Mi Köze az Érzelmeinknek az Önbecsülésünkhöz? Feltételes/Szerzett Önbecsülés és Valódi Önbecsülés

 „Az újszülöttek egyáltalán nem képesek az érzéseik elfojtására, legyen szó éhségről, félelemről, kényelmetlenségről vagy fájdalomról. Az egészséges újszülöttek könnyen ki tudják mutatni a haragjukat, és nagyon könnyen tudnak nemet mondani – ahogy azt bárki tanúsíthatja, aki tanúja volt már egy frusztrált kisgyerek dühének, vagy próbált már olyasmivel etetni csecsemőt, amit az nem kívánt. A kicsik a világba kürtölik nemtetszésüket, hangosan és világosan. Mivel az érzelmek kifejezésének óriási értéke van a túlélés szempontjából, a természet nem kérné tőlünk az erről való lemondást, hacsak a környezetünk nem igényelné ezt. Amikor elfeledjük, hogyan kell nemet mondani, feladjuk az önbecsülésünket.” (Dr. Máté Gábor)

Dr. Máté Gábor munkásságát 2013 óta követem, a blogon is több bejegyzésben ajánlottam már magyarul megjelent könyveit. A legutóbbit itt találod: A Test Lázadása és az Idegrendszer Újrahuzalozása.

Ma a Szétszórt elmék című könyvéből ajánlok egy szemelvényt, melyből kiderül, mi köze van az érzelmeink és természetes impulzusaink elfojtásának, illetve felszabadításuknak az önbecsülésünkhöz. Az önbecsülésünk nem „agyból, fejből” fog megerősödni, egészségessé válni, hiába próbálkozunk. Mint minden más fontos pszichológiai működésünk, ez is a testi valónkkal való összekapcsolódásból fakad. Ismételgethetünk önbecsülés növelést célzó megerősítéseket évszámra, sok minden nem fog változni. Ha megtanulunk összekapcsolódni az érzelmeinkkel, impulzusainkkal, ösztöneinkkel BENT A TESTÜNKBEN, ha megtanulunk nem gondolkodni róluk és önmagunkról, hanem ÖSSZEKAPCSOLÓDUNK VELÜK ÉS ÁTÉREZZÜK őket, akkor alapvető és mély változások indulnak be az életünkben.

Az ÖnMunka gyakorlati, online kurzusában részletesen és gyakorlatban foglalkozunk – számos más témakör mellett – a természetes érzelmekkel és impulzusokkal, az elfojtott érzelmek és impulzusok felszabadításával, az ún. egészséges agresszióval, a határaink meghúzásával. Mindezt nem elméletben, fejben csináljuk, hanem mélyen a testben, testérzet szinten tanulunk meg önmagunkkal kapcsolódni. Mindennek következtében önbecsülésünk automatikusan erősödik és egészségessé válik. Érdemes átolvasni a kurzus tematikáját.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

És akkor átadom a szót Dr. Máté Gábornak:

Melyek az alacsony önbecsülés jellemzői az éles önkritikán kívül? Mint az előbb említettem, például a felfuvalkodottság – amely gyakran tapasztalható politikusoknál. A sóvárgás mások jó véleményére. A kudarc miatti csalódottság. Az a hajlam, hogy bármiért, ami nem sikerül, magukat okolják, vagy éppen ellenkezőleg, mindig másokat – azaz mindig meg kell találniuk a bűnbakot. A gyengébbekkel vagy alárendeltekkel való rossz bánásmód, vagy ennek ellentéte, a rossz bánásmód ellenállás nélküli elfogadása. A vitatkozó hajlam – vagy azt akarják, hogy mindig nekik legyen igazuk, vagy azt feltételezik magukról, hogy soha sincs igazuk. Jellemző lehet az is, hogy megpróbálják a véleményüket másokra erőltetni, vagy épp ellenkezőleg: nem merik kimondani egyetlen gondolatukat sem a mások véleménye miatti félelemből. Engedik, hogy mások ítélete befolyásolja az érzelmeiket, vagy éppen mereven elutasítanak bármilyen kritikus megjegyzést a munkájukkal vagy a viselkedésükkel kapcsolatban. A gyenge önbecsülésről árulkodik az is, ha a kapcsolatokban túlzott felelősséget vállalnak másokért, és – amint nemsokára szó lesz róla – nem tudnak nemet mondani. Lehet teljesítménykényszerük is, azaz mindig el kell érniük valamit, hogy jó véleménnyel legyenek magukról. Rengeteget elárul az önbecsülésről az is, hogy valaki hogyan bánik a testével és a lelkével: a magát nem becsülő ember árt nekik vegyszerekkel, viselkedéssel, túlzott munkavégzéssel, az önmagára fordított idő hiányával. Az ilyen hozzáállás és mindezek a viselkedésmódok azt jelzik, hogy a szelffel szembeni alapállás mindig feltételekhez kötött, hiányzik belőle az igaz önérzet.

A teljesítmény révén elért önbecsülést feltételes önbecsülésnek vagy szerzett önbecsülésnek nevezzük. A feltételes önbecsüléssel szemben a valódi önbecsülésnek semmi köze a teljesítmény alapján kialakított önértékeléshez. Nem azt mondja ugyanis: „értékes emberi lény vagyok, mert ezt és ezt tudom tenni”, hanem ezt: „értékes emberi lény vagyok attól függetlenül, hogy meg tudom-e tenni ezt vagy azt”. A feltételes önbecsülés értékel, a valódi önbecsülés elfogad. A feltételes önbecsülés ingadozik, és az adott teljesítmény függvényében erősebb vagy gyengébb. A valódi önbecsülés állandó, nem csapong ide-oda. Az feltételes önbecsülés sokat ad mások véleményére. A valódi önbecsülés független attól, hogy mások mit gondolnak. A szerzett önbecsülés csak hamis utánzata a valódinak: akármilyen jól is érzi magát tőle valaki az adott pillanatban, valójában nem önmagát becsüli benne az ember. Ez csak a teljesítményt becsüli, ami nélkül a puszta szelfet elutasítaná. A valódi önbecsülés arra irányul, hogy ki az ember, a feltételes önbecsülés pedig arra, hogy mit tesz.

Az alacsony önbecsülésű felnőttek önbecsülése nem azért alacsony, mert gyengén teljesítenek, hanem fordítva: a gyenge önbecsülés miatt ítélik meg saját magukat és teljesítményüket olyan kíméletlenül. Részben az is az alacsony önbecsülés következménye, hogy az emberek nem tudják kiteljesíteni a bennük lévő potenciált, nem igyekszenek megtalálni magukban a kreativitás és az önkifejezés forrásait, nem mernek olyan vállalkozásba belevágni, ahol az eredmény kétséges. Biztosabbnak tartják, ha meg sem próbálják, mert gyenge önbecsülésük miatt rettegnek a kockázatoktól. A hozzám tanácsért fordulók figyelmét először leginkább arra kell felhívnom, hogy a probléma elsősorban nem az, hogy mit értek el az életben, hanem hogy hogyan látják magukat.

Az egészséges önbecsülés fejlődéséhez arra van szükség, amit Carl Rogers a „feltétel nélküli pozitív törődés” légkörének nevezett. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a felnőtt világ megértse és elfogadja a gyerek érzéseit, amelyekből a szelf központi magja majd kifejlődik. Az a gyerek, akinek azt tanítják, hogy a legbelső érzéseit és gondolatait ne vegye figyelembe, azokban ne bízzon, automatikusan azt fogja érezni, hogy azokban, és emiatt saját legmélyebb szelfjében valami szégyellnivaló van.

Az alacsony önbecsüléssel élő felnőttek arról számolnak be, hogy emlékeik szerint mindig is kényelmetlen volt számukra az érzéseik kifejezésre juttatása. Amikor azt a kérdést teszem fel nekik, hogy gyerekként kivel tudták megosztani magányukat vagy lelki fájdalmaikat, szinte sohasem említik, hogy a szüleik arra invitálták volna őket, hogy nyugodtan kiöntsék előttük a lelküket. Legmélyebb fájdalmaikat megtartották maguknak. Másrészt viszont sokan számolnak be arról, hogy rendkívüli mértékben tudatában voltak a szüleik nehézségeinek és küzdelmeinek, és hogy nem akarták őket a maguk nyomorával és gyerekes problémáival zaklatni. Egy érzékeny gyerek – írja Alice Miller svájci pszichoterapeuta – „bámulatos képességekkel rendelkezik arra, hogy az anya vagy mindkét szülő szükségleteit észlelje és intuitív módon, azaz tudattalanul, megválaszolja”.

Amikor a pácienseimmel megvizsgáljuk a gyerekkori történeteiket, legtöbbször olyan kapcsolati mintázatok rajzolódnak ki, amelyekben a gyerek gondoskodott érzelmileg a szülőről, például azzal, hogy saját legmélyebb érzéseit megtartotta magának, hogy azzal ne terhelje a szülőt. Az ilyen felnőttek azért vannak meggyőződve arról, hogy alacsony önértékelésük hű tükre gyatra teljesítményüknek, mert nem értik, hogy legelső kudarcuk – a felnőtt világ teljes és feltétlen elfogadásának elnyerése – valójában egyáltalán nem az ő hibájuk volt.

Habár az alacsony önbecsülés közvetlenül a szülővel kialakított összehangoltság és kötődésviszony zavarainak következménye, az az állítás sem téves, hogy a későbbi kudarcok csak tovább rontanak rajta. Csak éppen nem közvetlen ok-okozati viszonyról van szó. Az általam vizsgált felnőttek többségénél nyilvánvaló volt, hogy az önelfogadásra való képtelenség egész gyerekkorukban újra és újra megerősítést nyert a szüleik magasabb elvárásai, és az eredmények híján kifejezésre juttatott csalódásuk és helytelenítésük révén. A szüleik rájuk hárított szorongását ráadásul sokszor tetézték az iskolában számukra kijutó elítélő mondatok és megszégyenítések. Sokan közülük nem is annyira a saját teljesítményük alapján tanulták meg, hogyan értékeljék magukat, hanem abból, hogy a teljesítményükre a felnőtt világ milyen attitűddel reagált.

A második ülésen megkérdeztem egyik páciensemtől, az önigazolás nevű játékban immár ötven éve csak veszítő hölgytől, hogy vajon tényleg semmi értékeset nem csinált egész életében? Egy ideig hallgatott. – Megpróbáltam kedves lenni az emberekkel – mondta végül. – Megpróbáltam nem megbántani az embereket. A kézimunkában kreatív vagyok, másokat is tanítok. Sokat kertészkedem. De nekem ezek a dolgok könnyen mennek. Egyszerűen ilyen vagyok. Ezeken nem kell sokat erőlködnöm. Úgy értem, nem vagyok könyvvizsgáló, sem ügyvéd.

– Szeretne könyvvizsgáló vagy ügyvéd lenni?

– Nem mintha ilyesmivel akarnék foglalkozni – mondta, ismét csak pillanatnyi szünetet követően –, csak úgy érzem, mintha ezekkel kellene akarnom foglalkozni. Még mindig az apám helyeslését próbálom kivívni.

Mélyen megérintett az a lekicsinylés, amivel a saját adottságait kezelte. Egyetemista koromban és még jóval az után is nagyon kevéssé becsültem az írástehetségemet. Használtam apró előnyök megszerzésére, például kissé gyenge esszécskéimet viszonylag elegáns nyelvi megformáltsággal igyekeztem eladni, de kevéssé értékeltem, pontosan azért, mert úgy éreztem, ezt természetes könnyedséggel művelem. „Nem bízom a szavaimban, túl könnyen jönnek” – mondhattam volna. Sohasem gondoltam arra, hogy ha valakinek tehetsége van, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne szabad elkötelezett munkával kiaknáznia azt. Ha valamiben tehetséges voltam, vagy valamit élvezettel csináltam, akkor az nem lehetett értékes.

Rengeteg felnőtt páciensem számolt be nekem igen hasonló tapasztalatokról. Voltak köztük olyanok, akik azzal próbálták meggyőzni magukat saját értékességükről, hogy valami természetükkel szöges ellentétben álló foglalkozást választottak.

Debra, egy a harmincas évei elején járó nő, aki BA fokozatot szerzett zoológiából, emlékezetének és koncentrálóképességének hiányosságai miatt keresett segítséget. „Olyan ostobának érzem magam – mondta. – Képtelen vagyok követni a beszélgetéseket. Az emberek a politikáról és a közügyekről beszélgetnek, de én képtelen vagyok ilyesmivel foglalkozni. Nagyon igyekszem, próbálok tényeket, neveket és dátumokat megjegyezni az újságból, de egyszerűen nem ragadnak meg. Valahogy eltűnnek.” Debrának arra volt tehetsége, hogy az emberek életében felkutassa az érzelmi igazságot, azt, hogy a társas szívélyesség máza alatt milyen személyiség rejtőzik. Az a vágya, hogy jobban részt tudjon venni a társas kommunikációban, nem volt értelmetlen célkitűzés. Mégis az volt az érzésem, hogy nagyobb értéket tulajdonított a számára érdektelen és lényegtelen tényeknek, mint azoknak a mélyebb igazságoknak, amelyek a birtokában voltak: a belátásnak, az együttérzésnek és a megértésnek.

Az önbecsülésüket kergető felnőttek előtt álló akadályok egyike az, hogy nem igazán tudják, hogy is keressék azt a bizonyos felbecslésre váró önmagukat. „Teljesen kikészülök attól, amikor valaki azt kérdezi tőlem, hogy mit érzek – mondta egy húszas évei közepén járó diák. – Fogalmam sincs, mik az érzéseim. Már annak is örülök, ha arra rá tudok jönni, hogy néhány órája vagy napja mit éreztem, amikor ez vagy az történt, de azt sohasem tudom, hogy most mit érzek.” Mivel az erős szelférzés azon alapszik, hogy az ember elfogadja a saját érzéseit, ha valaki képtelen kapcsolatot tartani a saját érzelmi oldalával, akkor saját szelfjével, azaz önmagával sem tud kapcsolatot tartani. Így viszont mit is tudna felbecsülni? Csak egy hamis szelfet, egy kiagyalt valamit, ami abból áll össze, amilyennek hinni és képzelni szeretné magát, és abból a feltételezésből, hogy mások szerint milyennek kellene lennie. Az emberek azonban előbb-utóbb ráébrednek, hogy ez a hamis szelf – ami azt akarja, amiről azt gondolják, hogy akarnia kellene, és azt érzi, amiről azt gondolják, hogy éreznie kellene – egyszerűen nem működik számukra. Amikor magukba tekintenek, ijesztő ürességet látnak, vákuumot, a valódi szelf és a belső motiváció hiányát. Rengetegszer hallottam az ilyen felnőttek szájából: „Nem tudom, hogy ki vagyok” vagy: „Nem tudom, hogy mit akarok az élettől”.

Az alacsony önbecsülésű nők különösen hajlamosak arra, hogy mások szükségleteit jóval sajátjaik elé helyezzék. „Nem tudok nemet mondani. Mindig annyira megrémít, hogy mi lesz a másik érzéseivel – mondta Catherine, egy negyvenhárom éves gimnáziumi tanár. – Nem tudom, miért. Azt hiszem, ez a második természetem.” Mint mindig, az emberek megfogalmazásai e téren is megvilágító erejűek. Catherine nagy igazságot mondott ki az alábbi szavaival: saját érzéseinek alárendelése másoknak a második természete volt. Azaz sohasem volt az első. Szerzett tulajdonságról van szó.

Az újszülöttek egyáltalán nem képesek az érzéseik elfojtására, legyen szó éhségről, félelemről, kényelmetlenségről vagy fájdalomról. Az egészséges újszülöttek könnyen ki tudják mutatni a haragjukat, és nagyon könnyen tudnak nemet mondani – ahogy azt bárki tanúsíthatja, aki tanúja volt már egy frusztrált kisgyerek dühének, vagy próbált már olyasmivel etetni csecsemőt, amit az nem kívánt. A kicsik a világba kürtölik nemtetszésüket, hangosan és világosan. Mivel az érzelmek kifejezésének óriási értéke van a túlélés szempontjából, a természet nem kérné tőlünk az erről való lemondást, hacsak a környezetünk nem igényelné ezt. Amikor elfeledjük, hogyan kell nemet mondani, feladjuk az önbecsülésünket.

Akármilyen elfoglalt is voltam világéletemben, szinte mindig képtelen voltam visszautasítani azokat, akik a pácienseim kívántak lenni. A világ szenvedélyemmé vált szolgálata olyan mértéket öltött, hogy egy tizenhárom évvel ezelőtti emlékezetes hónapban, amikor épp az új házunkba kellett volna átköltöznünk, tizenöt újszülöttet segítettem világra. A legtöbb első terhességből született, ami azt jelentette, hogy a vajúdás jellemzően hosszú volt, és szinte elkerülhetetlenül azzal járt, hogy az éjszaka egy részét is ébren töltöttem. Pontosan arra a napra jutott a legtöbb feladat, amelyen Rae, a feleségem a legtöbb segítséget várta tőlem a pakolás, szervezés és szülői kötelezettségek terén. A szenvedélybetegekre jellemző alattomossággal nem mondtam meg neki, hogy mit vállaltam magamra. Csak azt látta, hogy napra nap eltűnök. Amikor otthon voltam, kivettem a részem a munkából, már amennyire egy olyan ember ki tudja, akinek teli a feje a magára vállalt kötelezettségekkel, amelyek éjjel-nappal lefoglalják.

Éreztem, ahogy napról napra kimerültebbé válok, ahogy családom számára megszűnök. Az énem egyik valóban fontos részét tükröző, elfoglalt, együtt érző és önzetlen orvos álcája mögött egy olyan ember rejtőzött, aki kényszeresen arra vágyott, hogy magát fontosnak és nélkülözhetetlennek érezze, és aki ezért kész volt feláldozni a magánéletét. És egyúttal egy olyan személy is, aki saját szelfjétől oly mértékben elidegenedett, hogy kénytelen volt a lehető legtávolabb kerülni a szembesüléstől.

A szükség, hogy mindenáron szükség legyen ránk a legelső tapasztalatainkból származik. Ha a csecsemő nem érzi, hogy feltétel nélkül elfogadják, megtanulja, hogy megdolgozzon az elfogadásért és a figyelemért. Ha épp nem végzi ezt a munkát, attól való tudattalan félelmében, hogy a szülőtől elvágják, aggódni kezd. Később – már felnőttként –, ha nem foglalatoskodik épp semmivel, bizonytalan rossz érzés vesz erőt rajta, és úgy érzi, hogy valamin munkálkodnia kellene. A felnőtt pszichikailag sosem pihen, mert a csecsemő és a kisgyermek sosem ismerte a pszichikai pihenést. Retteg az elutasítástól, és kielégíthetetlenül nagy igénye van arra, hogy mások vágyjanak rá, és elismerjék értékeit. Droggá válik, hogy szükség legyen rá. Önbecsüléshez csak az önbecsülés hamis árnyéka, a feltételes önbecsülés révén juthat. Az, hogy ki ő, másodlagos lesz ahhoz képest, hogy mit csinál, illetve, mások mit gondolnak erről. A kényszeres és túlteljesítő munkamániás azzal próbálja elkábítani magát, hogy bizonyára nagyon fontos, ha egyszer ennyi ember akarja őt. Eszement tevékenykedése érzéketlenné teszi az érzelmi fájdalommal szemben, és távol tartja a tudatától az alkalmatlanság érzését is.

Egy pszichoterápiás csoport ülésén néhány évvel ezelőtt az egyik vezetőtől azt hallottam, hogy az az igazán fontos személy, aki magát olyan fontosnak tartja, hogy naponta legalább egy órát megtart saját magának. Nevetnem kellett. Ráébredtem, hogy olyan keményen dolgoztam, és olyan „fontossá” tettem magam, hogy egy percet sem tudtam volna kikönyörögni, kölcsönvenni vagy ellopni saját magamnak.

Az alacsony önbecsülésű embernél a mélybe szorulnak vissza az az olyan impulzusok, mint a személy autonómiaigénye, a saját személyes igazság és a valódi emberi kapcsolatok keresése. Minél mélyebbre süllyednek, annál kevésbé tudja az ember, ki is valójában, és merre kellene indulnia. Az önbecsülés megszerzésének útján az első lépés az, ha megtaláljuk a valódi impulzusokat és késztetéseket, és a napvilágra hozzuk őket.

(Dr.Máté Gábor: Szétszórt elmék)

Az ÖnMunka gyakorlati, online kurzusában részletesen és gyakorlatban foglalkozunk – számos más témakör mellett – a természetes érzelmekkel és impulzusokkal, az elfojtott érzelmek és impulzusok felszabadításával, az ún. egészséges agresszióval, a határaink meghúzásával. Mindezt nem elméletben, fejben csináljuk, hanem mélyen a testben, testérzet szinten tanulunk meg önmagunkkal kapcsolódni. Mindennek következtében önbecsülésünk automatikusan erősödik és egészségessé válik. Érdemes átolvasni a kurzus tematikáját.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚNIUS VÉGÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

Mi is Pontosan a Trauma? És Milyen Típusai Vannak? Mit Értünk Traumatizált Emberen?

Amikor a trauma szót halljuk, akkor leginkább valami sokkoló, hirtelen, súlyos eseményt szoktunk érteni alatta. Illetve, amikor azt olvassuk, hogy valakinek traumatizáló gyerekkora volt, akkor szinte mindenkinek az jut eszébe, hogy azt a valakit biztos verték vagy legalábbis szexuálisan bántalmazták. Ebben természetesen van is valami, a történet azonban ennél sokkal összetettebb.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

A trauma ugyanis NEM MAGA AZ ESEMÉNY, hanem a trauma az eseményre adott autonóm idegrendszeri válasz nem befejezése, nem végigfutása révén a TESTBE BERAGADT TÚLÉLŐ ENERGIA. Vagyis történik valami, amire válaszként az autonóm idegrendszer bekapcsolja a biológiai TÚLÉLŐ ÜZEMMÓDOT, a szimpatikus üss vagy fuss választ: mozgósít, cselekvésre, ütésre, futásra, védekezésre készít fel. Ezzel együtt stresszhormonok kerülnek a testbe, érzelmek indulnak be, mozdulatok készítődnek elő. Ha az egyén adekvátan cselekszik, válaszol, mozdul, megküzd, üt vagy elfut, akkor ezzel a stresszhormonok szintje is visszacsökken, kiürülnek a szervezetből. Az egyén megnyugszik, az idegrendszere pedig paraszimpatikus pihenj-eméssz fázisban regenerálódik.

Ha azonban valamilyen okból kifolyólag nem cselekszünk, nem válaszolunk, akkor nem tud végigfutni a biológiai program, nem tud megnyugodni a rendszer, akkor BERAGAD A BEINDULT TÚLÉLŐ ENERGIA (düh, félelem, stresszhormonok, mozdulatok, hangok) a testbe, sejtekbe, szövetekbe, izmokba. Tehát a traumás beragadás fiziológiai szinten keletkezik, majd egy idő után áthatja a gondolati szintet és az identitásunkat is. Az idegrendszerünk szinte azonnali lefagyással is válaszolhat a történtekre, de mire ez megtörténik, addigra a stresszválasz már beindult, tehát maga lefagyás is magába dermeszti testi szinten a túlélő energiákat. Innentől kezdve az idegrendszer már nem harmonikus, szabályozott működésű, hanem ún. elszabályozódott, elhangolódott idegrendszer lesz. (Részletesebben ennek tüneteiről itt olvashatsz: Ami felmegy, annak le is kéne jönnie.) Traumatizált pedig bárki, akinek elhangolódott az idegrendszere, nem kell hozzá semmilyen sokkoló történés.

Teljesen egyéni, hogyan élünk meg egy bármilyen, akár sokkoló eseményt is. Illetve, ha ismerjük az idegrendszer működését, válaszait, intelligenciáját és a saját rendszerünk rugalmas és jó állapotban van, akkor egy sokkoló eseményből sem lesz trauma. Mert befejezzük az idegrendszeri választ, a biológiai, érzelmi folyamatokat lezárjuk. Vagyis „lejövünk” a stresszről, de nem úgy, hogy rálegyintünk, elfojtjuk, belefagyunk. Hanem úgy, hogy tisztában vagyunk az idegrendszer törvényszerűségeivel, és tudjuk, mi mindent kell megtennünk azért, hogy a testünkben ne maradjon vissza túlélő energia.

TRAUMA TÍPUSAI

A potenciálisan traumát okozó történéseknek alapvetően 3, jól elkülöníthető típusa van. Az egyszerűség kedvéért és a fenti kitételekkel maradjunk a ’trauma’ szónál. Valójában úgy nevezhetnénk, hogy esemény vagy eseménysorozat, mely potenciálisan traumát okozhat.

1. SOKK TRAUMA: pl. baleset, sérülés, természeti katasztrófa, szexuális erőszak, bántalmazás, műtéti eljárások - orvosi kezelések (főleg ahol altatás van és kényszerrel lefogják pl. a gyereket), szerettünk hirtelen halála, elvesztése, születési trauma, akár méhen belül az anya által elszenvedett sokkos állapot, stb.

2. KORAI VAGY FEJLŐDÉSI, GYERMEKKORI TRAUMA: elhanyagolás, nem ráhangolódás a gyermek érzelmi, fizikai és pszichológiai szükségleteire, érzelmi-verbális-fizikai bántalmazás, főleg a preverbális korszakból, de utána is, bármelyik fejlődési szakaszban. Ide tartozik a méhen belüli és a születési trauma, illetve minden olyan gyermekkori helyzet, ahol nem tudtuk feldolgozni, átélni, átérezni a fájdalmas érzelmeinket.

És ide tartozik aztán az összes olyan érzelmi és pszichés sérülés, ami a felnövekedésünk során ért minket. Akár az iskolában, nem otthon, vagy nem a szülőktől, hanem a tesóktól. Bántás, kirekesztés, csúfolódás, megalázás, megszégyenítés. Minden, ahol a gyerek én-érzete valamilyen módon sérülést szenved el. Ez a mérgező szégyen.

3. KRÓNIKUS, FELHALMOZÓDOTT, TOXIKUS STRESSZ TRAUMA, ami a mai „modern” világunk velejárója, nagyon alattomos. Ezek napi szintű mini traumák, amiket nem is veszünk észre, illetve nagyon profik vagyunk abban, hogy elrejtsük őket. Folyamatos stimulációban van az idegrendszerünk 24/7-ben, nem tud lenyugodni. Hajtunk a megélhetésért, robotolunk, határidők, vizsgák, olyan munkát végzünk, amit nem szeretünk, olyan kapcsolatban vagyunk, ami nem jó, politikai-társadalmi közeg, mozgásszegény életmód, állandó kütyühasználat, stb.

A folyamatos arousal-lal, idegrendszeri izgatottsággal nem tud megbirkózni a szervezet, emiatt lekapcsolásba kell menekülnie, hogy egy kis nyugija legyen. Ez az, amikor a GÁZ + FÉK együtt nyomódik. Ez kiégéshez és mindenféle testi és mentális tünetekhez, szindrómákhoz vezet.

Ha a krónikus stressz válik az új normává, az nem nyúvaszt ki teljesen, de erőteljesen rombolja a szervezetünket. Azt is elfelejtjük, milyen valójában ellazulni. A csúcson élünk, mindig befeszültek és merevek vagyunk.

Ezen a képen látható, hogy az Autonóm Idegrendszer mi mindenre hat a szervezetünkben. Röviden: MINDENRE.

A tapasztalatok szerint a legtöbb embernek mindhárom típusú traumából van a tarsolyában. Illetve az emberiség egésze a legmélyebb szinten traumatizálódott, ez ismétlődik generációról generációra.

Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy a különböző típusú traumák feldolgozásához KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEKRE van szükség. Illetve, hogy pl. a sokk trauma feloldásánál nagyon nagy a veszélye annak, hogy nem hogy gyógyul valaki, hanem újratraumatizálódik. A segítőknek, terapeutáknak épp ezért létfontosságú tisztában lenniük a trauma mibenlétével, az idegrendszer működésével, az újratraumatizálás lehetőségeivel. Ehhez első soron is arra van szükség, hogy a segítő is teljes egészében tapasztalja meg magában mindezt, ismerje fel a saját testében is a különböző stresszfiziológiai állapotokat, gyakorolja a testben élést, és így képes legyen teljes egészében ráhangolódni a kliensére TESTILEG is. Ilyen módon BIZTONSÁGOSAN és értőn tudja vezetni a klienst a feldolgozási folyamataiban. (Hármas Agy és Traumafeldolgozás témában itt olvashatsz.)

Ahhoz, hogy a stresszorok elhagyhassák a szervezetünket, mindenképp a TESTÜNKBEN kell dolgoznunk. Szép fokozatosan vissza kell szoknunk a testben élésre, a testünk jelzéseinek érzékelésére és értésére, az érzéseink átérzésére. KAPACITÁST kell felszabadítanunk az évtizedes beragadások és elfojtások által összeszorult rendszerünkben. És mindezt NAGYON LASSAN, FOKOZATOSAN, APRÁNKÉNT ADAGOLVA. Nem elárasztva a rendszert pl. több órás, több napos óriási „oldásokkal”. Sajnos, nagyon sok piacon levő módszerben nem veszik figyelembe ezt a fokozatosságot, nem végzik el azt a hosszas ALAPOZÓ MUNKÁT, amire már lehet építeni. És nem rendelkeznek alapvető ismeretekkel a trauma, traumatizáltság és idegrendszeri működések összefüggéseivel kapcsolatosan.

Az ÖnMunka ezért is hosszas folyamat mostanra. A 15 hetes kurzus gyakorlataival olyan ERŐS ALAPOKAT építesz ki és olyan biológiai, stresszfiziológiai, idegrendszeri, agyműködési, érzelmi és mentális szintű ismeretekre és TAPASZTALATOKRA teszel szert, ami BIZTONSÁGGAL MEGTART, és minden szinten ÖSSZEKAPCSOL ÖNMAGADDAL. Én ezt nevezem ÖNISMERETNEK. Az ÖN-TAPASZTALAT szó tán jobban leírja. Látlak szeretettel, ha ilyen minőségben élnéd az életedet.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

Friss, Ropogós Visszajelzések az ÖnMunka Kurzusok Résztvevőitől

Újfent összegyűlt egy szép adag megélés-megtapasztalás-visszajelzés Drága Hallgatóimtól, akik az ÖnMunka hosszú kurzusát még szakaszokban végzik. Ezek a kurzusok hamarosan kifutnak és egyetlen, egybefüggő 16 hetes online képzés formáját öltik.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

Én így biztattam folytatásra a kurzus Résztvevőit múlt év végén: „Olyan fontos, szépséges, gyakorlatias, magyarul máshol nem tanított dolgok következnek soron, amik az én egész élet- és emberlátásomat, a saját magammal való viszonyt, és a szakmai utamat is megváltoztatták. VALÓDISÁGOT tanulunk és gyakorlunk. Nem agyalgunk, hanem mélyen belenézünk- és érzünk a biológiai és érzelmi lényünkbe. Olyan szinten kapcsolódunk magunkkal, ami az emberek 99%-a számára ismeretlen. És azok közül, akik most a haladó csoportokból itt vannak velünk, ezt a saját megtapasztalásaikon keresztül is élik és bizonyítják. Végtelenül hálás vagyok, hogy ez a kurzus mostanra ily módon összeállt, és hogy azok, akik végzik, a saját tempójukban gyógyulnak és egyre valódibbá válnak. Szóval, biztatlak Benneteket, hogy gyertek velünk tovább, ez a legöngondoskodóbb dolog, amit az Új Évben Önmagatokért tehettek.”

HALLGATÓK VISSZAJELZÉSEI:

NEM PÓTSZEREKET, PÓTANYÁKAT, PÓTSZERETETET AD. „Csodálatos, egyedülálló, mély folyamat. Sehol ilyen átfogó, sallangoktól és mellébeszéléstől mentes, tudományosan is bizonyítható, az egyéni dolgokat abszolút figyelembe vevő és támogató és legfőképpen a szereteten alapuló megközelítést nem találtam még. És fontos: nem pótszereket, pótanyákat, pótszeretetet ad (ideiglenesen), hanem megmutatja az utat a valódi önszeretethez. Örülök, hogy belevágtam, örülök, hogy a nehézségei nem rántottak vissza, örülök nektek és legfőképpen örülök magamnak, ami egészen újdonság a házam táján.”

MEG AKAROK SZÜLETNI. „Azon méláztam ma, hogy ez a 16 hetes folyamat egy önismereti esszencia, ami egész életre elegendő muníciót ad. Vissza-vissza lehet térni hozzá, ismételni, újraértelmezni. Szerencséje van azoknak, akiknek az önmaguk felé fordulásuk elején Hozzád vezet az útjuk, hogy egy ilyen komplex tudás-gyakorlat-tapasztalat kupacot egy helyen megkapnak. Normálisint kb. 1000 helyen sem jön össze ennyi infó és tudás. :) Mondjuk az én esetemben az 1000 hely és az eltelt évek ágyaztak meg bennem magamnak meg a kurzus folytatásának, meg hogy pontosan tudjam, hogy jó helyen vagyok. Nagyon izgatottan várom már a hátralevő csomagocskát és vele a még teljesebb önmagamat! Eddigi életemben nehéz érzéseknél sokat mondogattam, hogy meg akarok halni. 2018-ban mondtam először, hogy meg akarok születni.”

EGY KIRAKÓS JÁTÉK UTOLSÓ DARABKÁI KERÜLTEK A HELYÜKRE. „Nagyjából tíz éve járom az önismereti utat, ebből 7 éve magam is a segítő területen dolgozom, mint családállító, kineziológus, ringató terapeuta. Azt tapasztaltam magamon és másokon is, hogy a módszerek csak egy ideig és egy szintig tudnak segíteni. Sok minden szépen oldódik, helyére kerül, de vannak dolgok, amelyek újra és újra visszatérnek. Olyan makacsul ragaszkodva, cuppantósan. Kerestem ennek az okát, először magamban és magamat okolva, aztán már eltökélten, hogy itt kell lenni valami magyarázatnak. Azt is megfigyeltem ezalatt a jó pár év alatt, hogy szinte mindig kialakul egy függőség a segítők/terapeuták és kliensek között, (ő tudja, majd ő megmondja, kioldja, kisegít, stb.) sokszor létrejön egy mester/tanítvány állapot, ami ellen meg kifejezetten tiltakoztam. Mindeközben kezdtem el az önmunkás életemet és találkoztam Andival. Végtelenül tetszik, ahogy Andi (szerintem egyedülálló módon) megmutatja a folyamatait, akár a saját életében, akár abban, ahogy a módszerekből kinyeri a lényegüket és integrálja őket. Az önmunkában kaptam meg először egy biztonságos hátteret és követést és ezzel együtt minden tudást ahhoz, hogy gyakorlatban, a mindennapokban, én magam csináljam. Aztán kb. másfél éve a munkámban nem találtam már azt az örömöt, amit régen nyújtott, vágytam megújulásra, de ez valahogy nem jött el. A magánéletem összeomlott. És akkor jött az „Ami felmegy, annak le is kell jönnie” tréning. Valamikor júniusban. Már a beharangozóban éreztem, hogy itt van a válasz a régen feltett kérdéseimre. Ééééés igen!!! Mintha egy kirakós játék utolsó részei kerültek volna a helyükre. A felismerés, hogy miért is cuppanunk vissza újra és újra ugyanarra a problémára. Nekem ez egy csodálatos - nem mondom, hogy mindig könnyű, sőt néha kifejezetten nehéz - út, de nem adnám semmiért!!! Azóta végigcsináltam a mostani 4 szakaszú rendszert, és nekem konkrétan az ÉLETEMET adta vissza. Azóta ÉLEK. Azóta a saját testemben élek. Először érzem azt, hogy milyen valóban ÉLNI.  Szóval, nagyon-nagyon drukkolok nektek és kívánok sok-sok magatokra rácsodálkozást, hogy mennyire csodálatosak is vagyunk, és sok-sok felismerését, megélést, testben és érzésben levést.”

TARTALOM, ÉRTELEM, TERMÉSZETESSÉG, KEDVESSÉG. „Andi Édes, hogy én milyen isteni délelőttöket és délutánokat töltök mostanában veled!!! Komoly társas igényemet tölti ki a tréning videóinak nézése és tanulgatása. Annyira élvezek magammal foglalkozni! Imádom, ahogy felépítetted a képzést, imádom a tartalmat, az értelmet, a természetességet és a kedvességet, mellyel mindezt csinálod! Nagyon örülök, hogy veled mehetek! Óriási öleléseket küldök neked!”

EZEK A GYAKORLATOK MIND AZ ÖNMAGAMMAL VALÓ KAPCSOLATOT ÉPÍTIK ÉS ERŐSÍTIK. AVAGY MIKOR ESIK MEG A SZÍVED SAJÁT MAGADON? „Sziasztok! Már több hónapja végzem Andi tanítása és útmutatásai mellett az „önmunkát” megújult változatában, és ennek keretében térképezem fel lépésről-lépésre, ill. mozaikról-mozaikra haladva önmagamban, milyen elemekből áll össze a „programcsomagom”, hogyan is működöm testi-lelki-szellemi szinten. Korábban is foglalkoztam önismerettel, különböző módszereket követve, és aztán a „véletlen”, meg persze a meglévő „nyűgjeim” Andihoz vezettek. A blogján belefutottam egy kérdésbe, ami feltartóztathatatlanul vitt az „önmunka” felé. „Mikor esik meg magadon a szíved?” Ez elsőre szíven talált, és azóta is többször eszembe jut, mert alapot nyújt a folyamatomhoz, és benne is tart. Ez az az alap - az önmagamhoz való elfogadó, együttérző, szeretetteljes kapcsolódás - amire törekszem, amit igyekszem mindig szem előtt tartani, mert ez segít abban, hogy megengedjem magamnak, hogy olykor sodorjon magával az örömteli, felszabadító élményfolyam, ha épp ilyenbe kerülök a gyakorlatok hatására. Másrészt ide kell visszatérnem akkor is (ilyenkor aztán még inkább szükséges, hogy megessen magamon a szívem), amikor épp megtorpanok, amikor beindul valamelyik eleme a programcsomagomnak, és úgy érzem, semmire sem vagyok képes, és elbújnék még magam elől is, nemhogy kapcsolódjak másokhoz, akár itt a csoportban is. És ez a gondolat segít, mert azt sugallja, hogy nem mondhatok le magamról, arra késztet, hogy ne veszítsem el magammal a kapcsolatot. És így a kör is bezárul (pozitív értelemben), mert ezek a gyakorlatok aztán mind az önmagammal való kapcsolatot építik és erősítik. Szívből kívánom, hogy ti is találjátok meg a megtartó mondatotokat, erőtöket, „bármiteket”, és tapasztaljátok meg az önmagatokhoz való kapcsolódás leírhatatlan élményét!"

A LÉNYEGRŐL ÍRSZ ÉS BESZÉLSZ: „Szeretném visszajelzésként leírni, és ezt nyugodtan beteheted valami közös területre, hogy nagyon hálás vagyok neked a munkádért, amit végzel. Hogy aktívan követed a folyamatunkat, hogy a lényegről írsz és beszélsz, hogy ennyire érthető és koherens a tudás, amit átadsz, hogy tapasztalat van mögötte. Meg sem fordul a fejemben, hogy ezért pénzt adok, mert te nem pénzért csinálod. A megismerni akarást és a tapasztalat/tudás átadásának akarását érzem nálad. Tenni az emberekért… Ezért hálás vagyok!”

SEMMIFÉLE OKOSSÁGOT, SZÁMBA ADOTT IGAZSÁGOT NEM KELL MEGÉRTENEM. „Nagyon szeretek magammal lenni, a pici lány magamat például mostantól megvédeni és kiállni mellette, akár minden nap. Ez az új hozzámállás bámulatos, mennyi fájdalmat, haragot és energiát szabadít fel bennem. Érzem ugyanakkor, hogy mennyire apránként lehet csak haladni, és ez a felismerés maga is mérhetetlen türelemre és kíváncsiságra tanít magammal és másokkal kapcsolatban. Irtó szerencsésnek tartom magam, hogy ilyesmiben részem lehet. Hálás vagyok neked minden megosztásodért, cikkért, könyvismertetésért, előadásért és gondolatért. Annyira másként, zsigerileg tökéletesnek élem meg magunk megközelítését és felolvasztását, és különösen az tetszik, hogy semmiféle okosságot, számba adott igazságot nem kell megértenem, mert nem az egóm van a központban, hanem az egész LÉNYEM.
Egyszerűen Szupervezető vagy! Imádom feldolgozási sebességedet, és ahogyan nekünk továbbadod! Ünnepellek magamban, és millió puszit küldök a világraszóló buliból.”

PRAKTIKUS: MIKÉPP TEGYEM MEG. „Andi, köszönet érte, hogy lehetővé tetted számomra ezt a belső utazást! Imádom, hogy ennyire praktikus ez az egész! Hogy végre nem csak azt olvastam, hogy fogadd el, és szeresd magadat, hanem azt is, hogy miképpen tegyem azt meg!”

ALIG VÁROM, HOGY FOLYTATNI TUDJAM! „A kurzus leckéivel most picit megálltam. A nagy munkahelyi hajtás csak kapkodva engedne oda a géphez, azt pedig nem szeretném. Viszont nemsokára jön a téli szünet, s alig várom, hogy folytatni tudjam! Az eddigiek is olyan jó hatással voltak rám!!! Nem tudom megmondani pontosan, de ilyen békésnek és nyugodnak - talán a felnőtt koromra visszagondolva - még sohasem éreztem magamat! Szóval KÖSZÖNÖM, hogy ITT LEHETEK!”

MÁR AZ IS EGY CSODA, HOGY TÜRELMES VAGYOK MAGAMMAL. „Nekem is nagyon hasonló a történetem és pont én is el kezdtem összefoglalni magamnak egy pár napja, hogy mennyi minden történt, történik velem itt az Andi által közvetített dolgok hatására. Ezúton is köszönöm Andi! Nekem egy csodálatos karácsonyom volt a szüleim nélkül, Angliában, egy ’idegen’ családnál, akikkel olyan felszabadult tudtam lenni, mint odahaza soha. És békés, nevetős, poénkodós, story-mesélős, zongorázós, kép-nézegetős, fantasztikus megélésben volt részem, tele egy csomó apró ajándékkal, melyek mind Nekem szóltak!!! Figyeltek rám és olyan dolgokat kaptam, amiket szeretek! Maximálisan hiszem, hogy egyfajta jutalomként alakítódott ez így, hogy végre nemet mertem mondani a szüleimnek és felvállaltam, hogy nem akarok hazamenni s az állandó feszültségben, vitatkozásban lenni. Csodálatos volt, van. Persze nem sikerült még mindenben változtatnom, amiben szeretnék, de türelmes vagyok magammal, megértettem, hogy nem megy minden egyszerre. Annyi csoda történt mostanában velem, hogy oohhh! Már az is egy csoda, hogy türelmes vagyok magammal! Na, szóval, csak szerettem volna megköszönni a történetedet, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül. És kívánom mindannyiunknak, hogy folytatódjon tovább ez a csoda az új évben is, hiszen látom, hogy mindannyiunknak olyan sokat ad! Még egyszer hálás köszönet Neked érte, Andi! BÉKÉSEN REAGÁLÓS, NEVETÉSBEN ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET, ÉVEKET KÍVÁNOK MAGUNKNAK! 

KÖSZÖNÖM A „SÁRGA UTAT”. „Szeretném megköszönni mindazt az élményt és tapasztalatot, amit a tanfolyam végzése közben kaptam. Már az első videós találkozás kitágította az érzékelésemet - nem kicsit. A különböző leckéket sorban végezve elindított egy nagyon intenzív önismereti és tanulási úton, amelyen folyamatosan érkeztek az életembe a „megtapasztalni és megtanulni, majd használni” események. Általuk kinyíltak lehetőségek és választhatóságok, amik a valóságom tudatosabb teremtéséhez, megélésekhez és elengedésekhez vezetnek. Nagyon izgalmas és örömteli az egész-még a kevésbé kellemes is... Köszönöm a „sárga utat” a csodák világában. Szeretettel és hálával.”

Az ÖnMunka képzési rendszere mostanra az emberi lény teljességét átfogja, az idegrendszeri-fiziológiai-biológiai alapoktól elkezdve az érzelmi, mentális, viselkedési és szellemi vonatkozásokig. Elméletben és GYAKORLATBAN. Az emberi lény egy komplex és összefüggő rendszer, nem lehet csupán csak az elméjével vagy az érzelmeivel foglalkozni. Illetve hiába foglalkozunk az elméjével, ha nem vagyunk tisztában a fiziológiájával, agyi- és idegrendszeri felépítésével és működéseivel, a biológiai érzelmek szerepével és fontosságával, a pszichológiai fejlődésével. És ha mindezt nem tapasztaljuk meg a SAJÁT RENDSZERÜNKBEN, A SAJÁT TESTÜNKBEN. Ha nem tanulunk meg összekapcsolódni gyakorlatban is a testérzeteinkkel, érzelmeinkkel és az elménkkel.

ÖNMUNKA: ÖNFELFEDEZÉS, ÖNKAPCSOLÓDÁS, ÖNFELNEVELÉS, ÖNGYÓGYÍTÁS - ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI SZINTEN

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

Miért Fontos Megtanulni Érezni az Érzéseinket a Testünkben?

"Amikor elfojtasz egy érzelmet, akkor az idegrendszeredre és az immunrendszeredre is hatást gyakorolsz. Így az érzelem elfojtása - ami túlélési stratégia ahhoz, hogy elfogadható és szerethető lehess - az élet későbbi szakaszában testi betegség forrásává válik." (Dr. Máté Gábor)

Gyerekként sokan elhittük, hogy mi vagyunk a hibásak mindazért, ami körülöttünk történik, mindazért, ahogyan velünk bántak, hozzánk viszonyultak. Ha a szüleink – saját belső feldolgozatlanságukból fakadóan - elhanyagoltak, nem tudtak szeretetet adni, érzelmileg nem voltak elérhetők, vagy akár bántalmaztak minket, kicsiként csak azt a következtetést tudtuk levonni, hogy mi vagyunk érdemtelenek, méltatlanok a szeretetre, figyelemre, gondoskodásra. Ezzel kezdődött a mély, belső, mérgező szégyenben és önvádban töltött életünk, melynek során nem csupán egy hamis ént faragtunk magunknak sok-sok álarccal, hanem jó vastag védelmi páncélt is növesztettünk. Hogy ne kelljen érezni a fájdalmas érzéseinket. De ezzel a saját testünktől, a saját létezésünktől vágtuk el magukat: sokunk egyfajta élő halottként jár-kel a világban.

Az utóbbi években azt találtam mind a saját ön-folyamatomban, mind az emberekkel végzett munkámban, mind pedig a nemzetközi tanulmányaimban, ismeretségemben és olvasmányaimban, hogy számos „spirituális” és önismereti-önfejlesztő módszer, amikkel „gyógyulni” próbálunk, valójában csak még mélyebbre nyomja a feldolgozatlan történeteinket, még inkább fertőzi a sebeinket, mintegy állandósítva a szenvedésünket.  Sokat írtam az ún. spirituális elkerülés jelenségéről, ami - nagyon leegyszerűsítve - arról szól, hogy a gondolkodást használjuk arra, nehogy éreznünk kelljen. Az érzéseinket, fájdalmunkat, történeteinket pedig előszeretettel minősítjük „illúziónak”, azt hívén, hogy akkor majd végre megszabadulunk tőlük.

Amikor nem tanulhattunk meg jól embernek lenni, amikor nem nőhettünk fel, amikor annyira fáj az emberléttel járó sok érzelem és érzés, akkor bármibe belekapaszkodunk. Sima esetben csupán hétköznapi függőségi szerekbe, tevékenységekbe, kapcsolódásokba, míg fennköltebbnek tűnő verziójában a transzcendentális élményekbe, a „spiritualitásba”, „tudatosságba”, és az ezeket zászlajukra tűző módszerekbe. És amikor nem akarunk sebezhetők és emberiek lenni, akkor jön az ötlet, hogy majd leszünk „isteni” vagy legalábbis „emberfeletti”.

Mindez elkerülés és menekülés. A mérgező szégyenünk, az öngyűlöletünk, az erőszak bármilyen formája nem illúzió. És tapasztalatom szerint csak akkor gyógyulhatunk ki belőlük, ha elkezdünk összekapcsolódni a sebzettségünkkel, és megtanulunk ÉREZNI ÉS EMBERNEK LENNI. Ettől élővé válunk újra, megnyílik a szívünk önmagunkra, megesik a szívünk önmagunkon. Szép fokozatosan így tudunk felnőni, éretté válni. S közben előbukkan belőlünk az a csodás, ártatlan, kreatív, áradó, szeretetteli, gyermeki minőség is, aki az előtt voltunk, hogy bezártuk volna önmagunkat ön-védelmünkben.

Saját megtapasztalásom - és szinte minden hozzám eltaláló emberen is azt látom -, hogy az egész önfejlesztést, (spirituális) keresést, változni-gyógyulni vágyást az a tudattalan félelem vezérli, hogy NEHOGY ÉREZNI KELLJEN. Mindenféle elméleteket, módszereket próbálunk azért bevetni, hogy valahogy megússzuk az élet testi szinten megjelenő áramlásának megélését. Mindenre képesek vagyunk a menekülés jegyében, persze nem tudunk róla, hogy ezért tesszük. Pedig mindannyian arra vágyunk, hogy a szívünk meggyógyuljon, hogy újra teljesnek és élőnek érezzük magunkat. Még amikor pl. az érzelmi intelligenciánkat fejlesztjük is, akkor is általában beszélni tanulunk meg az érzelmeinkről és érzéseinkről, fejben marad az egész, nem lesz energetikai szintű megtapasztalás. Pedig ez az, ami valóban felszabadít! És ez az, ami az egész lényedet MEGGYÓGYÍTJA. Ez valódi Ön-Gyógyítás, mely csak belülről érkezhet el.

Az élet valójában sokkal egyszerűbb, mint amit hiszünk róla, és ezt nekem a testemmel, testérzeteimmel, érzelmeimmel való FIZIKAI ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS segített teljességében megélni. Úgy szoktam fogalmazni, hogy visszataláltam az Életbe, ahonnan évtizedekig menekültem, és a kényszeres gondolatok szintjén próbáltam megoldást keresni a szenvedésemre. Hát, nem igazán sikerült. Ugyanezt észlelem azokon a klienseimen is, akik hosszú évek keresése-kevergése-terápiája után (ahol a testi érzések megtapasztalása még csak szóba sem került), végre KINYÍLNAK, magukra találnak, és abbahagyják az agyalgást.

Az érzelmi energiák negatív megítélése, a tőlük való folyamatos menekülés, az elkerülésükre tett állandó, tudattalan manővereink rengeteg élet-energiát szívnak el tőlünk. Mikor pedig ezek az energiák is intelligens ÉLET-ENERGIÁK - hisz mi másért is teremtődtek volna? Az utóbbi évtizedben elterjedt „kontrolláld és szabadulj meg a negatív érzelmeidtől” című hitrendszer pedig még mélyebbre tunkolja bennünk a beragadást, és még véresebbé teszi a küzdelmet. Egyre jobban félünk a „negatív” érzelmektől, mert most már azt is elhittük róluk, hogy miattuk történnek velünk „negatív” események. Ez pedig a végső őrület, a végső ön-erőszak, a végső csapás önmagunk ellen. Mindezt a „jobbítás” és „változtatás” és „pozitivizmus” jegyében.

Düh, szomorúság, félelem, tehetetlenség, magányosság… Idézd fel és tudatosítsd magadban, mit is tanultál meg gyerekként ezekről az érzelmekről. Mit mondtak neked róluk? Mihez kell velük kezdeni? Szabad-e egyáltalán őket érezni? Szabad-e „olyan” lenni? Hogyan néz ki az, ha valaki dühös, fél, tehetetlen? Milyennek ítélték az ilyen embereket? Milyennek ítélted magadat, ha felbukkantak benned ezek az érzelmi energiák?

És hogyan viszonyulsz az érzelmeidhez most, felnőtt fejjel? Mennyire vagy barátságban a félelmeddel, dühöddel, bánatoddal, tehetetlenségeddel, szégyenérzeteddel, magányosságoddal? Mennyire vagy képes megélni őket? És egyáltalán, mi az, hogy megélni az érzelmeket? Szinte semelyikünknek nem volt lehetősége arra, hogy megtanulja szabadon MEGÉLNI, nem pedig KIÉLNI az érzelmek energiáját. Mert minden érzelem energiaként, bizonyos érzetekként jelenik meg a testben. Ezeket az érzeteket pedig kellemetlennek, fájónak, rossznak tanultuk meg, ezért automatikus reakcióként elmenekülünk tőlük. Pedig „ők” mindössze intelligens energiamozgások a testben. Amik sosem kaptak esélyt arra, hogy szabadon áthaladhassanak, megélődhessenek. A megélés, vagyis az érzelmi energia fizikai szintű érzése, megtapasztalása nem egyenlő a „kiélésével”. Amikor pl. felbukkan a „düh”-nek elnevezett energia a testben, fogalmunk sincsen, hogyan legyünk vele, hogyan tegyük lehetővé az áthaladását. A rápakolódott ítéletek és címkék miatt sokan automatikusan és tudattalanul azonnal elfojtjuk az energiát, így bezárva azt az energiarendszerünkbe, s ez által betegségeket, depressziót, szorongást idézve elő. 

"Amikor elfojtasz egy érzelmet, akkor az idegrendszeredre és az immunrendszeredre is hatást gyakorolsz. Így az érzelem elfojtása - ami túlélési stratégia ahhoz, hogy elfogadható és szerethető lehess - az élet későbbi szakaszában testi betegség forrásává válik." (Dr. Máté Gábor)

A szenvedélybetegségekről és függőségekről már nem is beszélve, melyeknek fő oka szintén az érzelmeinktől való megszabadulni akarás. A másik variáció, hogy „kiéljük”, vagyis pl. ordítunk, ütünk, toporzékolunk, törünk-zúzunk. És mindeközben nem vagyunk tudatában annak – hisz sosem mondta nekünk senki -, hogy egyszerűen az energiára fordítva a figyelmünket, képesek vagyunk azt energiaként megélni a testben, vele együttműködve. És akkor az energia megmozdul, átalakul és önmagától fogva, természetes módon távozik.

Az ÖnMunka 15 hetes online képzését úgy alakítottam ki, hogy során megláthasd és megélhesd, hogy MINDEN megtapasztalásod univerzális, nem vagy egyedül a félelmeidben és menekülésedben, mert MINDANNYIAN ezt csináljuk. Meglátod, hogy ebben semmi szégyellni- vagy rejtegetni való nincsen. Megtanulod, hogyan nézz rá mindarra, amit az érzelmekről, érzésekről elhittél, és HOGYAN ÉREZD ŐKET TELJES VALÓJUKBAN. Meglátod, mennyire egyszerű is ez az egész, ha pont fordítva közelítesz hozzá, mint eddigi életedben. Megtapasztalod, milyen felszabadító is megérkezni a testedbe és érezni. Megtapasztalod, hogy erre bármikor képes vagy és nem szorulsz hosszú évekig vagy életed végéig gyógyszerek és terapeuták segítségére. MEGTANULSZ ÉLNI. És ÖRÜLNI az életnek, a testednek, önmagadnak, az emberi kapcsolataidnak.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS
ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI SZINTEN