Tagja vagyok egy Munka Facilitátor/Segítő csoportnak az interneten. Ebben a csoportban a résztvevők megosztják egymással megtapasztalásaikat a Munkáról, a facilitátori tevékenységükről, és a saját útjukról. Itt figyeltem fel Carson Boyd bejegyzéseire. Aztán elolvasgattam a blogját. Aztán úgy gondoltam, megosztom Veletek néhány gondolatát. Carson régóta Munkálkodik magán, és nyíltan vállalja a megéléseit. Úgy vélem, érdekes lehet egy férfi gondolatait megismerni a szeretettel és szerelemmel kapcsolatban. (Nem mintha bármi jelentősége lenne, hogy férfi-e vagy nő.) Szeretettel ajánlom figyelmetekbe első írását, szokás szerint saját fordításban. Ha bármilyen ellenállást fedeztek fel magatokban olvasás közben, teljesen rendben van, hiszen Carson régi, megkövesedett hiedelmeket kérdőjelez meg.
Navigálj El a Szeretethez - Az Elme és a Szív
„A logika nagyon hasznos eszköz lehet, a fő probléma azonban az vele, hogy elvonatkoztatáson alapszik a működése. Logikánkat használva válik az lehetővé, hogy a térképre ránézve elnavigájunk az uticélunkig, de az NLP egyik alaptörtvényével fogalmazva: „A térkép nem a terület.” A térkép a valóság absztrakciója, elvonatkoztatása. A logikához hasonlóan az elme is nagyon hasznos eszköz, de valódi énünknek elég gyenge helyettesítője. Amikor az elmédbe beépült programokkal, vagyis a hiedelemrendszereddel, illetve szűrőiddel nézed a valóságot, akkor a valóság eltorzított képét látod.
Amikor az elme helyett a szívvel nézel, akkor teljesen más nézőpontból tekintesz a valóságra. A szív jóval mélyebb szinten érzékeli a történéseket, azt hogy miként illeszkednek egymásba a dolgok, sőt még azt is, hogy kik vagyunk. A szív emlékszik rá, hogy többek vagyunk, mint az a bizonyos tulajdonságokkal felruházott személy, akinek hisszük magunkat. Akik valójában vagyunk, az folyamatos áramlásban van: nem is igazán egy főnév, hanem inkább egy ige. Aztán, ha körbenézel, észreveheted, hogy ez nem csak veled kapcsolatban igaz, hanem, hogy valami olyasmin belül létezel, ami szintén folyamtos áramlásban van. Van a „te” áramlásod, és a létezés áramlása. Előfordul, hogy ez a két áramlás egybeolvad. A rész találkozik az egésszel, és az egész találkozik a résszel. Amikor ez megtörténik, akkor valami olyasmi újdonság születik, ami a rész és egész együttesénél is nagyobb. Ennek a megnevezésére a szeretet szó merül fel elsőként. Ez nem az a szeretet, ami bizonyos feltételek megléte mellett, „ott és akkor” létezik – mert az ilyen szeretet nem a valódi szeretet. A valódi szeretetnek nincs szüksége szavakra, elméletekre, elvonatkoztatásokra. Mindig rendelkezésre áll, valós, itt és most megtapasztalható, külső körülményektől független. Születésünkkor ebben az „állapotban” vagyunk, még nincs eltorzulva a valóságérzékelésünk, és nem különítjük magunkat el az egésztől részként.
Az Emberi Lény Kondicionálódása
Neveltetésünk során folyamatosan eltávolodunk a valóságnak eme azonnali megtapasztalásától, tiszta érzékelésétől. Ennek az eltávolodásnak számos oka van. Elsőként, megtanuljuk, hogy a fájdalom a jelen pillanatban bukkan fel. Amikor fájunk, az mindig most van! És elkezdünk eljátszani azzal az elképzeléssel, hogy ha elkerüljük a jelen pillanatot, akkor majd a fájdalmat is elkerülhetjük. Felfedezzük, hogy elvághatjuk, érzéketlenné tehetjük magunkat a pillanatban felbukkanó fájdalomtól, mégpedig mentális, gondolati úton. Ebben a folyamatban azonban, a szívvel való kapcsolatunk erőteljesen lecsökken, majd legtöbbünk esetében teljesen meg is szűnik. Szó szerint hátat fordítunk a szeretetnek.
Ez teljességgel érthető, hiszen a szeretet kockázatos. Szeretni azt jelenti, hogy veszélyes zónában mozgunk – mivel nem tudjuk irányítani a dolgok kimenetelét. A szeretet kimenetele nem a mi kezünkben van, megjósolhatatlan. Ki tudja, hova is fog vezetni a szeretet? Erre a tudásra az elme egyáltalán nem képes.
Így aztán, fejlődésünk során, elkezdünk jobban bízni az elmében, mint a szívben. Az elme pedig, mint bármelyik zsarnok, megpróbál mindent eltiporni, amit nem képes kontrollálni. Az elme azt adja be nekünk, hogy ha megfelelően kontrolláljuk a dolgokat, akkor biztonságban leszünk, végső soron pedig azt sugallja, hogy az általa nyújtott irányítás az egyetlen reményünk a biztonságra. A szív, ezzel szemben azt súgja, hogy már most is biztonságban vagy, úgy, ahogy vagy, de az elme ezt képtelen meghallani. Amikor belépsz a szeretetbe, akkor nem tudod kikalkulálni a lehetőségeket vagy eredményeket. Nem lehetsz egyszerre irányító és békés.
A szeretet számára a jövő nem létezik. Csak a jelenben ismerheted meg a szeretetet, nem tudod magaddal vinni egy kivetített jövőbe vagy képzeletbeli múltba. A szeretet nem hagyja, hogy tervezz, mivel nem tudod megtervezni a kontrollálhatatlant. Ezért is van az, hogy a szeretet egyszerre rémisztő és izgalmas.
A társadalom, a civilizáció, az egyház, az iskola, az egész emberi kultúra arra terelgeti a kisgyereket, hogy minél logikusabbá váljék. A gyermek összes energiáját a fejébe koncentrálják. És amint az energiák bekövesedtek a fejbe, nehéz nyitott szívvel szeretni. Minden gyermek fantasztikus szeretetenergiákkal születik, valójában abból születnek meg. De aztán közbeszól a társadalom, és megtanítja a logikát, mint a túlélés elsődleges eszközét. A gyerekek megtanulják a félelmet, az elővigyázatosságot, azt, hogy mindig óvatosnak kell lenni. Mindezek együttesen pedig nagyban károsítják a szeretet lehetőségét.
Később pedig, most már azzal a hiedelemmel, hogy a félelem és az óvatosság biztonságot eredményeznek, amikor valaki szerelmes lesz, akkor a gondolatai hamarosan a körül fognak járni, hogy a szerelmét a párjává, majd a házastársává tegye. Ezzel pedig a szerelmünket egy bizonyos szerepkörre redukáljuk, ami persze sokkal kiszámíthatóbbnak tűnik, mint a veszélyekkel teli valóság. A szerelmes nő gyakorta tervezgetésbe kezd, akár cselszövésre is képes, hogyan is kötelezhetné el maga mellett a szeretett férfit örökre. A szerelemből így lesz gondolati tevékenység, és sürgető vágy arra, hogy birtokolhassuk a másik embert. Elkezdjük kontrollálni a szerelmünket, mert tudat alatt így próbáljuk áthidalni a szeretet és a biztonság között feszülő, látszólag átugorhatatlan szakadékot.
Amikor korlátozod a szerelmedet, hogy bebiztosítsd őt magad számára, onnantól kezdve többé már nem a szerelmed. Hamarosan elkezdesz történeteket mesélni arról, hogy mennyire megváltozott, és hogy nem is az az ember, akinek gondoltad, pedig épp te változtattad meg a játékszabályokat, amikor a szerelmedet birtoktárggyá alakítottad át, és ennek folyományaként megsemmisítetted őt.
Egy férj (vagy feleség) valami sokkal konkrétabbnak, szilárdabbnak tűnik, mint egy szerelmes. A törvény, a bíróság, az állam, a rendőrség valamilyen szintű kézzelfoghatóságot nyújtanak annak az elvont fogalomnak, hogy férj/feleség. A szerelmem inkább álomszerű; nem olyan konkrét, kézzelfogható. Vagyis, az emberek nagy része, amikor szerelmes lesz, akkor a házasság felé gravitál, annyira fél a szeretettől. Bárkit szeressünk is, azonnal kontrollálni próbáljuk. Így van ez, egészen addig, míg már nem így lesz. Ez a fő konfliktus, mely minden kapcsolatunkban zajlik: férjek és feleségek, anyák és gyermekeik, testvérek, és még a barátok között is. Az egész kapcsolat pedig hatalmi harccá válik, egy olyan versennyé, hogy ki is fog birtokolni kit, ki is fog dologgá redukálni kit. Ki lesz az úr, és ki lesz a szolga? Nem túl romantikus, ugye?
A Kiút
Emlékezz, a legelső ártatalanul elkövetett „hibánk” az, hogy elme által vezetetté válunk. A második pedig az, hogy elkezdjük a szeretet iránti szükségletünket tárgyak megszerzésével helyettesíteni. Még a szeretteinket is tárgyakká kívánjuk alakítani, hogy birtokolni és kontrollálni tudjuk őket. Ez az élet elpocsékolása, a szeretet elpocsékolása.
Ha számodra megadatik az a szerencsés lehetőség, hogy tudatosulsz arra, ez történik-e vajon a te életedben is, akkor van remény. Ebből a tudatosságból a másfajta döntések meghozásának esélye születhet meg. Megfordíthatod az áramlatot, és megnyithatod a szívedet. Jelentkezz be a szívednél, és hallgasd meg, mi az ő mondanivalója ezzel kapcsolatban. Lehet, persze, hogy a szíved nem szavak útján kommunikál veled. Egy alig észrevehető érzés lehet az, vagy akár egy szűnni nem akaró vágyakozás. Ha kapcsolatba lépsz a szíveddel, akkor visszacsinálhatod mindazt, amit a társadalom tett veled, érvénytelenítheted mindazt a butaságot, amit jóakaróid ártatlanul megtanítottak neked, te pedig ártatlanul elhittél. Mindannyiuk azt hihette, hogy segít. Mindannyiuk a szüleik, a kultúrájuk, és a neveltetésük ártatlan áldozata. Épp ezért semmi értelme okolni őket: egyszerűen csak ébredj rá, hogy nem kell többé azt hinned, amit ők tanítottak neked.
Amikor a fej válik dominánssá, a spontaneitásnak annyi. A fejből diktátor lesz, és nem engedi a szívnek, hogy az akár csak egyetlen szót is szóljon. Teljes némaságra kényszeríti a szívet. Arra van szükséged, hogy újra odafigyelj a szívedre. Lazítsd meg a logikához való ragaszkodásodat, nem kell mindig mindent előre kitalálni. Kedveld meg a nem-tudás állapotát. A szeretet kockázatvállalásra kér. Valami olyasmit kíván tőled, hogy lépj be egy olyan világba, amit „te” nem tudsz kontrollálni, és élj veszélyesen. Amikor pedig kifejleszted magadban a kockázatokkal szemebeni tűrőképességet, akkor örömmel mész majd az ismeretlen felé, és embereket fogsz szeretni, nem pedig dolgokat. A szeretet azt kéri tőled, hogy szeresd azt, mit nem tudsz birtokolni, és állj készen elveszíteni azt, amit szeretsz. Abban a pillanatban, amikor diktálni kezdesz, hogy minek is kell lennie a szeretetnek, épp elfordulsz a szeretettől. A szeretet és a megadás kéz a kézben járnak.
Az emberi lények arra vannak kondicionálva, hogy ha valakibe beleszeretnek, akkor automatikusan birtokolni akarják. Én azt tanácsolom, hogy próbálj ellenállni ennek a kísértésnek. Nyisd meg magadat a szerelem sebei előtt. Szerelembe esni olyan, mintha mennyei szárnyak ölelnének, és igen, a finom tollak között rejtőzhet tőr is. Szerelmesnek lenni olyan, mintha az oroszlán karmai közé kerültél volna. És ezután a legfinomabb dolog történhet meg. Valami meghal: valami, ami kapaszkodott, küzdött, aggódott, elégedetlenkedett, manipulált, és ráerőltetett. Ez a valami ráébred, hogy elvégeztetett, leteszi a fegyvert, és megadja magát. A legtöbb embernél ez csak a test halála előtti pillanatokban történik meg. És akkor, amikor nyilvánvaló, hogy a halál nem elkerülhető, az identitás, az egó feladja, és a szív előlép, nagy-nagy békességben. Újra kitavaszodik, és a szeretet újjászületik a megadott egó hamvaiból. Szerintem minél hamarabb látogass el erre a „helyre”.
Bármikor, ha birtokolni kezdesz, megölöd a szerelmet. Vagy birtoklod az embert, vagy pedig szereted, a kettő kizárja egymást. Az egyik az egód működése, a másik pedig az, aki valójában vagy.
Nincs sok választási lehetőség. Vagy megnyitod a szívedet, és megadod magad a szeretetnek, vagy pedig az egód szavára, az „eszedre” hallgatsz. Az egónak az a küldetése, hogy bebizonyítsa, igenis vagy valaki, valaki fontos és különleges, aki igen jelentőségteljes gondolatokat gondol, sőt, valószínűleg a legfontosabb személy az egész világon. Gyűjtögetheted a csecsebecséket ezen az úton. Sok pénz birtokába juthatsz. Megházasodhatsz, és ily módon birtokolhatsz egy gyönyörű nőt, vagy egy hatalommal rendelkező férfit. Híressé válhatsz, és megkaphatod mások csodálatát. Igen, ezek a csecsebecsék nagyon csábítók, de csak a tudatlanok vagy az őrültek cserélnék el a szeretetet rájuk. Egyetlen csecsebecse sem adja meg neked a végső elégedettséget, mert mind az elkülönülésedre építenek, te pedig egész szeretnél lenni. Azt kívánják meg tőled, hogy a fejedben legyél, te pedig a szívedben szeretnél lenni. Azt akarják, hogy legyőzni való ellenségként tekints a világra, te azonban a szeretődként szeretnéd megismerni a világot, és kedveskedni neki.
A fenti sorokban megtalálhatsz egy másik térképet, aminek az az egyetlen értéke, hogy elnavigálhat téged a szeretethez.”
