Lehet, hogy Károdra Van a Vonzás Törvénye, az Önfejlesztés és a Spiritualitás?

Elképzelhető, hogy nem fog tetszeni Neked ez az írás, mert ellentmondani látszik annak, amit az utóbbi években ELHITTÉL, és azóta is MEGKÉRDŐJELEZETLENÜL, MEGVIZSGÁLATLANUL HISZEL. Ismerősek a következő szavak és mondatok - hiedelmek?

„Fejlődnöm kell, ki kell lépnem a komfortzónámból, meg kell tanulnom a tudatos teremtést, célokat kell kitűznöm és elérnem, folyton jobbítanom kell magam, meg kell valósítanom önmagam, emelnem kell a rezgésszintemet (jajjj), meg kell tanulnom elengedni, minél többet kell a vortexben tartózkodnom (jujjj), csak pozitív gondolataim és érzelmeim lehetnek, jelen kell lennem, el kell jutnom a feltétel nélküli szeretethez, fel kell ébrednem/meg kell világosodnom, ki kell kerülnöm a karma körforgásából (persze).”

„Én teremtem a valóságomat; A negatív érzelmeimmel vonzottam be a betegségemet/ ezt az eseményt; Amit adok, azt kapom; Ahogy rezgek (én rezgek ám!), olyan dolgokat fogok bevonzani az életembe; A pozitív pozitívat vonz, a negatív pedig negatívat; Minden a Vonzás Törvénye alapján működik.”

Senkit nem szeretnék bántani, hisz mindenki pont azt hiszi, amit hisz. Pont azt tudja hinni, amit hisz, az elme általában nem kérdezi meg, hogy „Elhiggyük-e ezt a valamit itt, Kedves Gazdám?” Csak rácuppan és elhiszi, mivel ez a dolga, és egész életünkben erre kondicionáltuk. Addig, amíg fel nem merül bennünk az igény, a nyitottság arra, hogy kérdéseket tegyünk fel. Amíg ezerrel hiszem, amit hiszek, nem engedődik meg, hogy kinyíljon az elmém. És igen, az önfejlesztéssel, vonzással, teremtéssel, önkereséssel, spiritualitással kapcsolatos hiedelmek is hiedelmek. Sokszor a LEGMAKACSABB fajtából. Az elme olyan mértékben képes azonosulni ezekkel a hiedelem-rendszerekkel a változás, fejlődés, spiritualitás, jobbítás nevében, hogy nagyon nehéz még csak észrevenni is, mennyire beléjük záródtunk. Mutogatunk kifelé másokra, akik nem járnak azon az úton, mint mi, látszólag nem akarnak változni, célt kitűzni, megvilágosodni, akik nem veszik észre, milyen negatívak és begyepesedettek. És nem vesszük észre, hogy mi is pont annyira bezártak és begyepesedettek vagyunk, mint amilyennek őket LÁTJUK ÉS ÉRZÉKELJÜK a saját hiedelmeink kivetüléseként.

Elsősorban arra hívlak most, hogy vizsgáld meg a fenti készpénznek vett hiedelmeket. Bármelyiket és mindegyiket, amelyiket eddig eszedbe sem jutott hiedelemként látni, hisz hát „persze, hogy így van”. Pl. „Folyton fejlődnöm kell.” Vagy: „Meg kell világosodnom.” Vagy „A negatív érzelmeimmel vonzottam be ezt a…” Vagy: „Minden a Vonzás Törvénye alapján működik.” EGYENKÉNT vedd vizsgálat alá ezeket a hiedelmeket, szépen elmélyülve önmagadban és a kérdésekben. Lehetővé téve, hogy kapcsolatba kerülj egy olyan dimenzióval, a NEM-TUDÁSSAL, ami mindig itt van, békés és nyugodt, nincsenek elvárásai és diktátumai, csak legtöbbünk teljesen elvesztette „vele” a kapcsolatot, mert egy pillanatra sem állt meg, hogy megnézze, TELJESEN BIZTOSAN TUDHATJA-E, hogy amit hisz, az úgy van. Csukott szemmel ajánlom végezni. Engedd bele magad a kérdésekbe és VÁRJ, HOGY FELBUKKANJON A VÁLASZ. Ne ugorj rá az eddig készpénznek vett válaszokra, engedd meg, hogy most kicsit másképp legyen. A Munka nem gondolkodás, hanem elmerülés, meditáció, ahol egy egész másfajta valóság tárul fel számodra, mint amit eddig láttál.

• Ki mondja, hogy úgy van?
• Mikor hitted el, hogy úgy van?
• Honnan vetted, hol hallottad, hol olvastad?
• Teljesen, száz százalékos bizonyossággal tudhatod, hogy úgy van?
• Tudhatsz-e bármit is teljes bizonyossággal?
• Az adott hiedelem békét vagy feszültséget kelt benned?
• Mi zajlik benned, ha elhiszed az adott gondolatod s közben azt látod, hogy még nem úgy van az életed?
• Hogyan éled a mostani életedet, ha elhiszed az adott gondolatot. Mennyire vagy képes itt lenni, most, megélni azt, ami most van, úgy ahogy az van?
• Hogyan bánsz önmagaddal, ha elhiszed, hogy…?
• Mitől akarod megóvni magad ezzel a hiedelemmel?
• Mi elől menekülsz ennek a hiedelemnek a segítségével?
• Mi mindent nem vagy képes megtenni, ha ezt hiszed?
• Mennyi energiád megy el az életben arra, hogy ezzel foglalkozol?
• Mit remélsz kapni, ha majd „oda” jutsz?

• Üldögélj kicsit, és nézd meg, ki vagy a gondolat nélkül. Csak nézegesd az életedet, a felbukkanó élet-képeket, ahogy felkelsz reggel, teszed a dolgod, és soha többé nem merül fel benned az a gondolat, hogy…

Végül pedig fordítsd meg az állítást és keress példát arra, hogyan igaz így is. Írok ide pár példát:

Eredeti: „Ki kell lépnem a komfortzónámból”

Megfordítás: „Be kell lépnem a komfortzónámba.” – Fedezd fel, mi mindent hittél el magáról a komfortzónáról, ismerkedj meg vele, barátkozz össze vele. Fedezd fel, mi mindentől védett meg idáig, vedd észre, hogy mekkora szolgálatot tesz neked, mert megvéd a képzeletbeli félelmeidtől. Segítségedre van abban, hogy felfedezd, mitől is félsz, és aztán rá tudj nézni ezekre a félelmekre. Lépj bele, merülj bele, és vedd észre, hogy semmi más, mint képek és szavak sorozata, melyeket a valóságnak hiszel.

Eredeti: „Folyamatosan fejlődnöm kell.”

Megfordítás: „Folyamatosan visszafejlődnöm kell.” – Nézd meg, milyen nézőpontból igaz, hogy a folyamatos fejlődni akarással inkább visszafejlődsz. Pl. valójában visszafejlődsz a saját magaddal való kapcsolatban, mert nem hogy jobban szeretnéd magad, hanem még kevésbé, ha nem látod a „fejlődés” jeleit. Visszafejlődhetsz az elme nyitottságában, ha csökönyösen ragaszkodsz ahhoz, hogy fejlődnöd kell, az életed élvezetéről már nem is beszélve. És igen, valójában mindannyiunknak „visszafejlődnünk” lenne érdemes abból a sok minden mentális, ragacs-történetből, melyeket teljesen tudattalanul cipelünk. És amik folyamatos menekülésben, küzdésben, rettegésben, keresésben tartanak minket.

Eredeti: „Én teremtem a valóságomat.”

Megfordítás: „Nem én teremtem a valóságomat.”

Résztvevő: Én teremtem a valóságot.

Byron Katie: A valóság már meg van teremtve, te csupán történetet mesélsz arról, ami megteremtetett.

Az alapvető ön- és valóság-erőszakoló félreértésünk az, hogy van itt egy „én”, akinek hatalmában áll a „valóságot” megteremteni. Hogy van itt egy „én”, akinek irányítása van afelett, ami történik. A „tudatos teremtés” azt a hamis illúziót adja, hogy „te” vagy a dolgok irányítója és a valóság majd neked engedelmeskedik. Belegondoltál már abba, mekkora arrogancia ezt hinni? És igen, szeretjük a dajkameséket. Te meddig hiszed még el őket? És igen, megszoktuk, hogy fejjel lefelé látunk, csak ennek nem is vagyunk tudatában. Ki vagy a történeted nélkül?

Te teremted a szelet, az esőt, a napsütést, a meleget, a hideget? Az utcádba behajtó autót? A kerteden átsétáló macskát, a fenyőfán csiripelő madarat? A téged nem kedvelő főnöködet, a dacos gyerekedet, a kelést a bőrödön, az orrod előtt elhúzó trolit, a forgalmi dugót, a kedvesed csókját, édesanyád elutasítását? Te teremtetted azt, hogy apukád fiatalon meghalt? Hogy a szüleid elváltak? Hogy nem érkezik meg a Nagy Ő az életedbe? Hogy ellopják a pénztárcádat? Folytassam?

Folytasd nyugodtan magadnak. És üldögélj a saját példáidban: hogyan lehet az igaz, hogy semmi közöm nincs ahhoz, ami történik? Lehet, hogy a világ csak úgy történik? Lehet, hogy csak szeretném elhitetni magammal, hogy irányításom van felette? Lehet, hogy csak kétségbeesve próbálok minden elképzelést megragadni, mely illuzórikus, jövőbeni biztonságot látszik nyújtani, csak azért, hogy ne kelljen megtapasztalnom a jelenben felbukkanó, nem kívánatosnak, rossznak megtanult érzelmeimet és érzéseimet? Lehet, hogy az egész életem egy félreértés ily módon? Lehet, hogy nincs egy olyan pont, ahova majd egyszer eljutok, és ott végre megnyugodhatom? Lehet, hogy bármit megtennék azért, csak NE KELLJEN EZT AZ EMBERI ÉLETET AZ Ő TELJESSÉGÉBEN MEGTAPASZTALNOM? Lehet, hogy érdemes lenne ezt az egészet valahogy teljesen megfordítva vizsgálnom? Lehet, hogy itt lenne az ideje, hogy a jelenben felbukkanó megtapasztalásaimmal foglalkozzam, hogy észrevegyek mindent, ami elvon innen, ahol épp vagyok, ahol az élet zajlik? Lehet, hogy az élet sokkal egyszerűbb, mint elhittem, lehet, hogy az élet pont az és pont úgy, ahogy most van és most történik?

Megengedem-e magamnak, hogy megálljak egy pillanatra és magamba eresszem mindezt? Megengedem-e magamnak, hogy ne nekem legyen igazam? Megengedem-e magamnak, hogy belemerüljek az életbe, a testembe, a menekülésre kényszerítő érzéseimbe, és kíváncsian megtapasztaljam, MI IS TÖRTÉNIK, HA VÉGRE MEGÉRKEZEM IDE ÉS MEGÉLEM AZ ÉLETET, AZ ÉRZÉSEKET címkék, történetek és értelmezések nélkül?

Egyszerűen csak vedd észre, hogy menekülsz. Vedd észre, ha mentális biztonságot, egy képekben kivetített jövőt és az általuk előidézett, kellemesnek megtanult testi érzeteket hajszolod. Vedd észre, mennyire nem bízol abban, ami van. Hogy mennyire hibásnak véled a valóság útját, és mennyiféle módon próbálsz valami „jobbat” kihozni belőle. Hogy mennyire félelmetesnek tűnik egyszerűen csak NEM TUDNI, egyszerűen csak LENNI. Mert az elme mindig hajtani fog. El innen. Ezt pedig csak úgy tudja elérni, ha mindig talál valami kivetnivalót azzal, ami épp van, mindig valamilyen módon hiányosnak láttatja és érzékelteti, így mindig elkerülésre, elmenekülésre késztet. Zsigereinkbe ivódott a fájdalom elkerülése és az öröm keresése. Csak épp az, amit fájdalomnak hiszünk, nem az, hanem az élet aktuális megjelenésének az ÉRTELMEZÉSE. És amit örömnek hiszünk, az sem az, hanem egy másik értelmezés. Tudom, nem ezt hallottad és tanultad eddig. Tudom, hogy nehéz lehet egyáltalán csak beengedi is mindezt. Mégis biztatlak rá. Mert az ÉLETET egyetlen „helyen” fogod megtalálni: itt és most. És csakis akkor fogsz végleg megnyugodni, ha minden értelmezésedet és ellenállásodat felszámolod az élet éppen felbukkanó megjelenéséről. Mert az mindig csak van. Mondhatni semleges. Csak évezrednyi megvizsgálatlan ős-történetünk vetül rá. (Erről részletesebben írtam egy régi bejegyzésben: Miért érzékelem ilyennek a világomat?)

Byron Katie: Egyet értesz azzal, hogy azért akarod a sikert, mert azt hiszed, hogy akkor békére lelsz?

Férfi: Igen, pontosan.

Byron Katie: Nos, ahogy itt ülsz ebben a székben és megtapasztalod a téged körülölelő támogatást, vedd el, amiért jöttél, anélkül, hogy a testednek hatalmas utat kéne megtennie azért, amid MÁR MOST is megvan. Ha a békességet keresed, azt ÖNMAGADBAN találod meg. Itt és most keresd meg a békességet, odabent, ne odakint a világban. Aztán pedig élvezd a külvilágot, ahogy az megélődik rajtad keresztül.

„Mindannyian arra kondicionálódtunk, hogy a mindenkori megtapasztalásainkat megmérjük egy kozmikus hőmérőn, mely megmutatja, milyen messze jutottunk az úton és milyen messze vagyunk még a céljainktól. Amikor épp fájdalmat, félelmet, kételyt vagy szomorúságot tapasztalunk, azt az ítéletet hozzuk meg, hogy biztos rosszul csinálunk valamit, rossz úton haladunk. „Rossz vagyok” – jelentjük ki. „Nem megfelelő megtapasztalás!” Amikor pedig boldogságot és örömöt tapasztalunk, azt a következtetést vonjuk le, hogy jól haladunk és közeledünk a tökéletes jövőbeni cél-ponthoz. „Jó vagyok” – szól az ítélet. „Ez a megfelelő megtapasztalás!” De a MÉRŐMŰSZER HAZUGSÁG. Mert a valóságban nincsenek mérőműszerek, nincsen senki, aki előírná, mi is a helyes megtapasztalás. Nincs egy rögzített pont a jövőben, mely felé haladunk, NINCS VÉGSŐ MEGPIHENÉSI HELY. A jelenbeli megtapasztalásunk sosem jelent semmit és sosem valami másnak a jele, és nem is egy lépcsőfok a valami felé vezető úton. Sosem a siker vagy kudarc barométere, és egyáltalán nem figyelmeztet arra, hogy milyen közel vagy távol vagyunk az otthontól. A jelen megtapasztalás maga az Otthon. És ha bárki is valaha máshogy beszélt neked erről, csupán azért tette, mert a saját mérőműszer-ketrecébe zárva érezte magát. Hagyd abba a méricskélést, az összehasonlítást és élj át minden pillanatot úgy, ahogy van. Történetek nélkül. Itt nincs ketrec. Így máris és mindig haza érkezel.” (Jeff Foster)

Várlak szeretettel 4 intenzív nap megtapasztalásra, méricskélés, viszonyítás, hazugságok nélkül. Egy találkozásra a történetek nélküli önmagaddal. Csak nyitott elmére van hozzá szükséged. És tán egy kicsit arra, hogy eleged legyen a jövőbeni keresgélésből, az állandó méricskélésből és az önmagaddal és az élettel vívott harcból. Ha már tényleg megnyugodnál – VÉGLEG -, várlak szeretettel:

4-napos Byron Katie Munka-Önvizsgálat Intenzív, augusztus 10-13.

Részleteket itt találsz: 4-napos Munka Intenzív

A Mindig Tökéletes Pillanat - Ajándék Önmagadnak

„Csak akkor tudsz nyitott lenni az életedet megváltoztató válaszokra, ha nem tudod, mit keresel.” (Byron Katie)

Az utóbbi napokban elfogyott az írás-ihletem. Teljes nyugalom honol odabent, nem kívánkozik ki semmi megosztanivaló. Attól a hiedelmemtől azonban nem sikerült megszabadítanom magam, hogy Karácsonyra szeretnék adni Nektek valamit, Kedves Olvasóim. Így esett a választásom egy olyan Tökéletesség-Hála Gyakorlat megosztására, melyet minden pillanatban újra és újra odaajándékozhattok magatoknak – ez is vele a célom. Hogy ne csak egyszeri ajándék legyen, hanem folyamatosan hozzájárulhasson csodás önfelfedezésetekhez. Ez a gyakorlat a teljesen nyitott elmének való. Ha megnyílsz a nem-tudásra és vársz, a csodák önmagadból bukkannak fel. Nyitott Elme = Nyitott Szív.

Ez a gyakorlat csak a SAJÁT VÁLASZAID révén „végződik el”. Semmit nem mond és nem is ér sokat, ha csak elolvasod. Nagyon egyszerű és gyorsan „megcsinálható”. Már amennyiben sietsz. Ha nem, akkor az egész Ünnepet a Pillanat Tökéletességének tudatosságában töltheted. És az egész Életedet is. Nincsenek hibák.

Boldog Karácsonyt Kívánok Nektek, Egy Nyitott Szív Szeretetével.

És hogy egymást is megajándékozhassuk, megköszönöm, ha megosztjátok, mi minden tökéletességet találtatok. Ezt megtehetitek Megjegyzésben a bejegyzés után, vagy a nyilvános ÖnMunka Facebook oldalon:

https://www.facebook.com/pages/Önmunka-Az-Önsegítés-Magasiskolája/147437935280927

Ez A Pillanat Teljesen Tökéletes

Hozd magad a jelen pillanatba, az éppen zajló életedbe. Érezd a testedet itt és most, és figyeld meg, épp hol vagy, épp mit csinálsz, épp hogyan érzed magad… és tedd fel magadnak a kérdést:

Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?

Várj csendben, türelmesen, gyengéden, hogy a szíved megadhassa a választ. Vedd észre, ahogy az elme sikítozni és tiltakozni szeretne, bármi történjék is. Te csak figyelj a szívedre, és várd a válaszát.

Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?

Hogy még mélyebb válaszokat kaphassál, tedd fel ezeket a kérdéseket magadnak:

·          Ha tudom, hogy ez egy Barátságos Univerzum, ahol minden értem történik, nem pedig velem, hogyan, mivel biztosítja számomra ez a pillanat pont azt, amire szükségem van?

·          Mi teljesen tökéletes számomra abban, ahol épp vagyok, abban, ahogyan érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

·          Mi teljesen tökéletes más emberek számára abban, ahol épp vagyok, abban, ahogy érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

·          Mi teljesen tökéletes valójában az egész világ számára itt és most abban, ahol épp vagyok, abban, ahogy érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

Vedd észre, hogy ha nem hasonlítod magadat másokhoz vagy valamilyen idealizált képhez a fejedben, nincs-e minden a lehető legnagyobb rendben itt és most?

Tényleg bármi másra szükséged van, mint ez a pillanat, amit ez a pillanat nyújt számodra?

Kibővített változat minden napra

Ha naponta minél sűrűbben végzed ezt a gyakorlatot, azt tapasztalhatod, hogy az egész én-tudatod, idő- és helyérzékelésed elkezd változni, nyílni és tágulni. Ennek érdekében tartsd fenn a szándékot, hogy minél gyakrabban megállsz, és felteszed magadnak a kérdést: „Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?”

Írd fel a kezedre, címkézd ki a tükörre, vagy a számítógéped monitorjára. Oszd meg a családtagjaiddal, barátaiddal, kollégáiddal, és próbáljátok meg úgy játszani ezt a játékot, hogy naponta többször meglepitek egymást ezzel a kérdéssel, és akkor mindketten megálltok egy időre, és megkeresitek a válaszokat. Egymásnak is meséljétek el a válaszaitokat.

Reggel, még a szemeid kinyitása előtt tedd fel magadnak a kérdést. Tedd fel vezetés vagy metrózás közben, a fürdőszobában, evés közben, veszekedés, szeretkezés, sétálás, bármilyen tevékenység közben. Kérdezd meg magadtól, miközben este vetkőzöl, és lefeküdni készülsz, miközben az elalvásra vársz. „Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot? Figyelj, hallgass, nézz mélyen magadba a kiáramló válaszokért.

„Az élet egyszerű. Minden érted történik, nem pedig veled. Minden pontosan a megfelelő pillanatban történik, sem túl korán, sem túl későn. Nem kell, hogy ezt szeresd... csak épp sokkal könnyebb, ha így teszel.” (Byron Katie)

A Munka Négy Kérdése a Világ Körül

A napokban kukkantottam meg Byron Katie hivatalos honlapján (www.thework.com) a 2011-es programokat, egyrészt kíváncsiságból, másrészt pedig azért, mert sokáig nem volt véglegesítve az idei európai School helyszíne. Mostanra a programban is szerepel, hogy újra a német Bad Neuenahr-ban lesz a 9-napos School, és az év első napjaiban olyan „turbulenciát” vettek a körülöttem keringő információk, hogy nagy hirtelenjében jelentkeztem School Staff tagnak, vagyis segítő személyzetnek. Hamarosan visszajeleznek, mekkora erre az esélyem, majd tudósítalak Benneteket. Mindenesetre alapvetően a magyar-angol tolmácsolási szolgáltatásaimat ajánlottam fel extra tudás gyanánt, hogy ennek segítségével más, angolul vagy németül nem tökéletesen beszélő magyarok is részt vehessenek a School-ban.

A másik érdekesség, amit a programnaptárban láttam, hogy májusban Katie Moszkvában, utána pedig Tokióban tart 2-napos „Szeretni, Ami Van” tréninget. Utána a School előtt még utazgat kicsit Európában, megy Londonba és Amsterdamba – ezeket a rendezvényeket is szíves figyelmetekbe ajánlom, ha szeretnétek egyszer Katie-t élőben megtapasztalni. Főleg azért, mert ezek akár egy átlagos magyar pénztárcával is megfizethetők. Részletek itt: http://www.thework.com/events.php

Szóval, a Munka terjed szépen a világban, épp ezért is gondoltam, hogy lefordítom a Katie pár évvel ezelőtti, dél-afrikai látogatásáról szóló írást. Ez következik most.

„Az utóbbi 20 évben Katie emberek százezreivel osztotta már meg a Munka csodálatosan egyszerű eszközét, bárhová hívták is a világban, ő ment, és Munkázott. Végre eljött hozzánk Dél-Afrikába és Namíbiába is, és vég nélkül adott magából azoknak, akiket a szenvedés vagy az összezavarodottság hozott el hozzá.

The Work, vagyis A Munka, nem egy újabb motivációs technika, sem pedig az elmének az illúzióvilágban való további elsüllyedését szolgáló eszköz. A Munka inkább a Szókratész és Buddha-féle hagyományt követi, vagy a későbbi tanítók közül Ramana Maharshiét és J. Krishnamurtiét, amennyiben egy Önvizsgálati folyamat, melynek során az elménk történeteinek megkérdőjelezésével megláthatjuk a valóságot, azt a valóságot, mely szerzett kondicionálásunk rétegei alatt mindannyiunkban ott van.

Mint Katie első könyvének címe, „Szeretni, Ami Van” (magyarul A Négy Kérdés) is utal rá, A Munka a pillanatnyi valóság teljes elfogadásának állapotába juttat el minket, ahol többé már nem veszekszünk azzal, ami épp van, hanem megengedjük magunknak, hogy minden pillanat a saját teljességében bontakozzon ki. És így válunk a valóság teremtő résztvevőivé. Ez nem azt jelenti, hogy fatalista módon elfogadjuk a szenvedést és a fájdalmat, hanem azt, hogy dinamikus módon kicsomagoljuk azokat a történeteket, melyek magát a szenvedést okozzák.

Fokvárostól Windhoekig, Johannesburgtól Durbanig, Katie nagy hozzáértéssel és gyengédséggel csomagolta ki a résztvevők szenvedéstörténeteit: fájdalmas kapcsolatok, szülő-gyerek problémák, vakság, hajthatatlan főnökök és alkalmazottak, a meghalás magányossága, korrupció, bűnözés, gyerekverés – néhány a megvizsgált témakörök közül. És minden egyes esetben Katie olyan „teret” hozott létre a résztvevőkben, melyben megláthatták, hogy a szenvedést az elme összezavarodottsága okozza. A könnyek helyét nevetés vette át, és az elme örökös ragaszkodása vélt igazságához alázattá és együttérzéssé alakult. Érdekes módon, volt egy téma, ami a világnak ezen a részén nagyon égető probléma – a rasszizmus -, mely nem került terítékre. Katie figyelmét ez ugyan nem kerülte el, ő azonban sosem erőltet senkire semmit, és mindig olyan körülményeket teremt a résztvevők számára, hogy azok a számukra legkényelmesebb „helyről” dolgozhassanak. Sokaknak már önmagában az is nagyon félelmetes lehet, hogy 500 ember előtt beszéljenek problémáikról, de azok a bátor emberek, akik kiültek Katie-hez, és végigcsinálták vele a Munkát, békével a szívükben és az elméjükben távoztak.

Hogy milyen is Katie közelről? Említhetem a reaktivitás teljes hiányát, még akkor is, amikor már végtelenül kimerült volt a megállás nélküli előadásoktól és egy fárasztó allergiától; vagy mesélhetek egy olyan nőről, aki teljesen jelen van az előtte ülő(k) számára; a végtelen gyengédségéről egy szeretteit elvesztett gyerek iránt; a fantasztikus humorérzékéről, mely még az epés újságírói megnyilvánulások közepette sem hagyta el. És arról a majdhogynem kézzel fogható szentségtől, mely belőle árad. De azt hiszem, számomra, a legpontosabb válasz erre a kérdésre az, hogy Katie élő kitükröződése annak a képességünknek, hogy érett, épelméjű emberi lények lehetünk.

Nem azért jött Dél-Afrikába és Namíbiába, hogy egy újabb self-help (önsegítő) programot értékesítsen; hogy milliókat keressen azzal, hogy karcsúbb testet, betegség nélküli életet, a lelki társ megtalálását, vagy anyagi bőséget ígér az embereknek. Ehelyett ő négy kérdéssel érkezett, melyeknek a segítségével mi magunk fedezhetjük fel a saját válaszainkat. Ő, természetesen, magasan képzett és csendesen támogató kérdező, és empatikus hallgató. Ahogy emberek százai előtt végezte a dolgát, végtelen csendesség és nyugalom honolt, a közönség sosem adta jelét semmiféle nyugtalanságnak.

Természetesen a közönség nem minden tagja akarta azt, hogy az önvizsgálat darabokra tépje az illúzióit. Egy nő azt hangoztatta, hogy teljesen biztos benne, hogy egy nap majd megtámadják a bűnözéstől sújtott Dél-Afrikában. A Munka, abban a pillanatban tán nem volt neki való. Nem volt képes meglátni, hogy saját magát támadja olyan gondolatokkal, melyeknek semmi köze nem volt a jelen pillanat valóságához; abban a pillanatban tökéletes fizikai biztonságban volt, csupán a gondolatai vették el tőle ezt a biztonságot. De Katie nem intellektuálisan győzi meg az embereket, mivel ez nem szüntetné meg az elkülönülést. Ő finoman áttért a következő jelentkezőre. Ha fent kívánjuk tartani a szenvedésünket, az a mi dolgunk. A Munka nem hajlandó besétálni abba a csapdába, hogy nagyokos legyen, és jól meg akarja szerelni a világot. Állítólag Buddha is azt mondta: „Megmutatom a szenvedést, és megmutatom a szenvedés végét is.”

Katie egyik sokszor idézett mondata szerint A Munka érzéstelenítés nélkül végzett radikális műtét, ami azoknak szól, akik már igazán belefáradtak a szenvedésbe. És a dél-afrikai közönségek válaszaiból ítélve, sokan már eljutottak erre a pontra.

Durbani tartózkodásuk alatt, Katie és barátai az én otthonomban ebédeltek. Zulu háztartási alkalmazottunkat, aki három éve veszítette el a fiát egy furcsa balesetben, Katie jól megölelgette és megpuszilgatta, és néhány pillanat elteltével már valami belülről fakadó ragyogás ült házi segítőnk arcán. Nem a Munka angol nyelvű formájára reagált így, hanem egy olyan emberre, akinek a felébredettsége a halál történetén túlra juttatta.

Ha egy szupermarketben látod Katie-t, akkor simán elmész mellette, mint bármelyik másik átlagos nő mellett – mi a reggelizőasztalnál és a namíbiai sivatag rövid szafarija közben is ilyennek tapasztaltuk meg. Ez az átlagosság azonban csak addig tart, amíg bele nem nézel elképesztően kék szemeibe, melyek végtelen elfogadást, nyugalmat és bölcsességet sugároznak, és ahol megláthatod saját tiszta szívednek esszenciáját.”

Ha Te is szeretnéd megtapasztalni a Munka által saját magad csodáját, akkor szeretettel várlak az eredeti időpontnál egy héttel később: 2011. január 22-23-án, egy 2-napos, kiscsoportos, rengeteg személyes foglalkozást tartalmazó ÖnMunka Alaptanfolyamon. Részleteket itt találsz:

http://kincsamivan.hu/programok.html

Ha Nem Szenvedek Veled, Nem Szeretlek - A Valódi Együttérzésről

Tovább folytatom a Karácsonyra történő előkészületet – annak a bizonyos titkos szeretet-csapnak a nyitogatását magamban, és azokban az olvasókban, akik megengedik maguknak ezt a nyitogatást. Ma veszélyes vizekre evezünk; nagyon nagy nyitottság és bátorság kell annak a hiedelemnek a megkérdőjelezéséhez, miszerint ha valaki szenved, akkor nekünk is kötelességünk vele szenvedni, hisz így tudjuk kinyilvánítani az iránta érzett szeretetünket. Azt tanultuk meg, hogy ha valaki fáj, nekünk is fájnunk kell, ez a helyénvaló, emberséges viselkedés. Először is idézet Byron Katie-től ebben a témában:

„Elképesztő mennyien hiszik azt, hogy a szenvedés a szeretet bizonyítéka. Úgy gondolják, hogy Ha nem szenvedek, amikor te szenvedsz, akkor az azt jelenti, hogy nem szeretlek. Hogyan is lehetne ez igaz? A szeretet békés, a szeretet félelemtől mentes. Ha pedig te épp azzal vesződsz, hogy kivetítsd, milyen érzés is lehet valaki másnak a fájdalma, hogyan lennél képes teljesen jelen lenni számára? Hogyan tudnád fogni a kezét, és teljes szívedből szeretni, miközben ő a fájdalom megtapasztalásán megy keresztül? Miért is akarná ő azt, hogy neked is fájjon? Nem lehet, hogy inkább azt szeretné, ha jelen lennél, és számíthatna rád? Képtelenség jelen lenni, amikor azt hiszed, hogy te is átérzed annak az illetőnek a fájdalmát. Ha valakit elüt egy autó, te pedig elképzeled, milyen is lehetett, akkor máris lebénultál. Bár néha, ilyen krízishelyzetekben, az elme elveszíti a viszonyítási pontjait, abbahagyja a kivetítést, nem is gondolkodsz, csak egyszerűen cselekszel, és az épp megfelelő dolgot teszed, még mielőtt bármiféle gondolkodásra időd lenne. Az egész a másodperc töredéke alatt történik. Ki lennél a történeted nélkül?”

Ha elég bátornak érzed magad, tarts velem ennek a hiedelemnek a Négy kérdéssel és Megfordításokkal történő megvizsgálásában. Hatalmas meglepetés és felszabadulás lesz a „jutalmad.” És megint csak ne felejtsd el, hogy a Munka során a Szíveddel lépsz kapcsolatba, és ha türelmesen várakozol a válaszra, akkor megtudhatod az igazságot. Vágjunk bele:

„Ha nem szenvedek veled, nem szeretlek.”

1. Igaz az, hogy ha nem szenvedek veled, nem szeretlek?

Igen/nem/nem tudom. (Nincs magyarázkodás, védekezés, bizonyítékkeresés.)

2. Teljesen, 100%-ig biztos lehetek benne, hogy ha nem szenvedek veled, nem szeretlek? Igen/nem/nem tudom.

3. Mi zajlik bennem, hogyan reagálok, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy ha nem szenvedek veled, nem szeretlek? Becsukott szemmel utazgass magadban ezzel a kérdéssel.

Mit érzel? Hol érzed a testedben? Mi megy végbe benned, miket gondolsz magadról, mennyire vagy „magadnál”, mennyire vagy cselekvőképes? Hogyan tekintesz a szenvedőre, ha elhiszed ezt a gondolatot? Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Milyen képek jelennek meg a fejedben? Ez a gondolat feszültséget okoz benned vagy békességet? Mikor jutott életedben először eszedbe az a gondolat, hogy ha nem szenvedsz valakivel, akkor az azt jelenti, hogy nem szereted?

4. Csukd be a szemed, és tedd fel magadnak a kérdést: Ki lennék, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy ha nem szenvedek veled, akkor nem szeretlek?

Csak szemléld magad kívülről: hogyan vagy együtt a szenvedővel, ha nem tudod elhinni ezt a gondolatot, vagy nincs ott a fejedben? Jobban, vagy kevésbé tudod őt szeretni, ha nincs ott az a gondolat, hogy vele kell szenvedned? Jobban vagy kevésbé tudsz-e jelen lenni vele, segíteni neki, a rendelkezésére állni?

Nézzük a Megfordításokat:

Az eredeti állítás: „Ha nem szenvedek veled, nem szeretlek.”

+ „Ha nem szenvedek veled, szeretlek.”

Kérlek, keress konkrét példákat arra, hogyan tudnál nagyobb szeretettel lenni valaki iránt, ha nem hinnéd azt, hogy vele kell szenvedned! Ha rendesen, meditálva megnézted a 4-es kérdést, akkor ott már láthattad, miként is vagy a gondolat nélkül.

Katie mesélt a School-ban egy történetet, amikor is szemtanúja volt egy esetnek, ahol egy kutyát elütöttek. A kutya hevert az út szélén, a többi ember pedig sikoltozott, szörnyülködött, bepánikolt, egyedül Katie volt az, aki odakuporodot a kutyus mellé, belenézett a szemébe, és ott volt vele, ott volt neki, teljes figyelmével, szeretetével rá figyelt. Amikor a kutyus meghalt, a többiek még mindig nem voltak maguknál: pont ezzel mulasztották el a szeretet odaadását egy ilyen fontos pillanatban.

Hogyan tudnál Te segítségére lenni a szenvedőknek, fájdalomban levőknek, panaszkodóknak, ha nem lennél képes te is velük szenvedni?

+ „Ha szenvedek veled, nem szeretlek.”

Ez az előző megfordítás pepitában. Ha bepánikolok, elveszek, sajnálkozom, akkor ezzel elvágom magam a szeretet-forrásomtól. És ha magamat elvágtam, akkor hogyan tudnék neked adni belőle? Nagyon ősi mintánk, hogy összekeverjük a sajnálatot, az aggodalmaskodást a szeretettel. Ha elég nyitott vagy, kérlek, keress konkrét példákat, amikor te ezt teszed/tetted az életedben.

„Sokan úgy hiszik, hogy az együttérzés azt jelenti, hogy átérzik a másik ember fájdalmát. Ez teljes őrültség. Nem lehet egy másik ember fájdalmát érezni. Csak elképzelni tudod, hogy te mit éreznél, ha te lennél annak a másik embernek a helyében, és a saját kivetítésedet érzed. Ki lennél a történeted nélkül? Fájdalomtól mentes, boldog, és totálisan nyitott, ha valakinek épp rád van szüksége. Amíg úgy gondolod, hogy létezik egy te és egy én, addig a testeket tegyük legalább rendbe. Azt szeretem az elkülönült testekben, hogy amikor neked fáj, nekem nem – épp nem rajtam van a sor. És amikor nekem fáj, neked nem. Ott tudsz lenni nekem anélkül, hogy a saját szenvedésedet kettőnk közé állítanád? A szenvedésed nem tudja megmutatni nekem az utat. A szenvedés csak további szenvedést szül.” (BK)

És végül a kutyusoshoz hasonló emberes történet Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből:

„Egyszer egy férfival sétálgattam a sivatagban, akinek szélütésre utaló tünetei támadtak. Leültünk, és azt mondta, „Oh, Istenem, haldoklom. Tegyél valamit!” Csak a szája egyik feléből tudott beszélni, mert a másik oldala lebénult. Én pedig nem tettem semmi mást, csak ültem mellette, szerettem, belenéztem a szemébe, tudván, hogy mérföldekre jártunk bármilyen telefontól vagy járműtől. Akkor azt mondta, „Téged ez nem is érdekel, igaz?”, én pedig azt válaszoltam, „Nem.” És a könnyein keresztül elkezdett nevetni, majd én is. Végül pedig visszatértek a képességei; a szélütés távozott, nem szándékozott maradni. Ez a szeretet ereje. Holmi törődésért nem hagynám el őt.”