Ma pedig jöjjön a tegnapi bejegyzés folytatása – ha azt nem olvastad, akkor ajánlom, azzal kezdd, mert kettő részbe vettem egy fejezetet Byron Katie magyarul még meg nem jelent könyvéből. Az első résznek a Teljes Vértezetben címet adtam.
És akkor a 65. fejezet folytatása: Amikor azt hiszik, hogy tudják a választ, nehéz az embereket útba igazítani. Amikor tudják, hogy nem tudják, megtalálják a saját válaszaikat.
A tanítás, melyre szükséged van, benned található. Hogyan lehetne azt, ami már eleve benned van, megtanítani neked? Csak felismerni lehet. Ha hajlandó vagy magadba nézni és megvárni az igaz választ, akkor a belső bölcsességed siet a kérdés fogadására, a válasz pedig annyira igaznak hangzik, mintha hangvillával hangolta volna számodra a saját lényed.
Amikor úgy hiszed, hogy problémád van, nem próbállak meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. A megértés álláspontjára helyezkedem. Önmagadat tükrözöm vissza saját magad számára. Visszavezetlek téged a saját elmédhez, a saját felismeréseidhez, míg végül a benned levő Mester jelenlétében az „én” végül meglátja, hogy mi nem ő.
Az önvizsgálat révén az összezavarodott elme megtanulja „visszacsinálni” zavart okozó gondolatait. Nem csak azt lesz képes felismerni, hogy egy bizonyos gondolat nem igaz, hanem azt is, hogy milyen hatása van a gondolathoz való ragaszkodásnak. Megtanulja, milyen árat fizet düh, szomorúság vagy neheztelés formájában, amikor elhiszi azt a gondolatot, illetve megízleli a szabadságot, mely a gondolat „elhívése” nélkül válik hozzáférhetővé. Emellett pedig rájön, hogy a gondolat ellentétei is épp oly igazak lehetnek. Végül pedig eljut odáig, hogy felismeri, a valóság mind elme, és hogy a világ a szerint változik, ahogy az érzékelés változik. Félelemmentes, nyitott elmével találkozni a Mesterrel egyet jelent annak a világnak az elveszítésével, amilyennek eddig azt vélted. Visszacsinálsz, kitörölsz magadból egy kegyetlen, pusztító világot, ahol a szív vágyait sosem lehet elérni.
Amikor valaki azt hiszi, hogy ismeri a válaszokat, nehéz rávezetni őt a saját útjára, mert ilyenkor zárt elmével találja szemben magát. A zárt elme pedig bezárt szívet jelent. És mivel tudom, hogy a nyitottságot nem lehetséges kierőszakolni, egyszerűen kényelembe helyezem magam, és csak hallgatok, várakozom, hogy felbukkanjon egy kis nyílás, egy repedés, amelyen keresztül aztán behatolhatok. Ez a valódi találkozás pillanata, a kétségbevonhatatlan összekapcsolódásé. Emberünk bezárhatja ugyan az ajtót, de ilyenkor túl késő: Már beléptem. És a belépés pillanatában minden megváltozik. Elég világosság jutott be ahhoz, hogy felismerjék, és az elme soha többé nem lesz már ugyanolyan, mert a hasonló találkozott a hasonlóval. A kettő eggyé válik.
És amikor a Mester bejut azon a bármilyen kicsire is nyitott ajtón, a tanítvány elméje tovább tágul, és előbukkan a számára természetes út. Úgy tűnhet, mintha még képes lenne visszavonulni előző világába, de ez már nem lehetséges. Amikor az elme rádöbben, hogy valójában nem tudja azt, amiben azelőtt teljesen biztos volt, elkezdi „legombolyítani” magát, a csomók meglazulnak, és magukat kezdik el kibogozni. Ilyenkor pedig a Mesternek már nincs feladata. Újra senkivé válhat.
Ha nyitnád az elmédet és a szívedet, még 2 hely van a szombati, november 13-i ÖnMunka Alaptanfolyamra, ahol kiscsoportban, támogató légkörben tanulhatod meg a Munkát.
További információ: http://kincsamivan.hu/programok.html
