A Kapcsolatokról és a Valódi Önbecsülésről

„A hiány-történet olyan, mint egy hibás forgatókönyv, egy alapvető hazugság arról, hogy kik is vagyunk valójában, amit a gyermekkorból áthurcolunk a felnőttkorba. Közvetlenül kapcsolódik ahhoz a hiedelemhez, hogy elkülönült személyek vagyunk. Valójában nincs elkülönült hiány-én; csak hisszük, hogy van. A hiány-én sok formában jelenik meg: nem szerethető én, gyenge én, tehetetlen én, nem megfelelő én, nem elismert én, elhagyott én, semmibe vett én, nem fontos én, vagy valami más változata annak az alaptörténetnek, hogy: „Nem vagyok elég jó” vagy „Valami baj van velem”. (Scott Kiloby)

A kapcsolatoknak van egy beépített tükröző hatása. Ahogy haladunk az életben, újabb és újabb emberek jelennek meg, hogy visszatükrözzék nekünk ezt a központi hiány-énünket. Amikor a hiány-én szívében rejlő mély seb aktiválódik, fájdalmat és szenvedést tapasztalunk. Ez a hazugság fáj, és a kapcsolatainkban tapasztalt nehézségek nagy részéért felelős. Ha a fájdalom túl nagy, azon kaphatjuk magunkat, hogy próbáljuk elkerülni, másokat hibáztatunk miatta, vagy gyógyszerekkel próbáljuk eltüntetni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mások a fájdalom forrása. De mások csak egy tükör, ami azt mutatja, hogy mit hiszünk magunkról.

A következő tünetek azt jelzik, hogy a hiány-történet aktiválódott egy kapcsolatban:

·         Ragaszkodunk ahhoz, hogy igazunk van, és mások tévednek

·         Mások szeretetét, dicséretét, figyelmét, elismerését vagy jóváhagyását keressük

·         Jobbnak vagy rosszabbnak ítéljük magunkat másoknál

·         Lekicsinylünk, kigúnyolunk vagy megfélemlítünk másokat

·         Megpróbálunk kontrollálni vagy manipulálni másokat

·         Félelemből meghátrálunk a konfliktus elől, amikor hitelesebb lenne kimondani a véleményünket

·         Negatívan ítélünk meg másokat vagy panaszkodunk rájuk

·         Egészségtelen, romboló módon fejezzük ki a dühünket és más érzelmeket

·         Elidegenítjük magunkat és elkerülünk bizonyos fájdalmas kapcsolatokat

·         Önző célból cselekszünk

·         Elnyomunk fájdalmas érzelmeket és nem fejezzük ki, ahogy valójában érzünk

·         Féltékenyek vagy irigyek vagyunk másokra

Ennek a mentális aktivitásnak a nagy része abból a félelemből fakad, hogy egyenesen ránézzünk arra, hogy tévesen kiként azonosítjuk magunkat. Az életünkben felbukkanó emberek állandóan a központi hiány-én eme illúzióját tükrözik vissza ránk.

Ha megnézed, ez a tükröző hatás minden irányba működik. Amikor sikeresnek látunk másokat, ez gyakran egy sikertelen én-t tükröz vissza. Amikor egy szeretted nem úgy reagál rád, mint ahogy vártad, vagy egy szerelmi kapcsolat véget ér, ez gyakran egy szeretethetetlen én-t tükröz vissza. Vonzó emberek egy nem vonzó én-t tükrözhetnek vissza. A világ szemében fontosnak látszó emberek egy nem-fontos vagy értéktelen én-t tükrözhetnek vissza. Amikor valaki megítél vagy kritizál téged, ez egy olyan én-t tükrözhet vissza, aki hibásnak érzi magát. Amikor mások arrogánsnak vagy uralkodónak tűnnek, ez egy gyenge, jelentéktelen vagy kicsi én-t tükrözhet vissza. Ha mások nagyhatalmúnak tűnnek, csekélyebb hatalmúnak vagy akár tehetetlennek érezheted magad.

De nem csak más emberekről van ám szó. Bármi visszatükrözheti rád az elégtelenséget. Egy drogfüggőség vagy pénz problémák egy hiányt szenvedő én-t tükröznek vissza. Elmúlt események azt tükrözhetik vissza, hogy jelenleg egy áldozat vagy. Jövőbeli dolgok, mint a megvilágosodás, felgyógyulás és önfejlesztés egy olyan én-re mutathatnak vissza, aki jelenleg nem teljes.

Mindez nem mindig egyszerűen csak az ellentétek játéka. Az életed külső körülményei, mindegy, milyenek, általában valamit visszatükröznek arról, hogyan tekintesz magadra. Ha a külső körülmények nem megfelelőnek tűnnek, te is nem megfelelőnek érezheted magad. A lényeg az, hogy a belső és a külső egy, mindegy hogyan darabolod fel. Bármi, ami „ott kint” megjelenik, valamilyen módon azt tükrözi, ami „itt benn” jelenik meg – az önazonosulásban.

A legalapvetőbb értelemben a másokra való kifelé mutogatás a kapcsolatok tükrében azt jelenti, hogy magunkon kívül, az emberekben és dolgokban keressük az önbecsülésünket. Ez a könyv főleg a negatív önazonosulásokra koncentrál, amik meggátolnak minket a valódi boldogság megélésében. Természetesen nem mindenki mélyen boldogtalan állandó jelleggel. Ilyet állítani sértő lenne az összes olyan emberre nézve, akik boldog életet élnek most is. De ha bármikor azt hisszük, hogy az igazi, állandó boldogság más emberektől vagy életünk külső körülményeitől függ, akkor becsapjuk magunkat. Nagyrészt a kapcsolataink tükrén keresztül származtatjuk az önbecsülésünket. Ha valakinek a pozitív énképe a másokkal való összehasonlításon alapul, és azok az emberek vagy külső körülmények véletlenül rosszabbá válnak, akkor gyakran az énkép újra elégtelennek kezd látszani.

A mentális történeteken vagy képeken alapuló identitások nem stabilak. Ahogy e könyv önvizsgálatai feltárják, az igazi önbecsülés az éntelen jelenlétből emelkedik ki. Semmi köze mentális történetekhez vagy képekhez. Semmi köze a kapcsolatok tükrén át való önmeghatározáshoz. Az igazi önbecsülést nem tudják lerombolni mások gondolatai és tettei.

(Scott Kiloby: Élő Kapcsolat)

• Scott Kiloby két könyve magyarul megvásárolható. Katt ide.
• Scott Kiloby összes blogbejegyzés itt.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai Alapcsomag, csoport+2 egyéni konzuláció. Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb az oldalon: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

A Tükör Szimbolikája – „De, hát én nem vagyok olyan!!!”

Byron Katie Munka-módszerét, a Négy kérdés és Megfordításokat a „végső tükör-módszer”-nek hívom. A megfordítások során mindig rálátunk arra, hogyan is indul ki a saját elménkből az összes történet, hogyan is igaz, hogy mi vagyunk a forrása mindennek, amit magunk körül érzékelünk.

A tükröződés törvénye mára már széles körben ismert, mégis sokakkal találkozom, akik nem értik pontosan, hogyan is vonatkozik rájuk, hogyan keressék meg magukban a kívül érzékelt jelenségek, viselkedések forrását. Sűrűn hallom azt, hogy „De, hát én nem vagyok ilyen!” Igen, ezerrel küzdök azért, nehogy olyan legyek, mint az általam elítélt viselkedésű ember, hisz valamikor saját magamban ítéltem el az adott tulajdonságot, viselkedésformát, amit azóta is művelek, csak már nem veszem észre.

Sokszor pedig egy sajátságos szimbolikára is szükség van a tükröződés pontos felismeréséhez. Erről a sajátságos szimbolikáról az interneten sok helyen leírt Tükör Törvényei bemutatása és kiegészítése után írok.

A TÜKÖR TÖRVÉNYEI

1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, „én jobban csinálnám”, megváltoztatnám, stb., AZ ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok - bennem van.

Kiegészítésként annyit, hogy ha fáj, akkor magamról hittem el ugyanazt, amit a másikban ki nem állhatok, és magamra haragszom emiatt, ÖNMAGAMBAN NEM FOGADTAM EL, ezért jól lezártam magam rá, hogy észre se vegyem, mert akkor majd megint fájdalmat fog nekem okozni. A Valóság azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, hiszen belőlem folyamatosan sugárzódik kifelé az én rejtegetni próbált, immár tudattalan szintre süllyedt, valamikor leválasztott „rossz tulajdonságom”, és láss csodát: visszatükröződik a körülöttem élő, felbukkanó emberekben.

A legjobb kapaszkodó, hogy megtudjam, valóban dolgom van-e vele, az tehát a hozzá társuló érzelmi fájdalom, rossz érzés: düh, szomorúság, elkeseredettség, tehetetlenség, félelem, lenézés, felsőbbrendűség, sajnálat, szánalom, csüggedés, leközömbösültség, stb. Egyszerűbben: valahol energetikai feszültség keletkezik a testemben. Ennek az érzésnek a beazonosításához van szükségem az ÖNMAGAMRA FIGYELÉSRE, a befelé nézésre. Első lépésként tehát el kell csendesülnöm, majd megkeresem az érzést magamban, és megnézem, mi zajlik bennem gondolati szinten, milyen történetben vagyok éppen benne, mit mond az elmém, a másik emberről. Mindent leírok, amit találtam, majd a „vádjaimat” egyenként megkérdőjelezem és megfordítom. Többek között magamra is, hisz én vagyok a vetítő. És megkeresem a példákat.

2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni -, és ha ez engem sért, bánt, érint stb., AZ NINCS FELDOLGOZVA BENNEM, NINCS MEGOLDVA BENNEM.

Vagyis, ha valaki mond vagy tesz valamit, ami belém tőrként hasít – megint csak az érzelmi fájdalom a kulcsom -, akkor ezzel a saját magamról elhitt, meg nem kérdőjelezett hiedelmeimre mutat rá. Legyek ezért nagyon hálás, köszönjem meg neki, mert nélküle nem vehetném észre, hisz erre ugyan úgy „megvakítottam” magam. Ő meg erre beszól. :) Az eljárás ugyanaz, mint a fentebb vázolt: magamba nézek, észlelem, hol fáj, szorít, mar az érzés, majd megkeresem, mi is az pontosan, ami felháborított a másik hozzám szóló szavaiban, „ellenem” irányuló viselkedésében. Leírom, majd a Négy kérdés és megfordításokkal megvizsgálom.

3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha ez engem nem érint, AKKOR AZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.

Annyit szeretnék hozzátenni, hogy ha rólam, nekem mondja, akkor legalábbis az életemben korábban én is éltem ilyet, csak mondjuk már feldolgoztam. Azt szoktam mondani, hogy „Minden vagyok”. Senki nem tud olyat mondani, ami ne lennék, ne lettem volna, legfeljebb én már felismertem és feldolgoztam magamban mindezt. És ilyen esetben semmiképp nem az a dolgom, hogy a másik arcába vágjam: „Ez a te dolgod! Nézd meg magadban, ez rólad szól!” Ez egy igen arrogáns hozzáállás, és igazából a háborúskodás kezdete, hisz miért is lenne ő nyitott az én másfajta szemléletmódomra, ha az első adandó alkalommal elkezdem vádolni őt.

         Ilyenkor a következőt mondhatom neki: „Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, igen, igazad van, látom magamban mindezt. Ha még bármit észlelsz bennem, amiről szerinted tudnom kell, kérlek, mondd el, hogy azt is felismerhessem.”

(Egy régebbi bejegyzés, kifejezetten a kritika témájában itt, érdemes felfrissíteni:

http://onmunka.blogspot.com/2010/10/te-mit-csinalsz-ha-valaki-jol-megmondja.html)

4. Minden, amit én a másikban szeretek, MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.

És természetesen, mindez a „jó” tulajdonságokra is igaz: csak akkor tudom észrevenni a másikban azt a csodálandó tulajdonságot - amiről én sokszor azt gondolom, hogy soha nem leszek képes olyan lenni -, ha az belőlem indul ki, bennem van meg. Érdekes tapasztalatom, hogy amikor kifejezetten ilyen gyakorlatot végzünk a tréningeken, a résztvevők még nehezebben találják meg magukban ezeket a kedves tulajdonságokat, az ezeket igazoló példákat, mint a „kellemetleneket”.

És most akkor néhány szó azokról a trükkökről, fogásokról, melyek segítségével felismerhetjük a tükör szimbolikáját. Vegyünk egy konkrét példát: A főnököm kiabál velem. Én pedig inkább egy visszahúzódó, csendes valaki vagyok, életemben egy hangos szó sem hagyta el a számat, na, akkor hol vagyok én olyan, mint ő?

         Egy nagyon fontos pont, amiről sokan elfelejtkeznek az, hogy ha már gondolatban, fejben csinálom az adott dolgot, akkor is csinálom. Vagyis gondolatban kiabálok a főnökömmel, már akkor, amikor azt hiszem, hogy nem kéne kiabálnia. Vagy szóban is „kiabálok” róla, amikor újra meg újra elpanaszolom a barátaimnak, családtagjaimnak, hogy milyen elviselhetetlen is ez az ember, amikor kiabál. És arról se felejtkezzünk el, hogy saját magammal hányszor kiabálok a fejemben minősíthetetlen hangnemben, szó szerint „leordítom a saját fejemet”, amikor valamit nem úgy sikerül megcsinálnom, ahogy terveztem, amikor „hibázom”, amikor nem felelek meg a saját elvárásaimnak. Kérlek, mindegyik megfordításra keresd meg a konkrét példáidat, mert mindig a konkrét példákból tudatosulunk rá a saját működésünkre.

         Vagyis, ha ezt visszafordítjuk, akkor én saját magammal vagyok elégedetlen, saját magammal kiabálok, saját magamnak nem felelek meg, erre pedig „kapok” egy főnököt, aki kiabál velem, amikor valamivel elégedetlen, én meg persze felháborodom, hogyan is lehet ilyen bunkó. Amíg engem zavar az ő kiabálása, addig még saját magammal kiabálok, és ha az jut eszembe az ő kiabálásáról, hogy pl. nem elégedett velem, akkor szimbolikusan ez azoknak a pontoknak a felismerésére és feldolgozására hívja fel a figyelmemet, ahol én nem vagyok elégedett saját magammal (meg másokkal…). Ha felismerem és feldolgozom magamban mindezt, akkor már nem fogok magammal kiabálni, ezért nem fog zavarni, ha ő kiabál velem, hanem nyitottan tudok lenni a helyzetben, nem fogom menekülőre a dolgot. Aztán még az is lehet, hogy valami fontosat meg is hallok a főnököm szájából, ami eddig nem jutott el az agyamig, mivel rögtön ellenállásba mentem át, amint kiabálni kezdett. (És akkor arról a generációs szimbolikáról még nem is beszéltünk, hogy vajon egy nő vagy férfi szájából jön mindez… Mert ez még egy kicsit tovább bonyolítja a képet.)

És még egy fontos szimbolika: Mondjuk, nagyon zavar, hogy a párom dohányzik. Nem a füst miatt, hanem a szokás miatt. Illetve pont itt van a „belépési pontom” az egész történetbe – mit jelent számomra az, hogy ő dohányzik, hogyan értelmezem, miért is zavar az engem pontosan, hogy ő dohányzik? Mert függ tőle és nem képes abbahagyni? Mert a cigizéshez menekül a feszült pillanatokban? Mert nincs tekintettel másokra? Mert nem vigyáz magára, az egészségére? Mert gyengének tartom emiatt a függősége miatt?

         Ahogy én értelmezem az ő dohányzását, azzal van nekem is dolgom magamban. Ha függőségként, akkor keressem meg magamban, én mitől vagyok függő, és nincs olyan, hogy semmitől, csak még nem láttam erre rá eddig. Ha feszültségoldónak gondolom, akkor nézzem meg, én hova menekülök a feszültségeim elől, én milyen „cigire” gyújtok rá. Ha a történetem az, hogy ő nincs tekintettel másokra, keressem meg, én hol nem vagyok tekintettel másokra, rá és önmagamra. Ha attól félek, hogy nem vigyáz magára, tudatosíthatom, én hol nem vigyázok magamra. Ha pedig ez a szokás a gyengeségéről árulkodik nekem, megkeresem, hol tartom én gyengének magamat, és megkérdőjelezem a „gyengeségeimet” a négy kérdéssel. A saját gyengeségem elítélését vetítem ki rá, ezért haragszom rá, vagyis igazából önmagamra haragszom.

Elképzelhető, hogy kicsit bonyolultnak tűnik ez az egész, főleg, ha még nem vagy gyakorló önismerkedő. Azért is írtam ezt a bejegyzést, hogy ennek segítségével még mélyebben láthass magadra, még könnyebben felismerhesd a saját működésedet a körülötted élő emberek tükrében. Szívesen veszem, ha hozzászólásban megosztjátok a saját tükör-felismeréseiteket, hogy mindannyian tanulhassunk belőlük. És ha valahol még így is homályos marad az a tükör, kérdezzetek bátran.