Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 2.

„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

 

Két héttel ezelőtt olvashattátok ennek a gyűjteménynek az első részét, mostanra összerakosgattam a maradékot. Ez a két bejegyzés így egy nagyon alapos összefoglalást nyújt arról, mi minden változásra számíthatsz, ha beépíted az életedbe a rendszeres önvizsgálatot. A cikk első részét itt találod, azoknak is ajánlom fekfrissítésre, akik már olvasták:

http://www.onmunka.blogspot.com/2012/04/hogyan-csupaszit-boldogga-byron-katie.html

 

És akkor a folytatás:

 

7. Nem Akaródzik Többé Kritizálnom Másokat

 

A Munka pont a „másik ember”, a „külvilág” megítélésén és jó alapos megkritizálásán alapszik, hiszen mindaz, amit „kint” érzékelünk, a saját elménk kivetítése. A kritizálás és ítélkezés a jól-tudom lételeme, minden pillanatban összehasonlít, és ha „rosszabbat” talál, mint, aminek ő gondolja magát, akkor győztessé avathatja magát. És kicsit jól is érezheti magát, fellélegezhet abból az elkeseredettségből, amikor másokat érzékel jobbnak. Életünk nagyon korai szakaszában tanuljuk meg azt, hogy valami nincs rendben velünk, ezért aztán folyamatosan kint kell erre bizonyítékot találnunk, és ugyanúgy az ellenkezőjére is, hisz bizonyos egyensúlynak kell fenntartódnia. Ez az egyensúly a felsőbbrendűség és az alsóbbrendűség folyamatos váltogatásából áll. És amíg nincsenek megkérdőjelezve az alsóbbrendűségemet okozó gondolataim, addig teljesen természetesen működteti az elmém a folyamatos kritizálást és ítélkezést. Ezért nem lehet csak úgy abbahagyni mások kritizálását. És hülyeség is lenne, mert önmagam legegyszerűbb felismerésétől fosztanám meg magam, mivel mindaz, amit odakint érzékelek, a saját magamról alkotott történeteim kivetülése. A Munkában a kritizálást és ítélkezést nyersanyagként használjuk, megkérdőjelezzük, majd a megértés fényében ezek a kritikák elenyésznek, így válunk idővel kritikamentessé. De amíg még kritizál az elmém, addig pont ez a dolga, nekem pedig semmi más dolgom nincs, mint ezeket a kritikákat észrevenni és megkérdőjelezni a Négy kérdéssel.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne kritizálnom másokat?

 

8. Nem Gyártódnak Többé Címkék a Fejemben

 

A címkegyártás nagyon hasonlít az előző pontban vázoltakhoz. Főként az olyan címkékről van szó, melyek a jó és rossz polaritását fejezik ki. A Munka rendszeres végzésének következtében meglátok magamban minden „jót” és „rosszat”: megismerkedem önző és önzetlen, türelmes és türelmetlen, lusta és szorgalmas, erős és gyenge, kitartó és feladós, stb. önmagammal, és mindez még meg is kérdőjelezem. Vagyis a dualitás, a kettősség „fölé emelkedik” az elmém, nem fogja tudni duálisnak értelmezni a Valóságot. Ennek értelmében a címkézés ugyancsak önmagától fogva marad abba.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy a címkékkel valami baj van?

 

9. Nincs Többé Igényem Arra, hogy Jó Benyomást Tegyek Másokra

10. Elengedődik a Megfelelési Kényszerem

 

Születésünktől fogva rengeteg olyan gondolatba csimpaszkodunk bele, melyek arról szólnak, hogy ha nem teszünk jó benyomást másokra, ha nem vagyunk kedves, aranyos, jó gyerekek, akkor nem fognak minket szeretni, elfogadni, megbecsülni. Iskolás korunkra ez már vérünkké válik, és az oktatási rendszerünkben tapasztalható versenyrendszer ennek hihetetlenül pontos tükrét tartja számunkra. Ami pl. az óvodákban és iskolákban zajlik, amilyen hozzáállású tanítók és tanárok foglalkoznak gyermekeinkkel, az nem az iskolarendszer és a tanárok hibája. Mivel ősidők óta hisszük azt, hogy akkor vagyunk jók és elfogadhatók, ha úgy csinálunk, ahogy mások várják tőlünk, ezért a külvilágnak is ezt kell visszatükröznie számunkra.

 

Amíg elhiszem ezeket a megkérdőjelezetlen gondolatokat, nincs esélyem elindulni másfelé, mint amerre a „külső” elvárások irányítanak, hisz azon nyomban beindul bennem a félelem, hogy elveszítem mások szeretetetét, elfogadását, nagyrabecsülését. És még ha lázadásból el is indulok a „saját utamon”, mondván, hogy borzasztó, ahogy a szüleim, társadalmam gondolkodik, él és elvár, addig ELLENÁLLÁSBÓL fogok működni. Én is szeretetlennek érzem majd magam, és nem fogom tudni szeretni azokat az embereket, rendszereket, intézményeket, stb., melyek a történetem szerint rám akarják erőszakolni az értékeiket, látásmódjukat. Amíg ellenállásban vagyok, addig ÉN AKAROM RÁJUK ERŐSZAKOLNI az én utamat, így tartom magamat elkülönülve tőlük, a Valóságtól (ahol még ezek a rendszerek működnek), és saját magamtól.

 

A kapcsolatom saját magam tökéletességével szakadt meg még nagyon korán, megint csak automatikus következményeként a „Nem vagyok elég jó” és a „Valami baj van velem” gondolatok bevésődésének. És amint „elvesztem” saját magam számára, fordultam automatikusan kifelé, hogy onnan szerezzem meg azt, ami a történeteim szerint nincs meg nekem: a szeretetet, elfogadást, nagyrabecsülést. Fontos, hogy a történeteim szerint hittem ezt el, és CSAK ELHITTEM, de nem így történt valójában: még mindig ugyanúgy megvagyok magamnak, mint voltam, csak ennek a tudatosságára, a megtapasztalására zárt le az elmém az elhitt gondolatok által.

 

Vagyis, ha feldolgozom az összes olyan hiedelmemet, melyek szerint valami baj van velem, nem vagyok szerethető, meg kell felelnem másoknak azért, hogy szeressenek, stb. (hatalmas kupac), akkor magamtól jutok vissza magamhoz. És innentől kezdve megszűnik a külső megerősítés iránti vágyam, mert már önmagam által fogom szeretve érezni magam. Nem fog többé megérinteni, ha valaki esetleg nem kedvel, nem szeret, ilyen vagy olyan véleménye van rólam, mert már nem nyomódnak be a gombjaim. Szép sorban felfedezem az összes maszkot és szerepet, melyeket azért öltöttem fel, hogy megkedveltessem magamat a külvilággal, majd ezek megvizsgálása után, a maszkok és szerepek önmaguktól fognak leesni rólam. Pont akkor, amikor már nincs szükségem rájuk. Mert addig engem szolgálnak, így érzem magam biztonságban. Haragudhatsz a maszkjaidra és szerepeidre, de ezzel nem jutsz közelebb magadhoz. Fedezd fel őket, fogadd el, hogy fontos megerősítő szerepet játszottak az életedben, és figyeld, mi történik velük, ha kívácsian elvégzed rájuk a Munkát.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy úgy kell élnem az életemet, ahogy szerintem mások várják tőlem? Ki lennék a történetem nélkül, hogy jó benyomást kell tennem az emberekre?

 

11. Megengedődik, hogy Ellenállás Nélkül Haladjak a Változással

 

Amíg tele van az elmém tudattalan hiedelem-programokkal, addig ezek minden pillanatban kivetülnek a külvilágba. Bármilyen helyzetbe kerülök, azonnal a szűrőimen keresztül fog számomra megmutatkozni a világ és a benne felbukkanó emberek. Így aztán folytonos „húzd meg-ereszd meg” játékot fog játszani az elmém: amikor épp semmi olyasmi nem történik, amivel konfliktálódom, akkor ellenállás nélkül teszem a dolgom. Amikor viszont a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt szeretném, és előbukkannak az ide kapcsolódó hiedelmeim, akkor behúzódnak a fékek, beleütközöm a SAJÁT FALAIMBA. Természetesen azt fogom érzékelni, mintha azt a falat valaki más rakta volna oda elém, ezért majd jól haragszom is rá, és ez még jobban visszafog a haladásban, az áramlásban.

 

Tán már elég unalmas, ahogy azt ismételgetem, hogy minden helyzet és minden nehézségnek látszó esemény, hülyének tűnő ember az én önfelismerésemet szolgálja: a saját épülésemre és tisztulásomra tudom mindezt használni, ha tudatosítom, milyen gondolatokhoz ragaszkodom az adott helyzetben, majd megkérdőjelezem őket. Így hamarosan ellenállás nélkül fogok haladni az eseményekkel a változással, de nem azért mert úgy döntöttem, hogy „Változnom kell”, hanem mert felfedeztem és kitisztítottam mindent, ami a változás útjába áll, az élettel való áramlás útjába áll.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy változnom kell? Ki lennék a történetem nélkül, hogy folyton áramolnom kell és jelen kell lennem?

 

12. Elengedődnek a Félelmeim

 

Az eredeti cikk, mely ugyebár utasítások formájában közölte, mi mindent kell tennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk ebben a pontban a következők szerepeltek: „Engedd el a félelmeidet. A félelem csupán illúzió, nem is létezik – te hoztad létre. Az egész csupán az elmédben létezik. Állítsd helyre a belsőt, és a külső is a helyére fog kerülni.”

Nos, pont ez az az - elnézést a szóért – agyrém jótanács (az összes eddig vázolt ponttal egyetemben), amivel évtizedek óta bombáz minket minden ezo-spiri-pszicho okoskönyv és cikk. Nálam már nagyon tele volt a padlás ezekkel a típusú jótanácsokkal, és csak még frusztráltabb lettem tőlük, hiszen evidenssé vált, hogy én valamit nagyon nem tudok, amit mások biztos igen. Mások biztos képesek elengedni a félelmeiket csak úgy varázsütésre, a cikk vagy könyv szerzőjét beleértve, csak érdekes mód senki nem osztja meg velem azt a módszert, ahogy ez valóban megvalósíthatóvá is válik számomra.

 

A Munka pont ilyen módszer. Amíg a félelmem megkérdőjelezetlen, addig igen ideges leszek azaktól a szavaktól, hogy „csupán illúzió”, hisz az elmém folyamatosan vetíti a félelem által beindított elmemozit is, amitől aztán még jobban fogok félni. A Négy kérdés és megfordításokkal bármikor közbeavatkozhatom ebbe a folyamatba, saját magam tudom megkérdőjelezni a félelmemet okozó gondolataimat, így abbamarad a mozi. És láss csodát, a félelem is ellhagy. Nem én hajítom ki őt. Ez nem lehetséges, amíg elhiszem, amit hiszek.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem kéne már félnem?

 

13. Elengedődik a Múltam

 

Rengeteg minden miatt köthet a múltam, többek között:

 

- azért, mert haragszom valakire, és nem tudok megbocsátani neki

- azért, mert haragszom magamra, bűntudatom van, mert szerintem valami szörnyű hibát vétettem, ami miatt egész életemben bünhődnöm kell (no, meg persze még utána is…)

- azért, mert valami csodálatos történt, aminek már vége, és én ezt visszavágyom

 

Ezek már megint nem olyasmik, amiket csak úgy hipp-hopp elengedek. Erre építettem fel az életemet, az identitásomat, nem hagyja magát ez a csomagocska csak úgy ledobni. Hiszen tőle kapom a biztonságomat, mert így legalább tudom, hogy ki vagyok. Az, aki… Amíg ettől az identitástól kapok támaszt, bármily furcsának tűnjék is, addig nem tudom „elengedni” a múltam. Ha viszont összeírom, hogy szerintem ki-mit csinált, mit kellett volna másképp, stb., majd alaposan megMunkázom az összes gondolatomat, akkor a múltam szép fokozatosan, a számomra biztonságos tempóban elengedődik. Hiszen úgyis csak egy történet. Ami csupán a fejemben létezik… De erre saját magamnak kell rájönnöm, a Munka pedig segít benne.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne rágódnom a múlton?

 

14. Elengedődnek a Ragaszkodásaim

 

A ragaszkodásaink is egy aranyos mumus. „Engedd el a ragaszkodásaidat!” Olvastad már ezt valahol netalántán? És aztán olyan erősenn próbáltad és próbáltad elereszteni őket, hogy majd belezöldültél? És most már extrán haragudhattál magadra, hiszen nem csak, hogy felfedezted, hogy te aztán gyarló módon ragaszkodsz, hanem még ezeket a ragaszkodásaidat is képtelen vagy kirakni magadból? Amíg bármit megítélek, rossznak, eltávolítandónak ítélek meg, addig ellenállásban vagyok. Vagyis feszültség lesz bennem. Ráadásul az a dolog, amit ki akarok rakni, még erősebben kíván jelen lenni, befurakodni az életembe.

 

Fontos tudni, hogy nem egy bizonyos dolgohoz vagy személyhez ragaszkodunk, hanem azokhoz a kivetítésekhez, történetekhez, amik ehhez a dologhoz/személyhez kapcsolódnak az elménkben. Pl. azért ragaszkodom az autómhoz, mert kényelmet, gyorsaságot, választási lehetőséget, mobilitást, több szabadidőt, önállóságot, függetlenséget biztosít. Ha ez még egy szép, drága, menő autó is, akkor státuszt ad, vagyok tőle valaki, önbecsülést kapok tőle, menőnek érzehetem magam, lenyűgözhetek másokat, mennyit dolgoztam érte, milyen esztétikai élmény, stb.stb. Én ezekhez a dolgokhoz ragaszkodom, nem pedig az autómhoz. Illetve, azt gondolom, hogy ha nem lenne autóm, akkor a fent említett dolgokból hiányt szenvednék. Amíg ezt nem vizsgálom felül, addig ragaszkodni fogok az autómhoz. Ha megkérdőjelezem, hogy teljesen biztos lehetek-e mindebben, majd meg is fordítom, és keresek példát a megfordításokra, akkor egy teljesen más szintű megértésem és megélésem lesz az autómról és a rávetülő szükségleteimről. Melyek, amíg még vannak, addig vannak. Ha zavarni kezdenek, mert úgy érzem, hogy korlátoznak vagy félelemmel töltenek el, akkor bármikor segíthetek magamon a Négy kérdéssel és a megfordításokkal.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem szabad ragszkodnom, mert a ragaszkodással valami baj van?

 

15. Megszűnik a kifogás-keresésem

 

Amikor az elme tiszta, akkor minden pillanatban tudja, hogy mi a dolgom, és azt is csinálom. Mindig az a dolgom, ami épp ott van előttem. És minden olyan gondolat, mely azt súgja nekem, hogy most valami mást kéne csinálnom, egy pillanat alatt megkérdőjeleződik a rendszeres Munkázás által rugalmassá tett elmében. Ha mondjuk, épp sor van a postán, és én azért szeretném feladni a levelemet, akkor nem fogom tudni azt gondolni, hogy „Nem kéne sornak lennie”.

 

Megfigyelted már, hogy amikor valóban szeretnél valamit, akkor semmi nem állíthat meg? Ha valóban szeretnél lefogyni, akkor teszel érte, nem tudsz nem tenni: mentális és fizikai szinten is. Ha viszont úgy gondolod, hogy szeretnél lefogyni, mégsem teszel érte, akkor jobb, ha tisztában vagy azzal, hogy valójában nem szeretnél lefogyni. Tudom, ez már megint marhaságnak tűnhet, mert annyira jó lenne így a nyár közeledtével leadni pár kilót, és biztos úgy gondolod, hogy te ezt szeretnéd is megvalósítani. Amíg azonban nem fogysz le, addig nem szeretnél, s legtöbbször valamilyen tudatalatti okból kifolyólag. Addig maradnak a kifogások, hogy mért nem tornázol, például. A Négy kérdéssel ezeket mind felülvizsgálhatod, illetve annak is a mélyére tudsz ásni, hogy miért is van szükséged azokra a kilókra, illetve körbejárhatod, mi mindent vársz attól, ha majd lefogysz. És ha már ez a téma került szóba, akkor megérted az összes kényszeres evési, pótcselekvési, önvigasztalási mechanizmusodat, felismered és feldolgozod azt a sok érzelmet, melyek az evéshez, nassoláshoz visznek téged, még akkor is, ha éppen azt gonodolod, hogy fogyni szeretnél. Hú, ez egy nagyon komplex téma, egy egész könyvet lehetne írni róla. Addig is, bármikor elkezdheted a kifogásaidat, önítéleteidet, szükségeleteidet, célkitűzéseidet, kényszeres cselekedeteidet górcső alá venni a Kérdésekkel és a Megfordításokkal. És akkor hamarosan Te is megírhatod azt a könyvet… :)

 

Ki lennék, ha soha többé nem tudnám elhinni a fejemben felbukkanó kifogásokat?

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

 

Ha szeretnéd megtudni, szeretettel várlak a júniusi ÖnMunka Alaptanfolyamokon:

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos (max. 7 fő) ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. Jelentkezési határidő: május 11.

Hétvégi tanfolyam: 2012. június 2-3.

Hétköznapi tanfolyam: június 11-12.

Részleteket itt találsz:

http://kincsamivan.hu/programok.html

Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 1.

„A Munka jóval több egy közönséges módszernél: Lényed legmélyét kelti életre.” (Byron Katie)

A napokban olvastam egy angol nyelvű cikket arról, mi az a 15 dolog, ami akadályozza a boldogságunkat. A cikk szerint csupán ezeket kell abbahagynunk, és hipp-hopp mi magunk leszünk a megvilágosodott Öröm. Ez is azon utasítás-gyűjtemények egyike, melyekből megtudhatjuk, mit KÉNE csinálnunk ahhoz, hogy boldogabbak legyünk. Egyetlen problémám van az ilyen tanács-listákkal: a HOGYAN nem igazán szerepel bennük, csak a MIT.

Egyik kedvencem, például, az „Engedd el…” típusú jótanács. Értem én, köszönöm szépen, na de PONTOSAN MIT IS CSINÁLJAK AHHOZ, HOGY EZ MEGTÖRTÉNJEN? Ha épp ezerrel ragaszkodom, ragaszkodnék a páromhoz, aki épp tegnap hagyott el, és majd belegebedek a fájdalomba, akkor HOGYAN ENGEDJEM EL?

Byron Katie Munka-Módszere a HOGYAN. Megtapasztaltatja Veled, hogy minden érzelmed, érzésed, cselekvésed, viselkedésed az előzetesen felbukkant, elhitt gondolataid KÖVETKEZMÉNYE. A Teremtés sorrendje, ahogy Katie magyarázza: GONDOL-ÉREZ-CSELEKSZIK. Vagyis hiába próbálok a cselekvésen javítgatni, miközben a kiindulás OK, a GONDOLAT még megvizsgálatlan bennem. Ezért aztán, ha egy bizonyos fájdalmasnak megélt helyzetet szeretnék „elengedni”, annyi a dolgom, hogy felfedezzem, nyakon csípjem azokat a zaklató gondolatokat, melyek a fájdalmamat okozzák, majd megkérdőjelezzem őket.

A fent említett elengedős helyzetben, például, nem az a bajom, hogy a párom elhagyott, hanem az, ahogyan az elmém értelmezi a történteket. Beindulnak a nem tudatos szinten lévő program-hiedelmeim, és ezek vetítődnek rá a helyzetre, magukkal vonva az érzelmi fájdalmat. Nem az fáj, hogy elment, hanem az, aminek az elmém gondolta őt az életemben. Mit JELENT ő nekem? Érzelmi vagy anyagi biztonságot? Hogy van kihez odabújni? Hogy van kiről gondoskodni? Hogy van kivel házisárkányoskodni? Hogy van kire építenem a jövőmet? Hogy van kivel szerelmeskedni, kirándulni, együtt enni, a problémáimat megosztani, stb.stb.? Nos, nekem ezekre a dolgokra van szükségem, nem pedig rá. Csúnya dolog, tudom, mégis így van. És amíg ezek a szükségleteim vetítődnek rá, addig nem fogom tudni „elengedni”. Ha azonban szép sorra veszem ezeket a szükségleteimet, a róla szóló történeteimet, akkor a ragaszkodásom-csimpaszkodásom hamarosan ELENGEDŐDIK.

Azért emeltem ki nagybetűvel, hogy ELENGEDŐDIK, mert az egész folyamat AUTOMATIKUS. „Én” nem csinálok semmit, csupán megvizsgálom a gondolataimat őszinte kíváncsisággal (nem azért, hogy elengedjem őt!!!), a változás pedig önmagától megy végbe. Mert ha az elmém már nem hiszi el a gondolatot, akkor nem fogok fájni, így másképp fogok tudni cselekedni. Másképp fog csinálódni.

NEM TE CSINÁLOD. Nem kell semmin sem erőlködnöd. A változás automatikus, ha a kiindulási ok, a gondolat megvizsgálásra kerül, és így az elme elereszti a hozzá való ragaszkodását. Ja, és igen, nem is Te ragaszkodsz, hanem az elméd. A jól-ismert, jól bevésődött, jól-megszokott történeteihez.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

Az a cikk arra nagyon jó volt, hogy összeszedje a főbb csomópontokat, melyek vonatkozásában a rendszeres Munkázás következtében automatikus változás indul el az életedben. Két részre szedtem a 15 pontot, íme az első felvonás:

1. Elengedődik a Vágy, hogy Mindig Nekem Legyen Igazam

A jól-tudom elme (egó) egyik legerősebb alapköve az a vágy, hogy „nekem” legyen igazam. Mindent megtesz azért, hogy kiharcolja az igazát, övé legyen az utolsó szó, még akár kapcsolatokat is feláldoz ennek a vágyának oltárán. Ezt a működést akkor is megfigyelhetem magamban, ha esetleg nincs bátorságom kimondani az „igazamat”, gondolatban azonban jól odamondom a másiknak. Mivel az ÖnMunka egyik alappillére az „Igaz ez?” kérdés, így a rendszeresen önmunkáztatott elme fokozatosan kivonul az addig foggal-körömmel védelmezett álláspontjainak védelmezéséből, így elengedődik az a vágyam, hogy nekem legyen igazam. Ez pedig sokkal nyitottabbá tesz más vélemények meghallgatására és befogadására, a másik ember nézőpontjának mélyebb megértésére, a valódi odafigyelésre. Arról nem is beszélve, hogy mennyi érzelmi feszültségtől szabadulok fel az ellenkezésem, ellenállásom, követelőzésem feladása folytán. Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy igazamnak kell lennie? Hogyan bánnék a másik emberrel, ha nem tudnám többé elhinni, hogy igazamnak kell lennie?

2. Elengedődik a Vágy, hogy Mások és a Világ Dolgát Irányítani Akarjam

A jól-tudom elme legfontosabb tápláléka az az illúzió, hogy ő kontrollálja, irányítja az életet: a történéseket, helyzeteket, és a benne szereplő embereket. Akkor érzi biztonságban magát, ha elhiszi, hogy ő irányít, aminek következtében folyamatosan résen kell lennie, minden eshetőségre felkészülten, nehogy számára „kedvezőtlenül” alakuljanak a dolgok. Engedd meg magadnak egy pillanatra, hogy megláthasd, megérzehesd, mekkora energiádat emészti fel ez a folyamatos kontrollálási vágy. Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy irányítanom kell az életet és a benne szereplő embereket? Hogyan bánnék a másik emberrel, ha soha többé nem lenne vágyam őt irányítani (csak, hogy úgy csináljon, ahogy én szeretném)?

3. Nem Okolok Többé Másokat Semmiért

Arra kondicionálódtunk, hogy amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt szeretnénk, akkor kifelé mutogatunk bűnös után keresgélve. „Ő tette ezt velem. Miatta vagyok boldogtalan. Megbántott, tönkretett, eldobott.” Így pedig egész életemben játszhatom az áldozatot, a mártírt; hihetetlen energiámba kerül ennek az identitásnak a fenntartása, de a jól-tudom elme megrémül, ha csak egy kicsit is megpiszkálódik ez a kétes „biztonsága”. Minden hitét abba fektette, hogy ő egy áldozat, mi lenne belőle enélkül? Tedd fel magadnak a kérdést:

Ki lennék a történetem nélkül, hogy ő az oka a „bajomnak”?

„Semmi sem veled történik, hanem érted.” (Byron Katie)

4. Nem Becsmérlem és Ostorozom Magam Többé

És ha épp nem másokat okolok a bajaimért, akkor agyonszidalmazom saját magamat: „Hogy lehettem ilyen hülye? Miért nem figyeltem jobban? Miért nem csináltam meg jobban? Egy nagy vesztes vagyok, akinek semmi sem sikerül. Teljesen reménytelen vagyok. Sosem fogok megváltozni. Valami nagy baj van velem. ” Azt tanultuk meg, hogy szinte kötelességünk ócsárolni magunkat valamiért; aki nem így tesz, az nem is normális. Onnan tudhatom, hogy „rendben” vagyok önostorozás-kondicionáltságból, hogy rendszeres negatív ön-kommunikáció zajlik a fejemben. Megfigyeltem-e már, hány gondolattal elégedetlenkedek önmagammal akár csak egyetlen óra leforgása alatt?

Ki lennék a történetem nélkül, hogy valami baj van velem?

5. Előkukucskál Belőlem az ÖnBizalom

Miután szép sorban megkérdőjelezem a félelemmel teli önkorlátozó hiedelmeimet, melyek azt mondatják velem, hogy „Na, én erre nem vagyok képes”, előbukkan valódi ÖnBizalmam, mely mindig is ott volt velem, csak a vastag hiedelem-réteg eltakarta. A valódi ÖnBizalmat nem lehet fejleszteni; automatikusan bukkan elő, ahogy fogynak bennem az önkételkedő gondolatok. Többször hangsúlyoztam már, hogy a Munka nem új, „pozitív” programokat ír belénk, hanem a megkérdőjelezés által elengedődnek az eddig cipelt programjaink, ami pedig marad, az, Aki Mindig Is Voltam/Vagyok.

Ki lennék a történetem nélkül, hogy az aktuálisan előttem álló lépésre nem vagyok képes?

6. Nem Akaródzik Többé Panaszkodnom

Soha nem az adott helyzettel van baj; az elégedetlenségemet és szenvedésemet azok a történetek okozzák, melyekkel az aktuális történéseket a jól-tudom elmém felülírja: értelmezi. És mivel ezek a történetek érzelmi fájdalmat okoznak, előbb-utóbb felfigyelek rájuk, és lehetőségem van alávetni őket a Négy Kérdés és Megfordításoknak. Az elme így már nem fog ragaszkodni ezekhez az értelmezésekhez, így nem fogja tudni azt érzékelni, hogy valami nem oké, valami miatt hőzöngeni, panaszkodni kell. Minél több ilyen történetemet vetem vizsgálat alá, annál könnyedebben áramlok majd az eseményekkel, fennakadás, mentális ellenállás nélkül. Ez pedig valami elképesztően fincsi állapot!

A Valóság mindig kedvesebb, mint a sztori, melyet köréje szövünk.” (Byron Katie)

Ki lennék a történetem nélkül, hogy valami baj van életem egy bizonyos helyzetével?

A folytatással jövő héten érkezem, addig is Munkálkodjatod őszintén, kíváncsian, nyitottan. Szolgáljon nagy örömötökre és boldogságotokra ez a Csodás „Eszköz”.

Birtoklásról, Ragaszkodásról, Elengedésről

Örök téma. „Ez az enyém.” „Ő az én feleségem/férjem/gyerekem.” „Nem tudnék élni nélküle.” A Munkával végre egy nagyon egyszerű eszköz is van a kezünkben, hogy mindezen ragaszkodásainkat „elengedjük”. Elengedni nem lehet csak úgy parancsszóra, rengeteget küzd ezzel sok-sok kereső. Amíg nem látod a mélyebben fekvő motivációidat, amíg nem teszed fel magadnak a megfelelő kérdéseket, és hallod meg a SAJÁT válaszaidat, addig nem igazán tudsz elengedni. És addig nem is „kell”. A Munkában az a legcsodálatosabb, hogy nincsenek „kell-ek”. Mindent akkor és abban a tempóban csinálsz, ahogy Neked jön. Senki nem mondja meg, hogy már ilyennek, meg olyannak kéne lenned. Mert ha nem Te magad látod meg magadat, ha nem Te magad mész végig saját megtapasztalásaidon keresztül a saját utadon, az nem sokat ér. Addig csak a szád tud járni, addig csak okosnak tűnő szavakat tudsz mondani, addig csak haragudni tudsz magadra vagy másokra.

A témakör fontosságára való tekintettel úgy döntöttem, hogy az eredetileg Szexualitás témában meghirdetett tematikus tréning helyett (melyre nem igazán mertetek jelentkezni :), ugyanabban az időpontban, vagyis május 8-án a Kontroll, Ragaszkodás, Elengedés Tematikus Tréning kerül terítékre. A kontrollal már rengeteget foglalkoztam itt a blogon, és tapasztalataim szerint a kontroll áll minden problémánk hátterében. A tréning során úgy fogjuk megvizsgálni az életünket, hogy rálássunk azokra a kapcsolatainkra, élethelyzeteinkre, terveinkre, vágyainkra, ahol foggal-körömmel ragaszkodunk még mindig a kontrollhoz, az irányításhoz. Ahol ragaszkodunk emberekhez, tárgyakhoz, vagy elképzelésekhez. Ahol mindezekkel kötjük magunkat, és még nem engedjük meg az élet szabad áramlását. Ez a nap hihetetlenül felszabadító hatású, ha beleengeded magadat, és kinyitod az elmédet. Mindenképpen gyakorló ÖnMunkásoknak ajánlom, ezért is feltétel az Alaptanfolyam elvégzése. (Részletek itt: http://kincsamivan.hu/programok.html)

(Ha még nem végeztél minicsoportos Alaptanfolyamot, akkor ezt jövő hétvégén, április 16-17-én megteheted. A jelentkezési határidőt meghosszabbítottam most péntekre, április 8-ra, részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Nyárra pedig terveződik az első 1-hetes Munka Facilitátor-képzés, hogy minél többen lehessünk, akik nem csupán saját magunkat, hanem másokat is képesek vagyunk nagy szeretettel támogatni az önfelfedezésében. A Facilitátor-képzésről hamarosan részletesen, addig is végezzétek rendszeresen a Munkát, mert a rendszeres saját, személyes Munka-végzés a legfontosabb alapfeltétel.)

Mára pedig még Byron Katie szavait ajánlom figyelmedbe a témába vágóan, Az Öröm Ezer Nevéből.

Öröm 20 - Mindenkinek van bőviben, csupán nekem nincs semmi sem.

Nem lehetsz fent, ha sosem vagy lent. Nem mehetsz balra, ha nincsen jobbra. Ezt hívjuk dualitásnak, kettősségnek. Amennyiben problémád van, akkor már meg kell, hogy legyen a megoldásod is. A kérdés igazából az, hogy valóban szeretnéd-e a megoldást, vagy pedig a problémát akarod továbbra is fenntartani? A megoldás mindig ott van. A Munka pedig segít megtalálni. Írd le a problémát, kérdőjelezd meg, fordítsd meg, és megtaláltad a megoldást.

            Minden gondolat már múlt. Ez a kegyelem. Nincs gondolat: nincs probléma. Nem létezhet probléma anélkül, hogy elhittél volna egy előtte levő gondolatot. Ha észreveszed ezt a nagyon egyszerű igazságot, ott kezdődik a béke.

            Azt is észrevettem, hogy nem birtoklok semmit. Stephen rácsusszantja a jegygyűrűt az ujjamra, és azt súgja, „Próbáld megőrizni egyetlen hónapig.” Ez az ő kis mókája. Megtapasztalhatta, hogy ajándékot adott nekem, méghozzá drága ajándékot, ami másnap már nem volt meg, mert valakinek megtetszett, én pedig tudtam, hogy akkor az övé. Stephen persze tudja, hogy az, amit a gyűrű jelképez, örökre az enyém, és hogy a gyűrű soha nem lehet az enyém, hogy egyszerűen csak hordom, amíg el nem tűnik az életemből. Két évvel ezelőtt odaadtam, egy nagyon kedves, nőtlen barátunknak, akit mindketten nagyon szeretünk, de aztán hamarosan visszaadta. Úgyhogy még mindig itt van nálam, a bal kezem gyűrűsujján, öt évvel később: váratlan csoda, Stephen véleménye szerint. Hogyan is birtokolhatnék bármit? A dolgok csak akkor jönnek hozzám, amikor szükségem van rájuk, és akkor is csak annyi időre, ameddig szükséges, és onnan tudom, hogy szükségem van rájuk, hogy vannak nekem.

            Amikor valaminek vége van, akkor vége van. Mindannyian tudjuk, mikor érkezik el ez a pont, és ezt vagy tiszteletben tartjuk, vagy figyelmen kívül hagyjuk. Amikor a kezem kinyúlik egy csésze tea felé, akkor az egész csészének örvendezek, bár nem tudhatom, hogy egy, három, tíz kortyocska, vagy pedig az egész csésze az enyém lesz-e. Amikor egy barátomtól ajándékot kapok, az ajándék a megkapásban van. És ezzel már el is múlt, és aztán már csak azt veszem észre, hogy én is odaadom valakinek, vagy egy darabig megtartom.

            Egyszer egy new yorki étteremben hagytam a retikülömet. Mindig nagyon izgatott leszek, amikor ilyesmi történik. Rágondoltam a retikülömre, a kedvencem volt, és eszembe jutott, ahogy valaki megtalálja, benne a készpénzzel, a tárcámmal, a névjegykártyákkal, a jegyzetfüzetemmel, kézkrémmel, tollakkal, a rúzzsal, a fogselyemmel, a szemcseppel, a csodás, vadiúj mobiltelefonnal, a müzliszelettel, és az unokáim fényképeivel. Nagyon izgalmas odaadni egy idegennek, amid van, s közben tudni, hogy az adás egyenlő a birtoklással, és az adás is a birtoklás egy formája. (Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érvényteleníttettem a hitelkártyáimat.) Az azonban teljesen nyilvánvaló volt, hogy a retikül valaki másé kellett, hogy legyen. Honnan tudom, hogy szüksége volt rá? Onnan, hogy épp nála volt. A világon nincsenek véletlenek. Amikor szereted azt, ami van, a szenvedésednek vége szakad.

Honnan Tudhatom, hogy Rendben Vagyok?

Pusztító hatású megkérdőjelezetlen hiedelem gyakorlott önkeresők körében is, hogy „Az mutatja, hogy rendben vagyok bent, ha kint is minden rendben van az életemben.” Vagyis, van karcsú testem, önmegvalósításra alkalmas munkám, mely anyagilag is bőséget biztosít, persze a kapcsolatok kapcsolatát élem, lebegve a párommal a hetedik mennyországban, fantasztikus a szexuális életünk, soha nem vagyok beteg, és a körülöttem levő emberek is egytől-egyig rendben vannak. Ja, és minimum 100 évig élik, de még inkább halhatatlan leszek. És sorolhatnánk a „rendben” lévő külvilág elképzelt „bizonyítékait”. Ezek egy éretlen elme gondolatai, elképzelései és hiedelmei arról, milyennek is kellene lennie a világnak. Éretlen elme alatt azt értjük, amelyik megkérdőjelezés nélkül elhiszi a gondolatokat; az érett elme ezzel szemben megkérdőjelezte önmagát és már nem hisz el semmit – vagyis nem az ellenkező előjelű hiedelmeket próbálja elhinni a kiindulási hiedelmek helyett. Az érett elme hajlandó nem tudni, és így mindennel rendben van.

Egyik kedves ÖnMunkás Barátnőm ragadt bele teljesen ebbe a „rendben levő élet” hiedelemkörbe. Úgy gondolja, hogy amíg nem tudja felmutatni az általa rendben lévő életnek a fizikai bizonyítékait, addig ő nem hiteles az ÖnMunkájában. És persze a családja is pont ebben a formában jelzi vissza neki a megkérdőjelezetlen hiedelmeit. Sokan járnak az ő cipőjében, ezért is foglalkozom újra meg újra ezzel a témával, mindig kicsit más megközelítésből. (Legutóbb a Létezik-e a Titok című írásban boncolgattam a témát.)

Szerinted melyek egy rendben lévő élet külső ismérvei? Honnan tudhatod, hogy valaki lelkileg, szellemileg rendben van? Onnan, hogy egészséges? Onnan, hogy boldog párkapcsolatban él? Onnan, hogy hosszú életű? Onnan, hogy anyagi bőséget tud felmutatni? Onnan, hogy azt a munkát végzi, ami a szíve vágya? Igen, hamar rávágnánk ezekre a kérdésekre az igen választ, főleg akkor, ha elhittük az ezo-spiri csiribiri hitrendszereket. Teljesen, száz százalékig biztos lehetsz benne, hogy a felsoroltak hiánya azt jelenti, hogy valaki nincs tökéletesen rendben odabent? Ez ugyanis azt jelentené, hogy egy beteg, egyedül élő, szerény anyagiak között lévő, 55 évesen meghaló, az „ideálistól” eltérő testű ember soha, de soha nem lenne képes rendben lenni lelkileg és szellemileg? Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez így van kitalálva?

Mi zajlik benned, ha elhiszed azt a gondolatot, hogy mind ezen külső jegyek megléte bizonyítja azt, hogy Te odabent rendben vagy? Frusztrált vagy, elkeseredett, utálod és okolod magadat, lenézed magad, isteníted azokat, akiknek sikerül mindez, és folyamatosan erőszakolod a Valóságot, és ez által szünet nélkül erőszakolod saját magadat. Hol érzed a testedben ennek az önerőszaknak a jelzését? A gyomrodban, a szívedben, a torkodban, a fejedben, az egész testedben? Legszívesebben sikítanál és feladnád? „Nekem még ez sem jár az élettől. Valami nagy gond van velem. Soha nem fog sikerülni. Már évek óta ezen dolgozom, és semmi. Belefáradtam. Nincs ennek az egésznek semmi értelme.” Hát így nincs is. Gondolod, hogy az a belső békéhez vezető út, ha foggal-körömmel ragaszkodsz ezekhez az elképzeléseidhez? Persze abbéli félelmedben, hogy ha nem ragaszkodnál hozzájuk, akkor sosem kapnád meg ezeket a dolgokat. Teljesen biztos lehetsz benne, hogy a mentális ragaszkodással, és a jelen pillanat valóságának való ellenállással fogod megkapni, amit szeretnél? Ezen a kérdésen nagyon, de nagyon fontos nyitott elmével elmeditálnod, mert itt a békéd kulcsa.

Ha ellenállsz a jelen pillanat valóságának, ha harcolsz, és egy jövőbe vetített gondolattal próbálod vigasztalni magadat vélt szerencsétlenségedért, akkor totálisan beszűkülsz. Egy bezárt és lelakatolt elmével és szívvel éled az életet, szenvedsz és kínlódsz. Szerinted milyen esélyed van észrevenni a felbukkanó lehetőségeket, ha ki sem látsz az ellenállásodból. „Na, ez biztos nem lehet az. Ez nem úgy néz ki. Ez a szokásos szarság, amivel már annyiszor találkoztam. És már nagyon UTÁLOM!!!” Nem lehetséges, hogy épp a kincset nézed kakinak ebben a mentális állapotban? Be tudod azt fogadni, hogy MINDEN ÉS MINDENKI KINCS az életedben? Csak épp nem úgy néznek ki, mint ahogy Te azt előírnád nekik.

Ki lennél a gondolat nélkül, hogy a belső rendedet bizonyos külső körülmények megléte bizonyítja? Kérlek, csukd be a szemedet, és mélyedj el ebben a kérdésben. Nézd magadat a mostani életedben, ahogy pont ugyanazt az életet éled, pont ugyanazokkal az emberekkel, csak nincs ott az a gondolat, hogy ebben a pillanatban bárminek is máshogy kéne kinéznie. Hogyan állsz magadhoz és másokhoz, a munkádhoz, az anyagi helyzetedhez a gondolat nélkül? Mikor van nagyobb energia, derű, cselekvési vágy benned: ha elhiszed a gondolatot, vagy ha nem tudod elhinni? Itt az elme egész működésének a trükkje. Hiedelmeinkkel általában pont az ellenkezőjét érjük el, mint amit szeretnénk. Illetve pont a hiedelmeink gátolnak meg minket abban, hogy meglássuk azt, ami ott van az orrunk előtt, mert elhitt gondolataink folyamatosan a hiány filmjét vetítik elménk vásznára. Az elmének az a feladata, hogy bebizonyítsa neked, hogy amit hiszel, az igaz! Ezt csak akkor tudod megtapasztalni, ha végigcsinálod a Munkát, addig csak hitetlenkedni, fújjogni, félni, kifogásokat, és újabb magyarázatokat keresni vagy képes.

Légy békés innen, ahol most vagy. A belső békéd minden pillanatban elérhető, és rendelkezésre áll. Nem kell x-ből y-ba eljutni, hogy „megkapd”. Nem kell évekig szenvedni, hogy „kiérdemeld”. Nem kell külső körülményeket „bevonzanod”, hogy valódi önmagad csodás szeretetteliségét élhesd. Ha azonban nem vagy hajlandó átkukucskálni a falon, amit köré építettél, akkor örök szenvedésre ítéled magad. Katie ezt valahogy úgy fogalmazza meg, hogy „Üdv a Pokolban.” Üdv hiedelmeid poklában. Te meddig kívánsz még szenvedni és küzdeni?

„Teljesen biztos lehetsz abban, hogy az a legfelsőbb jó számodra, ha művész leszel? Hogyan reagálsz, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Nem vagy hajlandó elégedett lenni egy ennél alantasabb munkával, és aztán, ha kapsz végre valami állást, akkor szívből utálod, mert azt hiszed, hogy csak valahogy túléled addig, amíg majd végre már a művészkedésnek szentelheted magadat. Vagyis folyton a jövőben élsz, és sosem vagy jelen az életedben. Ki lennél a gondolat nélkül, hogy neked művészként kell karriert befutnod? Földre szállt angyalka lennél, akár hamburgert sütsz, akár padlót sikálsz. A kedvenc pozíciómban lennél: a szolgáló pozíciójában.” (Byron Katie)

Üdv a Földi Mennyországban. Az ajtó bármikor nyitva áll. Merd megnyitni az elmédet, a szívedet; MERJ NEM TUDNI. És szeresd, ami éppen van. Mert pont erre van szükséged az ébredéshez.

„Ha az elméd tiszta, akkor akár ebben a szent minutumban kisétálhatsz az ajtón, barátok, munka, család, pénz, minden nélkül, és totális boldogságban élhetsz. A Paradicsomban képtelen vagy nem bőségben élni. A hiedelmeken túli csendben minden tudott: hogy hova menj, mit csinálj, és mikor. Minden. Én úgy élek, hogy soha többet nem kell tudnom semmit – soha.” (Byron Katie)

Aktuális ÖnMunka Tréningek:

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? - 5 estés ÖnMunka Tanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – Kezdőknek és Haladóknak (Február 11-től)

Részletek: http://kincsamivan.hu/programok.html

Tiszta Kommunikáció Tematikus ÖnMunka Tréning Február 19.

Az egynapos tréning témakörei:

• A Nemet Mondás Művészete
• A Kérés Művészete
• A Kritika Fogadása
• A Nyílt Véleményközlés
• Az Empatikus Hallgatás Művészete

A Lenézési - Felsőbbrendűségi Faktor

Az elmúlt években az láttam, tapasztaltam az Önkeresők (hívjuk így) körében – és én is vastagon benne voltam ebben -, hogy pont arra használjuk a keresésünket, amire minden mást is az életben: az elkülönülésre, a kitűnésre, az egónk hizlalására. Egy újabb identitást gyártunk abból, hogy mi már ezt, meg azt megéltünk, megtanultunk, megértettünk, mi vagyunk azok, akik komolyan dolgozunk magunkon, és azok, akik nem így tesznek, lesajnálni valók. Teljesen érthető, hogy ez így zajlik, hiszen mindannyian ugyanarra az alapra építkezünk: pici gyerekként elhitt hiedelmeinkre. És életünk egyik legkorábban magunkévá tett hiedelme az, hogy „Különlegesnek kell lennem.”

         Szeretném, ha ma átgondolnád velem, mi a következménye annak, hogy már szinte a bölcsőben elhisszük ezt a gondolatot. Kérlek, légy nagyon őszinte magadhoz, így olyan rétegeidre láthatsz rá, amik sok-sok fájdalmat okoznak neked a mindennapjaid során. Fontos előrebocsátani, hogy mindezt ártatlanul hittük el; nem tudtuk máshogy csinálni, egyszerűen csak „hívők” lettünk. Különlegesség-hívők – többek között.

Először is gyűjtsd össze egy papíron, szép csendben, magadba mélyedve, hogy életed során milyen módokon próbáltál különleges lenni – kitűnni, más lenni, mint a többiek. Jó, ha csukott szemmel visszautazol kiskorodba: nézd végig az életedet, kezdve legkorábbi emlékeidtől, hogy mikor, hol, kikkel hogyan viselkedtél, mit tettél azért, hogy te más, több, jobb, megfelelőbb, különlegesebb legyél, mint a többiek. Vagy éppen rosszabb, renitens, lázadó, „nehogymárolyanlegyekmintők”: ez dettó ugyanaz. Óvoda, szomszéd gyerek, iskola, barátok, első szerelmek, szülőkkel, testvérekkel kapcsolatos „vetélkedés”. Keress, keress, keress: minél őszintébb vagy magadhoz, minél kíváncsibb vagy saját magadra, annál könnyebben „ugranak elő” a különlegesség képei a múltból. Ezt a folyamatot úgy hívjuk, hogy szemtanúi vagyunk saját magunknak, ráébredünk arra, miként is éljük az életünket.

         Ha bevállalósabb vagy, akkor vedd szemügyre jelenlegi életedet: hogyan műveled a különlegesség „tudományát” mostanában? Nőként, férfiként, gyerekként, szülőként, alkalmazottként, főnökként, vásárlóként, állampolgárként, magyarként, fideszesként, emeszpésként, spirituálisként, hívőként, nem hívőként, buddhistaként, orvosként, tanárként, lakótársként, budapestiként, vidékiként, stb. stb. stb. Hogyan próbálsz kitűnni? Főleg a „lenézési faktorra”, vagy a felsőbbrendűségi érzésedre hívnám fel a figyelmedet. Te kiket nézel le, kikkel kapcsolatban gondolod magadat felsőbbrendűnek?

Nézzük végig a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal, mi is történik, ha elhisszük azt az ősi hiedelmet, hogy „Különlegesnek kell lennem.” Előre bocsátom, nagy bátorság kell ennek a hiedelemnek a megkérdőjelezéséhez (is), hiszen egyik legmélyebben beépült identitásunkat birizgáljuk meg. De ha kíváncsi vagy, mi rejlik ez alatt az álarc alatt, tarts velem, és jó mélyen menj bele a kérdésekbe. Szóval,

1. Igaz ez, hogy különlegesnek kell lennem? - Igen vagy nem. Vedd észre elméd azonnali magyarázkodását. Csak az igen vagy a nem válasz elfogadható. Amúgy nem a Munkát végzed, hanem a szokásos történeteidet gyártod.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy nekem különlegesnek kell lennem? - Igen vagy nem.

3. Mi zajlik bennem, hogyan élem az életemet, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy különlegesnek kell lennem?

- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem?

- Hogyan bánok másokkal, hogyan viszonyulok a többi emberhez? Miket gondolok róluk? Jó érzés ez?

- Miket gondolok magamról?

- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot?

- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy nekem különlegesnek kell lennem?

- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy nekem különlegesnek kéne lennem? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és az emberekkel?

Nézzük a Megfordításokat:

+ Nem kell különlegesnek lennem.

Keress három konkrét példát az életedből, amikor az volt igaz, hogy minden jól van úgy, ha te nem vagy különleges. Fontos, hogy időt adj ennek, a példák hamarosan maguktól felbukkannak az elméd képernyőjén.

+ Átlagosnak kell lennem.

Ez ránézésre nagyon hasonlít az előzőhöz, de talán más példákat találsz így. Amikor kifejezetten azt szeretted, hogy átlagos vagy, így volt jobb, így jártál jobban, így úsztál meg valamit, ilyesmiket keressél. Három példát, ha lehet.

Ennek az állításnak nincs több megfordítása. Valamikor csak egyetlen, valamikor 5-6 megfordítást is tudunk találni.  A lényeg, hogy megnézzük, van-e annyira igaz a megfordítás, mint az eredeti, vagy tán még igazabb. És ezt csak akkor tudod megmondani, ha megkeresed a példákat az életedből. Először az elme nehezen engedi az ellenkező példák felismerését, hisz ez veszélyezteti a pozícióját, de aztán beleszeret a folyamatba, és egyre nyitottabb, kíváncsibb lesz. Ha rendszeresen végzed a Munkát, vagyis vizsgálod meg a gondolataidat, akkor eljutsz oda, hogy a gondolatok majd csak átúsznak az elméden, és te már nem fogod elhinni őket. Mivel nem a gondolattal van probléma, ő csak úgy van, nem te csinálod, ő csak addig jön, amíg szükség van rá ahhoz, hogy magadra ismerhess. A probléma ott kezdődik, ha elhiszed a gondolatot, ha belecsimpaszkodsz. Onnantól kezdve ezt a kivetülést fogod látni a világban.

Egyetlen problémád van: hogy elhiszed a gondolataidat. Figyelj! Semmi, semmi, semmi nem igaz abból, amit hiszel. Ha nem hiszed, járj utána. Mert ezt elhinni nem lehet, csak megtapasztalni. Megtapasztalás nélkül pedig csak találgatni.

Végezetül néhány alapidézet Katie nénitől:

„Azt szeretnéd, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?”

„Ki lennél a gondolat nélkül, hogy mindenképpen benyomást kell tenned?”

„A gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk okozza a szenvedést.”

„Vagy elhiszed, amit gondolsz, vagy megkérdőjelezed; más választásod nincs. Az utóbbi révén szeretetteljes emberré válsz.” (Byron Katie)