A Hang a Fejedben Nem Te Vagy - Scott Kiloby: Megtalálhatatlan Én – Megtalálhatatlan Önvizsgálat

Ma egy Minta-Önvizsgálatot olvashatsz, az önvizsgálat végzését megkönnyítő hasznos tippekkel együtt. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy tapasztalatom szerint, szinte lehetetlen ennyi alapján hatékonyan végezni egyedül a Megtalálhatatlan Önvizsgálatot. És arra is kérlek, hogy ne vonj le messzemenő következtetéseket abból, amit itt olvasni fogsz. Amikor először találkoztam a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal (MÖ), „érdekesnek” találtam, majd néhány alkalom után kezdtem el tapasztalni hihetetlen erejét. Ez egy fokozatos elmélyülés Ön-Magadba, bizonyos ideig kitartó vizsgálódásra van szükség, hogy feltárulhasson az a mélyre leülepedett „ős-történeted”, amit magadról elhittél már nagyon kicsi korodtól kezdve.

         Az MÖ igen erőteljes, gyakorlati megtapasztalást ad arról, hogy tényleg nem az vagy, aminek, akinek elhitted magad. Valóban meglátod és megéled, hogy képekben, szavakban és energiákban hittél eddig, összetévesztve mindezt saját magaddal. Ennek egy rövid példáját olvashatod a mai bejegyzésben, és jövő hétfőtől megvásárolható lesz Scott Kiloby MINDKÉT könyve: Az Élő Felismerés és Az Élő Kapcsolat is. A két könyv egy „csomagban” lesz elérhető, ami biztosítja azt, hogy a lehető legtöbb „muníciód” meglegyen az én-feldolgozáshoz. Erről hétfőn többet, most pedig térjünk a megtalálhatatlan tárgyra. J

A Megtalálhatatlan Önvizsgálat – A Megtalálhatatlan Én

Ebben a fejezetben, Caleb azt az áldozat-én-t próbálja megtalálni az önvizsgálattal, akinek önmagát hiszi. Emberek és identitások sokaságával végeztem már el ezt az önvizsgálatot, az apától kezdve, a vezérigazgatón át, egészen az értéktelen én-ig. Azt az alapvető hiedelmet is vizsgálat alá vettük, miszerint elkülönült én-ek (azaz egók) vagyunk, úgy hogy semmilyen más kiegészítő címkét nem adtunk hozzá, mint pl. „értéktelen én”. Azt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy az önvizsgálat sokkal erőteljesebb, ha egy bizonyos címkéjű identitást keresel vele. Önmagában az „én” szó semmi különösre nem mutat. Mindannyiunknak vannak olyan meghatározó én-történeteink, amiknek magunkat hisszük. Nagy segítség, ha a történetet egy konkrét címkére szűkítjük le. A „levél” szó, például, semmilyen konkrét levélre nem mutat az erdőben. De amikor elnevezed juharlevélnek, akkor már pontosan tudod, mit is keresel. Hasonló módon, ha az én-t megcímkézed (pl. értéktelen én vagy áldozat én), akkor már pontosan tudod, mit is keresel – ez az az identitás, akinek önmagadat hiszed. Úgy gondolom, hogy a könyv további fejezetei mindezt teljesen világossá fogják tenni.

         Elsőre viccesnek hangozhat, hogy nem tudod megtalálni magad, ha tényleg elkezded keresni, mégis adj esélyt ennek az önvizsgálatnak. Nagy meglepetésben lehet részed. Furcsának hathat valami olyasmit keresni, ami ennyire egyértelműen létezőnek tűnik, épp ebben rejlik az önvizsgálat ereje. Amint elolvastad ezt a fejezetet, próbáld is ki. Az önvizsgálat természetesen egy trükk. Az én, akit próbálsz megtalálni, üresnek bizonyul. Az üres azt jelenti, megtalálhatatlan.

         Az önmagunknak mesélt történetek csak addig tűnnek igaznak, amíg közvetlenül rájuk nem nézünk, és meg nem látjuk, hogy mindössze tovatűnő gondolatok. Ez az önvizsgálat ennek a felfedését szolgálja. Ugyanakkor ezt már itt és most is észreveheted, még mielőtt magát az önvizsgálatot egyáltalán elvégeznéd. Vedd észre, hogy a tudat látja a gondolatokat jönni és menni. Ha képes vagy a gondolatot látni, akkor vajon te vagy az a gondolat? Mi néz rá a gondolatra? A tudat(osság) az, ami mélyebb értelemben az, aki vagy. A Megtalálhatatlan Önvizsgálat egyenként választja le a gondolatokat, érzelmeket és érzeteket, melyek, amíg összeforrottnak látszanak, hihetetlen erővel azt éreztetik, hogy a történeted igaz.

         Az MÖ-t több módon tudod elvégezni. Előnyös lehet, ha valaki más teszi fel neked a kérdéseket (egy facilitátor). Egyedül is végezheted, papír és toll segítségével. Szép nyugodt tempóban haladj a kérdések megválaszolásával. Ahogy gyakorlottabb leszel az MÖ-ben és a többi önvizsgálatban, akkor még könnyebb lesz egyedül végezned őket, egyszerűen csak ránézve a tudatban felbukkanó gondolatokra, érzelmekre és érzetekre. Nem lesz már szükséged facilitátorra, és nem is kell majd semmit leírnod többé.

Hogyan működik a Megtalálhatatlan Önvizsgálat?

1. Nevezd meg. Nevezd meg a személyt (pl. szerethetetlen én, áldozat én, nem megfelelő én). A keresendő én a saját történeted tartalmából kerül meghatározásra.
2. Találd meg. Próbáld megtalálni a keresett én-t. Menj végig az összes fő gondolaton, érzelmen és érzeten (egyenként) melyek a személyt alkotják. Minden jelenség esetén tedd fel a kérdést, „Ez én vagyok?” (Ez a gondolat én vagyok? Ez az érzelem én vagyok? Ez az érzet én vagyok?) Természetesen, ha valaki mást viszel végig az önvizsgálaton, akkor az „Ez én vagyok?” kérdés helyett azt kérdezd, „Ez te vagy?”

Megtalálhatatlan Önvizsgálat: Önvizsgálati minta

Facilitátor: Nevezd meg a személyt, akit szeretnél megtalálni.

Caleb: Szeretném megtalálni önmagamat.

Facilitátor: Rendben, elvégezhetjük az önvizsgálatot az általános én-érzet megkeresésére. De érdemes megnézni, ki az benned konkrétan, aki a szenvedésedet okozza.

Caleb: Mindig is áldozatként gondoltam magamra. Az élet igazságtalanul bánik velem. Legtöbbször nyomorultul érzem magam. A tegnapi nap egy jó példa erre. Egész nap csak ültem és egyedül éreztem magam.

Facilitátor: Jó, akkor keressük meg Calebet, az áldozatot. Lazulj el és helyezkedj el kényelmesen. Csukd be a szemedet, és nézz rá a fejedben a „Caleb” szóra. Nem kell sietned. Az a szó, hogy Caleb, az áldozat te?

Caleb: Nem, ez csak egy név, egy szó.

Facilitátor: És mi van azokkal a szavakkal, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem”? Ez te vagy, az áldozat?

Caleb: Hogy ez én vagyok-e? Nem, ez is csak egy gondolat.

Facilitátor: Légy óvatos, hogy ne intellektuális választ adjál. Közvetlenül a tudatos észleléssel nézz bele. És ne felejts el odafigyelni a testedre. Reagál-e bármi módon a tested, amikor meglátod a szavakat, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem”?

Caleb: Igen, szomorúság bukkan fel.

Facilitátor: Nézz rá közvetlenül a „szomorúság” szóra. Ez a szó te vagy, az áldozat?

Caleb: Nem. De visszatért az a gondolat, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem.”

Facilitátor: Tedd ki a szavakat, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem” egy képkeretbe a fejedben. Ez segíthet meglátni, hogy csupán csak szavak. Most pedig nézz rá a szavakra a keretben. Ezek a szavak az áldozat te?

Caleb: Nem, ezek csak szavak.

Facilitátor: Tedd bele egy képkeretbe a fejedben azokat a szavakat, hogy „Legtöbbször nyomorultul érzem magam”. Ezek a szavak te vagy, az áldozat-te?

Caleb: Igen, ez nagyon úgy érződik, hogy én vagyok! A szomorúság visszatért, összeszorulás is van hozzá.

Facilitátor: Amikor egy gondolatot a keresett tárgyként érzékelünk, akkor mindig felbukkan a gondolattal együtt egy érzelem vagy érzet. Az érzelmek és az érzetek olyanok, mint valami vészcsengők, melyek arra próbálják felhívni a figyelmedet, hogy légy a testedben, és közvetlenül érezd az érzést. Akkor most lazíts el minden szót és mentális képet, és pihenj meg tudati térként. Majd fordítsd a figyelmedet a mellkasodban lévő névtelen, címkétlen energiára. Szánj erre annyi időt, amennyi csak szükséges. Lazulj el, és engedd, hogy az energia csak legyen… Ez az energia te vagy, az áldozat?

Caleb: Úgy érzem, ez az energia én vagyok.

Facilitátor: OK. Amikor egy érzelem, érzés vagy érzet énnek tűnik, az azt jelenti, hogy valamilyen gondolat is felbukkan még vele egy időben. Milyen gondolat bukkant fel?

Caleb: Az a gondolat, hogy „Ez én vagyok.”

Facilitátor: Keretezd be a szavakat. Azok a szavak, hogy „Ez én vagyok” te vagy, az áldozat?

Caleb: Nem, most tisztán látom, hogy csak szavak. És el is távoztak.

Facilitátor: Hozd vissza a figyelmedet a testedben lévő energiára, képek és szavak nélkül érezd. Ez az energia az áldozat-te?

Caleb: Nem, csupán csak energia. Már nincs rajta semmilyen történet. A szomorúság és az összehúzódás is eltűnőben vannak.

Facilitátor: Most pedig nézd meg azt a mentális emlékképet, ahogy tegnap egyedül üldögéltél és egyedül érezted magad. Ez a kép az áldozat-te vagy?

Caleb: Látom, hogy csak egy kép, mégis úgy érzem, hogy ez az áldozat-én. A szomorúság és az összeszorulás megint itt vannak.

Facilitátor: Az a két szó, hogy „szomorúság és összeszorulás” az áldozat-te?

Caleb: Nem, ezek csak szavak.

Facilitátor: Légy tudatásban a szomorúságnak és az összehúzódásnak elnevezés, címkézés nélkül. Ez az energia te vagy?

Caleb: Nem, nem én vagyok, de ez az energia be van ragadva.

Facilitátor: Amikor az energia beragadtnak érződik a testben, akkor még mindig van gondolati szintű azonosulás is. Előfordul, hogy a gondolatok mentális képek formájában jelentkeznek, nem pedig szavakként. És ezeket a mentális képeket az elme rávetíti az érzelemre, érzésre, érzetre. Csukd be a szemed és nézd meg, látsz-e bármilyen mentális képet?

Caleb: Igen, az energia egy csomót alkot. A csomó képét látom.

Facilitátor: Akkor csak a csomó képét nézd. Csak figyeld a képet, ne írd le, mit látsz, csak nézd. Be is keretezheted. Ez a kép te vagy, az áldozat?

Caleb: Nem. Látom, hogy ez csupán egy kép, és most meg is lazult. Most pedig a szomorúság tör fel.

Facilitátor: Lazítsd el az összes szót és mentális képet, és csak tapasztald meg az energiát, semmit ne csinálj vele, csak hagyd, hogy legyen, ahogy van. Van időd, csak nyugodtan. Ez az energia az áldozat-te vagy?

Caleb: Hú, most az egész elment. Most már látom, hogy amikor az érzésre nem pakolódnak rá szavak és képek, akkor nem áldozat. Nem érzem áldozatnak magam.

Facilitátor: Akkor most egyszerűen csak pihenj meg tudati térként, és engedd, hogy minden szabadon felbukkanjon, és természetes módon távozzon. Megtalálod az áldozat-ént valahol?

Caleb: Látok itt-ott egy-egy gondolatot, de amikor felteszem a kérdést, hogy „Ez én vagyok?”, akkor máris látom, hogy csupán csak egy gondolat, és el is tűnik hamarosan. Van érzelem is, de amikor belepihenek, akkor az is eltűnik. Nem találom az áldozatot. Nem találom az én-t. Ez annyira egyszerű és hatásos! Szó szerint olyasmit hittem magamról eddig, amit nem lehet megtalálni, ha tényleg elkezdem keresni.

Hasznos tippek az Önvizsgálathoz

Menjünk át még egyszer a fenti önvizsgálaton, és egészítsük ki néhány hasznos tippel, melyek segítségedre lesznek, ha egyedül szeretnéd végezni ezt a munkát. Képzeld magadat Caleb helyébe.

A gondolatokat egyszerűsítsd le szavakra vagy képekre

Ha megvizsgálod, akkor megláthatod, hogy a gondolatok kétféle módon bukkannak fel: szavakként vagy képekként. Szavak alatt szó szerint azt értjük, hogy „Caleb” vagy „áldozat vagyok”. A képek pedig mentális képek, mint pl. az az emlékkép, hogy tegnap egyedül üldögéltem és egyedül éreztem magam, vagy pedig egy testrész vagy egy csomó képe. Érdemes felfedezni a szavak és képek közötti különbséget. Pontosan azonosítsd be, hogy melyikük bukkan fel, ami az elkülönült én érzetét adja neked.

         Segíthet, ha bekeretezed a felbukkant szavakat vagy képeket. Pl. lásd azokat a szavakat, hogy „Általában nyomorultul érzem magam” egy képkeretben a fejedben. Nézz közvetlenül rá a keret tartalmára. Addig nézd a szavakat, míg elkezdenek elhalványulni, és tedd fel a kérdést, „Ezek a szavak én vagyok, az áldozat?”

Ne intellektuálisan válaszold meg az „Ez én vagyok?” kérdést

Emlékszel, hogy arra kértem Calebet, hogy ne intellektusból válaszoljon? Ne gondolkozz a válaszon. Ne elemezd a kérdést. Ne kalandozz a történeted más részeibe a válasz megtalálásához. Csak ezt az egyetlen gondolatot vizsgáld egyszerre. Úgy nézz rá a gondolatra, mintha egy színt néznél, anélkül, hogy megneveznéd – csupasz, közvetlen figyelemmel. És ebből a közvetlen megfigyelésből kérdezd meg, hogy „Ez az?/Ez az áldozat én?”

         Intellektuálisan hamar megláthatod, hogy ez csupán egy gondolat, nem pedig egy személy (pl. áldozat-én). De mindig figyelj oda a tested jelzéseire az önvizsgálat során. Vedd észre, amikor a test bármilyen érzelemmel, érzettel reagál. A test ilyen módon tudatja veled, hogy valamilyen szinten azt hiszed, hogy ez a gondolat vagy. Caleb is intellektualizált, amikor megkérdeztem tőle, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem” gondolat a keresett én-e. Miután megemlítette, hogy szomorúságot és összehúzódást érez a gondolattal együtt, arra biztattam, hogy figyeljen jobban befelé a testébe.

Egyszerű igennel vagy nemmel válaszolj az „Ez én vagyok?” kérdésre

Ne bocsátkozz részletes elemzésbe a válaszadáskor. Ha az áldozat valóban itt van, az elmédként és testedként, akkor nem okozhat gondot a megtalálása. Ha te valóban egy áldozat vagy, akkor a jelen megtapasztalásodban képesnek kell lenned őt megtalálni valahol a testedben vagy az elmédben, hosszas magyarázkodás nélkül. Képzeld el, hogy egy pár cipőt keresel a gardróbban. Ha épp egy ing kerül a kezedbe, akkor felesleges öt okot felsorakoztatnod, miért is nem cipő az az ing. Egyszerűen tudod, hogy az ing nem cipő. És keresed tovább a cipőt. Ugyanígy végezd ezt az önvizsgálatot is. Keresd a szóban forgó én-t, és egyszerű igennel vagy nemmel válaszolj.

Ne feledd, a személyt keresed, nem a bizonyítékot rá, nem rámutató gondolatokat, vagy a személy részeit

Az önvizsgálat során úgy tűnhet, mintha minden átmeneti gondolat, érzelem és érzet, amivel találkozol, „része” vagy bizonyítéka a személynek, vagy arra mutat. Ne elégedj meg ezzel a fajta gondolkodással. Menj mélyebbre. Keresd magát a személyt. Ha mindez az összes átmeneti dolog felé mutat, hol vagy TE - az igazi, állandó, elkülönült, tényleges áldozat? Ha az összes szó csak leírja azt, hol vagy TE? Ha ezek a jelenségek csupán részei, hol vagy TE? A TE - a tényleges áldozat - az, amit keresel. Ez bizonyul megtalálhatatlannak, amikor közvetlenül őt keresed, ahelyett, hogy gondolkoznál róla.

Például, ha az áldozatot keresed, akinek tartod magad, úgy tűnhet, hogy az „Az élet igazságtalanul bánik velem” gondolat része az áldozatnak. Felejtsd el a részek keresését. Magát az áldozatot keresd. „Az élet igazságtalanul bánik velem” gondolat te vagy - a tényleges áldozat? Ez a megfelelő kérdés. Gyakran feltételezzük, hogy ezek a gondolatok egy tényleges, eredendő áldozatot írnak le, vagy arra mutatnak rá, aki tényleg ott van a gondolatok alatt. Hogy bebizonyítsd, hogy az áldozat nincs ott a gondolatok alatt, eressz el minden olyan gondolatot, ami úgy tűnik, hogy leírja az áldozatot, vagy őrá mutat. Vedd észre, hogy amikor eldobod ezeket a gondolatokat, és közvetlen tudatos nézéssel keresed, akkor nem találod az áldozatot. De akkor sem találod, amikor a gondolatok ott vannak. Csak gondolatokat találsz, egyiket a másik után - tényleges áldozatot nem.

Ha egy gondolatot (szó vagy kép formájában) nézel éppen, és a gondolat a keresett személynek látszik, az mindig azt jelenti, hogy a gondolattal együtt valamilyen érzet vagy érzelem is felbukkant.

Ha a test valahogyan reagál az „Ez a gondolat én vagyok?” kérdésre, akkor válaszolj egy egyszerű igennel. Ilyenkor azonnal fordítsd a csupasz figyelmedet a testbe, és tapasztald meg az érzelmet, érzetet közvetlenül, engedve, hogy pont olyan legyen, amilyen, anélkül, hogy szeretnéd megváltoztatni vagy megszabadulni tőle. Ha azt tapasztalod, hogy az elméd szavakkal elnevezi, címkéket aggat az érzelemre, érzetre, pl. „szomorúság” vagy „összehúzódás”, kérdezd meg magadtól, „Az a szó, hogy ’szomorúság’ én vagyok?” „Az a szó, hogy ’összehúzódás’ én vagyok?” Ha nem, akkor lazíts el minden gondolatot és címkét egy pár pillanatra, és tapasztald meg az érzelem vagy érzet energiáját, történetek, címkék nélkül, a maga valójában.

         Egyszerűen csak ülj a nyers érzetben, miközben a gondolat-nélküli tudatossági térben pihensz. És aztán kérdezd meg, „Ez az energia az áldozat-én/én vagyok” Ha azt látod, hogy az energia nem az én, akkor csak engedd, hogy legyen, anélkül, hogy megpróbálnád megváltoztatni vagy megszabadulni tőle. Ez felszabadítja az energiát, ami így megmozdul, és magától változik, sokszor feloldódik. De az a legfontosabb, hogy semmitől ne próbálj megszabadulni, mert ez további keresést szül. A lényeg az, hogy meglásd, az energia nem a keresett személy/én. Amint megtapasztalod, hogy semmilyen gondolat, érzelem vagy érzet nem azonos az én-nel, onnantól kezdve már nincs jelentősége, hogy ezek a dolgok felbukkannak-e. Bármilyen jelenség felbukkanhat, az (áldozat) én-t mégsem lehet megtalálni. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a történet vagy érzelem természetes módon elcsendesüljön, erőfeszítés nélkül. A szenvedés, a keresés és a konfliktus akkor bukkannak fel, ha tudat alatt azt hisszük, hogy ezek a jelenségek (szavak, képek, érzelmek, érzetek) egy különálló én-t, elkülönült személyt alkotnak.

Ha egy testben megjelenő érzelem vagy érzet a keresett én-nek tűnik, az mindig azt jelenti, hogy az érzelemmel vagy érzettel együtt felbukkan egy gondolat is

Ha ez történik, akkor figyeld meg, hogy milyen szavak vagy képek bukkannak fel a gondolatfolyamban az érzelemmel vagy érzettel együtt. Aztán nézz rá az adott szóra vagy képre, és kérdezd meg, „Ez én vagyok?” Egy érzelem vagy érzet csak akkor tűnik énnek/személynek, amikor valamilyen azonosító gondolat bukkan fel vele együtt, mint pl. „Ez én vagyok”.

         Különösen figyelj oda a finoman felbukkanó mentális képekre, mint pl. testrészek képeire, vagy más formákra és alakokra a testben, melyekről úgy tűnik, hogy ők tartalmazzák az érzelmet vagy érzetet. Ha az érzelem vagy érzet megtapasztalásakor ilyen képek bukkannak fel, kérdezd meg, hogy az adott kép a keresett én-e. Például: „Ennek a csomónak a képe az áldozat?” Elképzelhetsz a kép köré egy keretet, ez segíthet meglátni, hogy ez csupán egy mentális kép, nem pedig egy valódi csomó. Addig figyeld a képet, míg el nem kezd megától változni, vagy elhalványulni és eltűnni.

Fedezd fel, hogy a gondolatok, érzelmek és érzetek nincsenek összetapadva, összenőve

Amikor azt gondolod, hogy elkülönült személy/én vagy, megfigyelheted, hogy a gondolatok, érzelmek és érzetek összetapadottnak tűnnek. Például, amikor felbukkan az a gondolat, hogy „Áldozat vagyok”, olyan, mintha a szomorúság érzelme hozzátapadt volna a gondolathoz, és a testi összehúzódás összetapadt volna a gondolattal és a szomorúság érzelmével. Mindhárom egyszerre bukkan fel, mintha tépőzár tartaná őket össze.

         Annyi a dolgod, hogy egyenként leválasztod a gondolatokat, érzelmeket és érzeteket, mindig feltéve a kérdést, hogy „Ez én vagyok?” Egyszerre egy gondolattal, érzelemmel, érzettel. Ez pedig nagyon hatásos módja annak, hogy szétbontsa, kibogozza azt az érzetet, hogy a gondolatok, érzelmek és érzetek össze vannak tapadva. Amikor meglátod, hogy semelyik gondolat, érzelem vagy érzet nem a keresett személy/én önmagában, akkor a keresett én ürességét tapasztalod meg (bármilyen identitást keressél is). A különálló én/személy megtalálhatatlan.

         Emlékezz vissza, hogy Caleb az alap én-érzetre szerette volna elvégezni az MÖ-t. Ennek a különálló én-nek a megkeresésére is használhatod az önvizsgálatot, anélkül, hogy pontosan meghatároznád, milyen én-t is keresel, pl. az áldozatot. A kérdés ebben az esetben is ugyanaz: „Ez én vagyok?” Ebben az esetben nem azt nézed meg, hogy egy bizonyos gondolat az áldozat-e, hanem azt, hogy a gondolat egyáltalán egy személy-e. Ez nagyon erőteljes módja lehet annak, hogy meglásd, semmilyen gondolat nem azonos azzal, aki valójában vagy. Mindazonáltal, sok esetben előnyösebb az általam Calebnek javasolt módon elvégezni az önvizsgálatot, felfedezve, hogy a történeted mely tartalma okozza számodra a legtöbb problémát. Nevezd meg azt az én-t, aztán pedig próbáld megtalálni.

(Scott Kiloby – Élő Kapcsolat – Living Relationship)

Félelem a Jövőtől - Byron Katie Videó

„Az elme trükkje, hogy félelemben tartson. Amikor az elmédben látod a KÉPET, már az egész meg is történt. MINDEN EGYSZERRE TÖRTÉNIK, amikor elhiszel egy stresszes gondolatot.” (Byron Katie)

Mit is értünk az alatt, hogy minden egyszerre történik? Azt, hogy jön a gondolat, elhiszem, rögtön beindul a film a fejemben, vagyis a KÉPZELETEMBEN lepereg, hogy szerintem mi is fog történni, és máris félelem, vagy más érzelem árasztja el a testemet. És erre az érzelemre fogok reagálni valamilyen viselkedés vagy cselekvés formájában. És mindez egyetlen szempillantás alatt. Pedig „odakint” még nem is történt semmi, csak egy történetet hittem el arról, hogy mi fog történni.

Elég, ha csak a politikai, gazdasági hírekre gondolunk. Válassz ki közülük néhány neked tetszőt, pontosabban a szerinted legkevésbé szimpatikusabbakat, és nézd meg, mi zajlik a fejedben és a testedben, ha ezeknek a gondolatoknak a bűvkörében élsz. Milyen mozit vetít az elméd, amikor elhiszed, hogy mondjuk államcsőd várható? Vagy, hogy 500 forint lesz hamarosan az euró, vagy csak annyit, hogy az elkövetkezendő évek nagyon nehezek lesznek a magyarok számára, stb. stb.? Hogy érzed magad mindeközben, és hogyan éled az életedet ezekkel a képekkel a fejedben és ezekkel az érzésekkel a testedben? Ki lennél a gondolat nélkül, hogy ilyen vagy olyan válság, katasztrófa, szörnyűség, világvége stb. fog történni?

Az elme folyton ki akarja spekulálni, hogy mi fog következni a következő pillanatban, napon, héten, hónapban, évben – mindezt képek formájában tudja megtenni. És ha kedvezőtlennek ítéli a filmet, akkor máris rosszul érzed magad, szenvedsz és félsz. Ezt nevezi úgy Katie, hogy KÉPZELET. Az egész Életünk KÉP-z-ÉLET, gyönyörűen lefesti a magyar nyelv ezt is. Így maradunk ki a Valódi Életből, ami mindig csupán az adott pillanatban élhető meg. Ha a fejünkben vetített képektől riadozunk, akkor nem tudunk örülni semminek itt és most, akkor nem is tudjuk meglátni a Valóságot.

Mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy eldöntsük: továbbra is a fejünkben, képekkel azonosulva kívánunk élni, vagy elerőtlenítjük ezeket a képeket a Négy kérdéssel és megfordításokkal, hogy a jelen energiájából táplálkozhassunk. Szerinted melyikben van több kreativitás és Erő? Ezt a kérdést természetesen költői kérdésnek szántam. :) Mindenképp teszteld le magadban. Ebben nyújt segítséget a következő videó is.

Mihez Kezdjek a Rossz Érzésekkel? 2.

Nézzük akkor a tegnapi téma folytatását. Ha nem olvastad volna, javaslom bepótolni, hogy ne a közepébe csöppenj bele. Itt találod:

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/mihez-kezdjek-rossz-erzesekkel-1.html

Ma pedig két variációt vázolok fel arra, mit is kezdjél a nem túl „kommunikatív” érzéseiddel.

1. „A TŰZOLTÓ-MÓDSZER”

Ezt a nevet én adtam neki, azért tűzoltó, mert csak átmenetileg ajánlom, ha épp hirtelen tör rád valami kellemetlen érzés, és nincs időd mélyebben foglalkozni vele. Ez a módszer nem távolítja el az érzés gyökerét, csak átmeneti enyhülést hoz, azt viszont elég hatékonyan.

Szóval, nincs más teendőd, mint megfigyelni az érzést. Válassz le róla mindenféle ítéletet, hogy nem kéne ott lennie, hogy mennyire kellemetlen, mennyire fáj, és egyszerűen csak csukd be a szemedet egy kicsit, és figyeld meg az érzést fizikai szinten. Legyél kíváncsi rá, azonosítsd be, hol, mit csinál a testedben, nyom, szúr, lüktet, ide-oda vándorol, utazgass vele, és egyszerűen csak figyeld. Engedd meg neki, hogy legyen, engedd meg magadnak, hogy barátkozz vele. Aztán menj bele az érzésbe ezerrel, ne félj tőle, semmi bajod nem lehet tőle. Csak érezd, érezd, érezd, és figyelj, hogy mi történik vele.

2. „A BESZÉLTETŐS MÓDSZER”

Ez az „igazi”. Ha valóban kíváncsi vagy az igazságra, ahogy Katie mondja, akkor ezt a módszert javaslom.

Ebben az esetben annyi a dolgod, hogy kérdéseket tegyél fel az érzésnek, mintegy kibeszéltesd. Ez esetben is ajánlatos becsukni a szemedet, és üdvözölni az érzést, megengedni neki, hogy legyen, megengedni magadnak, hogy közelebbről megismerkedj vele. Ő most a legjobb barátod, aki segít fényt deríteni régóta dédelgetett történeteidre. A következő módon szólíthatod meg:

„Üdvözöllek, érzés. Kérlek, meséld el nekem, milyennek látod az életet, mit gondolsz rólam, mit gondolsz más emberekről. Milyen ítéleteket hordozol életem fontos szereplőivel kapcsolatban? Hogyan ítéled meg a szüleimet, a barátaimat, a páromat, a gyerekeimet, stb.? Mit gyűlölsz a legeslegjobban? Miért jelentél meg éppen most? Mit üzensz nekem? Milyen ajándékot tartogatsz számomra?”

Szép lassan, egyenként haladj a kérdésekkel, közben saját kérdések is felbukkanhatnak benned: bízz meg belső intelligenciádban, tedd fel azokat is. Adj időt magadnak, várj a válaszokra, akkor sincs gond, ha esetleg elsőre semmi sem jön. Érdemes egy papírt és tollat magad mellett tartanod, hogy le tudd írni, amit találsz. Mindent vess papírra, utána lesz időd végigízlelgetni a gondolatokat egyenként, és a legerősebb érzelmi töltetűeket megvizsgálni a Munkával elsőként.

Előfordulhat, hogy nagy-nagy ellenállásra bukkanhatsz magadban ezzel az egész feladattal kapcsolatban, és egyszerűen nem vagy hajlandó megcsinálni. Ennek az lehet a fő oka, hogy a szenvedésnek időnként sokkoló hangja lehet. Gonosznak, szemétnek, megvetendőnek tűnhetnek a gondolatok, melyeket találsz, és nem igazán szeretnéd beismerni magadnak, hogy ez benned van. Ezt nevezzük cenzúrázásnak. Ha cenzúrázol, pont azok a gondolatok nem fognak megvizsgálódni, melyek a legfontosabbak a szabadságod szempontjából. Szoktam emlegetni, hogy a Munkában újként annak idején én is sokszor satírozgattam ki az éppen feketén-fehéren megjelenő ítéleteimet: „Na, ezt aztán nem vallhatom be magamnak. Ez biztos valami félreértés. Én nem lehetek ilyen szenyó. Én nem gondolhatok már ilyeneket.”

Nem is Te gondolod. Emlékszel: a gondolat nem személyes, nem a tiéd, az enyém, vagy épp az övé. Univerzális, kollektív, mindegyik mindannyiunké. Nálad épp most bukkant fel a Te „részesedésed”. Vizsgáld szépen meg, tisztítsd ki a közösből. „Így a következő megszületendő csecsemőnek ennyivel kevesebb hiedelem fog az elméjéhez tépőzárazódni”, ahogy Katie fogalmaz. Még egyszer szeretném felhívni a figyelmedet, hogy teljes biztonságban vagy, semmitől nem kell félned, és olyan kalandra invitálod magadat, ami életed legmeghatározóbb élményévé fog válni, ezt garantálom.

A megvizsgálandó mondatok minél egyszerűbbek, tömörebbek legyenek. Ilyesmiket hallhatsz, hogy „Sosem voltam elég jó!” „Jobban szerették a tesómat, mint engem.” „Sosem kapom meg, ami jár nekem.” „Igazságtalan az élet.” „Engem senki sem szeret.” És így tovább. Gyűjtögess, figyelj, hallgatózz! Írd le, tedd fel a négy kérdést, fordítsd meg, és szabadítsd fel magad! Így először kapcsolatba kerülsz a szenvedésedet okozó történetekkel, amiket valószínűleg hosszú évek óta cipelsz, és végre képes leszel megkérdőjelezni őket. Ha tovább hagyod ezeket a történeteket a mélyben létezni, mélyen elnyomva a tudatalattidban, akkor az összes fájdalmas érzés és szenvedés újra meg újra felbukkan majd benned. Itt az ideje véget vetni ennek a játéknak! Itt az ideje örülni az életednek!!!

„Az egódnak folyton rémisztgetnie kell téged ahhoz, hogy önvizsgálatot tarthass, és hazatérhess saját magadhoz ebben a testben. Ezért vagyunk itt mindannyian, hogy ezt megélhessük. Amikor nem ragaszkodunk többé a gondolatainkhoz, amikor az összes miért, mikor és hol elengedett már minket, akkor láthatóvá válik az, ami valójában van.” (Byron Katie)

Börtönbe Zárva

„Soha senki nem bántana egyetlen másik embert sem, ha nem lenne összezavarodva. Ezen a bolygón az összezavarodottság az egyetlen szenvedési mód.” (Byron Katie)

Összezavarodottság alatt az elme összezavarodottságát értjük. Mindig minden tettünket az befolyásolja, hogy milyen történetet hiszünk éppen el magunkkal, a másikkal, a világgal, a körülményekkel kapcsolatosan. Ez adja az indítékunkat. A félelmeink rajtunk keresztül „kiélik magukat”. Egészen addig, amíg meg nem kérdőjelezzük őket. És ennek a folyományaként az összezavarodott elméből tiszta elmékké válunk. A tiszta elme nem hiszi el többé a rajta átúszó gondolatokat, így képes a Valóságot meglátni, nem pedig a valóságról szőtt torzított meséjét.

         Byron Katie Munkásságának immár több mint 20 éve alatt mindig is kiemelten kezelte a börtönlakók sorsát. Rengeteget jár még ma is börtönökbe, ahol az elítélteket tanítja meg a Munkára, a saját magukkal való szembenézésre. Sokak számára Katie elhozza a szabadulást. Szabadulást a saját elméjük börtönéből.

         Amíg elhiszed a történeteidet, a félelmeidet, addig te sem lehetsz szabad. Mert addig az élet bármikor hozhat olyan fordulatot, ami pillanatok alatt az elméd, félelmeid börtönébe zár. Mi a legeslegnagyobb félelmed? Amire még csak gondolni sem mersz, annyira rettegsz tőle? Amint rágondolsz, máris kalitkába dugtad magad, feltéve, hogy elhiszed azt, amit az a történet mesél neked. Máris pörög az elméd kivetítővásznán a horrorfilm, te pedig a pillanat ezredrésze alatt úgy érzed magad, mintha máris történne. Emlékszel: elhitt gondolat –> érzés –> cselekvés –> a Te valóságod. Ezt nevezi Katie a teremtés folyamatának. A félelemről hamarosan írok majd bővebben, most egyelőre maradjunk a börtönnél, illetve az onnan való kiszabadulásnál.

Mára két írást ajánlok a figyelmedbe. Az elsőt Katie blogjáról fordítottam, a másikat pedig a könyvéből. Ha elolvastad őket, gyűjtögesd össze a Te börtöncellád rácsainak alkotóelemeit. Téged milyen történetek tartanak kínzó mentális és érzelmi fogságban?

Levél a Soledad Börtönből

„2009 októberében részt vettem Byron Katie egyik börtönkurzusán. Ms Katie megkérdezte a résztvevőket, „Mi az, ami miatt legjobban szégyelled magad az életben?”

A legtöbb bebörtönzött társamhoz hasonlóan, Ms Katie kérdését a bűntettem megnevezésével, a magamra illesztett címkék felsorolásával (gyilkos), és annak a dominóhatásnak a leírásával válaszoltam meg, melyet a bűntettem oly sok más emberre is gyakorolt. Ide tartozik az áldozatom, az áldozatom családja, a közösségem, a családtagjaim. És a saját meg nem valósított lehetőségeimet is számba vettem a kihatások között.

Egy héttel később elolvastam Ms Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvét. Miután végignéztem, ahogy Ms Katie végigcsinálta a Munkát néhány börtöntársammal, akik közül sokan hozzám hasonlóan életfogytigosok, majd elolvastam a könyvét, már jobban tudok „megfordítani”. Megvizsgáltam az összes magammal kapcsolatos gondolatomat és címkémet (börtönlakó, életfogytigos, gyilkos, stb.), aminek eredményeként sokkal pozitívabban viszonyulok magamhoz. Még a tükörben is szembe tudtam nézni magammal, bent a cellámban, és 31 éve tartó fogságom alatt először valami mély békesség járt át, és egy teljesen más szintű megértése annak, ki is vagyok valójában. Többé már nem félek a holnaptól, és nem cipelem a tegnap terhét sem magamon. Ehelyett a ma valóságának tavában úszkálok, hagyom magam áramolni a pillanattal, sőt az egész értékes napomat mosollyal az arcomon töltöm.

Ms Katie, hálásan köszönöm a kurzust. Kérem, jöjjön hozzánk vissza minél hamarabb, és segítsen nekünk, hogy magunkon segíthessünk.

C.”

A következő részlet pedig Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből való. Ez az a könyv, melyet a fenti levél írója is olvasott, és amelyikből már én is sok lefordított részt feltettem az ÖnMunka blogra. Katie a következőképpen írja le börtönlakókkal végzett Munkájának élményét és tapasztalatát:

„Hasonló szabadságot élhetnek át olyan emberek is, akik elvesztették valamely szerettüket. Egyszer egy börtönben gyilkosságért, nemi erőszakért, és más súlyos bűncselekményekért életfogytiglanra ítélt rabokkal végeztem el a Munkát. Megkértem őket, hogy vessék papírra dühös, neheztelő gondolataikat: „Haragszom …….. -ra, mert ………” Aztán megkértem őket, hogy egyenként olvassák fel az első mondataikat. Az egyik férfi annyira remegett a dühtől, hogy képtelen volt végigolvasni a mondatát, ami a következő volt: „Haragszom a feleségemre, mert felgyújtotta a lakásunkat, a kislányom pedig bent égett.” Évek óta élt haragjának, veszteségének és elkeseredésének poklában. De igen kivételes ember volt, aki tényleg kíváncsi volt az igazságra. Később aztán, amikor felolvasott egy másik állítását – „Arra van szükségem, hogy a lányom éljen” – feltettem neki a Munka második kérdését: „Teljesen biztos lehetsz-e abban, hogy ez igaz?” Magába merült a válasz megkeresésére, és amit ott talált, az szétrobbantotta az eddigi hitét. Azt válaszolta, „Nem, nem lehetek benne teljesen biztos.” Erre én, „Lélegzel?” Ő pedig, „Igen,” és az arca felragyogott. Rádöbbent, hogy nincs szüksége a lányára, ahhoz hogy éljen, hogy a rengeteg dühe és elkeseredése alatt valójában jól van, és hogy igazából még abban sem lehet teljesen biztos, hogy mi lett volna a legjobb a kislánya számára. A belőle kiáradó könnyek és nevetés a legmegindítóbb dolgok a világon. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy elvégezhettem vele a Munkát. Ő pedig mindössze annyit tett, hogy megkérdőjelezte a saját hiedelmeit.”