Függőség 2. - A Lányom Alkohol- és Drogfüggősége

„A lényeg az, hogy semmit sem tudhatunk előre teljes bizonyossággal. Nem tehetünk mást, mint hogy szemlélői vagyunk a tényeknek. Mégpedig olyan szemlélői, akik szeretetteljes, józan cselekvésre képesek. Ha így teszünk, az élet tökéletes szépségében mutatkozik meg előttünk.” (Byron Katie)

Még egy kis emlékeztető és kedvcsináló Byron Katie, A Négy Kérdés (Szeretni, Ami Van) című könyvéből, ebben az igen fontos témában. Nem mintha nem minden téma lenne fontos, csak ez a függőséges, szenvedélybetegséges olyan sokak számára rémisztő és megfoghatatlan valamicsoda. Az is, ha mi szenvedünk benne, meg az is, ha valamely drága hozzátarozónk, barátunk, akit aztán vagy mindenképp meg akarunk valahogy menteni, vagy pedig kirakjuk az életünkből, annyira fájdalmas a tehetetlenségünk. Ezt is az alapoknál, vagyis saját magunknál érdemes kezdeni, ennek példázására választottam a mai részletet Katie könyvéből.

         Először azonban egy rövid „elméleti” ismétlés a Függőség 1. című bejegyzésből, ez mindennek az alapja: „Nagyon fontos tudni, hogy az összes függőség, szenvedélybetegség, mánia, mind-mind az elhitt gondolataink következményeként alakul ki. Mert, ugyebár, amikor elhiszel egy stresszes gondolatot, mondjuk, hogy „Nem szeretnek a munkahelyemen”, akkor rögtön görcsbe rándulsz, és mindenféle más érzéseket és testi érzeteket is megtapasztalsz. Minél erőteljesebben hiszed el a gondolatot, annál erősebb lesz az érzelmi riasztás, vagyis annál nagyobb késztetést fogsz érezni, hogy elmenekülj a rossz érzésed elől, így valamivel „tudatmódosítanod” kell magadat. Ez fizikai és gondolati függőség is lehet; nincs olyan ember, aki nem csinálja valahogy…” Folytatás itt:

http://onmunka.blogspot.com/2011/05/fuggosegek-1-bucsu-cigarettatol.html

És akkor Katie lányának, Roxann-nak a története:

A Lányom Függősége

Több száz alkoholistával dolgoztam már. Mindig úgy találtam, hogy előbb megittasulnak a gondolataiktól, mint a szesztől. Sokuktól hallottam, hogy a Munka magába foglalja a Névtelen Alkoholisták tizenkét lépését – többek között a negyedik és ötödik lépést. Miből is állnak ezek? „Félelem nélkül jellemezzük magunkat, és olyannak ismerjük el a hibáinkat, amilyenek.” Rengetegen próbálkoztak ezzel, csak épp nem tudták, hogyan is fogjanak hozzá.

         „Nem muszáj az ivással kapcsolatban elvégezniük a Munkát – mondom ilyenkor. – Térjenek vissza az azt megelőző gondolathoz, hogy szükségük támad egy pohár italra. Végezzék el ezzel a Munkát; vonatkozzék az egy másik személyre vagy egy bizonyos helyzetre. Ez a megelőző gondolat az, melyet száműzni szeretnének az ivással. A probléma az önök felülvizsgálatlan gondolkodása, nem pedig a szesz. Az alkohol egyenes és nem kertel: azt ígéri, hogy lerészegedhetnek, és be is váltja az ígéretét. Azt ígéri, hogy még rosszabbra fordul a helyzet, és lám, ez is beválik. Az alkohol mindig tartja a szavát, sokat tanulhatnak tőle a szavahihetőségről. Nem azt mondja: ’Igyál meg!’ Csak vár a palackjában, önmagához hűen, arra számítva, hogy teheti a dolgát… Végezzék el hát a Munkát megemésztetlen gondolataikkal, és járjanak el a 12-lépéses összejövetelekre. Osszák meg tapasztalataikat sorstársaikkal, s merítsenek erőt mások pokoljárásából. Közben pedig Munkálkodjanak önmagukon. A saját igazságuk az, ami felszabadítja önöket, nem pedig a miénk.”

         Amikor a lányom, Roxann tizenhat éves volt, komolyan ivott, ráadásul drogozott is. Ez még akkor kezdődött, hogy 1986-ban önmagamra ébredtem. Mindenesetre annyira lefoglalt a saját depresszióm, hogy alig vettem észre, mi történik Roxannal. Ő minden este elrobogott az új, piros Camaróján. Ha megkérdeztem, hová megy, csak dühösen rám nézett, és jól bevágta maga mögött az ajtót. Az a pillanatás volt ez, melyet tökéletesen értettem, hiszen én tanítottam meg rá: éveken keresztül használtam fegyverként.

         Az önvizsgálat elnémított. Nem csak vele, de mindenki mással kapcsolatban is lakatot tettem a számra. Azt is megtanultam, hogyan váljak figyelmes szemlélővé. Nemritkán éjfél után is fennmaradtam, hogy megvárjam a lányomat, csak hogy láthassam. Semmi másért, csupán ezért. Tudtam, hogy iszik, és azt is megértettem, hogy semmit sem tehetek érte. Közben eféle gondolatok jártak a fejemben: „Biztos ittasan vezet. Még halálos balesetet szenved, és soha többet nem látom. Az anyja vagyok, felelős vagyok érte, én vettem neki a kocsit. El kellene vennem tőle az autót (csakhogy már nem az enyém volt, hanem az övé, mivel nekiadtam). Még a végén megöl valakit az országúton, vagy nekimegy egy lámpaoszlopnak, megölve ezzel magát és az utasait.” Amint felbukkantak ezek a gondolatok, rendre vizsgálatnak vetettem alá őket. És ez azon nyomban visszavitt a valóságba. Az egészből csak egyvalami volt igaz: nő ül a székben, és szeretett lányára vár.

         Aztán egy este, amikor háromnapos hétvégéről tért haza, úgy lépett be az ajtón, hogy rettentő nyomorúságos látványt nyújtott, s közben minden védekezés eltűnt az arcáról. Meglátta, hogy ott ülök, és így szólt:

         - Anya, nem bírom ezt tovább. Segíts! Bármi is az, amit mindazoknak adsz, akik a házunkba sereglenek, nekem is szükségem van rá.

         Így tehát elvégeztük együtt a Munkát, ő pedig belépett a Névtelen Alkoholistákhoz. Akkor ivott és drogozott utoljára. Ezt követően, valahányszor gondja akadt, már nem volt szüksége pótszerekre, ahogyan rám sem. Egyszerűen csak leírta a problémáját, feltette a négy kérdést, és megfordította a kijelentéseit.

         Ahol a belső béke az úr, oda más nem teheti be a lábát. Nincs nagyobb ajándék annál, mint keresztüllátni a szenvedések illúzióján. Nagyon örülök, hogy az összes gyerekem hasznát veszi ennek az adománynak.

Ha a gyermeked vagy hozzátartozód függősége miatt emészted magad, gondold át, Te milyen függőséggel rendelkezel. Talán nem a cigaretta vagy a drog az, hanem az elismerés, a siker, esetleg, hogy úgy érezd, igazad van. Fedezd fel magadban, hogy ha magadon kívül keresed a megoldást, az óhatatlanul fájdalmat teremt.

A gyerekünket épp nekünk teremtette a sors, mivel felszínre hozza bennünk valamennyi megemésztetlen gondolatunkat, gondunkat, amíg rá nem eszmélünk a valóságra. Mindennek és mindenkinek van feladata. A gyertyának az, hogy égjen, a rózsának, hogy virágozzon, a gyerekünknek az, hogy épp drogozzon, amíg drogozik… Ha ezt megérted, a gyereked is követi majd a példádat, és ő is mélyebb megértésre jut. Ez törvényszerű, mivel a gyerekünk a saját kivetülésünk. Ha Te az igazságot választod, a gyereked szintén így tesz majd. Itt a pokol leselkedik ránk, amott a belső béke vár.

(Byron Katie, A Négy Kérdés, Édesvíz, 2008)

Érdemes felfrissíteni a Legerősebb Emberi Függőség című bejegyzést is, itt találod:

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/legerosebb-emberi-fuggoseg.html

Ha szeretnél közelebbről megismerkedni a történeteiddel, és egy működőképes módszert megtanulni a feldolgozásukhoz, szeretettel ajánlom figyelmedbe a következő Alaptanfolyamot:

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. szeptember 10-11. Budapest. Jelentkezési határidő: aug.12. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programo​k.html

Most egy hétig megint távol leszek, jól megtréningezem azt az első csapatot, akik szeretnének szintén a rendelkezésetekre állni Munka témában. Kiváló alkalom ez a régebbi bejegyzések olvasására, felfrissítésére, illetve Katie könyveinek beszerzésére, ágyikóba, strandra vitelére. :) És pont velünk egyidőben, július 29-től kezdődik Byron Katie School-ja Németországban, ha jól tudom, legalább 2 magyar résztvevővel, és sok más nemzetbelivel. Ti is tegyétek magatokat oda a Munkának ebben az időszakban, így aztán hatványozottan tisztul az az Egy Elme.

Csodás hetet, jó Munkát Mindannyiótoknak! Szeretettel, Andrea

Álmaim Öngyilkos Férfija – A Megfordítások Ereje

Lefordítottam Byron Katie legfrissebb hírlevelét, nagyon szépen mutatja be a Megfordítások erejét. Olvassátok nyitott elmével és nyitott szívvel, magatok iránt pedig nagy-nagy gyengédséggel.

Drágáim,

Az évek folyamán számtalan csodának lehettem szemtanúja, amikor az emberek megkérdőjelezték és megfordították a gondolataikat. Sokatok már hallhatta vagy olvashatta ezeket a Megfordítós történeteimet a School-ban, a Hétvégi Intenzíveken, vagy a könyveimben. Legtöbbetek saját megtapasztalást is szerzett arról, hogy a Megfordítások segítségével a valósággal vívott háborúnkat a megértés által eredményezett békére cseréljük fel.

Elkezdtem egy új könyvön dolgozni, mely a Megfordítások erejéről fog szólni. Arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy osszátok meg velem azt a Megfordítást, mely a legnagyobb változást hozta az életetekbe: küldjétek el a történeteteket és a Megfordítást a turnaroundstories@thework.com e-mail címre. Minél több Megfordítást gyűjtünk össze, annál mélyebben nyílik a szívünk, és annál inkább ráébredünk valódi természetünkre.

Következzék most egy Atlantában élő hölgy története, példaként arra, mit is szeretnék Tőletek:

Álmaim Férfija

„Azt, ami valós, semmi nem fenyegetheti. Semmi sem létezik, mi nem valós. Ebben rejlik Isten békéje.” Ezek a szavak – a Course in Miracles/Csodák könyvéből – még 1989-ben hatoltak a szívembe. És mégis, csak 22 év után, a 9-napos School for the Work során nyílt meg az elmém és a szívem ezeknek a szavaknak a valódi jelentésére.

15 éves koromban, amikor a tinilányok többsége romantikus regényeket olvas, én felfedeztem magamnak a misztikus költők és spirituális szövegek világát. Alkoholista apám 12 éves koromban vetett véget az életének. A halálát követő időszakban a Biblia, a Bhagavad Gita, a Tao Te King, és a Csodák Könyve olvasásától, Khalil Gibran, Rumi és Hafiz költészetétől reméltem vigaszt. Függővé váltam ezektől a spirituális szövegektől, folyton kerestem a következő „adagomat”, mégsem voltam képes fenntartani magamban a békesség állapotát.

Miután apám öngyilkos lett, hosszú éveken át jelent meg az álmaimban – minden egyes alkalommal távolságtartó és hideg maradt, amikor könyörögtem neki, hogy ne hagyjon el újra. Egy 2001-es álombéli látogatásakor (azóta nem történt hasonló), először szólt hozzám, és felejthetetlen, félreérthetetlen üzenetet küldött. Amikor esdekeltem, hogy ne menjen el, halkan, de igen érzelmesen azt mondta, „Ne tedd ezt magaddal”, majd gyengéden kibontotta magát az ölelésemből, és távozott. Ez az álom megzavart, mégis valahogy furcsa vigaszt is nyújtott.

A rákövetkező évben akadtam rá a Munkára, miközben a sokunk számára oly tipikus életet éltem, melyben próbáltam egyensúlyban tartani az anyaságot a karrieremmel, és még a második válásom is erősen benne volt a levegőben. Elkezdtem végezni a Munkát, és életem összes szereplőjét végigvizsgáltam a négy kérdéssel és a megfordításokkal – anyut, férjet, volt férjet, gyerekeket, testvéreket és barátokat, még a család kutyáját is -, de mindvégig nagy-nagy körültekintéssel kerültem apám öngyilkosságának fekete lyukát. Az önvizsgálat eredményeképpen az elmém tisztulni kezdett, az igazság pedig teljes dicsődégében kezdte megmutatni magát. A mélyebbre hatolástól való félelem azonban még mindig ott ólálkodott – egészen addig, amíg el nem jutottam a School-ba, ez év tavaszán.

Ahogy haladtunk a School-ban, és én egyre mélyebbre kalandoztam az önvizsgálatba a körülöttem levők segítségével, arra lettem figyelmes, hogy nem csupán megkérdőjeleztem azt a gondolatot, hogy az apámnak nem kellett volna megölnie magát, hanem még meg is fordítottam arra a korábban lehetetlennek tűnő variációra, hogy „Apunak meg kellett ölnie magát.” Honnan tudtam, hogy ez az igazság? Mivel így történt. Ezután pedig nem csupán azonnali, spontán elengedést tapasztaltam, hanem nevetésben törtem ki! Tudnék-e három okot mondani, ami azt mutatja, hogy a megfordítás legalább annyira igaz, vagy tán még igazabb, mint az eredeti gondolatom? Hát persze. Ezzel a tettével apám megszabadította magát a számára akkor elviselhetetlen élettől, az egyetlen általa akkor ismert módszerrel. Másodsoron, annak ellenére, hogy teljes szívemből szerettem az apukámat, a családom és én is megmentődtünk attól, hogy továbbra is egy depresszív, kontroll nélküli alkoholistával kelljen együtt élnünk. Végül pedig, ráébredtem, hogy az apám öngyilkossága felett érzett fájdalmam indított el már oly fiatal koromban a spirituális útkeresésemen.

Még ugyanazon a napon megtapasztalhattam egy másik megfordítás erejét: „Nekem nem kéne folyton gyilkolnom magam az apám halála miatt érzett fájdalommal.” Álmaim férfija, az édesapám, már évekkel korábban átadta nekem ezt az üzenetet. De saját magamnak kellet megkérdőjeleznem a gondolataimat, és megfordítanom őket ahhoz, hogy elérkezzem az igazsághoz. Ahogy a Munka is emlékeztet minket, az életben és a halálban semmi komoly nincsen, mivel azt, ami valós, semmi nem fenyegetheti. Minden a napnál is világosabbá válik, ha megérted, ahogy Katie fogalmaz, „Valójában semmi sincsen; csak az éppen felbukkanó történet – és még csak az sem.”

Kathryn, Atlanta, GA

Ahogy ez a csodás hölgy is felfedezte, a történeteink nélkül mind békesség vagyunk. A Munka segítségével ráébredünk arra a gyönyörű igazságra, hogy minden értünk történik, nem pedig velünk. Várom szeretettel a megfordításos történeteiteket, ha szeretnétek őket megosztani a világgal. Alig várom, hogy halljak felőletek!

Ésszerűségen túli szeretettel, bk