Kiút a Kaotikus Elméből: A Nagy Visszacsinálás

„A gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk okozza a szenvedést.” (Byron Katie)

A Facebook-os csoportunkban került szóba a Losing The Moon (A Hold Elvesztése) című könyv, melyet még a 90-es években írt egy hölgy, aki kapcsolatba került Byron Katie-vel. Ez a könyv igazából egy hétvége beszélgetéseinek krónikája Katie és a Barátok között olyan témákról, mint a felébredés, Isten, igazság, elme, és más illúziók.

A hétvégén újra „elolvastam” a könyvet. Azért írom, hogy „elolvastam”, mert nem hagyományos értelemben vett olvasásra való. Ahogy a szerkesztője megfogalmazza: nem a konceptuális (fogalmi) elméhez szól. A dialógusokban szereplő szavakat még csak felismeri a konceptuális elme, viszont a mondatok és bekezdések már valahogy „elillannak”. Aztán az egyes dialógusok elolvasása után valami összeáll a fejben; pont az a mondanivaló, amit az én elmém összerak, leszűr belőle. És ez még mindig szinte teljesen megfoghatatlan, megfogalmazhatatlan. Ezért is minősítettem a szöveget részemről lefordíthatatlannak. Az előszavát viszont lefordítottam, mert sokaknak adhat választ arra, mi is ez a Munka; kinek és miért is érdemes nekiállni az elme „nagytakarításának”.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy Byron Katie semmilyen vallási vagy spirituális hagyománynak nem követője, tanítója, képviselője. A „besorolók” az advaita, non-dualista irányzathoz szokták sorolni, ebből a hagyományból érkezett az Előszót megíró hölgy is. (Erről röviden itt olvashatsz: http://www.harmonet.hu/ezoteria/20291-advaita:-tudod-ki-vagy-valojaban?.html) Annyit még hangsúlyoznék, hogy a Munka a hétköznapi életeden keresztül jut el a mélyebb rétegeidhez, semmiben nem kell hinni a végzéséhez, sőt, az a leginkább célravezető, ha semmit nem hiszel, hajlandó vagy nem tudni. Pontosan a konceptuális elme által megtanult „tudás” megkérdőjelezéséről szól, és ebbe a spirituális és vallási irányzatok is beletartoznak.

A HOLD ELVESZTÉSE – ELŐSZÓ

Amikor megismerkedtem Byron Katie-vel, el voltam merülve az advaita, non-dualista tanításokban. Ismertem a Szív mélységeiben elérhető Csendet. Rengeteg időt ültem olyan csodás tanítók körében, mint Gangaji, Papaji, Robert Adams, Francis Lucille és Isaac Shapiro. Bejártam India szent hegyét, az Arunchalát. A szívem mély dalra fakadt Ramana tanításától. Többször borultam le a földre az „Az” totális ámulatában. Hónapokat töltöttem a teljes hála állapotában.

         Az elmémben azonban még ezek után is káosz uralkodott. Azzal a gyermekversikével a fejemben mászkáltam, hogy „Volt egyszer egy kislány, akinek a homloka közepére belógott egy kunkori tincsecske. Amikor jó volt, akkor nagyon-nagyon jó volt, és amikor rossz volt, akkor szörnyűséges volt.” Ennek a versnek a szélsőségeit éltem mérnöki pontossággal. Ismertem az üres elme, a nem-azonosultság boldogságos hála-állapotát, és aztán hirtelen, mint egy fal, mint egy földcsuszamlás, az elme belekezdett a saját kis verklijébe. Ütöttem-vágtam magam. Mélységes szégyen járt át, amiért ilyen nyomorúság tud még úrrá lenni rajtam, miután már a végtelen szabadságot is oly erőteljesen megtapasztaltam. Azt hittem, hogy valami nagyon nincs rendben velem. Hogyan lehetséges az, hogy ismerem az én-telen ürességet, és mégis elkapnak az illúziók, melyek félelemmel és öngyűlölettel töltenek el?

         Sok barátom javasolta, ismerjem meg Byron Katie-t és tapasztaljam meg a Munkát. El is mentem. Mivel pszichológusként dolgoztam hosszú évek óta, azt gondoltam, hogy amire legkevésbé szükségem van, az egy újabb módszer. Az első nap oda se figyeltem a Munkára. Minden figyelmemet Katie-re összpontosítottam. Nem tudom, mit is kerestem igazából, de őt akartam tanulmányozni. A hozzáállásom ilyen volt: „Tégy csak egyetlen hamis mozdulatot, és én már itt sem vagyok”, bár a valós érzéseim mögött inkább ez állt: „Ha lelepleződsz, megöllek.” Az az ősdüh, amit már évek óta nem éreztem, íme, visszatért. Olyan voltam, mint egy ketrecbe zárt vadállat – beragadtam az Igazság és a totális fájdalom közé. Hogyan történhet ilyen? A második napon továbbra is Katie-t figyeltem. A terem hátuljában táboroztam le, de teljesen egy vonalban vele. Azt az embert, akivel épp végezte a Munkát, nem láttam, és nem is akartam látni. Egyszerűen csak Katie-t tanulmányoztam. Aznap, miután hazaértem, megírtam az első Munka-darabomat – Istenről írtam, és arról, mennyire haragszom. Nem igazán engedtem bele magam a dologba. Katie egy hónappal később járt újra felénk, és ez alkalommal már hajlandó voltam nézni a Munkázást. Kölcsönkértem az audió kazettákat, megvettem a könyvet, elkezdtem végezni a Munkát. Az első megfordítások, melyeket mélyen megtapasztaltam, megrengették a világomat. Itt volt egy eljárás, melyet meditációként végzünk, és ami az én saját elmémmel és az én saját integritásommal – vagy annak hiányával – foglalkozott. Tele voltam haraggal és nehezteléssel, és nem esett nehezemre naponta Munka-témákat találni.

         A Katie-hez fűződő kapcsolatomat is papírra vetettem. A megfordítások újfent fejjel lefelé fordították a világomat! Abból az állításból, hogy „Katie-nek össze kéne kapcsolnia engem a Szívvel!” az lett, hogy „Nekem kéne önmagamat összekapcsolnom a Szívvel.” Hogy-hogy nekem kéne ezt megtennem? Ha képes lennék rá, megtenném! „Igaz ez?” Elkezdtem magamba merülni a kérdésekkel. Elkezdtem megérezni a hazugságokat, ahogy azok gyengéden előbukkantak. Hallottam Katie-t, amint azt mondja, a Szív az egyetlen ’hely’, ahol találkozhatunk – hogy a Munka egy belső folyamat.

         Katie azt javasolja, hogy az elme által feltett Munka-kérdésekre engedjük a Szívet válaszolni. Az enyém nem volt egyszerű eset. Az elmém küzdött és tepert az életéért. Az anyukámmal kapcsolatos problémáim tömegével tornyosultak az arcomba. Gyűlöltem, hogy ott vannak – már megint! Évtizednyi terápia után azt hittem, már felszívódtak! De nem! A gyerekkorom óta cingölt szenvedés-történeteim mind ott tornyosultak megingathatatlanul. Én pedig a non-dualitás békéjét kívántam megélni, nem az anyámmal kapcsolatos érzéseimet.

         De a Munka mégis működött! Négy kérdés, melyekkel önállóan is tudsz dolgozni: felteszed őket, majd meghallod a felbukkanó válaszokat. Sorra töltöttem ki a Munkalapokat, időnként belenéztem a Kis Könyvbe, és lépésről-lépésre haladtam a négy kérdéssel. Megvizsgáltam, például, egy közeli barátomhoz fűződő haragomat: …Mostanra már el kellett volna jönnie, hogy megnézze az új lakásomat! Igaz ez? Mi a valóság? Még nem tette. Mi zajlik bennem, ha elhiszem, hogy már el kellett volna jönnie hozzám, ő pedig még nem tette? Előételként felbukkan az a jól ismert felsőbbrendűség és önelégültség. És milyen érzést kelt ez bennem? Elkülönülést. Reménytelenséget. Dühöt. Magányt. És ki vagy mi lennék, ha nem hinném el ezt a hazugságot – annak a hazugságát, hogy már meg kellett volna látogatni, mikor még ez nem történt meg? Jelenlevő. Nem gondolnám, hogy tudok valamit. Melyik kényelmesebb – az elkülönült, reménytelen, dühös, magányos – vagy a jelenlévő és nem-tudó? Be kellett, hogy ismerjem: az utóbbi. Vagyis akkor a gondolatok okozzák az érzéseket? Vagyis nem a BARÁTNŐM okozza őket? Vagyis akkor nem vagyok az ő viselkedésének az áldozata?

         Évekkel ezt megelőzően, amikor hónapokat üldögéltem totális boldogságban Indiában, tudtam, hogy végül majd szembe kell néznem az elme tartalmával. Valahogy tudtam, hogy az üresség, melyet Indiában ismerhettem meg, valami féle halasztás volt, egy édes ajándék. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb újra üdvözölnöm kell majd az elmét, mert annak a meglátása és megtapasztalása, hogy az elme tartalma nem valós, nem lesz elegendő akkor, amikor a gondolatok átlépnek egy bizonyos küszöböt.

         Amit a Munka adott, az maga volt a csoda. A Munka a non-dualitás igazságában gyökerező tisztaságot adja, az „egyéni elme” sajátosságaihoz alkalmazkodva, az elme én-ként való azonosulásának pillanataiban. Hiszen, mire megyek azzal, ha tudom, hogy minden jól van, és képes vagyok megtapasztalni a csend édességét, amikor a következő pillanatban már verklizem az olyan ítéleteket, mint „szeretned kéne”, „ki kéne takarítanod a szobádat”, vagy „el kéne menned, hogy boldog lehessek.” Hatalmas feszültséget tapasztaltam magamban, mert egyszerre éltem a pillanatnyi érzések valóságosságát és az Elmenélküliség igazságát; úgy éreztem, mintha egy gumiszalag egyre nagyobb öngyűlöletbe és félelembe rántana bele.

         Amikor épp nincs rád ható gondolatod, akkor persze nincs problémád sem. Amikor abban a dús tágasságban vagy, abban a Csendben, akkor nincs probléma. Ilyenkor a gondolatok jönnek-mennek – mint a nevetőgáz -, és minden egy bizonyos távolságra van tőled, és ilyenkor minden rendben van. Ez a béke, a csendesség, a nem-ragaszkodás csodás állapota. De aztán valami más megtapasztalás veszi át az uralmat ebben az elmében. A gondolatok közelebb jönnek, olyan, mintha az az édes fátyol, mely ott a távolban tartja őket, valahogy eltűnne. Hirtelen az elme minden megmozdulása valósnak érződik. Az „én” beazonosul. A csend elérhetetlenné válik. A kegyelem olyan váratlanul surran el, ahogy érkezett. A szégyen veszi át a terepet azzal a gondolattal, hogy „Mit tettem, mit rontottam el?” Hirtelen megint az „én” lesz a minden. És azt kérdezgetni, hogy „Ki vagyok én?” csak még zajosabb elmeaktivitást eredményez.

         És ez az a pont, ahol Byron Katie önvizsgálatának ajándéka belép a képbe. A Munka pont ott foglalkozik az elmével, ahol az éppen van, a tartalmának kellős közepén. A Munka képes belemenni egyenesen a szégyen érzésébe, és az olyan gondolatokba is, mint „Anyámnak szeretnie kellene engem.” A szégyen azt mondja, „Ezeknek a gondolatoknak nem szabadna felbukkanniuk!” A Munka felteszi a kérdést, „Igaz ez? Édesem, teljesen biztos lehetsz benn, hogy ezeknek a gondolatoknak nem szabadna felbukkanniuk?” Mi a valóság? A gondolatok épp felbukkantak. És mi zajlik bennem, ha elhiszem, hogy nem kéne itt lenniük, mikor pedig itt vannak? A szégyennél sokkal több minden zajlik! Bűntudat. Aggodalom. Szorongás. Az „én” elhívése. Mit kapok a valósággal való hadakozástól? Fájdalmat. Katie azt mondja magáról, hogy ha bármilyen szabadsága is van, az a valóság szeretetéből fakad. Annak a szeretetéből, ami van.

          A Munka a gondolathoz való ragaszkodás és annak elengedése közötti egyszerű ok-okozati kapcsolaton alapszik. Amikor azt hiszem, hogy bizonyos gondolatoknak nem kéne felbukkanniuk, ők pedig mégis felbukkannak, máris végigkövethetem, mi történik. A testem befeszül; a szégyen, bűntudat és önvád érzései felerősödnek; újabb és újabb gondolatok épülnek egymásra, és egyre tömörebbé, áthatolhatatlanabbá válnak; az elme nagyon aktívvá válik. Mindezt meg lehet figyelni, végig lehet követni. És aztán, amint felteszem a negyedik kérdést, „Ki vagy mi lennék a gondolat nélkül, hogy bizonyos dolgoknak nem szabadna felbukkanniuk?”, akkor is végigkövethetem, mi történik. A hiedelem nélkül egyszerű megfigyelővé válok, ítéletek nélkülivé. Baráttá. A lélegzésem megnyugszik. A gyomrom kienged. Szép lassan, a bensőmben közelibbé válik az advaita „Minden jól van”. És ez nem a „Minden jól van” elmélete, hanem a pillanatban való megtapasztalása annak következtében, hogy megkérdőjeleztem a barátnőm látogatásával kapcsolatos hiedelmemet. Képes vagyok én saját magam hozzáférni az advaita mesterek igazságához – Minden jól van. Nem függök a te cselekedeteidtől, érzéseidtől, döntéseidtől. Ami fáj, az a saját szeretetem elzárása. Szeretet vagyok, Az vagyok. És amikor fenntartom azt a hiedelmemet, hogy nem kéne olyannak lenned, amilyen vagy, akkor annak a hazugságát tapasztalom, hogy a szereteten kívül bármi más is létezne, valami, ami nem Az. Hirtelen az advaita igazságai beszivárognak a testembe. Szeretet vagyok, nem annak ellenében, amilyen te vagy, vagy akkor, ha megadod nekem, amit akarok, csupán csak szeretet vagyok. Felismerem azt az igazságot, melyet Katie lánya mondott egy nap az anyjának: „Semmit nem tehetsz, ami meggátolna abban, hogy szeresselek.” Az „Igaz ez?” a „Ki vagyok én?” kérdéshez hasonló csoda, mely megállítja az elmét.

         Amikor Munkalapot írok, az elme megállítódik a papíron. A gondolat-tömegek örvénylése leáll. Ily módon pedig minden egyes gondolat teljes tisztaságában áll rendelkezésünkre a megkérdőjelezéshez. És amikor a gondolat majd legközelebb felbukkan, akkor azt élhetjük meg, hogy már közel sem okoz akkora fájdalmat és kényelmetlenséget, és sokkal kevésbé ragaszkodunk hozzá. Akár már érdekesnek vagy viccesnek fogjuk látni! A Nagy Visszacsinálás elkezdődött. Aztán már alig várjuk majd, hogy újra felbukkanjon, hogy azon frissiben ránézhessünk. Ahogy a hiedelmek egyenként visszacsinálódnak a Négy kérdés és megfordítások segítségével, az elme eredeti csendje egyre többször mutatkozik meg. A Megfordítások visszahelyezik a figyelmet oda, ahová az tartozik – rám. Visszatérek a „Ki vagyok én?”-hez, miután elidőztem a „Ki vagy te?”-nél. A „Ki vagy te?” visszatérése a „Ki vagyok én?”-hez a végső megfordítás.

         Ramana, a nagy non-dualista tanító neve azt jelenti: az, ami minden Lény Szívében lakozik. Ramana 1990-es évektől Byron Katie alakjában jött el a nyugati világba. Tat tvam asi. Te Vagy Az!

Ha szeretnéd Te is „visszacsinálni” azt a sok fájó koncepciót és történetet, amit elhittél, szeretettel várlak a június 2-3. Alaptanfolyamon, melyre 2 hely felszabadult. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

A Szeretet Hatalom, Azaz Minden Veled Kezdődik

Gyakorlatias, önállóan végezhető, átlagembereknek való, az életed problémáira nyújt rálátást és megoldást, nem pedig elvont fogalmakkal, ideákkal operál. Ezért kincs számomra Byron Katie Munkája. Átlagember alatt azt értem, hogy semmilyen előzetes önfejlesztési, spirituális, pszichológiai „előképzettséget” nem kíván meg, sőt. Tapasztalatom szerint ezek sokszor gátjai a hatékony Munkázásnak, hiszen annyi másféle koncepciót, hiedelmet raktároztak el a már „képzett elmék”, hogy még nehezebb dolguk van ezek megkérdőjelezésekor.

Ugyanakkor egy olyan irányú folyamatot is látok, hogy egyre több „túlképzett elmének” lesz elege az eddig felhalmozott, csak elmeszinten beszippantott „tudásból”, és egy pillanat alatt látják át, értik meg, hogy miről is van itt szó valójában a Munka kapcsán. Hogy a Munka nem is igazán egy módszer, hanem egy „anti-módszer”. Nem további halott tudást épít beléd, hanem lebontja azt, amire semmi szükséged, ami nem a tiéd. Nem újabb mentális terhet rak Rád, hanem elképesztő mennyiségű terhet vesz le Rólad, ami által hihetetlen mértékben megkönnyebbülsz.

A Munka egy valóban működő eszköz ahhoz, amit úgy szoktak megfogalmazni, hogy belül kell keresgélned, befelé kell fordulnod. Út Önmagadhoz, tisztán, egyértelműen. A saját bölcsességedhez, nem másokéhoz. Nem csupán elme szintjén, hanem megélésekben is. Amire rálátsz a Négy kérdés és a Megfordítások segítségével, az mind a sajátod lesz. Nem kell többé máshoz rohangálnod tanácsért, mindent tudni fogsz, amit épp tudnod kell, abban a pillanatban, amikor épp szükséged van rá. Pillanatról-pillanatra működő, alkalmazható életbölcsességet kapsz tőle, ami a tiéd, senki más nem tudja Neked odaadni, és elvenni sem többé. A héten fogalmaztam valakinek úgy, hogy a Munka rendszeres használatával a saját coach-oddá válsz, egyre nagyobb nyitottságban, megengedésben, békességben.

Elveszíteni csak a halott tudásodat vagy képes, amiért nem kár. Megnyerni pedig Önmagadat, saját teljességedben, bölcsességedben, valódban. Teljesen tiszta „üzlet”; kívánom Neked, hogy Te is kösd meg Önmagaddal életed legjobb üzletét. A honlapomon, itt a blogon, és Katie könyveiben minden segítséget megtalálsz hozzá.

Mára pedig szeretettel figyelmedbe ajánlok egy teljes fejezetet Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből, szokás szerint általam magyarítva. Egyértelmű útmutatás az épelméjű élethez, ha már eleged van a káoszból. Minden szavát érdemes jól megrágni, ez egy kivételesen erős fejezet – nem mintha a többi nem lenne az. :)

Öröm 29 – A világ szentség. Javítani rajta képtelenség. Ha belekontárkodsz, elrontod. Ha tárgyként kezeled, elveszíted.

A világ tökéletes. Ahogy haladsz az elméd megkérdőjelezésével, ez egyre nyilvánvalóbbá válik. Az elme változik, s ennek eredményeképpen a világ is változik. A tiszta elme mindent meggyógyít, aminek gyógyulásra van szüksége. És többé már nem lehet bemesélni neki, hogy akár egyetlen porszemmel is bármilyen rendellenesség lenne.

            Néhányan azonban, amikor már rálátnak arra, hogy a világ tökéletes, ebből gyártják a következő történetet, majd arra a következtetésre jutnak, hogy felesleges belefolyni a politikába, vagy a társadalom életébe. Ez pedig elkülönülés. Ha valaki felkeresne, és azt mondaná neked, „Szenvedek. Segíts, kérlek,” akkor azt válaszolnád neki, hogy „Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy,” majd félrefordítanád a fejedet? A szívünk automatikusan válaszol a szükséget szenvedő emberekre és állatokra.

            A felismeréseidnek semmi értékük nincsen, amíg meg nem éled őket. Én a világ végéig elmennék egyetlen szenvedő ember kedvéért. A szenvedők a saját testem kétségbeesett, reményt vesztett, meg nem világosodott sejtjei. A saját testemről beszélek – a világ teste az én testem. Hagynám-e megfulladni magam abban a vízben, mely nem is létezik? Engedném-e magamat meghalni egy képzeletbeli kínzókamrában? Te Jó Isten, gondolom, vannak olyanok, akik valóban úgy hiszik, hogy létezik probléma. Emlékszem még azokra az időkre, amikor én is azt hittem, hogy problémák léteznek. Hogyan mondhatnék nemet, amikor egy ember segítséget kér? Ezzel saját magamnak mondanék nemet. Úgyhogy igent mondok, és megyek, ha tudok. Megtiszteltetés ez. Illetve több is annál: ez az önszeretet.

            Az emberek tökéletesek úgy, ahogy vannak, bármennyire mélyen szenvedjenek is, csak még nem jöttek erre rá. Úgyhogy, amikor találkozom egy szenvedővel, nem azt mondom, hogy, „Oh, hát nincs itt semmiféle probléma, minden tökéletes.” Igaz ugyan, hogy én sosem látok problémát semmiben, és ott vagyok számára, hogy ő is meglássa ugyanezt, de azt mondani neki, amit én látok, udvariatlanság lenne. Testemnek az a része épp szenved, és számára nem minden tökéletes, mivel elhiszi, hogy nem az. Én magam is az elme kínzókamrájának fogja voltam azelőtt. Meghallgatom, hogy szerinte mire van neki szüksége, meghallgatom a szomorúságát vagy elkeseredettségét, és rendelkezésre állok. Ez a teljesen kibontakoztatott aktivizmus. Mert egy olyan személy jelenlétében, aki sehol nem lát problémát, a probléma egyszerűen elillan – ami megmutatja nekünk, hogy probléma valójában nem is létezik.

            Sokszor kérdezik tőlem, hogyan tudok napról-napra, évről-évre ennyi problémát meghallgatni? „Nem szívja le az energiádat?” Hát, nem. Én már megkérdőjeleztem a stresszes gondolataimat, és megláttam, hogy mind egy szálig valótlanok voltak. Minden gondolat, mely valamikor mérges kígyónak látszott, végül kötéldarabkának bizonyult. Állhatnék e fölött a kötél fölött (mely kígyónak tűnt eredetileg) akár egy évezredig, akkor sem tudnék többé félni tőle. Én tisztán látom azt, amit néhányan még nem láttak meg saját maguk. Ha bárki is szembe találja magát ezzel a kötéllel, és sikoltozva elrohan az ellenkező irányba, akkor sem félteném vagy sajnálnám őt, egyáltalán nem aggódnék érte, mert tudom, hogy nincsen semmiféle veszélynek kitéve, semmi sem tud ártani neki. Amikor mások kígyót kiáltanak, én csak kötelet látok.

            Amennyiben problémád van az emberekkel vagy a világ állapotával, felkérlek, hogy írd ki magadból a stresszes gondolataidat egy papírra, majd kérdőjelezd meg őket. Mindezt pedig az igazság szeretetéért tedd, ne pedig a világ megmentéséért. Fordítsd meg: mentsd meg a saját világodat. Hiszen nem ez az, amiért leginkább szeretnéd a világot is megmenteni? Azért, hogy boldog lehessél? Nahát, akkor, ugord át a köztes szereplőt, és kezdd máris a boldogsággal, innen, ahol épp vagy! Te vagy az. Rólad van szó. Ebben a megfordításban pedig cselekvő maradsz, de már nincs benne félelem, nincs belső háború. Így többé már nem a háború próbál békét tanítani. A háború képtelen békére tanítani.

            Én nem próbálom megváltoztatni a világot – soha. A világ magától változik, és én része vagyok ennek a változásnak. Én teljesen, totálisan imádom azt, ami van. Amikor valaki segítséget kér tőlem, igent mondok. Megvizsgáljuk, aztán mindenki saját maga kezdi el abbahagyni a szenvedését, ezzel pedig a világ szenvedésének is elkezd véget vetni.

            Sosem feltételezek olyasmit, hogy mi lenne legjobb a bolygónk számára. És ha már tudod is, hogy a világ úgy tökéletes, ahogy van, ez nem jár együtt azzal, hogy felhagysz azzal, ami szerinted a számodra helyes cselekedet. Amennyiben, például, érdekel a környezetünk sorsa, arra kérlek, tárd elénk az összes ezzel kapcsolatos tényt. Részletekbe menően tanulmányozd ki, végezd el az egyetemen ezt a szakot, ha épp ezt kell tenned, ezzel segítve minket. És ha érthetően szólsz hozzánk, hátsó szándék vagy bármilyen eredményre vonatkozó elvárás nélkül, akkor meg fogunk tudni hallani, mert a mi szintünkön vagy. Nem pedig egy felsőbbrendű, én-tudom pozícióból tárgyalsz velünk. Ha tudod, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, és hogy mindannyian megtesszük a tőlünk telhető legjobbat, akkor belőled válhat a bolygó legerőteljesebb aktivistája.

            A szeretet hatalom. Én csak egyetlen módját ismerem annak, hogyan tud egy aktivista valóban az emberi fajba behatolni, mégpedig azt, hogy átnyújtod az összes tényt, őszintén elmeséled a tapasztalataidat, és feltétel nélkül szeretsz. Mert képtelenség bármiről is meggyőzni a világot, még ha az a világ saját érdekét szolgálja is, amikor előbb-utóbb kibukik az igazságért folytatott harcod, és ott állsz majd egy színpadon, vitázol egy céges környezeti szennyezővel, és elkezdesz felháborodottan ujjal mutogatni rá. Pont ezt rejtegetted, amikor elhitted azt a történetet, hogy „Tudom, mi a legjobb a bolygó számára.”

            Amikor rátámadsz egy cég vezetőjére, amiért rombolja a légkört, akármennyire helytállóak is az információid, szerinted nyitott lesz arra, amit mondasz? Viselkedéseddel fenyegeted, a tények pedig elsikkadnak, mert félelemből és önigazoló haragból cselekszel. Annyit fog az egészből meghallani, hogy szerinted helytelenül cselekszik, az egész az ő hibája, aztán pedig tagadásba és ellenállásba vonul. De ha stresszmentesen szólsz hozzá, azzal a totális bizonyossággal, hogy jelen pillanatban minden épp úgy van, ahogy lennie kell, akkor kedvesen, hatékonyan, és a jövő féltése nélkül leszel képes kifejezni magadat.

            Az erőszak kizárólag erőszakot szül. A feszültség feszültséget tanít. Ha megtisztítod a mentális környezetedet, akkor a mi fizikai környezetünk is sokkal gyorsabban fog megtisztulni. Így működik ez. És ha valódian, őszintén teszed, erőszak nélkül, harag nélkül, a vállalatokra ellenségként történő mutogatás nélkül, akkor az emberek majd elkezdenek észrevenni. Elkezdünk odafigyelni rád, és észrevesszük, hogy lehetséges a béke eszközével elérni a változást. Egyetlen emberrel kell kezdődnie. És ha nem te vagy ez az ember, akkor ki lesz az?

            A világ minden lehetséges módon próbára fog tenni téged azért, hogy ráébredhess a legutolsó icike-picike befejezetlen darabkára is magadban. Ez a tökéletes felállás. Sakk-matt.

A Válasz Egyszerű: BOLDOG

„Minden történet, melyet magadról mesélsz, szenvedést okoz. És igaz történet nem létezik.” (Byron Katie)

Drága Andim,

Már lassan három hete, hogy részt vettem az általad oly nagy szívvel megtartott Önmunka Alaptréningen. Megmondom őszintén, úgy indultam neki, hogy még egy módszer, egy „kapaszkodó”, amit majd nem leszek képes használni, amibe nem leszek képes belekapaszkodni. Az egyetlen dolog, ami miatt jelentkeztem az a beléd vetett határtalan és feltétel nélküli bizalmam volt. Úgy gondoltam, hogy amiben te hiszel, az nem lehet rossz, amit te adsz át nekem, az nem válhat hátrányomra.  Ebben az egyben igazam volt. Nem vált hátrányomra.

A mi kis hosszúra sikeredett szombatunk után nem éreztem mást, mint zúgást a fejemben és ez nem azt jelenti, hogy egy méhkaptár mellett lakom és azt sem, hogy be kéne ruháznom egy új tévére. Úgy éreztem, minden, ami körülvesz hamis, minden, amit eddig éreztem, vagy minden, amitől féltem, vagy ami zavart, amik úgymond megkeserítették az életem, csak az én agyam vég nélküli szüleményei. Mondanom sem kell, hogy az elmúlt hetekben akaratlanul is megfigyeltem magam akár egy jó magánkopó, és szinte percenként fedeztem fel felesleges gondolatokat, hiedelmeket, amelyek tönkreteszik az életem. Kezdve a „Miért nem beszélget velem a férjem többet?” vagy „Miért nem tudok lefogyni?”, és a fő gonosz a „27 éves vagyok, nem tartok sehol, nem lesz belőlem senki!!!” hiedelmem.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azóta nem éreztettem férjecskémmel, hogy unalmas és munkamániás, vagy nem dobálóztam a már egy-két számmal kisebb nadrágokkal a lakásban, vagy nem voltak álmatlan éjszakáim a jövőm miatt, de egyben biztos vagyok: Elindultam egy úton, egy sárga köves úton, mely során képes leszek megérteni és használni a tőled kapott tudást, és melynek a végén talán még jobb lehetek régi fiatalabb gondtalanabb önmagamnál. Nem akarok én semmi olyat, melyet épp ebben a pillanatban nem tudok teljesíteni, nem akarok okosabb, vékonyabb és sikeresebb lenni, mert az ezek hiányától érzett hamis gondolataim soha nem fogják megengedni nekem. A félelmeim és hiedelmeim nélkül már most sikeresebb és csinosabb vagyok, mint valaha. Nem is gondolnád, hányszor teszem fel magamnak ezeket a kérdéseket: „Most kinek a dolgával foglalkozom?” „Igaz ez?”  „Mi lennék e nélkül a gondolat nélkül?”

A válasz egyszerű: BOLDOG.

Köszönöm Andi. Fru.

„Saját tapasztalatom az, hogy teljességben élek, és mindannyian ugyanezt tesszük. Ebben a békességben létezem. Semmit nem tudok. Semmit nem kell kitalálnom. Negyvenhárom évnyi, sehova nem vezető gondolkozással hagytam fel, és most már a nem-tudom elmében lakom. Ez pedig békét és örömöt hoz az életembe. És totális beteljesedettséggel figyelek mindent kibontakozni a szemem láttára – saját magamként.” (Byron Katie)

„Értékelnie Kellene a Segítségemet” – Segítésről, Megmentésről, Pénzről

Szia Andi!

Nemrég találtam rá erre az oldalra, és nagyon tetszik, amit csinálsz. Tavaly nyáron ismerkedtem meg Byron Katie első könyvével, nagy sikert aratott nálam. Bár voltak problémáim a kezdéssel. Aztán karácsony környékén vettem meg a másik könyvet, amely segítségével kezdtek kivilágosodni a homályos foltok. Aztán körülnéztem a neten, hogy dolgozik-e ezzel a módszerrel valaki Magyarországon. Így találtam Rád és a blogra. Sokat segített, hogy ki tudtam nyomtatni az Ítélkezőlapot. 

Szeretnék azért pár dologban segítséget kérni. Az életemről annyit, hogy nagyon sok területen igazán sikeresnek érzem magam - csodálatos szülők, akik mindig mellettem állnak, a párom, aki hasonló gondolkodásmóddal rendelkezik, az imádott, lassan nagykorú fiam, akinek szobája Katie módszere által már szép tiszta és rendes :), fodrászként dolgozom, amit nagyon szeretek, tüneményes vendégkörrel rendelkezem, elméletben tanítom a fodrászat rejtelmeit, és a kolléganőkkel is egy nagyon jó csapatot alkotunk. Egészséges vagyok, szeretek futni járni, sétálni.

Akkor most a megoldandó feladataim.

1. A volt férjem. Négy éve vagyunk külön. Azt hiszem, nagyjából feldolgoztam a válásunkat, és normálisan elváltunk. Ő nekem és a fiunknak adta az ő nevén lévő házat. Azonban másfél éve válságba került az élete, és az alkoholt választotta és a depressziót. Próbáltuk kirángatni, sokáig sikertelenül, de aztán erőt vett magán, és mára már szépen alakulnak a dolgai. Azonban e választása miatt anyagilag teljesen a padlóra került, és ide költözött a fiunkkal egy szobába. Nagyjából én tartottam el, ami nem is igazán bánt, inkább az zavar, hogy ezt nem értékeli, és mindig azt látja, mennyi minden hiányzik az életéből. Az Ítélkezőlapot kitöltöttem, és arra jutottam, hogy kihasznál és nem értékel. Erre végeztem el a Négy kérdést és a Megfordítást. Utána sokkal jobban éreztem magam, de tudtam, hogy nem végeztem, mert az, hogy Hajlandó vagyok... még ment, de az, hogy Alig várom…, hát ez még ellenkezést váltott ki. A probléma visszajön, kicsit halkabban és sokkal hamarabb elmúlik a mérgem. A kérdésem, mit tehetnék még, végezzem el többször ugyanarra a problémára vagy van más tanácsod?

2. A pénz. Ebben is sokat segítettél a blogon keresztül, egyre jobban elfogadom, hogy mindig pont annyi pénzem van, amire éppen akkor szükségem van. De azért szeretnék erre is dolgozni. „A több pénzre van szükségem” megfordításai közül nekem csak az jön be, hogy Nincs több pénzre szükségem. Lehetséges más megfordítás is? 

Köszönöm szépen, hogy meghallgattál, további jó munkát és szép napokat kívánok.

Üdv: Nóri

Szia Andi!

Tegnap este olvastam a leveledet és nagy örömmel töltött el, hogy ilyen gyorsan és kedvesen válaszoltál. Feldobtad az estémet, ami amúgy kicsit laposra sikeredett a megfázásom miatt. De ezután alig lehetett bírni velem, egyfolytában vigyorogtam. 

Szeretnélek megismerni Téged és más Munkásembereket. Szeretném mindezt magam miatt és persze a környékemben élő emberek segítésére is itt Kaposváron.  Rengeteg hasonló gondolkozású ember él körülöttem, de aki ennyire „ráharapott” erre a módszerre, nincs. A vendégköröm nagy része azt mondja, én vagyok a pszichológusuk. Látom, feldobódnak, de aztán szép lassan megy minden tovább a régi mederben. Én viszont tudom, hogy ezt a módszert akarom, mert ebben látom, hogy el tudom érni azt, amire vágyom. Azt hiszem sok más emberhez hasonlóan, én is már sok módszert kipróbáltam és persze tengernyi könyvet elolvastam. Katie könyvét már régebb óta láttam, de valamiért nem fogott meg. Aztán N.D. Walsch könyvét olvasva, az ő ajánlása hatására vettem meg a Négy kérdést, hála égnek! Sok embernek ajánlottam a könyvet, társat keresgélve, de igazából senki nem lelkesedett érte annyira, mint én.

Köszönöm, hogy meghallgattál, további szép napot.

Puszi: Nóri

Drága Nóri!

Köszönöm soraidat, és röviden válaszolok a kérdéseidre.

1. A volt férjeddel kapcsolatban nekem az az erős, hogy „Értékelnie kellene a segítségemet”, „Értékelnie kellene az életét”. Ha ezeket nem nézted meg, akkor tedd meg. És természetesen újra el lehet végezni ugyanazt a Munkát, de ennél érdemesebb talán az ún. alvilágot megnézni, és azokra a hiedelmekre dolgozni. Nálad, ebben az esetben a következőket ajánlom:

- Kihasznál a férjem, és ez azt jelenti, hogy...

- Nem értékeli a segítségemet, és ez azt jelenti, hogy...

Ilyenkor egy jó hosszú lista kijöhet a mélyen húzódó hiedelmekből, melyek fenntartják a „fentebb” levőket. Ha valami történik az életünkben, akkor az összes hiedelem, ami kapcsolódik a témához egyszerre „beindul”, és jól eláraszt minket az érzelmi hatásával is.

Semmi gond, ha még nem tudod százasan kimondani, és alig várni, hogy megtörténjen, idővel, és más hiedelmek feldolgozásával az esetleg látszólag nem is kapcsolódó hiedelmek is tovább tudnak oldódni. És egyszer csak azt veszed észre, hogy már ott sincsenek. Bár Te erről már biztos szereztél személyes tapasztalatot, ha már ennyi ideje, és ilyen sikeresen végzed a Munkát.

Még annyit ide, hogy figyeld meg, mennyire jellemző Rád mások megmentése/segítése, és aztán a hála elvárása. Itt is keresgélnék. Csodás dolog, amit a férjeddel tettél, de az már az ő dolga, hogy mit kezd ezzel, értékeli-e vagy sem. Végső soron saját magammal teszek mindent, hiszen az nekem jó, ha másnak is jó, idáig terjed a hatásköröm. És azt is őszintén nézd meg, hogy mennyire engeded meg az embereknek, hogy úgy éljenek, ahogy élnek, alkohollal vagy depresszióval, a nélkül, hogy beleszólnál. Ez nem azt jelenti, hogy nem ajánlom fel a segítségemet, de felajánlom, aztán annyi. Ha él vele, él vele, teszem a dolgomat. Ha nem él vele, épp akkor nincs több dolgom vele. És akkor lehet, hogy sokkal hamarabb ébred rá a saját szenvedésére, és a változtatni akarásra, mert nem a nekem való ellenállásba fog belefeszülni.

2. Javaslom, hogy a pénzzel kapcsolatban tölts ki egy teljes Ítélkezőlapot, ugyanúgy mintha egy személy lenne. A „Több pénzre lenne szükségem” még egy megfordítása: „Több önmagamra lenne szükségem”. Minden fogalomra és tárgyra saját magamat vetítem, ha hiányát érzékelem valaminek, az azt jelenti, hogy még önmagamnak vagyok hiányában. Hogyan igaz az, hogy több önmagadra lenne szükség? Hol nem állsz ki magadért? Hol nem veszed figyelembe a saját érdekeidet is? Hol nem hallgatsz a belső hangodra, hogy valójában mit szeretnél? Mint látod, ezeknek semmi köze a pénzhez. Csak épp arra a területre vetül, vetülhet az élet bármely más területére is.

3. A nyárra tervezek egy intenzívebb formájú Facilitátor képzést, többen érdeklődnek iránta, és én is azt szeretném, hogy minél többen tudják a Munkát profin csinálni, másoknak átadni. Mindennek persze alapfeltétele a rendszeres saját Munka-végzés, hiszen a saját tapasztalatomon keresztül látom meg az egésznek a mély működését. Ez a tényező nálad megvan, a többit pedig majd hozzárakjuk. :)

És addig is nyugodtan dolgozz tovább az emberekkel úgy, ahogy épp a legtermészetesebb, én annyit szoktam javasolni, hogy ne keverjünk bele mindenféle hiedelemrendszereket (hisz pont a hiedelmektől semlegesítjük magunkat, nem újakat építünk be), mert onnantól kezdve az nem Byron Katie Munkája.

Puszillak, szeretettel, jó Munkát, Andi

Kedves Andi!

Amit a volt férjemmel kapcsolatosan írtál, elvégeztem, és nagyon szépen alakulnak a dolgok. Az lenne a kérdésem, hogy még apró tüskéket érzek, viszont nincs már bennem igazán rossz érzés, tehát a 3. kérdésre elég nehezen tudok már válaszolni, sőt a Munkát is nehezen végzem ebben a témakörben. Mivel egy házban lakunk, és ő a fiunkkal alszik egy szobában, a gyermek ezt már elég nehezen viseli. Bár azt észrevettem, hogy az én nyugodtságom, azért hat rá. Ilyenkor mit tehetnék? Ez nem az én dolgom??? 

A másik a pénz témaköre. Itt is érdemes elvégezni, hogy Nincs elég pénzem, és ez azt jelenti, hogy... vagy esetleg más módon próbálkozzam? Hiszen itt tulajdonképpen azt tudom felsorolni, mit nem tudok megvenni.

Kedves Nóri!

A pénzzel kapcsolatban a „Nincs elég pénzem” alvilága nekem nagyon más, pl. ilyenek tipikusak, mint: Nincs elég pénzem, és ez azt jelenti, hogy

- nem vagyok sikeres

- nem vagyok hiteles

- nem tudok benyomást, befolyást gyakorolni az emberekre

- nem engedhetem meg magamnak az élet örömeit

- nem élvezhetem az életet úgy, ahogy szeretném

- hiányt szenvedek

- folyton küzdenem kell

- folyton azon kell görcsölnöm, hogyan lesz

- bizonytalan a jövőm

- stb. stb. FOLYTASD A SAJÁTJAIDDAL!

És ezeket a hiteket vesd alá a Munkának. Ha megnézed, megint csak nem sok közük van az eredeti témához. Úgy szoktam fogalmazni, hogy előbb hittem el, hogy az élet küzdelem, görcsölnöm kell, benyomást kell tennem, bizonytalanság van, mint hogy ezeknek az elkerüléséhez pénzre van szükségem. Ha épp nincs elég pénzem, az azért jó, mert épp ennek a helyzetnek a segítségével láthatok rá az „alvilági”, tudattalan hiedelmeimre, amik amúgy még mindig rejtve maradnának előlem, vagy pedig az élet más területén adnának hírt magukról.

Melyik kérdéssort használod? A 3. kérdésnél meg szoktad nézni az alkérdéseket is? Küldök Neked egy ún. Egyszerre egy hiedelem Munkalapot, ez nagyon szervezetten végigvisz. A fiúkkal kapcsolatban én megkérdezném tőlük, hogy ők hogyan szeretnék. És eléggé az ő dolguk. :) Dolgozd meg a fiaddal a témát, ha nyitott rá. A kisebb tüskék is kötnek, 1-10-ig skálázzuk a hiedelmek erősségét, az 1-es sem szabad még. Esetleg a maradványnál szintén alvilágot nézz meg. És javasolnám azt is megnézni, hogy „Ezt (is) nekem kell megoldanom” vagy „Nélkülem nem tudják megoldani”.

További lelkes és kitartó Munkavégzést kívánok Neked! Ölellek, Andi

Miben Más Byron Katie Munkája?

Szia Andi!
Miben látod Osho, Byron Katie és Eckhart Tolle között a különbséget? Én is elolvastam jó pár könyvet a témában, de az alap mondanivaló szinte mindenhol ugyanaz. Sőt, ha jobban belegondolok nem is kell ilyen messzire menni, Szepes Mária is megfogalmazta már az elme veszélyes játékait, amik szépen, lassan de biztosan megmérgezik az embert. (már, ha hagyjuk...)
Kíváncsi vagyok a véleményedre. Puszi, Hédi

Kedves Hédi! Elég alaposan ismerem Osho és Tolle munkásságát is, szinte az összes könyvüket olvastam, mindkettejüket kivételes erejű tanítónak tartom, és mindenkinek ajánlom a műveik megismerését. Byron Katie Munkája abban más, a fő különbség abban rejlik, hogy ő egy nagyon egyszerű és gyakorlatias, a nyugati életmódnak megfelelő módszert is mellékel, míg a többiek nagyrészt leíró jelleggel mutatják be a problémát, és azt, hogy hova is „kellene” eljutnunk ahhoz, hogy „boldogok” legyünk. Ez egy hétköznapi halandót nem sokkal visz közelebb önmagához, persze, tudatában lesz annak, hogy játszmákat játszik, meg hogy "valahova" el kéne jutnia, csak épp nem tudja, hogyan. És ez, tapasztalataim szerint, sokakat újabb adag frusztrációval tölt el.

Még van egy fontos különbség: BK barátként tekint az elmére, sok irányzat pedig kikiáltja azt a főbűnösnek, ami újabb játszmákat generál. A Munka megbarátkoztat minden hiedelmeddel, és azok szépen elengetődnek. Ami pedig marad az az, amiről a többiek is beszélnek: egy tágas, örömteli tudatosság.

Maga Eckhart Tolle a következőképpen nyilatkozott Katie módszeréről:

„Byron Katie Munkája óriási áldás bolygónk számára.”

A TIME Magazin szerint: „Byron Katie az új évezred spirituális innovátora.”

A Munka nem az intellektushoz szól, nem újabb halott tudással tölti fel az elmét. A Munka legyalulja azt a halott tudást, amit magunkra szedtünk, és kinyitja a Szívet. Mostanra rengetegen minden „tudást” magukba szívtak, és sokan újabb bástyákat építettek belőle. A Szívük pedig még mindig zárva van, mert bezárták az elméjüket abba, hogy ők már tudják. Zárt elme=zárt szív, nyitott elme=nyitott szív. Legegyszerűbben összefoglalva: Kiváló Tanítók sokasága elmondja, hogy MIT, Byron Katie Munkája pedig megmutatja, HOGYAN. Ha eleged van az elméletekből, és végre valóban megismerkednél saját magaddal, a Szíved mélységeivel, akkor a Munka segítségével ezt megvalósíthatod.

Puszillak, Andi

Idézet egy másik levélből:

„Mennék is, meg nem is az Alaptanfolyamra… Roppant érdekesnek tűnik most a téma, de ugyanakkor az is bennem van, mi van, ha ez is egy újabb sikertelen próbálkozás lesz csak?” Mónika

Kedves Mónika!

Sajnos, sokan vannak vele úgy, mint Te, mostanra eljutott oda a magyar keresgélők nagy része, hogy mindenből kiábrándult, mert semmi sem segít hosszú távon. Hát, persze, mert nem ott és nem úgy nyúlnak a problémához, ahol és ahogy az van. A Munka ezért is kivételes, mert ha "bekattan", akkor nincs visszaút, valódi lényedet kelti életre, mindezt nagyon gyakorlatiasan, és folyamatosan tágulsz, folyamatosan nagyobb örömben éled az életedet. Ez saját tapasztalat, és sok más külföldi és magyar ember tapasztalata. Az a bibi, hogy nem egynapos csodamódszer, amire mindenki vágyna. Olyan pedig nincs. Olyan rengeteg van, ami annak hirdeti magát, na, ezekből volt elegük az embereknek, mert a gatyájukat is kifizették, aztán ott vannak, ahol voltak, vagy még mélyebben, a béka feneke alatt.

És persze mindez így van rendben, mert mindenkinek megvan a saját útja, kinek mikor világosodik ki, hogy az alapprobléma a saját gondolatainak az elhívése, vagyis az emberként egyelőre elkerülhetetlen téves azonosulás a gondolatainkkal, a hiedelemrendszerünkkel, a véleményeinkkel. A Munka rendszeres végzése felszámolja ezt a megkérdőjelezetlen hiedelemrendszert. Az életünk pedig folyamatos, szeretetteljes áramlássá válik.

„Azt szeretnéd, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?”

„A gondolataid választanak el a valóság és a szeretet érzékelésétől.”

„Az igazságot nem szeretjük hallani, mert általában ellentmond annak, amit hiszünk. Az elme feladata, hogy elmeneküljön a kérdések elől, és bebizonyítsa, hogy a vélekedéseink igazak.” (Byron Katie)