„Az én találkozik önmagával – ez itt az egyezség. Ha Istenre várok, hogy megvilágosítson engem, hosszú várakozásra számíthatok – évekre, akár évtizedekre. Amikor térden állva könyörgök Istenhez, én vagyok a hallgató. Meg tudom-e tenni azt, amit Istentől kérek? Meg tudom-e hallgatni, hallani saját magamat? Ki más hallgat? Én a valóság szerelmese vagyok. Képes vagyok egyszerűen saját magamat meghall(g)atni? És amikor aztán meghallom magam, nincs elkülönülés. Ha azt akarom, hogy Isten tegyen meg valamit, megfordítom. És ennek a békéjében, felismerem az igazságot.” (Byron Katie)
Alig több, mint egy hónap belső és külső eseményeit olvashatjátok (április 14. - május 17.), a Munka és egy kétségbeesett nő tükrében. Aki már egyáltalán nem kétségbeesett. És ékes bizonyíték arra, hogyan tudjuk saját magunkat kihúzni a kátyúból, a Munkánál nincs feltétlenül szükség külső segítségre. (És ne haragudj magadra, kérlek, ha Neked más a tempód és a hozzáállásod: mindannyian máshogy csináljuk.) Két bejegyzésre szedtem szét Angéla történetét, szinte csak az ő e-mailjeiből áll, mert csak nagyon rövideket válaszoltam neki, vagy telefonon beszéltünk. Nézzük akkor az első felvonást:
Szia, kedves Andi!
Azért kerestelek meg, mert két napja lázban égek, ugyanis elolvastam Byron Katie 4 kérdés című kivonatát (sajnos csak ez található meg a neten) és olvastam a kincsamivan és az onmunka.blogspot.com honlapokat és azóta öröm van a szívemben, ami azt súgja… megtaláltam, ez az! Az első kérdésem csak annyi, hogy pontosan hogyan kell végezni a megfordításokat. A Munkalapokat a honlapodról töltöttem le, az alapján csináltam. Szeretném jól csinálni, nem szeretném, ha elmúlna a lelkesedésem esetleg amiatt, hogy bizonytalan vagyok, jól csinálom-e. Sajnos egyelőre nem tudom megengedni magamnak az alaptanfolyamot sem és az egyéni konzultációt sem.
A második kérdésem az, hogy 10 éve tanítványa vagyok egy spirituális Mesternek (közben egyszer már elhagytam, nemrég mentem vissza az útjára), Ő már eltávozott a Földről, és elég szigorú szabályai vannak. El kellett küldenem a barátomat, akivel együtt éltem már 4 éve. De úgy éreztem, nem élhetek spirituális út nélkül, ezért megtettem. De Neki is nagyon hiányoztam és Nekem is nagyon hiányzott. Ezért amikor az apja kirúgta otthonról, akkor megengedtem, hogy hozzám költözzön, míg nem talál magának szállást. Persze nem ez lett a vége, hanem egyre több és több lett belőle. Nagyon szenvedtem, mert ketté voltam szakadva. Egyrészt nem bírtam Nélküle, de nem bírtam spiritualitás nélkül sem. Így végül visszaköltözött az apjához. Ez az egész herce-hurca egy év alatt zajlott le és iszonyatosan szenvedtem. Teljesen depressziós voltam. Most már túl vagyok mindezen, de... Azért mondom el mindezt, mert a Mesterem (ha még az) mellett nem lehet más Mesterrel kapcsolatom, de egy jó ideje már keresgélek, mert csak bűntudatot érzek iránta. Nagyon erős ellenállást érzek Vele és a tanításával kapcsolatban. Próbáltam ezt leküzdeni és próbáltam szeretni Őt, mert Ő a hatalom jelképe számomra, de csak a szigort látom rajta és az elutasítást. Csak olyan dolgok jönnek elő, amiben nem értek egyet Vele, sőt sosem értettem.
Most már megszoktam, hogy külön vagyunk a barátommal, sőt így sok mindennel nem kell megküzdenem (pl.: félelem attól, hogy elhagy), bár nem vagyok túl vidám magányosan sem, még mindig nem teljesen „normális” érzés. Tehát, ne haragudj, hogy mindezt Rád zúdítottam, de nem tudok kivel beszélni erről és annak ellenére, hogy kínos, mert nem akarok elárulni egy Spirituális Mestert, de nem bírok tovább színlelni és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mikor minden egyes nap kínlódóm és erőlködöm már egy éve. Ennek egyenes következménye, hogy tovább keresgéltem, hátha valaki megnyugtat, hogy minden rendben van. Először Eckhart Tolle-t olvastam, aki elvarázsolt, teljesen a hatása alá kerültem, Ő inspirált, hogy olvassak Byron Katie-től. Amikor olvastam a 4 kérdést, izgalom és öröm lett úrrá rajtam, és kitört belőlem a megkönnyebbült sírás. Így hatott rám. Persze most bűnösnek érzem magamat, hogy elárultam a Mesteremet. Tudom, hogy most már tisztában vagy vele, hogy nagyon sok bűntudatot tápláltak belénk Vele kapcsolatban, de tényleg olyan érzésem van, ha elhagyom, akkor elmúlik a spirituális késztetésem, mert úgy tanultam, hogy Tőle jön. Egyszerűen félek. Talán felmentést szeretnék Tőled, hogy nem így van... ezt ne vedd komolyan, sosem várnék senkitől semmi ilyet. De ha esetleg tudsz valami megnyugtatót mondani Byron Katie-től, azt hálásan fogadnám. A szívemben érzem, hogy Ő igaz.
Előre is nagyon köszönöm a válaszodat!
Szeretettel: Angéla
(Angélának ezek után felajánlottam egy ajándék konzultációt, már másnap találkoztunk is. Még soha nem láttam senkit ekkora vehemenciával belevetni magát a Munkába, a megértésbe, csak úgy záporoztak a kérdései, alig tudtuk abbahagyni, olyan magával sodró volt az egész. Főleg a Mesterével és a spirituális úttal, késztetéssel kapcsolatos hiedelmein dolgoztunk. Angéla szinte szárnyakat kapott az önmagában talált válaszoktól.)
Szia kedves Andi!
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy fogadtál. Rengeteget segítettél elindulni a Munkában.
Tegnap hazafelé a vonaton kiveséztem még egy hiedelmet. Tudod, mi volt a remek egész úton hazafelé? Az, hogy egészen máshogy néztem az emberekre. Önkéntelenül szeretetet éreztem. Szóval, most azért írok, mert szeretném elújságolni, hogy elkezdtek felgyorsulni az események.
Olyan dolgok történtek tegnap óta, amikkel már dolgozom.(Anyuékkal kapcsolatos, akik este felhívtak, nekem pedig született belőle egy jó kis Munkám iziben. Ma pedig a volt barátom hívott, ismét jó alkalmat adva a Munkára. Közben csinálom azokat is, amiket felírtunk.)
Na, persze működött az a hiedelmem, hogy gyorsan felhívjalak és megkérdezzelek ezzel-azzal kapcsolatban. Szerencse, hogy tanfolyamod van, ami rögtön ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy még mindig egy nálam erősebb vezetését várom.
Tehát nagyjából így telik az időm. Egy kérdésem azért lenne.
Ma reggel, amikor az erdőben sétáltam és feljött egy nagyon negatív gondolat, amin fejben elkezdtem Munkázni, olyan erős hányingerem lett, hogy beszaladtam a fák közé és öklendeztem egy jót. Amúgy, amióta csinálom a Munkát, szinte folyamatosan van egy kis hányingerem a gyomrom és a torkom között. De amikor erős negatív gondolattal foglalkozom, akkor először a gyomromban is egy erős nyomást érzek. Még sosem voltak ilyen érzéseim.
Az a kérdésem, hogy ez normális? Rendben van? Vagy esetleg lassítanom kellene? (Bár én szeretnék hamar túl lenni rajta, ha mindez rendben van.)
Persze, arra is gondoltam, hogy mostanában nagyon sok „kakit” magamba szedtem és jó erősen elnyomtam, lehet, hogy ezek jönnek fel?
Olvasom az elejétől a blogot, hát nagyon sok minden benne van, hála érte, szuper jó!!!
Még egyszer nagyon jó hétvégét kívánok!
Puszi, Angéla
(Sokan erőteljes fizikai tisztulási tüneteket is megélnek az önvizsgálat végzése során. Ha évekig, évtizedekig „tunkolunk le” érzéseket, hallgattatjuk el magunkat, akkor amikor végre engedélyt adunk a szembenézésre, ezek is megindulnak. Ettől senki ne veszítse el a lelkesedését, sosem elviselhetetlen a dolog, és mindig együtt jár egy hatalmas lelki megkönnyebbüléssel, így még egyszerűbb elfogadni a tisztulás jeleit. Lassítani vagy gyorsítani nem tudsz, pont a saját tempódban csinálod, amíg meg nem vizsgálod a Munka végzésével kapcsolatos hiedelmeidet – mert ők is vannak bőven.)
Szia kedves Andi!
Azért írok, hogy jelezzem, nem tűntem el. Barátom, Csabi, végül hazament, túlságosan összezavart, és feszültebb voltam, mint egyedül. Úgy éreztem, ez Vele szemben is így fair. Most ezerrel csinálom a Munkát, úgy érzem, ez a legfontosabb.
A blog bejegyzéseket már majdnem mind végigolvastam, hála Neked, amiért annyit dolgoztál vele. Nagyon sokat segít. Katie könyvét is olvasom, mindkettőt.
Egyelőre még nincs munkám, de az benne a vicces, hogy nem nagyon bánom, mert most belülről az állandó Munkára, tanulásra, fejlődésre érzek késztetést. Úgy érzem, megkérdőjelezhetetlenül, hogy ezt kell tennem. A többi majd alakul valahogy, most ez fontosabb.
Remélem jól vagy. Azt is remélem, hogy találkozunk valamikor a nyár folyamán. Addig is fogok időnként írni. Szerencsére a káosz kezd leülepedni és kibontakozóban van valami rend, amit eddig még nem éreztem.
Szóval szép napokat, vidámságot, és boldogságot kívánok Neked sok-sok szeretettel.
Angéla
Szia megint!
Ma már írtam egy levelet, de ezt muszáj megosztanom Veled. Képzeld, amióta elment Csabi, főleg rajta Munkázom, mert Ő harsogott bennem a legnagyobb riadót, pont ezért kértem egy kis szünetet, túl sok volt...
A lényeg, ma szembenéztem az egyik legnagyobb félelmemmel, a féltékenységgel, ami kapcsolatunk idején kóros mértéket ütött meg, olyannyira, hogy már csak az Ő szemén keresztül véltem látni a nőket. Még a kapcsolatunk után is így gondolkodtam, és ez elől menekültem ezerrel. Ma szembenéztem vele, és most elképzelhetetlen öröm, hála, szabadságérzés van bennem. Szinte sírni tudnék attól a felfedezéstől, hogy nincs mitől félnünk. Csak a gondolkodásunk lenne, de az sem, mert egyszerűen csak meg kell vizsgálnunk a hiedelmünket és ez TÉNYLEG felszabadít!
Nagyon hálás vagyok Neked, Katie-nek és Magamnak!
El sem tudom mondani, mennyire.
Még egyszer szép napot kívánok!
Puszi. Angéla
Holnap folytatom Angéla történetét, érdemes lesz továbbolvasni.
