A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hiedelmek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hiedelmek. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 27., csütörtök

Lehet, hogy Károdra Van a Vonzás Törvénye, az Önfejlesztés és a Spiritualitás?



Elképzelhető, hogy nem fog tetszeni Neked ez az írás, mert ellentmondani látszik annak, amit az utóbbi években ELHITTÉL, és azóta is MEGKÉRDŐJELEZETLENÜL, MEGVIZSGÁLATLANUL HISZEL. Ismerősek a következő szavak és mondatok - hiedelmek?

„Fejlődnöm kell, ki kell lépnem a komfortzónámból, meg kell tanulnom a tudatos teremtést, célokat kell kitűznöm és elérnem, folyton jobbítanom kell magam, meg kell valósítanom önmagam, emelnem kell a rezgésszintemet (jajjj), meg kell tanulnom elengedni, minél többet kell a vortexben tartózkodnom (jujjj), csak pozitív gondolataim és érzelmeim lehetnek, jelen kell lennem, el kell jutnom a feltétel nélküli szeretethez, fel kell ébrednem/meg kell világosodnom, ki kell kerülnöm a karma körforgásából (persze).”

„Én teremtem a valóságomat; A negatív érzelmeimmel vonzottam be a betegségemet/ ezt az eseményt; Amit adok, azt kapom; Ahogy rezgek (én rezgek ám!), olyan dolgokat fogok bevonzani az életembe; A pozitív pozitívat vonz, a negatív pedig negatívat; Minden a Vonzás Törvénye alapján működik.”

Senkit nem szeretnék bántani, hisz mindenki pont azt hiszi, amit hisz. Pont azt tudja hinni, amit hisz, az elme általában nem kérdezi meg, hogy „Elhiggyük-e ezt a valamit itt, Kedves Gazdám?” Csak rácuppan és elhiszi, mivel ez a dolga, és egész életünkben erre kondicionáltuk. Addig, amíg fel nem merül bennünk az igény, a nyitottság arra, hogy kérdéseket tegyünk fel. Amíg ezerrel hiszem, amit hiszek, nem engedődik meg, hogy kinyíljon az elmém. És igen, az önfejlesztéssel, vonzással, teremtéssel, önkereséssel, spiritualitással kapcsolatos hiedelmek is hiedelmek. Sokszor a LEGMAKACSABB fajtából. Az elme olyan mértékben képes azonosulni ezekkel a hiedelem-rendszerekkel a változás, fejlődés, spiritualitás, jobbítás nevében, hogy nagyon nehéz még csak észrevenni is, mennyire beléjük záródtunk. Mutogatunk kifelé másokra, akik nem járnak azon az úton, mint mi, látszólag nem akarnak változni, célt kitűzni, megvilágosodni, akik nem veszik észre, milyen negatívak és begyepesedettek. És nem vesszük észre, hogy mi is pont annyira bezártak és begyepesedettek vagyunk, mint amilyennek őket LÁTJUK ÉS ÉRZÉKELJÜK a saját hiedelmeink kivetüléseként.

Elsősorban arra hívlak most, hogy vizsgáld meg a fenti készpénznek vett hiedelmeket. Bármelyiket és mindegyiket, amelyiket eddig eszedbe sem jutott hiedelemként látni, hisz hát „persze, hogy így van”. Pl. „Folyton fejlődnöm kell.” Vagy: „Meg kell világosodnom.” Vagy „A negatív érzelmeimmel vonzottam be ezt a…” Vagy: „Minden a Vonzás Törvénye alapján működik.” EGYENKÉNT vedd vizsgálat alá ezeket a hiedelmeket, szépen elmélyülve önmagadban és a kérdésekben. Lehetővé téve, hogy kapcsolatba kerülj egy olyan dimenzióval, a NEM-TUDÁSSAL, ami mindig itt van, békés és nyugodt, nincsenek elvárásai és diktátumai, csak legtöbbünk teljesen elvesztette „vele” a kapcsolatot, mert egy pillanatra sem állt meg, hogy megnézze, TELJESEN BIZTOSAN TUDHATJA-E, hogy amit hisz, az úgy van. Csukott szemmel ajánlom végezni. Engedd bele magad a kérdésekbe és VÁRJ, HOGY FELBUKKANJON A VÁLASZ. Ne ugorj rá az eddig készpénznek vett válaszokra, engedd meg, hogy most kicsit másképp legyen. A Munka nem gondolkodás, hanem elmerülés, meditáció, ahol egy egész másfajta valóság tárul fel számodra, mint amit eddig láttál.

  • Ki mondja, hogy úgy van?
  • Mikor hitted el, hogy úgy van?
  • Honnan vetted, hol hallottad, hol olvastad?
  • Teljesen, száz százalékos bizonyossággal tudhatod, hogy úgy van?
  • Tudhatsz-e bármit is teljes bizonyossággal?
  • Az adott hiedelem békét vagy feszültséget kelt benned?
  • Mi zajlik benned, ha elhiszed az adott gondolatod s közben azt látod, hogy még nem úgy van az életed?
  • Hogyan éled a mostani életedet, ha elhiszed az adott gondolatot. Mennyire vagy képes itt lenni, most, megélni azt, ami most van, úgy ahogy az van?
  • Hogyan bánsz önmagaddal, ha elhiszed, hogy…?
  • Mitől akarod megóvni magad ezzel a hiedelemmel?
  • Mi elől menekülsz ennek a hiedelemnek a segítségével?
  • Mi mindent nem vagy képes megtenni, ha ezt hiszed?
  • Mennyi energiád megy el az életben arra, hogy ezzel foglalkozol?
  • Mit remélsz kapni, ha majd „oda” jutsz?


  • Üldögélj kicsit, és nézd meg, ki vagy a gondolat nélkül. Csak nézegesd az életedet, a felbukkanó élet-képeket, ahogy felkelsz reggel, teszed a dolgod, és soha többé nem merül fel benned az a gondolat, hogy…

Végül pedig fordítsd meg az állítást és keress példát arra, hogyan igaz így is. Írok ide pár példát:

Eredeti: „Ki kell lépnem a komfortzónámból”
Megfordítás: „Be kell lépnem a komfortzónámba.” – Fedezd fel, mi mindent hittél el magáról a komfortzónáról, ismerkedj meg vele, barátkozz össze vele. Fedezd fel, mi mindentől védett meg idáig, vedd észre, hogy mekkora szolgálatot tesz neked, mert megvéd a képzeletbeli félelmeidtől. Segítségedre van abban, hogy felfedezd, mitől is félsz, és aztán rá tudj nézni ezekre a félelmekre. Lépj bele, merülj bele, és vedd észre, hogy semmi más, mint képek és szavak sorozata, melyeket a valóságnak hiszel.


Eredeti: „Folyamatosan fejlődnöm kell.”
Megfordítás: „Folyamatosan visszafejlődnöm kell.” – Nézd meg, milyen nézőpontból igaz, hogy a folyamatos fejlődni akarással inkább visszafejlődsz. Pl. valójában visszafejlődsz a saját magaddal való kapcsolatban, mert nem hogy jobban szeretnéd magad, hanem még kevésbé, ha nem látod a „fejlődés” jeleit. Visszafejlődhetsz az elme nyitottságában, ha csökönyösen ragaszkodsz ahhoz, hogy fejlődnöd kell, az életed élvezetéről már nem is beszélve. És igen, valójában mindannyiunknak „visszafejlődnünk” lenne érdemes abból a sok minden mentális, ragacs-történetből, melyeket teljesen tudattalanul cipelünk. És amik folyamatos menekülésben, küzdésben, rettegésben, keresésben tartanak minket.


Eredeti: „Én teremtem a valóságomat.”
Megfordítás: „Nem én teremtem a valóságomat.”

Résztvevő: Én teremtem a valóságot.
Byron Katie: A valóság már meg van teremtve, te csupán történetet mesélsz arról, ami megteremtetett.

Az alapvető ön- és valóság-erőszakoló félreértésünk az, hogy van itt egy „én”, akinek hatalmában áll a „valóságot” megteremteni. Hogy van itt egy „én”, akinek irányítása van afelett, ami történik. A „tudatos teremtés” azt a hamis illúziót adja, hogy „te” vagy a dolgok irányítója és a valóság majd neked engedelmeskedik. Belegondoltál már abba, mekkora arrogancia ezt hinni? És igen, szeretjük a dajkameséket. Te meddig hiszed még el őket? És igen, megszoktuk, hogy fejjel lefelé látunk, csak ennek nem is vagyunk tudatában. Ki vagy a történeted nélkül?

Te teremted a szelet, az esőt, a napsütést, a meleget, a hideget? Az utcádba behajtó autót? A kerteden átsétáló macskát, a fenyőfán csiripelő madarat? A téged nem kedvelő főnöködet, a dacos gyerekedet, a kelést a bőrödön, az orrod előtt elhúzó trolit, a forgalmi dugót, a kedvesed csókját, édesanyád elutasítását? Te teremtetted azt, hogy apukád fiatalon meghalt? Hogy a szüleid elváltak? Hogy nem érkezik meg a Nagy Ő az életedbe? Hogy ellopják a pénztárcádat? Folytassam?

Folytasd nyugodtan magadnak. És üldögélj a saját példáidban: hogyan lehet az igaz, hogy semmi közöm nincs ahhoz, ami történik? Lehet, hogy a világ csak úgy történik? Lehet, hogy csak szeretném elhitetni magammal, hogy irányításom van felette? Lehet, hogy csak kétségbeesve próbálok minden elképzelést megragadni, mely illuzórikus, jövőbeni biztonságot látszik nyújtani, csak azért, hogy ne kelljen megtapasztalnom a jelenben felbukkanó, nem kívánatosnak, rossznak megtanult érzelmeimet és érzéseimet? Lehet, hogy az egész életem egy félreértés ily módon? Lehet, hogy nincs egy olyan pont, ahova majd egyszer eljutok, és ott végre megnyugodhatom? Lehet, hogy bármit megtennék azért, csak NE KELLJEN EZT AZ EMBERI ÉLETET AZ Ő TELJESSÉGÉBEN MEGTAPASZTALNOM? Lehet, hogy érdemes lenne ezt az egészet valahogy teljesen megfordítva vizsgálnom? Lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy a jelenben felbukkanó megtapasztalásaimmal foglalkozzam, hogy észrevegyek mindent, ami elvon innen, ahol épp vagyok, ahol az élet zajlik? Lehet, hogy az élet sokkal egyszerűbb, mint elhittem, lehet, hogy az élet pont az és pont úgy, ahogy most van és most történik?

Megengedem-e magamnak, hogy megálljak egy pillanatra és magamba eresszem mindezt? Megengedem-e magamnak, hogy ne nekem legyen igazam? Megengedem-e magamnak, hogy belemerüljek az életbe, a testembe, a menekülésre kényszerítő érzéseimbe, és kíváncsian megtapasztaljam, MI IS TÖRTÉNIK, HA VÉGRE MEGÉRKEZEM IDE ÉS MEGÉLEM AZ ÉLETET, AZ ÉRZÉSEKET címkék, történetek és értelmezések nélkül?

Egyszerűen csak vedd észre, hogy menekülsz. Vedd észre, ha mentális biztonságot, egy képekben kivetített jövőt és az általuk előidézett, kellemesnek megtanult testi érzeteket hajszolod. Vedd észre, mennyire nem bízol abban, ami van. Hogy mennyire hibásnak véled a valóság útját, és mennyiféle módon próbálsz valami „jobbat” kihozni belőle. Hogy mennyire félelmetesnek tűnik egyszerűen csak NEM TUDNI, egyszerűen csak LENNI. Mert az elme mindig hajtani fog. El innen. Ezt pedig csak úgy tudja elérni, ha mindig talál valami kivetnivalót azzal, ami épp van, mindig valamilyen módon hiányosnak láttatja és érzékelteti, így mindig elkerülésre, elmenekülésre késztet. Zsigereinkbe ivódott a fájdalom elkerülése és az öröm keresése. Csak épp az, amit fájdalomnak hiszünk, nem az, hanem az élet aktuális megjelenésének az ÉRTELMEZÉSE. És amit örömnek hiszünk, az sem az, hanem egy másik értelmezés. Tudom, nem ezt hallottad és tanultad eddig. Tudom, hogy nehéz lehet egyáltalán csak beengedi is mindezt. Mégis biztatlak rá. Mert az ÉLETET egyetlen „helyen” fogod megtalálni: itt és most. És csakis akkor fogsz végleg megnyugodni, ha minden értelmezésedet és ellenállásodat felszámolod az élet éppen felbukkanó megjelenéséről. Mert az mindig csak van. Mondhatni semleges. Csak évezrednyi megvizsgálatlan ős-történetünk vetül rá. (Erről részletesebben írtam egy régi bejegyzésben: Miért érzékelem ilyennek a világomat?)

Byron Katie: Egyet értesz azzal, hogy azért akarod a sikert, mert azt hiszed, hogy akkor békére lelsz?
Férfi: Igen, pontosan.
Byron Katie: Nos, ahogy itt ülsz ebben a székben és megtapasztalod a téged körülölelő támogatást, vedd el, amiért jöttél, anélkül, hogy a testednek hatalmas utat kéne megtennie azért, amid MÁR MOST is megvan. Ha a békességet keresed, azt ÖNMAGADBAN találod meg. Itt és most keresd meg a békességet, odabent, ne odakint a világban. Aztán pedig élvezd a külvilágot, ahogy az megélődik rajtad keresztül.

„Mindannyian arra kondicionálódtunk, hogy a mindenkori megtapasztalásainkat megmérjük egy kozmikus hőmérőn, mely megmutatja, milyen messze jutottunk az úton és milyen messze vagyunk még a céljainktól. Amikor épp fájdalmat, félelmet, kételyt vagy szomorúságot tapasztalunk, azt az ítéletet hozzuk meg, hogy biztos rosszul csinálunk valamit, rossz úton haladunk. „Rossz vagyok” – jelentjük ki. „Nem megfelelő megtapasztalás!” Amikor pedig boldogságot és örömöt tapasztalunk, azt a következtetést vonjuk le, hogy jól haladunk és közeledünk a tökéletes jövőbeni cél-ponthoz. „Jó vagyok” – szól az ítélet. „Ez a megfelelő megtapasztalás!” De a MÉRŐMŰSZER HAZUGSÁG. Mert a valóságban nincsenek mérőműszerek, nincsen senki, aki előírná, mi is a helyes megtapasztalás. Nincs egy rögzített pont a jövőben, mely felé haladunk, NINCS VÉGSŐ MEGPIHENÉSI HELY. A jelenbeli megtapasztalásunk sosem jelent semmit és sosem valami másnak a jele, és nem is egy lépcsőfok a valami felé vezető úton. Sosem a siker vagy kudarc barométere, és egyáltalán nem figyelmeztet arra, hogy milyen közel vagy távol vagyunk az otthontól. A jelen megtapasztalás maga az Otthon. És ha bárki is valaha máshogy beszélt neked erről, csupán azért tette, mert a saját mérőműszer-ketrecébe zárva érezte magát. Hagyd abba a méricskélést, az összehasonlítást és élj át minden pillanatot úgy, ahogy van. Történetek nélkül. Itt nincs ketrec. Így máris és mindig haza érkezel.” (Jeff Foster)


Várlak szeretettel 4 intenzív nap megtapasztalásra, méricskélés, viszonyítás, hazugságok nélkül. Egy találkozásra a történetek nélküli önmagaddal. Csak nyitott elmére van hozzá szükséged. És tán egy kicsit arra, hogy eleged legyen a jövőbeni keresgélésből, az állandó méricskélésből és az önmagaddal és az élettel vívott harcból. Ha már tényleg megnyugodnál – VÉGLEG -, várlak szeretettel:

4-napos Byron Katie Munka-Önvizsgálat Intenzív, augusztus 10-13.

Részleteket itt találsz: 4-napos Munka Intenzív

2013. június 13., csütörtök

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai



Az Élő Önvizsgálatok (ÉÖ) kivételesen hatékony eszközt adnak a kezünkbe ahhoz, hogy átlássunk a magunkról, másokról és a világról szóló hiedelmeinken.

„Nincs annál édesebb, mint meglátni minden dolog ürességét.” (Scott Kiloby)

Húsz évnyi keresés és önmagával való küzdelem után, Scott elkezdett máshogy ránézni a szenvedésre. Többé nem fordult el a múltból hurcolt negatív gondolatoktól és érzésektől, nem a jövőben kereste tovább a megnyugvást, hanem közvetlenül szembenézett a megtapasztalásaival, ahogy azok felbukkantak. Ebből fejlődött ki az Élő Önvizsgálatok, melyekre nagy hatással volt Greg Goode-dal való közös munkája (Üresség Tanítások) és az Advaita Közvetlen Út. Az így szerzett megtapasztalásait Scott egy modern, gyakorlatias, könnyen használható „megtalálhatatlansági módszerként” finomította ki, melynek segítségével közvetlenül meglátható minden dolog üressége, átlátszó természete.

Ahogy azt Scott (és mások) meglátták, minden szenvedésünk középpontjában az a hiedelmünk áll, hogy elkülönült lények vagyunk. És ezzel az elkülönültségi érzettel együtt jár a hiányosság és nem megfelelőség érzete is. Mindannyiunkban fut egy központi hiány/nem-megfelelőség történet, mely minden megtapasztalásunkra rányomja a bélyegét, főképp a másokkal folytatott kapcsolatainkban. Nem vagyok szerethető. Nem vagyok biztonságban. Nem vagyok elég jó. Büntetve vagyok. Bármi legyen is a történetünk, az én-azonosságunk erre az alapra épül fel. Az önvizsgálatok segítségével szétbonthatjuk a történeteinket, egészen le a gyökérig; nem helyettesítjük be a negatív hiedelmeket pozitívakkal – az ellentéteken túlra látunk, a gondolati azonosulásokon túlra.

„Az önvizsgálat egy folyamatos felfedezés, nem pedig egy merev módszer. Gyengéden elvonja a figyelmedet az elmédről és a gondolataidról, és finoman bevisz azokba az érzésekbe és érzetekbe, melyeket sosem akartál tudatosan megélni. Facilitátorral végezni az önvizsgálatot lenyűgözően hatékony. Megnyílunk az együtt nézésre, szeretetteljesen ránézünk arra, ami a pillanatban bukkan fel, anélkül, hogy előre meghatározott válaszokat kéne adnunk, vagy bármilyen megítélés alá esnénk. Minden pillanat egy újabb meglepetést és számtalan lehetőséget tartogat. A történeteid, a nézőpontjaid és koncepcióid, a boldogságod és a szomorúságod, a vicces és nem annyira vicces szokásaid; mindez a gazdagság felbukkan és felfedezésre kerül a pillanatban. Elképesztő látni a címkék, képek és érzetek szétesést, amint meglátod hol is tapadtak össze. Facilitátorral dolgozni értékes ajándék, mind a facilitátor, mind pedig a facilitált számára. Az egész olyan, mintha hazatérnél – önmagadhoz és a világhoz. Imádtam.” (A.)

Az Élő Önvizsgálatoknak öt fajtája van. Mindegyiknek az alapja a Megtalálhatatlan Önvizsgálat (MÖ), amit alapvetően valamilyen én-érzet, identitás vagy bármi más „tárgy” keresésére használunk. A Bumeráng Önvizsgálat segítségével felfedezhetjük, hogy milyen identitásunkat tükrözi vissza egy adott személy, helyzet vagy körülmény, és a végzésekor gyakran tudatosulunk korábban tudattalan vagy elfojtott hiedelmekre. A Panoráma Önvizsgálat abban segít, hogy felfedezhessük, mit tükröz vissza rólunk több személy, helyzet vagy körülmény, és így igen erőteljes módja a mély kondicionáltságunkon való átlátásnak.

Függőség Önvizsgálat (FÖ), melyet Scott Kiloby és Colette Kelso fejlesztettek ki, deaktiválja a sóvárgás és függőség hátterében húzódó kényszer-mechanizmust. Bármilyen függőségre vagy sóvárgásra lehet alkalmazni, bármilyen szerre és tevékenységre, pl. túlevés, bizonyos ételek, dohány, alkohol, TV nézés, internetezés, szex, rendmánia, megerősítés-keresés, szerelem hajszolása, stb. Az FÖ a kényszeres viselkedési mechanizmus „szívét” célozza, és szép gyengéden kiszabadít minket annak szorításából. A folyamat során nincs ítélkezés, elvárás vagy moralizálás, és nem arról szól, hogy milyen „jól” vagy „rosszul” is csinálod.

Szorongás Önvizsgálat (SZÖ) pedig, melyet Fiona Robertson fejlesztett ki Colettel és Scottal, a szorongást, félelmeket, fóbiákat, dühöt, poszt-traumás stresszt bogozza szét. Lehet a szorongás valami nagyon konkrét dologhoz kötődő – pókok vagy magas helyek -, és lehet általánosabb érvényű is, és mi felfedeztük, hogyan lehet kikapcsolni azt az aránytalan és alaptalan üss-fuss-fagyjál le reakciót, mely a szorongásos állapotokat eredményezi.

Tehát, bármilyen kihívással vagy küzdelemmel találod is magad szemben az életben, nagyon jó esélyed van arra, hogy az Élő Önvizsgálatok a segítségedre tud lenni. Legyen ez akár kapcsolati probléma, vagy az az érzet, hogy sosem vagy elég jó, függőségek vagy kényszeres viselkedések, szorongás, vagy az a vágy, hogy békére lelj önmagadban, nézzünk rá a jelen pillanatban felbukkanó megtapasztalásodra.

"Az MÖ-ben az a csodálatos többek között, hogy a gyakorlat végzése során, olyan mély traumatikus tartalmak is feljöhetnek, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül vagy logikusan az aktuális szorongást keltő gondolathoz, képhez. S így nem csak az aktuális gondolataim és érzéseim 'összetapadványától' válhatok függetlené, a tudat terében megpihenve, hanem az alap hiedelmeimre épülő történetem is folyamatosan kikönnyül.
Köszönöm neked Andi, hogy ezt a technikát behoztad nekünk használni, és azt is, hogy folyamatosan rajta tartod a figyelmünket. Köszönöm Bogdán Ildi neked a korábbi munkáinkat, Misinek az Elvonulást és a Mélyítőt, és Gémes Gabi neked a mostaniakat, nagyon sokat segítetek nekem az életem minőségi javításában. Hála nektek!" (L.)

Az Élő Önvizsgálatok során nem a hétköznapi, elemző, értelmező, kereső elmét használjuk, hanem pont ezen az elmén látunk át.

Az Önvizsgálatokat eleinte leghatásosabban képzett facilitátorral érdemes végezni, aki végigvezet és megtart a folyamatban. Ily módon egyszerűen csak ellazulsz és ránézel mindarra, ami felbukkan, semmi mással nem kell foglalkoznod, a facilitátor pedig minden ponton Veled van és megtart a nehezebb pillanatokban is, melyektől egyedül valószínűleg elmenekülnél. Így pedig átláthatsz azokon az ön-korlátozó, fájdalmas hiány-történeteken és hiedelmeken, melyek folytonos menekülésre és keresésre késztetnek, és elhitetik veled, hogy bármilyen módon is hiányos vagy nem megfelelő vagy.


Scott arról, hogy miért hagyta abba a „tanítást”, és ehelyett miért az Élő Önvizsgálatokra fókuszál:

Sokszor kérdezik tőlem, miért álltam át az Élő Önvizsgálatok ajánlására és végzésére a felébredésről szóló tanítások helyett. A válaszom igen egyszerű: Az Önvizsgálatokat sokkal hatékonyabbnak találom mind a saját, mind pedig annak az ezernyi embernek a megtapasztalásai szerint, mint az írást és a beszédek tartását.

Évekig ugyanazt tettem, mint a legtöbb tanító. Könyveket és cikkeket írtam, videókat készítettem, csoportban és egyénileg beszélgettem emberekkel, megkísérelve valahogy szavakkal (rámutatásokkal) segíteni az embereket abban, hogy felismerjék az itt-és-mostban rejlő szabadságot és békét. Az igazat megvallva,a tanításnak ez a formája igen kicsi hatékonyságú. Könnyű az így megtanult koncepciókra „rácuppanni” és magához a tanárhoz ragaszkodni, ami megakadályozza a felébredés közvetlen megtapasztalását. Amikor néhány évvel ezelőtt elkezdtem az önvizsgálatokat használni az emberekkel való munkámban, hirtelen mindennapossá váltak a valódi áttörések, melyek során az emberek átláttak azon, akinek addig hitték magukat, és megtapasztalták az elme börtönétől történő, szavakkal kifejezhetetlen megszabadulást.

Szerintem azzal érdemes foglalkozni, ami működik. Inkább másfél órán keresztül hallgatnád, ahogy a felébredésről mesélek, ezoterikus vagy összezavaró nyelvezetet használva, vagy pedig a saját bőrödön tapasztalnád meg az Önvizsgálatok felszabadító erejét? Számomra ez nem kérdés többé.

Részletes összefoglaló az Élő Önvizsgálatok és a Munka „hasznáról” itt olvasható:


Scott Kiloby két könyve megvásárolható magyarul itt.

2011. április 26., kedd

„Kihasznál Engem…”


Kedves Andi!

Azért írok most, mert lenne pár kérdésem a Munkával kapcsolatban. Nemrég azt írtam, hogy szépen haladok előre a volt férjemmel kapcsolatban, de most meg azt érzem, hogy egyre elviselhetetlenebb a helyzet. Azt látom, bár eddig is tudtam, de most itt áll igazságként, hogy minden rám vezethető vissza. Kutatom az alvilágot, igyekszem egyre több folytatást találni arra, hogy „Tamás kihasznál, és ez azt jelenti, hogy...”
Tegnap elvégeztem a „Nem úgy élem az életem, ahogy szeretném” vizsgálatát. Bár nem igazán értem, hogy az egész mondatot vizsgálom, vagy csak  második részt, amikor már az egész rám vonatkozik. Ilyenkor ez az én dolgom a válasz? Megfordítás is csak egy van?
Egyre erősebb a vágy, hogy megoldjam ezt a helyzetet, ahol viszont előjön a másik félelem: a pénz, hogy egy albérletet ki tudok-e fizetni? Felkínáltam a segítséget, amivel én úgy érzem a mostani gondolkodásommal, hogy visszaél vele, tehát már nem akarok segíteni neki. Viszont, ha nem fizet gyerektartást, akkor mi lesz velem és a gyerekkel? Egyszerűen nincs kedvem szólni hozzá, mert úgy érzem, kihasznál. De beszélni a folytatásról sem tudok, mert azt már tudom, nem ő a hibás. A valóság az, hogy én tartom el, még a saját szükségleteiről sem gondoskodik (kávé, fogkrém, tea, megeszi a kajánkat, én mosok rá stb.) Mivel ez a valóság, el kellene fogadnom, de nem igazán megy. Mondtam, hogy fizetek a házért, levonjuk a gyerektartást, és ez mindenkinek jó a jelenlegi helyzetben, aztán később felülvizsgáljuk, és ha úgy érzi, jöjjön ide ő. Keressen magának egy szobát, azt ki tudja fizetni. De persze ez sem jó.
Merre tovább? Mit vizsgáljak meg? Azt hiszem, szükségem van pár jó tanácsra, ha megtennéd.
Köszönöm, hogy meghallgattál, további szép napot kívánok!
Puszi: Nóri

Drága Nóri, nézzük sorban. A leveledből úgy tűnik nekem, hogy nem vizsgáltad meg rendesen a „Kihasznál engem” hiedelmedet, hiszen még mindig azt éled, hogy igen. Felhívnám a figyelmedet a Megfordításokra:
Én használom ki saját magamat.” Kérlek, nézd végig megint az életedet, múltkor is beszéltünk már erről kicsit, hányszor használtad ki saját magadat. Hányszor cselekedtél úgy, mondjuk a házasságod alatt, de nyugodtan nézd az egész életedet, amikor feladtad azt, amit Te szerettél volna, és fontos: utána rossz érzés volt Benned. Hiszen tudat alatt tudtad, hogy saját magadat használod ki, mindig másokat helyezel magad elé. Ha csak a Tamással való kapcsolatodat nézed, akár csak az utóbbi időben, hogyan használod ki saját magadat? Úgy, hogy még mindig ott vagy neki, akkor is, ha ő semmiben nem partner. Eleged volt ebből, mégsem mered egyelőre vállalni azt, amit valóban szeretnél.
És szoktam mondani, hogy ne is csodálkozzunk ezen, hiszen a körülöttünk élő embereket MI SZOKTATTUK HOZZÁ egy bizonyos energetikai működéshez: „Persze, Édesem, én csinálom, amit Te akarsz, amíg ki nem lóg a belem.” Nekik ez nagyon kényelmes, úgy szoktam fogalmazni, hogy elgyámoltalanítjuk őket, nem engedjük, hogy felnőjenek, hogy felelősséget vállaljanak a saját életükért. Mert mi mindig ott vagyunk, és minden balhéjukat elvisszük. Csak közben kicsit mindig belepusztulunk belül. És amikor végre felnyílik a szemünk, hogy mit is műveltünk eddig – megint hangsúlyozom, teljesen tudattalanul -, és fellázadunk, és szeretnénk kiszállni, akkor sokszor előfordul, hogy a másik ezt nem veszi jó néven. Hülye lenne, bocsánat. Tamás miért is gondoskodna a saját szükségleteiről, ha Te úgyis gondoskodsz róluk végül? És ha ez továbbra is így marad, akkor neki semmi motivációja nem lesz, hogy végre a saját lábára álljon, Te pedig tovább szenvedsz.
Természetesen értem a helyzet kuszaságát a házzal, meg a félelmeidet a költözéssel kapcsolatban. Számos olyan élethelyzetet látok, ahol csak azért nem megy a férfi vagy a nő tovább, mert nincs módja eltartani magát. Persze, nem merünk belevágni ezekbe az ismeretlen helyzetekbe, mert mi lesz, ha nem sikerül. Kérlek, vizsgáld meg az összes ezzel kapcsolatos félelmedet is: Teljesen biztos lehetek benne, hogy ha kiveszek egy albérletet, akkor nem fogom tudni eltartani magunkat? Mi zajlik bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Ki lennék a gondolat nélkül, hogyan élném az életemet? Ilyenkor persze az elme a legsötétebb képeket vetíti, ezért is kell megvizsgálni őket, hogy legalább elme szintjén szembesüljünk és megkérdőjelezzük ezt a sok-sok sötétséget, félelmet.
Tudod jól, hogy a Munka nem tanácsadásról szól. Kifejezetten nem. Hisz honnan tudhatnám én, hogy a másik embernek mit kéne adott helyzetben tennie? Honnan tudhatnám, mi számára a következő lépés? Honnan tudhatnám, milyen mélyebben levő hiedelmei akadályozzák meg őt abban, hogy úgy tegyen, ahogy szerintem én tennék egy hasonló helyzetben? Persze, aztán belekerülök egy hasonló helyzetbe, és máris elárasztanak a saját félelmeim, amiket csak én tudok felülvizsgálni, és akkor a számomra elővilágló megoldást fogom választani. Ezért is nem írok semmi konkrétumot, maximum támpontokat az önvizsgálathoz. Ha most egy tanácsadó fórumon lennénk, akkor már csőstül jönnének az okos hozzászólások, hogy mit is kéne neked tenned. Mindenki csak a saját történetét tudja elmesélni, aminek semmi köze az én életemhez. Az én életem lépéseit csak én tudom meglépni, úgy ahogy nekem megfelelőnek tűnik az adott pillanatban. Aztán esetleg változtatok rajta, semmilyen döntés nem életre szóló, csak ebbe is szeretjük belecsavarni magunkat, és jól sajnálni az életünket.

Egy másik megfordítás, ugye: „Én használom ki őt.” Milyen tudatos vagy tudattalan célokra használtad őt eddigi életedben? Ehhez nagy őszinteségre van szükséged! Milyen szükségleteid kielégülését valósítottad meg általa? Mondjuk azt, hogy bebizonyítsd, milyen fantasztikus, segítőkész ember vagy, mert nagyon jól esik, amikor mások ezért elismernek és szeretnek? Keress 3 konkrét példát, kérlek, itt is van egy fontos kulcsod. Ha meglátod, miként használtad, használod ki Te őt, rögtön nem tudsz rá többé haragudni, hisz ugyanazt műveled vele, amit ő veled. Aztán már csak ránézel, és megköszönöd neki, hogy emlékeztet önmagadra. És egy egészen másmilyen embert fogsz látni.

„Nem úgy élem az életem, ahogy szeretném.” Mindannyian pont azt az életet éljük, amelyiket szeretnénk, csak még nem vagyunk tisztában a tudatalatti motivációinkkal, melyek fenntartják az élethelyzeteinket. Úgy fogalmaznék, hogy a mélyen dédelgetett hiedelmeinkbe vagyunk szerelmesek, ők pedig ilyen életet életnek velünk. Ha nem lesznek ott a hiedelmeink, akkor teljesen tisztában leszünk a pillanatnyi teendőnkkel. „Csak” ennyi a dolgunk. Idáig hosszú út vezet, és Te csinálod is kitartóan a Munkádat, csak így tovább.
Még annyit, hogy a valóság elfogadása nem azt jelenti, hogy nem teszek semmit. Ezt nagyon sokan félreértitek. Ha nem vagyok rendben egy helyzettel, akkor megMunkázom, és ha teljesen világosan látom, hogy másképp szeretném, akkor megteszem a szükséges lépéseket. Ha, mondjuk, naponta jól elver a párom, akkor nem az a dolgom, hogy duzzogva elfogadjam a valóságot ilyennek, hanem az, hogy rálássak, hogyan verem meg magamat nap, mint nap, ha mégis vele maradok. Minden egyes nappal saját magamat püfölöm tovább. Ezért viszont már én vagyok a felelős, nem pedig ő.

Utolsó pontként a tiszta kommunikációra hívnám fel a figyelmedet. Két hete tartottam az első ilyen tréninget itthon, Byron Katie kommunikációs módszertanán alapulva, és fantasztikus megértéseket adott a résztvevőknek. Előbb-utóbb egyszerűen el kell kezdenünk kimondani, amit valójában szeretnénk, meg kell tanulnunk kérni, meg kell tanulnunk a másikat meghallani, meg kell tanulnunk nemet mondani. Mert amíg ezeket nem tesszük, addig manipuláljuk saját magunkat és a másik embert, ebből pedig elég nyilvánvaló, hogy mi sül ki. Olyan kapcsolatok, melyekben élünk, elmérgesedve, leblokkolódva, ahol a szeretetnek nyoma sincsen. Szóval, az egyetlen tanács, amit adnék Neked az, hogy kezdd el nyíltan kikommunikálni, amit szeretnél. Merj kérni! És persze a válasz, amit kapsz már nem a Te dolgod. Ha fáj, amit hallasz, megint lehet önvizsgálatot tartani a Munkával.
Remélem, tudod hasznosítani a fentieket. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

Ölellek, Andi