Hogyan Találjam Meg az Igazit?

Elnézésedet kérem, ha más témára számítottál, mint ami most következik. :) Sokan keresnek meg azzal a kérdéssel, hogyan is lelhetnek rá egy stresszes történetben arra a hiedelemre, amellyel a legérdemesebb dolgozniuk. Vagyis: "keresik az Igazit". Azt a gondolatot, amelyet megvizsgálva a történet szorítása jócskán enyhül, azt a gondolatot, amelyet úgy szoktam jellemezni, hogy „viszi magával a többit is”.

         Általában azért nem egyetlen ilyen gondolat-hiedelem bújik meg egy stresszes élethelyzetünkben, történetünkben, ezért óva intelek attól, hogy oly bőszen csak azt a bizonyos Igazit keresd… És akkor az élet más területeiről még nem is beszéltem… :)

         Nos, figyelmedbe ajánlom Byron Katie, A Négy Kérdés című könyvében bemutatott kutatási technikát, amihez 6 darab üres papírlapra lesz szükséged. Ezeket sorszámozd be, terítsd ki magad elé, és nézzük, mi kerüljön szép sorban rájuk. Az egyes lapok tetejére a következő címet írd fel:

1. Tények, Érzések – a lap közepe táján pedig azt: És ez azt jelenti, hogy…
2. Mit akarok?
3. Mi kellene?
4. Mire van szükségem?
5. Ítélkezés
6. Soha többé

Az a leginkább célravezető az önvizsgálat szempontjából, ha minél szabadabbra engeded a gondolataidat a bosszúságot, szomorúságot, csalódottságot, félelmet, stb. okozó eseménnyel kapcsolatban. Használd arra a gondolatokat, hogy még intenzívebben érezd az érzéseket is, és figyeld meg, hogy az adott gondolat melyik címszóhoz, melyik papírlapra illik leginkább. Próbálkozhatsz teljesen eltúlzott gondolatokkal is, ne cenzúrázd magad, itt az alkalom, hogy minden kijöjjön belőled, amitől eddig tartottál, és nem akartál szembenézni vele. Fogalmazz a lehető legegyszerűbben: a nyersen, sallangmentesen megfogalmazott gondolatok lesznek a legnagyobb segítségedre. És nem kell a lapok számozásának sorrendjéhez igazodnod: oda írd az éppen előbukkanó gondolatodat, amelyikre illik. Részletesebben, példákkal illusztrálva ez így néz ki:

1. Az első lapra írj fel mindent, ami „ténynek” tűnik az adott helyzetben, és ami miatt haragot, szomorúságot, csalódottságot, zavart, félelmet, ingerültséget, feszültséget, sajnálatot, bűntudatot, stb. érzel. Ilyeneket, hogy: „Gábor megvárakoztatott”; „Még csak fel sem hívott”; „Elkésett”. Majd mindegyik állítással kapcsolatban határozd meg, hogyan érzed magad tőle, és azt is írd mellé.

         A lap közepe tájékán pedig, ahova azt írtad előzőleg, hogy „És ez azt jelenti, hogy…”, értelmezd a fentebb felsorolt „tényeket”. Érdemes a legrosszabb lehetőségeket sorra venni itt, például: „Elkésett, és ez azt jelenti, hogy már nem szeret, nem vagyok fontos neki, megcsal, hazudik nekem, stb.”

2. A második lapra azok a gondolatok kerülnek, melyekben akarsz valamit. „Azt akarom, hogy…” Ezt a lapot arra is használhatod, hogy jó alaposan átgondolod, miként javíthatnál a szóban forgó helyzeten vagy személyen. Mi kínálkozna tökéletes megoldásként számodra? Beleképzelheted magad a Jóisten helyébe, aki tökéletesíti a teremtést. Íme, egy példa: „Azt akarom, hogy történjék bármi, pontosan érkezzen!”; „Minden pillanatáról tudni akarok”, stb. Amikor már úgy érzed, hogy mindent kiírtál magadból, kérdezd meg magadtól, valóban lejegyezted-e az igazi kívánságaidat. Ha még jön valami, azt is írd fel a lapra.

3. A harmadik lap az „ennek és ennek így és így kellene lennie” vagy „nem volna szabad így lennie” típusú gondolatok helye. Ha semmi ilyesmi nem jut eszedbe, gondold át, mit éreznél méltányosnak és helyénvalónak az adott helyzetben, és írj le minden egyes eshetőséget. Pl. „Bocsánatot kéne kérnie tőlem”; „Azt kéne mondania, hogy szeret”.

4. A negyedik lapra az olyan szükségletek és igények kerülnek, amelyek visszaadnák a biztonság- és komfortérzetedet. Írd össze, mi mindenre volna szükséged a boldogsághoz az adott helyzetben. Gyűjts össze, miféle változtatásokat igényelsz ahhoz, hogy a dolgok rendbe jöjjenek. Például: „Arra van szükségem, hogy szeressen”; „Arra van szükségem, hogy megmondja, mennyire hiányzom neki”. Miután néhány mondat összegyűlt már, érdemes fontolóra venned, mire vágysz azután, ha már minden kívánságod teljesült. Ezt is írd le a lap aljára!

5. Az ötödik lapon kíméletlenül ítéld meg a szóban forgó helyzetet vagy személyt - jelzők segítségével. Készíts listát azokról a tulajdonságaikról, melyeket ez a friss bosszúságod hozott a tudomásodra. Pl. kíméletlen, kilátástalan, szemét, önző, reménytelen, hazug, stb.

6. A hatodik lapra pedig mindazt jegyezd fel, ami annyira bánt, hogy biztos soha többé nem szeretnéd újra megtapasztalni az életben. Pl. „Soha többé nem akarom, hogy levegőnek nézzen”.

Miután végeztél, olvasd át az összes lapodat, s közben húzd alá azokat a kijelentéseket, melyeknek a legnagyobb az érzelmi töltése, és ezekkel végezd el egyenként a Munkát. Később a kevésbé erős töltésűeket is megvizsgálhatod majd.

Végezetül pedig egy még egyszerűbb gyakorlat, főleg akkor, ha úgy érzed, még mindig maradt benned felszültség a helyzettel kapcsolatban. Tegyél magad elé üres papírlapokat, továbbá egy stopperes órát. Koncentrálj az adott helyzetre, a friss bosszúságodra, és írj róla megszakítás nélkül, szabadon öt percig. Ha elakadnál, az épp utolsó mondatot írd le újra meg újra, egészen addig, míg végül előbukkannak a további gondolatok. Ha lejárt az idő, nézd át, mait írtál, és húzd alá azokat a kijelentéseket, melyeket a legfájdalmasabbnak vagy legszégyenletesebbnek érzel. Ekkor érdemes egy kicsit akár félretenni az egészet, majd újra átolvasni az irományodat, mondjuk másnap reggel, megint csak aláhúzva a legnagyobb érzelmi töltésűeket. Ekkorra már teljesen nyilvánvaló lesz, hogy mely gondolatokkal érdemes nekiállnod a Munkának.

Szülő – Gyermek Kapcsolat 3.

Itt az ideje egy újabb adag Byron Katie idézetnek, melyeket Az Öröm Ezer Neve és a Kérdőjelezd Meg a Gondolataidat, Változtasd Meg a Világot című Katie könyvekből fordítottam. Nagy levegő, befelé figyelés, értsétek, élvezzétek ezeket is.

„Amíg saját magamat nem értem, nem vagyok képes sem a gyermekemet, sem a szülőmet meghallani. Ők csupán az én történetem. Azok, akik végzik a Munkát, életükben először ismerik fel a szüleiket, még ha ők hosszú ideje halottak is. (És a gyermekeinkre ugyanez igaz.)

Szeretjük a gyermekeinket: semmit nem tehetünk ez ügyben, egyszerűbb, ha megadjuk magunkat. És ebben a megadásban ők is rájöhetnek, hogy szeretnek minket, hisz ők sem tehetnek semmit ez ügyben, így egyszerűbb, ha ők is megadják magukat. Imádom, hogy a felnőtt gyerekeim még mindig jól érzik magukat a karjaimban, és ez 1986-ig nem fordult elő; kicsi koruk óta nem fordult elő. Ma pedig az a természetes számukra, hogy bebújnak a karjaim közé. Elfelejtkezünk erről a kor dologról; valami másért csináljuk, az igazságért. Csodás összeölelkezve ülni a gyermekeimmel, szavak nélkül, és a közelnél is közelebb lenni egymáshoz, közelebb annál, mit leírni lehetséges.

Amikor elkezded ténylegesen élni a Munkát, a családod követni fog. Semmit nem tehetsz ennek a megakadályozására, hisz mindannyian úgy élnek, ahogy te tanítottad, és csupán továbbra is a te tanításaidat fogják követni – nem a szavakra, hanem az életed élésére gondolok. Ennek a békességében fognak téged követni. Lehet, hogy beletelik egy kis időbe, mert tán nem bíznak benned, vagy nem hisznek neked, vagy azt gondolhatják, hogy újabb trükkös manőverezéssel akarod megetetni őket. De ha valóban megéled ezt a Munkát, abban semmi trükközés nem lesz, ez a valódi dolog, ez a szeretet maga. Végül pedig ráébrednek majd, hogy megbízhatnak ebben a szeretetben. Bármit mondhatok a gyermekeimnek, és az mindig az én igazságom. Ők pedig tudják, hogy nem kell engem megkérdezniük, ha nem kíváncsiak az igazságra. Bennem megbízhatnak.

Egy napon, néhány évvel az után, hogy megtaláltam magamban a Munkát, a fiaim elkezdtek verekedni a nappalinkban. Én a kanapén üldögéltem, nagyon közel hozzájuk. Két felnőtt férfiról beszélek, huszonévesekről, akik ott birkóztak a padlón, egymást ütlegelve és azt kiabálva: „Anya, anya, állítsd meg őt!” Én pedig mindebből azt vettem ki, hogy itt van két férfi, akik próbálnak kapcsolatba lépni egymással, de nem ismernek más módot erre. Ott ültem és egyszerűen csak figyeltem és szerettem őket, és abban a pillanatban a leghalványabb gondolat sem merült fel bennem, hogy közbeavatkozzam. Nem volt semmilyen csinálás, semmilyen trükközés benne. Aztán hirtelen észrevették ezt, és abbahagyták a verekedést. Imádtam, hogy megtalálták a saját megoldásukat. Ekkor fordult elő legutoljára, hogy verekedtek.

Mielőtt még 1986-ban ráébredtem a valóságra, volt egy ezt példázó jelképem: a gyermekeim zoknijai. Reggelente mindig ott hevertek a földön, és minden áldott reggel elhittem azt a gondolatot, hogy „A gyerekeimnek fel kéne szedniük a zoknijaikat.” Ez volt a vallásom. Mondhatni, hogy a világom irányítása egyre gyorsuló tempóban csúszott ki a kezeim közül – az elmém tömve volt zoknikkal. Én pedig dühös és depressziós voltam, mert azt hittem, hogy azoknak a zokniknak nem a földön lett volna a helye (bár nem volt olyan reggel, hogy ne ott lettek volna), és hogy a gyermekeim feladata lett volna összeszedni őket (bár nem volt olyan reggel, amikor ezt megtették volna). Én a zokni szimbólumot használom, de lehet, hogy a te fejedben lévő gondolatok a környezetre, a politikára, vagy épp a pénzre vonatkoznak. Azt hisszük, hogy ezeknek a dolgoknak másmilyennek kellene lenniük, mint amilyenek éppen most, aztán pedig szenvedünk, mert jól elhisszük a gondolatainkat.

Negyvenhárom évesen, tízévnyi depresszió és reménytelenség után, elkezdődött a valódi életem. Megláttam, hogy a szenvedésemet nem a kontroll hiánya okozta, hanem az, hogy vitatkoztam a valósággal. Felfedeztem, hogy amikor elhittem a gondolataimat, szenvedtem, amikor azonban nem hittem el őket, nem szenvedtem, és ez minden emberi lényre érvényes. A szabadság ennyire egyszerű. Azt találtam, hogy a szenvedés választható. Olyan örömre leltem magamban, ami sosem tűnt el azóta, egyetlen pillanatra sem. És ez az öröm mindenkiben ott van, mindig. Amikor megkérdőjelezed az elmédet az igazság szeretetéért, az életed boldogabbá és kedvesebbé válik.

         Az önvizsgálat segít a szenvedő elmének, hogy kimozduljon a valósággal való vitázásból. Segít nekünk, hogy haladni tudjunk az állandó változással. A változás így is, úgy is megtörténik, akár tetszik nekünk, akár nem. Minden változik, úgy tűnik. De amikor ragaszkodunk azokhoz a gondolatainkhoz, melyek azt diktálják, hogyan kéne kinéznie ennek a változásnak, akkor a nem-irányítás állapota kényelmetlenséget okoz.

         Az önvizsgálat által olyan területre lépünk, ahol van irányításunk: a gondolataink birodalmába. Megkérdőjelezzük a gondolatainkat például azzal kapcsolatban, hogy szerintünk a világ mily módon őrült meg. És felfedezzük, hogy az őrültség soha nem a világban létezett, hanem bennünk. A világ a saját gondolkozásunk kivetülése. Amikor megértjük a gondolkozásunkat, megértjük a világot is, és meg is szeretjük. Ebben pedig béke van. Ki lennék anélkül a gondolat nélkül, hogy a világ javulásra szorul? Boldog ott, ahol épp vagyok: a nőként, aki ül a napsütésben, egy karosszékben. Baromi egyszerű.

         A gyerekeim pedig már felszedik a zoknijaikat, ahogy mesélik. Most már értik, feltétel nélkül szeretnek engem, mert amikor elcsendesedtem, akkor ők meghallhatták saját magukat. Minden, amit én visszacsinálok, azt nekik is vissza kell csinálniuk; ők én vagyok – annak a megjelenése, amit én hittem. A látszólagos világ olyan, mint a visszhang. A visszhang negyvenhárom éven keresztül ment kifelé belőlem, most pedig visszatér. Az egész olyan, mint egy lélegzetvétel, mint egy tó, amelybe, ha beledobsz egy kavicsot, akkor a hullámok ennyi éven keresztül fodrozódtak kifelé, most pedig visszajönnek. Én visszacsináltam a felfordulást, és a gyerekeim is fokozatosan hagyják el azt. Elveszítik a ragaszkodásukat ahhoz a rengeteg koncepcióhoz, elképzeléshez, melyeket én tanítottam nekik; szép lassan lecsendesednek. A Munka ezt okozza mindenkiben. Ezt értem az alatt, hogy visszatér önmagához.” (Byron Katie)

Az előző Szülő-Gyermek fejezeteket itt találod:

http://onmunka.blogspot.com/2011/06/szulo-gyermek-kapcsolat-2.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/06/felelos-vagyok-gyermekem-boldogsagaert.html

 

Gyakorlati Munka-Tapasztalatok 1. – Tüskék és Csodák

„A Munka nem csupán elhalványítja a múlt történéseit, hanem meg nem történtté teszi azokat.” (Byron Katie)

Ma egy kis ízelítőt olvashattok olyan ÖnMunkások tapasztalataiból, akik még nem régóta gyakorolják a Munkát. Elvégezték a 2-napos Alaptanfolyamot, és utána nekiláttak a saját életük történeteinek. Továbbra is biztatom a már tapasztalt és még újonc ÖnMunkásokat is, hogy írjatok nekem megtapasztalásaitokról, problémáitokról, örömeitekről, bánataitokról, kisebb-nagyobb csodáitokról, kérdéseitekről, elbizonytalanodásaitokról. Legtöbbeteknek csak pár találó meglátásra, néhány biztató szóra van szükségetek, és máris továbblendültök. Adjátok meg magatoknak ezt az esélyt, ne forduljatok vissza félúton! És keressétek egymás társaságát is, segítsétek egymást közös Munkázással, együtt még könnyebben megy. Én pedig fel tudom tenni a blogra a történeteiteket, melyekből mások rengeteget kamatoztathatnak. Sosem tudhatod, hogy egyetlen szavad mit képes elindítani egy másik emberben! Add meg nekik is az esélyt egy csodás, játékos, szeretetteli életre! Köszönöm, ha ezt felvállalod. FONTOS VAGY! NAGYON FONTOS!

1. „A Család Életét Megváltoztathatja”

Kedves Andi!

Azért volt nagyon jó a kétnapos Alaptanfolyam, mert a könyv nem volt elég ahhoz, hogy magam is tudjam csinálni a Munkát, két nap alatt viszont el lehet jutni egy olyan szintre, hogy a te írásos segítségeddel már simán lehet dolgozni.

Jó volt látni, hogy másnak is vannak hasonló bajai és nekik is működik a módszer.
Olyan lelkesedési szintre lehet jutni, hogy az ember napokig lebeg a föld felett, és ha ezt megtapasztalta, akkor már nem akarja abbahagyni.

Nem kell egy évekig tartó kurzusra járni ahhoz, hogy az ember segíteni tudjon magán, sőt esetleg másokon is. Egy hétvége után magabiztos önsegítővé lehet válni.
Egy egész család életét megváltoztathatja. Ha a többiek is rákapnak, csoda dolgok sülhetnek ki belőle. És sok vicc is. Pl.: letoltam Marcit, amiért úgy eszik, hogy minden a földre hullik. Úgy kell enni, hogy a tányér fölé hajolsz volt az instrukció, amire Zsuzsi javasolt egy megfordítást: Úgy kell enni,  hogy nem hajolsz az asztal fölé és az a jó, ha minden lehullik a földre. Ők nagyon viccesnek találták. Ki is próbálták.

Nagyon fontos: nem egy önkínzó, vájkáló, fájdalmas dolgokat előrángató folyamat vár ránk, ami feltárja, hogy mi minden nem oké bennünk, aztán hazaküld, hogy na, akkor ennyi mára, hanem csak annyit húz ki a szőnyeg alól, amit föl is old, amire megoldást is ad, és rád bízza, hogy milyen ütemben dolgozol. Nem a probléma a lényeg, hanem a megoldás. Két nap után az ember úgy érzi, hogy nem kell soha többé rettegnie a rá szakadó bajoktól, bánatoktól, problémáktól, mert fogja tudni kezelni, sőt jó dolog fog kisülni belőle.

Mindent NAGYON köszi. Évi

2. „Eltűnnek a Régi Tüskék”

Jó reggelt, Andika!

Egy kis összefoglaló: 3 Munkát végeztem reggelente, szombat, vasárnap és ma reggel. Közös jellemzőjük, hogy mindhárom egyértelműen és érezhetően lenyugtatta az agyam amúgy jellemzően pörgő ritmusát. Saját magamhoz képest kevesebbet agyaltam. Ez már önmagában is jó érzés.

Másrészt, amikor múltbeli tapasztalatokat, képeket, érzéseket keresek a Munka részeként, olyan, mintha ismerkednék önmagammal. Rég elfeledett dolgok kerülnek elő. De másképp, mint eddig. Eddig olyan tüskék voltak ezek, melyekről rég megfeledkeztem, és csak a szúrásra voltam tudatos, amit okoznak. Mint a tüske, amikor a bőr alá betokosodik. Már elfelejted, hogy ott van, és csak akkor jut eszedbe, ha rányúlsz, és megnyomod. Viszont most nem csak rányomok a tüskére, és fáj (mint eddig), hanem ki is nyomom talán, ahogy felteszem a Munka további kérdéseit. Onnan gondolom, hogy kinyomom, mert már nem fáj. Teljesen más megvilágításba kerül, mint eddig bármikor. Semmi csoda nem történik, egyszerűen először életemben tényleg RÁNÉZEK ezekre a régi dolgokra a MUNKA kérdéseinek nézőpontjából. És JÓ ÉRZÉS innen rájuk nézni. JÓ ÉRZÉS velük foglalkozni. JÓ ÉRZÉS magammal foglalkozni és ismerkedni.

Ma reggel azzal dolgoztam, hogy „A szüleimnek nem kellene elvárniuk, hogy ’különb’ legyek.” (A szüleimnek nem kellene elvárniuk, hogy úgy legyek kedves, okos, szép, ahogy azt ők elképzelik.) Kifejezetten jó érzés volt a múltbeli emlékek között keresgélni. És ma reggel odáig jutottam, hogy a megfordított állítással én várom el tőlük, hogy ’különbek’ legyenek, mint amilyenek. Hogy megértőbbek, kevésbé követelőzőek, stb. legyenek – ahogy én azt elképzelem, hogy az én ideális szülőm olyan.

És mire nem vagyok képes, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy „A szüleimnek nem kéne elvárniuk, hogy különb legyek”? Egész egyszerűen csak arra, hogy akár csak MEGHALLJAM, hogy adott szituációban mit mondanak, mit kérnek tőlem a szüleim. Hogy másik szoknyát vegyek fel? Hogy jusson eszembe felhívni a nagynénémet? Hogy fizessem be azt a csekket? Magát a kérést szinte NEM IS HALLOM! Mert a figyelmem azon a görcsön van, hogy „ne várjanak el már megint valamit”. Már megint azt várom el, hogy ők ne várjanak el semmit!

Bele vagyok ragadva az ellenállásba – ez a spirituális kurzusokon hallott mondat most először ÉRTELMET NYERT számomra ezen a példán keresztül.

„Mellesleg” ma reggel az volt a valóság, hogy beszéltem pár percet az Anyukámmal telefonon a Munkázás után. Elmondtam neki, hogy milyen programjaim lesznek az elkövetkezendő napokban. Sokszor nem is említem a programjaimat, mert „úgyis megint azt fogják mondani, hogy minek csinálom ezeket a hülyeségeket.” De ma reggel, mit sem törődve a lehetséges forgatókönyvekkel, kicsúszott a számon a programjaim listája. És az Anyukám csak annyit mondott: „Jól van, kicsikém.” És én MEGHALLOTTAM, hogy EZÚTTAL az Anyukám JÓVÁHAGYÓLAG nyugtázta a programjaimat!!! És ha majd egy Munkázás során példát kellene keresnem arra, hogy az Anyukám nem kritizált, hanem elfogadó volt velem, akkor itt lesz nekem ez a példa. :)

Egyébként kellemes izgalommal várom, hogy milyen érdekességeket találok a következő Munkázásom során. Kicsit tartok tőle, hogy nem lesz ez mindig ilyen kellemes, és majd „jön a feketeleves”. Hátha, közelebbről szemügyre véve ez sem lesz olyan ijesztő.

Köszönöm a Munkát, és hogy érezhetem a támogatásodat!

Puszillak, Kata

(Kata gyakorlott Munka-partnert keres Skype-os Munkázáshoz. Ha valaki szeretne vele dolgozni, írjon nekem, és közvetítek. oraveczandi@yahoo.com)

Te is végezd el a 2-napos Minicsoportos Alaptanfolyamot. Túlzás nélkül állítom, hogy gyökerestül változtathatja meg az Életedet. A jelentkezési határidő holnap, azaz péntek este.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos exkluzív minicsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. április 16-17. Budapest

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Birtoklásról, Ragaszkodásról, Elengedésről

Örök téma. „Ez az enyém.” „Ő az én feleségem/férjem/gyerekem.” „Nem tudnék élni nélküle.” A Munkával végre egy nagyon egyszerű eszköz is van a kezünkben, hogy mindezen ragaszkodásainkat „elengedjük”. Elengedni nem lehet csak úgy parancsszóra, rengeteget küzd ezzel sok-sok kereső. Amíg nem látod a mélyebben fekvő motivációidat, amíg nem teszed fel magadnak a megfelelő kérdéseket, és hallod meg a SAJÁT válaszaidat, addig nem igazán tudsz elengedni. És addig nem is „kell”. A Munkában az a legcsodálatosabb, hogy nincsenek „kell-ek”. Mindent akkor és abban a tempóban csinálsz, ahogy Neked jön. Senki nem mondja meg, hogy már ilyennek, meg olyannak kéne lenned. Mert ha nem Te magad látod meg magadat, ha nem Te magad mész végig saját megtapasztalásaidon keresztül a saját utadon, az nem sokat ér. Addig csak a szád tud járni, addig csak okosnak tűnő szavakat tudsz mondani, addig csak haragudni tudsz magadra vagy másokra.

A témakör fontosságára való tekintettel úgy döntöttem, hogy az eredetileg Szexualitás témában meghirdetett tematikus tréning helyett (melyre nem igazán mertetek jelentkezni :), ugyanabban az időpontban, vagyis május 8-án a Kontroll, Ragaszkodás, Elengedés Tematikus Tréning kerül terítékre. A kontrollal már rengeteget foglalkoztam itt a blogon, és tapasztalataim szerint a kontroll áll minden problémánk hátterében. A tréning során úgy fogjuk megvizsgálni az életünket, hogy rálássunk azokra a kapcsolatainkra, élethelyzeteinkre, terveinkre, vágyainkra, ahol foggal-körömmel ragaszkodunk még mindig a kontrollhoz, az irányításhoz. Ahol ragaszkodunk emberekhez, tárgyakhoz, vagy elképzelésekhez. Ahol mindezekkel kötjük magunkat, és még nem engedjük meg az élet szabad áramlását. Ez a nap hihetetlenül felszabadító hatású, ha beleengeded magadat, és kinyitod az elmédet. Mindenképpen gyakorló ÖnMunkásoknak ajánlom, ezért is feltétel az Alaptanfolyam elvégzése. (Részletek itt: http://kincsamivan.hu/programok.html)

(Ha még nem végeztél minicsoportos Alaptanfolyamot, akkor ezt jövő hétvégén, április 16-17-én megteheted. A jelentkezési határidőt meghosszabbítottam most péntekre, április 8-ra, részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Nyárra pedig terveződik az első 1-hetes Munka Facilitátor-képzés, hogy minél többen lehessünk, akik nem csupán saját magunkat, hanem másokat is képesek vagyunk nagy szeretettel támogatni az önfelfedezésében. A Facilitátor-képzésről hamarosan részletesen, addig is végezzétek rendszeresen a Munkát, mert a rendszeres saját, személyes Munka-végzés a legfontosabb alapfeltétel.)

Mára pedig még Byron Katie szavait ajánlom figyelmedbe a témába vágóan, Az Öröm Ezer Nevéből.

Öröm 20 - Mindenkinek van bőviben, csupán nekem nincs semmi sem.

Nem lehetsz fent, ha sosem vagy lent. Nem mehetsz balra, ha nincsen jobbra. Ezt hívjuk dualitásnak, kettősségnek. Amennyiben problémád van, akkor már meg kell, hogy legyen a megoldásod is. A kérdés igazából az, hogy valóban szeretnéd-e a megoldást, vagy pedig a problémát akarod továbbra is fenntartani? A megoldás mindig ott van. A Munka pedig segít megtalálni. Írd le a problémát, kérdőjelezd meg, fordítsd meg, és megtaláltad a megoldást.

            Minden gondolat már múlt. Ez a kegyelem. Nincs gondolat: nincs probléma. Nem létezhet probléma anélkül, hogy elhittél volna egy előtte levő gondolatot. Ha észreveszed ezt a nagyon egyszerű igazságot, ott kezdődik a béke.

            Azt is észrevettem, hogy nem birtoklok semmit. Stephen rácsusszantja a jegygyűrűt az ujjamra, és azt súgja, „Próbáld megőrizni egyetlen hónapig.” Ez az ő kis mókája. Megtapasztalhatta, hogy ajándékot adott nekem, méghozzá drága ajándékot, ami másnap már nem volt meg, mert valakinek megtetszett, én pedig tudtam, hogy akkor az övé. Stephen persze tudja, hogy az, amit a gyűrű jelképez, örökre az enyém, és hogy a gyűrű soha nem lehet az enyém, hogy egyszerűen csak hordom, amíg el nem tűnik az életemből. Két évvel ezelőtt odaadtam, egy nagyon kedves, nőtlen barátunknak, akit mindketten nagyon szeretünk, de aztán hamarosan visszaadta. Úgyhogy még mindig itt van nálam, a bal kezem gyűrűsujján, öt évvel később: váratlan csoda, Stephen véleménye szerint. Hogyan is birtokolhatnék bármit? A dolgok csak akkor jönnek hozzám, amikor szükségem van rájuk, és akkor is csak annyi időre, ameddig szükséges, és onnan tudom, hogy szükségem van rájuk, hogy vannak nekem.

            Amikor valaminek vége van, akkor vége van. Mindannyian tudjuk, mikor érkezik el ez a pont, és ezt vagy tiszteletben tartjuk, vagy figyelmen kívül hagyjuk. Amikor a kezem kinyúlik egy csésze tea felé, akkor az egész csészének örvendezek, bár nem tudhatom, hogy egy, három, tíz kortyocska, vagy pedig az egész csésze az enyém lesz-e. Amikor egy barátomtól ajándékot kapok, az ajándék a megkapásban van. És ezzel már el is múlt, és aztán már csak azt veszem észre, hogy én is odaadom valakinek, vagy egy darabig megtartom.

            Egyszer egy new yorki étteremben hagytam a retikülömet. Mindig nagyon izgatott leszek, amikor ilyesmi történik. Rágondoltam a retikülömre, a kedvencem volt, és eszembe jutott, ahogy valaki megtalálja, benne a készpénzzel, a tárcámmal, a névjegykártyákkal, a jegyzetfüzetemmel, kézkrémmel, tollakkal, a rúzzsal, a fogselyemmel, a szemcseppel, a csodás, vadiúj mobiltelefonnal, a müzliszelettel, és az unokáim fényképeivel. Nagyon izgalmas odaadni egy idegennek, amid van, s közben tudni, hogy az adás egyenlő a birtoklással, és az adás is a birtoklás egy formája. (Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érvényteleníttettem a hitelkártyáimat.) Az azonban teljesen nyilvánvaló volt, hogy a retikül valaki másé kellett, hogy legyen. Honnan tudom, hogy szüksége volt rá? Onnan, hogy épp nála volt. A világon nincsenek véletlenek. Amikor szereted azt, ami van, a szenvedésednek vége szakad.

„Értékelnie Kellene a Segítségemet” – Segítésről, Megmentésről, Pénzről

Szia Andi!

Nemrég találtam rá erre az oldalra, és nagyon tetszik, amit csinálsz. Tavaly nyáron ismerkedtem meg Byron Katie első könyvével, nagy sikert aratott nálam. Bár voltak problémáim a kezdéssel. Aztán karácsony környékén vettem meg a másik könyvet, amely segítségével kezdtek kivilágosodni a homályos foltok. Aztán körülnéztem a neten, hogy dolgozik-e ezzel a módszerrel valaki Magyarországon. Így találtam Rád és a blogra. Sokat segített, hogy ki tudtam nyomtatni az Ítélkezőlapot. 

Szeretnék azért pár dologban segítséget kérni. Az életemről annyit, hogy nagyon sok területen igazán sikeresnek érzem magam - csodálatos szülők, akik mindig mellettem állnak, a párom, aki hasonló gondolkodásmóddal rendelkezik, az imádott, lassan nagykorú fiam, akinek szobája Katie módszere által már szép tiszta és rendes :), fodrászként dolgozom, amit nagyon szeretek, tüneményes vendégkörrel rendelkezem, elméletben tanítom a fodrászat rejtelmeit, és a kolléganőkkel is egy nagyon jó csapatot alkotunk. Egészséges vagyok, szeretek futni járni, sétálni.

Akkor most a megoldandó feladataim.

1. A volt férjem. Négy éve vagyunk külön. Azt hiszem, nagyjából feldolgoztam a válásunkat, és normálisan elváltunk. Ő nekem és a fiunknak adta az ő nevén lévő házat. Azonban másfél éve válságba került az élete, és az alkoholt választotta és a depressziót. Próbáltuk kirángatni, sokáig sikertelenül, de aztán erőt vett magán, és mára már szépen alakulnak a dolgai. Azonban e választása miatt anyagilag teljesen a padlóra került, és ide költözött a fiunkkal egy szobába. Nagyjából én tartottam el, ami nem is igazán bánt, inkább az zavar, hogy ezt nem értékeli, és mindig azt látja, mennyi minden hiányzik az életéből. Az Ítélkezőlapot kitöltöttem, és arra jutottam, hogy kihasznál és nem értékel. Erre végeztem el a Négy kérdést és a Megfordítást. Utána sokkal jobban éreztem magam, de tudtam, hogy nem végeztem, mert az, hogy Hajlandó vagyok... még ment, de az, hogy Alig várom…, hát ez még ellenkezést váltott ki. A probléma visszajön, kicsit halkabban és sokkal hamarabb elmúlik a mérgem. A kérdésem, mit tehetnék még, végezzem el többször ugyanarra a problémára vagy van más tanácsod?

2. A pénz. Ebben is sokat segítettél a blogon keresztül, egyre jobban elfogadom, hogy mindig pont annyi pénzem van, amire éppen akkor szükségem van. De azért szeretnék erre is dolgozni. „A több pénzre van szükségem” megfordításai közül nekem csak az jön be, hogy Nincs több pénzre szükségem. Lehetséges más megfordítás is? 

Köszönöm szépen, hogy meghallgattál, további jó munkát és szép napokat kívánok.

Üdv: Nóri

Szia Andi!

Tegnap este olvastam a leveledet és nagy örömmel töltött el, hogy ilyen gyorsan és kedvesen válaszoltál. Feldobtad az estémet, ami amúgy kicsit laposra sikeredett a megfázásom miatt. De ezután alig lehetett bírni velem, egyfolytában vigyorogtam. 

Szeretnélek megismerni Téged és más Munkásembereket. Szeretném mindezt magam miatt és persze a környékemben élő emberek segítésére is itt Kaposváron.  Rengeteg hasonló gondolkozású ember él körülöttem, de aki ennyire „ráharapott” erre a módszerre, nincs. A vendégköröm nagy része azt mondja, én vagyok a pszichológusuk. Látom, feldobódnak, de aztán szép lassan megy minden tovább a régi mederben. Én viszont tudom, hogy ezt a módszert akarom, mert ebben látom, hogy el tudom érni azt, amire vágyom. Azt hiszem sok más emberhez hasonlóan, én is már sok módszert kipróbáltam és persze tengernyi könyvet elolvastam. Katie könyvét már régebb óta láttam, de valamiért nem fogott meg. Aztán N.D. Walsch könyvét olvasva, az ő ajánlása hatására vettem meg a Négy kérdést, hála égnek! Sok embernek ajánlottam a könyvet, társat keresgélve, de igazából senki nem lelkesedett érte annyira, mint én.

Köszönöm, hogy meghallgattál, további szép napot.

Puszi: Nóri

Drága Nóri!

Köszönöm soraidat, és röviden válaszolok a kérdéseidre.

1. A volt férjeddel kapcsolatban nekem az az erős, hogy „Értékelnie kellene a segítségemet”, „Értékelnie kellene az életét”. Ha ezeket nem nézted meg, akkor tedd meg. És természetesen újra el lehet végezni ugyanazt a Munkát, de ennél érdemesebb talán az ún. alvilágot megnézni, és azokra a hiedelmekre dolgozni. Nálad, ebben az esetben a következőket ajánlom:

- Kihasznál a férjem, és ez azt jelenti, hogy...

- Nem értékeli a segítségemet, és ez azt jelenti, hogy...

Ilyenkor egy jó hosszú lista kijöhet a mélyen húzódó hiedelmekből, melyek fenntartják a „fentebb” levőket. Ha valami történik az életünkben, akkor az összes hiedelem, ami kapcsolódik a témához egyszerre „beindul”, és jól eláraszt minket az érzelmi hatásával is.

Semmi gond, ha még nem tudod százasan kimondani, és alig várni, hogy megtörténjen, idővel, és más hiedelmek feldolgozásával az esetleg látszólag nem is kapcsolódó hiedelmek is tovább tudnak oldódni. És egyszer csak azt veszed észre, hogy már ott sincsenek. Bár Te erről már biztos szereztél személyes tapasztalatot, ha már ennyi ideje, és ilyen sikeresen végzed a Munkát.

Még annyit ide, hogy figyeld meg, mennyire jellemző Rád mások megmentése/segítése, és aztán a hála elvárása. Itt is keresgélnék. Csodás dolog, amit a férjeddel tettél, de az már az ő dolga, hogy mit kezd ezzel, értékeli-e vagy sem. Végső soron saját magammal teszek mindent, hiszen az nekem jó, ha másnak is jó, idáig terjed a hatásköröm. És azt is őszintén nézd meg, hogy mennyire engeded meg az embereknek, hogy úgy éljenek, ahogy élnek, alkohollal vagy depresszióval, a nélkül, hogy beleszólnál. Ez nem azt jelenti, hogy nem ajánlom fel a segítségemet, de felajánlom, aztán annyi. Ha él vele, él vele, teszem a dolgomat. Ha nem él vele, épp akkor nincs több dolgom vele. És akkor lehet, hogy sokkal hamarabb ébred rá a saját szenvedésére, és a változtatni akarásra, mert nem a nekem való ellenállásba fog belefeszülni.

2. Javaslom, hogy a pénzzel kapcsolatban tölts ki egy teljes Ítélkezőlapot, ugyanúgy mintha egy személy lenne. A „Több pénzre lenne szükségem” még egy megfordítása: „Több önmagamra lenne szükségem”. Minden fogalomra és tárgyra saját magamat vetítem, ha hiányát érzékelem valaminek, az azt jelenti, hogy még önmagamnak vagyok hiányában. Hogyan igaz az, hogy több önmagadra lenne szükség? Hol nem állsz ki magadért? Hol nem veszed figyelembe a saját érdekeidet is? Hol nem hallgatsz a belső hangodra, hogy valójában mit szeretnél? Mint látod, ezeknek semmi köze a pénzhez. Csak épp arra a területre vetül, vetülhet az élet bármely más területére is.

3. A nyárra tervezek egy intenzívebb formájú Facilitátor képzést, többen érdeklődnek iránta, és én is azt szeretném, hogy minél többen tudják a Munkát profin csinálni, másoknak átadni. Mindennek persze alapfeltétele a rendszeres saját Munka-végzés, hiszen a saját tapasztalatomon keresztül látom meg az egésznek a mély működését. Ez a tényező nálad megvan, a többit pedig majd hozzárakjuk. :)

És addig is nyugodtan dolgozz tovább az emberekkel úgy, ahogy épp a legtermészetesebb, én annyit szoktam javasolni, hogy ne keverjünk bele mindenféle hiedelemrendszereket (hisz pont a hiedelmektől semlegesítjük magunkat, nem újakat építünk be), mert onnantól kezdve az nem Byron Katie Munkája.

Puszillak, szeretettel, jó Munkát, Andi

Kedves Andi!

Amit a volt férjemmel kapcsolatosan írtál, elvégeztem, és nagyon szépen alakulnak a dolgok. Az lenne a kérdésem, hogy még apró tüskéket érzek, viszont nincs már bennem igazán rossz érzés, tehát a 3. kérdésre elég nehezen tudok már válaszolni, sőt a Munkát is nehezen végzem ebben a témakörben. Mivel egy házban lakunk, és ő a fiunkkal alszik egy szobában, a gyermek ezt már elég nehezen viseli. Bár azt észrevettem, hogy az én nyugodtságom, azért hat rá. Ilyenkor mit tehetnék? Ez nem az én dolgom??? 

A másik a pénz témaköre. Itt is érdemes elvégezni, hogy Nincs elég pénzem, és ez azt jelenti, hogy... vagy esetleg más módon próbálkozzam? Hiszen itt tulajdonképpen azt tudom felsorolni, mit nem tudok megvenni.

Kedves Nóri!

A pénzzel kapcsolatban a „Nincs elég pénzem” alvilága nekem nagyon más, pl. ilyenek tipikusak, mint: Nincs elég pénzem, és ez azt jelenti, hogy

- nem vagyok sikeres

- nem vagyok hiteles

- nem tudok benyomást, befolyást gyakorolni az emberekre

- nem engedhetem meg magamnak az élet örömeit

- nem élvezhetem az életet úgy, ahogy szeretném

- hiányt szenvedek

- folyton küzdenem kell

- folyton azon kell görcsölnöm, hogyan lesz

- bizonytalan a jövőm

- stb. stb. FOLYTASD A SAJÁTJAIDDAL!

És ezeket a hiteket vesd alá a Munkának. Ha megnézed, megint csak nem sok közük van az eredeti témához. Úgy szoktam fogalmazni, hogy előbb hittem el, hogy az élet küzdelem, görcsölnöm kell, benyomást kell tennem, bizonytalanság van, mint hogy ezeknek az elkerüléséhez pénzre van szükségem. Ha épp nincs elég pénzem, az azért jó, mert épp ennek a helyzetnek a segítségével láthatok rá az „alvilági”, tudattalan hiedelmeimre, amik amúgy még mindig rejtve maradnának előlem, vagy pedig az élet más területén adnának hírt magukról.

Melyik kérdéssort használod? A 3. kérdésnél meg szoktad nézni az alkérdéseket is? Küldök Neked egy ún. Egyszerre egy hiedelem Munkalapot, ez nagyon szervezetten végigvisz. A fiúkkal kapcsolatban én megkérdezném tőlük, hogy ők hogyan szeretnék. És eléggé az ő dolguk. :) Dolgozd meg a fiaddal a témát, ha nyitott rá. A kisebb tüskék is kötnek, 1-10-ig skálázzuk a hiedelmek erősségét, az 1-es sem szabad még. Esetleg a maradványnál szintén alvilágot nézz meg. És javasolnám azt is megnézni, hogy „Ezt (is) nekem kell megoldanom” vagy „Nélkülem nem tudják megoldani”.

További lelkes és kitartó Munkavégzést kívánok Neked! Ölellek, Andi