Mi is az a Szeretet? – Scott Kiloby Videó

Érdekes ügy ez a szeretet. Abszurd módon tán a legtöbb szenvedést okozó koncepciónk. Azért mondom, hogy koncepciónk, mert a szeretet nem egy „valami” és nem „valamilyen”. Csakhogy mindannyian egy bizonyos valaminek és valamilyennek hittük el. Bizonyos viselkedések, cselekvések, megnyilvánulások, nézések, arckifejezések, hanghordozások, szavak, mondatok, érzelmek, testi érzetek összességének, melyben mind valahová máshová tettük a hangsúlyokat. Vagyis, ki miből érzékeli, hogy szeretik, illetve ki miből érzékeli önmagát szeretettelinek, annak, aki szeret. És ily módon egy csomó minden nem tartozik bele a „szeretetbe”, amiből egy kizáró valamit farigcsálunk az életünk során. Ráadásul azt hisszük, hogy a szeretetet a másik ember „tartalmazza”, majd tőle fogjuk megkapni, ő fogja odaadni nekünk. És persze akkor, ha mindezt kiérdemeljük, olyanok leszünk, amilyennek szerintünk ehhez lennünk kell, úgy viselkedünk és élünk, hogy „szerethetőnek” látszódjunk. Örökös hajsza és keresés, állandó félelem, folyamatos hiányérzet fakad mindebből.

A tanfolyamokon rendszeresen megkérem a résztvevőket, hogy gyűjtsék össze, miből gondolják, hogy valaki szereti őket. Jó részletesen. És miből gondolják, hogy valaki nem szereti őket? Honnan tudhatom, hogy valaki szeret-e vagy sem??? És mit várok magamtól ahhoz, hogy szeretettelinek érzékeljem magam? Te is ülj le egy papírral és tollal, és jó alaposan nézegess bele önmagadba. Mi mindent hittél el a szeretetről, hogyan is néz az ki?

Azért fontos mindez, mert megláthatod, hogy a szeretet eddig a fejedben létező valami, koncepció volt. Valami elméletinek az előállítására törekedtél egész életedben. Szavakról és képekről hitted el azt, hogy ezek a szeretet, és ezeket hajszolod nap mint nap. Mindeközben folyamatos szeretethiányban szenvedsz. Gondolkodni tanultunk meg a szeretetről, s abszurd, hogy pont a gondolatok takarják el előlünk… Annyival egyszerűbben is lehet.

Például megkeresheted a „szeretetet” a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal (MÖ) ez még intenzívebb és mélyrehatóbb, mint csupán papírra vetni az erről szóló gondolataidat, de kezdetnek az is szuper. Az MÖ-vel egy önvizsgálatban végignézed mindazt, amit a szeretetről elhittél. És a testedbe ragadt érzelmeket is gyengéden átérezheted, megélheted. Megismerheted azt a csomagocskát, amit minden emberi kapcsolódásodba magaddal cipelsz. És át is láthatsz rajta. Az önvizsgálatokban úgy mondjuk, hogy egy bizonyos koncepción vagy identitáson „átlátunk”, vagyis meglátjuk, hogy „üres”. Nem az, aminek eddig hittük és éreztük, de nem is valami más. Egyszerűen elnyugszanak, feloldódnak a címkék, képek, szavak, melyekkel eddig próbáltunk valamit, valakit, vagy valamit meghatározni. Izgalmas, felszabadító, szépséges folyamat. Aminek eredményeképpen elcsendesül az elme zakatolása, az összehasonlítás, a hiány, a keresés. És érdekes mód egyre több „szeretetet” érzékelünk. Mindenben és mindenkiben. Csak ez már teljesen más, mint amilyen eddig volt. Szavakkal leírhatatlan, átadhatatlan, elméletekkel, gondolatokkal megfoghatatlan, csak tapasztalati úton megismerhető.

Más, életünket és szenvedésünket alapvetően meghatározó koncepciókat is érdemes elindulni „keresni” és „szétszedni” a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal. Felsorolok egy párat. Mind olyasmi, amit objektív „valaminek” hiszünk, de sosem vizsgáltunk meg közelebbről, persze jól működő eszközünk sem volt hozzá. Mert az olyan intellektuális szintű kinyilatkoztatások, mint „mindenki úgy tökéletes, ahogy van”, „csak a szeretet létezik”, „a pénz nem boldogít”, „a múlt és a jövő nem létezik”, stb. semmivel nem visznek közelebb önmagunkhoz, sőt. Az MÖ-vel saját magad számára tárhatod fel és nézheted meg mindezt. Tehát akkor néhány meghatározó koncepció: tökéletesség, boldogság, probléma, idő, jelen-múlt-jövő, egészség-betegség, bizalom, biztonság, konfliktus, élet-halál, rend, szenvedés, fájdalom, stb. Érdemes felfedezned, milyen alapkoncepciókra építetted fel az életedet, majd elindulni ezeket „keresni”.

Figyelmedbe ajánlom Scott szeretetről szóló videóját. Érdemes néhány percet rászánnod.

Tapasztalatom és sok más ember megélése szerint, az Élő Önvizsgálatokat szinte lehetetlen leírások és videók alapján megtanulni, úgy, hogy aztán hatékonyan tudd végezni. Gyere, tanuld meg velünk. Két csoportos nap és utána három egyéni konzultáció a csomagban, hogy minél személyesebb megtapasztalást szerezhess. Várunk szeretettel képzett, okleveles ÉÖ facilitátorcsapatunkkal. Olvasd el a részleteket az alábbi linkre kattintva:

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) 2014. október 18-19. (Jelentkezési határidő: szeptember 26.)

Az Intimitás Valódi Természete

„Te nem egy gondolat, érzés, megtapasztalás, reakció, identitás, szerep, ego, vagy folyamat vagy. Te az a sugárzó misztérium vagy, melyben mindezen dolgok felbukkannak. Ezt a misztériumot az én-központ története és az elkülönültség illúziója homályosítja el. Meghívlak, hogy ébredj rá a pillanatra, engedd meg, hogy az álom-én szertefoszoljék, és fedezd fel valódi természetedet, a feltétel nélküli szeretetet.” (Scott Kiloby)

Régebben valami olyasmit hittem, hogy az intimitás két ember között jön létre. Hogy két test közelsége szükséges hozzá. Mostanra értem, miért is hittem ezt így. Mert a közelében sem jártam az intimitás valódi forrásának, természetének. Nem hogy a közelében sem jártam; fogalmam sem volt róla, hogy ilyesmi létezik. Pedig annyira egyszerű és kézenfekvő az egész.

Az intimitás a latin „intima” szóból származik, jelentése: legbelső. És megpróbálom valahogy szavakba gyömöszkölni az ezzel kapcsolatos legfrissebb élményeimet.

Az utóbbi hónapok UI (Megtalálhatatlan Önvizsgálat) facilitátor képzése során vált még érzékelhetőbbé számomra ez az egész belső folyamat. Mindenféle csodásabbnál csodásabb emberekkel hozott össze cybertér kedvessége, a világ különböző tájairól, akikkel együtt veszünk részt ebben a tréningben. Az egésznek az a lényege, hogy gyakoroljuk az önvizsgálatokat, segítve egymást a főként magunkról elhitt hiány-történetek szétbontásában, kéz a kézben vezetve egymást egy olyan térben és tapasztalásban, melyben egyre mélyebbre merészkedünk. A Megtalálhatatlan Önvizsgálat valahogy úgy működik, hogy minden egyes elvégzett vizsgálódás után egyre nyitottabbá válunk a még őszintébb, még bátrabb szembenézésre, az addig fájdalmasnak tűnő érzelmek, érzések megélésére, ami pedig lendít tovább a még mélyebb rétegekbe. Ami még az egyik nap túl soknak tűnt, túl nagy fájdalmat feltételezett, az másnapra megengedődik. És így fokról-fokra bontódnak szét az identitásaink, nem hagyva mást maguk után, mint nyitott, megengedő, mindent magába ölelő történet-mentességet. És hihetetlen intimitást, közelséget, legbelső megtapasztalást.

Az önvizsgálat arról szól, hogy a fejünkből, az elméből a jelenbéli megtapasztalásba, megélésbe mozdulunk át: nem gondolkodunk, nem elemzünk, nem értünk, nem jelentést faragunk, hanem „csupán” kíváncsian nézünk. És szép fokozatosan rádöbbenünk, hogy milyen mértékben a fejünkben éltünk, és milyen mértékben az elme által gyártott értelmezéseket véltük életnek, magunknak és másoknak. És ezek az értelmezések azok, melyek lehetetlenné teszik az intimitást.

Az önvizsgálat gyakorlati megélést ad, gyengéden vezet ön-magamba, az elmém nem tud többé azonosulni a felbukkanó képekkel, szavakkal, érzelmekkel, érzésekkel. Ha végzem az önvizsgálatot, akkor nem szavakat olvasok minderről többé, hanem élő felismeréssé válik bennem – rajtam keresztül – a korábban olvasott, hallott szó. De a szó önmagában nem az.

Ahogy pedig a társaimmal dolgozom, ugyanazt éljük meg: felfedődik és lebontódik minden, ami nem vagyunk, előbukkan az, akik vagyunk. A képeken, szavakon, értelmezett érzelmi energiákon túl. Intimitás sok szinten: értem és élem, min mész át, mert ugyanazon megyek át én is. Értem és élem, ki vagy, amikor átlátsz mindazon, aminek eddig mindketten hittük magunkat. Ahogy egyre több a saját tapasztalásom, megélésem, nem pedig megvizsgálatlan elméletem és értelmezésem, úgy válok mindenkivé, és úgy válik mindenki önmagammá. Mindannyian Egy-gyé.

És a történeteken, identitásokon átlátás következményeként az élet többé nem a fejemben zajlik. Nem mentális címkéken keresztül érzékelek, hanem „vanságon” keresztül. Nem áll „közém” és az élet közé a címke, az értelmezés. Csak zajlik a megtapasztalás az ő megszakítatlan folytonosságában. Átfolyik „rajtam” az élet, nem tudom máshogy megfogalmazni. Nem értelmeződik szavakkal, csak átjár. Totális intimitás az élettel, mely minden ízében más, mint korábban. Totális intimitás önmagammal: képekkel, szavakkal, érzésekkel, és nélkülük is. Nincs elvárás, nincs preferencia, csak minden van.

A Megtalálhatatlan Önvizsgálat végzése során az értelmezések, a történetek, a jól-tudomság teljes kizárásra kerülnek a folyamatból. A facilitátor dolga az, hogy az önvizsgálót megtartsa a nem-tudó, nem-értelmező ránézés és megtapasztalás terében, és közben ugyanez zajlik benne is. Ha bennem facilitátorként zúgnak a sztorik, címkék, értelmezések, akkor nem tudok jelen lenni a másik ember számára. Ha önmagamban nem születik meg a történetek nélküli jelenlét, akkor a másikat sem tudom „elvinni” ide. És ennek az egésznek az abszurditása az, hogy ez nem egy csinálás; jelenlétet csinálni nem tudok. Egyszerűen csak megengedődik, ha már nem kapkod az elme a történetei után, mert azok megvizsgálásra kerültek. Kiazonosult belőlük. Így válik a pillanat egyre intimebbé. Önmagammal, a másik emberrel, az élet, a létezés egészével.

És akkor teljes jelenléttel, teljes intimitásban vagyok azzal a zokogó férfitestben levő emberrel, akivel 5 perce még nem is ismertük egymást. Mindenhol jártam már, ahol ő, és most rajtam a sor, hogy vele legyek a fájdalma megélésében és szétbontásában. És nem is vele vagyok. Én ő vagyok. Az intimitás teljes csodája. A testek találkozása nélkül.

A képzésnek hamarosan vége. Utána szeretettel állok rendelkezésetekre.

‎”Az élet csodája az értelmezés-mentes jelenlétben érkezik el hozzád. Ha gondolatban épp valahol máshol jársz, elmulasztod a valódi életet.” (Byron Katie)

Egy Haldokló Önvizsgálata: „A Testem Romokban”

„Az emberek többsége lemarad a saját haláláról. És lemarad a saját életéről is.” (Byron Katie)

Ma egy hosszabb önvizsgálatot ajánlok figyelmedbe, Katie blogjáról fordítottam. Kérlek, szánd rá az időt; érdemes. Ne a jól-tudom elméddel olvasd, próbálj meg mindent elfelejteni az olvasás közben, amit bármikor is „tudtál” az életről, halálról, szenvedésről, fájdalomról, betegségről. Figyeld meg, mennyire nehéz is tud ez lenni, mennyire akarunk ragaszkodni a bejáratott úthoz: a háborúskodáshoz, az ellenálláshoz, és a kontroll illúziójához. És engedd meg magadnak, akár csak pillanatokra azt a felfedezést, hogy: Ki lennél a folytonos küzdés, irányítás, ellenállás, háborúskodás nélkül?

Fizikai fájdalomban, a halál ajtajában, egy énekes rátalál valódi Hangjára.

Katie: Szervusz, Édesem! Mi a nagy helyzet?

Vanessa: Nos, a testem romokban van.

Katie: Romokban van a tested. Értem. Hadd halljuk, mit írtál.

Vanessa: Elszomorít a testem, mert annyira megnehezíti az életemet. Hányingert, émelygést és fájdalmat okoz nekem az idő nagy részében. Azt akarom, hogy a testem megszabadítsa magát a ráktól. A testemnek nem kéne kifacsarnia belőlem az életet. Nem kéne fojtogatnia többé. Arra van szükségem, hogy a testem egészségessé váljon, és lehetőséget adjon arra, hogy újra normálisan táplálkozhassam. A testem nagyon legyengült, kimerült, sokat szenvedett, elképesztő munkát végez, nagyon keményen próbálozik megszabadítania magát a ráktól, és csodásan tanít arra, hogyan is adjam fel a kontrollt. Soha többé nem akarok hányni, gyenge és lepusztult lenni, és soha többé nem akarok újra szenvedni.

Katie: Köszönöm, Édesem. Kezdjük újra a tetején.

Vanessa: Elszomorít a testem, mert annyira megnehezíti az életemet.

Katie: Hogyan reagálsz, amikor elhiszed a gondolatot, hogy „A testem annyira megnehezíti az életemet”?

Vanessa: Hát, áldozatnak érzem magam. Aki nem tudja, meddig bírja még. És ez nem igazán segít az állapotomon.

Katie: Milyen érzés azt a gondolatot elhinni, hogy „Áldozat vagyok”?

Vanessa: Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg. Teljesen összetört. Összenyomott.

Katie: Fordítsd meg azt, hogy „A testem annyira megnehezíti az életemet”. Úgy, hogy a „testem” helyére tedd azt, hogy „a gondolkodásom”.

Vanessa: A gondolkodásom nehezíti meg az életemet.

Katie: Melyik fájdalmasabb vagy frusztrálóbb?

Vanessa: Hát, a testem.

Katie: És ugye szedsz fájdalomcsillapítót?

Vanessa: Igen, de nem is a fájdalom a legrosszabb, hanem, hogy szinte folyamatosan hányingerem van.

Katie: Minden fizikai fájdalom az elme kivetítése. De nem sokra megyünk ezzel a tudással, amikor fájunk.

Vanessa: Már többször elvégeztem ezt az önvizsgálatot a gondolataimra fordítva is, mégsem történt semmi változás.

Katie: Igen. A fizikai fájdalom, bármennyire is kivetítés, akkor is fájdalom. Olvasd, kérlek, a következő állításodat.

Vanessa: Elszomorít, hogy a testem hányingert, émelygést és fájdalmat okoz nekem az idő nagy részében. Ez nagyon hasonlít az előzőhöz. Ne menjek tovább a kettes pontra?

Katie: Nem. Fordítsd át a „gondolkodásomra”.

Vanessa: Elszomorít a gondolkodásom, mert hányingert, émelygést és fájdalmat okoz nekem az idő nagy részében.

Katie: Ez is igaz?

Vanessa: Igen.

Katie: Jó. Akkor azzal fogunk dolgozni, nos, amivel dolgozni tudunk. Az orvosok képesek mit kezdeni a fájdalommal. Csak tőled függ. Szedhetnél be annyi gyógyszert, hogy ne legyen fájdalmad, de nem teszed. Miért?

Vanessa: Hát, szedem is a fájdalomcsillapítót.

Katie: Hallom, amit mondasz.

Vanessa: És az orvos a hányingeremre is adott gyógyszert, csak az nem működik rendesen.

Katie: Bevehetnél annyi gyógyszert, hogy az elmédből semmi nem marad, és akkor hol van a fájdalom?

Vanessa: Igen. Hogy hol is vagyok akkor én?

Katie: Akkor az „én”-ből semmi nem marad. Ha nincs történet, nincs világ.

Vanessa: Igen.

Katie: Vagyis a világodat próbálod megmenteni.

Vanessa: Igen, értem.

Katie: Akkor dolgozzunk azzal a világgal, melyet védelmezel. Mert rengeteg fizikai fájdalmat tapasztalsz, miközben az általad érzékelt világot védelmezed.

Vanessa: Igaz.

Katie: Nézzük a következő állítást.

Vanessa: Azt akarom, hogy a testem szabadítsa meg magát a ráktól.

Katie: Hallak. És tényleg ez az, amit akarsz?

Vanessa: Nem, amit valójában akarok, az az igazi szabadság.

Katie: Az igazi szabadság az elmével való azonosulás megszűnése. Beveszed a tablettáidat, és máris megszabadultál az elmétől. Amikor a test megszűnik működni, akkor az elme képtelen továbbra is testként azonosulni. Mindenki megszabadul. Előbb vagy utóbb. Tehát, akkor szabadítsuk meg magunkat az elmével való azonosulástól. Az elme kizárólag önmagával áll harcban. Úgy tudnám érzékeltetni, hogy az egyik oldalon van a rettegő elme, az ijedt kisgyerek, a jól-tudom elme. „Annyira félek! Annyira félek! Rákos vagyok. Ez borzasztó. Tudom, hogy az. Beteg vagyok, és meg fogok halni. Tudom. Tudom.” A másik oldalon pedig az a nem-tudom elme van, mely nyugodt, és csendes, és bölcs. Ez az elme nem mozdul. A saját bölcsességében pihen. És amikor közéjük állítod a négy kérdést, akkor hidat képzel a riadt elmének, hogy átkeljen a nyugodt, bölcs oldalra.

A kérdések segítségével a riadt elme képes megnyílni annyira, hogy megengedje a „másik” elmének, az „ellenpólusnak” hogy ő válaszoljon. Végül pedig ez a pólus elkezd megbízni abban a pólusban; hiszen minden elme – ők valójában nincsenek elkülönülve, szétválasztva. Még a négy kérdés is az elméből született. Így aztán, végül az elme megpihenhet önmagában; az önmagával folytatott háborúja véget ért. És ez a háború vége minden szinten. Amikor már itt nem háborúzik, akkor ott sem fog – legyen az a testtel, a rákkal, vagy bárkivel folytatott háború. Amikor felfogjuk, hogy meg fogunk halni, amikor tényleg ráébredünk erre, abban a pillanatban felismerjük, hogy nem mi irányítunk. És akkor már csak nézelődünk. Nézegtjük a valóság gyönyörűséges útját. És szeretjük. És nem maradunk le a saját halálunkról. Nézzük a következő állítást.

Vanessa: A testemnek nem kéne kifacsarnia belőlem az életet.

Katie: A tested kifacsarja belőled az életet – igaz ez?

Vanessa: Nem igazán. Csak sosem tudok igazán mélyet lélegezni, ennyi.

Katie: Vagyis ennyire vagy képes életet facsarni magadba – azzal a lélegzettel, amire épp képes vagy.

Vanessa: Igen.

Katie: Kíváncsi lennék, hogy a ráknak van-e bármilyen problémája ezzel. Kíváncsi lennék, úgy látja-e a dolgot, mint te? Elképzelhető, hogy a rák nem ennyire goromba. Tán csak a dolgát végzi. Te belélegzel, ő pedig teszi, amit tesz. A ráknak is joga van az élethez. Egyenlő jogok. És mit mondanak az orvosok?

Vanessa: Azt, hogy ez a rákfajta gyógyíthatatlan.

Katie: Hát akkor, keress, kérlek, három csodálatos dolgot, mely a rákod gyógyíthatatlanságából fakad.

Vanessa: Először is, ők sem tudhatják biztosan. Másodikként…

Katie: Így nem kell kemoterápiáztatnod magad.

Vanessa: Igen.

Katie: És ez jó dolog.

Vanessa: Igen, mert a kemoterápia teljesen kikészítene, folytosan gyengítene, még több hányinger, még nyomorúságosabban érezném magam.

Katie: Alapvetően ők mondták, hogy nem is segítene rajtad.

Vanessa: Igen, csupán egy kicsit meghosszabbíthatná az életemet.

Katie: Vagyis akkor nincs kemoterápia, és ez csodálatos.

Vanessa: A második az lehet… hogy így folyamatosan elengedhetem a kontrollt. Mert alapból kontroll-őrült vagyok. Egész életemben az voltam. Totálisan. Így tehát ez egy hihetetlen ajándék számomra. És erre lépésenként ébredek rá. Igen.

Katie: Kontroll nélküli élet. Nem minden embernek adatik meg ez a kiváltság. Így aztán valóban élhetsz még az életed során.

Vanessa: Igen. Az egyetlen bibi, hogy még nem vagyok teljesen kibékülve ezzel a hányingerrel.

Katie: Tehát itt még harcolsz a valósággal.

Vanessa: Igen.

Katie: És amikor olyan erős hányingered van, milyen gondolatok fordulnak meg a fejedben? Már épp a hányás szélén vagy, éget, fáj, képtelen vagy tovább visszatartani. Milyen gondolataid vannak ekkor?

Vanessa: Nos, ilyeneket gondolok, hogy „Szegény én, meddig fog ez még tartani? Istenem, add, hogy vége legyen!”

Katie: És hogyan reagálsz, amikor elhiszed ezeket a gondolatokat? – „Mért én, szegény én?”

Vanessa: Hát, megint csak az áldozati reakció. A szegény szenvedő. A szerencsétlen bűnös.

Katie: Ezt a szerepet játszod el benne.

Vanessa: Igen.

Katie: Ki lennél a „Szegény én” gondolata nélkül?

Vanessa: Egyszerűen csak hálás lennék.

Katie: Megtapasztaló.

Vanessa: Igen. Minden történéssel ott lennék, egészen átélném. Igen, ezt szeretném. Ott lenni minden pillanatomban, mindenben, ami történik, megélni a teljességében.

Katie [a közönséghez]: Arra kérlek benneteket, hogy gyertek el velünk oda, ahova most megyünk Vanessával.

[Vanessához] Édesem, csukd be a szemedet, kérlek, és menj el arra a helyre, ahol nagyon-nagyon beteg vagy. Úgy érzed, mindjárt hányni fogsz, rettentően émelyegsz. Megvan? Most pedig nézd meg, megtalálod-e magadban azt a helyet, mely nem foglalkozik mindezzel. Azt a helyet, melyet ez a legkevésbé sem zavarja. Ez a hely mindannyiunkban ott van. Nézd meg, rátalálsz-e. Arra a részedre, mely érintetlen, bármi történjék is. A részre, mely csak figyel. Menj vissza a legutóbbi helyzetbe, amikor nagy fájdalmaid voltak, és keresd meg ezt a helyet magadban. Megtaláltad?

Vanessa: Azt hiszem.

Katie: Maradj még ott vele. Ez az a rész, mely tanúként csupán figyel, bármekkora fájdalmaid legyenek is. [Hosszú szünet.] Jó. Ez az a hely, mely magasról tesz a kontrollra. Csodásan tárgyilagos. Nincs összezavarodva.

[A közönséghez] Sikerült megtalálnotok ezt a helyet? Csodás itt megpihenni. Azon a helyen, melyet nem érdekel a kontroll. Mely annyira tárgyilagos és tiszta.

[Vanessához] Olvasd el még egyszer, Aranyos.

Vanessa: A testemnek nem kéne kifacsarnia belőlem az életet – ez volt az.

Katie: A gondolkodásomnak…

Vanessa: A gondolkodásomnak nem kéne kifacsarnia belőlem az életet.

Katie: És van még egy megfordítás.

Vanessa: Nekem nem kéne kifacsarnom a testemből az életet.

Katie: Ezt hogyan csinálod?

Vanessa: Hát, úgy, hogy én akarok irányítani, kontrollálni.

Katie: Ebben pedig képtelenség megpihenni.

Vanessa: És úgy, hogy azt gondolom, abba kéne maradnia ennek az egésznek.

Katie: Reménytelen. És ez nem azt jelenti, hogy nem fog!

Vanessa: Igen.

Katie: A testednek megvan a saját élete. Az orvosokon túl, a kontrollálási vágyadon túl. „A ráknak nem kéne kifacsarnia belőlem az életet” – fordítsd meg: „A ráknak ki kéne…”

Vanessa: Igen. A ráknak ki kéne facsarnia belőlem az életet.

Katie: A kontrollal teli életet…

Vanessa: Igen. Pont ezért kaptam. Pont erre volt szükségem, mert annyira harapósan irányítós voltam.

Katie: Igen, mintha te vezényelnéd a műsort. Nézzük a következő állítást!

Vanessa: Arra van szükségem, hogy a testem egészségessé váljon, és lehetőséget adjon arra, hogy újra normálisan táplálkozhassam. [Nevet.]

Katie: Hát, ez a gondolat aztán tényleg kontroll-mentes!

Vanessa: Igen. Reménytelen.

Katie: Reménytelen. Olvasd el újra az első részét.

Vanessa: Arra van szükségem, hogy a testem egészségessé váljon.

Katie: „A tested nem egészséges” – igaz ez?

Vanessa: Nem.

Katie: Tökéletesen egészséges ahhoz, hogy te legyél.

Vanessa: Igen.

Katie: Ez a test nem elég egészséges ahhoz, hogy ő vagy ő, vagy ő, vagy ő legyen. De tökéletesen egészséges ahhoz, hogy a te tested legyen. Jelenleg ez a tökéletes egészség számodra. Nem ennyire egészséges vagy annyira egészséges: csak tökéletesen egészséges. Ez a valóság útja, ez az, ami épp van. Ha valaki megkérdezi, „Egészséges vagy?”, akkor azt tudod mondani, „Tökéletesen egészséges vagyok, hogy saját magam legyek.” Nem sok ember képes ezt megérteni. Az ő álmuk arról szól, hogy egy másik test lehessenek. Ezért aztán, amikor a testük nem illeszkedik a fejükben élő álomtest képéhez, akkor az elméjük elkezdi támadni a valóság szépségét.

Vanessa: Ebben aztán bőven van tapasztalatom. És azt veszem észre a kis folyamatomban, hogy valahogy kezd eltűnedezni ez a másik testnek lenni akarás. A bármi más akarása.

Katie: Az emberek többsége lemarad a saját haláláról. És lemarad a saját életéről is. Fordítsd meg, amit írtál, kérlek.

Vanessa: Arra van szükségem, hogy a gondolkozásom váljon egészségessé. Igen.

Katie: Úgy olvasd fel, ahogy eredetileg szólt.

Vanessa: Arra van szükségem, hogy a testem egészségessé váljon.

Katie: Nincs arra szükségem…

Vanessa: Nincs arra szükségem, hogy a testem egészségessé váljon. Igen.

Katie: Érezd is át! Érezd az ezzel járó izgatottságot! Ez a feltétel nélküli szeretet. Beteg vagy egészséges, ugyanúgy szereted. És légy annyira gyengéd magadhoz, amennyire csak tudsz. És kövesd az orvos utasításait, amikor helyesnek érzed számodra. És legyen csodálatos életed, a halálod megfigyelése közben. Most pedig nézzük meg a halált. „Meg fogsz halni” – miként lehetséges is ez?

Vanessa: Nem hiszem azt, hogy meg fogok halni. Az lehetetlen.

Katie: Mesélj erről egy kicsit. Miért is van az, hogy nem fogsz meghalni?

Vanessa: Mert az élet nem „hal-ható”. Vagyis, csak akkor félek a haláltól, ha a testemmel azonosulok.

Katie: Mi történik a testtel?

Vanessa: Csak szépen eltűnik.

Katie: Talán valami többet tesz ennél. Lehet, hogy ha már nincs test-azonosultság, akkor az elme a test elhagyása után ugyanúgy folytatja. A testem pedig éltető táptalajává válhat például ennek a csodás virágnak, vagyis tovább él.

Vanessa: Igen.

Katie: Vagy akár felhő, eső, vagy tűz válhatik belőle.

Vanessa: Igen, újrahasznosul.

Katie: Elme-mentesen. Ami van, az van. És azonosulás nélkül az elme nem tud létezni. Nézzük a következő állítást!

Vanessa: Ötös pont? A testem legyengült, kimerült, sokat szenvedett…

Katie: És még továbbra is szenvedni fog? Nézzük már meg jövő időben!

Vanessa: Rendben.

Katie: „Még sokáig fogok szenvedni.” Amikor épp nagyon rosszul vagy, émelyegsz, fájdalmaid vannak, mi történik, ha elhiszed azt a gondolatot, hogy „Még sokáig fogok szenvedni”?

Vanessa: Akkor megint ez az áldozati pozíció, önsajnálat jön, és azt érzem, nem bírom tovább.

Katie: Értem. És hogyan reagálsz, ha elhiszed a gondolatot, hogy „Nem bírom tovább a fájdalmat”?

Vanessa: Nem vagyok ott, nem vagyok jelen a fájdalmammal, magammal.

Katie: Ez a háború.

Vanessa: Azt akarom, hogy másképp legyen, tehát az. Háború.

Katie: „Nem bírom tovább.” Csukd be a szemed, és keresd meg azt a helyet, mely szemtanú. [Hosszú szünet és csend.] Igen. Csodás ajándék megbarátkozni ezzel a hellyel, mely nem akar kontrollálni. Ennek több életteteret biztosítani. „Még sokáig fogok szenvedni” – ki lennél e gondolat nélkül, miközben épp szenvedsz, hányingered és erős fájdalmaid vannak?

Vanessa: Nem vetíteném ki a jövőbe, nem raknám rá a jövő koncepcióját. Csak itt és most vele lennék.

Katie: “Nem bírom tovább” – fordítsd meg!

Vanessa: Bírom. Már eddig is megtettem. Igen.

Katie: Igen, bírod. És ebben segítenek a fájdalomcsillapítóid és a gyógyszereid. És van olyan gyógyszer is, mely ki fog vinni ebből. De amíg még itt vagy, addig inkább menjünk befelé.

Vanessa: Igen.

Katie: Nézzük a következő állítást!

Vanessa: A testem legyengült.

Katie: „Erősebb testre van szükséged?” Mihez?

Vanessa: Nos, ebben a pillanatban jövök rá, hogy nincs szükségem rá. Igen. Elképesztő meglátni, hogyan is zajlott már eddig is ez az egész. Egyszerűen mindenki támogat. Felemelő. És a kontroll is folyamatosan engedődik el. Igen.

Katie: Ez valóban csodálatos! Olvasd fel még egyszer!

Vanessa: A testem teljesen legyengült.

Katie: Csodás felismerni, hogy sosincs szükséged több erőre, mint amennyid van, és meglátni, mennyi fantasztikus barát van veled.

Vanessa: Igen, valóban nem semmi felfedezés! Főleg, hogy mindig azt hittem, hogy nem adok eleget ahhoz, hogy ilyen barátaim legyenek.

Katie: Milyen jó kis vicc lett ebből a gondolatból!

Vanessa: Abszolút!

Katie: Nézzük a következő állítást!

Vanessa: A testem kimerült.

Katie: És mihez lenne szükséged több energiára?

Vanessa: Időnként jó lenne, ha újra tudnék énekelni.

Katie: „Nem tudsz énekelni” – igaz ez?

Vanessa: Nem teljesen igaz.

Katie: Hmm. Soha nem is lesz igaz. De az éneklésed… [A közönséghez] Ez a nő operaénekes. [Vanessához.] …az éneklésed sosem lesz elég jó számodra, épp úgy, ahogy sosem volt elég jó számodra egész életedben.

Vanessa [nevetve]: Óóóó, Katie, igen…

Katie: És ki tudja? Lehet, hogy az az utolsó dal, mely kijön a torkodból…

Vanessa: Az utolsó… A hattyúdalom.

Katie: …lehet, hogy az tetszeni fog.

Vanessa: Mindig is azt hittem, hogy talán majd a legutolsó előtt végre tetszeni fog. Valahogy. És az utóbbi időben, amikor énekeltem, azt éreztem, hogy változik bennem valami. Hogy már ezzel kapcsolatban is kevesebb a kontroll. Igen.

Katie: Ez csodálatos, Édesem! Tudod, az a legfontosabb, hogy te szeresd a dalodat. Én pedig azt imádom, hogy már kezded szeretni. Nézzük a következőt!

Vanessa: A testem elképesztő munkát végez.

Katie: Fordítsd meg!

Vanessa: Én végzek elképesztő munkát. Igen.

Katie: Igen. Az önszeretet munkáját végzed. A következő?

Vanessa: A testem keményen próbálkozik megszabadítani magát a ráktól.

Katie: Az elmém…

Vanessa: Az elmém keményen próbálkozik megszabadítania magát az öngyűlölet rákjától.

Katie: És a kontroll illúziójától.

Vanessa: Óóóó, igen!

Katie: A következő állítás?

Vanessa: Ez már a hatos pont. Soha többé nem akarok hányni, gyenge és lepusztult lenni, és soha többé nem akarok újra szenvedni.

Katie: Hajlandó vagyok…

Vanessa: Hajlandó vagyok újra hányni, gyenge és lepusztult lenni, és újra szenvedni.

Katie: Igen. Hogy megnézhesd, mennyi kontroll vágyad maradt még. Hogy felfedezhesd, ha bármilyen kicsi, önmagát áldozatnak vélő részecske maradt-e. Mert a fájdalom erről szól: az áldozatról. Alig várom már…

Vanessa: Alig várom már, hogy újra hányjak, gyenge és lepusztult legyek, és újra szenvedjek.

Katie: Igen. Hogy megvizsgálhasd, maradt-e az áldozatból bármi is. Édesem, így ülve, bármilyen ceremonialitás nélkül, énekelnél nekünk egy dalt? [A közönség tapsol.]

Vanessa: Megpróbálhatom.

Katie: És kérlek, ne próbáld gyönyörűen csinálni.

Vanessa: Jó.

Katie: Kövesd el az összes hibát, melyekre csak képes vagy. Régi barátok vagyunk, jártunk már itt együtt. És kérlek, csináld rosszul.

[Vanessa elénekel egy Dvořák áriát. A közönség tapsviharban tör ki.]

Egy korábbi videós bejegyzés a témában: A Betegség, Mint Esély

http://www.onmunka.blogspot.hu/2011/12/betegseg-mint-esely.html

Várlak szeretettel az ÖnMunka tanfolyamokon, melyek mostanra egy rendszert alkotnak. Mindegyiknek megvan a helye, szerepe az öngyógyulásunkban. Hálás vagyok, ha találkozhatom Veled is

A (Faj)Gyűlöletből Kivezető Út - Byron Katie Videó

„Már kipróbáltuk a haragot és a gyűlöletet, és elneveztük civilizációnak. Találj új Utat!” (Byron Katie)

Ma az egyik legerőteljesebb, legkeményebb, mégis legszívhezszólóbb Byron Katie videót ajánlom figyelmetekbe. Amikor először láttam, végigborzongtam, sírtam is, és végtelen hálát éreztem, hogy mindez közkinccsé vált, valaki bevállalta, hogy az egész világ elé tárja a fájdalmait és a félelmeit. Ez a félórás film egy fekete hölgy egyéves utazását mutatja be, a Katie-vel történt első találkozásától a 9-napos School-ban megélt, sorsmegváltoztató „öntisztulásáig”.

A videó témája a generációról-generációra öröklődő (faj)gyűlölet és előítéletek. A főszereplő, Hitaji történeteiből kiderül, hogyan programozódott be ő is a szülei, nagyszülei, összes felmenője által élt történetekkel, melyeket neki is automatikusan tovább kellett örökítenie a gyermekeire. Amíg az örökölt, generációs programjaink megkérdőjelezetlenül futnak bennünk, addig nincs esélyünk nem továbbadni ezeket a következő generációknak. Csak velem tud megállni. Senki más nem tudja megkérdőjelezni, letisztítani az én elmém által elhitt nyomasztó, gátló, gyűlölködő programokat.

Azt hiszem, mindannyiunk számára egyértelmű, milyen szinten van jelen a gyűlölködés, fajgyűlölet a mai magyar társadalomban (is). És ehhez nem kell más bőrszínűnek lenni, elegendő, ha más véleményem, értékeim, világnézetem, életmódom van. A jól-tudom elme fő tápláléka a félelemből és gyűlölködésből fakadó elkülönülés. Amíg a félelmeket és gyűlölködést tápláló gondolataink megkérdőjelezetlenek maradnak, nincs esélyünk máshogy megtapasztalni a világot. Byron Katie Munka-módszerében hihetetlen lehetőségek rejlenek ezen a területen is. Használjuk ki! Ezért is tartom nagyon fontosnak ezt a félórás videót. Hogy minél többen megláthassák és felülvizsgálhassák magukban eddig dédelgetett előítélet- és gyűlölet-történeteiket.

A filmet több órányi felvételekből vágták össze, emiatt előfordulhat, hogy néhány helyen kicsit érthetetlennek tűnnek a referenciák. Ez azonban a megértés összességét semmiképp nem gátolja. A School-lal kapcsolatban szóba kerülnek a következő dolgok: a napi reggeli séta, a teljesen véletlenszerűen mellénk rendelt szobatárs, és az ún. „Feladás lista”, ami – többek között - bizonyos addiktíven használt anyagok feladását jelenti a School 9 napja alatt (cigaretta, alkohol, drogok, gyógyszerek és étrendkiegészítők, koffein, cukor, finomított élelmiszerek). Mindez nem kötelező, inkább az egyén számára hatalmas lehetőség, hogy kipróbálja magát ezek nélkül a szerek nélkül.

És akkor kezdődjék Hitaji Utazása a Gyűlöletből a Szeretetbe. Utazz Te is vele!

Aktuális ÖnMunka Tanfolyamokról itt találsz információt, várunk szeretettel.

Szeresd Meg az Anyukádat 1. – Byron Katie Videó

„Te az én történetem vagy. Mesélek egy szép történetet rólad, és szeretlek. Vagy mesélek egy csúnya történetet rólad, és nem szeretlek. És az egésznek semmi köze hozzád. Te az én kivetülésem vagy.” (Byron Katie)

Alaptermészetünk a szeretet. És onnan tudhatjuk, hogy „történetben vagyunk”, hogy nem érezzük ezt a szeretetet. Ez az, ami fáj. Ez az, ami a legjobban fáj. A szüleinkről szóló történeteinkkel kezdődik, melyek egész életünkre meghatározó történeteinkké válnak. Ezek a történetek a szüleink által is élt, mesélt, tudattalanul is átadott hiedelemcsomagok (az ő szüleiktől örökölve) – önmagukról, férfiról, nőről, párkapcsolatról, pénzről, életről, halálról, stb., illetve a mi kis életünk során bekövetkezett eseményeknek saját elménk általi értelmezései.

A Valóságban sosem az van, aminek az elménk értelmezi és láttatja. A Valóságban minden csak van, és mindez történetmentes. Attól fog fájni, hogy egy történettel írjuk felül azt, ami van. És ettől fog még jobban fájni egy olyan esemény, amit pici korunkban traumaként éltünk meg. Például egy olyan ártatlan történést, hogy anyukánk egyedül hagyott minket a kiságyunkban. Amikor is az elménk elhitte azt, hogy nem vagyunk neki fontosak, nem szeret minket, nem figyel ránk, önző, és csak saját magával foglalkozik. És hogy egyedül lenni valami szörnyűség. Mert innentől kezdve, amikor csak egyedül leszünk, ez az összes mélyre süllyedt történet egyszerre kapcsol be, aktivizálódik. Sőt, emiatt fogunk menekülni az egyedülléttől, hiszen már a gondolatától is beindulnak ezek a történetek. Ezért inkább maradunk, mondjuk egy olyan kapcsolatban, ahol bántalmaznak minket. Mert az még mindig kevésbé fáj, mint egyedül lenni azzal a sok feldolgozatlan, megkérdőjelezetlen történetünkkel.

Ez egy nagyon sematikus, leegyszerűsített példa, mindenkinek megvan a saját változata, ami mindenkinél gyönyörűen feltérképezhető és feldolgozható. A hétvégi Alaptanfolyam hihetetlenül erős volt, csupa nyitott elmével dolgozhattam - óriási élmény ez. Több anya- és apa-történetet bontottunk le, rengeteget sírtunk és nevettünk. Rádöbbenhettünk, milyen ártatlanul elhitt történetekkel tartjuk is magunkat távol a szüleinktől és más emberektől. Sírni akkor szoktunk, amikor meglátjuk, mennyire egyszerű is mindez, és hány évtizedig hurcoltuk magunkkal ezeket a vélt sebeket, és bántottuk magunkat újra és újra olyasmivel, amit csupán az elménk képzelt bele a történtekbe. És rögtön kacagunk is, mert olyan felszabadító ez az egész: Hogy a boldogság és a szeretet ennyire egyszerű.

„A szeretet sosem megy sehová belőlünk, csak elveszítjük a vele való kapcsolatot.”

„Az egyetlen dolog, ami elválaszt attól, hogy Te magad légy a szeretet, az egy gyötrő gondolat.”

„A gondolataid választanak el a valóság és a szeretet érzékelésétől.”

„A valóság mindig kegyesebb, mint az a sztori, amit köréje szövünk.”

„Életed minden szereplője a képzeleted szüleménye - még saját magad is.”

„Elkezded felismerni, hogy semmi sem az, aminek látszik, és egyszerűen csak nevetned kell.”

„Az én tapasztalatom az, hogy szabad vagyok. Így élek belül. Megkérdőjeleztem a gondolataimat, és felfedeztem, hogy semmit nem jelentenek. Azóta ennek a megértésnek az örömében ragyogok. Ismerem a szenvedést, és ismerem az örömöt is, és tudom, hogy jóság vagyok. Mindannyian jóság vagyunk.” (Byron Katie)

Ma egy fantasztikus Katie videó első részét nézhetitek meg, melyben egy fiatal lánynak segít megkérdőjelezni az őt anyukájától elválasztó gondolatait. Hamarosan következik a videó folytatása.

Ha elérkezett az időd, szeretettel várlak a Munka alapos megtapasztalására, fájdalmas történeteid visszabontására:

A következő 2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. április 7-8.

Hétköznapi tanfolyam: április 16-17.

Jelentkezési határidő: március 20. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Byron Katie Ébresztő Idézetek 3.

Összegyűlt egy újabb bejegyzésre való a Facebook-os csoportunkban rendszeresen kiposztolt Katie idézetekből. Szép lassú, figyelmes elolvasásra ajánlom őket, mélyen magadba engedve mindegyiket, és megvizsgálva, mit is mondanak Neked. Kellemes beengedést kívánok!

„A kölcsönös tisztelet nem azt jelenti, hogy te tisztelsz engem. Hanem azt, hogy én tisztelem önmagamat és téged.”

„Elképzelhető, hogy minden ember a tőle telhető legjobbat teszi minden pillanatban, épp ahogyan te is?”

„Ha azt hiszed, ’Szeretnem kéne magamat’, melyik ’magam'-ra is gondolsz pontosan?”

„Bármikor, ha együttérzést szeretnél másoktól, arra próbálod rávenni őket, hogy a mítoszod részesei legyenek. Ez pedig mindig fáj.”

„A dolgok mindkét oldalát megnézem: ez az oldala gyönyörű, az az oldala is gyönyörű.”

„Az épelméjűség – a valóságban gyökerező elme – a védelem egyetlen létező formája.”

„A Négy kérdés megválaszolása kiugraszthatja az identitásodat önmagából. Ez pedig nagyon ijesztő lehet, mivel ott maradsz szabadon… és hogyan is nézne ki ez a szabadság?”

„Szerinted már ki kellett volna nyílnod? Próbálj csak kinyitni egy virágot, mielőtt az készen áll rá. Összenyomod, összetörik, és meghal. Nem nyílunk ki a saját időnk előtt.”

„Minden pillanat ajándék: Te vajon kicsomagolod a te ajándékodat most, és most, és most…?”

„Amikor megkérdőjelezed a stresszes gondolataidat, a gondolatok elveszítik az erejüket, kedvesebb választási lehetőségek bukkannak elő számodra, így a cselekedeteid automatikusan változnak meg.”

„A te boldogságod tőled függ – ki mástól is függhetne?”

„Amint elkezded elfogyasztani a Munkát reggelire – más szóval, napi rendszerességgel kérdőjelezed meg a gondolataidat -, ez az erőfeszítésmentes elmeállapot egyre inkább a hétköznapi életed részévé válik.”

„Boldog Új Pillanatot! Hisz semmi más nem lehetséges az olyan szem számára, mely valóban lát.”

„Szeretnél másképp cselekedni? Ez nem lehetséges addig, amíg nem tudsz másképp érzékelni.”

Amit látsz, nem a Valóság, hanem a program-hiedelem-szűrőid által torzított értelmezésed a Valóságról. Mindannyian egy pici kulcslyukon keresztül látjuk a Nagy Egész egy aprócska töredékét. Ráadásul mindannyiunk más lyukon keresztül néz. A hiedelmeink megkérdőjelezése tágítja a perspektívánkat, így képesek leszünk megérteni másokat és máshogyan cselekedni.

„Feladatunk a feltétel nélküli szeretet. Mindenki más feladata pedig a gombjaink nyomogatása.”

„Elkezded felismerni, hogy semmi sem az, aminek látszik, és egyszerűen csak nevetned kell.”

„Ha nem hinnéd el a magadról és a rólunk szóló stresszes gondolataidat, valami végtelenül valódiként, tisztaként és kedvesként jelennél meg a jelen pillanat ragyogásában: itt nincs jövő, nincs múlt, nincs szükség reményekre, nincs megbánás sem.”

„Amikor felfedezed, hogy minden boldogság benned van, az akarásnak és a szükségnek vége szakad, és az élet nagyon izgalmassá válik.”

„Amikor az elméd kinyílik, az egész világ a helyére kerül.”

„A testek különállóak, de az elmék képesek egyesülni.”

“Ha tudnád, milyen fontos vagy, milliárdnyi darabra töredeznél és egyszerűen csak fény lennél.”

„Amikor a példákat keresed a megfordításokra, ne csak találgass, hanem tényleg lásd is a képeket! Légy szemtanúja a saját életednek. A Csendben ismerkedj meg magaddal.”

„Ha tényleg szeretnéd megismerni az igazságot, fuss az ellenségedhez.”

„Kliens: Arra van szükségem, hogy Isten elvegye a szenvedésemet. Katie: Fordítsd meg, Isten elfoglalt, vedd el magadtól a szenvedésedet.”

„Az ego, ahogy leereszt, ellenáll. Fokozatosan elveszíti az eddig ismert világát, melyben minden folyamatosan változik.”

„Azokról, akiket a legjobban utálsz a világon, kiderül, hogy mindegyikük Te magad vagy.”

„A flörtölés manipuláció: így próbálsz valakit bevonni az életedbe, aki magától nem jönne.”

„A külvilágban elért eredmények átmenetiek és hamis hatalmat képviselnek. Amikor a világot próbáljuk megváltoztatni, a fókuszunk odakint van, és ily módon semmi sem változik meg igazából.”

„A nem szeretett gondolatok újra meg újra visszatérnek, egészen addig, amíg szívesen látottakká és szeretettekké válnak.”