Izgalmasan állt össze a kép bennem az elmúlt hetek során azzal kapcsolatban, hogyan is működik az elme, ha vesszük a bátorságot, és ismerkedni kezdünk vele. Ez a bejegyzés főleg azoknak mond majd sokat, akik már egy ideje végzik a Munkát, remélem, sokukat lendíti túl egy bizonyos ponton.
Ugyebár a Munka menete úgy néz ki, hogy sorra vesszük a másokkal és a világgal kapcsolatos ítéleteinket - hisz tudjuk, hogy minden a mi elménk kivetülése -, majd a négy kérdéssel és a megfordításokkal megvizsgáljuk őket. Így a stresszes, fájdalmas gondolataink szép lassan elhagynak minket, s ennek következtében az emberek és a világ egyre kedvesebbé, barátságosabbá válik. Elérkezik az a pont, ahol már nem nagyon találunk „odakint” megítélnivalót, ilyenkor hozzáfoghatunk a saját magunkról szóló ítéleteink, hiedelmeink megkérdőjelezéséhez. Haladunk, haladunk, fogynak a feszültséggel teli hiedelmeink, egyre kevesebb a gondolatainkkal történő azonosulásunk, aztán egyszer csak az elme újabb „támadást” indít. Ez egy kritikus pont sokunk számára, épp ezért is tartom fontosnak, hogy megértsétek, és magatokon felfedezzétek a következő mechanizmust.
Szóval, valami olyasmi történik, hogy már nem a másik emberre haragszunk, hanem arra a gondolatra, ami azt állítja, hogy bármivel vagy bárkivel bármilyen baj van. Leegyszerűsítve: magunkra haragszunk, hogy még mindig ilyen gondolataink vannak. És ezt nem vesszük észre, csak örlődünk abban, hogy már „nem itt kéne tartanunk”. Emlékszel? Mindig ott „tartasz”, ahol épp tartanod kell. Frissítsünk fel néhány nagyon fontos alapinformációt:
- A gondolkozást NEM TE csinálod!!! A gondolatok csak úgy vannak, nem személyesek, és épp azért jönnek, hogy észrevehesd, mennyire azonosulsz még velük. Ha elhiszed azt a gondolatot, hogy „Nem szabadna ilyeneket gondolnom”, máris azonosultál vele, és máris haragszol magadra. De nem tudod nem elhinni, amíg meg nem vizsgálod!!! A gondolattal semmi baj nincsen, sőőőőőt! Légy hálás neki, hogy jött, ÉS VIZSGÁLD MEG!
- Ne csinálj úgy, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen éppen vagy! Ez nem versenyfutás! Ha még elhiszel egy bizonyos gondolatot, akkor elhiszed, ennyi. Ha nem tetszik, ha bármilyen feszültséget okoz, vizsgáld meg. Még egyszer: a gondolatot nem tudod elengedni, amíg meg nem vizsgáltad, és rá nem jöttél, hogy nem igaz. A vizsgálat után pedig a gondolat hagy el téged, mivel már nincs rá szükség többé.
- Végül pedig mindig vedd észre, milyen motivációból végzed a Munkát. Ha bármilyen mozgatórugód van mögötte, akkor nem azokat a válaszokat fogod kapni, amelyek felszabadítanak. A Munkát csakis az igazság megtudásáért végezd, ne pedig azért, hogy mondjuk, több pénzed legyen, sikeresebb személlyé válj, meggyógyulj, lefogyj, párt találj, megvilágosodj, stb. stb. Ezek a motivációk mind eltorzítják a Munkát.
Néhány idézetet fordítottam még le ebben a témában Byron Katie-től, melyeket nyáron a School-ban gyűjtögettem. Szeretettel ajánlom őket figyelmetekbe, segítenek a saját magatokhoz való „hazatérésben”:
„A szenvedésednek egyetlen oka van: elhiszed a gondolataidat. Elhiszed, hogy igazak, pedig meg sem vizsgáltad őket. A gondolatokhoz való ragaszkodásnak az a célja, hogy távol tartson minket attól a felismeréstől, hogy mi már most is az igazság vagyunk. Nem a dolgokhoz ragaszkodunk; a dolgokról szóló történeteinkhez ragaszkodunk.
Az elmének drámára van szüksége, hogy veled azonosult tudjon maradni. Az elme pedig nem Te vagy.
Az elme nem ellenség. Időtlen idők óta harcolunk ezzel a belső ellenséggel. Belső ellenség nem létezik. A cél az, hogy minden gondolatunkra barátként tudjunk tekinteni.
Melyik jobb, ha nincsenek gondolataid, vagy ha minden felbukkanó gondolatodat imádod? Hagyd játszani a Teremtőt… Ha szereted a gondolataidat, akkor megengeded a Valóságnak, hogy rajtad keresztül játssza magát.
Házat vásárolunk a testünknek, a gyermekeinkenk; garázsba rakjuk a kocsinkat; kutyaházba a kutyánkat; csak épp az elménknek nem kínálunk otthont. Kitagadottként bánunk vele. Megszégyenítjük, hibáztatjuk, újra meg újra. De ha hagyod, hogy az elme feltegye a kérdéseit, akkor a szív fel fogja fedni a válaszait. És akkor az elme végre otthonra talál a szívben, és ráébred, hogy ő és a szív valójában egyek.
Erről szól a Négy kérdés. Leírod a problémát, megvizsgálod, a szív pedig odaadja neked azt a választ, amit mindig is tudtál. Ez az alázatosság. Semmi mást nem kell tenned. Ha épp állsz valahol, vagy egy széken üldögélsz, csak figyeld a felbukkanó történetet. Ha a történet félelmetes vagy elszomorító, tedd fel a négy kérdést, fordítsd meg, és térj haza.” (Byron Katie)
