Szerelmi Történet – Megfelelés Mindenáron 3.

„Honnan tudhatod, hogy egy kapcsolat jó-e vagy sem? Ha letérsz a helyes útról, azt mindig tudod: mégpedig abból, hogy nem vagy boldog. Ezért, ha egy kapcsolat nem jó, mindig meg kell kérdőjelezned a gondolataidat. A te felelősséged, hogy visszatalálj önmagadhoz. Ha sikerül újra értelmes kapcsolatot kialakítanod saját magaddal, egy partner csak hab a tortán. A lehető legnagyobb áldás, amit ember megélhet. A romantikus szerelem ideája arról szól, hogy szükséged van valakire, aki kiegészít téged. Tökéletes őrültség. Tapasztalatom szerint senkire sincs szükségem, hogy kiegészítsen. És paradox módon, amint erre rájövök, onnantól kezdve mindenki kiegészít.” (Byron Katie)

Készülődöm a Szerelem, Szexualitás, Intimitás Tematikus Tréningre, nagyon izgalmas nap elé nézünk. Ahogy gyűjtögetem a feladatokat, az ötleteket, legszívesebben már 2-naposra csinálnám ezt a tréninget. :)

         Mennyi, de mennyi hiedelem tapad a szerelemhez és a szexualitáshoz! Álmok, vágyak, ítéletek, félelmek garmadája. Mikor hitted ezeket el? Mi történik az életeddel, ha elhiszed ezeket a gondolatokat? És csak egy pillanatra engedd meg magadnak, hogy belekukkants úgy az életedbe, hogy nem tudod ezeket elhinni. Hogy nincs több félelem, csalódás, kudarc, elvárás, megfelelés benned. Természetesen ez azért ennél egy kicsit mélyebb és részletesebb Munkát igényel, de hátha kapsz egy kis ízelítőt abból az állapotból, amikor semmit, de semmit nem tudsz elhinni abból, amit a szerelemmel és a szexualitással kapcsolatban elhittél, megtanultál. Megéri alaposan feldolgozni ezeket a hiedelmeidet is, hihetetlen ajándékokkal lepheted meg magadat (és a partneredet), ha ezt megteszed.

         Ma egy újabb részlet Byron Katie, Szükségem Van a Szeretetedre című könyvéből. Ez a részlet bemutatja, mi is zajlik általában a szerelembe esés és az másiktól való eltávolodás között. Nagyon érdemes végigolvasni.

Mint azt tudjuk, szerelembe esni csodálatos dolog. Olyannyira, hogy az ember örökre magáénak szeretné tudni ezt az élményt, és ezért úgy dönt, összeköti életét a másikéval. A szerelem állapotában még szünetel az elfogadás keresése, és vele együtt a fájdalmas gondolatok is. Ebben az időszakban sokat szexelünk – ez az egyik leggyakoribb módja, hogy elmeneküljünk a mentális történések elől. Aztán idővel a szerelem megkopik, legalábbis így tűnik. De miért?

            Íme, egy tanulságos történet egy csendes, otthonülő, könyvtárba járó nőről, aki rendkívüli módon vonzódik egy állandóan szórakozni vágyó autóverseny-bolond férfihoz. Amíg randiznak, a nő úgy tesz, mintha ő is szívesen nézné a versenyeket, és élvezné a festékpisztoly-csatákat, meg az utánuk következő hatalmas bulikat. A férfi észreveszi ugyan rajta a feszültség apró jeleit, de nem gondolja, hogy más, mint akinek mutatja magát – hogy valójában sokkal érzékenyebb. Ami pedig őt illeti, eljátssza, hogy szereti a japán konyhát, és hogy szívesebben marad otthon a nővel, és néz vele filmeket, mint hogy elmenjen a haverjaival a sportkocsmába. A nő erre azt hiszi, hogy a férfi olyan, mint ő, csak épp egy kicsit jobban szeret társaságba járni. Egymásba szeretnek és összeköltöznek.

            Lubickolnak az elfogadásban és az egyetértésben, miközben fogalmuk sincs, mi történik velük. Továbbra is úgy gondolják, a jól sikerült álarc meghozta számukra a várva várt szerelmet. A háttérben azért – bár valószínűleg alig érzékelnek belőle valamit – ott bujkál a kétely s a félelem. Egyikük sem képes teljesen elhinni, amikor a másik ember azt mondja neki, „Szeretlek”. Magukban ezt gondolják: „Azt szereti, akinek mutatom magam; kötve hiszem, hogy az igazi énem iránt is így érezne.” Ha pedig nem először vannak ebben a helyzetben, titokban talán még a következő is átfut az agyukon: ”Imádom, amilyennek mutatja magát, de nem tudom, mit gondoljak az igazi énjéről.” Ezek a kételyek kezdetben nem sok vizet zavarnak, hiszen a szerelmesek boldogan sütkéreznek a pozitív érzésekben, amiket a másik személyéhez kapcsolnak. Az idő múlásával azonban ez a színjáték megbosszulja magát: örömüket egyre inkább beárnyékolja az állandó kemény munka, amivel próbálják magukon tartani az álarcaikat, és a repedéseken át a rejtett félelmek egyre gyakrabban szivárognak ki a felszínre.

            Egy nap aztán a nőnek őszinteségi rohama támad, és bevallja a párjának, hogy inkább otthon maradna a hétvégén, mint hogy kimenjen vele a versenypályára. A férfi összezavarodik, és úgy érzi, cserben hagyták (jóllehet, ő maga a kapcsolat kezdete óta attól retteg, hogy valamelyik haverja meglátja a könyvtárból kifelé jövet). És ezzel megkezdődik a vádaskodás.

            A nő azt mondja: „Hazudtál nekem. Azt mondtad, szeretsz esténként itthon maradni, és időt szánni a kapcsolatunkra.” Vagy ezt: „Régebben szívesen maradtál itthon velem. Megváltoztál. Már nem szeretsz.”

             A férfi erre így szól: „Te hazudtál nekem. Azt mondtad, hogy szereted azokat a dolgokat, amiket én, és hogy bármi is legyen a program, fő, hogy velem lehess.”

            Mélyen legbelül mindketten tudják, hogy a másiknak igaza van, de azt hiszik, kicsúszna alóluk a talaj, ha ezt bevállalnák, és nem vágnának vissza. Szeretnének felhagyni végre a színleléssel, és mégis ragaszkodnak a hiedelmeikhez, hiszen eddig úgy tűnt, ezeknek köszönhetik a szerelmüket. Úgyhogy benne maradnak a szerepeikben, jóllehet, ők már nem is tudják, hogy ezek csak szerepek, és következik egy újabb felvonás: a csalódás és a düh.

            Ebben a fázisban a szerelmesek egyenesen azt is gondolhatják, hogy nem is szeretik egymást. Sőt az is lehet, hogy szakítanak, anélkül, hogy megtudhatnák, kivel is élnek együtt valójában. Az álarcokat minden átmenet nélkül indulatos „én”-bábokra cserélik, és mindketten a másikat okolják az őket ért csalódásért. Mire eljutnak ehhez a patthelyzethez, a párok több lehetőséget is elszalasztanak, hogy visszafordítsák a folyamatot. A nő például azt mondhatná: „Igazad van, drágám, tényleg megpróbáltam megkedvelni az autóversenyt, de nem sikerült. Füldugó nélkül el sem bírtam viselni. Csak azért tettem, hogy szeress. Azt akartam, hogy elfogadj, és érdekesnek találj. Mondd csak, sikerült elérnem a célom?”

            „Micsoda?”

            „Igen, bevallom, hogy hazudtam. Úgy tettem, mintha élvezném az autóversenyt, mert attól féltem, elveszítelek, ha nem így teszek. Igaz ez? Vagy akkor is szeretnél?”

            Ekkor a férfi áll válaszút előtt. Vagy ő is bevallja, hogy nem mondott igazat a szusival kapcsolatban, vagy továbbra is színleléssel vádolja a nőt, és hagyja, hogy a dühös én-báb szóljon belőle. A nő már megtette, amit lehetett: felvállalta a kockázatot, és elmondta az igazságot. Ha a férfi van olyan bátor, hogy csatlakozzon hozzá, és ő is felfedje a maga kételyeit és félelmeit, akkor ketten együtt irányt válthatnak, és ráléphetnek az igazság felé vezető útra. Valami igazán eredeti és csodálatos dolgot élhetnek át: egy őszinte kapcsolat kezdetét – először is önmagukkal, és aztán – ki tudja – talán egymással is.

(Byron Katie: Szükségem Van a Szeretetedre – Vagy Mégsem? – Édesvíz)

Ha szeretnéd felszabadítani magad a megfelelési játszmák és a szerelemmel, párkapcsolattal kapcsolatos hiedelmek alól, szeretettel figyelmedbe ajánlom a következő programokat:

1-1 hely felszabadult a szept. 24-25. illetve október 1-2. ÖnMunka Alaptanfolyamra (ez 2 külön tanfolyam!).

Szerelem, Szexualitás, Intimitás Tematikus Tréning: október 9. vasárnap

Férfi, Nő, Párkapcsolat Tematikus Tréning: november 5. szombat

A Tematikus Tréningeken való részvétel előfeltétele az ÖnMunka Alaptanfolyam. A következő Alaptanfolyami időpont október 29-30. Részletek minden tanfolyammal kapcsolatban itt:

http://kincsamivan.hu/programok.html

Nem Kéne Hisztiznie – Igaz Ez?

„Az emberek sosem egymással találkoznak, hanem az egymásról alkotott történeteikkel.” (Byron Katie)

Fogalmad sincs arról, ki él melletted, fogalmad sincs, ki ő valójában, csak a saját róla szóló történeteidet látod benne. Úgy mondjuk ezt Munka-nyelven, hogy mindenki csupán a történetünk. Ha a valódi létezőt szeretnéd meglátni benne, akkor meg kell vizsgálnod az összes róla szóló történetedet, sőt a saját magadról szólókat is. Ha valóban szeretnéd szeretni, feltételek nélkül, akkor ez az út elvezet hozzá. Saját magadon keresztül.

Nemrégiben egy gyakorló ÖnMunkás elküldte a hisztizéssel kapcsolatos hiedelem részletes megvizsgálását. Arra gondoltam, mindenkinek hasznára válik, hiszen legtöbben bírunk hisztis párral, gyermekkel, szülővel, kollégával, szomszéddal, stb. Kérlek, mielőtt elolvasod, keress egy olyan személyt az életedben, akivel kapcsolatban igaz az, hogy „Jobban kéne kezelnie a hisztijét”, és rá vonatkoztatva Te is csináld végig ezt a Munka önvizsgálatot. Nagy szolgálatot teszel vele magadnak, és a körülötted élő hisztiseknek is. :) Itt annak a személynek a válaszait olvashatod, aki elvégezte ezt a hiedelem vizsgálatot, és természetesen, Te keresd a saját válaszaidat és példáidat. A Munka meditáció – szép lassan, a szívedre figyelve végezd.

A megvizsgálandó hiedelem, tehát: A páromnak jobban kellene kezelnie a hisztijét. (Helyettesítsd be a saját hisztis emberkéddel.)

1. Igaz az, hogy jobban kellene kezelnie a hisztijét? - Igen. (másik lehetőség: Nem)

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy jobban kellene kezelnie a hisztijét? – Nem. (mivel egyelőre nem is teszi) (másik lehetőség: Igen)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem, hogy jobban kéne kezelnie a hisztijét, mikor pedig ő nem teszi? Hogyan bánok vele, hogyan bánok magammal? - Rosszul érzem magam, én is hisztis leszek, nem bírom elviselni, kibírhatatlan, undok, utálatos leszek vele, visszautasítom, visszataszítónak látom őt is, legszívesebben elmenekülnék tőle. Nem tudok magamra figyelni, nem vagyok biztos a belsőmben, nem értem magam, szeretetlen vagyok vele, nem vagyok hajlandó lemenni a szívembe, magamnak is szerzek egy kaki délutánt vagy estét vele.

4. Ki lennék a gondolat nélkül, hogy jobban kéne kezelnie a hisztijét? Hogyan bánnék vele? - Megengedném neki. Ha hisztis, akkor legyen. Tudnék nevetni rajta. Ráhagynám. Megölelném. Látnám benne a szerethetőt. Tudnám, hogy ez is elmúlik, hogy ő szokott ilyen lenni és hogy nála ez természetes életműködés (ez sem igaz). Egyszerűen megvárnám, míg visszajön a hisztimentes párom. Bátor lennék, és erős, magamhoz tudnám ölelni, mert azt viszont tudom, hogy neki az segít. Nem beszélnék annyit vissza neki fejből, tudnám szeretni, amíg ő nem szereti magát. Az, hogyan kezeli a hisztijét, az ő dolga, nem az enyém.

5. Megfordítások:

+ A páromnak nem kellene jobban kezelnie a hisztijét. (Konkrét saját példák, bizonyítékok.)

- Mert erre képes, itt tart, ez a szintje, benne ez még benne van, ő ezt még nem oldotta meg magában. 

- Mert ő ezzel tanít engem a későbbi emberek iránti toleranciára, vele, akit szeretek, tanulhatom meg a tűrést, az alkalmazkodást, az okos bölcsességet, a rugalmasságot, az okos alkalmazkodást. Vele tanulhatom meg, hogy befogjam a számat, amikor azzal ártok magamnak, ami viszont gyakran előfordul.

- Mert nekem erre van szükségem. Nekem egy hisztis pár kell. Valamiért. Talán tudom, hogy miért. Mert nekem egy ilyen pár kell, aki nem tudja jól kezelni a hisztijét.

  

+ Nekem kellene jobban kezelnem az ő hisztijét.

- Mert ő szorul olyankor rá segítségre és nem én. Olyankor ő magatehetetlen, programok alapján működik (nem igaz), de ha ez jön őszintén is belőle, akkor is nekem dolgom ezzel mit kezdeni, az ő olyansága az ő ügye.

- Mert nekem vagyunk együtt, engem tanít, ő az én projekcióm, a mesterem. Ő az én történetem, igazából soha nem találkoztam vele (csak a róla szóló történeteimmel), így nekem kell megoldanom bennem, ha nekem valami nem oké benne. Csak magamra mutogathatok, mert én vagyok a végső, aki marad.

- Mert én előrébb járok bizonyos értelemben, mint ő (igaz ez???), és olyankor kiváló lehetőségem van, hogy ezt megmutassam. Ha olyan nagyon spirituálisan tanult vagyok és istennel összhangban, kapcsolatban, akkor küldött nekem egy pont erre szoruló, erre igényt tartó, erre lehetőséget adó embert. Meg egy embernek álcázott tükröt, hogy segítsen nekem, hogy még jobban hasonlíthassak őrá.

+ Nekem kellene jobban kezelnem az én hisztimet.

- Mert bennem is van egy lökettel, én is ma pont így jöttem ide és akkor, ha olyan nagyon jól tudom a tutit, akkor ne várjak vele, hanem még otthon végezzem el a szükséges óvintézkedéseket (és a Munkát).

- Hívjam fel, hogy baj van és tegyem meg a kéréseimet. Híváskor mindig ajánljam fel, hogy visszautasíthat, és ellenőrizzem, hogy érzi-e rajtam, hogy most szükségből kérek és ajánljam fel neki a visszautasítás lehetőségét.

- Nyomjak le húsz fekvőt, vagy guggoljak harmincat, és rögtön lejjebb vezettem a hisztimet. Nekem van szükségem segítségre, ha magamat rendbe rakom, akkor nem fogok tudni kiakadni az ő viselkedésén.

- Ha megtanulom kezelni a hisztimet, azzal gyakorlok a segítő foglalkozásra, és ehhez a párom kiváló segítő. És máskor meg ő segít nekem, így jár neki, úgy korrekt, ha ő van bajban, én segítek.

- Alapvetően én akarom rendbe rakni magam, ő csak élni akar, nekem kell dolgoznom a hisztimmel. Neki joga van szenvedni és nem tudni kezelnie a saját hisztijét, és külső segítségre várni, mint én szoktam. Tehát magammal kezdődik és neki max. példát mutathatok. Mindez a békés élethez és az emberekkel való bánáshoz hozzásegít engem. Tehát ezt is magamért csinálom, csinálhatom, nem őérte. Az, hogy ő élvezi a gyümölcsöt, az egy külön extra jó dolog. De ez nekem fontos, énértem.

6. Hajlandó vagyok újra megélni, hogy a párom újra hisztis. Mert megnézhetem, hogyan kezelem a dolgot, másképp látom-e már, mi zajlik bennem, elhiszem-e még a gondolatot, beleavatkozom-e még az ő dolgába, elkülönülök-e még tőle.

7. Alig várom már, hogy a párom újra hisztis legyen. Úgyis lesz ilyen. Jobb, ha barátságot kötök ezzel. Előre várom, hogy hisztis legyen, mert ez nekem jó, segít, tanít. Erősebb és bölcsebb leszek általa. Megértőbb és kedvesebb leszek az emberekkel és az ügyfelekkel, ami nekem külön előnyökkel is járni fog. Így teljesen kinyitom magam bármire, ami történhet, letesztelhetem magam, nem menekülök többé, hanem megengedem és elfogadom, hogy az legyen, ami éppen van.

Amíg Te nem teszed rendbe a saját hisztidet, szóljon az bármiről is, addig a hisztit tanítod. És onnan tudod, hogy Te már rendbe tetted a saját hisztijeidet, hogy mások hisztije már egyáltalán nem érint kellemetlenül, nem tudsz többé falat húzni magad és a hisztiző közé, sőt nem is igazán tudod hisztiként értelmezni a viselkedését. Illetve, nem mész bele többé az ő hisztis játékába, ami átmenetileg akár még hisztisebbé teheti. Először nem fogja érteni, mi történt veled, aztán vagy megszokja, és jön veled, vagy pedig megszökik, és keres olyat, akivel tovább hisztizhet. Te pedig megengeded neki, hogy úgy tegyen, ahogy épp tesz.

„Az egyetlen dolog, ami elválaszt attól, hogy Te magad légy a szeretet, az egy gyötrő gondolat.” (Byron Katie)

„Hihetetlen Hiányállapotban Vagyok”

"Az önfelismerés a legédesebb dolog. Megmutatja nekünk, hogyan is vagyunk totálisan felelősek saját magunkért, és a szabadságot csak itt tudjuk megtalálni. Ahelyett, hogy ránk és a világra tekintgetnél a kielégülésed elnyerése érdekében, tekints magadba, és találd meg mindezt önmagadban." (Byron Katie)

Drága Andikám,

Olvasván a mai bejegyzésedet, bátorságot kaptam az íráshoz. Nagyon nagy a zakata. Nem tudom, hogy pontosan ilyen zakatára gondoltál-e, nem tudom, hogy ennek itt a helye vagy sem...  Pár sorban azért elmondanám. Nagyon magam alatt vagyok. Pár hete kezdődött,  nem bírok egyenesbe jönni. Majd a szomszéd lánnyal történt beszélgetés után, már a mécses is eltörött. Beszélgetés után rájöttem, (megvilágosodott előttem), hogy olyan hihetetlen hiány állapotban vagyok, elmondani nem tudom. Hiányzik a gyerek, a család, a boldogság, az élet, a barát(nő) akivel őszintén megbeszélhetném gondjaimat, Rájöttem, hogy tök egyedül vagyok, ami k..va szar érzés. (Utóbbi időben az ünnepek is nagyon bezavarnak. Messze a családtól,  az érzés, hogy egyedül vagy.) Óriási az űr!
Na, ebből hogyan vezet kifelé az út? (Csak azt nem mond, mint mások, hogy férjhez kell menni, meg hogy én választottam az egyedüllétet, ezt az életet.) Mi a túrót tegyek? (És ez most nem önsajnálat.)
Ha van kedved, időd egyszer lereagálni köszönöm. (Vagy ha lehet erre bármit is mondani.)
Jó volt leírni.
Pusza, Évi

Drága Évikém!

Köszönöm, hogy leírtad. Ezek alapján értem az elmúlt két alkalommal rajtad látott nagy bezárkózást, valahogy olyan érzésem volt, hogy teljesen elbújtál.

Pont ilyen zakatára gondoltam, igen. Telitalálat. Az egész életed alapjában megkérdőjelezve, hiányosnak látva. A legerősebb hiedelmed a „Hihetetlen hiányállapotban vagyok.” Ezen nem a férj vagy a gyerek segít, hisz mostanra már Te is teljesen tisztában vagy vele, hogy ezek a külsőségek maximum átmenetileg maszkírozzák el a magányosságunkat. Évi, tudod jól, hogy csak akkor vagy képes egyedül érezni magadat, és magad alatt lenni, ha elhiszed a gondolataidat, mivel abban a pillanatban elkülönülsz a Valóságtól. És az elméd most úgy gondolja, hogy na, tessék, még a magyarázatot is megtaláltam, sőt még a szomszéd lány is ezt mondja. De Te ismersz egy módszert, amivel ezeket meg lehet és meg kell vizsgálnod.

• Igaz az, hogy hiányállapotban vagy? Teljesen, száz százalékig biztos lehetsz ebben?
• Mi zajlik benned, ha elhiszed, hogy az élet minden területén hiányod van? Hogyan tekintesz magadra, másokra, az életre? Milyen elvárásokat, követeléseket támasztasz? Hogyan érzed magad, és hogyan viselkedsz? Mire használod ezt a gondolatot? (Én azért elég erősen felfedezem itt az önsajnálatot, és nyugodj meg, mindannyian ugyanezt csináljuk, és mindig újabb meg újabb köntösbe bújtatjuk.) Kérlek, nagyon alaposan nézd ezt végig, mert ott van az egész illúzióéleted benne.
• Ki lennél a történeted nélkül, hogy hiányállapotban vagy?

Megfordítás: „Nem vagyok hiányállapotban.” "Bőségállapotban vagyok.":  Rengeteg példát keressél, kérlek, amik az életedben jelenlevő bőséget mutatják, piciket, teljesen evidenseket, amiket a hiedelmeid miatt észre sem tudsz venni, ezért nem is tudod értékelni ezt a rengeteg apró bőséget, amit az élet teljesen automatikusan nyújt, semmit sem kell tennünk érte.

Attól, hogy férjhez mész, gyereket szülsz, több időt töltesz a családoddal, vagy barátaid vannak, a belső, képzelt hiányaid még nem fognak felszámolódni. Mindezen dolgok hab a tortán, ha belül rendben vagyok. És ki mondta neked, nekünk azt, hogy ezek a dolgok szükségesek egy boldog élethez? Nyilván, mindannyian elhittük ezt. De akkor ez azt jelenti, hogy egy olyan nő, akinek nincs gyereke, nincs férje, nincs rendszeres kapcsolata a családjával, soha nem lehetne boldog. (Nem is beszélve arról a rengeteg további belénk kondicionált elvárásról, aminek tudat alatt mind megfelelni kívánunk.) Én ennek az ellenkezőjéről tudok teljes mellszélességgel tanúbizonyságot tenni. Ahogy felszámoltam a hiedelmeimet, telt meg az életem csodás bőséggel, attól függetlenül, hogy mi van benne kívülről. Évi, nem tudom, mennyire rendszeresen végzed a Munkát, de nagyon fontos lenne. Hogy már automatikusan észrevedd, hogyan csinálódnak az újabb és újabb történetek az elmédben, és rögtön megkérdőjelezd őket. Javasolnék egy Munka-párt, akivel nagyon mélyen megnyílhattok egymásnak, és ez által olyan barátra is rögtön szert tehetsz, akire vágysz. Ezeket a lépéseket senki nem tudja megtenni helyetted, és ezt is nagyon jól tudod.

Érdemleges még a barátság témaköre. Mihez van szükséged barátra/barátnőre? Mit vársz tőle? Mit biztosítson az életedben? Hogyan viselkedjen? Mitől nevezel valakit a barátodnak? Hagyományosan legtöbben a barátainkat „használjuk”. Arra, hogy meghallgassanak, elfogadjanak minket, társaságot biztosítsanak magányunkban, és ezt leginkább úgy tegyék, ahogy azt mi elképzeljük. Olyan gyakran beszéljünk, találkozzunk, ahogy az nekem jó, úgy szóljanak hozzám, ahogy én képzelem, értsenek egyet velem, értsék meg a fájdalmamat, érdeklődjenek irántam, legyenek nagyon figyelmesek velem. És ha nem ilyenek, akkor máris nem szeretem őket, nem is barátok többé. Hát, ez nem barátság. Ez elvárás-lista. És ugyanolyan játszma, mint amit a párkapcsolatainkban játszunk. Amíg úgy gondolom, hogy barátra van szükségem, addig saját magammal nem vagyok barátságban, addig azt szeretném, hogy más szeressen, meghallgasson engem, pedig én saját magamat nem szeretem és nem hallgatom meg. És sokszor pont olyan „barátra” lelek, aki ugyanúgy szenved, mint én, és a közös szenvedésünket nevezzük el barátságnak, hisz olyan jól megértjük egymást.

Javaslom az összes Olvasónak, hogy nézze végig a baráti kapcsolatait, fedezze fel, mire is „tartja” ezeket az embereket. Ha valami nem tetszik bennük, tessék leírni, és megvizsgálni a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal. Ez a saját magammal folytatott barátsághoz vezető utam, az önszeretethez, hisz pont olyan emberek vannak körülöttem, akikre szükségem van ahhoz, hogy felismerhessem magamat.

És még egy utolsó megvizsgálni való:

„Meg kéne találnom a kivezető utat.”

Évi, pont a befelé vezető utat kéne megtalálnod, mint mindannyiunknak, elindulni felelősségteljesen magad felé, rendíthetetlenül, megállíthatatlanul, mert eldöntöd, hogy igenis boldog szeretnél lenni. A boldogság bent vár, nem a gyerek, férj, barátok, család formájában. Amíg belül nincs meg, addig ők maximum átmenetileg tesznek boldoggá. Évikém, ne várj tovább magaddal, kérlek. Van elég időd magadra, tessék minden egyes nap megvizsgálni egy hiedelmet, nagy-nagy alapossággal.

Szeretettel, Andi

Merj Szeretni – Egy Őszinte Levél

Merj megnyílni. Merj őszinte lenni. Merj történetek nélkül áramlani. Merj sebezhető lenni. Merj önmagadba nézni. Merd önmagadat felvállalni. Merj megengedni. Merj adni. Merj kapni. Merj hinni annak, ami van. Merj hinni a csodákban. Merj szeretni. Merj sírni. Merj élni. Merj játszani. Merj…

Mindez nonszensz is, mert ha még nem mersz, nem is tudsz merni, és nem is kell merned, mivel a félelmeid gúzsba kötnek. Semmi gond, csak végezd a Munkát. Rendszeresen. És a merészséged önálló életre fog kelni. Minden felsorolt vonatkozásban, és még jóval többen is. Nem Te fogod csinálni, tudod, hanem magától csinálódni fog. Szeretném, ha minél többen találkozhatnánk ott… Itt…

„Amint megnyílsz a szeretetnek, elveszíted az egész világodat. Vége. Ennyi volt. A szeretet semmit nem hagy. Totálisan kapzsi. A fájdalmunk a tagadásában van. Nincs semmi, mit nem adnál oda valakinek, ha nem félnél. És ezt nem tudod a te időd előtt megtenni. Egyelőre semmit nem kell adnod; csak kérdőjelezd meg a gondolataidat a Munkával. Amikor megértéssel tekintesz a gondolataidra, rájössz, hogy semmi veszítenivalód nincsen. Így aztán, végül kísérletet sem teszel a védekezésre. És akkor mindenedet odaadni kiváltsággá válik.” (Byron Katie)

Merészen és szeretettel osztom meg Veletek a következő levelet.

Valami Varázslat – A Kind of Magic

Most először érzek valami olyat, amit eddig sosem. Most először engedi meg nekem valaki, hogy az legyek, aki vagyok. Tényleg az lehetek, aki vagyok. Most először érzem, hogy nem baj, ha hibát követek el, mert nincs hiba. Most először nem rágom magam agyon szavakon, gondolatokon, érzéseken, mert nincs miért. Nem kell játszmákra, álarcokra, megjátszásokra, sértődésekre figyelnem. Könnyű ez? Annak tűnik. Én sosem szerettem a játszmákat. Mindig azon gondolkodtam, mennyivel egyszerűbb lenne az életünk, ha mindenki megmondaná, megmondhatná, amit gondol, amit érez.

Most először fontos nekem valaki, akit nem akarok, hogy fontos legyen. Most először vagyok fontos valakinek, akinek nem akarok fontos lenni.

Tudod, először nem történt semmi különös. Rád találtam az interneten, illetve először nem is Rád, hanem a blogodra. Tetszett, amit olvastam. Aztán írtam Neked, aztán válaszoltál, aztán elkezdtünk kommunikálni. Már a legelején az volt az érzésem, sokkal többet elmondhatok Neked, mint amit a legtöbb embernek valaha is elmondanék. Hogy miért? Fogalmam sincs. Csak láttam, éreztem valamit, valami olyan finom áramlást, olyan jó értelemben vett ellenállás-nélküliséget, amihez foghatóval még nem találkoztam. Olyan volt, mint a víz. Olyan, mint a múlt heti sétánk. Valami olyan, amiből meg lehet érteni, de inkább csak érezni, milyen az a „semmi”. A semmi, ami mégis minden. Nem a gondolataidba kúszik be, hanem a bőröd alá, észrevétlenül. Eljut minden zsigeredig, néha a sárba taszít, néha az égig emel. Rabul ejt, mégis szabad maradsz. Tökéletesen szabad. Hullámzik, ugyanúgy, mint minden. Nem is hullámzik, inkább pulzál. Hol gyengédebben, hol erősebben, de mindig érzed.

Megítéltelek Ítélkezőlapon. Nem volt más választásom, mint elvégezni a Munkát Rád. Muszáj volt belenéznem, mi az, ami ennyire más. Mi az, ami ennyire felkavar és mégis hihetetlen békét ad egyszerre, egy időben. A kind of magic.

Nem mondanék igazat, ha azt írnám, könnyű erről írni. Úgy főleg nem, hogy tudom, Te is elolvasod majd. Nem akarok mindenképp jó benyomást tenni Rád, de nagyot hazudnék, ha azt mondanám, nem várom izgatottan a reakciódat. Hogy miért? Mert ez a kettősség teszi igazzá az érzéseimet. És tudod, óriási könnyebbség, hogy le is írhatom őket.

Amikor régebben írtam Neked bármit, volt, hogy ötpercenként megnéztem az e-mail fiókomat, válaszoltál-e. Aztán szép lassan leszoktam erről, mert egyre inkább kézzelfoghatóvá vált az a „más”. Először csak az érzésekben, aztán a gondolatokban, aztán mindenhol, mindenben. Valahogy kezdem megérezni a Valóság Szentségét. Nem gondolkodom rajta, mi lesz majd, mit gondolhatsz. Látod, azt hogy „Mit érezhetsz”, már nem mertem leírni. Nem lenne őszinte. Pedig tiszta őrület, pontosan tudom, és mégsem tudok semmit. Benne van az összes lehetséges folytatás. Minden. Tudod, azt adtad nekem, hogy lassan megtanulom megengedni a Valóságnak, hogy úgy alakuljon, ahogy alakul. Hogy minden az legyen, ami. Mindent megölelek. Illetve majdnem mindent. Azért van még mit tanulnom.

Hiszen erről szól az élet. Tapasztalunk, tanulunk, majd tapasztalunk, és ismét tanulunk. Sosem lehet a végére érni. De ami menet közben vár ránk, az maga a Csoda. A kind of magic. Nem a cél, az út maga.

Tudod, sokáig úgy voltam, mint a Kis Herceg. Megírtam az e-mailt és felkészítettem a szívem. Aztán inkább nyitva hagytam a szívem, mégsem érzem, hogy veszélyben lenne. Ez hihetetlen. Én azt tanultam, hogy vigyázni kell. Vigyázni kell magunkra, el kell rejtenünk az érzéseinket és az érzelmeinket, mert kihasználhatják őket. Érdekes, most vagy megőrültem, vagy igazam van. Nem rejtek el semmit. Nem lehet rejtőzködve élni. Nagy dolgokat befogadni meg főleg nem. Tudod, lesz, ami lesz, nyitva hagyom a szívem. Ha tévedek, akkor jó. Ha nem tévedek, az meg szuper.

Tudod, ilyen szabadságot még nem éreztem senkivel kapcsolatban. Ezt néhány hete még el sem tudtam volna képzelni. Előkerült bennem valaki. Ünneplem a megszületését. Valaki, aki mindig is ott volt, de senkiben sem volt annyi bizalom, és elvárásmentesség, hogy észrevegye. Senkit sem hibáztathatok érte, mert bennem sem volt meg a bizalom és az elvárásmentesség. Benned megvolt.

Nem tudom, milyen lett ez a kis írás. Az igazság akart lenni. Egy elvárásoktól, játszmáktól mentes vallomás. Olyan valami, ami csak az, ami. Semmi több. Szerintem akkor ér a legtöbbet.

Miben Más Byron Katie Munkája?

Szia Andi!
Miben látod Osho, Byron Katie és Eckhart Tolle között a különbséget? Én is elolvastam jó pár könyvet a témában, de az alap mondanivaló szinte mindenhol ugyanaz. Sőt, ha jobban belegondolok nem is kell ilyen messzire menni, Szepes Mária is megfogalmazta már az elme veszélyes játékait, amik szépen, lassan de biztosan megmérgezik az embert. (már, ha hagyjuk...)
Kíváncsi vagyok a véleményedre. Puszi, Hédi

Kedves Hédi! Elég alaposan ismerem Osho és Tolle munkásságát is, szinte az összes könyvüket olvastam, mindkettejüket kivételes erejű tanítónak tartom, és mindenkinek ajánlom a műveik megismerését. Byron Katie Munkája abban más, a fő különbség abban rejlik, hogy ő egy nagyon egyszerű és gyakorlatias, a nyugati életmódnak megfelelő módszert is mellékel, míg a többiek nagyrészt leíró jelleggel mutatják be a problémát, és azt, hogy hova is „kellene” eljutnunk ahhoz, hogy „boldogok” legyünk. Ez egy hétköznapi halandót nem sokkal visz közelebb önmagához, persze, tudatában lesz annak, hogy játszmákat játszik, meg hogy "valahova" el kéne jutnia, csak épp nem tudja, hogyan. És ez, tapasztalataim szerint, sokakat újabb adag frusztrációval tölt el.

Még van egy fontos különbség: BK barátként tekint az elmére, sok irányzat pedig kikiáltja azt a főbűnösnek, ami újabb játszmákat generál. A Munka megbarátkoztat minden hiedelmeddel, és azok szépen elengetődnek. Ami pedig marad az az, amiről a többiek is beszélnek: egy tágas, örömteli tudatosság.

Maga Eckhart Tolle a következőképpen nyilatkozott Katie módszeréről:

„Byron Katie Munkája óriási áldás bolygónk számára.”

A TIME Magazin szerint: „Byron Katie az új évezred spirituális innovátora.”

A Munka nem az intellektushoz szól, nem újabb halott tudással tölti fel az elmét. A Munka legyalulja azt a halott tudást, amit magunkra szedtünk, és kinyitja a Szívet. Mostanra rengetegen minden „tudást” magukba szívtak, és sokan újabb bástyákat építettek belőle. A Szívük pedig még mindig zárva van, mert bezárták az elméjüket abba, hogy ők már tudják. Zárt elme=zárt szív, nyitott elme=nyitott szív. Legegyszerűbben összefoglalva: Kiváló Tanítók sokasága elmondja, hogy MIT, Byron Katie Munkája pedig megmutatja, HOGYAN. Ha eleged van az elméletekből, és végre valóban megismerkednél saját magaddal, a Szíved mélységeivel, akkor a Munka segítségével ezt megvalósíthatod.

Puszillak, Andi

Idézet egy másik levélből:

„Mennék is, meg nem is az Alaptanfolyamra… Roppant érdekesnek tűnik most a téma, de ugyanakkor az is bennem van, mi van, ha ez is egy újabb sikertelen próbálkozás lesz csak?” Mónika

Kedves Mónika!

Sajnos, sokan vannak vele úgy, mint Te, mostanra eljutott oda a magyar keresgélők nagy része, hogy mindenből kiábrándult, mert semmi sem segít hosszú távon. Hát, persze, mert nem ott és nem úgy nyúlnak a problémához, ahol és ahogy az van. A Munka ezért is kivételes, mert ha "bekattan", akkor nincs visszaút, valódi lényedet kelti életre, mindezt nagyon gyakorlatiasan, és folyamatosan tágulsz, folyamatosan nagyobb örömben éled az életedet. Ez saját tapasztalat, és sok más külföldi és magyar ember tapasztalata. Az a bibi, hogy nem egynapos csodamódszer, amire mindenki vágyna. Olyan pedig nincs. Olyan rengeteg van, ami annak hirdeti magát, na, ezekből volt elegük az embereknek, mert a gatyájukat is kifizették, aztán ott vannak, ahol voltak, vagy még mélyebben, a béka feneke alatt.

És persze mindez így van rendben, mert mindenkinek megvan a saját útja, kinek mikor világosodik ki, hogy az alapprobléma a saját gondolatainak az elhívése, vagyis az emberként egyelőre elkerülhetetlen téves azonosulás a gondolatainkkal, a hiedelemrendszerünkkel, a véleményeinkkel. A Munka rendszeres végzése felszámolja ezt a megkérdőjelezetlen hiedelemrendszert. Az életünk pedig folyamatos, szeretetteljes áramlássá válik.

„Azt szeretnéd, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?”

„A gondolataid választanak el a valóság és a szeretet érzékelésétől.”

„Az igazságot nem szeretjük hallani, mert általában ellentmond annak, amit hiszünk. Az elme feladata, hogy elmeneküljön a kérdések elől, és bebizonyítsa, hogy a vélekedéseink igazak.” (Byron Katie)

Férfi Parkolópályán, Avagy Szexet Akarok

Szia, Kedves Andi!

Mostanra már meg merem kérdezni Tőled: amikor egy férfi férfiként van "parkolópályára" állítva (úgy másfél éve), azt hogy kell "Munka" szerint kezelni? Tudom, ez csak okozat, de számomra igencsak megkeseríti a jelent, sokszor nehéz koncentrálni miatta. Viszont nyilván megvan az oka, nem elviselhetetlen, de jelenleg ez a legfrusztrálóbb tapasztalásom. Bele se merek gondolni, mi lesz tavasszal. Most még hosszúak és vastagok a ruhák...:-)

Remélem nem baj, hogy megkérdeztem.
Szeretettel: K.

Kedves K., köszönöm, hogy megtisztelsz ezzel a merész kérdéssel. Először is csak találgatni tudok, hogy miért vagy parkolópályán. Gondolom olyasmi, hogy az Asszonykád nem akar veled szexelni, akár "büntetésből", akár mert nem kívánja a szexet. A szexualitásban a párkapcsolatunk összes játszmája kicsúcsosodik, mivel rengeteg ősi, generációs hiedelem nyomja rá a bélyegét erre a területre (is). Szóval, először is le kéne írnod az összes szexmegvonással kapcsolatos gondolatodat. Főleg, hogy miket gondolsz emiatt a Párodról, és természetesen saját magadról. Illetve, hogy mit jelent az, ha van jó szex egy kapcsolatban, és főleg, mit jelent az, ha nincs jól működő szex. És mit mond ez Rólad, mint férfiról?

A másik nagyon fontos fókuszpont, hogy ha szexelni szeretnél, akkor miért nem szexelsz mással? Itt tudod nyakon csípni azokat a hiedelmeket, melyekkel saját magadat teszed parkolópályára, mint férfi. Miért maradsz egy olyan kapcsolatban, ahol nem azt kapod, amit szeretnél? Mitől félsz, mi történne, ha elmennél ebből a kapcsolatból? Mit gondolnál magadról, ha kapcsolaton kívül szexelnél? Ezekkel a hiedelmeinkkel nem nagyon szeretünk szembesülni, olyan mélyen belénk "rágódtak" társadalmilag, nemileg, mindenhogyan. Attól félünk, hogy ha megvizsgáljuk őket, akkor majd szexámokfutó vagabondok leszünk, egyik ágyból ki, másik ágyba be. :-) Ha megvizsgáljuk a hiedelmeinket, akkor valami teljesen más világ tárul fel előttünk, mint azt korábban a korlátolt elme el tudta volna képzelni. És általában pont nem az következik be, mint amitől a hiedelmünkkel óvni próbáltuk magunkat.

Még egy pont, hogy amíg fontos nekem a szex, addig ne csináljak úgy, mintha nem lenne az. Ebbe a csapdába sok ezoterikus-spirituálista beleesik, egy időben én is szerettem hangoztatni azt, hogy én már "felülemelkedtem" a szexen. Persze, ezt egy hosszú ideje meglévő kapcsolatban nem nehéz elhitetnünk magunkkal... :-) Egészen addig, amíg be nem jött egy új férfi az életembe, akivel szívesen "alulemelkedtem". És közben dühös voltam magamra, azt hívén, hogy nekem ezt már nem szabadna. A szavaidból nem azt veszem ki, hogy számodra ez épp dilemma lenne, csak azért írtam le, hogy ilyesmi is bejátszhat.

Nagyon komplex ez a témakör, elvileg szerepel is a Tematikus Tréningek között a Szexualitás, lehet, hogy ideje lenne meghirdetni. :-)

A teljesség igénye nélkül annyit még, hogy a tiszta, őszinte kommunikáció erről a kapcsolaton belül nagyon sok mindent tud elindítani, helyre tenni. Hogy félelem és bűntudat nélkül tudjunk beszélni a Párunkkal ezekről a fontos gondolatainkról, problémáinkról, megéléseinkről. Természetesen ez is egy tanulási folyamat, és ahogy egyre kevesebb hiedelmem marad, úgy válok egyre nyitottabbá is, úgy osztom meg magam egyre inkább a másik emberrel. És úgy válik egy csodás játékká is még egy olyan mondat is, hogy "Édesem, olyan régen szexeltünk, hogy félek a tavasztól, nehogy le kelljen vennem a vastag ruhákat. Mit gondolsz Te erről? Mit javasolsz, hogyan lehetne ezt a helyzetet orvosolni? Kíváncsi vagyok a véleményedre." Így működik ez egy nyílt, őszinte kapcsolatban. Én emellett vagyok, és szuper lenne, ha minél többen tudnánk így élni az életünket. És semmiképp ne várjam a Páromtól, hogy ő is így gondolja, és ő is őszinte legyen velem. Az összes adu-ász az én kezemben van, mégpedig a saját hiedelmeim megvizsgálásának formájában. Az ő hiedelmeinek megvizsgálása pedig az ő dolga. Ha nyitott rá, akkor segítek neki. És még akár egy jó kis szeretkezés is kisülhet a dologból… :-)

Kiegészítésként ajánlom annak a hiedelemnek a megvizsgálását, hogy „Szexelnem kéne.”

1. Igaz az, hogy „Szexelnem kéne”?

Igen/nem/nem tudom. (Nincs magyarázkodás, védekezés, bizonyítékkeresés.)

2. Teljesen, 100%-ig biztos lehetek benne, hogy „Szexelnem kéne”? Igen/nem/nem tudom.

3. Mi zajlik bennem, hogyan reagálok, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy „Szexelnem kéne”, közben pedig egy jó ideje nem szexeltem, és előreláthatólag nem is nagyon fogok. Becsukott szemmel utazgass magadban ezzel a kérdéssel.

Mit érzel? Hol érzed a testedben? Hogyan bánsz magaddal, miket gondolsz magadról, szereted ilyenkor magadat? Hogyan tekintesz a Párodra/Nőkre/Férfiakra/ Potenciális Szexpartnerekre, ha elhiszed ezt a gondolatot? Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Milyen képek jelennek meg a fejedben? Ez a gondolat feszültséget okoz benned vagy békességet? Milyen menekülési útvonalat választasz, hogy enyhítsd a feszültséget? (Hűtő, pohár, cigi, nasi, távirányító, lövöldözős játék, meditáció, egy jó kis futás, agyalás, panaszkodás, felnőtt tartalmak nézegetése az interneten… stb.)

Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el ezt a gondolatot?

4. Csukd be a szemed, és tedd fel magadnak a kérdést: Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy „Szexelnem kéne”?

Csak szemléld magad kívülről, ahogy éled az életedet, és nem tudod elhinni ezt a gondolatot, vagy nincs ott a fejedben. Milyen az életed a gondolat nélkül?

Nézzük a Megfordításokat:

Az eredeti állítás: „Szexelnem kéne.”

+ Ellentétére fordítás: „Nem kéne szexelnem.”

Melyik igazabb, az eredeti vagy ez a megfordítás? Ha épp nem szexelsz, hogyan lehetne igaz az, hogy szexelned kéne? Gondolod, hogy attól fogsz szexelni, ha elhiszed, hogy szexelned kéne? Katie valamelyik felvételén egy hölggyel vizsgálta meg ezt a gondolatot, és azt mondta neki: „Ha most épp szexelned kéne, akkor elvonulnál a szobádba, és önkielégítést végeznél.” Amíg nem szexelek, addig nem szexelek. És addig nem is kéne. Amikor pedig szexelek, akkor épp az a dolgom. Mindkét esetben a valóságról beszélünk, nem pedig az általunk elképzelt illúzióról.

Emellett, kérlek, keress 3 okot arra, mire is jó neked az, hogy egy ideje nem szexeltél. Mit tanulhatsz meg ennek segítségével saját magadról?

+ A gondolataimra/gondolkozásomra fordítás: „A gondolataimmal kéne szexelnem.”

Ez azt mondja nekem, hogy kerüljek a lehető legintimebb viszonyba a gondolataimmal (itt most főként a szexualitással kapcsolatosakkal, de jöhet minden), bújjak beléjük, essek szerelembe velük, vizsgáljam meg őket, juttassam el őket a csúcspontra, és közben nem tud más történni, mint hogy én magam is csúcsra jutok. Olyan csúcsra, aminek az orgazmus jelenthet. És ha ezek után még szuper szexem is van, az hab a tortán.

Végezetül egy igazán bevállalós idézet Byron Katie-től, Férfiak – Nők, készüljetek! Tényleg ő mondta! Imádom, hogy ilyen teljesen tabunak tűnő dolgokról is ilyen természetességgel nyilatkozik.:-)

„Ha erekciód van, az azt jelenti, hogy szexuálisan izgalmi állapotban vagy” – igaz ez? Teljesen biztos lehetsz ebben? Mindent elhiszel, amit csak gondolsz? Hogy mit jelent egy erekció valójában? Erekciót. Ennyi. A róla szóló történeteddel kezdődik a szenvedésed. Például, ha olyan hiedelmet dédelgetsz, hogy az erekciódat valahova tenned kell, és épp nincs hová tenned, ettől fogsz szenvedni. Ha nem hinnéd el a gondolatot, hogy valamit kezdened kell vele, akkor egyszerűen kapcsolódnál hozzá, eggyé válnál vele, és ez önmagában a teljesség élménye lenne – az eleje, a közepe, és a vége. Nincs orgazmus, nincs ejakuláció, csak egy gyönyörű, erektált pénisz, ami a semmiből bukkant elő, majd a semmibe tér vissza.”


(Ma valamiért az egész szöveg dőlt betűs lett, nem tudom visszacsinálni. Ez van.) 

Borul a Bili, de Kitartás!

Nagyon izgalmas a szinkronicitás abban, ahogy felkerül egy bizonyos téma blogra, az élet pedig pont rájátszik, csak hogy még nyilvánvalóbbá váljon az, ami leíródott. Itt van például ez a tegnapi bejegyzés, melynek az egyik lényeges pontja az volt, hogy, idézem:

„Abbahagyhatod a szenvedést. Tényleg teljesen abbahagyhatod a szenvedést, itt és most. Mindössze fel kell adnod mindent, amit hiszel. El kell dobnod a véleményeidet, el kell dobnod a hiedelmeidet, még a saját nevedbe vetett hitedet is fel kell adnod. Mindezt fel kell adnod, de semmi mást nem kell tenned. Add fel mindezt, és akkor boldog leszel, teljesen boldog és szenvedéstől mentes, örökre.” A legtöbb ember számára ez elfogadhatatlan üzlet. (Adyashanti)

Aztán délután felhív egy Kedves Barátom, aki jó ideje szintén elég mélyen mászkál magában, és olyan történeteket mesél a körülötte levő emberekről, melyek azt mutatják, hogy mennyire „süketek” is tudunk lenni, mennyivel kényelmesebb a szokásos, másikra mutogatósdit játszani, mint odafigyelni arra, hogy mit mond egy olyan ember, aki már nagyon máshogy látja, tapasztalja és éli. Hab a tortán, mikor még azt is az orra alá dörgölik, hogy hát biztos ő nem csinál valamit jól, mert már nem itt kéne tartania, ha az a Byron Katie, és áttételesen az az oraveczandi annyira okos. Ja, és még koktélcseresznyét is biggyeszt a habra, amikor kijelenti, hogy az az ’oraveczandis’ dolog nem tűnik nagyon frankónak, mindezt úgy, hogy a dolgot sem ismeri, engem meg pláne. A dolgot pedig azért nem tartja frankónak, mert a párja, fia, lánya, szülője, vagy bárki közelije már nem úgy viselkedik, mint korábban. Nem játssza többet azokat a játszmákat, amiket azelőtt, és ez sokszor felbillenti az „egyensúlyt” egy kapcsolatban.

Képzeld csak el, ha eddig egy drága papucs férj, vagy egy tudd-hol-a-helyed asszonyka voltál, aki mindent megtett azért, hogy a párja szeresse, elfogadja, és jól bánjon vele, most pedig elkezded kicsikét úgy élni az életedet, ahogy neked jó. Olyasmiket kezdesz el csinálni, amit eddig a békesség kedvéért nem engedtél meg magadnak. Most nagyon leegyszerűsítem a dolgot, és a valóságban természetesen mindkét fél teljesen tudattalanul manipulálja a másikat, így vannak beteges egyensúlyban az energiák. Lényeg, hogy ha ez a bekövesedett, jól megszokott energia az egyik fél részéről megszakad, akkor ott borul a bili. Hacsak nincs a másik félben is vevőkészség az önmagával való szembesülésre. Ha nincs, akkor az ilyen ember nem a megoldás felé halad, hanem még mélyebbre ás a konfliktusban, és az önigazolás megannyi formáját vonultatja fel magának, demonstrálva, hogy „Persze, hogy nekem van igazam, a másik pedig hülye.  És elfogadhatatlan üzlet, hogy én feladjam a nézőpontomat.”

         Általában beszélgetünk is erről az ÖnMunkásokkal, és most ezzel a bejegyzéssel nekik is szeretném üzenni, hogy kitartás. A másik emberből ilyenkor a félelme beszél, attól fél, hogy elveszíti azt, akit eddig ismert, és hogy az a „valaki”, aki lett, már nem is szereti őt. Az ilyen ember hatalmas lehetőséget kap az élettől, hogy ő is kihúzza a fejét a homokból, nekünk pedig az a dolgunk, hogy mindent megvizsgáljunk magunkban a Négy kérdéssel és Megfordításokkal, amit ezek a helyzetek felszínre hoznak bennünk. Ez a tisztulási folyamat természetes velejárója. És legyünk hálásak a körülöttünk élőknek, hogy minden rejtegetett hiedelmünkkel szembesítenek minket. Hiszen csak a dolgukat végzik, hogy mi teljesen felébredhessünk. És ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell tűrnünk, és olyan emberekkel kell élnünk vagy találkoznunk, akik saját megvizsgálatlan hitrendszerük tudattalan támadásait intézik ellenünk.

         Nem egyszer éltem már meg, hogy úgy jönnek hozzám emberek, hogy azt várják, majd én 2 óra alatt megszabadítom őket az évtizedek óta felgyülemlett kakitól, majd pedig, ha ez nem sikerül, akkor hátat fordítanak ennek az egésznek, és működésképtelen marhaságnak titulálják. Többször megfordult már a fejemben, és többszörösen „végigmunkázott” csomagocskám, hogy „Túl nagy felelősség emberekkel foglalkozni”, „Nem is ezt kéne csinálnom,” „Abba kéne hagynom.” Amikor elhiszem ezeket a gondolatokat, akkor el tud menni a lelkesedésem egy rövid időre, aztán már egyre hamarabb helyrebillen(tem). Mert pillanatok alatt kérdőjelezem és fordítom meg a fenti állításokat, és mert tisztában vagyok azzal, hogy miért csinálom, amit csinálok.

         Azért csinálom, mert szeretem, azért csinálom, mert olyan örömben tudom élni az életemet, melyről régen álmodni sem mertem volna, azért csinálom, mert ez valóban működik, és mert „Túl nagy felelősség nem foglalkozni az emberekkel.” Ha csak egyetlen ember élethez való hozzáállása akkorát fordul, mint az enyém, akkor már „megérte”. És hál’ istennek, egynél jóval több ilyen embert látok. Valaki soha nem is találkozik velem, csak rátalál a blogra, aztán elindul. Ezt például tegnap kaptam:

 „Szia! Köszönöm, hogy annyi napomat megmentetted: mert hazajöttem és elolvastam az aktuális blogbejegyzésedet, aztán már másképp láttam a napomat is... (Gyöngyi)

Szívesen! Ezer örömmel. További kitartó ÖnMunkálkodást kívánok Nektek.

Szeretettel, Andrea

„Az önvizsgálat kegy. Felébred benned, élővé válik, és nincs olyan szenvedés, mely lábon maradna vele szemben. Át fog venni „téged”, és többé nem számít, mit is hoz eléd az élet, „jót” vagy „rosszat”. Kitárod a karjaidat akár a legrosszabbnak is, ami csak történhet, mert az önvizsgálat mindig megtart – biztonságosan, édesen, az elejétől a végéig. Még a legkeményebb probléma is édes, természetes történéssé szelídül, saját magad felismerésének lehetőségévé. És amikor mások rettegnek, te a tisztánlátás és a könyörületesség megtestesülése vagy. Te vagy az élő példa.” (Byron Katie)

Lábtörlő Lét - Még Egyszer a Bizalomról

Úgy tűnik, folytatást kíván a tegnapi bejegyzés a Bizalomról. Idézek egy frissen beérkezett kérdést ezzel kapcsolatban: „Pont most olvastam a bizalommal kapcsolatos bejegyzést. Mi van akkor, ha újra megbíztam az illetőben és szó nélkül többször megint átcseszett? De tényleg, és amikor rákérdeztem és kiderült, hogy tényleg hazudott, közölte, hogy én egy sérült vagyok... Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Többé már nincs kedvem hinni egy ilyen emberben. Mennyi esélyt kell adni valakinek?”

Ez az olvasó nem olvasta el alaposan a tegnapi bejegyzést. (Ajánlom a felfrissítését: A Bizalomról) Kihangsúlyoztam, hogy hülyének és lábtörlőnek nem kell lenni, és Katie példája a többszörösen későn érkező barátról is erről szólt. Katie úgy fogalmazta meg ezt, hogy egy idő után egy bizonyos viselkedés már „nem hatékony”. De nézzünk akkor további gyakorlati eseteket, amikor érdemes elgondolkozni azon, hogy meddig játsszuk még tovább a játékot. Mert a „hiba” a mi készülékünkben van: valamilyen tudattalan félelmünk, hiedelmünk tart vissza minket attól, hogy tisztázzuk a helyzetet, vagy kilépjünk egy olyan kapcsolatból, ahol lábtörlőnek használnak minket. Pontosabban, senki nem tud lábtörlőnek használni: te teszed magadat lábtörlővé, amikor hagyod, hogy újra meg újra lejátszódjon ugyanaz az eseménysor. Lehet, hogy ez így nem tetszik neked; az életed azonban nem attól fog új irányt venni, ha benne maradsz a szmötyidben, hanem akkor, ha szembenézel az áldozatiságoddal. Áldozatnak lenni sokszor könnyebb, mint őszintének lenni magammal és másokkal, és felülvizsgálni a félelmeimet. És amíg a neheztelés legkisebb csíráját is érzed valaki iránt, a Munkád nincs elvégezve.

Fontos azt is tudnod, hogy ez egy folyamat, mely türelmet, kitartást és finom bánásmódot kíván meg tőled saját magad iránt. Sokan úgy gondolják, hogy beszélgetnek velem egyszer, vagy eljönnek egy egynapos tanfolyamra, ahol én csodát teszek velük, és másnaptól minden csupa királyság lesz az életükben. Hát nem. A Munka munkás. Viszont azon kevés módszerek közé tartozik, melyet egyedül is tudsz végezni, nagyon élvezetes, és ha rendszeressé teszed, akkor hamar van látványos eredménye. Az eredmény pedig az, hogy rá sem fogsz ismerni az élethez való hozzáállásodra, saját magadra, és a körülötted levő emberekre. No, de vissza a bizalom-megingós példákhoz.

1. Megbeszélem egy barátommal, hogy találkozunk x órakor. Elkésik. Egyszer rendben, fel sem hozom. Aztán másodszor is, majd újra és újra. Dühöngök, méltatlankodok, vádolom, hogy nem tart tiszteletben, nem vagyok fontos számára, stb. Először is ezeket a gondolataimat mind megvizsgálom a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal. És dönthetek úgy, természetesen, hogy annyira szeretem ezt az embert, hogy bevállalom, továbbra is ilyen késősen találkozzunk, de tudjak arról, hogy rajta semmit nem kérhetek számon. Ha ő ilyen késős, az az ő dolga. Ha ez nekem probléma, akkor nem találkozom vele többet, vagy kitalálok valami alternatív megoldást a randijainkra. Ha nincs begőzölve az agyam a dühtől, akkor pillanatok alatt találok ilyen megoldást.

2. Tegyük fel, hogy felveszek egy alkalmazottat, akinek ilyen meg olyan feladatai vannak. Mondjuk, elég sűrűn előfordul, hogy az alkalmazott nem kap részletes útbaigazítást arról, mit és hogyan várnak el tőle – általános az a tünet, hogy feltételezzük a másikról, biztos úgyis tudja. Ő meg persze nem meri megkérdezni, nehogy hülyének tűnjön, és rossz benyomás alakuljon ki róla. TISZTA KOMMUNIKÁCIÓ! Tessék elmondani neki, megbeszélni vele, tájékoztatni, írásba foglalni. Lehet, hogy belekerül egy órámba, de utána sokkal könnyebb dolgom lesz a teljesítmény értékelésekor. Ha azt tapasztalom, hogy nem végzi rendesen a munkáját, akkor leülök vele beszélgetni, megkérdezem, tisztában van-e minden feladatával, képes-e a kívánt szinten megcsinálni őket. Ha azt mondja igen, kap még egy esélyt. Ha ezután is folytatódik a nem megfelelő munkavégzés, akkor azonban már nem hatékony megtartanom ezt az alkalmazottat. Érdemes megkérdezni tőle ilyen esetben, hogy ő elégedett-e a saját munkájával, és ő alkalmazná-e saját magát? Általában ő is teljesen tisztában van a helyzettel és a teljesítményével. Nincs háborgás, harag – tények vannak. Ha én még x-edszer is belemegyek a játékba, akkor csakis én vagyok a felelős érte. Ha nekem fontos a cégem hatékonysága, sikeres üzletmenete, akkor az ehhez megfelelő emberekkel kell dolgoznom, amúgy pedig ne csodálkozzam, és ne a nem erre a feladatra való személyt okoljam. És nézzem meg, hogy mi az, amiért még mindig ott tartom a cégnél.

3. Pénzt adok kölcsön valakinek, elfelejti időben visszaadni. Vagy egyáltalán nem adja vissza. Megfogadom, hogy soha többet, aztán, amikor megint jön, újra nyúlok a zsebembe. Aztán szenvedek, hogy már megint nekem kell kajtatnom a pénzem után, meg milyen szemét, hogy nem képes visszaadni, és újra fogadkozom. És ez így megy. Megállítani csak én tudom. A döntő pont ebben a helyzetben ott van, amikor jön és kéri a pénzt. Miket gondolok akkor? Miért adok? Miért nem mondom azt, hogy nem? Sokan ilyenkor attól félnek, hogy nélkülük az illető akár meghalna, reménytelenné válna az élete. Vagy, hogy elveszítenék ezt az embert, és még mindig jobb így, mintha nem lenne. Vagy rossz barátnak, szülőnek tarják magukat, ha nem adnak. Nos, ezek azok a hiedelmek, melyek „odaadatják” veled a pénzt. Amíg ezeket elhiszed, nincs nagyon választási lehetőséged. És addig mindig lesz olyan helyzet, amikor kihasználva érzed magadat. A gondolataidat csak te tudod meghallani, utána megvizsgálni a Munkával.

Ebbe a pakliba tartozik még a partnerünk iránti bizalom elveszítése, főként az ún. megcsalás által. Ez egy nagyon komoly, összetett téma, amivel majd külön szeretnék foglalkozni.

Mindenből, ami történik, épülhetsz, tanulhatsz. A dolgok érted történnek, esélyt adnak arra, hogy tudatos szintre juthasson benned mindaz az eltemetett hiedelemrendszer, amit születésed óta magadévá tettél. Ha az élet nem zajlana, akkor sosem ébredhetnél magadra. Szóval, fogadd nagy-nagy nyitottsággal, bármit hozzon is eléd – ez vezet el valódi önmagadhoz. Mert minden és mindenki csupán a dolgát teszi, hogy ez megtörténhessen veled. Katie megfogalmazásában:

„Megbízik a megbízhatatlanokban, épp úgy, mint a megbízhatókban. Mindannyiukban megbízik, teljesen, hogy azt teszik, amit tesznek. És mivel mind pontosan ezt teszik, sosem csalódik. Az emberek azt tesznek, amit tesznek – ebben teljesen megbízhat. Milyen jó, hogy ez itt megmondta az igazat; nézd csak meg mindazt az ajándékot, mely ebből fakadt. Milyen jó, hogy a másik pedig hazudott; nézd meg abból mi minden ajándék származott. (Byron Katie)