleti filozófia, buddhizmus, energetikai gyógyászat, de ugyanakkor a nyugati pszichológia móüdszerei is. Néhány éve rátaláltam Bradshaw könyvére, ami új utat nyitott számomra. Aztán megfigyeltem, hogy a depressziós betegeknél valami nem oké gyomortájon, mintha onnan indulna el a problémájuk. Fantasztikus az élet, hiszen bármi mélyebben foglalkoztatni kezdett, mindig új könyvek, előadások, videók kerültek az utamba. Egyre jobban a stressz és annak hatása kezdett foglalkoztatni, de egy más megközelítésben, mint ahogy korábban tanultam. És eljutottam a bolygóidegig. A koronavírus megkoronázta az életutam azzal, hogy épp akkor találtam Andi kurzusára. Véletlen került hozzám egyik videója, és valami azonnal zsigerileg megmozdult a testemben, így utána néztem, és egymás után faltam egész éjszaka a videókat. Reggel máris írtam, hogy szeretném elvégezni a 15 hetes Önmunka kurzust. Olyan gyorsan történt minden, mint mikor a szél felkapja a puha-pihe tollat, és lágyan megtartva, ringatva viszi valami ismeretlen felé. Azóta is ebben a kellemes lágy áramlatban haladok, nincs ellenállás, csak biztonság. A nagy kurzus után lágyan belesimulva a minikurzusba, és majd az ősszel a nekünk még hátralevő Haladóba. Hát, ez igazi flow. Köszönöm Andi. Már ezzel a szemlélettel, tudással végzem a pszichológusi munkámat. Sokkal többet adva, mint korábban. Élvezem azt a változást, amit nekem adott, így tudok hiteles és valóban önazonos lenni.

„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok." (Kazinczy Ferenc)

Testünk életünk archívuma, mely, mint egy hangszer különböző módokon, testérzetekben, testtartásban, mozdulatokban mesél rólunk tudattalanul. Fájdalmaink, traumáink mélyen a sejtjeinkben záródva vannak jelen. Testünk, mint egy tartály viseli, remélve, hogy egyszer megszabadítjuk ettől a tehertől, és mi végre szabadon élhetünk, kinyílhatunk az életre. Az ember holisztikus megközelítése, az integrál szemlélet, egyre jobban teret kap. A fókusz a lelki, szellemi felé orientálódott, és a test, mint a fizikai világban mindennek formát adó kevésbé került a figyelem központjába. Ha igen, akkor is inkább azon a szinten, hogy ha nem tetszik, szabjuk át (pl. plasztikai, esztétikai sebészet). Akkor figyelünk rá inkább, amikor valami baj van, tünetet tapasztalunk. Így inkább mint egy mechanikus műszert akarjuk megjavítani. Mélyen elrejtjük tökéletlenségünket, így létrehozva azt a disszociált állapotot, ami egyre nyomasztóbb számunkra. A vágy az egység után, keresésre inspirál, hogy kizárt részeinket megtaláljuk. Ez fájdalmas, és egyben mégis gyönyörű út. A Test-Alapú ÖnMunka kurzus lehetőség ezt az utat a saját tempójában mindenkinek végig járni. Nem egy hétvégi önismeret, nem egy spirituális tévelygés, hanem igazi Önmunka, ami kihagyhatatlan! Néha fájdalmas, de az eredmény felemelő. A gyakorlatok, nemcsak a folyamatban, de bármikor az élethelyzetekben jól használhatók. Folyamatos változás, megtapasztalás. Mély, de az ’átlagos’ ember számára is érthető, befogadható elméleti tudásanyaggal, módszerekkel, gyakorlatokkal segíti azokat, akik számára fontos önmaguk megértése, megismerése.
Andi, és a csoport olyan védőhálót biztosít, amely segíti hogy fejest lehessen ugrani belső világunk mélységeibe, mert ez a háló megtartja. Testünkbe zárt fájdalmak nyílnak meg, melyekkel azzal a mély együttérzéssel, elfogadással tisztelettel találkozhatunk, amit talán sosem tettünk önmagunkkal, ez által megindulhat a gyógyulás. Megadhatod magadnak mindazt, amit másoktól vártál el. Meggyőződések, hitrendszerek válnak láthatóvá, melyek mélyen beépülve láthatatlanul irányítják az életedet. Mint Csipkerózsika, aki a herceg csókjától felébred, úgy éled fel testünk, ebben a folyamatban. S közben rálelhetünk, bezárt, traumatizált belső gyermekünkre, s végre a legméltóbb helyére tehetjük: a szívünkbe. Mindenkit arra biztatok, hogy kezdje el bátran, vágjon bele, hogy megtalálja Önmagát! Köszönöm Andi, azt a szívből jövő elfogadást, bátorítást, együttérzést, és nem utolsó sorban azt a tudást, tapasztalatot, végtelen sok munkát, amivel létrehoztad, és segíted ezt a kurzust. Komplex és tökéletes! És ami fontos, mindig csinosítod, új tudásod fényében. Ezer ölelés, Ari. Sivic Aranka pszichológus.” (2020-ban 15-hetes kurzust végzett Hallgató)

ÉLETSZEMLÉLET, MELYBEN ÖRÖKRE ELKÖTELEZŐDÜNK ÖNMAGUNK MELLETT. KISMAMAKÉNT IS BÁTRAN AJÁNLOM! „Én szeretettel ajánlom ezt a kurzust minden kismamának is, illetve olyan nőnek és férfinak, akinek még csak a fejében született meg a gondolat, vagyis, aki még csak tervezi a babát a párjával (mint tudjuk, a fogantatás előtti 9 hónap is számít). Szerintem fontos, hogy még előtte rendet tegyünk nemcsak egyszerűen a fejünkben, hanem egészen fiziológiai, biológiai, idegrendszeri, testi szinten. A régi érzelmi, gondolati, viselkedési sémáinkat, kattogásainkat megvizsgáljuk. A túlélő üzemmód helyett lassan megpróbáljunk, megtanuljunk máshogy élni. Újból rátaláljunk és vegyük fel a kapcsolatot az igazi önvalónkkal és biztonságban, békességben, nyugalomban, szeretetben éljünk vele, függetlenül attól, mi történik kint a világban. Kismamáknak végezni egy ilyen fantasztikus tanfolyamot, pedig óriási plusz. Ilyenkor a magzat is tanul, aki már a nulladik ponttól egy kompetens személyiség. És vizsgálatok bebizonyították, hogy már a várandósság kezdetén élénk lelki életet él.
Az anyukában pedig ilyenkor újraélődnek az összes korábbi sérülései és traumái. És ha ezek az érzések, érzetek feljönnek, akkor azzal foglalkozni kell. A kurzus gyakorlatait várandósan végezve, a hatásuk is intenzívebb és más élmény, mert a hormonok miatt a jobb agyfélteke aktívabb. Úgy hiszem, érzem, azt vallom, hogy a mi generációnk feladata, hogy kitisztítsuk a régi, örökölt illetve a saját traumáinkat és ne adjuk tovább a következő generációnak. Köszönöm Andi, hogy létrehoztál egy ilyen komplex és hiánypótló tanfolyamot, amiben sok évnyi rengeteg munkád, energiád és tapasztalatod van. Ez nem egy könnyed, pár napos „kiruccanás“, aminek csak rövid ideig érezhető a hatása. Hanem egy komoly, mély ÖnMunka, aminek a pozitív hatása megmarad, mert ez egy életszemlélet, melyben örökre elköteleződünk Önmagunk mellett.❤️” (15-hetes kurzust ismételt Hallgató)

A GYAKORLATSOR TÖBBET AD, MINT BÁRMI, AMIT EDDIG CSINÁLTAM. TUDOM, HOGY MAGAMÉRT TESZEM, ÉS ÖRÖMMEL SZÁNOM RÁ AZ IDŐMET. „Én baromira megörültem, amikor láttam, hogy van minikurzus, mert lecsúsztam az előző két nagykurzusról, és azt gondoltam, milyen messze van még az ősz a következőig. Már megnéztem a youtube videókat, és szerettem volna csinálni, ezért ez a „mini” nagyon jókor jött. Nem tudom, mennyire releváns az én véleményem, de úgy érzem, azzal, hogy elkezdhettem a gyakorlatokat, és ahogy Te mondod - belekóstolhattam ebbe az egészbe - nem úgy fogok indulni a nagykurzuson, hogy fogalmam sincs az egészről, hanem addigra már lesz egy kis alapom. A másik, amiért jó a minikurzus, hogy közben el lehet dönteni, valaki tényleg akarja-e ezt az egészet, megláthatja, hogy mennyire hajlandó tenni ezért (önmagáért), mennyi időt képes rászánni, „feláldozva a szabadidejét”. Ezt azért is mondom, mert én pl. fél órával előbb felkelek minden nap, hogy elvégezzem a gyakorlatsort, és ez számomra fontosabb, mint az a fél óra alvás. Tudom, hogy magamért teszem, ezért ez nem is lehet áldozat szerintem.
Persze ez azért is lehet így, mert évek óta korábban kelek, elképzelhetetlen az életem anélkül, hogy valamilyen formában magammal, a szellemi, lelki életemmel, vagyis önmunkával foglalkoznék, és reggel van igazán időm, akkor a legtisztább a fejem, és lendületet ad az egész napnak. A minikurzus komplex gyakorlatsorának végzése, a test-alapú önmunka sokkal többet ad, mint eddig bármi, amit reggelente csináltam. A befelé figyelés és a fókuszálás nem okoz gondot, hiszen évek óta gyakorlom. Ezért szinte végig tudatában vagyok annak, ami belül történik. Érzem, ahogy felengedek, mintha kisimulnék belül, automatikusan lelassulok, örömöt érzek még akkor is, ha előtte csupa aggodalom voltam. Az elmélettel együtt ez nagyon ütős, mert ténylegesen bebizonyosodik az, hogy az idegrendszer és a test állapota befolyásolja az elmét, és nem fordítva. Régebben sokszor volt úgy, hogy csak ültem és befelé figyeltem, de a gondolataim tovább száguldoztak és valamilyen aktuális problémán rágódtak, főleg a napi teendőkön, és egy idő után feladtam, gondoltam, ez most így ment. De a gyakorlataidnál sosincs ilyen, olyan mintha az, hogy a testet kalibrálom át, erősebb lenne az elménél, és mintha az elme alávetné magát a testi-idegrendszeri állapotnak. Nem tudom, hogy jól fogalmazom-e meg, de most már lassan két hónapja csinálom minden reggel, és mindig ez a tapasztalatom. Már örömmel várom, hogy neki kezdjek. Volt olyan reggel is, hogy előző nap buliztunk, ittunk, keveset aludtam, ráadásul aznap egy nehéz szituáció várt rám, mégis a gyakorlatok végzése közben éberré váltam, belül összerendeződtem, és később a nehéz szituáció is könnyedén lezajlott, nem okozott semmi gondot.
Ezzel kapcsolatban hozzátenném azt is, hogy a nehéz szitu miatt előző nap nagyon szorongtam, ezért megcsináltam a Szorongás Önvizsgálatot is. Ez a mostani változat nagyon betalált, sok minden feljött, sok mindenre ráláttam, a végére nagyon megnyugodtam, és ez a fajta szorongás azóta sem jött elő. A Te tanfolyamaidban azt szeretem nagyon, hogy minden olyan értelmes, mindennek van racionális magyarázata, abszolút igaz, és ÉRTHETŐ! Sok mindent kipróbáltam az évek alatt, nagy vonzódásaim voltak Mesterekhez, de az évek távlatában már rálátok arra, hogy az önmagammal kapcsolatos legfontosabb megértéseket a Te tanfolyamaid adták. Nagyon várom a nagykurzust is, a Testbelakás Iskoláját, remélem, nem bambulok el, és nem csapnak le a helyemre előttem. Ui.: Nagyon hálás vagyok azért, hogy lehetővé teszed mindezt a megértést, én sajnos nem tudok angolul, és magamtól eszembe sem jutott volna errefelé keresgélni. Te nagyon meggyőző és hiteles vagy számomra, és abszolút hiszek abban, amit csinálsz. Sok puszi!" (Biztonságban a Testedben online kurzus Hallgató)

AZ ÖNMAGAMON BELÜLI BIZTONSÁGOS TÉR VÁLT AZ OTTHONOMMÁ. AZ ÚT, AMIT ÉLETEM VÉGÉIG JÁRNI SZERETNÉK. „Lassan egy éve használom az Andi által átadott testbelakás módszereket, technikákat, amelyek által rengeteget mélyült az önismeretem és változtak a megéléseim az eltelt idő alatt. Hirtelen nem is tudom, melyik változást emeljem ki a sok közül. Az első, ami visszatekintve eszembe jut, az az önmagam nem elfogadott részeivel való folytonos, sokszor egyáltalán nem tudatos küzdelem, az állandó perfekcionizmus abbamaradása, ami legalább 25 éve hajtott. Ha marad is bennem ilyen késztetés, arra tudok elfogadással rátekinteni, ezáltal eldönteni, belehajszolom-e magam egy ilyen körbe, vagy inkább kíváncsiam „leutazom” ahhoz a részemhez, aki még mindig a szeretetlenségbe ragadva él bennem. Alapvető változás a biztonságérzet kialakulása, megélni tudása, ami hatalmas hiány volt az életemben, és mindig külső forrásokból próbáltam bebiztosítani a magam számára. Régebben állandó fenyegetettség érzetben, egyfajta hangulati hullámvasúton éltem, nyugvópontok, pillanatnyi szusszanások után kutatva, amelyeket nem sokáig tudtam megtartani, mert a létállapottá vált érzelmeim hamar elsodortak onnan. Most ez megfordult – életem ebben a biztonságos térben zajlik, ez vált természetessé, az otthonommá saját magamon belül, és jöjjön akármilyen magával sodródó érzelem, az már nem marad velem sokáig, automatikusan visszarendeződök ebbe az alapállapotomba, amelyet a kurzus által adott gyakorlatok segítettek felfedezni és újra megélni, és a jövőben is segítenek tovább tágítani, mélyíteni. Az már csak hab a tortán, hogy az életem is ezt a biztonságosságot tükrözi, vagy mert magától ehhez rendeződött, vagy mert én döntöttem úgy, hogy szükségleteimre figyelve változtatok azon, ami nem szolgál engem. A harmadik fontos változás, hogy az önismeretre többé nem kipipálandó, le tudni való feladatként tekintek, ami után végre majd jöhet a nagybetűs, boldog, megelégedett élet. Ahogy a küzdés helyét átvette a valódi önismeret igénye, többé az öngondoskodás, az önmegismerés nem szükséges rossz lett, hanem egy út, amit mindig is járni szeretnék, amíg élek, olyan mindennapi gyakorlat, amely nem elvezet az elégedettséghez, mint végcélhoz, hanem ebben a már most jelen levő elégedettségben zajlik. Ez a hozzáállás alapvető lételememmé vált, amit nem a tökéletesség iránti igény hajt többé, hanem azok az ajándékok, amelyeket tőle kapok: az elfogadás, az áramlás, a teljesség, a megelégedettség – olyan értékek, amelyektől az élet számomra igazán minőségi. Ezekhez az alapvető értékekhez igazodva sokkal érzékelhetőbbé válik, hol vannak bennem azok a pontok, ahol nem tud az élet áramolni, fejlődni, hol van szükség gyógyulásra, összekapcsolódásra elhagyatott részeimmel. Ezekhez adott és ad a jövőben is rengeteg eszközt, gyakorlati módszert Andi, hogy mindez ne csak elméletben legyen szép, hanem valós, testben, zsigerekben tapasztalható megéléssé váljon.” (15-hetes Alap és 12-hetes Haladó kurzust végzett Hallagató)

ÖSSZEKAPCSOLÓDTAM A BELSŐ ERŐMMEL, AMIHEZ EDDIG NEM VOLT HOZZÁFÉRÉSEM. „Az én egész testalapú önmunkálkodásom folyamatát egy fokozatosan önmegismerő, annak mélységét megmutató belső utazásnak, önmagam felnevelésének nevezném. A gyakorlatok, az elméleti ismeretek segítenek felfedezni a mélyebben zajló működéseim összefüggéseit, segítenek elfogadnom, megértenem magam. Tapasztalom, ahogy az ismereteim tágítják a látásmódom, érzékelem a testem változásait, a berögzült működéseimre való rálátást, és ami a legfontosabb, hogy mindez nem akarással történik. Megismerést, megértést, biztonságot kaptam/kapok még akkor is, amikor a dolgok nem a legjobban alakulnak. Érzékelem és összekapcsolódhatok a belső erőmmel, ami megtart, ami mindig itt volt csak nem volt hozzáférésem. Ennek az energiának a felismerése biztonságot nyújt, átható, támogató erejét, bölcsességét tapasztalom. Kíváncsiságomra, a hiteles forráshoz való vágyódásomra válaszként egy élhető, belső stabilitás kibontakozását, minden szinten zajló fejlődést tapasztalok.” (15-hetes Alap és 12-hetes Haladó kurzust végzett Hallagató)

EGYSZERŰEN MAGAMTÓL, GYENGÉDEN, TERMÉSZETESEN FELEMELEM MAGAM. „Már nem küzdelemmel és önellentmondással próbálok kievickélni a mélyrepülésekből, hanem úgy beépült az öngondoskodás sejtszinten, hogy egyszerűen magamtól, gyengéden, természetesen felemelem magam. Mindehhez bármiféle érzet, érzés elfogadását is megtanultam és azt, hogy egyszerre több érzést is érezhetek a testemben. Így természetesen merül fel az önszeretet a legmélyebb pontokban. Mert van tapasztalatom arról, hogy egy adott pillanatban más lehetőségem is van. Ez egy öngerjesztő folyamat, mert pont azokat az akadályokat szünteti meg, amiket szociálisan tudatalatt állítottunk fel az életből természetesen fakadó örömünkkel szemben.” (15-hetes Alap és 12-hetes Haladó kurzust végzett Hallagató)

SOHA NEM ÉREZTEM MÉG MAGAM ENNYIRE ÉLŐNEK ÉS VÁLASZKÉPESNEK. „Világgá szeretném kürtölni ennek a kurzusnak a nagyszerűségét. Már amikor az emailt megkaptam arról, hogy indul, tudtam, hogy ez is jó lesz. Vártam, úgy igazán vártam, mert fontos volt. Aztán jöttek az elméleti anyagok és a gyakorlatok és mára már azt veszem észre, hogy egyre többet és egyre mélyebben lakom be a testemet. Olyan dolgok jönnek össze az életemben, amiről messze nem gondoltam volna, hogy összejöhetnek. Soha nem éreztem még magam ennyire élőnek és válaszképesnek. Egyre könnyebb a befogadás is és az elengedés is. Gyönyörűen oldódnak az összehúzódások és minden ilyen oldódás után új területen valók élővé a testemben.” (15-hetes Alap és 12-hetes Haladó kurzust végzett Hallagató a Haladó tapasztalatairól)

DÖBBENETES, HOGY MENNYIRE ELTÁVOLODTAM A SAJÁT TESTEMTŐL, DE MOSTANRA MÁR A SAJÁT TESTEMBEN TALÁLOK VÁLASZT. „Mostanában gyakran eszembe jut egy egyszerű mondás, miszerint: „Ha éhes vagy, egyél; ha szomjas vagy, igyál; ha fáradt vagy, pihenj.” Szerintem hatalmas mélysége van ennek az idézetnek, és döbbenetes, hogy mennyire eltávolodtam a saját testemtől, a természetes impulzusaimtól, a valódi szükségleteimtől és érzéseimtől. Az ezekhez való visszajutás és az erre való tudatosodás folyamata ez számomra. Olyan kérdésekre ad választ, konkrét, földelő eszközöket és rengeteg támogatást (rendszeres és hosszantartó gyakorlással), mint hogy mit csinálhatok, ha rosszul érzem magam? Hogyan kell érezni? Jó-e nekem egy adott kapcsolat? Mit akarok én igazán, belül? Tényleg éhes vagyok, vagy ez valami más, amit érzek? Mit csináljak, ha össze vagyok zavarodva? Miért tud annyira fájni egy párkapcsolat, és hogyan tudok gondoskodni magamról? Az itt tanult eszközökkel magamban, a saját testemben találok választ, fokozatosan ismerkedve a részeimmel, sérüléseimmel és erőforrásaimmal.” (15-hetes Alap és 12-hetes Haladó kurzust végzett Hallagató)

AZ ÖRÖM NEM EGYSZERI, A GYAKORLATOK EGY ÖNERŐMŰVET INDÍTANAK BE. „Köszönöm, Drága Andi! Ugyan még közel sem végeztem, de ez életem eddigi legkonkrétabb, leginkább kézzelfogható, gyakorlatban is érezhető segítsége, amit egyedül magam is tudok csinálni, bármikor. Ahogy csinálom, kipróbálom a gyakorlatokat, ami hihetetlen érdekes érzés, hogyan működik újra és újra, és úgy hat, ahogy szavak szintjén sosem lehetne elérni ezeket a változásokat. Számomra ez annyira felemelő, de ami több, hogy ez az öröm nem egyszeri, hanem pluszban beindít valamit, mint valami csoda önerőmű, ami még több új pozitívumot mozgósít. Mint a C-vitamin retard. Ami kis adagokban egész nap fejti ki a hatását, de elég belőle egy darab reggel. Végtelen köszönet, hogy ezt a sok-sok mindent így összegyűjtötten átadod nekünk!”

HOL IS VOLTAM EDDIG? „Csepeg vissza belém az élet, az életkedv, az energikusság. Mielőtt neki láttam volna a kurzusnak sokat sopánkodtam, csak az lebegett a szemem előtt, hogy mit nem akarok. Ellenállás volt bennem, amitől még szörnyűbben éreztem magam, nem láttam a kiutat, arra gondoltam: „Ez lesz egész életemben?” Sodródtam az árral, egyik napról a másikra tengődtem, nem voltak céljaim, sokszor voltam lehangolt, rosszkedvű, utáltam az életem. Aztán haladt a kurzus, hol fent voltam hol lent, de azt is megtanultam, hogy ez is teljesen normális. Aztán a minap feltettem magamnak a kérdést: „Hol is voltam eddig?” Kezdem látni, mit szeretnék az életemben, érzésileg, a kapcsolataimban. Elkezdtem valóban örülni, lettek valódi céljaim, amihez társul belső hajtóerő. Így, ahogy ezt írom számomra kicsit megdöbbentő, 15 héttel ezelőtt, mikor elkezdtem, nem gondoltam, hogy ezeket tapasztalhatom az életemben. Meg sem fordult a fejemben, és tessék, most ezeket írom. Ám véleményem szerint a legfontosabb, hogy ELKÖTELEZŐDJÜNK, hogy CSINÁLJUK, minden nap, hogy beépüljön az életünkbe. Nekem az elején ez nehezen ment, de csináltam, mert újdonság volt, majd leeresztett a lelkesedésem, majd ismét csináltam, mert itt van, jön az anyag, nem akarok lemaradni, stb. Majd egyszer csak ezeken átlendültem, és csak azt vettem észre, hogy csinálom, mert JÓL ESIK, csinálom, mert AKAROM, csinálom, mert látom/érzékelem az EREDMÉNYt. Csinálom, mert IMÁDOM. Aki ebbe belevág és ELKÖTELEZŐDIK, nem bánja meg, én csak ajánlani tudom. Arról nem beszélve, hogy Andi egy csodálatos ember, segítőkész, ha bármi kérdés felmerült, segített, ha bármi tapasztalásod volt, leírhattad, mert lehet éppen ez mást is motivált lelkesített (engem igen), de ha nem írtál, az sem volt baj, nem volt kötelező. A csapat szuper, és mindenki támogató. Hálás vagyok magamnak is, hogy belevágtam, nem halogattam, pedig egy későbbi kurzusra akartam jelentkezni, de most már örülök, hogy előbb elkezdtem. KÖSZÖNÖK mindent!!!”

VALAMI ELEMENTÁRIS DOLOGHOZ TALÁLTAM VISSZA. „Andi, a te anyagaidból rengeteget tanultam, és még fogok is. Tervezem, hogy ha leállamvizsgázom pszichológiából februárban, elkezdem a kurzust elölről ismételni. Írhatnám, hogy valami új nyílt ki előttem a gyakorlatok hatására, de az az igazság, hogy inkább valami elementáris dologhoz találtam vissza, amire halványan mindig is emlékeztem, és érzetem, hogy „ez” nekem valamikor megvolt. Köszönöm, Andi, hogy összeszervezted a tudást és a lehetőséget a tanulásra és tapasztalásra.”

TUDOK TENNI KONKRÉTAN, TUDOK SEGÍTENI A SZERVEZETEMNEK, ÉS EZ FELEMELŐ ÉRZÉS! EGYÉRTELMŰ JELEI JÖTTEK A JÓ KÖZÉRZETEMNEK. „Andi, őszinte elismerésem az elköteleződésedért és az energiáért, amit ebbe az anyagba beleraktál, és az útért, amit érte végigjártál. Egyértelmű jelei jöttek a jó közérzetemnek, miközben az anyaggal foglalatoskodtam.

A szélsőséges tavaszi frontokban kutya bajom nem volt. Szédülés és egyéb nyalánkságok nélkül teniszeztem, ami hál’ Isten szöges ellentétben van az utóbbi évek tapasztalataival. Minden helyzetet tünet nélkül jól kezeltem, amiben eddig csak annyit fogtam az adásból, hogy „nem számít, mit mondok”. A gyerek ugróedzései alatt nem, vagy kevésbé szorongtam. Utazás alatt autópályán melegben dugóba kerültem, és nem pánikoltam be. Ami egész fura volt, a halálhoz is közben mintha módosult volna a hozzáállásom. Nem éreztem akkora szorongást, mint eddig, az elmúlásra gondolva.  Egy ismerős temetésén is voltam. Simán tartottam magam. Régen tök mindegy, milyen távoli emberke sírját ásták, búcsúztatásán fetrengtem a sírástól és a feszültségtől a gödör láttára. Hogy ezt most bírtam, nyilván az akkori jó közérzetem, stabilitásom pillanatnyi eredménye volt. De érdekes megtapasztalás ez az egész folyamatra vonatkozóan is, érzékelni, hogy hogyan változunk, milyen állapotban vagyunk éppen. Lehet, hogy holnap rosszabbul, de tudni, hogy ez nem marad így, nem kell így maradnia és ezért lehet tenni konkrétan, mindenképp felemelő érzés.

A lovamat átvittem egy másik helyre, ami jobban megfelel az ő igényeinek. Már nem akar fellökni, jön mellettem, mint egy kutya, lenyugodott az idegrendszere, miközben egy sokkal nagyobb karámban lehet kinn egész nap, ahol új barátot szerzett, és fő tevékenysége az igen stresszes diófa levél zabálása a fáról. Mellékelem a lovaglással kapcsolatos változást a zárt csoportunkban. A videón a lényeg nem látszik: eszembe nem jut rajta, hogy féljek.

Majd’ elfelejtettem, hogy a refluxszal kapcsolatos problémám a torkomban közben teljesen begyógyult. Már néhány nappal az első ezt megcélzó gyakorlat után jól voltam, hegyes erős paprikát ettem minden nap, újra jólesett a halászlé és a pálinka is! Igaz, a végén beinogtam, valami még nincs a helyén a receptből, de nagyszerű tapasztalás volt, ahogy jól reagált a szervezetem a „kutakodásom” alatt. Akkor szépen megnyugodott a pszichém.

Az utolsó hét ugyan még hátra van. De! Már látom, hogy ezzel valóban nem fejeztem be a gyakorlást és ezt az ön-utazást. Kimaradásaimnak, közbejött nem megoldott helyzeteimnek köszönhetően megtapasztaltam az utóbbi napokban egy hullámvölgyet, ami figyelmeztet, hogy ennek egy folyamatos munkának kell lennie. De biztos vagyok benne, nincs más út, mint ezen a módon segíteni a szervezetemnek és megnyugtató módon lépni, cselekedni, jól reagálni arra, ami ér.” 

SPIRI REHAB A TÖKÉLETLENSÉG KURZUSÁN. „Arra jöttem rá, hogy ez a kurzus egy Erőforrás. Andi folyamatos (!) jelenléte, a csoport, a gyakorlatok és számomra a strukturáltság is biztonságot és támogatást adnak. "Spiri rehab"-nak is hívom néha magamban J, ami azt jelenti nekem, hogy az utóbbi évek nonstop tisztulás- és fejlődésmániája után - lényegében -megpihenhetek. A biztonságot, "megtartottságot" látom most alapnak, ami minden mást is lehetővé tesz: a változtatást, kockázatvállalást, új dolgok, kihívások beengedését és kezelését, határkijelölést, új minőségek megtapasztalását, integrálását és a növekedést. Ez az egyik nagy tanulság számomra, hogy mennyire létfontosságú a "problémák" helyett az erőforrásokra fókuszálnom.Külső és belső szinten is sok "ajándékot" kaptam és kapok, több lehetőséget látok, több lábon állok. Kevesebb erőfeszítés, több könnyedség, lágyság, megengedés, játékosság. ÉS természetesen jönnek nehéz érzések is, ÉS szükséges időt, energiát belefektetni. Még úgy is hívom, hogy a "Tökéletlenség kurzusa" :), mert egyre jobban megengedem magamnak, hogy egyszerűen csak legyek az, aki vagyok, úgy, ahogyan éppen vagyok, ahelyett, hogy valami irreális, "szuperhős" ideálképet kergetnék és tettetnék. Köszönöm.”

EZ NEM EGY TANFOLYAM, HANEM ÉLETMÓD. Az eddig megszokottnál annyival sokdimenziósabb világ, világ-érzékelés, én-érzékelés, világgal kapcsolódás nyílik, hogy beleszédülök. Úgyhogy picinként adagolom. Azt érzem sok gyakorlatnál, hogy bekapcsolnak, rendeződnek a sejtek az agyamban. Ez komoly igénybevétel, de jó érzés tudni, érezni, hogy ekkora változásokat lehet kitartással elérni. Nagyon köszi, én most kezdem érteni, amit mondogatsz, hogy ez nem egy tanfolyam, hanem életmód. Nagyon erőteljes!

SZABÁLYOSAN MEGLEPŐDÖK MAGAMON. Az elmúlt pár napban - szokásomhoz híven - ismét megálltam a gyakorlatokkal. Ilyenkor "történik", ilyenkor nem tudom "csinálni". És mindig kiforr valami. Már második napja, hogy azt észlelem, hogy határozott vagyok. Nem finomkodok, nagyon egyenesen kommunikálok, rövidre zárok dolgokat, közben rengeteg energiám van, ami elém jön, azt megoldom, és tolom a napot tovább. Azt élem meg, hogy elkezdek fontos lenni magamnak. Ha valaki belém gyalogol, nagy küzdelmek árán tudtam sokszor csak helyre tenni, miközben többnyire még jó pofát is kellett vágnom ahhoz, hogy megbántottak. Azt észlelem, hogy egyszerűen - nem tudom megmagyarázni, hogyan -, de úgy kommunikálok, hogy ne érjen el a bántás. Mivel nem akarok újabb kisregényt, nem írok nektek példát, de szabályosan meglepődök magamon. De leginkább azon, hogy ez nekem jó így, nincs bennem az állandó önvádlás, minden szavam felülvizsgálata, minden tettem értékelése utólag, hanem benne a pillanatban teszem a dolgom, és megyek tovább. Érdekes, új nekem ez az Énem, még kell ismerkednünk. J

IGAZABB, ŐSZINTÉBB ÉLET. Nagyon hálás vagyok Neked, Andi, hogy hozzásegítettél egy igazabb, őszintébb élethez!

JÓ ÉRZÉSEKKEL TAPADOK A FOTELBA. Andi, szuper volt a legutóbbi Kérdés-Válasz tréning is, örülök, hogy felvételről is meg tudom nézni. Szép, különleges, ragyogó nő vagy. A benned lévő tudás, bölcsesség és a saját humoroddal átszőtt kifejezőképességed nyugalommal, jó érzéssel tapasztanak a fotelba minden videós anyagod megtekintésénél.

AMIT ÖSSZEGYŰJTÖTTÉL, AZ EGY KINCS. HATALMAS MUNKA LEHETETT. Szorgalmasan csinálok mindent, de a saját tempómban.  Fantasztikus minden anyag! Juhééé! Nagyon köszönöm ezt az egészet, Andi! Iszonyatos nagy anyag, amit összeraktál, hatalmas munka lehetett. És nem is tudhatjuk, mennyi minden van még mögötte az éveken meg az energiádon kívül. Két és fél heti felfedezős leckém még hátra van a kurzusból, ez komoly lesz! Utána kiválasztom, hogy mely témák hozták a legtöbb eredményt és azokat fogom gyakorolni, aztán rá-ránézek más témákra is. A Feldenkrais például elképesztő! Én egyéni folyamatban is dolgoztam az egyik ajánlott facilitátorral a kurzus közben, akinek nagyon hálás vagyok. És tök jól vagyok! J

Kis Feleségem is meg fogja csinálni kurzust a közeljövőben, csak most még a bébikénk ad elég feladatot. Remélem, hogy egyszer élőben is eljutok, s személyesen is gyakorolhatok Veled/Veletek. Mindenkit üdvözlök, s bár nem sokat írtam a csoportba, de sokat olvastam. Hajrá, csak gyakoroljon mindenki szorgalmasan! J”

AZ ÖNMAGUNKKAL VALÓ GYENGÉDSÉG ÉS ŐSZINTESÉG TANULÁSA A KÍVÁNCSISÁGON ÉS FELFEDEZÉSEN KERESZTÜL. „Átfogó élménybeszámolót írni erről az átfogó kurzusról, hát nem egyszerű. Először is az átlátható struktúra, tiszta kommunikáció, a könnyedén használható rendszer nekem már anélkül is kellemes élmény, hogy bármit csináltam volna, aztán meg a későbbiekben sokat könnyített az életemen. Ez amúgy is egy masszív négy hónap volt az életemben, és nagyon jó, hogy belefoglalódott ez a kurzus. Szeretem a csoportot és szeretem a felfedezéseinket, a gyakorlatokat. Andi, Neked pedig hálás vagyok, hogy megalkottad a mindezt, támogatsz minket, és egy ilyen biztonságos helyet hoztál létre, ahol még én is meg mertem nyílni. Hogy most már mennyivel inkább nyitott tudok lenni másokkal, például rengeteget alakult itt bennem. Ezzel együtt pedig élőbbek lettek az emberi kapcsolataim.

Aztán történt velem itt sok olyan kis tapasztalás, amik önmagukban is nagy örömöt jelentettek nekem, de ahogy ezek összeadódnak, egész mássá teszik a létezést. Olyan szigorú voltam magammal, de a kíváncsi felfedezések, szép lassan ön-együttérzésre tanítanak. Ez leginkább akkor jön, amikor csak a testembe figyelek arra, mire van szüksége, hagyatkozom úgymond az ő bölcsességére, megengedem neki, hogy végbemenjen, és ennek érzem a gyógyító erejét. És azt tapasztalgatom, figyelgetem, hogy ezt a "testbölcsességet" annyi másféleképpen is ki lehet bontakoztatni. Számomra talán ez a legfontosabb abból, amit itt tanulunk. Azt hiszem, ez így, ahogy belőlem fakad, olyan misztikusnak tűnhet, pedig itt inkább praktikus, józan dolgokról van szó, tudományosan megalapozott háttérrel. Na de megélni, érezni, akkor is varázslatos. Az pedig hatalmas megkönnyebbülés, hogy lehet nem jól csinálni dolgokat, lehet próbálkozni, és nem baj, ha nem sikerül úgy, ahogy elképzeljük, nincs olyan, hogy valaminek ilyennek, vagy olyannak kell lennie. Ezek a fajta kíváncsi, felfedező, megengedő minőségek egyre szabadabbá tesznek.

Megéltem ez idő alatt sokféle nehéz érzést itt is. A szégyen áthatja a lényemet, és ezzel számos formában találkoztam, és tanulom, hogyan öleljem át ezt a fájó nem létezni, nem terhelni akaró sebzett részemet. Megkönnyebbülés volt megosztani, hogy is vagyok ezzel kapcsolatban, hiszen olyan erős ez bennem, de eddig azt hittem az ilyesmiket rejtegetnem kell, mert nem "normális", és mert leginkább a kirekesztettségtől félek, vagy talán csak féltem. Aztán ott a düh, a harag, a másik elrejtendő érzelmünk, amiből nekem szintén sok van, és egyébként a szégyenem egyik tárgya. Élvezem, ahogyan a dühvel dolgozunk itt, és megkönnyebbülés, ahogyan felszabadul bennem egy csomó energia, amit az elnyomására fordítottam, ráadásul az egészséges düh önmagában is egy hajtóerő.

Ami meg nem régiben történt kész csoda a kis belső világomban, ellágyult a bizalmatlanságom, ami olyan szinten egyfajta megfoghatatlan lételemem volt, hogy fel sem figyeltem rá. Nagyon összetett dolog ez, de kb. úgy történt, hogy nagyon magányosnak éreztem magam, ez is egy gyakori, beragadt nehéz érzésem, ami szinte csak úgy a semmiből jön néha, és nagyon szégyellem. De most volt bátorságom elmondani a páromnak, meg előtte már kidolgozódtak belőlem dolgok. Ő pedig olyan jó volt hozzám, szeretve és megtartva éreztem magam. Azóta pedig biztonságban érzem magam vele, nem is gondoltam, hogy nekem lehet ezt így is. De egyébként arra se, hogy ez eddig nem biztonságos, egyfajta természetesnek tűnő szorongás volt ez. Szóval annyi itt a tapasztalás, de a lényeg számomra talán, habár valójában leírhatatlannak érzem, az önmagunkkal való gyengédség és őszinteség tanulása a kíváncsiságon keresztül. Nagyon hálás vagyok, köszönöm ezt az új világot.”

A RÉGI SÉMÁK MÁR NEM MŰKÖDNEK. Nagyon sok minden történik velem mostanában, mondjuk eddig is intenzív volt, de most meg olyan, mintha az eddigi "munka" mostanra érne be, kinyílnak olyan tapasztalatok, amikre nem is számítottam, nem is tudtam, hogy lehetséges. Kicsit fura is, azt hiszem, nem tudok visszamenni abba a "világba", amit korábban ismertem, ahogy finomodik az érzékelésem, más módon kell megtanulnom élni, reagálni, a régi sémák már nem működnek.

TÖBB SZERETET. „Szia, Andi! Köszönöm a kurzust! Rengeteg tudást, gyakorlatot adtál át. Sikerült, amit szerettem volna: hogy a tanfolyam hatására több szeretet legyen bennem, velem, körülöttem.”

MILYEN EGYSZERŰ! Azon gondolkoztam ma, hogy "tényleg szabad elkerülnöm a nyüzsgést"? Még mindig fel-felbukkan az az elvárás, hogy "milyen életet kellene képesnek lennem élni", vagyis a "mindig minden körülmények között jól kéne éreznem magam" lemez. Mintha valaki más életét kéne élnem, ez a sugallat. Itt a második megerősítés ma, hogy szabad jól lennem, igent mondanom arra, ami jól esik, NEMET arra, ami nem esik jól, kellemes emberekkel kitölteni a szociális igényemet, és kikerülni a felesleges stresszt, ami nem ad, hanem elvesz. Milyen egyszerű.

SOK LÁGYSÁGOT ÉS ERŐFESZÍTÉS NÉLKÜLI ÉLETET TANULOK ITT.Olyan finomak a változások, az átmenet szinte észrevehetetlen.

KÖSZÖNÖM, HOGY HALLGATSZ A BELSŐ HANGODRA. „Köszönöm neked, Andi, hogy hallgatsz a belső hangodra, és véghezviszed a küldetésedet. Áldás ez ezen a Földön! És én közvetlen módon is részese vagyok. Megtisztelő.”

EGYRE TÖBB ÉRZELEM MEGENGEDŐDIK A TÁGULÁSBAN. Az jutott még eszembe a napokban, hogy mintha egyre inkább kezdene az életem egy filmhez hasonlítani - leginkább abban az értelemben, hogy egyre több érzelem "megengedődik", ahogy egy filmben is van hullámzás, kalandok, változások, fordulatok, fentek és lentek, bizonytalanság és izgalom, gyász és eksztázis. A teljes skála képviselteti magát, és ettől élmény végignézni és végigélni. És valami hasonló történik az életemben is, ahogy igent mondok olyan dolgokra, melyek korábban nem tűntek biztonságosnak és "elbírhatónak". Ezt még kiegészíti egyfajta tágas bizalomérzés is, hogy "szabad hibázni" és "rosszul csinálni", másnak lenni, mint aki eddig voltam. Leginkább tágulásként tudom leírni a folyamat lényegét. Nem tudom, mi lesz, hogyan alakulnak a dolgok, én élem, amit élek, legjobb képességeim szerint, és akárhogy is lesz, mintha lenne egy háló alattam, ami megtart és továbblendít, lépésről lépésre, a régiből az újba. Valójában nagyon izgalmas.

TÚLÉLÉSBŐL AZ ÖNKAPCSOLÓDÁSBA. Ahogy haladok a kurzusban, egyre kopik ki a verbalitás, vagyis egyre kevésbé szükséges belemennem a történetbe, mert ha kapcsolódok az érzetekkel, akkor már elindul egy gyógyulási folyamat, ami nálam főképp érzetekben és néhány képben mutatkozik meg.  Még amit észrevettem, hogy mennyivel jobban bírom a stresszt, nőtt és/vagy üresedett az "úszómedencém". Ez nekem azért érdekes, mert így nem is érzem akkora szükségét a folyamatos "problémamegoldásnak", hanem egyszerűen csak élhetek, legjobb képességeim szerint. Valójában az jön át, hogy az önkapcsolódás itt a lényeg, és ha így élek, akkor értelemszerűen kevesebb lesz a "problémám", mert vagy már eleve megfelelőbben reagálok a világban, vagy nem kattan rá az elmém szitukra úgy, mintha a túlélés lenne a tét.

MOST KEZDEM ÉREZNI, MIT ÉRTESZ AZ ALATT, HOGY SEJT SZINTŰ BIZTONSÁG. „Kedves Andi! Életem eddigi egyik legjobb döntése volt, hogy elkezdtem ezt a kurzust, ajándék már az is, ahogy megtalált engem. Először a leírás győzött meg, hogy ez a kurzus máshonnan közelít, mint amit eddig ismertem. Valódinak, hitelesnek, kidolgozottnak, működőnek tűnt és ez be is igazolódott. Tisztelem a hatalmas tudásodat, hogy okos vagy, hogy létrehoztad ezt a rendszert egymáshoz tökéletesen illő és egymást támogató mozaikokból, ahogy a személyes tapasztalataidon keresztül ezt átadod. Köszönöm a hatalmas energiát, amit beleteszel ebbe, és hogy ennyire elkötelezett vagy irántunk, a jelenlétedet. Soha nem találkoztam még ilyennel semmilyen fizetett tanfolyamon semmilyen területen, ezért számomra pénzben nem kifejezhető, amit itt kapok, egyértelmű, hogy sokkal, de sokkal többet ér, mint amit kifizettem érte.  Az első hatalmas megkönnyebbülést akkor éreztem, amikor azt tapasztaltam, hogy amit én az életemben megélek, az jogos, érvényes és hogy így működik az ember, nem én találtam ki és nincs baj velem. Már az első 4 hét után éreztem, hogy könnyebben és őszintébben kifejezem az igényeimet az élet semlegesebb helyzeteiben.

Most a 14. hét körül úgy érzem, olyan fázisba kerültem, ahol szét vagyok szedve, kezdek rálátni a működéseimre. Nagyon kevésszer tudok még új módon reagálni, de legalább felismerem a helyzetekben a programomat. Úgy érzem magam, mint egy bebábozódott rovar, bár közhelyes ez a kép. A programjaim, mint egy merev páncél körbevesznek, de elindul egy folyamat belül, amitől nagyon finoman elkezd leválni rólam ez az elavult és egyre szűkösebb cucc. Még belül hozzá vagyok nőve és fáj, ahogy elszakad a bőrömtől, meg cipelem még, de én már más vagyok belül és bár eddig védett, egyszer csak nem leszünk összeegyeztethetők és azt fogom észrevenni, hogy már nem is kell, és egyre messzebb megyek tőle. Most 14 hét után kb. a báb repedezésénél tartok és már picit beszűrődik a fény egy másik világból, és egyben nehéz is elhinni, hogy valóban van ott egy másik világ, de alig várom, hogy újrakezdhessem az újabb kört. Egy másik kép is eszembe jut egy mérleg nyelvével, ahol most még kileng a mutató. Extrémen jelentkeznek az érzetek, az ellenállás, sok minden fáj, erősen tör elő belőlem mindaz, amivel eddig nem foglalkoztam, veszekszem, konfliktusaim vannak, megélem, próbálgatom, hogy ki is vagyok én.  Nehezen indult be, hogy valóban engedjem a testem reakcióit, de azt hiszem, egyszer-kétszer már ráéreztem. Aztán olyan is van, hogy váratlanul rácsodálkozom magamra, hogy boldog és gondtalan vagyok, nem megy a belső monológ. Életem utóbbi időszakában nem éreztem ilyet. Többször és nyugodtabban állok magam mellett. Azt hiszem, most kezdem érezni, mit értettél az alatt, hogy sejt szintű biztonság. A gyakorlatok végzésekor az önmagammal való találkozás szavakkal át nem adható pillanatokat és megéléseket adott, én most úgy vagyok vele, hogy azt kívánom, bárcsak minél többen megtapasztalnák ezt. Köszönöm, Andi!”

JÓ VAGYOK ÚGY, AHOGY VAGYOK. „Mit adott nekem a kurzus? Lezárást, egy korszak, egy folyamat végét. 10 évre volt szükségem, hogy végre érezzem, kimondjam, JÓ VAGYOK ÚGY, AHOGY VAGYOK. A kurzus által jutottam el odáig, hogy már nem akarom megjavítani magam, nem akarok jobb emberré válni. Vagyok, aki vagyok, és ez így tökéletes. A 16 hét alatt (bár még csak most kezdem a 14. hét leckéit), még inkább közelebb kerültem önmagamhoz, érezhetően fejlődött az együttérzésem a bennem élő kislány iránt.

A szomatikus, pl. Feldenkrais gyakorlatok rávezettek arra, hogy a határaimat nem csak erővel és akarattal lehet tágítani, hanem finom és gyengéd mozdulatokkal is elérhetem ugyanazt az eredményt, sőt még egy kicsit többet is. Lágyabbnak érzem magam, és kezdem érezni magamban azt a női erőt, ami a befogadásban, elfogadásban, lágyságban, puhaságban, rugalmasságban mutatkozik meg leginkább.

Andi, köszönettel tartozom neked azért, hogy ezt a kurzust tudással, körültekintéssel és szeretettel állítottad össze, hogy az úton járók még több eszközt birtokolhassanak céljuk eléréséhez, önmaguk megtalálásához.”

ANDI BEVITT A KULISSZÁK MÖGÉ. „Eddig olyan volt az életem mintha egy filmet néznék. A tanfolyam során pedig Andi bevitt a kulisszák mögé. Érdekes világ, megláttam, hogyan működik mindez. Megtudtam, hogy a forgatókönyvírónak nagyon jó ötletei voltak, de mivel a közönségnek nem annyira tetszettek és többször kritikát kapott, már nem mer új dolgokat kitalálni. Ma már szinte csak ugyanazok a jelenetek játszódnak, csak más szereplőkkel és más helyszíneken, a dialógusok is nagyon hasonlóak. Megismertem a maszkmestert és az öltöztetőt is, akinek az utasítására néha még felvétel előtt át kell öltöznie a főszereplőnek valami sötét zsákruhába. A monológokat sokszor lehurrogta a közönség, ezért ma már egyre ritkábbak. A narrátor szöveg segíti a cselekmény megértését. Ezt az elme írja, és igencsak megadja a film alaphangulatát.  Már rég nem tetszik ez a film. De itt megtudtam, hogyan tudnám megváltoztatni. Egyre nagyobb a motivációm, hogy én rendezzem a filmet, nekem tetsszen és ne a kritikusoknak.

Az elméleti tananyag rengeteg új információt adott. És ezek a gyakorlatok is fantasztikusak. Semmi racionális okoskodás, semmit nem lehet rosszul csinálni, egyszerűen csak engedélyt kap végre a test, hogy befejezze a munkáját és gyengéden felfedezzen dolgokat.

Milyen változások történtek? Múltkor például azon kaptam magam, hogy egyszerűen csak beszóltam a főnökömnek (persze finoman), kezdem feltérképezni, hol vannak a határaim és tudatosabb vagyok mindenféle működésemre, egy régi elintézetlen ügyem végére is pontot tettem. A szomorúság meg a szorongás még mindig itt vannak. Ha valahová menni kell és csinálni, máris érzem a feszültséget a gyomromban. De ilyenkor most már ráteszem a kezem a hasamra és olyan mintha a félénk belső gyermek kezét fognám. És ha így „kézen fogva“ megyünk a dolgunkra, egyre csökken a feszültség és végül eltűnik.  Mindenféle testérzetes munkára pedig egyenesen rákattantam. Ismerkedem velük, próbálom tudatosítani és beépíteni a mindennapokba, hogy az természetes legyen. A nagyon fájókra is kíváncsi vagyok már.  Andi, köszönöm ezt a húzós 4 hónapot! Ezzel teljesült egy álmom!

Majd kicsit pihenek, de biztosan elkezdem újra és megismétlem. A haraggal még sok dolgom lesz, eddig picit féltem tőle, de azt hiszem, a düh mögött van elbújva az életerőm... Eddig is sok felismerésben volt részem, de alig várom az újabb izgalmas felfedezéseket.

És tudod mire jöttem még rá, Andi? A zárt csoportos bemutatkozómban írtam, hogy mikor bejelentkeztem a tanfolyamra, te egy öleléssel fogadtál. És most állt össze a kép... Én akkor még semmit nem tudtam a testérzetekről, de valószínűleg a válaszlevél olvasásakor olyan intenzíven éreztem valami körbeölelő, megnyugtató és vibráló melegséget, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. És én akkor azt az ismeretlen valamit csak így tudtam magamnak megfogalmazni... Szeretnék kívánni magunknak, mindannyiunknak valamit: Gyógyító és eredményes ÖnMunkát, ÖnMunkázást! (Spock után szabadon...)"

SZEMMEL LÁTHATÓAN CSÖKKENT A STRESSZ SZINTEM. „Ja, és még az is van, hogy észrevétlenül elhagytam a Remotivot, és ezzel a videóval esett le, hogy tulajdonképpen én már nem ébredek fel éjszakánként, sőt,tök jól alszom. Plusz 2 barátném is megjegyezte függetlenül egymástól, hogy milyen kisimult vagyok. Szemmel láthatóan csökkent a stressz szintem, bassssszus! Én úgy örülök! J”

NAGY ÉLMÉNY ÉLES ÉLETHELYZETBEN MEGTAPASZTALNI A GYAKORLATOKAT. „Én lassabban haladok a kurzus anyagával, de a motivációm megvan továbbra is, csak túl sok lett a teendő, meg amit megcsinálok, azt jól szeretném csinálni, ahhoz pedig idő kell. Viszont rájöttem, hogy sok mindent élőtérbe helyezek magamhoz képest, erre figyelnem kell most már. Szerintem a gyakorlatok segítenek majd ebben is. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek ezen a kurzuson. Most volt egy nagyszerű élményem is, egy vitatkozás után elöntöttek az érzések, egyrészt hagytam az érzéseket lenni és figyeltem befelé a testi érzeteket, hol milyen, bizonyos helyeken a szorító, majdnem robbanó nehéz érzetek jelentek meg, míg máshol könnyű, laza maradt. De nem akartam megszabadulni, csak együtt lenni vele. És ott volt a hiányidentitás is, aminek éreztem magam a vita közben/után, s eszembe jutott, és bele is kezdtem a Megtalálhatatlan Önvizsgálatba. Hát csodálatos volt, és annyira másképp éreztem magam utána, felszabadító volt, egyáltalán nem éreztem azt, amit ilyen vita után szoktam. Nagy élmény volt élesben is megtapasztalni ezeket a gyakorlatokat. Végül is a vita segített jobban meglátni a bennem zajló folyamatokat, most teljesen mást láttam benne. Egyébként én is észrevettem, hogy türelmesebb, elfogadóbb vagyok magammal is. Sokszor eszembe jut, ha már most ennyi minden történt, mi lesz később, ahogy csináljuk a gyakorlatokat, s egyre mélyebben megértjük a folyamatokat, egy teljesen új világ nyílik, ez nagyon izgalmas. Nagyon köszönöm, Andi, a lehetőséget, hogy ezt mind ilyen gondosan felépítetted és megosztottad velünk.”

EZEK A GYAKORLATOK CSODÁLATOSAK, EGYSZERŰEK, ÉS JOBBAN HATNAK, MINT BÁRMI MÁS. „A 12. hétnél járva a feladatok egy részét már ismertem, használom én is őket a munkámban. De csak másoknak, és nem magamnak. Ez a kurzus rávilágított, hogy talán nekem is jól esnek ezek a csodálatos gyakorlatok, és nem csak arra kell koncentráljak, hogy másoknak átadjam, hanem, hogy magam is csináljam. Mert egyszerűek, és jobban hatnak, mint bármi más. Pl. amióta itt vagyok Veletek, minden este végigutazom a testemen, izmaimon, és látnom kellett, hogy az állkapcsom, mint egy pitbullnak össze van préselve elalvás előtt, valamint a nyakamat nem lazítom el, hanem úgy alszom, hogy tartom vele a fejemet. Így most nagyon tudatosan elalvás előtt ellazítom az összes porcikámat, ami nagyon jó érzést kelt bennem. Vagy egyszerűen napközben megállok, és kifújom a levegőt, leeresztem a vállaimat, lazítok. Ezt sem csináltam eddig. És ha valami fájdalmam van, akkor rögtön belép már automatikusan a "miazamirendbenvan" gyakorlat, átmegyek az érzéseimen/ érzeteimen, és meglátom, hogy rengeteg minden jól van bennem, így nem kell rapliznom. Már előre örülök annak az időnek, amikor sok időt hagyva beleolvadok a kurzus anyagába és felfedezem magamat. Köszi, Andi a lehetőséget és a 100%-os velünk levést, segítést! Egyszer sem éreztem magam a levegőben lógva, a kérdéseimre secperc alatt kaptam a válaszokat. Ez számomra a tökéletes odafigyelés a csoportra. Köszönöm szépen még egyszer!”

MEGDOLGOZTAT ÉRZELMI ÉS TESTI SÍKON, DE CSAK AKKOR, HA VESZED A FÁRADSÁGOT ÉS BELEÁLLSZ. „Kedves Andi! Ezúton is köszönöm a Kurzust. Rengeteg hasznossággal lettem gazdagabb, és a legszembetűnőbb az volt, hogy még mindig nem tudok elég időt magamra fordítani a munkám miatt. Egész nap rohangálok a pácienseim problémái után, keresem a megoldásokat, örülök a sikereknek, aztán ha kicsi időm van, akkor fiam, férjem... én meg… (pedig már nagyon sokat leadtam a melóból!) El vagyok még mindig kicsit veszve ebben a világban. Ez most nagyon szembetűnő volt, mert láttam, hogy még a kurzushoz való időt sem tudom magamra fordítani. Ez most nagyon kellett, köszönöm Neked. Beadtam a jelentkezésemet máshova, ahol nincs ekkora teher....meglátjuk, hogy ez-e az én utam. 

Minden jót és szépet Neked, nagyszerű ez a koncepció, rengeteg embernek segítesz vele. Megdolgoztat érzelmi és testi síkon, de csak akkor, ha veszed a fáradságot és időt, és beleállsz. És pont ez az első lépés a legnagyobb lépés sokak számára ahhoz, hogy a tálcán nyújtott finomságok a szánkba kerüljenek. Ha nem kapunk belőle, azt csak magunknak köszönhetjük. És ez a legnagyobb felismerés, amit én személyesen Tőled kaptam. Köszönöm szépen!”

VISSZA A TESTBE A DISSZOCIÁCIÓBÓL. „Lehet, közhely, de nekem most esett le, tehát nekem új: az érzős gyakorlatok sokszor olyanok, mintha egy jégtáblán állnék, és fentről nézném, mi történik. Látom, de igazából engem nem érint, ami ott zajlik. Ha közelebb akartam kerülni, akkor eddig csákányt próbáltam használni, de azon kívül, hogy vízhólyag lett itt-ott a tenyeremen, ami nem és nem akart kipukkadni... Így persze nem lehetett tovább dolgozni, és a kilátást is elvesztettem a repedések miatt. Most meg...ha gyengéden, lágyan odateszem a kezem, akkor a jég olvad, vékonyodik... lehet egyszer igazából el is érek ahhoz, ami odalent van.”

JÉ, ÉN ILYENKOR MÁR SZORONGANI SZOKTAM, MOST MEG TÖK JÓL VAGYOK! „Nagyon szeretem a kurzust, sajnálom, hogy lassan vége. Biztos vagyok benne, hogy tovább fogom csinálni. Konkrétan írom le, hogy nekem mit adott. A szorongás olyan fokára kerültem már, hogy a földhivatalban egy névváltoztatáshoz álltam sorban, ott levert a víz, ideges voltam, majdnemhogy pánikba estem. Ilyen és ehhez hasonló teljesen hétköznapi helyzetekben működtem teljesen diszfunkcionálisan. El voltam teljesen keseredve, kétségbe esésemben már azt terveztem, hogy újra pszichiáterhez megyek a pánikkal, és antidepresszánst fogok szedni. Az utolsó esélyként adtam magamnak a kurzust, és csináltam becsületesen a gyakorlatokat. Nagyjából a kurzus ötödik hetében kértem időpontot orvosi vizsgálatra, amit a pánik miatt évek óta halogattam. Nem csak hogy nem hátráltam ki belőle, hanem pánik és szorongás sem volt. Kezelhető mértékű stressz, és kezelhető mértékű aggodalom igen. Mint a ’normális’ embereknél. J Hatalmas élmény volt ez nekem. Egyéb apró jelei is vannak a változásnak: könnyebben elegyedem beszélgetésbe idegenekkel, jobban bírom a hosszú sort a kasszáknál, könnyedebben, humorosabban társalgok a félismerősökkel, és sokszor ébredek rá helyzetekben, hogy „jé, én ilyenkor már minimum szorongani szoktam, most tök jól vagyok!” Hálás vagyok Andrea, hogy megalkottad ezt a programot! És köszönöm, hogy részt vehetek benne! KÖSZÖNÖM! <3”

ELKÉPESZTŐ, HOGY ÁT TUD FORMÁLÓDNI AZ IDEGRENDSZER! „Én nem is tudom megmondani, hogy a tanfolyam melyik pontján kezdett átfordulni bennem ez az egész szorongás, pánik nyavalya. Csak azt tudom, hogy végül azt éreztem, elmúlt!!! Meg olyat, hogy mennek az események és egyszer csak eszembe jut, „jé ilyenkor már pánikolni szoktam...” most meg semmi. És azóta is nyugi van! Elképesztő, hogy át tud formálódni az idegrendszer! Pedig 16 évig benne voltam a kórságban... Szóval köszönet és hála!

                                                     

MINTHA VÉGRE KEZDENÉK LEVEGŐT KAPNI. „Az fogalmazódott meg bennem a mai élő adást hallgatva, hogy egyre jobban látom, érzékelem, hogy mekkora kincs az a fajta testi-lelki önelfogadás, amit itt tanulunk. Ez a kényszerek nélküliség nagyon felszabadítólag hat rám. A gyengédség, odafigyelés, kedvesség, elfogadás - önmagam felé. Hát ezt nem gyakoroltam eddig még. Mindig valamit kellett csinálni, emiatt nem is tudtam, hogy mennyire feszült voltam alapból. Most tudatosodott. Olyan,mintha végre kezdenék levegőt kapni. Jó érzés megfigyelni magamat, és amit találok, az jól van. Ez is új, mert mindig valamilyennek kellett lennem. Igen, találok különféle érzeteket, de sokkal nagyobb empátiával közeledek magamhoz, mint bármikor korábban.”

MAGAMAT EGYÁLTALÁN NEM ISMERTEM, NEM VOLTAM OTT VELEM.„Megcsináltam a tanfolyamot már pár hónapja és még mindig rengeteg dolog áramlik bennem. Eredetileg az evésproblémáimmal fordultam Andihoz, de ez alatt az idő alatt megtanultam kibontogatni a felszín alatt levő dolgokat. Megtanultam a bennem zajló folyamatokat, megismerkedtem velük és magammal. Igen… magamat egyáltalán nem ismertem, mert nem voltam ott velem. <3 Megtanultam, hogy amit érzek, azt nem megváltoztatni kell, nem átformálni kell, nem elnyomni kell, hanem érezni. Megtanultam, ha rossz jön, az jól van úgy, ahogy van, és megtanultam a bennem levő kislányt szeretni és meghallgatni. Míg előtte mindentől féltem és szorongtam, mára ez megváltozott, mert tudom, hogy akármi is jön, fájdalom vagy öröm, azzal együtt tudok lenni. Megtaláltam magamban még sok fontos dolgot... amik nélkül nem lenne jó élni. És nekem már nem is kell. Szóval Andinak egy nagy ķöszi, ölelés, puszi, és plusz egy köszi, hogy ennyire pöpecre kikupált.” <3

ÉRZEM, HOGY MINDEN MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK EL. „Ma már tudom, mennyire érzékeny ez a rendszer, amit nap, mint nap kíméletlenül kizsigereltem, nem figyelembe véve, mire is van szüksége…
Azt hiszem eddig úgy éltem (túl) az életem, mintha egy gumicsónakban evezve folyamatosan az örvény szélén balanszíroznék, és közben próbálnám felfújni kicsiny csónakomat, hogy ne süllyedjen el – a nagy erőlködésben persze folyamatosan szédülsz és vigyorogsz, nem látsz, nem érzékelsz igazából semmit. Édesen mámorító érzés… Ha valami megsértette úszóerődömet, azt gyorsan betapasztottam valamivel, ne is tudjak róla, és eveztem tovább üresben… körbe-körbe. Aztán jött a lehetőség: 16 hét – bíztam benne, hogy sétagalopp lesz ez a kis kirándulás, és lekerülnek csónakocskámról a tapaszok, mintha teljesen új lenne… A gyakorlatok belerántottak az örvénybe, minden porcikám tiltakozott, küzdött, hogy ne kelljen szembesülni azzal, ami ott van… Tudom, Andi, te szóltál. Már az alaptréningen elmondtad, hogy nem könnyű ez az út… J

Szerencsére mindig jön-jött egy mentőöv, egy eszköz, ami egy kis időre kiemel(t), hogy legalább egy kicsit fellélegezhessek… aztán vissza… Éjszakákat vívódtam, hogy akkor kész, ennyi volt, én ehhez nem vagyok elég erős… most megírom, Andi, hogy nem csinálom ezt tovább! Vissza akarom kapni a régi életem (vagy minek is nevezzem)! Nem tehettem meg. Valami nem engedett. Valahogy úgy érzem, a gyakorlatok hatására már nem tudok visszalépni… mintha én nem lennék egészen az, aki voltam… sebezhető lettem... esendő… a magamról - magamnak alkotott illúzió fátyla lehullott (vagy lehullani látszik). Valami nagyon más lett. Nem édesen mámorító, de valóságos, stabil, és megtart. Még nem tudom, mi ez az ellentmondás, de van egy különös biztonságérzet bennem. Érzem a talpam alatt a földet… érzem, hogy mi történik a testemben… még sokszor nem tudom, mikor mit érzek, de bármi történik, ez most bennem… velem történik… időnként már részese vagyok, nem csak szemlélője (vagy elszenvedője). Nem tudom, pontosan számomra hová vezet ez az út, de megyek, időnként megpihenek, mert itt ez is belefér. :) Nem tudom, mi lesz a 16. hét végén, de egyben biztos vagyok: az nem a vége lesz, mert úgy érzem, hogy még csak minden most kezdődik el… Köszönöm, a lehetőséget, az eszközöket, hogy elkísérsz, Andi."

TUDTAM, HOGY VALAMI NAGYON MÉLYEN ORDÍT BENNEM. „Én lassan haladok a gyakorlatokkal. Amit felfedeztem, az az, hogy sokkal kedvesebb vagyok magamhoz. Sokkal megengedőbb. Már sokszor nem kényszerítem bele magam olyanba, amit nem szívesen csinálok. Azelőtt nagyon hamar lettem ideges. Most ez nincs, vagy sokkal kisebb mértékben. Nem ugrik össze a gyomrom bizonyos helyzetekben, és a gyerekkel az utóbbi 2 hónapban egyáltalán nem kiabálok. Mondjuk erre tudatosan figyeltem, de most már az van, hogy kifejezetten erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogyha erélyesnek kell lennem és hangosabban mondani valamit, mert nem megy. Előtte zsigerből ordítottam. Ez a legfontosabb - hiszen tudtam, hogy valami nagyon mélyen ordít bennem. És azt is érzem, hogy hamarosan futni és tornázni is fogok. J”

NYUGALOM ÉS MEGFONTOLTSÁG JELENIK MEG. „Én is sok ehhez hasonlót tapasztalok. Olyan helyzetekben mikor igazságtalanság ért, azonnal dühvel reagáltam, ezzel egy időben szégyenérzettel a megjelent dühöm miatt... mintha átalakulnának ezek érzetek barátsággá, egyfajta külső szemlélőként vagyok jelen, nyugalom és megfontoltság jelenik meg, ahogy az érzelmek, érzetek megengedődhetnek, higgadtabban tudom megvédeni az álláspontom. És még sok más is. Hálás köszönet a részemről is.”

MEGISMERKEDTEM ÉS MEGBARÁTKOZTAM A PÁNIKKAL ÉS MÁS FÉLELMEIMMEL. „Én szívből ajánlanám a Te tréningedet, mertaprólékosan fedi fel a bugyrainkba lerakódott titkokat. Kíméletesen, lassan és nagyon alaposan!!! Egy csomó elterelő technikát használtam korábban a pánikomra és szorongásomra, meg vitaminokat. Egy jó darabig a pszichoterápia is segített. Az elején nélkülözhetetlen volt, mert rávilágított, hogy magam gerjesztem a pánikot azzal, hogy félek tőle... A kurzus során megismerkedtem és megbarátkoztam a pánikkal és egy csomó más félelmemmel. Szóval hosszú, 16 évig tartó utam volt. Nekem így sikerült végül a legjobban: Teveled Andi és a csoporttal. Köszönöm!!!”

FRISSÍTETTEM A PROGRAMCSOMAGOMAT. „Az elmúlt hónapokban az ÖnMunka kurzus során frissítettem a „programcsomagomat” ezzel, azzal, amazzal. Nekem tériszonyom volt, de olyan, hogy nem lehetett velem TV tornyokba felmenni kettesben, romantikusan. Egy légkondicionált kabinnal ellátott óriáskerékre felmentem egyszer, hogy együtt legyen a család, de a rémületem teljesen elszúrta a család élményét. Erősen kellett kapaszkodnom, a szél csak fújt, de nem lengette a kabint, az stabilan volt rögzítve sok helyen, túlbiztosítva. Nekem nem volt élmény a kilátás a durva halálfélelem miatt. Akkor még erős volt.

Aztán nemrégiben a lányom játéka fent ragadt a tetőn, én meg kénytelen voltam a kéményseprő létrán, a ház falán kívül felmászni. És felvinni a 8 méter hosszú teleszkópot. El tudtam volna jobb programot is képzelni. Guggolva kellett mennem, mert a halálfélelmem nem szereti még mindig a magas szél által átfújt helyeket hegymászó biztosító heveder nélkül, hiába a 30 centi széles kéményseprő járda. A sajtreszelő stílusú acél rámpákon való haladás nem az én szórakoztatásom legjobb módja. Nem vagyok egy kéményseprő alkat. De végül is lekerült a játék. Igaz, egy nappal előtte a létrán, félúton kaptam egy belső hang nemet és akkor le is másztam. Éreztem hogy ott akkor az nem az én napom (teleszkóp helyett fele olyan hosszú HDMI kábelt vittem magammal piszkálni a játékot), de lett is belőle nagy sírás a lányom részéről, amikor elmondtam, hogy az mára ott marad. A tudat, hogy elvesztek az emlékei, megcsapta a lányomat, bár a játék szinte filléres darab volt, de annyira kötődött ördögszemhez hogy nem akart csere darabot. Pedig csak kétszer játszott vele, de az boldog volt minden alkalommal. Aztán, amikor meglátta hirtelen újra a nappaliban, attól elég boldog volt. :)) Aztán, amikor a szelfit látta meg a feleségem, amit a tetőn készítettem magamról, az minden pénzt megért. Néha szinte már fél a sok meglepő változástól. :D”

NEM PÓTSZEREKET, PÓTANYÁKAT, PÓTSZERETETET AD. „Csodálatos, egyedülálló, mély folyamat. Sehol ilyen átfogó, sallangoktól és mellébeszéléstől mentes, tudományosan is bizonyítható, az egyéni dolgokat abszolút figyelembe vevő és támogató és legfőképpen a szereteten alapuló megközelítést nem találtam még. És fontos: nem pótszereket, pótanyákat, pótszeretetet ad (ideiglenesen), hanem megmutatja az utat a valódi önszeretethez. Örülök, hogy belevágtam, örülök, hogy a nehézségei nem rántottak vissza, örülök nektek és legfőképpen örülök magamnak, ami egészen újdonság a házam táján.”

MEG AKAROK SZÜLETNI. „Azon méláztam ma, hogy ez a 16 hetes folyamat egy önismereti esszencia, ami egész életre elegendő muníciót ad. Vissza-vissza lehet térni hozzá, ismételni, újraértelmezni. Szerencséje van azoknak, akiknek az önmaguk felé fordulásuk elején Hozzád vezet az útjuk, hogy egy ilyen komplex tudás-gyakorlat-tapasztalat kupacot egy helyen megkapnak. Normálisint kb. 1000 helyen sem jön össze ennyi infó és tudás. :) Mondjuk az én esetemben az 1000 hely és az eltelt évek ágyaztak meg bennem magamnak meg a kurzus folytatásának, meg hogy pontosan tudjam, hogy jó helyen vagyok. Nagyon izgatottan várom már a hátralevő csomagocskát és vele a még teljesebb önmagamat! Eddigi életemben nehéz érzéseknél sokat mondogattam, hogy meg akarok halni.2018-ban mondtam először, hogy meg akarok születni.”

EGY KIRAKÓS JÁTÉK UTOLSÓ DARABKÁI KERÜLTEK A HELYÜKRE. „Nagyjából tíz éve járom az önismereti utat, ebből 7 éve magam is a segítő területen dolgozom, mint családállító, kineziológus, ringató terapeuta. Azt tapasztaltam magamon és másokon is, hogy a módszerek csak egy ideig és egy szintig tudnak segíteni. Sok minden szépen oldódik, helyére kerül, de vannak dolgok, amelyek újra és újra visszatérnek. Olyan makacsul ragaszkodva, cuppantósan. Kerestem ennek az okát, először magamban és magamat okolva, aztán már eltökélten, hogy itt kell lenni valami magyarázatnak. Azt is megfigyeltem ezalatt a jó pár év alatt, hogy szinte mindig kialakul egy függőség a segítők/terapeuták és kliensek között, (ő tudja, majd ő megmondja, kioldja, kisegít, stb.) sokszor létrejön egy mester/tanítvány állapot, ami ellen meg kifejezetten tiltakoztam. Mindeközben kezdtem el az önmunkás életemet és találkoztam Andival. Végtelenül tetszik, ahogy Andi (szerintem egyedülálló módon) megmutatja a folyamatait, akár a saját életében, akár abban, ahogy a módszerekből kinyeri a lényegüket és integrálja őket. Az önmunkában kaptam meg először egy biztonságos hátteret és követést és ezzel együtt minden tudást ahhoz, hogy gyakorlatban, a mindennapokban, én magam csináljam. Aztán kb. másfél éve a munkámban nem találtam már azt az örömöt, amit régen nyújtott, vágytam megújulásra, de ez valahogy nem jött el. A magánéletem összeomlott. És akkor jött az „Ami felmegy, annak le is kell jönnie” tréning. Valamikor júniusban. Már a beharangozóban éreztem, hogy itt van a válasz a régen feltett kérdéseimre. Ééééés igen!!! Mintha egy kirakós játék utolsó részei kerültek volna a helyükre. A felismerés, hogy miért is cuppanunk vissza újra és újra ugyanarra a problémára. Nekem ez egy csodálatos - nem mondom, hogy mindig könnyű, sőt néha kifejezetten nehéz - út, de nem adnám semmiért!!! Azóta végigcsináltam a mostani 4 szakaszú rendszert, és nekem konkrétan az ÉLETEMET adta vissza. Azóta ÉLEK. Azóta a saját testemben élek.Először érzem azt, hogy milyen valóban ÉLNI.  Szóval, nagyon-nagyon drukkolok nektek és kívánok sok-sok magatokra rácsodálkozást, hogy mennyire csodálatosak is vagyunk, és sok-sok felismerését, megélést, testben és érzésben levést.”

TARTALOM, ÉRTELEM, TERMÉSZETESSÉG, KEDVESSÉG. „Andi Édes, hogy én milyen isteni délelőttöket és délutánokat töltök mostanában veled!!! Komoly társas igényemet tölti ki a tréning videóinak nézése és tanulgatása.Annyira élvezek magammal foglalkozni! Imádom, ahogy felépítetted a képzést, imádom a tartalmat, az értelmet, a természetességet és a kedvességet, mellyel mindezt csinálod! Nagyon örülök, hogy veled mehetek! Óriási öleléseket küldök neked!”

EZEK A GYAKORLATOK MIND AZ ÖNMAGAMMAL VALÓ KAPCSOLATOT ÉPÍTIK ÉS ERŐSÍTIK. AVAGY MIKOR ESIK MEG A SZÍVED SAJÁT MAGADON? „Sziasztok! Már több hónapja végzem Andi tanítása és útmutatásai mellett az „önmunkát” megújult változatában, és ennek keretében térképezem fel lépésről-lépésre, ill. mozaikról-mozaikra haladva önmagamban, milyen elemekből áll össze a „programcsomagom”, hogyan is működöm testi-lelki-szellemi szinten. Korábban is foglalkoztam önismerettel, különböző módszereket követve, és aztán a „véletlen”, meg persze a meglévő „nyűgjeim” Andihoz vezettek. A blogján belefutottam egy kérdésbe, ami feltartóztathatatlanul vitt az „önmunka” felé. „Mikor esik meg magadon a szíved?” Ez elsőre szíven talált, és azóta is többször eszembe jut, mert alapot nyújt a folyamatomhoz, és benne is tart. Ez az az alap - az önmagamhoz való elfogadó, együttérző, szeretetteljes kapcsolódás - amire törekszem, amit igyekszem mindig szem előtt tartani, mert ez segít abban, hogy megengedjem magamnak, hogy olykor sodorjon magával az örömteli, felszabadító élményfolyam, ha épp ilyenbe kerülök a gyakorlatok hatására. Másrészt ide kell visszatérnem akkor is (ilyenkor aztán még inkább szükséges, hogy megessen magamon a szívem), amikor épp megtorpanok, amikor beindul valamelyik eleme a programcsomagomnak, és úgy érzem, semmire sem vagyok képes, és elbújnék még magam elől is, nemhogy kapcsolódjak másokhoz, akár itt a csoportban is. És ez a gondolat segít, mert azt sugallja, hogy nem mondhatok le magamról, arra késztet, hogy ne veszítsem el magammal a kapcsolatot. És így a kör is bezárul (pozitív értelemben), mert ezek a gyakorlatok aztán mind az önmagammal való kapcsolatot építik és erősítik. Szívből kívánom, hogy ti is találjátok meg a megtartó mondatotokat, erőtöket, „bármiteket”, és tapasztaljátok meg az önmagatokhoz való kapcsolódás leírhatatlan élményét!"

A LÉNYEGRŐL ÍRSZ ÉS BESZÉLSZ: „Szeretném visszajelzésként leírni, és ezt nyugodtan beteheted valami közös területre, hogy nagyon hálás vagyok neked a munkádért, amit végzel. Hogy aktívan követed a folyamatunkat, hogy a lényegről írsz és beszélsz, hogy ennyire érthető és koherens a tudás, amit átadsz, hogy tapasztalat van mögötte. Meg sem fordul a fejemben, hogy ezért pénzt adok, mert te nem pénzért csinálod. A megismerni akarást és a tapasztalat/tudás átadásának akarását érzem nálad. Tenni az emberekért… Ezért hálás vagyok!”

SEMMIFÉLE OKOSSÁGOT, SZÁMBA ADOTT IGAZSÁGOT NEM KELL MEGÉRTENEM. „Nagyon szeretek magammal lenni, a pici lány magamat például mostantól megvédeni és kiállni mellette, akár minden nap. Ez az új hozzámállás bámulatos, mennyi fájdalmat, haragot és energiát szabadít fel bennem. Érzem ugyanakkor, hogy mennyire apránként lehet csak haladni, és ez a felismerés maga is mérhetetlen türelemre és kíváncsiságra tanít magammal és másokkal kapcsolatban. Irtó szerencsésnek tartom magam, hogy ilyesmiben részem lehet. Hálás vagyok neked minden megosztásodért, cikkért, könyvismertetésért, előadásért és gondolatért. Annyira másként, zsigerileg tökéletesnek élem meg magunk megközelítését és felolvasztását, és különösen az tetszik, hogy semmiféle okosságot, számba adott igazságot nem kell megértenem, mert nem az egóm van a központban, hanem az egész LÉNYEM.
Egyszerűen Szupervezető vagy! Imádom feldolgozási sebességedet, és ahogyan nekünk továbbadod! Ünnepellek magamban, és millió puszit küldök a világraszóló buliból.”

PRAKTIKUS: MIKÉPP TEGYEM MEG. „Andi, köszönet érte, hogy lehetővé tetted számomra ezt a belső utazást! Imádom, hogy ennyire praktikus ez az egész! Hogy végre nem csak azt olvastam, hogy fogadd el, és szeresd magadat, hanem azt is, hogy miképpen tegyem azt meg!”

ALIG VÁROM, HOGY FOLYTATNI TUDJAM! „A kurzus leckéivel most picit megálltam. A nagy munkahelyi hajtás csak kapkodva engedne oda a géphez, azt pedig nem szeretném. Viszont nemsokára jön a téli szünet, salig várom, hogy folytatni tudjam! Az eddigiek is olyan jó hatással voltak rám!!! Nem tudom megmondani pontosan, de ilyen békésnek és nyugodnak - talán a felnőtt koromra visszagondolva - még sohasem éreztem magamat! Szóval KÖSZÖNÖM, hogy ITT LEHETEK!”

MÁR AZ IS EGY CSODA, HOGY TÜRELMES VAGYOK MAGAMMAL.„Nekem is nagyon hasonló a történetem és pont én is el kezdtem összefoglalni magamnak egy pár napja, hogy mennyi minden történt, történik velem itt az Andi által közvetített dolgok hatására. Ezúton is köszönöm Andi! Nekem egy csodálatos karácsonyom volt a szüleim nélkül, Angliában, egy ’idegen’ családnál, akikkel olyan felszabadult tudtam lenni, mint odahaza soha. És békés, nevetős, poénkodós, story-mesélős, zongorázós, kép-nézegetős, fantasztikus megélésben volt részem, tele egy csomó apró ajándékkal, melyek mind Nekem szóltak!!! Figyeltek rám és olyan dolgokat kaptam, amiket szeretek! Maximálisan hiszem, hogy egyfajta jutalomként alakítódott ez így, hogy végre nemet mertem mondani a szüleimnek és felvállaltam, hogy nem akarok hazamenni s az állandó feszültségben, vitatkozásban lenni. Csodálatos volt, van. Persze nem sikerült még mindenben változtatnom, amiben szeretnék, de türelmes vagyok magammal, megértettem, hogy nem megy minden egyszerre. Annyi csoda történt mostanában velem, hogy oohhh! Már az is egy csoda, hogy türelmes vagyok magammal! Na, szóval, csak szerettem volna megköszönni a történetedet, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül. És kívánom mindannyiunknak, hogy folytatódjon tovább ez a csoda az új évben is, hiszen látom, hogy mindannyiunknak olyan sokat ad! Még egyszer hálás köszönet Neked érte, Andi! BÉKÉSEN REAGÁLÓS, NEVETÉSBEN ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET, ÉVEKET KÍVÁNOK MAGUNKNAK! 

KÖSZÖNÖM A „SÁRGA UTAT”. „Szeretném megköszönni mindazt az élményt és tapasztalatot, amit a tanfolyam végzése közben kaptam. Már az első videós találkozás kitágította az érzékelésemet - nem kicsit. A különböző leckéket sorban végezve elindított egy nagyon intenzív önismereti és tanulási úton, amelyen folyamatosan érkeztek az életembe a „megtapasztalni és megtanulni, majd használni” események. Általuk kinyíltak lehetőségek és választhatóságok, amik a valóságom tudatosabb teremtéséhez, megélésekhez és elengedésekhez vezetnek. Nagyon izgalmas és örömteli az egész-még a kevésbé kellemes is...Köszönöm a „sárga utat” a csodák világában. Szeretettel és hálával.”

EZ EGY EGYIRÁNYÚ ÚT, AMIHEZ EGÉSZ ÉLETEMRE KAPTAM ÚTRAVALÓT. „Nem tudom, hogy mik történtek volna az életemben, ha nem kezdek önismerettel foglalkozni, majd nem kezdem el ezt a kurzust. Van, hogy úgy érzem, egyre nagyobb szarba kerülök. Valójában az történik, hogy ahogy egyre mélyebbre ások, fokozatosan feltárulnak a sebeim, és csak jobban és jobban fáj. És mégis, egy másik részem úgy érzi, hogy ez az út. Ez a részem nem fél. Ez a részem észreveszi, hogy miben van, és hogy mihez nyúlhat. Úgy látom, hogy ez egy egyirányú út. Megállni lehet a szélén, de visszafordulni nem érdemes. Ez a kurzus olyan eszközökkel felszerelt, amikkel lehet haladni. Lehet gyógyulni. Lehet élni. Fiúnak születve és férfiként élve talán az érzelmeim kifejezése a legnehezebb. Tanulom, tapasztalom és használom azt, amit Andi ilyen szépen és élő, változó 'organizmusként' idead nekünk. Kifejezetten élvezem, hogy a saját tempómban haladhatok. És hogy bármikor visszanyúlhatok olyan eszközért, amire épp szükségem van. Úgy látom, hogy ezzel a kurzussal az egész életemre kaptam útravalót.”

FOKOZATOSAN KÉPTELENNÉ VÁLOK NEM SZERETNI MAGAM. „A kurzus gyakorlataiban nem a szavak szintjén dolgozunk, és elég nehezemre is esik szavakkal megfogalmaznom a változást. De ma reggel az jött, hogy már sosem leszek ugyanaz, mint előtte.Valahogy fokozatosan képtelenné válok nem szeretni magam.Ami eddig teljesen távolinak tűnt, most minden nappal közelebb jön. És kicsit érthetetlen is az egész. Mindenesetre nekem a legnagyobb változást a haraggal, egészséges agresszióval, önvédelemmel, határkijelöléssel, tehetetlenséggel való munka hozta. A gyakorlatok nagyon mély kapcsolódást tesznek lehetővé önmagammal. Az jutott még eszembe, hogy a férfiaknak különösképp hasznos lehet ez a gyakorlatsor, mert egyrészt a nagy részük nehezen beszél az érzéseiről (és ezt folyamatosan fel is róják nekik), itt viszont nem kell beszélni, "csak" érezni, kapcsolódni magunkkal. És nem mondom, hogy ez könnyebb, csak más. Mivel általában nehezebben is kérnek segítséget ezekben a témákban, a tanfolyam viszont önálló munkát tesz lehetővé, ez szintén előnyükre válhat.”

SAJÁT ÉLETEM MINTHA NEM IS LETT VOLNA. „Fiatal fiúként elhittem, hogy ha sokat tanulok, és nagyon okos leszek, akkor majd sok pénzt fogok keresni, szép kis családom lesz, egészségesen és boldogan fogunk élni. Most így ötvenen túl odáig jutottam, hogy itt maradtam egyedül, egy hatalmas stressz-, szorongás- és félelemkupac, és keresem azt az egészséget.  Tavaly az élet egy mentőövet dobott nekem. 4 hónapja kezdtem Andi kurzusát és jelenleg a tanfolyamok felénél tartok. Eddigi életemben soha senkitől nem kaptam annyi figyelmet, odaadást, emberséget és szeretetteli segítséget, amit Anditól kaptam ez alatt a 4 hónap alatt. Először is megvilágosodott előttem, hogy eddig mindig csak mások előírásai és elvárásai szerint éltem. Saját életem mintha nem is lett volna. Megtanultam, hogy egy férfinak a görcsösen befeszülő izmain, agyán és gyomrán kívül vannak más testrészei is (pl. érző keze, lába, szíve, tüdeje, stb.). Megtanultam, hogy az életem kocsijában a gázpedálon kívül van egy fékpedál is (és hogy a kettőt együtt sem túl jó nyomni). Megtanultam, hogy jogom van lágynak és gyengének lenni, megnyugodni, lazítani, felolvadni. Tanulom használni az érzékszerveimet: meglátni, meghallani, megízlelni, megérezni mindent, ami eddig kimaradt. Megtanultam, hogy egy férfinak is vannak mélyből jövő érzései és vannak olyan érzelmei, mint például a szeretet, öröm, hála, boldogság, düh, szomorúság… és hogy egy férfinak is joga van sírni. Szorgalmasan tanulok és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ebbe a befagyott, érzéketlen férfitestbe újra egy felszabadult, valódi élettel teli, érzelmes, érző kisfiú lelke költözzön. Örülök, hogy részese lehetek ennek a gyógyulási folyamatnak, jó úton haladok, életem végéig tartó hosszú úton! Hálásan köszönöm!”

VÉGRE GYENGÉDSÉGET, TISZTELETET ADHATOK MAGAMNAK.„Lelkesedést kaptam az életre. Andi csodásan kísér minket, tőle megkaptam azt a támogatást, megértést, amire mindenkinek szüksége van. Folyamatosan közeledhetek önmagam felé, ahogy odafigyelek a jelzésekre, amiket a testem küld nekem. Nekem a testemmel való ismerkedés, kapcsolódás kezdi kiteljesíteni az életem, ezt kerestem és most megvan. Nem engedem el és már ő sem enged. A TESTEM. Hálás vagyok, hogy részt vehetek ebben, találkozhatok Önmagammal, és ez által Másokkal. Hogy végre gyengédséget, tiszteletet adhatok magamnak. Köszönöm. ÖLELÉS.”

SOKKAL NYUGODTABBAN, FÓKUSZÁLTABBAN OLDOTTAM MEG EGY NEM TERVEZETT ESEMÉNYT. „Ahogy mondani szokás, van, aki lábon kihord egy szívinfarktust. Tegnap én megoldottam, miután buddha nyugalmával meghallottam, hogy feleségem kocsival elakadt a hóban. Segítséget is kellett kérnem hozzá, a hólapát nem volt elegendő, amit vittem, egy parkolóban, ahol csak pár kocsi állt és amúgy elhagyatott volt egy főút mellett. Maximum kutyát sétáltatók jártak arra felé. Ez régen is ment volna többé-kevésbé, de akkor rástresszeltem volna magára az eseményre és erős, szorongató érzéseim lettek volna. Most viszont a kurzus gyakorlatainak hatásárasokkal több tudatosságom volt orientálódni, a hóra a kocsi alatt, a nem messze lévő kocsira, aminek a sofőrje épp megérkezett, és mivel vontató kötele nem volt, így a csomagtartó alatti pótkerék tartóban megleltem a bontatlan sajátom. Szóval, sokkal nyugodtabban és fókuszáltan megoldottam, mintegy lábon kihordtam egy nem tervezett, nem kellemes eseményt. A pulzusom és az idegrendszerem köszönte.”