Hektor Halála, Avagy Pillanatkép Katie és Stephen Életéből

Egy aranyos bejegyzés Katie blogjáról:

Rengeteg levelet kapok, melyben a Stephenhez fűződő kapcsolatomról és a házasságunkról kérdeztek. Hadd osszak meg veletek egy tipikus pillanatot az életünkből. Az idő nagy részében csendben vagyunk, és imádom azt a könnyedséget, ahogy az öröm eggyé olvad a csenddel.

Stephen: „Kész a saláta. Kóstold meg, elég-e rajta az öntet.”

Néhány perccel később...

Katie: „Hogyan telt a reggeled?”

Stephen: „Kitűnően. Hektort megölték.”

Sokan tudjátok Stephenről, hogy költő és klasszikus művek fordítója (melyek mindegyike szerepelhetne az általam ajánlott olvasmányok listáján, ha lenne ilyen listám). Nemrég fejezte be Homérosz Iliászának fordítását, ami októberben kerül a boltokba.

Katie: „Képzeld, mi lett volna, ha a háborúskodás helyett Munkázással töltötték volna azokat a hosszú éveket!”

Stephen: „Hát, nekik biztos jobb lett volna, nekünk viszont akkor nem lenne Iliászunk. Személy szerint én nem támogatom az erőszakot, kivéve, amikor nagyszerű irodalmi művekben szerepel.” (szünet) „És hogyan telt a te reggeled?

Katie: „Ez a legfinomabb saláta, amit eddigi életemben ettem!”

Hát, ennyi. Milyen az élet Stephennel? Annyira, de annyira izgalmas!!!

Te Milyen „Szent Hiedelmed” Nevében Háborúzol?

Ma egy rövid Katie audio felvétel magyar fordítását ajánlom figyelmetekbe a „szent vallásainkról”, „szent háborúinkról”, és „Istenről”, ahogy azt a Munkában használjuk. Ezek sokakat zavaró szavak, ezért először a Katie-féle megközelítést tisztázzuk:

„Isten” Katie megfogalmazásában:

Semelyik vallás istenét nem értjük alatta. Isten a Valóság másik elnevezése.

„Én Istenre azt a szót használom: Valóság. Azért nevezem a valóságot „Istennek”, mert a Valóság az úr. Egyszerűen az, ami van. Az utolsó történet: Isten minden és Isten jó.” (Byron Katie)

„Vallás” Katie megfogalmazásában:

A vallásaink azok a szent hiedelmeink, melyeknek teljesen elköteleződtünk, és melyekhez teljesen tudattalanul ragaszkodunk. Amíg felfedezetlenül és megvizsgálatlanul élnek bennünk, addig gondolati, érzelmi és fizikai rabságban vagyunk. A Munka ezeknek a megkérdőjelezéséről szól. Ez a szabadsághoz vezető út.

És akkor a Katie-szösszenet:

Amit hiszel, az a vallásod. Vallásos odaadással köteleződsz el a hiedelmeid mellett. És ebben az elköteleződésben már nem marad hely a Valóság/Isten számára. Ez a te Istened – amit hiszel. Az életed pedig az elmédben elraktározott vallásos elköteleződések megvédelmezéséről szól. Attól félsz, hogy ha nem védelmeznéd a vallásodat, megszűnnél létezni.

Ezért van az, hogy amikor elkezded megkérdőjelezni a vallásos odaadással védelmezett hiedelmeidet, akkor nincs könnyű dolgod. Az egész eddigi életed tűnik el, az összes identitásod, szereped, szép sorjában. Mintha szétesne az eddig ismert világod.

Hallottad már azt a kifejezést, hogy „Ne szórakozz a másik ember vallásával”? Amikor kétségbe vonod azt, amit a másik ember hisz odaadó vallásossággal, akkor rád fog támadni. Háború kezdődik. Ki kezdte a háborút? Te. Hisz belekontárkodsz az ő univerzumába. Nem is történhet más, mint hogy rád ront.

Úgy bizonyosodhatsz meg minderről, hogy amikor valaki a te hiedelmedet piszkálja meg, akkor megfigyeled, hogyan kezdesz érvelésbe, magyarázkodásba, védekezésbe. Lehet, hogy csendben, önmagadban, de az is lehet, hogy hangot adsz neki. És minden alkalommal, amikor magadban vagy hangosan védekezel, az érzéseid azonnal tudatják, veled, hogy háborúba kezdtél. Ilyenkor a saját vallásodért szállsz harcba, és minél erősebb érzelem jelenik meg benned, illetve minél tüzesebben harcolsz, annál erőteljesebben ragaszkodsz az adott „hittételedhez”. Mindez pedig felhívja a figyelmedet arra, hogy „kiestél” valódi természetedből, a szeretetből. Saját valódi természeted ellen harcolsz, ebből ered az összes stressz és feszültség. (Byron Katie)

Felfrissítésre ajánlom még ugyanebben a témában, gyakorlatiasabb megközelítésből ezt a tavalyi bejegyzést:

A Legnagyobb Akadály: Én Tudom

http://onmunka.blogspot.com/2011/05/legnagyobb-akadaly-en-tudom.html

2-napos Hétköznapi ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. május 14-15.

Jelentkezési határidő: április 13. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Byron Katie Videó A Négy Kérdésről

Örömmel jelentem, hogy elkészült az első Byron Katie videó magyar feliratozása, rendszeres blogolvasónk, Kedves Arany, igen hathatós segítségének és villámgyors akciójának következtében. A szövegért engem szidjatok, a feliratozásért őt dicsérjétek. :) Köszönöm, Arany! Elképzelhető, hogy kicsit lassan indul el a videó, legyetek türelemmel.

Munka-Meditálj Magadért És Egy Új Világért

A Munka meditáció. Több értelemben. Egyrészt, amikor feltesszük a kérdéseket, akkor magunkba merülünk és várunk. Várunk, hogy a válasz felbukkanjon az ismeretlenből. Nem a jól ismert válasz az oly jól ismert jól-tudom elménkből, mely a másodperc töredéke alatt sorolja a bizonyítékokat és a magyarázatokat, és rögtön védekezni is kezd. A válasz, amire a Munkát végző vár máshonnan bukkan fel, mélyebbről, a nem-tudásból. Ezt a választ csak csendben lehet meghallani, meditatív állapotban.

Másrészt a Munka meditáció hatását tekintve is. Hisz az elme „kilengéseit” az elhitt gondolatok okozzák, ezek rángatnak ki minket békés, nyugodt állapotunkból. Ha a Munka négy kérdésével és a megfordításokkal megkérdőjelezzük stresszes, félelemmel teli gondolatainkat, akkor nem lesz minek felzaklatnia az elmét: a stresszes gondolatok elhagynak, és marad egy letisztult, kreatív rezgésű tudatállapot. Ahogy Katie fogalmaz: folytonos meditáció.

Ma néhány kérdés-választ fordítottam le egy Byron Katie-hez intézett levélből, melyben a levélíró arról faggatja Katie-t, milyen hatásai lehetnek a Munka meditációként való végzésének a világunk, az emberiség helyzetére. Olvassátok, meditáljatok rajta, és végezzétek a Munkát. Magatokért. És ez automatikusan kihat az Egészre.

1. Miért vesszük egymást semmibe, miért nem tiszteljük a világot, melyben élünk?

Elhiszünk egy gondolatot, feltételezzük, hogy a gondolat igaz, és aztán a gondolat alapján cselekszünk. A harag, a depresszió, a függőségek, a szomorúság, a magunkat és másokat bántó szavak, az önző és durva tettek mind-mind azok a hatások, melyeket gondolat-hívőkent el kell szenvednünk. Mindennek a kiindulási oka az elhívő elme.

Nézd csak meg, milyen gondolatokat hiszel: „Nem vagyok fontos neki,” „Nincs igaza,” Óvatosnak kell lennem,” „Tudnom kell, mi fog történni,” „Az embereknek nem kéne hazudniuk,” „Az élet veszélyes,” „Nem kellett volna elhagynia,” „Nem vagyok elég jó.” Amikor elhiszed ezeket a gondolatokat, szenvedsz, amikor mélyen megkérdőjelezed őket, akkor elkezdesz ráébredni a valóságra, és a valóság mindig kedves. Valójában a mennyország itt van a földön.

A Munka megmutatja, hogyan férjünk hozzá ahhoz az oly ragyogó, szeretetteljes, egyszerű és kedves, mindannyiunkban meglévő tudáshoz, mellyel minden értelmet nyer. A négy kérdés használata azt jelenti, hogy visszacsináljuk, érvénytelenítjük az emberiség összes szenvedését és erőszakosságát okozó hiedelmünket, melyeket az idők kezdete óta hordozunk kollektíven. Amikor megérted az elme működését, a belső igazságokat nem tudod majd többé elfojtani, elnyomni vagy felülírni. Arra kérlek, hogy ne hidd el a szavaimat, hanem végezd a munkát, és teszteld ezt le saját magadnak.

2. A Munka végzése hatással lehet-e arra, ahogy mi emberek egymással bánunk, például a faji előítéletek, gyűlölködés, agresszió, vagy a családok, társadalmi csoportok és nemzetek közötti háború tekintetében?

Teljes mértékben. Végezd a Munkát, férj hozzá a belső bölcsességedhez, figyelj jól, ahogy megkérdőjelezed az igaznak vélt gondolataidat, és engedd, hogy meghalld azokat a válaszokat, melyek véget vetnek a saját előítéleteidnek, gyűlöletednek, öngyűlöletednek, a magaddal és másokkal szembeni agressziódnak. Kérdőjelezd meg az ítéleteidet, és vess véget az elmédben dúló háborúnak, ami pedig véget fog vetni a családodban, a népedben és a világban dúló háborúknak. A saját elméd önmagával dúló harca az egyetlen befejeznivaló háború, az egyetlen, melyet módodban áll felszámolni. Amíg nem fejezed be ezt a belső háborút, amíg nem érted meg, hogy csak te tudsz véget vetni neki, addig a világi háborúknak sem lesz sosem vége. Felelős vagy a világért, melyben élsz; rajtad kívül senki más nem tud véget vetni az erőszaknak.

3. A Munka végzése hatással lehet-e a globális szegénységre, vagy a szegénységet létrehozó gazdasági és politikai rendszerekre?

Igen, mert a félelem szegénységet teremt. Meditálj a Munkával, világosítsd meg az elmét, és számold fel az összes szegénységet, háborút, veszteséget, szomorúságot, éhséget, és a szenvedés valamennyi formáját okozó félelmeidet. A te megvilágosodottságod a világot gazdagítja, és amikor a Munka kérdéseiben meditálsz, akkor félelemmentessé válsz. A megvilágosodott elme kedves elme, nagylelkű elme, a létezés félelemmentes állapota, mely állapottal semmi nem kelhet versenyre, és semmi nem is szüntetheti azt meg. Ebben a megvilágosodott állapotban egyszerűen csak adni tudunk, mert nincs másra szükségünk, mint szolgálni az épp szolgálnivalót, és mindig teljesen tisztán ott van előtted, mit kell épp szolgálni, és félelelemmentesen teszed azt, ami a hiedelmeken túl megtehető.

4. Segíthet-e a Munka a világ problémáinak megoldásában? Például, a Munka-meditáció rendszeres végzése eredményezhet-e akkora tudatosság változást, hogy az jelentősen megváltoztatja a jelenlegi valóságunkat?

Természetesen! Amikor te megváltozol, az egész világ megváltozik. Vagyis: csak tőled függ.

5. Mit tehetünk mi egyenként azért, hogy a világunk összetartóbb, gondoskodóbb hellyé váljon?

Minden nap végezz el egy Munka meditációt egy stresszes gondolatodra. Amikor a harmadik kérdésre várod a válaszokat, várd meg, hogy az összes negatív reakciód, érzelmed a felszínre bukkanjon, mielőtt még továbblépnél a negyedik kérdésre. Így mindent szép sorban megláthatsz, amit egyelőre még nem akarsz látni. A napi Munka meditáció mellett minden nap tegyél három jócselekedetet név nélkül. Ha bárki rájön, hogy te tetted, akkor kezdd elölről. Ha ezt a gyakorlatot a Munkával együtt végzed, akkor a legeslegnagyobb ajándékot fogod megkapni: visszakapod saját magadat, s ez a legkedvesebb, leggondoskodóbb ajándék, amit csak kaphatsz és adhatsz. Te vagy az, akire egész életedben vártál. Te vagy életed szerelme, az első, az utolsó, az egyetlen, aki valóban megismerhet.

A Személyiség Nem Szeret… Mindig Akar Valamit

„A személyiség gyűlöli a kritikát és imádja az egyetértést. Igazából, a személyiség számára a szeretet semmi több, mint egyetértés. A kapcsolat annyit jelent, hogy két ember egyetért egymás történeteivel. Ha egyetértek veled, szeretsz. De abban a percben, ha nem értek veled egyet, ha megkérdőjelezem valamelyik szent hiedelmedet, az ellenségeddé válok.” (Byron Katie)

A mai bejegyzést főként az elmúlt hétvége 3-naposainak ajánlom, nagy-nagy szeretettel. Ez egy olyan fejezet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből, ami számos ponton illeszkedik a hétvégi megtapasztalásaitokhoz, kérdéseitekhez, felvetéseitekhez. És, természetesen a blog összes többi olvasóját is szeretettel hívom meg ennek a csodás, igen átfogó fejezetnek az elolvasására.

Öröm 31 - A fegyverek a félelem eszközei.

A védekezés a háború első lépése. Régebben, ha valaki azt mondta nekem, „Katie, nem figyelsz rám”, én rögtön berzenkedni kezdtem ez ellen, és így feleltem, „Dehogynem figyelek! Hogy merészelsz ilyet állítani?!? Hát, kinek gondolod te magad? Én igenis figyelek!” És mindeközben nem vettem észre, hogy pont én háborúztam azáltal, hogy védtem magamat. És persze én voltam az egyetlen személy, akinek lehetősége volt ezt abbahagyni. A háború befejezéséhez nem két emberre van szükség; csak egyetlen-egyre.

            A személyiség gyűlöli a kritikát és imádja az egyetértést. Igazából, a személyiség számára a szeretet semmi több, mint egyetértés. A kapcsolat annyit jelent, hogy két ember egyetért egymás történeteivel. Ha egyetértek veled, szeretsz. De abban a percben, ha nem értek veled egyet, ha megkérdőjelezem valamelyik szent hiedelmedet, az ellenségeddé válok; az elmédben máris elváltál tőlem. Aztán pedig elkezded keresgélni azt a számtalan indokot, hogy vajon miért is van igazad, és a fókuszod magadon kívül marad. Amikor kifelé fókuszálsz, és azt hiszed, hogy a problémádat egy másik ember okozza, nem pedig az a történet, amihez épp ragaszkodsz az elmédben, a saját áldozatoddá válsz, a helyzet pedig reménytelenné válik.

            A partnered a tükröd. Azon kívül, ahogy érzékeled, még csak nem is létezik számodra. Ő az, akinek te látod, és végső soron ez megint csak te saját magad vagy. Újra és újra csak te és te és te, ily módon pedig vak maradsz saját magadra, igazolva érzed magad, és totálisan elveszve. Azt hinni, hogy a partnered bármi más lenne, mint a saját kitükröződésed, fájdalmas. Vagyis, amikor bármilyen hibát fedezel fel benne, biztos lehetsz benne, hogy az a te saját hibád. A piszoknak a te gondolkodásodban kell lennie, hisz te vetíted azt ki. Mindig te vagy az, akinek az adott pillanatban minket ítélsz. Kivétel nélkül. Te vagy a saját szenvedésed; te vagy a saját boldogságod.

            Nem tudsz valódian kapcsolódni a partneredhez, amíg meg nem szabadulsz attól a hitedtől, miszerint szükséged lenne tőle valami olyasmire, amit ő nem ad meg neked. A párod semmi olyasmit nem tud tenni, amivel megakadályozná, hogy szeresd. Az egyetlen mód az elvesztésére az, ha elhiszed, amit róla gondolsz. Egész addig egy vagy a partnereddel, amíg el nem hiszed, hogy egy bizonyos módon kéne kinéznie, adnia kéne neked valamit, másmilyennek kéne lennie, mint amilyen. Valójában így válsz el tőle. Ilyenkor a fejedben máris véget vetettél a kapcsolatotoknak.

             Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor jobb fizikailag távozni. Ha mondjuk a férjed ver, kérdőjelezd meg a gondolataidat azzal kapcsolatban, hogy miért maradsz mégis vele. Amikor megvilágosítod magadat az igazságra, rájöhetsz, hogy az egyetlen épelméjű döntés az, ha elhagyod. Nem kell félni, keserűnek vagy mérgesnek lenni ahhoz, hogy véget érjen egy házasság. Vagy, ha még nem állsz készen elhagyni, akkor maradj benne a házasságban, csak sokkal nagyobb tudatossággal arról, hogyan erőszakoskodsz magaddal, amikor megengeded neki, hogy veled erőszakoskodjon. Ez hasonlít ahhoz, amikor egy kertkapura kiírják: A KUTYA HARAP. Ha egyszer mész be a kertbe, és „megharapódsz”, akkor a kutya harapott beléd. Viszont ha másodszor is besétálsz a kertbe, és „megharapódsz”, akkor te haraptad meg saját magadat. Ha ezzel tisztába jössz, az mindent megváltoztathat. Megvizsgálod az elmédet, és rájössz, hogy végső soron senki sem árthat neked – csak te tudsz ártani saját magadnak. És meglátod, hogy 100%-ig te vagy felelős a saját boldogságodért. Ez pedig nagyon jó hír.

            Tegyük fel, hogy a férjem szerelmi viszonyt folytat egy másik nővel, és ez nekem nem tetszik, akkor azt mondanám neki, „Kedvesem, megértem, hogy viszonyod van, és azt figyeltem meg, hogy amikor a másik nővel vagy, akkor valami bennem elkezd tőled eltávolodni. Nem tudom, mi ez, csak annyit tudok, hogy így van; ez a te tőlem való elmozdulásodat tükrözi, és szeretném, ha tudnál erről.” És aztán, ha még mindig folytatja a viszonyt, és szívesebben tölti az idejét egy másik nővel, megfigyelném magamban, ahogy eltávolodok tőle, és ha elhagynám, azt akkor sem haraggal tenném. Semmit nem tehetek azért, hogy vele maradjak, és semmit nem tehetek azért, hogy elváljak tőle. Nem én vagyok ennek a műsornak a rendezője. Vele maradhatok, vagy el is válhatok tőle a teljes szeretet állapotában, és átfuthatna a fejemen, Hát ez lenyűgöző; megígértük egymásnak, hogy mindig együtt maradunk, és most elválok tőle, és valószínűleg csak nevetnék, és örülnék, hogy megvan neki, amit akart, majd tovább lépnék, mert nincs bennem háború. Egy másik nő ugyanakkor úgy válik el a férjétől, hogy „Nem kellett volna viszonyt kezdenie”, „Megbántott”, „Nem is érdemel meg engem”, „Megszegte az ígéreteit”, „Szívtelen”. Az elmozdulás mindkét esetben ugyanolyan; az egyetlen különbség a történet. Az utazást mindkét esetben meg fogod tenni. A kérdés csupán annyi, hogyan távozol: rugdosódva és sikítozva, vagy pedig méltósággal, békében, nagylelkűen? Ezt most nem tudod diktálni, nem tudod megjátszani, nem tudsz spirituálissá vagy szeretettel telibbé válni. Légy csak őszinte, és kérdőjelezd meg a gondolataidat. Aztán, végül, amikor az ismerőseid azt mondják, „Ajj, de szörnyű ez a válás dolog”, azt válaszolhatod, „Megértem, hogy így látjátok, de nekem nem ez a tapasztalásom róla.”

            Nem két emberre van szükség ahhoz, hogy egy házasságban véget érjen a háborúskodás; csak egyre. És ha mindketten befejezik a háborúskodást, akkor az élet még kétszer olyan széppé válhat.

            Hazaérek munkából, kinyitom a frizsider ajtaját. A kedvenc nasim ott vár rám. Pontosan emlékszem, hova tettem: a felső polcra, jobb oldalra… Nincs ott!!! Megette!!! Kuncogni kezdek magamban. Nincs semmi olyan stresszes gondolat bennem, hogy „Milyen figyelmetlen alak, hisz tudta, hogy az enyém, és annyira vártam már, hogy megehessem, ő meg az egészet elrontotta.” A gondolat támadása. Ha ilyesmik jutnának eszembe, én meg jól elhinném az egészet, jól elkezdenék haragudni Stephenre. A valóság pedig annyi, hogy rögtön tudom, jobb nekem, hogy ő ette meg a nasit. Igazából még örülök is, hogy megette. És csak mosolygok. Lehet, hogy a vásárlás időpontjában még nem voltam tudatában, de most kiderült, hogy neki vettem. Boldogan konstatálom, hogy milyen figyelmes vagyok. És magammal is törődök, hogy így tudom látni az eseményeket.

            Amikor Stephen hazaér, elmesélem neki. Jót kacagunk. Azt mondja, nem gondolta, hogy a nasit magamnak vettem. Mondom neki, mennyire örülök, hogy ő ette meg, és megkérem, hogy legközelebb először kérdezze meg tőlem, hogy tényleg neki szántam-e. Egyetért. Tisztában vagyok vele, hogy lehet, hogy eszébe fog jutni, de az is lehet, hogy nem. Izgatottan figyelem, hogy a tervem hogyan hiúsult meg a valóságban. Elképzeltem, hogy én fogom megeszegetni a nasit, ehelyett azonban valami még édesebb történt.

(Byron Katie, A Thousand Names for Joy – Az Öröm Ezer Neve)

 

A Nagy Büdös Helyzet

Nem az a lényeg, hogy mások megértsenek bennünket, hanem, hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa. (Byron Katie)

 

A mai levelezés egyik szerzője külföldön él, nem javítottam ki a hiányzó ékezeteket, azt mondta, szerinte így is érthető mindannyiunk számára. A levelezőtárs a válaszaimmal én vagyok. Ez egy hihetetlenül erőteljes levélváltásra sikeredett, mindenképp olvasd el a végéig.

Kedves Andi!

A parom par honapja belevetette magat az allat,- es kornyezetvedelembe.  A tema feneketlenul szerteagazo, ezert a Facebook es internet reven VEGTELEN folyamban fer hozza  az errol  szolo anyagokhoz:  videok, cikkek, esettanulmanyok.  Sebesult elefantok, kivagott esoerdok, tulnepesedes,  talajszennyezettseg, orvvadaszat, ehinseg,  Fukushima……tenyleg vegtelen a sor.   A munkaja pedig nagyon alkalomszeruen ad neki elfoglaltsagot,  igy  az alvason kivul minden idejet ezzel tolti azaz napi  16 orat.

A  hetvegen megnezett es nekem is megmutatott egy cirkuszi elefant utes-vereserol szolo kepsort.

Majd kozolte, hogy o kesz sajat kezevel kioltani annak az embernek az eletet, aki ezt csinalja egy kiszolgaltatott, artatlan allattal, aki meg vedekezni sem tud.  (Parom velemenyei jellemzoen szelsosegesek:   KOS napjegy.)

Kesobb tovabb beszelgetve azt is kozolte, hogy  nem is banja ha nem el o tul sokaig, mert ez a foldi elet kiabrandito.

Es hogy feltegye szamomra a koronat a napra, ezt az egesz kornyezetvedelmi kerdest beagyazta az o politikai-gazdasagi nezeteibe.    Avagy a vilag minden gondjat a jelen gazdasagi-politikai vilagrendje  okozza.  Sajnos a helyzet javitasara semmi mas mod nincs, mint ezen emberek bortonbe dugasa illetve halalra itelese.  A halalra azert van szukseg, mert  a TOMEG szamara ezek az emberek szimbolumok, es mint szimbolumoknak bukniuk kell.  Mint ahogy a monarchiak letunesekor a kiralyi fejeknek szuksegszeruen hullaniuk kellett.  Es o ennek megtortenteert harcol es aktivkodik nap mint nap, hogy emberek milliardjai szabaduljanak fel  a csupan par millio embernek hasznot hozo jelenlegi vilagrendbol.  O ezert kesz meghalni. 

En pedig nemhogy tamogatnam ot, es vele harcolnek, hanem meg nyavalygok is.

Hogy  miken nyavalygok:

-           Hogy a parom nem iszik, nem eszik, egyetlen beszedtemaja ez  immar   3 honapja

-          Engem meg se kerdez hogy velem mi van, mert ezekhez a globalis problemakhoz kepest SEMMI jelentosege nincs, hogy nekem milyen napom volt

-          Ha nem mondok semmit valamilyen felvetesere (mert mondjuk meg sokkos allapotban van az erzekeny lelkem valamilyen ellentmondast nem turo nyilatkozatatol)  akkor „engem nem erdekel sem az amit o csinal,  sem a vilag sorsa es megmentese“

-          Ha valamire visszakerdezek, mert az o logikaja nem a sajatom, es nem vilagos szamomra 20 mondatbol az o egesz vilaglatasa  akkor „nem ertek semmit, o csak feleslegesen tepi a szajat.“  

-          Ha netan nem ertek egyet valamivel, es elmondom a sajat velemenyemet, akkor  „ en mindent jobban tudok, en mindenkinel okosabb vagyok, en ovele sosem ertek egyet“

-          Ujabban ossze vagyok hasonlitva azokkal a komplett ismeretlenekkel, akikkel a Facebook-on megosztja ezeket az anyagokat, es kozli velem, hogy „kiabrandito, hogy azokkal az emberekkel tobb mindenben egyetert, mint velem“

-          A temakbol adodoan a parom kedve vagy depressziv, vagy atmennek humorizalasba es jokat szorakozik, nevetgel.  Ilyenkor mondjuk legszivesebben a pofajaba vagnam, hogy „dehogy akarsz te vilagot menteni.  Csak a szorakozas egy modja ez neked.“

-          A gyermekvallalasunk kerdese eddig sem volt sem bennem, sem kettonk kozt egy megbeszelt dolog….es eletunk ezen fordulatai kozott meg kevesbe az

-          Szexelni is egyre ritkabban van kedvem.  Ilyen hangulatban, ilyen szethuzasban, ilyen megjegyzesek kozepette hogyan is lenne?  Ez meg tovabb tavolit bennunket  egymastol.

-          Minden durva, eletellenes megnyilatkozasa ellenere en ugy erzem, hogy a parom jo ember es jot akar.  De egyre kevesebb a kapcsolodasi pontunk.  Ez nekem faj.  7 eve ismerem, nem tudom egyik pillanatrol a masikra elhagyni ot.   Meg mindig a legdurvabb sertes, bantas utan par oraval elmulik a haragom es mar meg tudnam ot olelni.  Meg mindig el tud lagyitani, ha kedves.

-          A legnagyobb kerdes nem az szamomra, hogy egyutt maradunk –e, lesz –e kozos gyerekunk valaha stb.  Vagyok annyira fatalista, hogy ezekre azt mondom:  ez semmikepp nem a mi kezunkben van, ez ugyis ugy lesz ahogy lesz, es ebbe semmi beleszolasom.

-          A legnagyobb kerdes szamomra:  hogy kepviseljem magam, hogy maradjak hu magamhoz, mi  egyaltalan az en igazi valaszom ebben a helyzetben???

Drága M, köszönöm a kérdést, vázolom a megvizsgálnivalókat és a „lehetőségeket“.

1. Keresd meg magadban a „földi élet kiábrándító“ saját példáidat. Mennyiszer, mikor, miért gondoltad ezt a múltban, és esetleg még most is? Sok konkrét példa, csak hogy megtaláljam magamban, így tudok hozzá kapcsolódni, elmenni „arra a helyre“ vele, ahol ő van. Mert akkor nem falat húzok, hanem engedem neki, hogy épp olyan legyen, amilyen éppen. Ha szeretem, akkor elfogadom az ő gondolatait, állapotát, ezzel tudok csakis gyógyítani, az ellenállással nem. És ez nem azt jelenti, hogy el is hiszem az ő gondolatait, vagy úgy csinálok, ahogy ő mondja. Csak egyszerűen megengedem neki, hogy azt gondoljon, amit épp akar, nem érvcsatába fogok, hanem meghallgatok.

2. Kicsit bevállalósabb: Te mikor, kinek az életét lettél volna kész kioltani, milyen ilyen gondolatok merültek fel benned? Akár a saját életed kioltására is gondolok. A GONDOLAT NEM SZEMÉLYES!!! Mindannyian egy közös elméből táplálkozunk, nem vagyunk felelősek azért, hogy felbukkannak-e gyilkos gondolatok bennünk, ettől nem vagyunk rosszak vagy megvetendők. Ezek a gondolatok is addig jönnek, amíg meg nem kérdőjelezzük őket. Aki azt mondja, még sosem voltak (ön)gyilkos gondolatai, az szerintem nem mond igazat, és ez legyen az én véleményem. Amikor a párom ilyen gondolatokat hisz el, akkor megvizsgálom, én hol hittem el ugyanilyeneket. Én kit, mit akartam már kicsinálni? Én kit/mit gyűlöltem annyira, hogy ölni is képes lettem volna az „igazamért”?

Nagyon fontos tudnunk, hogy a világban megjelenő erőszak, háború, gyilkolás a mi kivetüléseink megjelenése. Erről már rengeteget írtam. Tehát, amíg saját magammal és másokkal, akár csak gondolatban is háborúzom, erőszakoskodom, gyilkoskodom, addig EZ KIVETÜL!!! Egyetlen mód van a külvilági erőszak, háború, gyilkolás felszámolására: ha mi egyenként tisztítjuk meg az elménket az összes önerőszaktól, önháborútól, öngyilkosságtól. Illetve a másokkal kapcsolatos hasonló gondolatainkat is górcső alá vesszük a Négy kérdéssel és a megfordításokkal – kitöltjük szépen az Ítélkezőlapot, majd az összes rajta lévő gondolatunkat megkérdőjelezzük. Egy Ítélkezőlap tartalma színtiszta erőszak. De amíg nem tudatosodom ezekre a gondolatokra, addig fenntartom, kisugárzom magamból mindezt. Tehát a megoldás nem az, hogy egy álszent álarcot felteszek, és kijelentem, „Én mindent és mindenkit úgy szeretek, ahogy van, beleértve magamat is”, hanem nagy-nagy alapossággal feltárom az elmém „gyilkos” tartalmát.

Szoktam mondani, „csak” ennyi a felelősségünk a világ dolgaiért.

3. MegMunkázni a következőket:

- Ennie, innia, másról beszélnie kéne.

- Meg kéne kérdeznie, mi van velem.

- Válaszolnom kéne az ő kérdéseire.

- Meg kéne értenem az ő világlátását.

- Nem kéne depressziósnak lennie.

- Eltávolodtunk egymástól. (Ha elhiszem ezt a sok gondolatot, akkor én távolítom el magamtól őt, tudod, abban a pillanatban megy föl a falam. Amint elhiszek valakiről egy stresszes gondolatot, abban a pillanatban távolodom el magamtól, tőle, és a Valóságtól. Csupán ennyire magányosítom el magam a stresszes gondolataim elhívése által.)

- Nincs döntésem afelett, hogy vele maradok-e vagy sem. Nem tudom egyik pillanatról a másikra elhagyni. (Ezeket nagyon jó önáltató hiedelmeknek vélem…)

És a végére hagytam azt a kérdésedet, hogyan képviseld Te magadat ebben az egészben. Először is nézd végig mindazt, amit javasoltam. Utána nézd meg, Te mit szeretnél. Ezután nézd meg, mennyire összeegyeztethető a vele való együttélés azzal, amit Te szeretnél. Mert ha úgy élek egy kapcsolatban, hogy nem érzem benne jól magam, akkor ki is erőszakol, ki is gyilkol kit?

Jó Munkát! Ha gondolod, oszd meg a fejleményeket.

Kedves Andi!

A "rovid kis reagalasod"  mar rengeteg ujdonsagot vet fel szamomra.  Annak hangsulyozasa ebben a konkret esetben is, hogy  A GONDOLATOK NEM SZEMELYESEK, ezert o semmikepp nem rosszabb attol, NEM FELELOS AZERT, hogy olyan gondolatokat fogalmaz meg, amik szamomra nagyon ijesztonek, naci-szagunak, sataninak hatnak.  (Visszatero gondolatom, hogy kicsit olyan, mintha Hitler parja lennek. Es a nagy dilemma, hogy megszeliditeni kell probalnom Hitlert, vagy elhagyni es harcolni ellene.    Elegge megkeseriti az eletemet ez a kis story.)

Mert bizony az egyik legjellemzobb reakciom, az hogy ugy erzem:  meltatlan hozzam egy ilyen ordogi alakkal elni.  Es hogy a csaladtagjaim, barataim, ha tudnak, hogy a parom ilyeneket mond, akkor azonnali hatallyal azt akarnak, hogy szakitsak meg minden kapcsolatot egy ilyen alakkal.

Es a nagy belso harcaim egyike az, hogy de en milyen okos es erzekeny vagyok, hogy a durvasag maza alatt is a jo embert keresem.  Es a paromtol elvarom, hogy aterezze, hogy o a tobbseg szamara mennyire szerethetetlen a cenzurazatlanul kimondott verforralo gondolataival - de itt vagyok en, aki annak ellenere kitartok mellette mar 7 eve, hogy nem konnyu ot elfogadni.  Es minden lehetseges alkalmat megragadok, amikor a kulvilagbol jon megfogalmazott velemeny az o bardolatlansagara, erzeketlensegere, hogy megmutassam neki:  latod, a jellemzesed,  amit tolem nem fogadsz el. Masok is ilyennek latnak.  De en ennek ellenere is szeretlek.  De ez nem konnyu nekem.  Ez nehez nekem.  Miert nem konnyited meg az eletunket, hiszen neha olyan kedves es higgadt-objektiv tudsz lenni?

Drága M, hát ez az igazi őszinteség, gratulálok ezek meglátásához és beismeréséhez. Érdekes rálátni engedni magunkat, hogy mire is használjuk a párunkat (gyerekünket, szülőnket, testvérünket). Te ez esetben arra, hogy felsőbbrendűt játszhass. Ne izgulj, mindannyian ezt tesszük, és aztán csodálkozunk, hogy ezek a tükreink olyanok, amilyenek. Tökéletes erőszakolást írtál le: igen, Te erőszakolod őt. Ezt nem nevezném szeretetnek, ez valami nagyon más. Azért merem ezt leírni, mert tudom, hogy már mélyen ismered a Munkát, és valóban kíváncsi vagy az igazságra. Mindenképp nézz rá arra a gondolatra, hogy „Ő szerethetetlen, bárdolatlan, érzéketlen.” Találd meg mindezt magadban. Te hogyan csinálod ugyanezt: Fejben? Vele, másokkal, magaddal? Csak ki ne derüljön rólunk, mindenre képesek vagyunk, hogy ezt elrejtsük (tudat alatt). Amíg azonban nem tárjuk fel magunkban, kivetül. Mi meg csodálkozunk...

Az Olvasótól is azt szeretném kérni, nézze meg, ő hogyan erőszakolj élete résztvevőit. Mire használod a körülötted élő embereket? Elsőre durva ezt így megnézni, mégis így van. Mindannyian ezt játsszuk. Tudattalanul manipulálunk, hogy jobbnak, kedvesebbnek, megértőbbnek, okosabbnak, erősebbnek tűnhessünk, mint életünk szereplői. Megmentünk, lenézünk, felnézünk, sajnálunk, áldozatot játszunk, tettetünk, tettetünk, tettetünk. Hazudunk. Magunknak, a másiknak, a világnak. És mit sem sejtünk róla. Itt az ideje feltárni ezeket az erőszak-pontokat magunkban. Mert ezek végtelenül fájnak. Nem csupán a másik embernek, hanem saját magunknak.

A Munka valami sokkal, de sokkal mélyebb, mint aminek első látásra látszik. Minden hazugságot, minden hamisat felszámol benned, ha engeded. Úgy vélem, ez a fenti levelezésből is kitűnik. A levél írója több hónapja Munkázik, és most jutott el identitásának ehhez a rétegéhez. Ezek a felismerések, majd a megMunkázásuk alapjaiban rengetik meg hamis identitásainkat, és ezeknek a hamis identitásoknak az elveszítése hihetetlen módon hat az életünkre. A Munkával csak nyerhetsz. Mert elveszítesz mindent, ami hamis.

Képtelen Vagy Befogni a Szádat…?

Todd amerikai Munka Facilitátor. Személyesen nem ismerem, rátaláltam a honlapjára. Szeretem más facilitátorok cikkeit, tapasztalatait olvasni – mindannyiunk másként csinálja kicsit, mindenkinek megvan a saját stílusa, megtapasztalásai. Úgy gondoltam, érdemes Todd néhány cikkét megosztanom Veletek, le is fordítottam egyet.

Képtelen Vagy Befogni A Szádat, Amikor A Párod Vitázni Kezd?

Patterson Tábornok beviharzott az irányító központba. A katasztrófa nagyobb volt, mint bármi, amit a világ korábban látott, és ráadásul az ő felügyelete alatt történt. Egy ideje már gyanakodott, most azonban már túl késő volt. Az az őrült az irányítópultnál megnyomta a gombot.

Patterson iszonyodva figyelte, ahogy 157 Polaris nukleáris rakéta repül a valamikori Szovjet Unió felé. Nem, képtelenség, hogy ez történik. A Hidegháborúnak már rég vége, Moszkvából fél óra múlva mégsem marad semmi. A tábornok tehetetlen volt, mert tudta, nincs mód a halálos küldetés megszakítására.

Szoktad Azt Érezni, Hogy Képtelen Vagy Kivonni Magad A Szócsatából, Ha Már Elkezdődött?

Lehet, hogy a büszkeség. Lehet, hogy az igazságérzet. Lehet, hogy csak nem akarunk veszíteni. De amint egy veszekedés beindul, legtöbbünk nem képes befogni a száját, amíg jó nagy rombolást nem végzünk.

Emlékszem egy esetre, amikor a párom azzal vádolt meg, hogy sosem viszem ki a szemetet. Számomra ezek a harc szavai voltak. Hangosan tiltakozni kezdtem, és kijelentettem, hogy én igenis kiveszem a részem az otthoni munkákból. A büszkeségem sérült, és további sértéseket vágtam a fejéhez.

Láttam, ahogy a szemem láttára harc egyre durvul. Nem akartam én veszekedni, de teljesen tehetetlennek éreztem magam az abbahagyására. Kétségbeesetten kerestem a megszakító gombot, de semmit nem találtam.

Amíg Eszembe Nem Jutott A Munka

Épp benne voltam a sűrűjében. Csak kapkodtam a fejem az újabb és újabb ütésváltásoktól. Nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy előkapjak egy papírt, és leüljek egyet Munkázni.

Nem, mindössze tizedmásodperceim voltak a becsapódások között. És az egyik ilyen tizedmásodpercben feltettem magamnak a kérdést, „Tényleg igaz az, hogy mindig kiveszem a részem?” A Munka többi kérdését már nem állt módomban megkérdezni, mert az az egy leállított.

Hirtelen kinyílt az elmém. Ráláttam, hogy milyen gyakran vontam ki magam a házimunka alól. Mindig túl elfoglalt voltam más dolgokkal. Valójában csak nagyritkán vittem ki a szemetet. Mindezt egy szempillantás alatt láttam be, és a haragom meg a harci kedvem hirtelenjében megcsappant.

Aznap valami nagyon értékeset tanultam meg.

Megtanultam, Hogy „Repülés Közben” Is Végezhetem a Munkát

Természetesen, mindig az a legjobb, ha leülsz, és papíron végzed a Munkát, vagy facilitátor (kérdező-segítő) segítségét kéred, de vészhelyzetben rengeteg nyomorúságtól mentheted meg magadat, ha „repülve” vizsgálod meg a hiedelmedet. Amikor egy vita kellős közepén vagy, kérdőjelezd meg a saját védelmedre felhozott állításaidat, és arra ébredhetsz, hogy már semmi veszekednivalód nem maradt.

De Nem Leszek Ettől Egy Lúzer?

Most azt gondolhatod, hogy akkor ezentúl majd nem leszel képes kiállni magadért. Pedig nem ez szokott ám történni, amikor elkezdesz Munkázni, még ha csak ezt a rövidített formát csinálod is.

Amikor Munkázol, akkor egyszerűen csak megfontolod annak a lehetőségét, hogy tévedhetsz, és hogy a másiknak van igaza. Tárgyilagosan kezded el látni a dolgokat, nem az eddigi egyoldalú nézőpontodból.

A Munkának nem az a célja, hogy bebizonyítsa, tévedsz. Nem farokbehúzva, vesztesként fogsz elkullogni a helyszínről. A Munka azoknak szól, akik az igazságot szeretnék tudni. Annak pedig semmi köze ahhoz, hogy éppen kinek van igaza.

Sokkal erőteljesebb úgy élni, ha az igazságot keresem, mintha a haragomban fulladozom, és jobbra-balra hajigálom a sértéseket.

De Légy Óvatos, Nehogy Elhibázd

A Munkavégzés és az igazságkeresés hevében nagy a csábítás arra, hogy immár a Munkát alkalmazzuk fegyver gyanánt. Könnyű azon kapni magunkat, hogy azt vágjuk a másik fejéhez, neki is Munkáznia kéne.

Ha úgy gondolod, hogy valakinek Munkáznia kéne, neked kell elvégezned a Munkát. Ez ennyire egyszerű. Vagyis, ne használd a Munkát mások sértegetésére. Alkalmazd szépen magad, és találd meg a saját igazságodat.

Összefoglalásként

Ha veszekedés közepén fejben végzed el a Munkát, akkor abban a pillanatban abbamaradhat a vita. Miközben épp nyakig vagy a vitázásban, felteheted magadnak a kérdést, hogy vajon igazak-e az állításaid, az érveid. És ha valóban tudni szeretnéd az igazságot, azon kaphatod magadat, hogy a haragod elpárolog, bármikor, ha önvizsgálatot végzel.

Patterson tábornok is vizsgálatot végzett azokban a válságos pillanatokban. Felhívta a Fehér Házat, és megtudta, hogy létezik egy titkos módszer a fél kontinenst leromboló rakéták megállítására.

Az igazság az volt, hogy valaki már felkészült egy hasonló krízishelyzet bekövetkezésére. Néhány másodperc leforgása alatt a Fehér Ház új irányt adott a rakétáknak, melyek így kisuhantak a világűrbe. A moszkvai emberek pedig mindössze érdekes csillagászati jelenségeket figyelhettek meg, amikor a lövedékek felrobbantak.

És mi lett a férfival, aki megnyomta a gombot? Nos, börtönlakóként folytatta karrierjét.

A Következő Lépés

Ha a hadsereg képes volt megtalálni a rakéták megállításának módját, nagyon valószínű, hogy te is képes vagy kivonni magad a vitázásból, jóval azelőtt, hogy nagyobb károkat okoznál a párodban vagy a kapcsolatotokban. Ha „repülés közben” végzed el a Munkát, már akkor lecsapolhatod a gőzt egy vicsorgó veszekedésből, amikor a rakétákat ki sem lőttétek.

„A védekezés a háború első lépése. Ha azt mondod nekem, hogy irigy, rosszindulatú, kemény és elutasító vagyok, akkor megköszönöm neked, és azt mondom: „Igen, én is látom, hogy mindez megvan bennem, úgyhogy igazad van. Mondd el nyugodtan, amit velem kapcsolatban látsz, és segíts, hogy jobban megértsem magam. Nélküled hogyan is vehetném észre azokat a kellemetlen tulajdonságokat, amik láthatatlanok? Szeretném, ha nem fognád vissza magad! Nézz a szemembe és mondj el mindent!” Ez az igazi barátság. És ezt hívják önazonosságnak. Tudom, hogy mindenféle van bennem, és ha te valamilyennek látsz, az nekem egy lehetőség, hogy magamba nézzek, és felfedezzem, hogy mi történik az életemben. Ha valóban olyan voltam, mint mondod, rájövök, megkérdezek másokat is, hogy megerősítsenek. Hogy is nevezhetne bárki olyasvalaminek, ami soha életemben nem voltam? Amikor olyat mondasz nekem, ami védekezésre késztet, egy gyöngyszemet mutatsz nekem, amely bennem van, és arra vár, hogy felfedezzem.” (Byron Katie)

A Legnagyobb Akadály: „Én Tudom”

A lehető legnagyobb arrogancia, és mindannyiunk bőven kiveszi belőle a részét, azt hinni, hogy „Én tudom”. Én tudom, hogy ez így igaz, én tudom, hogy Te nem jól tudod, én tudom, hogy én jobban tudom, én tudom, hogy Te ezt egyszerűen meg sem értheted, én tudom, hogy Neked mi lenne a jó, én tudom, hogy az én utam a helyes, stb.

Mi az, amit Te tudsz? Mi az, amit másokról, az életről, egy helyzetről, saját magadról, az univerzum működéséről, az emberről, bármiről TELJES BIZONYOSSÁGGAL TUDSZ?

Kérlek, vizsgáld meg, mi zajlik Benned, ha elhiszed azt, hogy Te tudod (jól) – főként most egy másik emberrel szembeállítva. Hogy érzed magad, ha elhiszed ezt a gondolatot? Én teljesen befeszülök. Hogyan viszonyulsz a másik emberhez? Én jól meg akarom neki mondani, tanítani, a fejébe verni, lenézem, gyengének és kicsinek, segítségre szorulónak látom. Ebben a pillanatban szűnik meg közöttünk a szeretet áramlása, ebben a pillanatban húztam fel a falamat. ÉN húztam fel a falat, én ültem fel a fal mögött még egy magas paci hátára is, én kezdek el kioktató lenni, ÉN szakítom meg a kettőnk közötti kapcsolatot.

Ez a legnagyobb akadály ember és ember között: hogy elhisszük, mi tudjuk, ő pedig nem. Ilyenkor rögtön háború kezdődik, mivel meg kell védelmeznem a nagy bizonyossággal dédelgetett hiedelmemet. Ilyenkor semmilyen segítségére nem tudok lenni senkinek, ő beleütközik az arroganciám falába.

Erre épül a társadalmunk, erre épül az emberi világ: ha máshogy nem megy, legalább szavakkal le kell, hogy győzzelek. Mennyire tudok odafigyelni Rád, mennyire tudlak meghallani, amikor elhiszem, hogy „Én tudom”? Mitől félek, mi történne, ha nem tudnám elhinni azt, hogy én tudom? Gyenge, vesztes, lúzer lennék. Egy nagy senki. Az egó legnagyobb félelme, hogy senki, s mivel tudja, hogy az, ezért kell ezerrel megvédelmeznie az identitását valahogy: ha máshogy nem megy, akkor foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, hogy „Én tudom”.

Ki lennél a gondolat nélkül, hogy „Én tudom”? Hogyan élnéd az életedet, hogyan lennél együtt az emberekkel, hogyan viselkednél, hogyan beszélnél?

Kérlek, engedd meg magadnak azt a nagyon egyszerű lehetőséget, hogy „Nem tudom”. Keress rá minél több bizonyítékot a saját életedből, miként bizonyítja az életed, az események, az emberek, hogy NEM TUDOD? Egyszerűen nem tudhatjuk, mivel bármi legyen is az élet, az univerzum, a tudatosság, alapjában véve megismerhetetlen és meghatározhatatlan. És ebben a TUDATLANSÁGBAN található a legcsodásabb kapcsolódás a másik emberhez és a mindenhez. Mert, ha megengedem, hogy ne tudjam, akkor nincs fal, akkor nem különítem el magam, akkor Veled tudok lenni, akkor meg tudlak hallgatni, akkor meg tudsz nekem nyílni, akkor megnyitod az elméd, és ez által a szívedet. Ez pedig maga az élet csodája.

Megértem, ha tudni akarod. Megértem, ha bizonyosságot keresel a kérdéseidre talált válaszaiddal. Megértem, ha nem bírod még abbahagyni a keresést az „igazság” után. Neked kell belefáradnod, neked kell meglátnod, mi zajlik Benned, ha elhiszed, hogy „Tudnom kell” és aztán jól elhiszed a válaszokat, melyeket végtelen számban hoznak eléd a könyvek, a filmek, és mások szavai. Megértem, ha még kapaszkodsz, és keresed a végsőt, a valóst. Majd belefáradsz, és hirtelen összedől a kártyavár. Rádöbbensz, hogy nincs mit tudni és nincs kinek lenni. Hogy semmi nem igaz abból, SEMMI, amit valaha elhittél, megértettél, összeraktál, kisakkoztál. Csupán történeteket kreáltál a fejedben, és ezekhez ragaszkodsz, és ha valaki jön, aki más történeteket kultivál, akkor jól elkezdtek háborúskodni.

Béke, szeretet, és valódi bensőségesség akkor lesz, ha mindezt felülvizsgálod. Mondjuk, a Négy kérdéssel és a megfordításokkal. És ezt neked kell elkezdened, a szomszédod, a párod nem fogja helyetted megtenni. Persze dönthetsz úgy, hogy még görcsölsz, fájsz és szenvedsz egy kicsit, mert az nem lehet, hogy ne nekem legyen igazam. Jó. Csináld. Én a másik utat választom, és megköszönöm, ha velem, velünk tartasz.

Figyelmedbe ajánlok két régebbi bejegyzést a témában:

Miért? Miért? Miért? http://onmunka.blogspot.com/2010/11/miert-miert-miert.html

A Jól-Tudom Elme és a Nem-Tudom Elme: http://onmunka.blogspot.com/2010/10/jol-tudom-elme-es-nem-tudom-elme.html

 

A Háború Nem Intelligens

Sok ember életében a Karácsony nem a szeretetről, hanem a sértődésről, a háborúskodásról szól. Mint már a tegnapi bejegyzésben említettem: ilyenkor minden előbújik belőlünk, hiszen olyan helyzetekkel vagyunk kénytelenek szembesülni, melyek elkerülhetetlenek. És mivel ezeknek a helyzeteknek köszönhetően felszínre bukkannak az egész évben gondosan szőnyeg alá söpört hiedelmeink, előfordul, hogy nem éppen kellemesként éljük meg ezt az időszakot. Gondoljunk csak a családi perpatvarokra, a ki csinál mit-re, a bezzeg én-re, magunk agyonhajtására, a pénzzel kapcsolatos problémáinkra, a magányosságra, az étellel való visszaélésünkre, vagy az ételekkel kapcsolatos félelmeinkre, vagy a tegnap boncolgatott szeretetmegvásárlásra.

         Épp emiatt, ugyanakkor, ez tökéletes alkalom arra, hogy az amúgy szunnyadó, rejtegetett hiedelmeinket végre észrevegyük, és vizsgálat alá vegyük a Munkával. Mert akkor ezentúl egész máshogyan élhetjük meg ezt az ünnepi időszakot. No, meg az év összes többi napját is.

         Ma is Byron Katie tapasztalatát és bölcsességét adom át Neked, Kedves Olvasó. Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvének ebben a fejezetében a kritika fogadásáról a sértődésről, a háborúskodásról ír nagyon gyakorlatias formában. Kívánom, hogy szavai az ünnepek alatt minél többször eszedbe jussanak.

„Megláttam, hogy olyasmi, mint kritika, nem létezik, csak megfigyelések léteznek. És nincs olyan megfigyelés, mely ne gazdagítana engem, ha az elmém nyitva áll. Mit is mondhatna nekem bárki, amivel nem érthetnék egyet? Ha valaki azt mondja, hogy borzasztó ember vagyok, akkor magamba nézek, és két másodperc alatt megtalálom azt, amikor életemben borzasztó ember voltam; nem kell sokáig keresgélni. És ha valaki azt mondja, hogy milyen csodás vagyok, ezt is könnyűszerrel megtalálom. Ez az egész az önmagunkra ismerésről szól, nem pedig a helyesről és a helytelenről. A szabadság a tét.

         Tegyük fel, valaki azt mondja, hazudtam. Ilyenkor én magamba megyek, és megvizsgálom, igaza van-e. Lehet, hogy az illető által említett helyzetre nem találom igaznak, de könnyedén megtalálom egy másik helyzet kapcsán, ami akár évtizedekkel ez előtt történt. Ezt nem mondom ki hangosan. De bennem megtörténik az összekapcsolódás. És akkor már kijelenthetem, „Igen, hazug vagyok. Látom, hol van igazad velem kapcsolatban.” Egyetértünk. Az illető felismeri, ki voltam én azelőtt, pont azt, amit én húsz éve kezdtem el felismerni. Beleszerelmesedek azokba, akik haragszanak rám. Pont olyanok ők, mint a halálos ágyukon fekvők: nem rugdossuk őket, és nem noszogatjuk őket, hogy keljenek már föl. Ugyanez a helyzet, amikor valaki haragszik rád, vagy rád támad. Ő egy összezavarodott emberi lény. Ha pedig az én fejem tiszta, nincs olyan hely, ahol ne találkozhatnék vele. Olyankor vagyunk a legboldogabbak, amikor feltétel nélkül adjuk oda magunkat.

         Nem kevés gyakorlatot szereztem már ebben. Paul, a volt férjem, rengeteget ordítozott velem, főként miután 1986-ban egy kis tisztánlátást kaptam. Egyáltalán nem tetszett neki az én változásom. Visszhangzott tőle a ház, amikor azt kiabálta, „Ki a jó élet vagy te? Hol van a nő, akit elvettem? Mit tettél vele? Nem szeretsz. Ha szeretnél, itthon maradnál, és nem utazgatnál. Mindenki mást annyira szeretsz, mint engem.” És, persze, a saját nézőpontjából vizsgálva, igaza volt. Egyenlete így nézett ki: ha szeretem, akkor azt teszem, amit ő akar, és a története mindig felülírta a valóságot. Amikor pedig ordítozott velem, a mellkasa és az arca kitágult, felfúvódott, mint egy lufi, bevörösödött, hangoskodott, és csapkodott a karjaival. Én pedig mindebből annyit értettem, hogy itt van egy drága ember, aki attól fél, hogy elveszít, és megtesz minden tőle telhetőt. Saját magával üvöltözött, s közben azt hitte, velem teszi. Én pedig csak szerettem, értékeltem, hallgattam panaszainak dallamát, ahogy a fantáziája megszült egy olyan feleséget, akit már nem érdekelt, és így egyre csak távolodott a valóságtól, olyan messze került, hogy a szakadék áthidalhatatlannak látszott. Végül pedig, sértve és dühösen, elfordult tőlem, mintha nem is léteznék. És nem is léteztem.

         Amennyiben bármilyen kritikát bántónak érzel, tudd, hogy védekezel ellene. A tested tisztán jelzi, hogy mikor vagy megsértődve, vagy mikor kezdesz el védekezni. Ha nem figyelsz oda, az érzés egyre erősödik, majd dühvé és támadássá alakul, a védekezés vagy önigazolás álarcába bújva. Ez sem nem helyes, sem nem helytelen; épp csak nem intelligens. A háború nem intelligens. Nem működik. Ha tényleg érdekel a saját lelki békéd, akkor egyre tisztábban veszed majd észre azt a késztetésedet, hogy megvédd magad a kritikától. És végül elképedve fedezed fel saját magad hiányzó darabkáit, melyekre a kritikusaid oly segítőkészen mutatnak rá, és arra fogod kérni őket, hogy mutassanak még többet, hogy még jobban megvilágosodj saját magadra.

         A kritika óriási ajándék azok számára, akiket érdekel az önfelismerés. Akiket pedig nem, azoknak üdv a pokolban, üdv a háborúskodásban a partnerekkel, szomszédokkal, gyerekekkel, főnökökkel. Amikor kitárod a karodat a kritika előtt, te vagy a saját közvetlen utat a szabadság felé, hiszen te nem tudsz minket megváltoztatni, mint ahogy azt sem, hogy mit gondolunk rólad. Te vagy magad számára az egyetlen út, hogy barátként állj a barátod előtt, még akkor is, amikor ő épp ellenségként érzékel téged. Amíg nem tudsz teljes mélységeddel velünk lenni, bármilyen csúnyaságokat is gondolunk rólad, a Munkád nincs elvégezve.

         Miután már egy ideje végzed a Munkát, védekezés és magyarázkodás nélkül tudsz bármilyen kritikát meghallgatni, teljes nyitottsággal és örömmel. Véget ér az a próbálkozásod, hogy kontrollálni akard azt, amit nem lehet kontrollálni: a másik ember érzékelését. Az elme elcsendesül, az élet kedvesebbé válik, aztán pedig teljességgel kedvessé, még a látszólagos felfordulás közepette is. Amikor tudatában vagy tanuló létednek, a világon mindenki a tanítóddá válik. A védekezés hiányában pedig csak a hála marad.”