A Szenvedő Állatokról – És Te Mennyire Szenvedsz?

„Sokaktól hallottam, hogy azért ragaszkodnak fájdalmas gondolataikhoz, mert attól tartanak, hogy ezek nélkül nem tudnának békeaktivisták lenni. „Ha teljességgel békés lennék,” kérdezik, „mi késztetne arra, hogy bármit is tegyek?” Az én válaszom pedig „Mert a szeretet tesz.” Azt gondolni, hogy szomorúságra vagy felháborodásra van szükségünk ahhoz, hogy a helyes dolgot cselekedjük, őrültség. Mintha az, hogy tisztább elméjű és boldogabb vagy, azt jelentené, hogy barátságtalanabbá válsz. Mintha az az ember, aki megtalálja a szabadságot, egész nap csak üldögélne, s közben nyál csorogna a szájából. Az én tapasztalatom ennek pont az ellenkezője. A szeretet tett. Egyértelmű, kedves, erőfeszítéstől mentes, és ellenállhatatlan.” (Byron Katie)

Arra kérlek, hogy nagy nyitottsággal olvasd a következő bejegyzést, főként akkor, ha az állatok szenvedésének témája erőteljesen megérint. Javaslom, hogy ebben az esetben alkalmazd rögtön GYAKORLATBAN is a Munkát, miután elolvastad a Katie-hez intézett kérdést és az ő válaszát. Vedd észre, ha nagyon feldúlttá válsz, ez annak a jele, hogy az elméd igen erőteljesen ragaszkodik elhitt álláspontjaihoz, véleményeihez, és magas fokú tudatosságra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen feldúltságkor ne elmeneküljön az ember, hanem leüljön önmagával, elővegyen egy Ítélkezőlapot, leírjon mindent, ami a szívét nyomja, majd szép csendben, meditatív folyamatként elvégezze a Munkát, vagyis megkérdőjelezzen mindent, amit jelenleg még hisz, a Négy kérdés és Megfordításokkal.

Ehhez alapsegédletet, Ítélkezőlapot, kérdéssort, és a megfordításokról példákat itt találsz:

Hogyan végezd egyedül a Munkát

Javaslom több Ítélkezőlap kitöltését is, amennyiben érintett vagy a témában:

1. A szenvedő állatokra. (Pl. Sajnálom az elhagyott kutyákat, mert fájnak és szenvednek. Azt akarom, hogy meleg otthonra találjanak, valaki befogadja őket. Nem szabadna, hogy elhagyottá váljanak. Arra van szükségem, hogy melegségre, befogadásra, gazdára találjanak. Az elhagyott kutyák szenvednek, fájnak, sanyarú sorsúak. Soha többé nem akarom, hogy az elhagyott kutyák fájdalmas tekintettel nézzenek rám.)
2. Az állatok szenvedését okozó emberekre. (Akár több helyzetben külön-külön, pl. Gyűlölöm azokat az embereket, akik megverik az állatokat. Ezek az emberek lelketlen, kegyetlen bűnözők. Azt akarom, hogy az ilyen embereket zárják börtönbe, távolítsák el az állatoktól. Az ilyen embereknek létezniük sem lenne szabad. Arra van szükségem, hogy soha ne találkozzam többé velük, ne is halljak róluk. Ezek az emberek lelketlenek, elvetemültek, kegyetlenek, betegek. Soha többé nem akarom, hogy bármelyikük is kezet emeljen egy állatra.)
3. A saját magaddal kapcsolatos elvárásaidra ez ügyben.

És aztán szép sorban mindegyikre végezd el a Munkát.

Újra emlékeztetlek, hogy a Munka nem arról szól, hogy a gondolatunk ellenkezőjét fogjuk hinni, és már soha többé semmit nem fogunk tenni az állatokért. A Munka „eredménye” a tisztánlátás, az összezavarodottság eltűnése, a nyugalmunkat megzavaró, feszültséget és lelki szenvedést okozó gondolatoknak a fokozatos eltávozása. Ha neked az a dolgod, hogy állatokkal foglalkozz, akkor azt a Munkád elvégzése után is meg fogod tenni, csak még tisztább szeretetből, nem pedig sajnálatból és megmentési vágyból. Meg fogod tapasztalni, milyen úgy élni az életedet és végezni a dolgodat, hogy teljesen tiszta az elméd, nem vádol, okol, ítél, sajnál, gyűlöl. Ha úgy érzed, épülésedre válna mindez, szeretettel bátorítalak a Munkára.

Gyönyörű Katie,

Azzal szeretném kezdeni, hogy elmondjam neked, mennyi örömöt, reményt és szeretetet hozol továbbra is az életembe. Olyan hálás vagyok a jelenlétedért és bölcsességedért.

Azért írok, hogy megkérdezzem, tudnál-e segíteni az életemben most zajló szenvedés és gyötrelem forrása ügyében. Indiában születtem és nőttem fel, de immár majdnem 25 éve élek a tengerentúlon. Minden évben visszatérek, hogy meglátogassam a szüleimet és lelkigyakorlatot végezzek a szellemi tanítómmal. Szeretek Indiában lenni – az emberek elevensége, melegsége, a nyelvek sokasága, a rekedt hangú zene, és természetesen a szüleimmel, nagybátyáimmal, nagynénéimmel és unokatestvéreimmel eltöltött idő… Mindez nagy öröm forrása.

Azonban az utcákon lévő állatok szenvedése szívszaggató. Beteg állatok az út mentén; ökröket, szamarakat és lovakat korbácsolnak; kiskutyákat hagynak magukra; lesoványodott kocák egy fészekalja éhes kicsivel… a fájdalom elviselhetetlen. Megteszem, amit tudok – mindig viszek élelmet a táskámban, hogy annyi állatot megetessek, amennyit csak tudok; ha van állatkórház egy városban, odaviszem az állatokat; pénzt adok a sok állat-jóléti szervezetnek, melyek kitűnő munkát végeznek, hogy kezeljék ezeket a problémákat.

Gyakran azonban nincs állatorvos a kis városokban, és nem tudok mit tenni egy kis élelem, víz és ima felajánlásán kívül. A látogatásom minden egyes napján egyre több időt töltök azzal, hogy ide-oda rohangálok, hogy megpróbáljak segíteni a rengeteg állaton. Némelyikük túl beteg még az evéshez is, én pedig tehetetlennek érzem magam. Nehézzé válik pihennem és élveznem a szüleimmel és a tanítómmal töltött időt, mert az állatok szenvedése állandóan velem van – nem tudok kikapcsolni akkor sem, amikor nem látom őket.

Emiatt mostanra már inkább félek visszamenni Indiába.  Az univerzum azonban tudatja velem, hogy találnom kell egy ésszerű megoldást erre – a szüleim és a tanítóm nem hajlandók elhagyni Indiát, tehát ahhoz, hogy időt töltsek ezekkel a szeretett emberekkel, vissza kell mennem.

Próbálom megtalálni a szívfájdalmam mögött meghúzódó gondolatokat és van kettő, amit be tudok azonosítani: „Bárcsak ne kellene szenvednie ezeknek az ártatlan állatoknak” és „Bárcsak többet tehetnék értük”.

Nagyon hálás lennék a visszajelzésedért, drága Katie.

Szeretettel és nagy öleléssel,

Sharadha

Drága Sharadha,

Köszönöm az e-mailedet, kedvesem. Kérdőjelezd meg a gondolatokat, amik a stresszt okozzák. Feltételezed, hogy az állatok szenvednek, és igazad is lehet. Vidd végig magadban: „Az ütlegelt és éheztetett állatok szenvednek” – igaz ez? Biztosan tudod, hogy ez igaz? Ezen a ponton vedd észre, hogy az elme mennyire siet a bizonyítékával. Figyeld, hogyan hozakodik elő ideillő múltbeli információkkal, aztán hogyan használja arra ezeket a képeket, hogy hamis valóságot keltsen, ami egy reménytelen jövőt teremt, mint „Ez túl fájdalmas ahhoz, hogy visszatérjek Indiába a családomhoz.”

Írd le ezeket a gondolatokat és tedd félre őket későbbi vizsgálatra. A bizonyítékok lehetnek a következőhöz hasonló gondolatok: „A fájdalomtól ordítanak.” „Meg tudom állapítani, hogy szenvednek, amikor a szemükbe nézek.” „Összeesnek és nem tudnak mozdulni.” „Őrült, hideg és szívtelen lennék, ha tagadnám, hogy szenvednek.” „Csak egy tagadásban lévő ember hinné, hogy nem szenvednek.” „Mindenki láthatja, hogy szenvednek.” „Az ütlegelt kutyák és lovak szenvednek.” „Az utcán lévő állatok szenvedése szívszaggató.”

Mindez az én legkorábbi Munkám volt, angyalom. Úgy éreztem, nem akarok olyan világban élni, mely megengedi, hogy ez a szenvedés folytatódjon. Egyszer s mindenkorra le kellett ezt magamban rendeznem nagy állatbarátként, és az önvizsgálaton keresztül szabadságra leltem. Ma azt teszem, amit te, hogy segítsek az állatoknak, hogy szolgáljam az állatokat, csak éppen szenvedés nélkül. És így tovább léptem.

„Az állatok (amiket láttál, hogy ütlegelnek és éheztetnek) szenvednek” – hogyan reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Mi történik a világgal, amit ennek a gondolatnak a felbukkanása előtt tapasztaltál? (Ne feledd, amint megválaszolod a harmadik kérdést, angyalom, hogy mi csak a stresszes hatásokkal foglalkozunk, amiket tapasztalsz.) Hallom, úgy érzed, hogy „a fájdalom elviselhetetlen.” Nahát! Ez legalább olyan fájdalmasan hangzik, mint az állatok, amikről írsz, talán még fájdalmasabb. Nem tudhatod, mit élnek át az állatok; csak elhiheted, amit mások mondtak és tanítottak neked az állatok érzéseiről. Azt tanították neked, hogy mi, emberek fejlettebbek vagyunk, mint az állatok és a növények, és hogy ők korlátoltak és megvilágosulatlanok. De fontos lépés, hogy felismerd, mit tapasztalsz: a szenvedésedet, és annak forrását.

És ne feledd, kedvesem, hogy a te szenvedésed nem magukból az állatokból ered, nem eredhet onnan; nem szenvedhetsz az ő nevükben, csak a sajátodban. A te szenvedésed mindig a saját hiedelmeidből kell, hogy eredjen, és arra hívlak meg, hogy ne higgy nekem, hanem vizsgáld meg magad. Ki lennél a történeted nélkül, ki vagy mi vagy az „Az állatok szenvednek” gondolat nélkül? Ki lennél, Indián keresztül járva élelmet kínálva, ölelő és simogató, vagy nem ölelő és nem simogató karokkal és kezekkel? Ki lennél az „Ez az állat szenved” gondolat nélkül, amint egyenesen a szemébe néznél, amint leülnél szemtől szembe azzal az állattal és maradnál egy ideig és talán egy másik elmével figyelnél? Ki lennél, ha valami másra figyelhetnél, amit az állat tudhat neked tanítani, ha az elméd és a szíved igazán nyitott lenne egy magasabb tanításra, mint amit más ijedt emberek tanítottak neked?

Ülj és légy csendben azzal, ami tényleg zajlik, ülj nyitott szívvel India szellemi tanítóival, a körülötted lévő állatokkal, egy igazabb hangra figyelve, az ő hangjukra, a küldetésükre, egy olyan szempontra, amit tán figyelmen kívül hagytál. Ha szenvedsz az ő szenvedésüktől, te vagy a szenvedés bajnoka, és ez véget nem érő lehet. Lehetséges, hogy az eme hiedelemrendszer iránti elköteleződésed elzár téged attól, hogy megtapasztald, más is lehetséges, mint amit zárt elmével el tudsz képzelni? Ki lennél az „Az állatok szenvednek” gondolat nélkül, amikor ránéznél a magukra hagyott kiskutyákra?

„Az összeeső állatok szenvednek” – teljesen biztos lehetsz ebben? Félsz közel kerülni hozzájuk, félsz az irántuk érzett szeretetedtől? Annyira félsz ettől a szeretettől, hogy ráterhelnéd a történetedet a legnagyobb tanítókra, amíg már attól is félsz, hogy Indiába menj? Nem a saját fájdalmad az, amivel foglalkozol? Hol van a te éhséged, a te gyengeséged, a te elhagyatástól való félelmed? Meghívlak egy meditációra, hogy ülj le az egyik „szenvedő” állatként, mintha, mint nekik, nem lenne választásod. Semmi élelem, semmi törődés, semmi remény. Légy így addig, amíg tudsz.

Bárki meg tudja ezt tenni, amikor megérti, hogy nincs választása. A fájdalmat és a félelmet az a gondolat teremti meg, hogy van választási lehetőség (létezik egy másmilyen jövő), és ebben a gondolatban a fájdalom és félelem élni és virulni tud, és sokszorozódni és terjeszkedni és még többet teremteni magából.

Arra hívlak, hogy az elmédben lévő szenvedő állatként ülj és csak légy, ülj úgy, mintha nem lenne választásod a dologban, míg át nem érsz a túloldalra, olyan szabadként, amilyen szabad az az állat csak lehet. A halálodig csináld. Lépj ki minden reményből, hogy van választásod vagy bármilyen megmentő kegyelem vagy kegyes döntés leereszkedik valahonnan, ami lehetőleg megváltoztatná a helyzetedet szenvedő állatként. Teljesen vesd el a segítség lehetőségét, és légy az az állat, amíg meg nem érted, hogy valójában mi történik és mi nem történik. Ki lennél a történet nélkül, hogy éhezel, haldokolsz, tehetetlenül összeesel, ott fekszel reménytelenül? A belső éned csendjében keresd meg azt a helyet, ahol a saját arroganciád az a szenvedés, amit magadnak okozol. Az állatok sosem voltak ilyen kegyetlenek. Arra hívlak, hogy légy olyan bölcs, mint ők, légy olyan éber a saját rendíthetetlen választás-nélküli énedre, mint ők.

Nem kell most csinálnod; csinálhatod később, mert idővel eljön hozzád (nincs választás). Arra hívlak, hogy kövesd az egyszerű utasításokat, és halj bele abba, akinek hiszed magad és az állatokat. Ha megteszed, ha a nincs-választás valóságában ülsz, ez összeomlasztja az időt és fájdalmat és szenvedést, és a másik oldalra visz, ahol már most is ott vagy, ha még nem is ébredtél rá. Ülj, kedvesem, ülj a nincs választás csendjében és légy. Figyelj. Felejts. Tanulj. Ünnepelj.

Majd fordítsd meg a gondolatot. „Az állatok szenvednek.” Hogyan fordítanád ezt meg – mi a szenvedés ellentéte? Ünneplés? Mámor? Tudatosság? Használjuk az ünneplést. Az állatok ünnepelnek. Most az a feladatod, hogy találj valódi példákat arra, hogy lehetne ez igaz, ha te lennél az egyik ilyen állat. Ez a feladat szembemegy azzal, amit eddig tanítottak neked. Ez a feladat teljes anarchia arra nézve, amit az eddig magadénak hitt megkérdőjelezetlen világban gondolnak.

És Sharadha, Angyalom, egy másik megfordítás az, hogy „Én szenvedek”, és határozottan hoztál erre példákat az e-mailedben. Arra hívlak, hogy csinálj egy teljes listát arról, hogy mennyire szenvedsz, amikor az állatokat szenvedni látod Indiában. Szeretem, hogy ez a Munka talán gondoskodik egyetlen szenvedő állatról, aki te lennél, és nagy szolgálat lenne e bolygónak, hogy általad eggyel kevesebb szenvedő állat lenne. A többi állat szenvedését nem ismerhetem. Ha elviszek egyet az állatorvoshoz, ezer másik marad még, és végül is nem végezhetném el a Munkámat egyetlen szenvedő állattal, önmagammal, egyszer s mindenkorra? Ez a szenvedő állat én magam is voltam, és a saját Munkámat elvégeztem. Most nem tudom, mi van a többi állattal, de most már ki tudok nyúlni és segíteni és szolgálni azt az egyet, aki épp itt van előttem, ugyanúgy, ahogy magamat szolgáltam korábban, a gondolataim megvizsgálásával, élelemmel, gyógyszerrel, oktatással, megértéssel, és szeretettel. Ez az én feladatom; a tiéd micsoda?

„Az erőszak kizárólag erőszakot szül. A feszültség feszültséget tanít. Ha megtisztítod a mentális környezetedet, akkor a mi fizikai környezetünk is sokkal gyorsabban fog megtisztulni. Így működik ez. És ha valódian, őszintén teszed, erőszak nélkül, harag nélkül, a vállalatokra ellenségként történő mutogatás nélkül, akkor az emberek majd elkezdenek észrevenni. Elkezdünk odafigyelni rád, és észrevesszük, hogy lehetséges a béke eszközével elérni a változást. Egyetlen emberrel kell kezdődnie. És ha nem te vagy ez az ember, akkor ki lesz az? A világ minden lehetséges módon próbára fog tenni téged azért, hogy ráébredhess a legutolsó icike-picike befejezetlen darabkára is magadban. Ez a tökéletes felállás. Sakk-matt.” (Byron Katie: Az Öröm Ezer Neve)

Több, Mint Amire Szükségem Van

Néztem tegnap az embereket egy hipermarketben. Hihetetlen mennyiségű áruval megpakolt kocsikat tolnak, és tanakodnak, hogy kinek, milyen ajándékot válasszanak a teljesen felesleges kategóriából. Ami majd landol a szekrény mélyén, vagy rosszabb esetben, a kukában. Ételből is hegyeket hordunk haza, mintha hónapok óta nem ettünk volna, és mintha már soha többé nem vásárolhatnánk újra. És ennek az ételnek a feleslege is a kukában végzi.

         Mindeközben meg sem fordul a fejünkben, hogy hálásak legyünk mind azért a dologért, amit megvásárolhatunk, és amink már amúgy is van. Nem is beszélve azokról, amikért semmit nem kell tennünk, mégis minden pillanatunkban a rendelkezésünkre állnak. És azokról az emberekről, akik a munkájukkal mindezt lehetővé teszik számunkra. Mi sokkal inkább egy elégedetlenkedő, kákán is csomót kereső népség vagyunk; nem tanultuk meg értékelni azt, amink van. Azon sírdogálunk, hogy miért nincs ezünk meg azunk, közben pedig elfelejtjük élvezni az életet úgy, ahogy az éppen kibontakozik. Ami már így is többet nyújt, mint amire szükségünk van. Mindössze észre kell ezt vennünk. Mára egy ezzel kapcsolatos részt fordítottam Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből. Ami nem csak így Karácsony táján aktuális, hanem az év minden napján.

„Az éjjeliszekrényemen van egy lámpa, amit nem kapcsolok fel, és van egy ébresztőóra, melyet nem használok. Könyvbemutató körúton vagyok, és a valóság éjszakáról-éjszakára többet nyújt számomra, mint amire szükségem van.

         Annyira hálás vagyok a szállodáknak. Adnak nekem párnát, matracot, lepedőt, mindent, amire csak szükségem van egy fincsi éjszakai alváshoz. Mindig mindenről gondoskodnak, túl azon, ami nekem egyáltalán eszembe jutna. Vannak ablakok. Van papír zsebkendő. Van jegyzettömb és toll is. Van egy Biblia is, mely oly kedves sokak számára – ez most a fiókban marad. Az éjjeliszekrényemen még egy üveg víz is van a reggeli teámhoz. Jobban szeretem a palackos vizet, mint a csapvizet. A benzinkútnál, az élelmiszerboltban, vagy a szálloda kis boltjában vásárolom meg. Megnézegetem a palackozott vizek márkaneveit, kíváncsi vagyok, melyiket fogja kiválasztani a kezem, és imádom, hogy sosem tudhatom, egészen addig, amíg le nem kap egyet a polcról. Élvezem a hűtőtől a kasszáig tartó utat. A pénztáros lehet férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, fehér-vagy színesbőrű, vagy épp ázsiai. Általában váltunk néhány szót. És ez nem kis dolog. Egész életemben arra vártam, hogy találkozzam ezzel az emberrel. Elönt a hála, szeretem azt, ahová a választásaim visznek. És szeretem a reggeli teámat.” (Byron Katie)

Az ÖnBúvárkodás Menete a Négy Kérdéssel – 2. rész

Folytassuk akkor a Négy Kérdés 3. kérdésével, a forrás továbbra is Byron Katie A Négy Kérdés című könyvének kivonata. Ha nem olvastad az első részt, kérlek, tedd meg, a nélkül nincs értelme ezt elolvasni. És hozd át magaddal a tegnap leírt gondolatodat, folytasd a vizsgálatát.

3. Hogyan reagálsz, mi zajlik benned, ha elhiszed a gondolatot?

Ez a kérdés megnyitja számunkra a belső okok és okozatok világát. Segítségével képessé válasz arra, hogy meglásd, egy elhitt gondolat következményeként mindig felbukkan egy kellemetlen érzés, ami az enyhe feszültségtől, a szomorúságon és dühön át, egészen a félelemig, rettegésig, vagy pánikig fokozódhat.

         Miután a négy kérdés megtalált engem, és észrevettem az olyan gondolatokat, mint pl. „Az embereknek több szeretetettel kellene bánniuk egymással”, megláttam, hogy ezek a gondolatok valamilyen kellemetlen érzést okoztak bennem. Észrevettem, hogy a gondolat felbukkanása és elhívése előtt béke van bennem. Csendes volt az elmém és felhőtlen. Ez az, aki én vagyok a történeteim nélkül. Aztán, a tudatosság csendjében, képessé váltam érzékelni az érzést, amit a gondolathoz való ragaszkodás, a benne való hit okozott. És e belső csendben ráláttam arra, hogy ha elhiszem a gondolatot, az eredmény szomorúság, vagy valamilyen más kellemetlen érzés. Ha feltettem a kérdést: „Hogyan reagálok, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy az embereknek több szeretettel kellene bánniuk egymással?”, azt tapasztaltam, hogy nem csak valamilyen kellemetlen érzés keletkezik bennem (ez teljesen nyilvánvaló volt), hanem mentális képek gyártásával elkezdtem bizonyítani magamnak, hogy a gondolat igaz. Átfolytam egy olyan világba, ami nem is létezik. Ettől állandó testi feszültségben éltem, mindenre félelemmel telve tekintettem, a soha véget nem érő rémálom holdkórosa voltam. A gondolatok megvizsgálása pedig egyszerű gyógymódnak bizonyult.

         Szeretem a hármas kérdést. Amint megválaszolod magadnak a kérdést, és meglátod a gondolataid következményeit, minden szenvedésed elmúlik.

 

4. Ki lennél a gondolat nélkül?

Ebben a kérdésben rengeteg erő rejlik. Képzeld el magadat annak a személynek a jelenlétében, akiről írtál, és képzeld el, amint pont azt csinálja, amiről te azt gondolod, hogy nem kéne csinálnia. Kérlek, egy kis időre hunyd le a szemedet, és képzeld el, ki lennél, ha nem tudnád azt a gondolatot gondolni. Miben lenne más az életed ugyanabban a helyzetben a bizonyos gondolat nélkül? Tartsd csukva a szemedet, és figyelj a történet nélkül. Mit látsz? Mit érzel ugyanabban a helyzetben a történet nélkül? Mit választasz – a helyzetet a történettel vagy anélkül? Melyik kedvesebb, gyengédebb? Melyik békésebb?

         Sok ember számára szó szerint elképzelhetetlen az élet a történeteik nélkül. Ezért sokszor így hangzik a válasz erre a kérdésre: „Nem tudom.” Mások, akik be tudnak nézni a történetek-nélküli valóságba, azt mondják, „Szabad lennék,” „Béke lenne bennem,” „Több szeretet lenne bennem.” Azt is szokták mondani, hogy „A történet nélkül elég világosan tudnám látni a helyzetet ahhoz, hogy félelem nélkül és hatékonyan cselekedjek.” Történeteink nélkül nem csak képessé válunk félelemmentesen és világosan cselekedni, hanem az élet jelenben élő barátaivá is válunk. Boldog életet élő emberekké válunk. Nagyrabecsüléssé és hálává válunk, olyan természetesen áramlunk az élettel, mint ahogyan lélegzünk. A boldogság a természetes állapota annak, aki tudja, hogy nincs semmi, amit tudni kellene, és hogy már itt és most is mindenünk megvan, amire épp szükségünk van.

A Megfordítások

A Megfordítás a Munka nagyon erőteljes része. Amíg úgy gondolod, hogy a probléma oka „ott kint” van – amíg úgy gondolod, hogy bárki vagy bármi tehet a te szenvedésedről – addig reménytelen a helyzet. Addig örökre megmaradsz az áldozat szerepében, ugyanis a te paradicsomod a szenvedés. A Munka során feltárt igazság azonban hazajuttat téged önmagadhoz, és felszabadít. Az Önvizsgálat, a Megfordításokkal betetőzve, az önfelfedezés leggyorsabb útja.

A Megfordításokhoz technikailag átírod az eredeti állításodat. Például, ha az eredeti állításod: „Gizinek figyelembe kéne vennie az én szempontjaimat”, akkor a következő megfordítások lehetségesek:

+ Az ellentétére fordítás, vagy 180 fokos fordítás: „Gizinek nem kéne figyelembe vennie az én szempontjaimat.”

+ A másikra fordítás, vagyis kicserélem magamat a másik emberrel: „Nekem kéne figyelembe vennem Gizi szempontjait.”

+ A saját magamra fordítás: „Nekem kéne figyelembe venni a saját szempontjaimat.”

És egyenként mindegyik megfordításra keress három konkrét példát a saját életedből, melyek bizonyítják, hogy a megfordítás is igaz, vagy még igazabb, mint az eredeti állítás. Itt nem arról van szó, hogy hibáztasd magadat, vagy bűntudatot érezz. Itt „mindössze” arról van szó, hogy felfedezd a választási lehetőségeidet, melyek békét hozhatnak neked.

További segítség találsz ahhoz, hogyan végezd a Munkát egyedül itt:

http://kincsamivan.hu/hogyan-vegezd-az-oenmunkat-egyeduel.html

2-NAPOS EXKLUZÍV KISCSOPORTOS ÖNMUNKA ALAPTANFOLYAM: 2011. JANUÁR 15-16. – Karácsonyi Ajándékként is ajánlom Szeretteidnek Extra Kedvezménnyel - Magyarországon csak nálam 

Részletek itt: http://kincsamivan.hu/programok.html