Az Érzelmek Közvetlen Megtapasztalása 1.

A legutóbbi bejegyzésben arról írtam és idéztem, milyen félreértés is uralja az érzelmek és érzések témakörét. Ha nem olvastad volna, itt találod:

http://onmunka.blogspot.hu/2012/10/az-erzesek-es-erzelmek-totalis.html

Ma a gyakorlati megoldással folytatom, és jövő héten még mélyebbre megyünk a témában.

Mi a Megoldás?

Felfedeztük, hogy miért szenvedünk. A megoldás mindig ugyanaz: ismerd fel a tudat terét; hagyd minden érzelemnek, hogy az legyen, ami; lásd, hogy az összes érzelem elválaszthatatlan a tudat terétől. A tudat terének felismerése azt jelenti, hogy megpihensz akként a valamiként, ami az érzelem energiáját megtapasztalja.

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat vagy testi érzet, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG. TAPASZTALJ MINDENT, AMI VAN, ANÉLKÜL, HOGY MENTÁLISAN ÉRTELMEZNÉD.

A tudat ismételt felismerése a nap folyamán tökéletes helyzetbe hoz minket ahhoz, hogy lássuk, mi történik a testünkben és elménkben. Mi magunk látjuk meg, hogy miért szenvedünk az időben. Látjuk, hogy az érzelmek az én-központ háromszöge valamelyik kötegének gondolataival együtt bukkannak fel. Például neheztelés, szégyen, bűntudat, szomorúság, csalódottság vagy bánat a múltbeli történetünk gondolataival együtt jelenik meg, talán egy veszteséggel vagy valami más traumatikus eseménnyel kapcsolatban. A düh vagy frusztráció feltárja, hogy valamilyen jelen kötegbeli gondolatot hangsúlyozunk; talán panaszkodunk, másokat hibáztatunk vagy ellenállunk valamilyen módon a jelenlegi helyzetnek. A jövő kötegéből származó gondolatok hordozhatnak nyugtalanságot, félelmet vagy aggódást.

(Az Én-központ háromszögéről szóló első írást itt találod, még három követi időrendben a blogon: http://onmunka.blogspot.hu/2012/09/az-en-kozponttal-valo-azonosulas-az-en.html)

Mindössze annyit kell tenned, hogy a nap folyamán észreveszed, hogy mi történik a testedben. Csak figyelj oda, bármilyen energia jelenik meg. Ez egész könnyű lesz, amikor tudati térként pihensz, mivel a figyelmed már itt van a jelen pillanatban, ahol minden megjelenik. Amikor csak észreveszel a három köteg - a múlt, a jelennek való ellenállás és a jövő - valamelyikéből származó gondolatot felbukkanni, vedd észre a gondolatot és pihenj néhány másodpercig. Aztán csak pihenj és hozd a figyelmedet közvetlenül a testedbe, és vedd észre, bármilyen érzelem is van ott. Csak hagyd az érzelmet lenni, bármilyen akcióterv nélkül.

Mindössze észre kell vennünk, hogy ez történik a testünkben és elménkben, és egyszerűen felismerni a tudatot, amely látja e jelenségeket jönni-menni. Nem kell befolyásolnunk semmilyen érzelmet. Azzal, hogy nem próbálunk meg hozzáadni, elemezni, megváltoztatni érzelmeket vagy gondolatokat, vagy megszabadulni tőlük, azok szabadon és megszakítás nélkül tudnak áramolni anélkül, hogy fennakadnának egy történetben. Ha látjuk magunkat egy történetben fennakadni, semmi gond. Megesik. Egyszerűen észrevesszük, hogy ez történik, és ellazítunk minden egyes gondolatot, egymás után. Az, hogy hagyjuk az érzelemnek, hogy az legyen, ami, azt jelenti, hogy címke vagy történet nélkül tapasztaljuk meg. Ez különösen fontos a leggyötrőbb érzelmeknél, mint a szomorúság, düh és félelem.

(Scott Kiloby – Élő Felismerés/Living Realization)

HA GYAKORLATI MÓDSZERT SZERETNÉL AHHOZ, HOGYAN HAGYD ABBA A GONDOLATAIDTÓL ÉS ÉRZELMEIDTŐL VALÓ MENEKÜLÉST, VÁRUNK SZERETETTEL A KÖVETKEZŐ 2-NAPOS ÖNMUNKA-ALAPTANFOLYAMON, BYRON KATIE MUNKA-MÓDSZERE ALAPJÁN: Október 27-28. DEBRECEN és Hétköznapi tanfolyam BUDAPESTEN: November 22-23.

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Amikor Úgy Gondolod, hogy Már Nem Lehet Jobb, Akkor Mindig Még Jobbá Válik

Az emberekkel végzett Munka olyan szintű örömöt nyújt, melyet nagyon nehéz érzékeltetnem. Elkezdek dolgozni egy teljesen bezárt elmével, aki teljes ellenállásban van, és ragaszkodik hozzá, hogy nincs is ott semmi probléma, nincs értelme keresgélni, jól van ő úgy, ahogy van. Mindezt persze szúrós tekintettel, összeszorult szájjal, leblokkolt testtel, teljes rémületben mondja. Tudja, hogy menekül, mégsem engedi meg a folyamatot könnyedén. Olyan kifinomult ez a védekezési mechanizmusunk, hogy azon újra meg újra elképedek. Azon pedig még inkább, hogy hogyan tudnak mégis olyan szavak kijönni belőlem, melyek az esetek többségében szinte észrevétlenül nyitják meg az illető elméjét, és nem hagyják, hogy elmeneküljön az önvizsgálat elől.

És utána jön a csoda. A legnagyobb ellenállásokból, a leggörcsösebb testekből, a legkeményebb tekintetekből olyan megkönnyebbülés, fellélegzés, elengedés, lágyság bukkan fel, amit megint csak gyakorlatban érdemes látni. Ezért is biztatlak Benneteket, hogy egymással is végezzétek a Munkát, mert így nem csupán a „technikátok” finomodik, hanem minden alkalommal kisebb-nagyobb csodák részese lesztek. Arról nem is beszélve, hogy a másikon végzett Munka a saját hiedelmeinket is tisztítja; nem tudjuk nem vele csinálni. A Munka során olyan közelség, intimitás alakul ki az együtt dolgozókban, hogy szinte szerelmesek lesznek. Nem tudnak máshogy tenni, hisz az igazi, álarcok nélküli lényt látják meg egymásban. Ez pedig végtelen öröm forrása. Tisztán látni magadat, és ennek következtében tisztán látni a másikat. Előbb-utóbb az összes embert. Mert, ahogy fogynak a történeteid, az elméd már nem lesz képes kivetíteni ezeket a történeteket másokra és helyzetekre, így folyamatos áramlásban leszel. Nem Te csinálod; áramlani nem lehet akaratlagosan, mert a hiedelmeid szűrője újra meg újra leblokkol.

Hogy mennyi idő eljutni ide? Tapasztalataim szerint ez nagyon változó, de kivétel nélkül mindenkivel megtörténik, aki kitartó a Munkában. Fél-egy év alatt gyökeres változások történnek a rendszeres Munka-végzőkben, erre hál’ istennek egyre több példát látok. Nem is beszélve a számos külföldi ismerősömről, akik már évek óta gyakorolják, és főként inkább már „csak” élik az örömöt, elfogytak a megvizsgálnivaló hiedelmek, még ha időnként fel is bukkan egy-egy.

És ebben az állapotban az élet mesés megtapasztalássá válik. Másodpercenként kiáltanál fel, hogy hangot is adj az örömödnek. Mindenben csodát látsz. És amikor úgy gondolod, hogy ez már annyira jó, hogy szinte elviselhetetlen, akkor az élet még kedvesebbé válik. A Munka elvisz ide. Kérlek, próbáld ki magad, és tedd félre a hitetlenkedésedet. Ha bármiért érdemes dolgozni, ez az.

Ma egy Katie blogjáról fordított öröm-levelet osztok meg Veletek. Szép, tavaszi napot kívánok Nektek, nagy-nagy szeretettel.

ÖRÖMÖMBEN TÁNCOLOK

Legdrágább Katie,

A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az lesz belőlem, amivé épp válok. Szavakkal leírhatatlan, mi megy végbe bennem. Táncolok – egy minden képzeleten túli táncot járok. Ma reggel tényleg táncra perdültem csodás zenére – csak én és a világ, és a legmélyebb örömöt és szabadságot éreztem. És mindezt a Munkának köszönhetem. Hogyan is tudnám eléggé megköszönni Neked, Katie? Néhány barátom útközben felhagyott a Munkázással, azt hitték, nem nekik való, én viszont egy ideje már csak nevetek! A Munka korábban nem ismert szeretettel ajándékozott meg.

Szoktad mondani, hogy „Amikor úgy gondolod, már nem lehet jobb, akkor mindig még jobbá válik.” IGEN. Ez így igaz. Pedig én egy teljesen hétköznapi nő vagyok! Katie, én is napról-napra többet kapok abból, amid Neked van.

Még bevásárolni menni is a legcsodálatosabb dolog a világon. Mindenhol biztonságban érzem magam, mintha minden ember a családom lenne. Belenézek a bevásárlókocsikat begyűjtő férfi szemébe, és segítek neki. Nézem az embereket, ahogy vásárolnak, és a legmélyebb szeretetet érzem; mintha mindannyiukat ismerném. Mintha én lennék a lágyszívű Jóisten. Sosem bántanának szándékosan, ezt tudom. Azt érzékelem, hogy akár még meg is halnának értem, ha erre lenne szükség. Kifelé menet ránézek egy férfira, elmosolyodunk. Olyan egységbe tartozást érzek, mint még soha ezelőtt. Amikor a 12-lépéses női csoportommal találkozom, csak nevetünk és nevetünk, ez az új énem ragadós. Teljesen új ember vagyok ezeken a találkozókon, örömöt viszek oda, és azt a megértést, hogy minden a legtökéletesebb rendben van úgy, ahogy épp van. Katie, tökéletesen igaz az a mondásod, hogy „Ha sietsz a Mennyországba, akkor a Munka elvisz oda.” Amikor két és fél évvel ezelőtt elkezdtem végezni a Munka-önvizsgálatot, időnként azt gondoltam, hogy túl lassú, vagy, hogy bizonyos gondolatok sosem fognak elhagyni engem. Ma a legmélyebb bánatom az, hogy képtelen vagyok szavakkal kifejezni a mélységes hálámat.

Szeretném megköszönni Neked azt is, hogy ilyen fáradhatatlanul utazol a világ minden tájára, hogy a lehető legtöbb embernek elvidd a Munkát. Számomra Te vagy a legcsodálatosabb, legalázatosabb ember, akivel valaha találkoztam. Mindezt bizonyára a Szeretet teszi. A tanfolyamaidon mindig emlékszel a nevemre, és mindig van időd beszélgetni is velem. Most pedig hamarosan elkezdek egy női börtönben dolgozni a Munkával. Észreveszem, hogy szeretném ezt csinálni, még ha nem is száz százalékosan. Nem tudom, hogyan fog alakulni, de mi mást is tehetnék, Katie? Ahogy én egyre szabadabbá válok, annál inkább mások rendelkezésére tudok állni, ha rám van szükség. Még mindig van min dolgoznom, még mindig vannak megvizsgálandó stresszes gondolataim. Nem vagyok készen, de mindig van nálam papír, toll, és Négy kérdés.

Katie, Te vagy a bolygónk egyik legnagyobb áldása, még akkor is, ha néhányan ezt nem ismerik fel.

És igen, igazad van, amikor azt mondod, hogy „Mindannyian szeretjük egymást, csak még nem ismertük ezt fel.” Köszönet érted.

Örök szeretettel, Sandra K.

Személyes Tapasztalatok

"Ha valóban tudnád, hogy ki vagy, soha többé nem szólnál egy szót sem." (Byron Katie) 

Összegyűjtöttem egy csokorra valót a Munkát már ismerők és gyakorlók nekem írt visszajelzéseiből. A személyes tapasztalatok prototípusa a legelső blogbejegyzésben volt olvasható. (András, aki komolyan veszi az életét.) Rengeteg történetről számolnak be nekem az ÖnMunkások, főleg telefonon, és újra meg újra elámulok, milyen csodák történnek velük, mennyire másképp állnak az élethez, mennyivel jobban élvezik. Szoktam kérni őket, hogy írják is le ezeket a megtapasztalásokat - ez még elég kevésszer történik meg. Ez úton is szeretnélek arra kérni Benneteket, hogy írjátok le, és küldjétek el nekem a megéléseiteket; ezek tudnak a legtöbbet mondani másoknak. Köszönöm!

„A hétvégén megértettem, hogy mi is az tulajdonképpen, amit csinálok, illetve, hogy azt mások - akik a környezetemben vannak - milyennek tapasztalhatják meg. Megláttam, hogy amit szeretnék, mennyire nem azt csinálom – legalább is nem az megy át a cselekedeteimből, gondolataimból. És ráébredtem, hogy amit látok a másikban akkor, amikor valami nem úgy van, ahogy én elterveztem, vagy szeretném, az teljes egészében én vagyok. Amit észreveszek másokban, hogy ez vagy az nem tetszik bennük, az tulajdonképpen bennem van, nem a másikban. A jó hír viszont, hogy ami tetszik, az is.” Laci

„Élménybeszámoló:

Tegnap találkoztam a MUNKÁS lányokkal, Julika vállalta, hogy dolgozik velem, de Icus is ott volt, így hárman dolgoztunk. Olyan  felismeréseim voltak, hogy elámultam.
Ráláttam, miért szabotálok mindent, miért nem bírom, ha valaki megmondja, mit csináljak.
A főnökeimet alapból mindig utáltam, mert megmondták (mint Anyukám). Cselekedni csak az utolsó pillanatban, ha nagyon be vagyok szorítva, vagyok képes. Ez a munkámra és az életem minden területére igaz. Csak úgy magamért nem vagyok képes lépéseket tenni, csak ha ég a talaj a lábam alatt.

Természetesen gyermekkoromban anyukám, mielőtt elment dolgozni, kiadta parancsba, mit kell egész nap csinálnom.  Belülről fortyogtam, mint azt azóta is teszem.

Boldog és hálás vagyok, hogy megismertem a MUNKÁT. Andika, imádlak!
Gondolatban veletek vagyok!

Alig várom, hogy az újak beszámoljanak az élményeikről. (Mert tanulni lehet belőle.)
A múlt pénteki találkozó is remek és hasznos volt!
Millió puszi mindenkinek!” Györgyi

Egy rövid Skype beszélgetés (a beszélgetőpartnerem skype nevét megváltoztattam):

[13:25:12] F: (integetés)

[13:25:31] Oravecz Andrea: szia Aranyos!

[13:25:57] F: 28-án szeretnék jönni

[13:26:06] Oravecz Andrea: :)

[13:26:22] F: amúgy nincsenek szavaim

[13:26:39] Oravecz Andrea: nincs is rájuk szükség

[13:26:42] Oravecz Andrea: felírtalak

[13:27:34] F: életem legszebb estéjét töltöttem el és ezt neked is köszönhetem

[13:27:58] Oravecz Andrea: Vele?

[13:28:07] F: igen

[13:28:16] Oravecz Andrea: (szív)

[13:29:02] F: ültünk az étteremben, és jól esett sírni és boldog lenni egyben

[13:30:04] Oravecz Andrea: én is szómentes lettem

[13:31:46] Oravecz Andrea: "Ha valóban tudnád, hogy ki vagy, soha többé nem szólnál egy szót sem." (Byron Katie)

[13:32:41] F: igen

[14:53:29] F: szép hétvégét (integetés)

[14:54:28] Oravecz Andrea: Neked is!!! Puszillak

„Sziasztok!

Másodszor fordul elő velem, hogy előző nap azzal a témával munkálkodtunk Kysandival, amiről a blogban Andi írt.

"Döntenem kell" és "Tudnom kell, hogy mit akarok" hiteimmel gyötröm magam hetek óta és ebbe már olyan szépen belepörgettem magam, hogy lassan utcára sem mentem.

A megfordításokból azonban szépen előbújt, hogy tudnom kell, hogy mások mit akarnak tőlem. Az egész alvilága pedig az, hogy "Nem szabad gyengének látszanom, mert az azt jelenti, hogy mások eltipornak..."

Amióta megéreztem a "Nem kell tudnom, hogy mit akarok" kellemes, ringató, lágy hullámait, nyitottan figyelem, hogy mit hoz elém az élet és indulok sétálni a gyönyörű napsütésben.

Köszönöm és hálás vagyok. Puszik, Kata”

„Szia!

Most leírom a tapasztalataimat: hála Neked, a blogodnak, az utóbbi napokban ismét többet foglalkoztam a Munkával. Még mindig csak olvasok róla, és nem csinálom... :-)

Már ettől nagyon jól érzem magam. Barátnőm azt mondta, hogy amerikás a könyv, a módszer. Szerintem nagyon nem! Inkább csodálatos, hogy olvasom valakinek a könyvét, és olyan mintha beszélgetnék vele... Csodálatos, hogy ott messze Katie írt valamit, ami ennyire megérintett engem!

Ma felhívtam a barátnőmet munkából hazafelé menet, és azt mondtam, ha megfeszülök, sem tudnék most semmiért se panaszkodni! És ez jó! :-)

Üdv!” Gyöngyi

„Szia Andi!

Akkor íme, a kicsiny életem kicsiny tapasztalatai ÖnMunka ügyben.

Egyre jobban szeretem használni a KELL szót (meg kell csinálnom..., végeznem kell ezzel előtte...), mert rögtön utána tudom, mondani azt hogy - vagy nem kell? :-) Néha ki tudom mondani, és elgondolkodni rajta, hogy - valóban kell? - most kell? - ezt kell? De ha nincs is lehetőségem kimondani hangosan (mert, mondjuk dolgozom), magamban akkor is megkérdezem ezeket. És ez jó, így lesz a kell, ami rondán kötelező szó, számomra lehetőség arra, hogy gondolkodjak.

Azokat a dolgokat, amiktől a leginkább féltem, azokat keresem a legjobban. Ami a legrosszabb opciónak tűnik, ha az fog történni, akkor az lesz a legjobb, és általában nem is történik semmi rossz. Sokkal rémesebb, amikor magamat ijesztgetem, mintha megtörténik valami, mert akkor azt tudom is kezelni. Ez most  tapasztalat, sok furcsa helyzetbe keveredtem az elmúlt hetekben, ami egyértelműen rossznak tűnt, de kicsit megforgatva a dolgokat, annyira nem is.

Ezek a kis dolgok változtak, egyre könnyebben veszek észre mindenféle berögződéseket (mániákus mániát), amiken lehet dolgozni.

Üdvözlettel!” S. Anita