A Kapcsolatokról és a Valódi Önbecsülésről

„A hiány-történet olyan, mint egy hibás forgatókönyv, egy alapvető hazugság arról, hogy kik is vagyunk valójában, amit a gyermekkorból áthurcolunk a felnőttkorba. Közvetlenül kapcsolódik ahhoz a hiedelemhez, hogy elkülönült személyek vagyunk. Valójában nincs elkülönült hiány-én; csak hisszük, hogy van. A hiány-én sok formában jelenik meg: nem szerethető én, gyenge én, tehetetlen én, nem megfelelő én, nem elismert én, elhagyott én, semmibe vett én, nem fontos én, vagy valami más változata annak az alaptörténetnek, hogy: „Nem vagyok elég jó” vagy „Valami baj van velem”. (Scott Kiloby)

A kapcsolatoknak van egy beépített tükröző hatása. Ahogy haladunk az életben, újabb és újabb emberek jelennek meg, hogy visszatükrözzék nekünk ezt a központi hiány-énünket. Amikor a hiány-én szívében rejlő mély seb aktiválódik, fájdalmat és szenvedést tapasztalunk. Ez a hazugság fáj, és a kapcsolatainkban tapasztalt nehézségek nagy részéért felelős. Ha a fájdalom túl nagy, azon kaphatjuk magunkat, hogy próbáljuk elkerülni, másokat hibáztatunk miatta, vagy gyógyszerekkel próbáljuk eltüntetni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mások a fájdalom forrása. De mások csak egy tükör, ami azt mutatja, hogy mit hiszünk magunkról.

A következő tünetek azt jelzik, hogy a hiány-történet aktiválódott egy kapcsolatban:

·         Ragaszkodunk ahhoz, hogy igazunk van, és mások tévednek

·         Mások szeretetét, dicséretét, figyelmét, elismerését vagy jóváhagyását keressük

·         Jobbnak vagy rosszabbnak ítéljük magunkat másoknál

·         Lekicsinylünk, kigúnyolunk vagy megfélemlítünk másokat

·         Megpróbálunk kontrollálni vagy manipulálni másokat

·         Félelemből meghátrálunk a konfliktus elől, amikor hitelesebb lenne kimondani a véleményünket

·         Negatívan ítélünk meg másokat vagy panaszkodunk rájuk

·         Egészségtelen, romboló módon fejezzük ki a dühünket és más érzelmeket

·         Elidegenítjük magunkat és elkerülünk bizonyos fájdalmas kapcsolatokat

·         Önző célból cselekszünk

·         Elnyomunk fájdalmas érzelmeket és nem fejezzük ki, ahogy valójában érzünk

·         Féltékenyek vagy irigyek vagyunk másokra

Ennek a mentális aktivitásnak a nagy része abból a félelemből fakad, hogy egyenesen ránézzünk arra, hogy tévesen kiként azonosítjuk magunkat. Az életünkben felbukkanó emberek állandóan a központi hiány-én eme illúzióját tükrözik vissza ránk.

Ha megnézed, ez a tükröző hatás minden irányba működik. Amikor sikeresnek látunk másokat, ez gyakran egy sikertelen én-t tükröz vissza. Amikor egy szeretted nem úgy reagál rád, mint ahogy vártad, vagy egy szerelmi kapcsolat véget ér, ez gyakran egy szeretethetetlen én-t tükröz vissza. Vonzó emberek egy nem vonzó én-t tükrözhetnek vissza. A világ szemében fontosnak látszó emberek egy nem-fontos vagy értéktelen én-t tükrözhetnek vissza. Amikor valaki megítél vagy kritizál téged, ez egy olyan én-t tükrözhet vissza, aki hibásnak érzi magát. Amikor mások arrogánsnak vagy uralkodónak tűnnek, ez egy gyenge, jelentéktelen vagy kicsi én-t tükrözhet vissza. Ha mások nagyhatalmúnak tűnnek, csekélyebb hatalmúnak vagy akár tehetetlennek érezheted magad.

De nem csak más emberekről van ám szó. Bármi visszatükrözheti rád az elégtelenséget. Egy drogfüggőség vagy pénz problémák egy hiányt szenvedő én-t tükröznek vissza. Elmúlt események azt tükrözhetik vissza, hogy jelenleg egy áldozat vagy. Jövőbeli dolgok, mint a megvilágosodás, felgyógyulás és önfejlesztés egy olyan én-re mutathatnak vissza, aki jelenleg nem teljes.

Mindez nem mindig egyszerűen csak az ellentétek játéka. Az életed külső körülményei, mindegy, milyenek, általában valamit visszatükröznek arról, hogyan tekintesz magadra. Ha a külső körülmények nem megfelelőnek tűnnek, te is nem megfelelőnek érezheted magad. A lényeg az, hogy a belső és a külső egy, mindegy hogyan darabolod fel. Bármi, ami „ott kint” megjelenik, valamilyen módon azt tükrözi, ami „itt benn” jelenik meg – az önazonosulásban.

A legalapvetőbb értelemben a másokra való kifelé mutogatás a kapcsolatok tükrében azt jelenti, hogy magunkon kívül, az emberekben és dolgokban keressük az önbecsülésünket. Ez a könyv főleg a negatív önazonosulásokra koncentrál, amik meggátolnak minket a valódi boldogság megélésében. Természetesen nem mindenki mélyen boldogtalan állandó jelleggel. Ilyet állítani sértő lenne az összes olyan emberre nézve, akik boldog életet élnek most is. De ha bármikor azt hisszük, hogy az igazi, állandó boldogság más emberektől vagy életünk külső körülményeitől függ, akkor becsapjuk magunkat. Nagyrészt a kapcsolataink tükrén keresztül származtatjuk az önbecsülésünket. Ha valakinek a pozitív énképe a másokkal való összehasonlításon alapul, és azok az emberek vagy külső körülmények véletlenül rosszabbá válnak, akkor gyakran az énkép újra elégtelennek kezd látszani.

A mentális történeteken vagy képeken alapuló identitások nem stabilak. Ahogy e könyv önvizsgálatai feltárják, az igazi önbecsülés az éntelen jelenlétből emelkedik ki. Semmi köze mentális történetekhez vagy képekhez. Semmi köze a kapcsolatok tükrén át való önmeghatározáshoz. Az igazi önbecsülést nem tudják lerombolni mások gondolatai és tettei.

(Scott Kiloby: Élő Kapcsolat)

• Scott Kiloby két könyve magyarul megvásárolható. Katt ide.
• Scott Kiloby összes blogbejegyzés itt.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai Alapcsomag, csoport+2 egyéni konzuláció. Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb az oldalon: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

Boldog Karácsony? - Stresszes Gondolatok az Ünnepek Kapcsán

„Nincsenek új stresszes gondolatok. Mindet újrahasznosítjuk.” (Byron Katie)

Hát, igen. Évről-évre, ha már karácsony. Amúgy pedig napról-napra, sőt generációról-generációra. Újrahasznosítjuk ugyanazokat a régi, elavult, megkérdőjelezetlen történeteket. Ha már Te is unod, hogy egész életedet ugyanazon sztorik, hiedelmek mentén éled, mint gyerekkorodban, sőt, mint ahogy a szüleid, és az ő szüleik tették, bármikor nekiállhatsz a „nagytakarításnak”. A Munka azért is zseniális, mert gyakorlati szinten tudsz ránézni vele életed teljesen hétköznapi helyzeteire, és saját magad találod meg a saját válaszaidat. Senki nem mondja meg neked, hogy mit is csinálj. (Persze sokan pont emiatt vetik el…)

Amennyiben a karácsony valamilyen szempontból stresszes számodra, teljesen ideális helyzet és időpont ez arra, hogy jól leírd és megkérdőjelezd mindazt, ami nyomaszt. Mert ennek nem kell így lennie. De amíg nem vagy tisztában vele, hogy mi is pontosan a bajod, addig nem tudod megkérdőjelezni. És addig reciklálod a következő évre is. De nem is kell ehhez egy évet várnod, nézd csak meg, mennyire nem karácsony-függők a következő univerzális hiedelmek. Van-e közöttük olyan, amit még nem hallottál, gondoltál? És mindannyiunkban ezek száguldoznak, egészen addig, amíg kíváncsian, szeretettel rájuk nem nézünk, és jól meg nem kérdőjelezzük őket. Lehet, hogy a valóság valami teljesen más, mint amit eddig hittem róla? Hú, de izgi, hadd nézzem csak! J

Na, de előbb lássuk ezeket a szakállas hiedelem példányokat. Hány működik még benned ennek a karácsonynak a közeledtével? És szívesen veszem, ha megjegyzésben továbbiakat írtok, melyek itt nem szerepelnek, nehogy kimaradjon valami fontos. J A listáról minden hiedelmet érdemes megkérdőjelezned egyenként a Négy kérdés és Megfordításokkal, amelyiket magadra érvényesnek találod. És a lista után egy teljes minta Ítélkezőlapot is találhattok, hogyan is lehet még nekiállni az önvizsgálatnak.

• Rengeteg munka vár rám.
• Senki nem fog segíteni.
• Napokig kel a konyhában állnom.
• Nincs kivel eltöltenem az ünnepeket.
• Magányos leszek.
• Mindenkim meghalt már.
• Nagyon hiányoznak a szüleim.
• Olyan családtagokkal kell találkoznom, akiket nem szeretek.
• Viselkednem kell.
• Nem akarok viselkedni.
• Ajándékot kell vásárolnom.
• Nincs elég pénzem ajándékvásárlásra.
• Teljes anyagi csőd ez a karácsony.
• Hozzá kell nyúlnom a megtakarításaimhoz.
• Az ajándékvásárlás nagy nyűg.
• Jó ajándékot kell vennem.
• Legalább akkora értékben kell vennem, mint amennyiért kapok.
• Nem tudom megvenni a fiamnak, amit szeretne.
• Örülnöm kell annak, amit én kapok.
• Egyedül akarok inkább lenni.
• Sokat kell majd enni.
• Nem fogom tudni kontrollálni magam.
• Meg fogok hízni.
• Ünnepek után koplalnom kell majd.
• Szívességet kell tennem másoknak.
• Apám le fogja inni magát és ordítozni fog.
• Tele lesznek az utak részegekkel.
• Hazudnom kell a gyerekeknek a Jézuskáról.
• Azt akarom, hogy fehér karácsonyunk legyen.
• Nem akarom, hogy essen a hó.
• Az egészhez semmi kedvem.
• Lemaradok a munkámmal a kieső napok miatt.
• Utána majd hajthatok, mint az állat.
• Túl rövid ez a karácsonyi szünet.
• Karácsonykor szeretnünk kell egymást.
• Veszekedés lesz a családban.
• Meg fognak kritizálni.
• Nem szeretnek.
• Nem vagyok fontos nekik.
• Meg fognak haragudni rám valami miatt.
• Úgy kell csinálnom, mintha jól érezném magam.
• Bárcsak az egész család együtt lehetne.
• Szomorú vagyok, hogy a gyerekek nem jönnek idén.
• Hosszú és fárasztó utazás áll előttem.
• Elég ételt és italt kell beszereznem.
• Valami normális ruhát kell felvennem.
• Nincs egy rongyom sem.
• Karácsonykor mindig visszaesem a piálásba.
• A családom előtt lebukom, hogy visszaestem a piálásba.
• Sokan fognak zargatni telefonon.
• Fel kell hívnom mindenkit, aki számít rá.
• Mindennek tökéletesnek kell lennie.
• Az ünnepek elmúltával minden sötét és szürke lesz.

Érdemes egy egész Ítélkezőlapot is ráereszteni a témára, illetve annyi külön lapot, ahány személlyel, témával van problémád, mert így fókuszáltabban tudod elvégezni a Munkát. Pl. megítélheted azt a bizonyos nemszeretem rokont; a gyerekeidet, akik nem segítenek ilyenkor; azokat az embereket, akik agyonvásárolják magukat; az egész elkommercializálódott ünnepet; a sajnálatos pénzügyi helyzetedet; önmagadat, amiért még mindig mindenkinek meg akarsz felelni, stb. Pl. így:

Mondj ítéletet – Írd le – Tedd fel a négy kérdést – Fordítsd meg – Keress példákat

Idézz fel egy életedben ismétlődően előforduló, felzaklató szituációt. Ez lehet olyan helyzet is, mely a múltban csupán egyszer történt meg, de még mindig nagy feszültséget okoz, amikor rágondolsz. A kérdések megválaszolása előtt, gondolatban utazz vissza ebbe a feszültséget okozó szituációba. Rövid, egyszerű, lényegretörő mondatokkal fogalmazz, és ne cenzúrázd magad. Most van itt az alkalom, hogy jól megmondd.

1. Ki az a személy, akire haragszol, aki elszomorít, dühít, csalódást okoz, vagy bármilyen módon zavar, fájdalmat okoz? És miért?
Haragszom a családtagjaimra, mert nem segítenek a karácsonyi készülődésben. Miattuk minden rám marad. Ők pedig csak lustálkodnak. És nem is értékelik, amit csinálok.

2. Szerinted min kéne ennek a személynek változtatnia? Mit kéne máshogy csinálnia?
Azt akarom, hogy mozdítsák meg a hátsójukat és segítsenek a háztartási munkákban. Azt akarom, hogy vegyék észre, mennyit gürizek miattuk.

3. Mi az pontosan, amit szerinted ennek az embernek tennie, gondolnia vagy éreznie kellene, vagy épp nem kellene? Milyen tanácsot adnál neki? 
Meg kéne kérdezniük, hogyan tudnak nekem segíteni. Észre kéne venniük, hogy munka van. Nem kéne készpénznek venniük, hogy én mindent megcsinálok.

4. Mire van szükséged a részéről ahhoz, hogy Te boldog legyél?

Arra van szükségem, hogy segítsenek, együtt legyünk a készülődésben is, hogy kivegyék a részüket a munkából ők is.

5. Miket gondolsz róla? Készíts listát!
A családtagjaim lusták, figyelmetlenek, érzéketlenek.

6. Mi az, amit soha többé nem szeretnél átélni/megtapasztalni vele?

Soha többé nem akarok egyedül gürizni karácsony előtt. Soha többé nem akarom átélni, hogy nem segítenek.

A Négy Kérdés – minden állításra érdemes elvégezned, amiket az Ítélkezőlapra írtál az 1-5. pontban. Mutatok egy példát:

Pl. A családtagjaim nem segítenek a karácsonyi készülődésben.

1.      Igaz ez? (Igen vagy nem. Ha nem,, ugorj a 3. kérdésre.)

2.      Teljesen biztosan tudhatod, hogy ez igaz? (Igen vagy nem.)

3.      Hogyan reagálsz, mi történik, ha elhiszed ezt a gondolatot?

4.      Ki lennél a gondolat nélkül?

Fordítsd meg a gondolatot

a) az ellentétére (Igenis segítenek a készülődésben. – lehet, hogy nem vettem észre valamit?)

b) a másikra (Én nem segítek nekik a készülődésben. – pl. lehet, hogy nem is tudják, mit szeretném, ha segítenének.)

c) önmagadra (Én nem segítek magamnak a készülődésben. – pl. azzal, hogy folyamatosan háborgok, vagy hogy olyasmit várok magamtól, amihez semmi kedvem.)

Találj legalább három konkrét, valós példát arra, hogy az egyes megfordítások hogyan igazak számodra ebben a helyzetben.

Ha mélyebbre szeretnél látni, a 3. kérdés néhány alkérdését is érdemes feltenned:

-          Hogyan viszonyulok hozzájuk, ha elhiszem, hogy nem segítenek?

-          Békességet vagy feszültséget okot ez a gondolat?

-          Milyen szerepet tudok így eljátszani? (pl. áldozatot)

-          Mire is jó nekem ez a gondolat? (pl. fenntarthatom az áldozati szerepemet)

-   Mire nem vagyok képes,ha elhiszem ezt a gondolatot? (nyugodtan végezni a munkámat, szeretni őket, békében lenni magammal)

Szeretettel figyelmedbe ajánlom a jövő év eleji Munka Alaptanfolyamokat, ahol nagy segítséget tudsz kapni, hogyan is végezd “rendesen”, alaposan a Munkát. Várlak szeretettel, ha úgy érzed, elérkezett az időd:

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján 2013-ban is.

Hétköznapi tanfolyam: 2013. január 17-18. Budapest (jelentkezési határidő: december 21.)

Hétvégi tanfolyam: 2013. február 2-3. Budapest (jelentkezési határidő: január 3.)

http://kincsamivan.hu/programok.html

A Hang a Fejedben Nem Te Vagy - Scott Kiloby: Megtalálhatatlan Én – Megtalálhatatlan Önvizsgálat

Ma egy Minta-Önvizsgálatot olvashatsz, az önvizsgálat végzését megkönnyítő hasznos tippekkel együtt. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy tapasztalatom szerint, szinte lehetetlen ennyi alapján hatékonyan végezni egyedül a Megtalálhatatlan Önvizsgálatot. És arra is kérlek, hogy ne vonj le messzemenő következtetéseket abból, amit itt olvasni fogsz. Amikor először találkoztam a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal (MÖ), „érdekesnek” találtam, majd néhány alkalom után kezdtem el tapasztalni hihetetlen erejét. Ez egy fokozatos elmélyülés Ön-Magadba, bizonyos ideig kitartó vizsgálódásra van szükség, hogy feltárulhasson az a mélyre leülepedett „ős-történeted”, amit magadról elhittél már nagyon kicsi korodtól kezdve.

         Az MÖ igen erőteljes, gyakorlati megtapasztalást ad arról, hogy tényleg nem az vagy, aminek, akinek elhitted magad. Valóban meglátod és megéled, hogy képekben, szavakban és energiákban hittél eddig, összetévesztve mindezt saját magaddal. Ennek egy rövid példáját olvashatod a mai bejegyzésben, és jövő hétfőtől megvásárolható lesz Scott Kiloby MINDKÉT könyve: Az Élő Felismerés és Az Élő Kapcsolat is. A két könyv egy „csomagban” lesz elérhető, ami biztosítja azt, hogy a lehető legtöbb „muníciód” meglegyen az én-feldolgozáshoz. Erről hétfőn többet, most pedig térjünk a megtalálhatatlan tárgyra. J

A Megtalálhatatlan Önvizsgálat – A Megtalálhatatlan Én

Ebben a fejezetben, Caleb azt az áldozat-én-t próbálja megtalálni az önvizsgálattal, akinek önmagát hiszi. Emberek és identitások sokaságával végeztem már el ezt az önvizsgálatot, az apától kezdve, a vezérigazgatón át, egészen az értéktelen én-ig. Azt az alapvető hiedelmet is vizsgálat alá vettük, miszerint elkülönült én-ek (azaz egók) vagyunk, úgy hogy semmilyen más kiegészítő címkét nem adtunk hozzá, mint pl. „értéktelen én”. Azt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy az önvizsgálat sokkal erőteljesebb, ha egy bizonyos címkéjű identitást keresel vele. Önmagában az „én” szó semmi különösre nem mutat. Mindannyiunknak vannak olyan meghatározó én-történeteink, amiknek magunkat hisszük. Nagy segítség, ha a történetet egy konkrét címkére szűkítjük le. A „levél” szó, például, semmilyen konkrét levélre nem mutat az erdőben. De amikor elnevezed juharlevélnek, akkor már pontosan tudod, mit is keresel. Hasonló módon, ha az én-t megcímkézed (pl. értéktelen én vagy áldozat én), akkor már pontosan tudod, mit is keresel – ez az az identitás, akinek önmagadat hiszed. Úgy gondolom, hogy a könyv további fejezetei mindezt teljesen világossá fogják tenni.

         Elsőre viccesnek hangozhat, hogy nem tudod megtalálni magad, ha tényleg elkezded keresni, mégis adj esélyt ennek az önvizsgálatnak. Nagy meglepetésben lehet részed. Furcsának hathat valami olyasmit keresni, ami ennyire egyértelműen létezőnek tűnik, épp ebben rejlik az önvizsgálat ereje. Amint elolvastad ezt a fejezetet, próbáld is ki. Az önvizsgálat természetesen egy trükk. Az én, akit próbálsz megtalálni, üresnek bizonyul. Az üres azt jelenti, megtalálhatatlan.

         Az önmagunknak mesélt történetek csak addig tűnnek igaznak, amíg közvetlenül rájuk nem nézünk, és meg nem látjuk, hogy mindössze tovatűnő gondolatok. Ez az önvizsgálat ennek a felfedését szolgálja. Ugyanakkor ezt már itt és most is észreveheted, még mielőtt magát az önvizsgálatot egyáltalán elvégeznéd. Vedd észre, hogy a tudat látja a gondolatokat jönni és menni. Ha képes vagy a gondolatot látni, akkor vajon te vagy az a gondolat? Mi néz rá a gondolatra? A tudat(osság) az, ami mélyebb értelemben az, aki vagy. A Megtalálhatatlan Önvizsgálat egyenként választja le a gondolatokat, érzelmeket és érzeteket, melyek, amíg összeforrottnak látszanak, hihetetlen erővel azt éreztetik, hogy a történeted igaz.

         Az MÖ-t több módon tudod elvégezni. Előnyös lehet, ha valaki más teszi fel neked a kérdéseket (egy facilitátor). Egyedül is végezheted, papír és toll segítségével. Szép nyugodt tempóban haladj a kérdések megválaszolásával. Ahogy gyakorlottabb leszel az MÖ-ben és a többi önvizsgálatban, akkor még könnyebb lesz egyedül végezned őket, egyszerűen csak ránézve a tudatban felbukkanó gondolatokra, érzelmekre és érzetekre. Nem lesz már szükséged facilitátorra, és nem is kell majd semmit leírnod többé.

Hogyan működik a Megtalálhatatlan Önvizsgálat?

1. Nevezd meg. Nevezd meg a személyt (pl. szerethetetlen én, áldozat én, nem megfelelő én). A keresendő én a saját történeted tartalmából kerül meghatározásra.
2. Találd meg. Próbáld megtalálni a keresett én-t. Menj végig az összes fő gondolaton, érzelmen és érzeten (egyenként) melyek a személyt alkotják. Minden jelenség esetén tedd fel a kérdést, „Ez én vagyok?” (Ez a gondolat én vagyok? Ez az érzelem én vagyok? Ez az érzet én vagyok?) Természetesen, ha valaki mást viszel végig az önvizsgálaton, akkor az „Ez én vagyok?” kérdés helyett azt kérdezd, „Ez te vagy?”

Megtalálhatatlan Önvizsgálat: Önvizsgálati minta

Facilitátor: Nevezd meg a személyt, akit szeretnél megtalálni.

Caleb: Szeretném megtalálni önmagamat.

Facilitátor: Rendben, elvégezhetjük az önvizsgálatot az általános én-érzet megkeresésére. De érdemes megnézni, ki az benned konkrétan, aki a szenvedésedet okozza.

Caleb: Mindig is áldozatként gondoltam magamra. Az élet igazságtalanul bánik velem. Legtöbbször nyomorultul érzem magam. A tegnapi nap egy jó példa erre. Egész nap csak ültem és egyedül éreztem magam.

Facilitátor: Jó, akkor keressük meg Calebet, az áldozatot. Lazulj el és helyezkedj el kényelmesen. Csukd be a szemedet, és nézz rá a fejedben a „Caleb” szóra. Nem kell sietned. Az a szó, hogy Caleb, az áldozat te?

Caleb: Nem, ez csak egy név, egy szó.

Facilitátor: És mi van azokkal a szavakkal, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem”? Ez te vagy, az áldozat?

Caleb: Hogy ez én vagyok-e? Nem, ez is csak egy gondolat.

Facilitátor: Légy óvatos, hogy ne intellektuális választ adjál. Közvetlenül a tudatos észleléssel nézz bele. És ne felejts el odafigyelni a testedre. Reagál-e bármi módon a tested, amikor meglátod a szavakat, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem”?

Caleb: Igen, szomorúság bukkan fel.

Facilitátor: Nézz rá közvetlenül a „szomorúság” szóra. Ez a szó te vagy, az áldozat?

Caleb: Nem. De visszatért az a gondolat, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem.”

Facilitátor: Tedd ki a szavakat, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem” egy képkeretbe a fejedben. Ez segíthet meglátni, hogy csupán csak szavak. Most pedig nézz rá a szavakra a keretben. Ezek a szavak az áldozat te?

Caleb: Nem, ezek csak szavak.

Facilitátor: Tedd bele egy képkeretbe a fejedben azokat a szavakat, hogy „Legtöbbször nyomorultul érzem magam”. Ezek a szavak te vagy, az áldozat-te?

Caleb: Igen, ez nagyon úgy érződik, hogy én vagyok! A szomorúság visszatért, összeszorulás is van hozzá.

Facilitátor: Amikor egy gondolatot a keresett tárgyként érzékelünk, akkor mindig felbukkan a gondolattal együtt egy érzelem vagy érzet. Az érzelmek és az érzetek olyanok, mint valami vészcsengők, melyek arra próbálják felhívni a figyelmedet, hogy légy a testedben, és közvetlenül érezd az érzést. Akkor most lazíts el minden szót és mentális képet, és pihenj meg tudati térként. Majd fordítsd a figyelmedet a mellkasodban lévő névtelen, címkétlen energiára. Szánj erre annyi időt, amennyi csak szükséges. Lazulj el, és engedd, hogy az energia csak legyen… Ez az energia te vagy, az áldozat?

Caleb: Úgy érzem, ez az energia én vagyok.

Facilitátor: OK. Amikor egy érzelem, érzés vagy érzet énnek tűnik, az azt jelenti, hogy valamilyen gondolat is felbukkan még vele egy időben. Milyen gondolat bukkant fel?

Caleb: Az a gondolat, hogy „Ez én vagyok.”

Facilitátor: Keretezd be a szavakat. Azok a szavak, hogy „Ez én vagyok” te vagy, az áldozat?

Caleb: Nem, most tisztán látom, hogy csak szavak. És el is távoztak.

Facilitátor: Hozd vissza a figyelmedet a testedben lévő energiára, képek és szavak nélkül érezd. Ez az energia az áldozat-te?

Caleb: Nem, csupán csak energia. Már nincs rajta semmilyen történet. A szomorúság és az összehúzódás is eltűnőben vannak.

Facilitátor: Most pedig nézd meg azt a mentális emlékképet, ahogy tegnap egyedül üldögéltél és egyedül érezted magad. Ez a kép az áldozat-te vagy?

Caleb: Látom, hogy csak egy kép, mégis úgy érzem, hogy ez az áldozat-én. A szomorúság és az összeszorulás megint itt vannak.

Facilitátor: Az a két szó, hogy „szomorúság és összeszorulás” az áldozat-te?

Caleb: Nem, ezek csak szavak.

Facilitátor: Légy tudatásban a szomorúságnak és az összehúzódásnak elnevezés, címkézés nélkül. Ez az energia te vagy?

Caleb: Nem, nem én vagyok, de ez az energia be van ragadva.

Facilitátor: Amikor az energia beragadtnak érződik a testben, akkor még mindig van gondolati szintű azonosulás is. Előfordul, hogy a gondolatok mentális képek formájában jelentkeznek, nem pedig szavakként. És ezeket a mentális képeket az elme rávetíti az érzelemre, érzésre, érzetre. Csukd be a szemed és nézd meg, látsz-e bármilyen mentális képet?

Caleb: Igen, az energia egy csomót alkot. A csomó képét látom.

Facilitátor: Akkor csak a csomó képét nézd. Csak figyeld a képet, ne írd le, mit látsz, csak nézd. Be is keretezheted. Ez a kép te vagy, az áldozat?

Caleb: Nem. Látom, hogy ez csupán egy kép, és most meg is lazult. Most pedig a szomorúság tör fel.

Facilitátor: Lazítsd el az összes szót és mentális képet, és csak tapasztald meg az energiát, semmit ne csinálj vele, csak hagyd, hogy legyen, ahogy van. Van időd, csak nyugodtan. Ez az energia az áldozat-te vagy?

Caleb: Hú, most az egész elment. Most már látom, hogy amikor az érzésre nem pakolódnak rá szavak és képek, akkor nem áldozat. Nem érzem áldozatnak magam.

Facilitátor: Akkor most egyszerűen csak pihenj meg tudati térként, és engedd, hogy minden szabadon felbukkanjon, és természetes módon távozzon. Megtalálod az áldozat-ént valahol?

Caleb: Látok itt-ott egy-egy gondolatot, de amikor felteszem a kérdést, hogy „Ez én vagyok?”, akkor máris látom, hogy csupán csak egy gondolat, és el is tűnik hamarosan. Van érzelem is, de amikor belepihenek, akkor az is eltűnik. Nem találom az áldozatot. Nem találom az én-t. Ez annyira egyszerű és hatásos! Szó szerint olyasmit hittem magamról eddig, amit nem lehet megtalálni, ha tényleg elkezdem keresni.

Hasznos tippek az Önvizsgálathoz

Menjünk át még egyszer a fenti önvizsgálaton, és egészítsük ki néhány hasznos tippel, melyek segítségedre lesznek, ha egyedül szeretnéd végezni ezt a munkát. Képzeld magadat Caleb helyébe.

A gondolatokat egyszerűsítsd le szavakra vagy képekre

Ha megvizsgálod, akkor megláthatod, hogy a gondolatok kétféle módon bukkannak fel: szavakként vagy képekként. Szavak alatt szó szerint azt értjük, hogy „Caleb” vagy „áldozat vagyok”. A képek pedig mentális képek, mint pl. az az emlékkép, hogy tegnap egyedül üldögéltem és egyedül éreztem magam, vagy pedig egy testrész vagy egy csomó képe. Érdemes felfedezni a szavak és képek közötti különbséget. Pontosan azonosítsd be, hogy melyikük bukkan fel, ami az elkülönült én érzetét adja neked.

         Segíthet, ha bekeretezed a felbukkant szavakat vagy képeket. Pl. lásd azokat a szavakat, hogy „Általában nyomorultul érzem magam” egy képkeretben a fejedben. Nézz közvetlenül rá a keret tartalmára. Addig nézd a szavakat, míg elkezdenek elhalványulni, és tedd fel a kérdést, „Ezek a szavak én vagyok, az áldozat?”

Ne intellektuálisan válaszold meg az „Ez én vagyok?” kérdést

Emlékszel, hogy arra kértem Calebet, hogy ne intellektusból válaszoljon? Ne gondolkozz a válaszon. Ne elemezd a kérdést. Ne kalandozz a történeted más részeibe a válasz megtalálásához. Csak ezt az egyetlen gondolatot vizsgáld egyszerre. Úgy nézz rá a gondolatra, mintha egy színt néznél, anélkül, hogy megneveznéd – csupasz, közvetlen figyelemmel. És ebből a közvetlen megfigyelésből kérdezd meg, hogy „Ez az?/Ez az áldozat én?”

         Intellektuálisan hamar megláthatod, hogy ez csupán egy gondolat, nem pedig egy személy (pl. áldozat-én). De mindig figyelj oda a tested jelzéseire az önvizsgálat során. Vedd észre, amikor a test bármilyen érzelemmel, érzettel reagál. A test ilyen módon tudatja veled, hogy valamilyen szinten azt hiszed, hogy ez a gondolat vagy. Caleb is intellektualizált, amikor megkérdeztem tőle, hogy „Az élet igazságtalanul bánik velem” gondolat a keresett én-e. Miután megemlítette, hogy szomorúságot és összehúzódást érez a gondolattal együtt, arra biztattam, hogy figyeljen jobban befelé a testébe.

Egyszerű igennel vagy nemmel válaszolj az „Ez én vagyok?” kérdésre

Ne bocsátkozz részletes elemzésbe a válaszadáskor. Ha az áldozat valóban itt van, az elmédként és testedként, akkor nem okozhat gondot a megtalálása. Ha te valóban egy áldozat vagy, akkor a jelen megtapasztalásodban képesnek kell lenned őt megtalálni valahol a testedben vagy az elmédben, hosszas magyarázkodás nélkül. Képzeld el, hogy egy pár cipőt keresel a gardróbban. Ha épp egy ing kerül a kezedbe, akkor felesleges öt okot felsorakoztatnod, miért is nem cipő az az ing. Egyszerűen tudod, hogy az ing nem cipő. És keresed tovább a cipőt. Ugyanígy végezd ezt az önvizsgálatot is. Keresd a szóban forgó én-t, és egyszerű igennel vagy nemmel válaszolj.

Ne feledd, a személyt keresed, nem a bizonyítékot rá, nem rámutató gondolatokat, vagy a személy részeit

Az önvizsgálat során úgy tűnhet, mintha minden átmeneti gondolat, érzelem és érzet, amivel találkozol, „része” vagy bizonyítéka a személynek, vagy arra mutat. Ne elégedj meg ezzel a fajta gondolkodással. Menj mélyebbre. Keresd magát a személyt. Ha mindez az összes átmeneti dolog felé mutat, hol vagy TE - az igazi, állandó, elkülönült, tényleges áldozat? Ha az összes szó csak leírja azt, hol vagy TE? Ha ezek a jelenségek csupán részei, hol vagy TE? A TE - a tényleges áldozat - az, amit keresel. Ez bizonyul megtalálhatatlannak, amikor közvetlenül őt keresed, ahelyett, hogy gondolkoznál róla.

Például, ha az áldozatot keresed, akinek tartod magad, úgy tűnhet, hogy az „Az élet igazságtalanul bánik velem” gondolat része az áldozatnak. Felejtsd el a részek keresését. Magát az áldozatot keresd. „Az élet igazságtalanul bánik velem” gondolat te vagy - a tényleges áldozat? Ez a megfelelő kérdés. Gyakran feltételezzük, hogy ezek a gondolatok egy tényleges, eredendő áldozatot írnak le, vagy arra mutatnak rá, aki tényleg ott van a gondolatok alatt. Hogy bebizonyítsd, hogy az áldozat nincs ott a gondolatok alatt, eressz el minden olyan gondolatot, ami úgy tűnik, hogy leírja az áldozatot, vagy őrá mutat. Vedd észre, hogy amikor eldobod ezeket a gondolatokat, és közvetlen tudatos nézéssel keresed, akkor nem találod az áldozatot. De akkor sem találod, amikor a gondolatok ott vannak. Csak gondolatokat találsz, egyiket a másik után - tényleges áldozatot nem.

Ha egy gondolatot (szó vagy kép formájában) nézel éppen, és a gondolat a keresett személynek látszik, az mindig azt jelenti, hogy a gondolattal együtt valamilyen érzet vagy érzelem is felbukkant.

Ha a test valahogyan reagál az „Ez a gondolat én vagyok?” kérdésre, akkor válaszolj egy egyszerű igennel. Ilyenkor azonnal fordítsd a csupasz figyelmedet a testbe, és tapasztald meg az érzelmet, érzetet közvetlenül, engedve, hogy pont olyan legyen, amilyen, anélkül, hogy szeretnéd megváltoztatni vagy megszabadulni tőle. Ha azt tapasztalod, hogy az elméd szavakkal elnevezi, címkéket aggat az érzelemre, érzetre, pl. „szomorúság” vagy „összehúzódás”, kérdezd meg magadtól, „Az a szó, hogy ’szomorúság’ én vagyok?” „Az a szó, hogy ’összehúzódás’ én vagyok?” Ha nem, akkor lazíts el minden gondolatot és címkét egy pár pillanatra, és tapasztald meg az érzelem vagy érzet energiáját, történetek, címkék nélkül, a maga valójában.

         Egyszerűen csak ülj a nyers érzetben, miközben a gondolat-nélküli tudatossági térben pihensz. És aztán kérdezd meg, „Ez az energia az áldozat-én/én vagyok” Ha azt látod, hogy az energia nem az én, akkor csak engedd, hogy legyen, anélkül, hogy megpróbálnád megváltoztatni vagy megszabadulni tőle. Ez felszabadítja az energiát, ami így megmozdul, és magától változik, sokszor feloldódik. De az a legfontosabb, hogy semmitől ne próbálj megszabadulni, mert ez további keresést szül. A lényeg az, hogy meglásd, az energia nem a keresett személy/én. Amint megtapasztalod, hogy semmilyen gondolat, érzelem vagy érzet nem azonos az én-nel, onnantól kezdve már nincs jelentősége, hogy ezek a dolgok felbukkannak-e. Bármilyen jelenség felbukkanhat, az (áldozat) én-t mégsem lehet megtalálni. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a történet vagy érzelem természetes módon elcsendesüljön, erőfeszítés nélkül. A szenvedés, a keresés és a konfliktus akkor bukkannak fel, ha tudat alatt azt hisszük, hogy ezek a jelenségek (szavak, képek, érzelmek, érzetek) egy különálló én-t, elkülönült személyt alkotnak.

Ha egy testben megjelenő érzelem vagy érzet a keresett én-nek tűnik, az mindig azt jelenti, hogy az érzelemmel vagy érzettel együtt felbukkan egy gondolat is

Ha ez történik, akkor figyeld meg, hogy milyen szavak vagy képek bukkannak fel a gondolatfolyamban az érzelemmel vagy érzettel együtt. Aztán nézz rá az adott szóra vagy képre, és kérdezd meg, „Ez én vagyok?” Egy érzelem vagy érzet csak akkor tűnik énnek/személynek, amikor valamilyen azonosító gondolat bukkan fel vele együtt, mint pl. „Ez én vagyok”.

         Különösen figyelj oda a finoman felbukkanó mentális képekre, mint pl. testrészek képeire, vagy más formákra és alakokra a testben, melyekről úgy tűnik, hogy ők tartalmazzák az érzelmet vagy érzetet. Ha az érzelem vagy érzet megtapasztalásakor ilyen képek bukkannak fel, kérdezd meg, hogy az adott kép a keresett én-e. Például: „Ennek a csomónak a képe az áldozat?” Elképzelhetsz a kép köré egy keretet, ez segíthet meglátni, hogy ez csupán egy mentális kép, nem pedig egy valódi csomó. Addig figyeld a képet, míg el nem kezd megától változni, vagy elhalványulni és eltűnni.

Fedezd fel, hogy a gondolatok, érzelmek és érzetek nincsenek összetapadva, összenőve

Amikor azt gondolod, hogy elkülönült személy/én vagy, megfigyelheted, hogy a gondolatok, érzelmek és érzetek összetapadottnak tűnnek. Például, amikor felbukkan az a gondolat, hogy „Áldozat vagyok”, olyan, mintha a szomorúság érzelme hozzátapadt volna a gondolathoz, és a testi összehúzódás összetapadt volna a gondolattal és a szomorúság érzelmével. Mindhárom egyszerre bukkan fel, mintha tépőzár tartaná őket össze.

         Annyi a dolgod, hogy egyenként leválasztod a gondolatokat, érzelmeket és érzeteket, mindig feltéve a kérdést, hogy „Ez én vagyok?” Egyszerre egy gondolattal, érzelemmel, érzettel. Ez pedig nagyon hatásos módja annak, hogy szétbontsa, kibogozza azt az érzetet, hogy a gondolatok, érzelmek és érzetek össze vannak tapadva. Amikor meglátod, hogy semelyik gondolat, érzelem vagy érzet nem a keresett személy/én önmagában, akkor a keresett én ürességét tapasztalod meg (bármilyen identitást keressél is). A különálló én/személy megtalálhatatlan.

         Emlékezz vissza, hogy Caleb az alap én-érzetre szerette volna elvégezni az MÖ-t. Ennek a különálló én-nek a megkeresésére is használhatod az önvizsgálatot, anélkül, hogy pontosan meghatároznád, milyen én-t is keresel, pl. az áldozatot. A kérdés ebben az esetben is ugyanaz: „Ez én vagyok?” Ebben az esetben nem azt nézed meg, hogy egy bizonyos gondolat az áldozat-e, hanem azt, hogy a gondolat egyáltalán egy személy-e. Ez nagyon erőteljes módja lehet annak, hogy meglásd, semmilyen gondolat nem azonos azzal, aki valójában vagy. Mindazonáltal, sok esetben előnyösebb az általam Calebnek javasolt módon elvégezni az önvizsgálatot, felfedezve, hogy a történeted mely tartalma okozza számodra a legtöbb problémát. Nevezd meg azt az én-t, aztán pedig próbáld megtalálni.

(Scott Kiloby – Élő Kapcsolat – Living Relationship)

Egy Haldokló Önvizsgálata: „A Testem Romokban”

„Az emberek többsége lemarad a saját haláláról. És lemarad a saját életéről is.” (Byron Katie)

Ma egy hosszabb önvizsgálatot ajánlok figyelmedbe, Katie blogjáról fordítottam. Kérlek, szánd rá az időt; érdemes. Ne a jól-tudom elméddel olvasd, próbálj meg mindent elfelejteni az olvasás közben, amit bármikor is „tudtál” az életről, halálról, szenvedésről, fájdalomról, betegségről. Figyeld meg, mennyire nehéz is tud ez lenni, mennyire akarunk ragaszkodni a bejáratott úthoz: a háborúskodáshoz, az ellenálláshoz, és a kontroll illúziójához. És engedd meg magadnak, akár csak pillanatokra azt a felfedezést, hogy: Ki lennél a folytonos küzdés, irányítás, ellenállás, háborúskodás nélkül?

Fizikai fájdalomban, a halál ajtajában, egy énekes rátalál valódi Hangjára.

Katie: Szervusz, Édesem! Mi a nagy helyzet?

Vanessa: Nos, a testem romokban van.

Katie: Romokban van a tested. Értem. Hadd halljuk, mit írtál.

Vanessa: Elszomorít a testem, mert annyira megnehezíti az életemet. Hányingert, émelygést és fájdalmat okoz nekem az idő nagy részében. Azt akarom, hogy a testem megszabadítsa magát a ráktól. A testemnek nem kéne kifacsarnia belőlem az életet. Nem kéne fojtogatnia többé. Arra van szükségem, hogy a testem egészségessé váljon, és lehetőséget adjon arra, hogy újra normálisan táplálkozhassam. A testem nagyon legyengült, kimerült, sokat szenvedett, elképesztő munkát végez, nagyon keményen próbálozik megszabadítania magát a ráktól, és csodásan tanít arra, hogyan is adjam fel a kontrollt. Soha többé nem akarok hányni, gyenge és lepusztult lenni, és soha többé nem akarok újra szenvedni.

Katie: Köszönöm, Édesem. Kezdjük újra a tetején.

Vanessa: Elszomorít a testem, mert annyira megnehezíti az életemet.

Katie: Hogyan reagálsz, amikor elhiszed a gondolatot, hogy „A testem annyira megnehezíti az életemet”?

Vanessa: Hát, áldozatnak érzem magam. Aki nem tudja, meddig bírja még. És ez nem igazán segít az állapotomon.

Katie: Milyen érzés azt a gondolatot elhinni, hogy „Áldozat vagyok”?

Vanessa: Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg. Teljesen összetört. Összenyomott.

Katie: Fordítsd meg azt, hogy „A testem annyira megnehezíti az életemet”. Úgy, hogy a „testem” helyére tedd azt, hogy „a gondolkodásom”.

Vanessa: A gondolkodásom nehezíti meg az életemet.

Katie: Melyik fájdalmasabb vagy frusztrálóbb?

Vanessa: Hát, a testem.

Katie: És ugye szedsz fájdalomcsillapítót?

Vanessa: Igen, de nem is a fájdalom a legrosszabb, hanem, hogy szinte folyamatosan hányingerem van.

Katie: Minden fizikai fájdalom az elme kivetítése. De nem sokra megyünk ezzel a tudással, amikor fájunk.

Vanessa: Már többször elvégeztem ezt az önvizsgálatot a gondolataimra fordítva is, mégsem történt semmi változás.

Katie: Igen. A fizikai fájdalom, bármennyire is kivetítés, akkor is fájdalom. Olvasd, kérlek, a következő állításodat.

Vanessa: Elszomorít, hogy a testem hányingert, émelygést és fájdalmat okoz nekem az idő nagy részében. Ez nagyon hasonlít az előzőhöz. Ne menjek tovább a kettes pontra?

Katie: Nem. Fordítsd át a „gondolkodásomra”.

Vanessa: Elszomorít a gondolkodásom, mert hányingert, émelygést és fájdalmat okoz nekem az idő nagy részében.

Katie: Ez is igaz?

Vanessa: Igen.

Katie: Jó. Akkor azzal fogunk dolgozni, nos, amivel dolgozni tudunk. Az orvosok képesek mit kezdeni a fájdalommal. Csak tőled függ. Szedhetnél be annyi gyógyszert, hogy ne legyen fájdalmad, de nem teszed. Miért?

Vanessa: Hát, szedem is a fájdalomcsillapítót.

Katie: Hallom, amit mondasz.

Vanessa: És az orvos a hányingeremre is adott gyógyszert, csak az nem működik rendesen.

Katie: Bevehetnél annyi gyógyszert, hogy az elmédből semmi nem marad, és akkor hol van a fájdalom?

Vanessa: Igen. Hogy hol is vagyok akkor én?

Katie: Akkor az „én”-ből semmi nem marad. Ha nincs történet, nincs világ.

Vanessa: Igen.

Katie: Vagyis a világodat próbálod megmenteni.

Vanessa: Igen, értem.

Katie: Akkor dolgozzunk azzal a világgal, melyet védelmezel. Mert rengeteg fizikai fájdalmat tapasztalsz, miközben az általad érzékelt világot védelmezed.

Vanessa: Igaz.

Katie: Nézzük a következő állítást.

Vanessa: Azt akarom, hogy a testem szabadítsa meg magát a ráktól.

Katie: Hallak. És tényleg ez az, amit akarsz?

Vanessa: Nem, amit valójában akarok, az az igazi szabadság.

Katie: Az igazi szabadság az elmével való azonosulás megszűnése. Beveszed a tablettáidat, és máris megszabadultál az elmétől. Amikor a test megszűnik működni, akkor az elme képtelen továbbra is testként azonosulni. Mindenki megszabadul. Előbb vagy utóbb. Tehát, akkor szabadítsuk meg magunkat az elmével való azonosulástól. Az elme kizárólag önmagával áll harcban. Úgy tudnám érzékeltetni, hogy az egyik oldalon van a rettegő elme, az ijedt kisgyerek, a jól-tudom elme. „Annyira félek! Annyira félek! Rákos vagyok. Ez borzasztó. Tudom, hogy az. Beteg vagyok, és meg fogok halni. Tudom. Tudom.” A másik oldalon pedig az a nem-tudom elme van, mely nyugodt, és csendes, és bölcs. Ez az elme nem mozdul. A saját bölcsességében pihen. És amikor közéjük állítod a négy kérdést, akkor hidat képzel a riadt elmének, hogy átkeljen a nyugodt, bölcs oldalra.

A kérdések segítségével a riadt elme képes megnyílni annyira, hogy megengedje a „másik” elmének, az „ellenpólusnak” hogy ő válaszoljon. Végül pedig ez a pólus elkezd megbízni abban a pólusban; hiszen minden elme – ők valójában nincsenek elkülönülve, szétválasztva. Még a négy kérdés is az elméből született. Így aztán, végül az elme megpihenhet önmagában; az önmagával folytatott háborúja véget ért. És ez a háború vége minden szinten. Amikor már itt nem háborúzik, akkor ott sem fog – legyen az a testtel, a rákkal, vagy bárkivel folytatott háború. Amikor felfogjuk, hogy meg fogunk halni, amikor tényleg ráébredünk erre, abban a pillanatban felismerjük, hogy nem mi irányítunk. És akkor már csak nézelődünk. Nézegtjük a valóság gyönyörűséges útját. És szeretjük. És nem maradunk le a saját halálunkról. Nézzük a következő állítást.

Vanessa: A testemnek nem kéne kifacsarnia belőlem az életet.

Katie: A tested kifacsarja belőled az életet – igaz ez?

Vanessa: Nem igazán. Csak sosem tudok igazán mélyet lélegezni, ennyi.

Katie: Vagyis ennyire vagy képes életet facsarni magadba – azzal a lélegzettel, amire épp képes vagy.

Vanessa: Igen.

Katie: Kíváncsi lennék, hogy a ráknak van-e bármilyen problémája ezzel. Kíváncsi lennék, úgy látja-e a dolgot, mint te? Elképzelhető, hogy a rák nem ennyire goromba. Tán csak a dolgát végzi. Te belélegzel, ő pedig teszi, amit tesz. A ráknak is joga van az élethez. Egyenlő jogok. És mit mondanak az orvosok?

Vanessa: Azt, hogy ez a rákfajta gyógyíthatatlan.

Katie: Hát akkor, keress, kérlek, három csodálatos dolgot, mely a rákod gyógyíthatatlanságából fakad.

Vanessa: Először is, ők sem tudhatják biztosan. Másodikként…

Katie: Így nem kell kemoterápiáztatnod magad.

Vanessa: Igen.

Katie: És ez jó dolog.

Vanessa: Igen, mert a kemoterápia teljesen kikészítene, folytosan gyengítene, még több hányinger, még nyomorúságosabban érezném magam.

Katie: Alapvetően ők mondták, hogy nem is segítene rajtad.

Vanessa: Igen, csupán egy kicsit meghosszabbíthatná az életemet.

Katie: Vagyis akkor nincs kemoterápia, és ez csodálatos.

Vanessa: A második az lehet… hogy így folyamatosan elengedhetem a kontrollt. Mert alapból kontroll-őrült vagyok. Egész életemben az voltam. Totálisan. Így tehát ez egy hihetetlen ajándék számomra. És erre lépésenként ébredek rá. Igen.

Katie: Kontroll nélküli élet. Nem minden embernek adatik meg ez a kiváltság. Így aztán valóban élhetsz még az életed során.

Vanessa: Igen. Az egyetlen bibi, hogy még nem vagyok teljesen kibékülve ezzel a hányingerrel.

Katie: Tehát itt még harcolsz a valósággal.

Vanessa: Igen.

Katie: És amikor olyan erős hányingered van, milyen gondolatok fordulnak meg a fejedben? Már épp a hányás szélén vagy, éget, fáj, képtelen vagy tovább visszatartani. Milyen gondolataid vannak ekkor?

Vanessa: Nos, ilyeneket gondolok, hogy „Szegény én, meddig fog ez még tartani? Istenem, add, hogy vége legyen!”

Katie: És hogyan reagálsz, amikor elhiszed ezeket a gondolatokat? – „Mért én, szegény én?”

Vanessa: Hát, megint csak az áldozati reakció. A szegény szenvedő. A szerencsétlen bűnös.

Katie: Ezt a szerepet játszod el benne.

Vanessa: Igen.

Katie: Ki lennél a „Szegény én” gondolata nélkül?

Vanessa: Egyszerűen csak hálás lennék.

Katie: Megtapasztaló.

Vanessa: Igen. Minden történéssel ott lennék, egészen átélném. Igen, ezt szeretném. Ott lenni minden pillanatomban, mindenben, ami történik, megélni a teljességében.

Katie [a közönséghez]: Arra kérlek benneteket, hogy gyertek el velünk oda, ahova most megyünk Vanessával.

[Vanessához] Édesem, csukd be a szemedet, kérlek, és menj el arra a helyre, ahol nagyon-nagyon beteg vagy. Úgy érzed, mindjárt hányni fogsz, rettentően émelyegsz. Megvan? Most pedig nézd meg, megtalálod-e magadban azt a helyet, mely nem foglalkozik mindezzel. Azt a helyet, melyet ez a legkevésbé sem zavarja. Ez a hely mindannyiunkban ott van. Nézd meg, rátalálsz-e. Arra a részedre, mely érintetlen, bármi történjék is. A részre, mely csak figyel. Menj vissza a legutóbbi helyzetbe, amikor nagy fájdalmaid voltak, és keresd meg ezt a helyet magadban. Megtaláltad?

Vanessa: Azt hiszem.

Katie: Maradj még ott vele. Ez az a rész, mely tanúként csupán figyel, bármekkora fájdalmaid legyenek is. [Hosszú szünet.] Jó. Ez az a hely, mely magasról tesz a kontrollra. Csodásan tárgyilagos. Nincs összezavarodva.

[A közönséghez] Sikerült megtalálnotok ezt a helyet? Csodás itt megpihenni. Azon a helyen, melyet nem érdekel a kontroll. Mely annyira tárgyilagos és tiszta.

[Vanessához] Olvasd el még egyszer, Aranyos.

Vanessa: A testemnek nem kéne kifacsarnia belőlem az életet – ez volt az.

Katie: A gondolkodásomnak…

Vanessa: A gondolkodásomnak nem kéne kifacsarnia belőlem az életet.

Katie: És van még egy megfordítás.

Vanessa: Nekem nem kéne kifacsarnom a testemből az életet.

Katie: Ezt hogyan csinálod?

Vanessa: Hát, úgy, hogy én akarok irányítani, kontrollálni.

Katie: Ebben pedig képtelenség megpihenni.

Vanessa: És úgy, hogy azt gondolom, abba kéne maradnia ennek az egésznek.

Katie: Reménytelen. És ez nem azt jelenti, hogy nem fog!

Vanessa: Igen.

Katie: A testednek megvan a saját élete. Az orvosokon túl, a kontrollálási vágyadon túl. „A ráknak nem kéne kifacsarnia belőlem az életet” – fordítsd meg: „A ráknak ki kéne…”

Vanessa: Igen. A ráknak ki kéne facsarnia belőlem az életet.

Katie: A kontrollal teli életet…

Vanessa: Igen. Pont ezért kaptam. Pont erre volt szükségem, mert annyira harapósan irányítós voltam.

Katie: Igen, mintha te vezényelnéd a műsort. Nézzük a következő állítást!

Vanessa: Arra van szükségem, hogy a testem egészségessé váljon, és lehetőséget adjon arra, hogy újra normálisan táplálkozhassam. [Nevet.]

Katie: Hát, ez a gondolat aztán tényleg kontroll-mentes!

Vanessa: Igen. Reménytelen.

Katie: Reménytelen. Olvasd el újra az első részét.

Vanessa: Arra van szükségem, hogy a testem egészségessé váljon.

Katie: „A tested nem egészséges” – igaz ez?

Vanessa: Nem.

Katie: Tökéletesen egészséges ahhoz, hogy te legyél.

Vanessa: Igen.

Katie: Ez a test nem elég egészséges ahhoz, hogy ő vagy ő, vagy ő, vagy ő legyen. De tökéletesen egészséges ahhoz, hogy a te tested legyen. Jelenleg ez a tökéletes egészség számodra. Nem ennyire egészséges vagy annyira egészséges: csak tökéletesen egészséges. Ez a valóság útja, ez az, ami épp van. Ha valaki megkérdezi, „Egészséges vagy?”, akkor azt tudod mondani, „Tökéletesen egészséges vagyok, hogy saját magam legyek.” Nem sok ember képes ezt megérteni. Az ő álmuk arról szól, hogy egy másik test lehessenek. Ezért aztán, amikor a testük nem illeszkedik a fejükben élő álomtest képéhez, akkor az elméjük elkezdi támadni a valóság szépségét.

Vanessa: Ebben aztán bőven van tapasztalatom. És azt veszem észre a kis folyamatomban, hogy valahogy kezd eltűnedezni ez a másik testnek lenni akarás. A bármi más akarása.

Katie: Az emberek többsége lemarad a saját haláláról. És lemarad a saját életéről is. Fordítsd meg, amit írtál, kérlek.

Vanessa: Arra van szükségem, hogy a gondolkozásom váljon egészségessé. Igen.

Katie: Úgy olvasd fel, ahogy eredetileg szólt.

Vanessa: Arra van szükségem, hogy a testem egészségessé váljon.

Katie: Nincs arra szükségem…

Vanessa: Nincs arra szükségem, hogy a testem egészségessé váljon. Igen.

Katie: Érezd is át! Érezd az ezzel járó izgatottságot! Ez a feltétel nélküli szeretet. Beteg vagy egészséges, ugyanúgy szereted. És légy annyira gyengéd magadhoz, amennyire csak tudsz. És kövesd az orvos utasításait, amikor helyesnek érzed számodra. És legyen csodálatos életed, a halálod megfigyelése közben. Most pedig nézzük meg a halált. „Meg fogsz halni” – miként lehetséges is ez?

Vanessa: Nem hiszem azt, hogy meg fogok halni. Az lehetetlen.

Katie: Mesélj erről egy kicsit. Miért is van az, hogy nem fogsz meghalni?

Vanessa: Mert az élet nem „hal-ható”. Vagyis, csak akkor félek a haláltól, ha a testemmel azonosulok.

Katie: Mi történik a testtel?

Vanessa: Csak szépen eltűnik.

Katie: Talán valami többet tesz ennél. Lehet, hogy ha már nincs test-azonosultság, akkor az elme a test elhagyása után ugyanúgy folytatja. A testem pedig éltető táptalajává válhat például ennek a csodás virágnak, vagyis tovább él.

Vanessa: Igen.

Katie: Vagy akár felhő, eső, vagy tűz válhatik belőle.

Vanessa: Igen, újrahasznosul.

Katie: Elme-mentesen. Ami van, az van. És azonosulás nélkül az elme nem tud létezni. Nézzük a következő állítást!

Vanessa: Ötös pont? A testem legyengült, kimerült, sokat szenvedett…

Katie: És még továbbra is szenvedni fog? Nézzük már meg jövő időben!

Vanessa: Rendben.

Katie: „Még sokáig fogok szenvedni.” Amikor épp nagyon rosszul vagy, émelyegsz, fájdalmaid vannak, mi történik, ha elhiszed azt a gondolatot, hogy „Még sokáig fogok szenvedni”?

Vanessa: Akkor megint ez az áldozati pozíció, önsajnálat jön, és azt érzem, nem bírom tovább.

Katie: Értem. És hogyan reagálsz, ha elhiszed a gondolatot, hogy „Nem bírom tovább a fájdalmat”?

Vanessa: Nem vagyok ott, nem vagyok jelen a fájdalmammal, magammal.

Katie: Ez a háború.

Vanessa: Azt akarom, hogy másképp legyen, tehát az. Háború.

Katie: „Nem bírom tovább.” Csukd be a szemed, és keresd meg azt a helyet, mely szemtanú. [Hosszú szünet és csend.] Igen. Csodás ajándék megbarátkozni ezzel a hellyel, mely nem akar kontrollálni. Ennek több életteteret biztosítani. „Még sokáig fogok szenvedni” – ki lennél e gondolat nélkül, miközben épp szenvedsz, hányingered és erős fájdalmaid vannak?

Vanessa: Nem vetíteném ki a jövőbe, nem raknám rá a jövő koncepcióját. Csak itt és most vele lennék.

Katie: “Nem bírom tovább” – fordítsd meg!

Vanessa: Bírom. Már eddig is megtettem. Igen.

Katie: Igen, bírod. És ebben segítenek a fájdalomcsillapítóid és a gyógyszereid. És van olyan gyógyszer is, mely ki fog vinni ebből. De amíg még itt vagy, addig inkább menjünk befelé.

Vanessa: Igen.

Katie: Nézzük a következő állítást!

Vanessa: A testem legyengült.

Katie: „Erősebb testre van szükséged?” Mihez?

Vanessa: Nos, ebben a pillanatban jövök rá, hogy nincs szükségem rá. Igen. Elképesztő meglátni, hogyan is zajlott már eddig is ez az egész. Egyszerűen mindenki támogat. Felemelő. És a kontroll is folyamatosan engedődik el. Igen.

Katie: Ez valóban csodálatos! Olvasd fel még egyszer!

Vanessa: A testem teljesen legyengült.

Katie: Csodás felismerni, hogy sosincs szükséged több erőre, mint amennyid van, és meglátni, mennyi fantasztikus barát van veled.

Vanessa: Igen, valóban nem semmi felfedezés! Főleg, hogy mindig azt hittem, hogy nem adok eleget ahhoz, hogy ilyen barátaim legyenek.

Katie: Milyen jó kis vicc lett ebből a gondolatból!

Vanessa: Abszolút!

Katie: Nézzük a következő állítást!

Vanessa: A testem kimerült.

Katie: És mihez lenne szükséged több energiára?

Vanessa: Időnként jó lenne, ha újra tudnék énekelni.

Katie: „Nem tudsz énekelni” – igaz ez?

Vanessa: Nem teljesen igaz.

Katie: Hmm. Soha nem is lesz igaz. De az éneklésed… [A közönséghez] Ez a nő operaénekes. [Vanessához.] …az éneklésed sosem lesz elég jó számodra, épp úgy, ahogy sosem volt elég jó számodra egész életedben.

Vanessa [nevetve]: Óóóó, Katie, igen…

Katie: És ki tudja? Lehet, hogy az az utolsó dal, mely kijön a torkodból…

Vanessa: Az utolsó… A hattyúdalom.

Katie: …lehet, hogy az tetszeni fog.

Vanessa: Mindig is azt hittem, hogy talán majd a legutolsó előtt végre tetszeni fog. Valahogy. És az utóbbi időben, amikor énekeltem, azt éreztem, hogy változik bennem valami. Hogy már ezzel kapcsolatban is kevesebb a kontroll. Igen.

Katie: Ez csodálatos, Édesem! Tudod, az a legfontosabb, hogy te szeresd a dalodat. Én pedig azt imádom, hogy már kezded szeretni. Nézzük a következőt!

Vanessa: A testem elképesztő munkát végez.

Katie: Fordítsd meg!

Vanessa: Én végzek elképesztő munkát. Igen.

Katie: Igen. Az önszeretet munkáját végzed. A következő?

Vanessa: A testem keményen próbálkozik megszabadítani magát a ráktól.

Katie: Az elmém…

Vanessa: Az elmém keményen próbálkozik megszabadítania magát az öngyűlölet rákjától.

Katie: És a kontroll illúziójától.

Vanessa: Óóóó, igen!

Katie: A következő állítás?

Vanessa: Ez már a hatos pont. Soha többé nem akarok hányni, gyenge és lepusztult lenni, és soha többé nem akarok újra szenvedni.

Katie: Hajlandó vagyok…

Vanessa: Hajlandó vagyok újra hányni, gyenge és lepusztult lenni, és újra szenvedni.

Katie: Igen. Hogy megnézhesd, mennyi kontroll vágyad maradt még. Hogy felfedezhesd, ha bármilyen kicsi, önmagát áldozatnak vélő részecske maradt-e. Mert a fájdalom erről szól: az áldozatról. Alig várom már…

Vanessa: Alig várom már, hogy újra hányjak, gyenge és lepusztult legyek, és újra szenvedjek.

Katie: Igen. Hogy megvizsgálhasd, maradt-e az áldozatból bármi is. Édesem, így ülve, bármilyen ceremonialitás nélkül, énekelnél nekünk egy dalt? [A közönség tapsol.]

Vanessa: Megpróbálhatom.

Katie: És kérlek, ne próbáld gyönyörűen csinálni.

Vanessa: Jó.

Katie: Kövesd el az összes hibát, melyekre csak képes vagy. Régi barátok vagyunk, jártunk már itt együtt. És kérlek, csináld rosszul.

[Vanessa elénekel egy Dvořák áriát. A közönség tapsviharban tör ki.]

Egy korábbi videós bejegyzés a témában: A Betegség, Mint Esély

http://www.onmunka.blogspot.hu/2011/12/betegseg-mint-esely.html

Várlak szeretettel az ÖnMunka tanfolyamokon, melyek mostanra egy rendszert alkotnak. Mindegyiknek megvan a helye, szerepe az öngyógyulásunkban. Hálás vagyok, ha találkozhatom Veled is