Avagy, ha nem akarod tudni a választ, megkapod…
Ismét megbizonyosodtam róla, hogy az Élet elénk tolja a válaszokat, ha elengedjük a tudás iránti vágyat (azaz felülvizsgáljuk azt a hitünket, miszerint „Tudnom kell a választ”). De menjünk szép sorjában.
5 éves koromban papás-mamást (bocsánat, mamás-mamást) játszottam az oviban a Magdival. Az óvónők persze észrevették, aznap este pedig anyukám borzasztó mérgesen közölte, hogy többé nem játszhatok a Magdival. Miért? – kérdeztem. Nem kaptam választ.
Most ugrunk az időben 14 évet előre. Akkor egy lány csúnyán kihasznált: próbababának használt, majd ezt nevetgélve bevallotta. Hülyének, megszégyenültnek éreztem magam, és olyan nagy fájdalmat okozott, hogy egészen a mai napig elfelejtettem (szó szerint!) az esetet. Azon a nyáron kezdődött a 11 éve tartó kálváriám a szociális fóbiámmal, de sem akkor, sem az elmúlt jópár évben nem kapcsoltam össze a két dolgot – mint írtam, egyszerűen elfelejtettem: önvédelemből.
Ismét ugrunk, immár 2005-öt írunk. Viszonylag hosszabb jóllét után kiújult a szorongásom, konkrétan a boltig is alig tudtam elmenni. Akkor kerültem kineziológushoz, akivel évekig dolgoztunk rajtam. Rengeteget változtam a rákövetkező pár évben, „csak” a szorongás maradt. Dolgoztunk a szexualitásomon is – mert bennem az alakult ki, hogy lélek szerint választok, azaz nem számít a partner neme. Ma már tudom, erről a „státusz”-ról gondoltam azt, hogy társadalmilag jobban elfogadható, mintha azt mondom, meleg vagyok. Közben voltak kapcsolataim fiúkkal (összesen kettővel), akiket bár nagyon szerettem, de az a rész egyáltalán nem működött. Próbáltam „normális” lenni. Amikor nem ment, próbáltam meghalni. Amikor ez sem sikerült, szorongtam tovább, és senkivel sem kerültem kapcsolatba. Egyszer a kineziológusommal egy oldás során rákérdeztünk, hogy tulajdonképpen milyen szexuális vagyok. Nem volt válasz! Olyan variációkat próbáltunk, mint homo-, hetero-, a-, bi-, transzszexuális, sőt transzvesztita homoszexuális. :)
Az utolsó ugrás pedig már a mosthoz vezet. Új munkahelyre kerültem, ahol több meleg is dolgozik, valamint belekeveredtem egy furcsa szituációba egy hölggyel, akiről tudtam, hogy elvileg nem akarhat tőlem semmit, mégis a barátaim (akik heterók) folyamatosan arról számoltak be, hogy szerintük a hölgy rám van kattanva. A Munka kérdéseivel felülvizsgáltam ezt a helyzetet, és helyre tettem magamban. Ezek után ismét megkértem a kineziológus barátnőmet, akihez már „csak” csevegni járok, hogy teszteljünk rá, most mi újság. Nem volt semmi elvárásom a válasszal kapcsolatban. Kitesztelhettük, hogy mi a valóság – nem pedig, hogy én mit gondolok (a kettő néha nem ugyanaz ám :)). Megkértem, hogy ne mondja ki hangosan, amit kérdez, hogy ezzel se tudjam befolyásolni az eredményt. A válasz: homoszexuális. Megkérdezte: Te mit gondoltál? Mondtam, hogy valahol mélyen ezt. Mégis sokkot kaptam és ugyanakkor megkönnyebbültem.
Még egy kis adalék: a hétvégén részt vettem a Tiszta Kommunikáció tréningen, ahol ismét felfedeztem, hogy mennyit hazudok magamnak – természetesen nem szándékosan. Ma pedig egy drága barátnőmmel Munkáztunk, és „mellékhatásként” megvilágosodtam. Mármint a szociális fóbiám gyökerét tekintve. Akkor ugrott be a fenti történet 19 éves koromból, és hogy 25 éve hazudok magamnak, nehogy el kelljen viselnem a szégyenérzetet, amiért olyan vagyok, amilyen. Inkább lefagyasztottam magam a szerelemre, és próbáltam eltűnni.
„A vágy, amit úgy szégyellsz,
és a szégyen, amire vágytál
megrémülnél önmagadtól,
ha önmagaddá válnál”
(Sziámi – Két nő)
és a szégyen, amire vágytál
megrémülnél önmagadtól,
ha önmagaddá válnál”
(Sziámi – Két nő)
És hogy mi köze a homoszexualitásnak a szociális fóbiához? Ok – okozat. Újabb csodálatos rálátást kaptam magamra a Munka rendszeres használatának „következményeként”. 10 éve kutattam a szorongásom okát. Végre ráleltem.
Köszönöm a figyelmet!:)
(A szociális fóbiáról és a szorongásról részletesen ebben a bejegyzésben olvashatsz: http://onmunka.blogspot.com/2011/03/segelykeres-szocialis-fobia-szorongas.html)
Köszönöm, köszönjük ezt a bátorságot és őszinteséget. A Kedves Olvasókat pedig arra biztatom, merüljetek magatokba, és írjátok le, mi az, ami miatt Ti szégyellitek magatokat, amit el kell rejteni, amit nem szabad felvállalni, ami miatt nem vagytok „normálisak.” Aztán pedig nézzétek végig a talált „hibáitokat” a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal. Kellemes felszabadulást kívánok!
