A Nagy és Fontos Elmélet Helyett: Gyakorlati ÖnVizsgálat

„A Munka jóval több egy közönséges módszernél: Lényed legmélyét kelti életre.” (Byron Katie)

Az ÖnMunka mindkét módszere teljes egészében gyakorlaton alapul. Nem elméleteket olvasol és hallgatsz arról, hogy milyennek kéne már lenned, mit kéne csinálnod. Senki nem mondja meg neked a „ nagy, okos válaszokat”, önmagadban fedezed fel a saját válaszaidat az önvizsgálatok során. Ráébredsz, hogy valóban minden válasz benned van, és ezt újra meg újra felfedezed, ahogy újabb önvizsgálatokat végzel el. Így egyre inkább mersz a saját belső bölcsességedre támaszkodni, és egyre kevésbé van szükséged külső okosságokra, melyek majd tán egyszer jól megmentenek a szenvedéstől. Megtanulsz „ép-elméjűen” élni, tisztán látni minden élethelyzetben. Hazatalálsz önmagadhoz, ahogy Katie mondja.

Ma egy Munka Alaptanfolyam résztvevőjének beszámolóját olvashatod. Ha kedvet kapsz a gyakorlati önvizsgálódáshoz, szeretettel várlak az ÖnMunka Tanfolyamokon.

Ha egyénileg szeretnél dolgozni, teljes támogatással ajánlom ehhez két facilitátor társamat, akik szintén nagy gyakorlattal rendelkeznek mára, és mindkét ÖnMunka módszerben profik. Keresd bizalommal őket: Bogdán Ildikó és Pákolicz Misi

És akkor az élménybeszámoló:

Nagyjából egy éve hallottam a barátnőmtől Byron Katie-ről és a Munka módszeréről, akkor megnéztem több videót is, de a kincsamivan oldalon nem nagyon molyoltam.

Kezdetben nagyon izgalmasnak tűnt ez az egész és gyakran dolgoztunk fel párban Ítélkezőlapot, a barátnőm ügyesen tudott kérdezni és így sokat segített nekem abban, hogy igazán belülről halljam a válaszokat. Később már egyedül is leültem „ítélkezni”.

Aztán jött egy csendesebb időszak, majd újra a Munkához fordultam, ha nagyon macerásnak tűnt a helyzet. És ősszel már tudtam, szeretném ezt még közelebbről látni, így jelentkeztem a tanfolyamra.

Mivel már nem volt teljesen ismeretlen az egész, tudtam, hogy itt a sallangok elmaradnak és bizony, a lényeget látom a maga(m) valójában. Mégis meglepett az, ahogy Andi a kezdő meditációban megmutatta nekem, hogy a gondolataim irányításában semmilyen, úgy értem SEMMILYEN szerepem nincs. Egy magasabb intelligencia lehet az, amelyik engem lélegeztet, gondolkodtat, cselekedtet. (Ezt még semmilyen tanfolyamon nem hallottam így, pedig a hátam mögött van a szellemgyógyászat, aura-soma, lélekgyógyász+angyaltanfolyam, számmisztika, csakratisztító kurzusok és a reiki. Ez utóbbi az, amit napi szinten gyakorlok és a leginkább be tudtam építeni a mindennapjaimba).

Aztán jöttek az állításaink, amelyek kezdetben minden résztvevő esetében szinte megkérdőjelezhetetlennek tűntek. Ám a kérdések és a megfordítások segítségével szép lassan kiderült, a megfordított állítások legalább olyan igazak, mint az eredeti.

Tetszett nekem az, hogy Andi a Nagy és Fontos Elmélet (már, ha van ilyen) ismertetése helyett egy-egy konkrét eset kapcsán mondott néhány egyszerű, ám igen tanulságos mondatot. Meglepett, ahogy szinte mindenki történetében magamra ismertem. Én is éltem már meg olyat, hogy egy hozzám közel álló ember folyton csak panaszkodik és nem értettem, miért nem csinál már valamit inkább. Vagy amikor 15 év házasság után elköltöztem gyerekestül a férjemtől és ő az ügyvéd előtt alázott meg azzal, hogy semmibe nem egyezett bele abból, amit előzőleg megbeszéltünk, én is úgy éreztem, hogy tehet ilyet VELEM!!! Nekem is volt az elmúlt években olyan érzésem, hogy a nagyobb gyerekem semmibe veszi azt, amit kérek tőle, és hogy valójában nem is tisztel. Azt meg már vagy ezerszer éreztem, hogy kérek valamit a kisebbtől és a füle botját se mozdítja.J Mindez egyszerre volt valami felszabadító, megnyugtató érzés, hogy normális vagyok és ugyanazok az ősfélelmeim, mint annyi más társamnak.

Szombaton este azért zúgott picit a fejem a sok-sok infótól, sírtam is néhányszor, annyira megérintődtem és valószínű annyira magamra ismertem a helyzetekben. Tetszett az is, ahogy Andi nem picsogott velünk, ma már értem, hogy ha ő is megmerítkezik a Bánatban, akkor segíteni se tud igazából.

Az állításom kapcsán (Szerelmem csalódást okoz nekem, mert nem akar változtatni az életén) a legdöbbenetesebb tapasztalásom nem az volt, amikor (persze) kiderült, hogy valójában ÉN nem akarok változtatni az életemen, hanem az, amikor azzal szembesültem, hogy a szeretett férfiben annyira rosszalt szenvedély (jelesül a pia) nálam is megjelenik, hisz nekem is megvan a magam kábulata, mégpedig PONT a Szerelmem. Vele kábítom magam, hisz ha megjelenik és beleszagolok az arcába, elfelejtem, hogy amúgy változtatnia kéne az életén.J

A második nagy döbbenet pedig a Mi az, ami még félelmetesebb, mint az eredeti gondolat? című kérdés. Ugyanis, ha Szerelmem változtat az életén és egy nap ott áll az ajtóban megváltozva, ahogy kértem, szín józanul és közös életünkre készen, akkor nekem megszűnik a jól bejáratott MAGAM élete! Most legalább lehet arra hivatkoznom, hogy ugyan, drágám, hát látod, hogy veled nem lehet napi létet tervezgetni.L

Ez volt a nagy tanulsága a Munka Alaptanfolyamnak számomra. Ráébrednem, hogy BELŐLEM hiányzik az a bizalom, amit tőle várok, hogy ÉN fáradok el menet közben és ÉN adom fel, nem ő.

A Jóvátevő levél írása még csak ment, de a felolvasása bizony, nehezen. Konkrétan zokogtam.

Epilógus: Hálás vagyok, amiért megtalált engem a Munka és amikor hazajöttem, néhány napig egész békésen szemléltem mindent. Aztán jött az ónos esős hétvége, amikor még a TV is bemondta, hogy mindenki maradjon veszteg, cudar időjárás jön. Az én kisebb gyerekem meg Szegedre készült a röpicsapattal úgy, hogy szombat este fél hatkor kezdtek játszani és valamikor 9 után készültek hazajönni. Na, én teljes ellenállásba kezdtem: felhívtam az edzőt, kértem, ha mindenképp menni kell, aludjanak meg ott és másnap, világosban jöjjenek haza. Mondta, hogy ez nem így van, nyugodjak meg, 15 éve járják az országot, minden rendben lesz. Azt mondtam ugyan, hogy jó, megnyugszom, de tovább kattogott az agyam az egészen, nem értettem, hogy lehetnek ilyen felelőtlenek felnőtt emberek más emberek gyerekeivel, sírtam a kétségbeeséstől!

És akkor szombat reggel felébredtem és feltettem a kérdést: Kinek a dolgával foglalkozol? Mi a valóság? És reikiztem kicsit, kérve az univerzum segítségét, majd összecsomagoltam a szendvicseket és szerencsés utat kívántam a lányomnak. Vesztettek ugyan, de épségben megjárták az utat, hazafelé végig énekeltek és 0.40-re már itthon is voltak. Jó érzéssel töltött el, hogy a gyerekem részt vehetett ebben és sikerült a saját félelmeimet megkérdőjeleznem. Ezt köszönhetem a decemberi Munka Alaptanfolyamnak. J

Szeretettel és köszönettel, Gy.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján.

Hétköznapi tanfolyam: 2013. március 4-5. (1 hely maradt)

Március 22-23. (Jelentkezési határidő: február 25.)

Részleteket itt találsz: Tanfolyamok

ÖNSZERETET/ÖNÉRTÉKELÉS Tréning Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai alapján: 2013. március 1-2. (Jelentkezési határidő: február 11.)

Két Nap Az Életedből

„A Munka megértésének egyetlen módja, ha megtapasztaljuk azt.” (Byron Katie)

Csokorba gyűjtöttem néhány ÖnMunka Alaptanfolyami visszajelzést. Az egyik a tárgyilagos tréner kolléga, a másik a fájdalomba belefáradt lelkes-aranyos, a harmadik az önironikus spirituális kereső. Az a fantasztikus a Munkában, hogy mindenki megtalálja benne önmagát, teljesen mindegy, milyen „háttérrel” rendelkezik. Nem kell hozzá semmilyen előzetes tanulás, sőt. Minél többet „tudunk”, annál nehezebben engedjük magunkat azon túlra, illetve annál kevésbé akaródzik megkérdőjelezni azt a „tudást”, amit esetleg hosszú évek során gyűjtögettünk össze.

A kiscsoportos Munka egy csoda. Olyan mélységek élődnek meg, hogy az szinte hihetetlen. Mert a Munka ilyen a gyakorlatban. Mélyen beléd hatol, és abban a pillanatban átalakít: sosem leszel többé ugyanaz. Emberek, akik sosem látták egymást előtte, figyelnek lenyűgözve a másikra, mert minden történet róluk is szól. Minden történet rólam, rólad, mindannyiunkról szól. Minden történet belőlem, belőled, minannyiunkból tisztul ki, nem zargat többé a vele járó stressz.

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy két nap nem elég. Két nap alatt bőséges ízelítőt kapsz magadból, a Munkából, az életed alapproblémáiból; feloldozódsz jó pár konfliktus alól, megtanulod azt a Munka-menetet, ami alapján tovább tudsz önvizsgálni. Egyedül, ÖnMunka párral, gyakorlott facilitátorokkal, vagy épp velem. A Munka RENDSZERES végzése elkerülhetetlen, ha szeretnéd mindazt a kondicionáltságot, programozottságot, hiedelemrendszert visszacsinálni, amit születésed óta elhittél. Gondolj csak bele, hány évig ment „beléd”.

         Tapasztalataim szerint fél-egy év elmélyülés a Munkában mindenképp szükséges ahhoz, hogy már rá se tudj ismerni „régi” önmagadra. Azért ennyi, mert fokozatosan engedődik meg, hogy egyre mélyebbre hatoljunk a tudatalattinkban. Nem előrángatunk dolgokat a mélyből, hanem mindig az adott nyitottsági szinten dolgozunk. Barátkozunk önmagunkkal, ismerkedünk, felfedezünk, ámulunk, sírunk, és hangosan kacagunk. Sokat. :) Nem kinevetünk, hanem megkönnyebbülten nevetünk azon, milyen egyszerű is az élet, ha már nem hisszük el többé azt, amihez azelőtt foggal-körömmel ragaszkodtunk. Kitartó Munkát kívánok Nektek. Megéri.

„Akkor élünk igazán, amikor nem hisszük el a történeteinket – nyitottan, várakozón, bizalommal telve, és az éppen előttünk lévő lépést szeretetteljesen meglépve.” (Byron Katie)

Kedves Andi!

Köszönöm ezt mind, feltétlenül olvasni fogom a blogbejegyzéseket is. A tréningekkel általában az a baj, hogy némely ugyan nagyon hasznos, de hazamész, és a feledés homályába hullik az egész. Ez nem fog, mert kaptunk egy eszközt, egy jó kis szerszámot, hülyék lennénk nem használni. Kinyomtatom a blogot is, és végigolvasom. Kellenek ezek, hogy elmélyüljön a tudás, amit átadtál.

Szeretnék visszajelezni.

Profin vezeted a csoportot, és könnyedén, lazán, erőlködés nélkül, kedvesen és szeretettel. Az ÖnMunka a véredben van már, ez kiderült, amikor mélyebbre mentünk, és mindig, minden mellékágon topon voltál, résen voltál, észrevétetted velünk a rejtőzködő csalafintaságokat.  Nagyon nagy a háttértudásod. Ez az, ami nem könnyen átadható a facilitátoroknak - ebben évek munkája, tanulás, olvasottság van.

Szeretettel: Magdi

Kedves Andi! Kedves Csoporttársak és Munka-társak!

Nagyon örülök, hogy ilyen jó kis csapat jött össze erre a hétvégére! Élveztem minden pillanatát! A titoktartás az teljesen természetes sőt!!! Olyan legeslegbelsőnkből fakadó mély érzéseket „fájdalmakat” gondolatokat osztottunk meg egymással, amit ritkán tesz az ember főleg nem „idegenekkel”. Igazából mi már abban a pillanatban nem voltunk idegenek, mikor beléptünk a Napraforgós ajtón, Andi csodálatos lénye és lelke által behálózott rezidenciába.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem elsősorban Andinak és nektek is kedves „MunkaTársaknak” „Work-mates”, hogy annyi mindent adtatok ez alatt a két nap alatt. Sokszor már teljesen el voltam keseredve, hogy nincs kiút a mélypontokból és most egy olyan kincset adott Andi a kezembe/kezünkbe, amivel kezelni tudjuk a „fájdalmakat” és a gondolatokat, amiket kapunk… már csak erő és kitartás kell a Munkázáshoz.

Csatlakozom Magdihoz, ill. minden egyes szavával egyetértek, és köszönetet mondok Andi neked, hogy elhoztad hozzánk egy A SZEBB ÉLET-hez vezető utat, illetve annak lehetőségét, ami persze rajtunk áll vagy bukik.

A napi üzeneteid erőt adnak, és megértést, hogy „ami van, az van”, hogy mások is azonos gondokkal / gondolatokkal küzdenek, és hogy nem kell megerőszakolni magunkat soha a Munkával, de ha úgy van, hogy jön magától a kedv, akkor viszont nagy sikereket és kisebb megvilágosodásokat lehet elérni. Andi nagyon sok sikert kívánok neked, további sok Munkázót, egy szebb és élhetőbb világot hozzon a Földnek az általad képviselt és profi módon tovább adott „Munkamódszer”.

Én igaz nem tudtam olyan szépen fogalmazni, mint Magdi, de azt, amit leírtam viszont én is szívből írtam! Kívánom minden Munkatársamnak, hogy találjátok meg az igazi BOLDOGSÁGOT ÖNMAGATOKKAL/BAN! 

Andi nagyon szépen köszönök minden gondolatot, szót, bölcsességet, nevezzük bárminek, amit ez alatt a két nap alatt adtál nekem, illetve mindennapi soraiddal adsz. Sokszor láttam rettentően kilátástalannak az életet, amely érzések most az általad megmutatottaknak köszönhetően előbb utóbb enyhülni fognak majd szépen lassan eltűnnek… örökre hálás vagyok, leszek neked! Sok erőt, egészséget és boldogságot kívánok!

Sok szeretettel: Enikő

Kedves Andrea!

Korábban is elhatároztam már, hogy bár hagyományos értelemben nem sokra vittem az életben, de egy nagy luxust megengedek öreg koromra magamnak: önmagam leszek.

Azért ez a 2 nap tényleg életem legnagyobb élménye volt. Komolyan. Voltam régebben hasonló rövidebb helyzetekben, de sose mertem önmagam lenni. Hát ezen legalább túl vagyok. Jobb későn, mint soha.

Csináld sok-sok kezdőnek (is), és ha egy kicsit hitelesebb leszek, küldök én is embert biztosan, lehet, sokat. A haladóbbaknak meg talán nem árt, ha a szájukba rágod, ne olvasgassanak 100 könyvet a MUNKA helyett. Az én ún. „ezoterikus életem”,  is olvasgatás volt. Nem akarok csúnyát mondani: önkielégítés.

… Élménybeszámoló következik. Voltam egy tanfolyamon, már talán írtam, életem legnagyobb élménye volt. (Még akkor is szabadnak éreztem magam, mikor a "vallató széken" ülve 7, azaz hét nő esett nekem, mivel éppen a nejemmel kapcsolatos gondolataimat Munkáztam.)  Andrea bűbájos egyéniségén túl is volt ott "valami", ami egyedül nem jön. Úgy tűnik, a csoportmunka előnyei, hatalmasak és mindent felülmúlóak. Néhány hét alatt többre jutottam önismeretben és rögeszme-leépítésben, mint azelőtt 20-30 év alatt. És ráadásul volt egy csörrenés, leesett a tantusz nálam. Persze lehet, tévedgetek, de volt már ilyen, és lesz is.

Mindenesetre, vállalom a veszélyt (azért kíméljetek) és idekenem. Szóval: valami félelmetesen egyszerű, de nehezen megközelíthető dolog van itt. Keressük az Egységet a Világgal (Istennel, Tudattal, stb.), ahonnan alaposan kiszakadtunk. Egységből kétségbe estünk. Nyakunkon az egó, egy csomó gondolatstruktúrával, rögeszmével és az ezek által generált érzelmeikkel, köztük örömeinkkel, fájdalmainkkal (inkább fájdalmainkkal). Az egyik, rossznak is nevezhető esetben azonosulunk velük, ekkor tudatlanul és tudattalanul vergődünk az uralmuk alatt, és nem csak hülyeségeknek, de szörnyűségeknek is nevezhető dolgokra vetemedhetünk. A másik, jobbnak is nevezhető esetben felismerjük ezt, valamennyire tudatosodunk, és azt mondjuk: uccu vissza az egységbe. Legalább is ezt szeretnénk. De hogyan?

Buddha, Jézus, Tolle, stb, stb. mind erről beszél, a maga korának és hallgatóságának megfelelő szinten és fogalmi rendszerben előadva. (De nemcsak a fogalmi rendszer más, hanem a nyelv és a gondolat önmaga is kevés, "a kimondott szavak már nem AZOK", legfeljebb ODA mutatnak, ha mutatnak és csak egyeseknek.) Manapság talán Tolléé az egyik legtisztább tanítás, elmélet, főleg persze "nagyokos keresőknek", akik mindent összeolvastak már, mert egységbe fogja eme törekvéseket. Az Új Föld az utolsó könyvem, azt hittem.

Szóval, vissza az 1-séghez, de hogyan? Jézus egyszerű, nagyon erős eszközeit ma már félremagyarázzák, de él azért (no, nem a keresztény vallásban általában), Tolle pedig nagyjából azt javasolja, legyünk jelen, fogadjuk el a pillanatot, a MOST-ot, állítsuk le a gondolatokat, szabaduljunk meg tőlük és akkor feltör, jön a belső célunk, az ihletett cselekvés, vele a Lét öröme, a "Mennyek országa".  Jó, de hogyan, mit tegyünk? Vannak gyakorlatok, amiket javasol, és működnek, de nekem többnyire csak akkor, ha éppen jó passzban vagyok, én ezt tapasztaltam. (Persze nyilván nem általános és nem kategorikus ez így, maradjunk abban, nálam nem működött.)

A lényeg, mikor kórházban voltam, éppen majdnem meghaltam, nagy szükség lett volna rá, de se imádkozni, se "Tollésan" jelen lenni, elfogadni, gondolatot leállítani nem tudtam. Csak az járt a fejemben, túl kell élni, irány mielőbb vissza a vállalkozásomhoz, szükség van rám. E gondolat uralma alól kiszabadulni nem tudtam, pedig jó lett volna minden résztvevőnek és statisztának, legfőképpen nekem. De nem működött semmi.

Egy láncszem hiányzott, és ehhez egy praktikus szemléletű megvilágosodott ember, nevezetesen egy nő, Byron Katie (A nők már csak ilyenek, nem?) kellett, aki az elmélet teljes ismeretében és megtapasztalása után (Ne feledjük, Tolle azt írta a Négy kérdés hátlapjára: "Ez a kötet mindenre választ ad...")  nagyjából azt mondja: A gondolatok vannak, jönnek, mennek, némelyek ártatlanok, némelyek uralkodni akarnak, de mieink azok, ne akarjunk megszabadulni tőlük, legfeljebb csak az uralmuktól. Kérdőjelezzük meg őket, de alaposan, aztán nézzük tüzetesen meg milyen hatással vannak ránk, és milyen mások lennénk nélkülük. Aztán forgassuk meg őket alaposan és lássuk be, minden igaz lehet és az ellenkezője is, nevetséges az egész, főleg az, hogy valamelyik verzió uralkodjon rajtunk. A gondolatok uralma elvész, kinevetjük, aztán megsajnáljuk, majd megszeretjük őket, azaz a teljes egónkat, mégis csak ő is mi vagyunk, még ha a "fantom énünkről" van is szó. De ezzel kész.

A poén az, hogy vagy 15 éve egy tiszta szívű, rövid korszakomban én ezt az Egységet, amit keresünk, egy teljes napig átéltem, tudom, mit keresek, de úgy elveszett, eltűnt, mint sicc. Most Katie és Andrea kizökkentett és elindított, úgy érzem. Újra bizakodom és dolgozom. Éreztem én, hogy munka nélkül, csak a kiválasztottaknak adatik meg az egó leépítés, és talán egy fajta megvilágosodás. Mi átlagemberek már megint csak dolgozhatunk, és így is csak reménykedhetünk, De a kis eredmények is gyönyörűek, jók és fontosak, más Út pedig nem nagyon látszik.  Nagy élmény volt, köszönöm. Kinek is?

K.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. szeptember 10-11. Budapest

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

Személyes Tapasztalatok

"Ha valóban tudnád, hogy ki vagy, soha többé nem szólnál egy szót sem." (Byron Katie) 

Összegyűjtöttem egy csokorra valót a Munkát már ismerők és gyakorlók nekem írt visszajelzéseiből. A személyes tapasztalatok prototípusa a legelső blogbejegyzésben volt olvasható. (András, aki komolyan veszi az életét.) Rengeteg történetről számolnak be nekem az ÖnMunkások, főleg telefonon, és újra meg újra elámulok, milyen csodák történnek velük, mennyire másképp állnak az élethez, mennyivel jobban élvezik. Szoktam kérni őket, hogy írják is le ezeket a megtapasztalásokat - ez még elég kevésszer történik meg. Ez úton is szeretnélek arra kérni Benneteket, hogy írjátok le, és küldjétek el nekem a megéléseiteket; ezek tudnak a legtöbbet mondani másoknak. Köszönöm!

„A hétvégén megértettem, hogy mi is az tulajdonképpen, amit csinálok, illetve, hogy azt mások - akik a környezetemben vannak - milyennek tapasztalhatják meg. Megláttam, hogy amit szeretnék, mennyire nem azt csinálom – legalább is nem az megy át a cselekedeteimből, gondolataimból. És ráébredtem, hogy amit látok a másikban akkor, amikor valami nem úgy van, ahogy én elterveztem, vagy szeretném, az teljes egészében én vagyok. Amit észreveszek másokban, hogy ez vagy az nem tetszik bennük, az tulajdonképpen bennem van, nem a másikban. A jó hír viszont, hogy ami tetszik, az is.” Laci

„Élménybeszámoló:

Tegnap találkoztam a MUNKÁS lányokkal, Julika vállalta, hogy dolgozik velem, de Icus is ott volt, így hárman dolgoztunk. Olyan  felismeréseim voltak, hogy elámultam.
Ráláttam, miért szabotálok mindent, miért nem bírom, ha valaki megmondja, mit csináljak.
A főnökeimet alapból mindig utáltam, mert megmondták (mint Anyukám). Cselekedni csak az utolsó pillanatban, ha nagyon be vagyok szorítva, vagyok képes. Ez a munkámra és az életem minden területére igaz. Csak úgy magamért nem vagyok képes lépéseket tenni, csak ha ég a talaj a lábam alatt.

Természetesen gyermekkoromban anyukám, mielőtt elment dolgozni, kiadta parancsba, mit kell egész nap csinálnom.  Belülről fortyogtam, mint azt azóta is teszem.

Boldog és hálás vagyok, hogy megismertem a MUNKÁT. Andika, imádlak!
Gondolatban veletek vagyok!

Alig várom, hogy az újak beszámoljanak az élményeikről. (Mert tanulni lehet belőle.)
A múlt pénteki találkozó is remek és hasznos volt!
Millió puszi mindenkinek!” Györgyi

Egy rövid Skype beszélgetés (a beszélgetőpartnerem skype nevét megváltoztattam):

[13:25:12] F: (integetés)

[13:25:31] Oravecz Andrea: szia Aranyos!

[13:25:57] F: 28-án szeretnék jönni

[13:26:06] Oravecz Andrea: :)

[13:26:22] F: amúgy nincsenek szavaim

[13:26:39] Oravecz Andrea: nincs is rájuk szükség

[13:26:42] Oravecz Andrea: felírtalak

[13:27:34] F: életem legszebb estéjét töltöttem el és ezt neked is köszönhetem

[13:27:58] Oravecz Andrea: Vele?

[13:28:07] F: igen

[13:28:16] Oravecz Andrea: (szív)

[13:29:02] F: ültünk az étteremben, és jól esett sírni és boldog lenni egyben

[13:30:04] Oravecz Andrea: én is szómentes lettem

[13:31:46] Oravecz Andrea: "Ha valóban tudnád, hogy ki vagy, soha többé nem szólnál egy szót sem." (Byron Katie)

[13:32:41] F: igen

[14:53:29] F: szép hétvégét (integetés)

[14:54:28] Oravecz Andrea: Neked is!!! Puszillak

„Sziasztok!

Másodszor fordul elő velem, hogy előző nap azzal a témával munkálkodtunk Kysandival, amiről a blogban Andi írt.

"Döntenem kell" és "Tudnom kell, hogy mit akarok" hiteimmel gyötröm magam hetek óta és ebbe már olyan szépen belepörgettem magam, hogy lassan utcára sem mentem.

A megfordításokból azonban szépen előbújt, hogy tudnom kell, hogy mások mit akarnak tőlem. Az egész alvilága pedig az, hogy "Nem szabad gyengének látszanom, mert az azt jelenti, hogy mások eltipornak..."

Amióta megéreztem a "Nem kell tudnom, hogy mit akarok" kellemes, ringató, lágy hullámait, nyitottan figyelem, hogy mit hoz elém az élet és indulok sétálni a gyönyörű napsütésben.

Köszönöm és hálás vagyok. Puszik, Kata”

„Szia!

Most leírom a tapasztalataimat: hála Neked, a blogodnak, az utóbbi napokban ismét többet foglalkoztam a Munkával. Még mindig csak olvasok róla, és nem csinálom... :-)

Már ettől nagyon jól érzem magam. Barátnőm azt mondta, hogy amerikás a könyv, a módszer. Szerintem nagyon nem! Inkább csodálatos, hogy olvasom valakinek a könyvét, és olyan mintha beszélgetnék vele... Csodálatos, hogy ott messze Katie írt valamit, ami ennyire megérintett engem!

Ma felhívtam a barátnőmet munkából hazafelé menet, és azt mondtam, ha megfeszülök, sem tudnék most semmiért se panaszkodni! És ez jó! :-)

Üdv!” Gyöngyi

„Szia Andi!

Akkor íme, a kicsiny életem kicsiny tapasztalatai ÖnMunka ügyben.

Egyre jobban szeretem használni a KELL szót (meg kell csinálnom..., végeznem kell ezzel előtte...), mert rögtön utána tudom, mondani azt hogy - vagy nem kell? :-) Néha ki tudom mondani, és elgondolkodni rajta, hogy - valóban kell? - most kell? - ezt kell? De ha nincs is lehetőségem kimondani hangosan (mert, mondjuk dolgozom), magamban akkor is megkérdezem ezeket. És ez jó, így lesz a kell, ami rondán kötelező szó, számomra lehetőség arra, hogy gondolkodjak.

Azokat a dolgokat, amiktől a leginkább féltem, azokat keresem a legjobban. Ami a legrosszabb opciónak tűnik, ha az fog történni, akkor az lesz a legjobb, és általában nem is történik semmi rossz. Sokkal rémesebb, amikor magamat ijesztgetem, mintha megtörténik valami, mert akkor azt tudom is kezelni. Ez most  tapasztalat, sok furcsa helyzetbe keveredtem az elmúlt hetekben, ami egyértelműen rossznak tűnt, de kicsit megforgatva a dolgokat, annyira nem is.

Ezek a kis dolgok változtak, egyre könnyebben veszek észre mindenféle berögződéseket (mániákus mániát), amiken lehet dolgozni.

Üdvözlettel!” S. Anita