A NemTudás Fája, Avagy Merre Is Van a Paradicsom…

„Amikor azt hiszed, hogy tudsz valamit, akkor egy múltbeli történetet hiszel el. Ez pedig őrültség. Minden alkalommal, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, az fáj, mert valójában nincs semmi, amit tudnod kéne. Kapaszkodsz valamibe, ami nem is létezik. Nincs semmi megtudnivaló, és nincs senki, aki tudni szeretné.

Annyival könnyebb azt tudni, hogy nem tudod. És egyben kellemesebb is. A nem-tudom elme igazán szeretetreméltó. Amikor tudod, hogy nem tudod, akkor természetes nyitottság van benned a valóságra, és hagyhatod, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Eldobhatod az identitásodat, és egyszerűen csak az lehetsz, aki valójában vagy: a határtalan, a megnevezetlen.” (Byron Katie)

Frissen sült, Zita álnevű tollforgatónk újabb gyöngyszemei. J (Az előzményeket itt olvashatod.)

Kiűzetés az oviból

Kérdé az óvó néni:
Ádám, mit tettél?
erről a fáról

te miért is ettél??
Ádám ujjával Évára mutogat…
Éva pedig szép szemével a kígyóra tekint
ő mondta nekem, hogy jobb lesz odakint…
……

Útra keltek hát
mennek, mendegélnek
hallják csak egyszer
mit mesélnek népek:
Van ám egy másik fa!
lehet, az kell néktek
ők pedig sóhajtanak…
a nemtudás fájáról
bárcsak ehetnének…

Aztán mennek tovább
és csak mennek, mennek…
Egyszer csak, mikor épp nem keresgélnek
a nemtudás egyetemére véletlen betérnek…

Körülnéznek, látják, vannak ott diákok
van ki ül, ki áll, ki fekszik…
- Sziasztok, gyerekek, mit kell itt csinálni?
odajön az egyik:

- No para, srácok, itt nem tudtok hibázni
itt az sem baj, ha valaki kiváncsi…(sőt)…

- Hogy mit kell itt csinálni?
semmi különöset…
elég, ha csak vagytok…

- Hogy mit kell tennetek
úgyis attól függ
amit eddig elhittetek…

- Nem a ti dolgotok
hogy teszitek-e dolgotok.

- Amúgy meg itt is csak
eszünk, iszunk, alszunk,
állunk, ülünk, fekszünk
közben meg ha tudunk
figyelünk meg fülelünk.

- Itt is csak az lehet, ami megengedődik
ezzel zárul minden nap és ezzel kezdődik.

Ádám, Éva úgy gondolták, hogy ez nekik tetszik
bár a diák szavait nem is nagyon értik
mit veszíthetünk? - kérdik, és az első
ítélkezőlapot máris kitöltik…

Frissensült

Frissensült költő
nő,
irul,
pirul,
lájkoljatok
szeressetek
különben még
felébredek...

A Kétlábonjáró Hiedelemrendszerek

Tegnap állok a buszmegállóban, várom a buszt. Odajön 2 kétlábonjáró hiedelemrendszer..aztán egy harmadik, aki mobiltelefonál... Felszállunk a buszra...leülök. Körülöttem ott ül egy csomó hiedelemrendszer... Kinézek az ablakon...mellettem négykeréken guruló színes hiedelemrendszerek...Bemegyek a mekibe egy sajtburgerre.. kiszolgál egy hiedelemrendszer...Leülök, a hangszórókon át énekel egy hiedelemrendszer...kölcsönkérek egy tollat egy hiedelemrendszertől...és megpróbálok lerajzolni egy hiedelemrendszert...de nem sikerül...ezért inkább ideírtam most ezt :-)

Csodás Találkozások

Kicsit eluralkodott a napjaimon a karácsony előtti rohanás, így ma „csupán” egy szép találkozás történetét osztom meg Veletek. A forrás újra Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyve. Ezt a részt hónapokkal ezelőtt fordítottam le, és azóta még nagyobb nyitottsággal fordulok az emberek felé: mindenki egy izgalmas, csodás univerzum, és megtiszteltetés, hogy találkozhatom vele. Ha feldolgozzuk a hiedelmeinket, a félelmeinket, az előítéleteinket, akkor napjaink csupa ilyen csodás találkozásból fognak állni. Én menthetetlen idealistaként már el is képzeltem azt a világot, ahol az emberek ilyen nyitottan, kíváncsian, elfogadón, örömmel és szeretettel telve fordulnak egymás felé. Velem tartasz?

„Egy fogyatékos férfi jön oda hozzám a könyvesboltban, ahol könyveket szignózok a felolvasóestem után. Óriási haskörfogata van, és kicsike, szinte kúpszerű feje, a nyelve kilóg a szájából, mint a kutyáké, karjaival hadonászik, a szemei pedig ide-oda cikáznak. Nem tudok nem belészeretni, a hitelességébe, a valóság gyönyörűséges megjelenésébe. Egyértelműen azt akarja, hogy közelebb menjek hozzá. Meghívást kapok az ő világába. „Hello”, mondja, „Bobnak hívnak.” Nagyon lassan beszél, alig érthetőek a szavai, nyáladzik. Elfogadom a meghívást, közelebb megyek hozzá, összenyomjuk a homlokunkat. A tekintete találkozik az enyémmel, aztán ide-oda kapkodja a szemeit; én egyenesen beléjük nézek, várom, hogy visszatérjenek. Aztán a semmiből egyszer csak a karjai körém fonódnak, odahúzzák az arcomat az ajkaihoz, és megpuszil, közben picike röffentés-szerű hangokat hallat. Ezt a nagylelkűséget nem lehet szavakkal leírni. A pillanat egyre csak tart és tart és tart. Olyan, mintha ő is tudná, amit én tudok: hogy ő a fény az életemben, ő az én világom, a mindenem. Belenézek a szemébe, és azt mondom neki, „Köszönöm a puszit.” Majd megfigyelhetem, mennyire helyénvaló a köszönömöm. A szeretet megtapasztalása óriási és mindent elemésztő; hogyan is lehetne elég egy egyszerű köszönöm? Mégis elég. Még amikor totálisan felfal a szeretet, a „Köszönöm” minden, amire szükség van.

         Hogyan fogom most elhagyni életem szerelmét? Hallom magamat, ahogy azt mondom, „Viszlát, Bob, szeretlek.” És észreveszem, ahogy belém lép az élet, miközben elsétálok – az emberek, a falak, az ajtó. Az élet egyre csak folyik belém, ahogy az a drága ember beáramlott. Minden lépés az, ahol épp vagyok, még ha úgy is tűnik, mintha mozognék. Milyen csodás, ha nincs szükséged a világra, ha nem felé mész, hanem hagyod, hogy rád találjon és beléd lépjen. Úgy találom, hogy bennem mindennek, mindenkinek, minden helyzetnek, a létezés minden ízének van helye. Imádom azt a nyitottságot, ami vagyok.” (Byron Katie)

A Jól-Tudom Elme és a Nem-Tudom Elme

Most egy nagyon szimbolikus modellt mutatok be Neked, megint csak nem tudományos alapossággal, hogy képet kapjál elméd működésének néhány aspektusáról. (Holnap ugyanerről a témáról gyakorlati megközelítésben.)

  

Képzeld el, hogy a világ összes végtelen tudása és bölcsessége az elméd egyik oldala, melynek igaz természete a tiszta szeretet. Csak a kedvességet, a tiszta igazságot ismeri. Rendben? Mindannyian ilyen tiszta elmeként születünk. Ennek az elmének Katie a Nem-tudom Elme nevet adta (később megérted, miért), ugyanakkor Mindentudó Végtelen Elmeként is utal rá.

Most pedig képzeld el, hogy elméd másik oldala, a rémült elme, az ő elhitt gondolataival, aki szembeszegül, vitatkozik, harcban áll a másik oldal bölcsességével és tisztaságával. Ezt hívjuk Jól-Tudom Elmének, mely a születésed óta elhitt gondolatokból, hitekből meggyőződésekből áll. Természete a rettegés és a folyamatos harc. Rémületében és tudatlanságában, a „Jól-tudom” összezavarodott állapotában mindent felülír; bármit megtesz és bármit elhisz azért, hogy igaza legyen. Győznie kell ahhoz, hogy létezzen, a tiszta szeretet ereje ellen azonban sosem győzhet. Ha csak egyetlen őszinte pillanatra képes lenne leállni, és meghallani a bölcs oldalnak az „Igaz ez” kérdésre adott válaszát, abban a pillanatban a bölcs oldal venné át az irányítást. Hagyományosan egó-nak is nevezik a Jól-tudom elmét, és számos irányzat ellenségként tekint rá, melytől meg kell szabadulni, ki kell irtani. Vagyis, pont úgy próbálnak ellene küzdeni, ahogy ő küzd: harccal, félelemmel, pusztítással. Persze ettől a Jól-tudom elme csak még erősebbé válik, csak már másfajta, még nehezebben felismerhető álarcokba bújik. A Munka azonban teljesen máshogy fogadja: barátként közelít hozzá. Katie úgy is szokott utalni a Jól-tudom elme hiedelmeire, mint kitagadott gyermekeinkre, akiknek semmi másra nincs szükségük, mint szeretetteli elfogadásra.

A Munka a négy kérdést és a megfordításokat helyezi a el a középpontban, az elme két oldala közé. Mintegy hidat képez kettejük között, a tényleges középpontot. Ebben a középpontban semmilyen vélemény nincsen, még csak olyasmi sem, hogy a Jól-tudom elmének le kéne lassulnia, lecsendesednie, vagy odafigyelni a bölcs oldalra (vagyis saját maga másik oldalára). A középpont, mely otthont ad a kérdéseknek, még csak azt sem gondolja, hogy az ő kérdéseit bárkinek is meg kéne hallania, vagy megválaszolnia. Ő egyszerűen egy nem-elhívő, és a Jól-tudom elme hajlandóságára bízza, hogy az használja-e a kérdéseit, vagy sem. Barátként létezik, kéne, nem kéne, akarom és szükségem van rá nélkül. Benne nincsenek „mert”-ek és „de”-k. Mindig ott van, mindig rendelkezésre áll, csak úgy van, és vagy használják, vagy nem. És ha a Jól-tudom elme hajlandó használni a négy kérdést a másik oldal eléréséért, aztán elegendő időt hagy arra, hogy a bölcs oldal válaszoljon, akkor ebben a szünetnyi időben a bölcs oldal tiszta szeretete és bölcsessége beléje fog hatolni, és örökre megváltoztatja. Végül pedig a Jól-tudom elme átlényegül bölcs elmévé, ahol már minden tudott, így többé semmit nem kell tudni. Ekkor érkezik el a harc vége, a saját magával, az elmével és az egész világgal folytatott harcé.

Amikor a Munkát végzed, akkor lehetőséget adsz a tudatlan, rémült, elképzelt énnek, hogy ráébredjen saját szerethetőségére. Amikor hagyod, hogy a kérdésekre érkező válaszok behatoljanak, akkor oktatod az elmét, és megvilágosítod, felszabadítod nem valós félelmeitől, bármennyire valósnak tűnjenek is. Felébred, és felszabadul a hamis, félelmekkel teli, elképzelt énjéből, megszabadul a saját téves identitásaitól.

A Munka csak akkor működik, ha az összezavarodott elme igazából és őszintén meghívja és meghallgatja az ő legkedvesebb „barátját”, és így megadja magát magának. És ebben a megadásban, tanúja lesz a legnagyobb erőnek, az egyetlen erőnek, a mindentudónak, a vágyottnak, a Valóságnak.

Katie a következőt írja a tudásról és nem-tudásról a magyarul még nem megjelent Az Öröm Ezer Neve című könyvében (fordítás tőlem):

„Amikor azt hiszed, hogy tudsz valamit, akkor egy múltbeli történetet hiszel el. Ez pedig őrültség. Minden alkalommal, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, az fáj, mert valójában nincs semmi, amit tudnod kéne. Kapaszkodsz valamibe, ami nem is létezik. Nincs semmi megtudnivaló, és nincs senki, aki tudni szeretné.

Annyival könnyebb azt tudni, hogy nem tudod. És egyben kellemesebb is. A nem-tudom elme igazán szeretetreméltó. Amikor tudod, hogy nem tudod, akkor természetes nyitottság van benned a valóságra, és hagyhatod, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Eldobhatod az identitásodat, és egyszerűen csak az lehetsz, aki valójában vagy: a határtalan, a megnevezetlen.  Az emberek Katie-nek szólítanak, de én ezt sosem hiszem el.”

Jól-Tudom Elme

A Munka 4 Kérdés + Megfordítások

Nem-Tudom Elme/ Mindentudás