Egy Kis Pihenő

Drága ÖnMunka Blog Olvasóim!

Most egy időre kivonom magam a blog-forgalomból, játszom, pihenek, nyaralok kicsit. Azért rendszeresen benézek ide is, így ha kommentáltok valahol, azt fogom látni – tegyétek bátran.

Biztatlak Benneteket, hogy olvassátok vissza az immár majd’ 2 évre visszanyúló bejegyzéseket, vannak kb. 300-an. Ezt főleg azoknak ajánlom, akik nemrégiben találtak ide, hisz igazi kincsesbánya ez Byron Katie munkássága terén.

(A Munka alapjaihoz érdemes a honlapomat átolvasni: www.kincsamivan.hu)

És a Facebook-os nyilvános ÖnMunka-Az Önsegítés Magasiskolája oldalon a szünetben is fogok közzétenni Katie-féle aranyosságokat, szeretettel várlak Benneteket ott is. Ez az oldal itt található.

Kívánok Nektek is csodás nyári napokat és örömteli ÖnFelfedezést a Munka segítségével.

Szeretettel, Andrea

"Amikor azt hiszed, hogy tudsz valamit, akkor egy múltbeli történetet hiszel el. Ez pedig őrültség. Minden alkalommal, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, az fáj, mert valójában nincs semmi, amit tudnod kéne. Kapaszkodsz valamibe, ami nem is létezik. Nincs semmi megtudnivaló, és nincs senki, aki tudni szeretné.

Annyival könnyebb azt tudni, hogy nem tudod. És egyben kellemesebb is. A nem-tudom elme igazán szeretetreméltó. Amikor tudod, hogy nem tudod, akkor természetes nyitottság van benned a valóságra, és hagyhatod, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Eldobhatod az identitásod, és egyszerűen csak az lehetsz, aki valójában vagy: a határtalan, a megnevezetlen." (Byron Katie)

A Szeretet Hatalom, Azaz Minden Veled Kezdődik

Gyakorlatias, önállóan végezhető, átlagembereknek való, az életed problémáira nyújt rálátást és megoldást, nem pedig elvont fogalmakkal, ideákkal operál. Ezért kincs számomra Byron Katie Munkája. Átlagember alatt azt értem, hogy semmilyen előzetes önfejlesztési, spirituális, pszichológiai „előképzettséget” nem kíván meg, sőt. Tapasztalatom szerint ezek sokszor gátjai a hatékony Munkázásnak, hiszen annyi másféle koncepciót, hiedelmet raktároztak el a már „képzett elmék”, hogy még nehezebb dolguk van ezek megkérdőjelezésekor.

Ugyanakkor egy olyan irányú folyamatot is látok, hogy egyre több „túlképzett elmének” lesz elege az eddig felhalmozott, csak elmeszinten beszippantott „tudásból”, és egy pillanat alatt látják át, értik meg, hogy miről is van itt szó valójában a Munka kapcsán. Hogy a Munka nem is igazán egy módszer, hanem egy „anti-módszer”. Nem további halott tudást épít beléd, hanem lebontja azt, amire semmi szükséged, ami nem a tiéd. Nem újabb mentális terhet rak Rád, hanem elképesztő mennyiségű terhet vesz le Rólad, ami által hihetetlen mértékben megkönnyebbülsz.

A Munka egy valóban működő eszköz ahhoz, amit úgy szoktak megfogalmazni, hogy belül kell keresgélned, befelé kell fordulnod. Út Önmagadhoz, tisztán, egyértelműen. A saját bölcsességedhez, nem másokéhoz. Nem csupán elme szintjén, hanem megélésekben is. Amire rálátsz a Négy kérdés és a Megfordítások segítségével, az mind a sajátod lesz. Nem kell többé máshoz rohangálnod tanácsért, mindent tudni fogsz, amit épp tudnod kell, abban a pillanatban, amikor épp szükséged van rá. Pillanatról-pillanatra működő, alkalmazható életbölcsességet kapsz tőle, ami a tiéd, senki más nem tudja Neked odaadni, és elvenni sem többé. A héten fogalmaztam valakinek úgy, hogy a Munka rendszeres használatával a saját coach-oddá válsz, egyre nagyobb nyitottságban, megengedésben, békességben.

Elveszíteni csak a halott tudásodat vagy képes, amiért nem kár. Megnyerni pedig Önmagadat, saját teljességedben, bölcsességedben, valódban. Teljesen tiszta „üzlet”; kívánom Neked, hogy Te is kösd meg Önmagaddal életed legjobb üzletét. A honlapomon, itt a blogon, és Katie könyveiben minden segítséget megtalálsz hozzá.

Mára pedig szeretettel figyelmedbe ajánlok egy teljes fejezetet Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből, szokás szerint általam magyarítva. Egyértelmű útmutatás az épelméjű élethez, ha már eleged van a káoszból. Minden szavát érdemes jól megrágni, ez egy kivételesen erős fejezet – nem mintha a többi nem lenne az. :)

Öröm 29 – A világ szentség. Javítani rajta képtelenség. Ha belekontárkodsz, elrontod. Ha tárgyként kezeled, elveszíted.

A világ tökéletes. Ahogy haladsz az elméd megkérdőjelezésével, ez egyre nyilvánvalóbbá válik. Az elme változik, s ennek eredményeképpen a világ is változik. A tiszta elme mindent meggyógyít, aminek gyógyulásra van szüksége. És többé már nem lehet bemesélni neki, hogy akár egyetlen porszemmel is bármilyen rendellenesség lenne.

            Néhányan azonban, amikor már rálátnak arra, hogy a világ tökéletes, ebből gyártják a következő történetet, majd arra a következtetésre jutnak, hogy felesleges belefolyni a politikába, vagy a társadalom életébe. Ez pedig elkülönülés. Ha valaki felkeresne, és azt mondaná neked, „Szenvedek. Segíts, kérlek,” akkor azt válaszolnád neki, hogy „Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy,” majd félrefordítanád a fejedet? A szívünk automatikusan válaszol a szükséget szenvedő emberekre és állatokra.

            A felismeréseidnek semmi értékük nincsen, amíg meg nem éled őket. Én a világ végéig elmennék egyetlen szenvedő ember kedvéért. A szenvedők a saját testem kétségbeesett, reményt vesztett, meg nem világosodott sejtjei. A saját testemről beszélek – a világ teste az én testem. Hagynám-e megfulladni magam abban a vízben, mely nem is létezik? Engedném-e magamat meghalni egy képzeletbeli kínzókamrában? Te Jó Isten, gondolom, vannak olyanok, akik valóban úgy hiszik, hogy létezik probléma. Emlékszem még azokra az időkre, amikor én is azt hittem, hogy problémák léteznek. Hogyan mondhatnék nemet, amikor egy ember segítséget kér? Ezzel saját magamnak mondanék nemet. Úgyhogy igent mondok, és megyek, ha tudok. Megtiszteltetés ez. Illetve több is annál: ez az önszeretet.

            Az emberek tökéletesek úgy, ahogy vannak, bármennyire mélyen szenvedjenek is, csak még nem jöttek erre rá. Úgyhogy, amikor találkozom egy szenvedővel, nem azt mondom, hogy, „Oh, hát nincs itt semmiféle probléma, minden tökéletes.” Igaz ugyan, hogy én sosem látok problémát semmiben, és ott vagyok számára, hogy ő is meglássa ugyanezt, de azt mondani neki, amit én látok, udvariatlanság lenne. Testemnek az a része épp szenved, és számára nem minden tökéletes, mivel elhiszi, hogy nem az. Én magam is az elme kínzókamrájának fogja voltam azelőtt. Meghallgatom, hogy szerinte mire van neki szüksége, meghallgatom a szomorúságát vagy elkeseredettségét, és rendelkezésre állok. Ez a teljesen kibontakoztatott aktivizmus. Mert egy olyan személy jelenlétében, aki sehol nem lát problémát, a probléma egyszerűen elillan – ami megmutatja nekünk, hogy probléma valójában nem is létezik.

            Sokszor kérdezik tőlem, hogyan tudok napról-napra, évről-évre ennyi problémát meghallgatni? „Nem szívja le az energiádat?” Hát, nem. Én már megkérdőjeleztem a stresszes gondolataimat, és megláttam, hogy mind egy szálig valótlanok voltak. Minden gondolat, mely valamikor mérges kígyónak látszott, végül kötéldarabkának bizonyult. Állhatnék e fölött a kötél fölött (mely kígyónak tűnt eredetileg) akár egy évezredig, akkor sem tudnék többé félni tőle. Én tisztán látom azt, amit néhányan még nem láttak meg saját maguk. Ha bárki is szembe találja magát ezzel a kötéllel, és sikoltozva elrohan az ellenkező irányba, akkor sem félteném vagy sajnálnám őt, egyáltalán nem aggódnék érte, mert tudom, hogy nincsen semmiféle veszélynek kitéve, semmi sem tud ártani neki. Amikor mások kígyót kiáltanak, én csak kötelet látok.

            Amennyiben problémád van az emberekkel vagy a világ állapotával, felkérlek, hogy írd ki magadból a stresszes gondolataidat egy papírra, majd kérdőjelezd meg őket. Mindezt pedig az igazság szeretetéért tedd, ne pedig a világ megmentéséért. Fordítsd meg: mentsd meg a saját világodat. Hiszen nem ez az, amiért leginkább szeretnéd a világot is megmenteni? Azért, hogy boldog lehessél? Nahát, akkor, ugord át a köztes szereplőt, és kezdd máris a boldogsággal, innen, ahol épp vagy! Te vagy az. Rólad van szó. Ebben a megfordításban pedig cselekvő maradsz, de már nincs benne félelem, nincs belső háború. Így többé már nem a háború próbál békét tanítani. A háború képtelen békére tanítani.

            Én nem próbálom megváltoztatni a világot – soha. A világ magától változik, és én része vagyok ennek a változásnak. Én teljesen, totálisan imádom azt, ami van. Amikor valaki segítséget kér tőlem, igent mondok. Megvizsgáljuk, aztán mindenki saját maga kezdi el abbahagyni a szenvedését, ezzel pedig a világ szenvedésének is elkezd véget vetni.

            Sosem feltételezek olyasmit, hogy mi lenne legjobb a bolygónk számára. És ha már tudod is, hogy a világ úgy tökéletes, ahogy van, ez nem jár együtt azzal, hogy felhagysz azzal, ami szerinted a számodra helyes cselekedet. Amennyiben, például, érdekel a környezetünk sorsa, arra kérlek, tárd elénk az összes ezzel kapcsolatos tényt. Részletekbe menően tanulmányozd ki, végezd el az egyetemen ezt a szakot, ha épp ezt kell tenned, ezzel segítve minket. És ha érthetően szólsz hozzánk, hátsó szándék vagy bármilyen eredményre vonatkozó elvárás nélkül, akkor meg fogunk tudni hallani, mert a mi szintünkön vagy. Nem pedig egy felsőbbrendű, én-tudom pozícióból tárgyalsz velünk. Ha tudod, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, és hogy mindannyian megtesszük a tőlünk telhető legjobbat, akkor belőled válhat a bolygó legerőteljesebb aktivistája.

            A szeretet hatalom. Én csak egyetlen módját ismerem annak, hogyan tud egy aktivista valóban az emberi fajba behatolni, mégpedig azt, hogy átnyújtod az összes tényt, őszintén elmeséled a tapasztalataidat, és feltétel nélkül szeretsz. Mert képtelenség bármiről is meggyőzni a világot, még ha az a világ saját érdekét szolgálja is, amikor előbb-utóbb kibukik az igazságért folytatott harcod, és ott állsz majd egy színpadon, vitázol egy céges környezeti szennyezővel, és elkezdesz felháborodottan ujjal mutogatni rá. Pont ezt rejtegetted, amikor elhitted azt a történetet, hogy „Tudom, mi a legjobb a bolygó számára.”

            Amikor rátámadsz egy cég vezetőjére, amiért rombolja a légkört, akármennyire helytállóak is az információid, szerinted nyitott lesz arra, amit mondasz? Viselkedéseddel fenyegeted, a tények pedig elsikkadnak, mert félelemből és önigazoló haragból cselekszel. Annyit fog az egészből meghallani, hogy szerinted helytelenül cselekszik, az egész az ő hibája, aztán pedig tagadásba és ellenállásba vonul. De ha stresszmentesen szólsz hozzá, azzal a totális bizonyossággal, hogy jelen pillanatban minden épp úgy van, ahogy lennie kell, akkor kedvesen, hatékonyan, és a jövő féltése nélkül leszel képes kifejezni magadat.

            Az erőszak kizárólag erőszakot szül. A feszültség feszültséget tanít. Ha megtisztítod a mentális környezetedet, akkor a mi fizikai környezetünk is sokkal gyorsabban fog megtisztulni. Így működik ez. És ha valódian, őszintén teszed, erőszak nélkül, harag nélkül, a vállalatokra ellenségként történő mutogatás nélkül, akkor az emberek majd elkezdenek észrevenni. Elkezdünk odafigyelni rád, és észrevesszük, hogy lehetséges a béke eszközével elérni a változást. Egyetlen emberrel kell kezdődnie. És ha nem te vagy ez az ember, akkor ki lesz az?

            A világ minden lehetséges módon próbára fog tenni téged azért, hogy ráébredhess a legutolsó icike-picike befejezetlen darabkára is magadban. Ez a tökéletes felállás. Sakk-matt.

A Legnagyobb Akadály: „Én Tudom”

A lehető legnagyobb arrogancia, és mindannyiunk bőven kiveszi belőle a részét, azt hinni, hogy „Én tudom”. Én tudom, hogy ez így igaz, én tudom, hogy Te nem jól tudod, én tudom, hogy én jobban tudom, én tudom, hogy Te ezt egyszerűen meg sem értheted, én tudom, hogy Neked mi lenne a jó, én tudom, hogy az én utam a helyes, stb.

Mi az, amit Te tudsz? Mi az, amit másokról, az életről, egy helyzetről, saját magadról, az univerzum működéséről, az emberről, bármiről TELJES BIZONYOSSÁGGAL TUDSZ?

Kérlek, vizsgáld meg, mi zajlik Benned, ha elhiszed azt, hogy Te tudod (jól) – főként most egy másik emberrel szembeállítva. Hogy érzed magad, ha elhiszed ezt a gondolatot? Én teljesen befeszülök. Hogyan viszonyulsz a másik emberhez? Én jól meg akarom neki mondani, tanítani, a fejébe verni, lenézem, gyengének és kicsinek, segítségre szorulónak látom. Ebben a pillanatban szűnik meg közöttünk a szeretet áramlása, ebben a pillanatban húztam fel a falamat. ÉN húztam fel a falat, én ültem fel a fal mögött még egy magas paci hátára is, én kezdek el kioktató lenni, ÉN szakítom meg a kettőnk közötti kapcsolatot.

Ez a legnagyobb akadály ember és ember között: hogy elhisszük, mi tudjuk, ő pedig nem. Ilyenkor rögtön háború kezdődik, mivel meg kell védelmeznem a nagy bizonyossággal dédelgetett hiedelmemet. Ilyenkor semmilyen segítségére nem tudok lenni senkinek, ő beleütközik az arroganciám falába.

Erre épül a társadalmunk, erre épül az emberi világ: ha máshogy nem megy, legalább szavakkal le kell, hogy győzzelek. Mennyire tudok odafigyelni Rád, mennyire tudlak meghallani, amikor elhiszem, hogy „Én tudom”? Mitől félek, mi történne, ha nem tudnám elhinni azt, hogy én tudom? Gyenge, vesztes, lúzer lennék. Egy nagy senki. Az egó legnagyobb félelme, hogy senki, s mivel tudja, hogy az, ezért kell ezerrel megvédelmeznie az identitását valahogy: ha máshogy nem megy, akkor foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, hogy „Én tudom”.

Ki lennél a gondolat nélkül, hogy „Én tudom”? Hogyan élnéd az életedet, hogyan lennél együtt az emberekkel, hogyan viselkednél, hogyan beszélnél?

Kérlek, engedd meg magadnak azt a nagyon egyszerű lehetőséget, hogy „Nem tudom”. Keress rá minél több bizonyítékot a saját életedből, miként bizonyítja az életed, az események, az emberek, hogy NEM TUDOD? Egyszerűen nem tudhatjuk, mivel bármi legyen is az élet, az univerzum, a tudatosság, alapjában véve megismerhetetlen és meghatározhatatlan. És ebben a TUDATLANSÁGBAN található a legcsodásabb kapcsolódás a másik emberhez és a mindenhez. Mert, ha megengedem, hogy ne tudjam, akkor nincs fal, akkor nem különítem el magam, akkor Veled tudok lenni, akkor meg tudlak hallgatni, akkor meg tudsz nekem nyílni, akkor megnyitod az elméd, és ez által a szívedet. Ez pedig maga az élet csodája.

Megértem, ha tudni akarod. Megértem, ha bizonyosságot keresel a kérdéseidre talált válaszaiddal. Megértem, ha nem bírod még abbahagyni a keresést az „igazság” után. Neked kell belefáradnod, neked kell meglátnod, mi zajlik Benned, ha elhiszed, hogy „Tudnom kell” és aztán jól elhiszed a válaszokat, melyeket végtelen számban hoznak eléd a könyvek, a filmek, és mások szavai. Megértem, ha még kapaszkodsz, és keresed a végsőt, a valóst. Majd belefáradsz, és hirtelen összedől a kártyavár. Rádöbbensz, hogy nincs mit tudni és nincs kinek lenni. Hogy semmi nem igaz abból, SEMMI, amit valaha elhittél, megértettél, összeraktál, kisakkoztál. Csupán történeteket kreáltál a fejedben, és ezekhez ragaszkodsz, és ha valaki jön, aki más történeteket kultivál, akkor jól elkezdtek háborúskodni.

Béke, szeretet, és valódi bensőségesség akkor lesz, ha mindezt felülvizsgálod. Mondjuk, a Négy kérdéssel és a megfordításokkal. És ezt neked kell elkezdened, a szomszédod, a párod nem fogja helyetted megtenni. Persze dönthetsz úgy, hogy még görcsölsz, fájsz és szenvedsz egy kicsit, mert az nem lehet, hogy ne nekem legyen igazam. Jó. Csináld. Én a másik utat választom, és megköszönöm, ha velem, velünk tartasz.

Figyelmedbe ajánlok két régebbi bejegyzést a témában:

Miért? Miért? Miért? http://onmunka.blogspot.com/2010/11/miert-miert-miert.html

A Jól-Tudom Elme és a Nem-Tudom Elme: http://onmunka.blogspot.com/2010/10/jol-tudom-elme-es-nem-tudom-elme.html

 

Miben Más Byron Katie Munkája?

Szia Andi!
Miben látod Osho, Byron Katie és Eckhart Tolle között a különbséget? Én is elolvastam jó pár könyvet a témában, de az alap mondanivaló szinte mindenhol ugyanaz. Sőt, ha jobban belegondolok nem is kell ilyen messzire menni, Szepes Mária is megfogalmazta már az elme veszélyes játékait, amik szépen, lassan de biztosan megmérgezik az embert. (már, ha hagyjuk...)
Kíváncsi vagyok a véleményedre. Puszi, Hédi

Kedves Hédi! Elég alaposan ismerem Osho és Tolle munkásságát is, szinte az összes könyvüket olvastam, mindkettejüket kivételes erejű tanítónak tartom, és mindenkinek ajánlom a műveik megismerését. Byron Katie Munkája abban más, a fő különbség abban rejlik, hogy ő egy nagyon egyszerű és gyakorlatias, a nyugati életmódnak megfelelő módszert is mellékel, míg a többiek nagyrészt leíró jelleggel mutatják be a problémát, és azt, hogy hova is „kellene” eljutnunk ahhoz, hogy „boldogok” legyünk. Ez egy hétköznapi halandót nem sokkal visz közelebb önmagához, persze, tudatában lesz annak, hogy játszmákat játszik, meg hogy "valahova" el kéne jutnia, csak épp nem tudja, hogyan. És ez, tapasztalataim szerint, sokakat újabb adag frusztrációval tölt el.

Még van egy fontos különbség: BK barátként tekint az elmére, sok irányzat pedig kikiáltja azt a főbűnösnek, ami újabb játszmákat generál. A Munka megbarátkoztat minden hiedelmeddel, és azok szépen elengetődnek. Ami pedig marad az az, amiről a többiek is beszélnek: egy tágas, örömteli tudatosság.

Maga Eckhart Tolle a következőképpen nyilatkozott Katie módszeréről:

„Byron Katie Munkája óriási áldás bolygónk számára.”

A TIME Magazin szerint: „Byron Katie az új évezred spirituális innovátora.”

A Munka nem az intellektushoz szól, nem újabb halott tudással tölti fel az elmét. A Munka legyalulja azt a halott tudást, amit magunkra szedtünk, és kinyitja a Szívet. Mostanra rengetegen minden „tudást” magukba szívtak, és sokan újabb bástyákat építettek belőle. A Szívük pedig még mindig zárva van, mert bezárták az elméjüket abba, hogy ők már tudják. Zárt elme=zárt szív, nyitott elme=nyitott szív. Legegyszerűbben összefoglalva: Kiváló Tanítók sokasága elmondja, hogy MIT, Byron Katie Munkája pedig megmutatja, HOGYAN. Ha eleged van az elméletekből, és végre valóban megismerkednél saját magaddal, a Szíved mélységeivel, akkor a Munka segítségével ezt megvalósíthatod.

Puszillak, Andi

Idézet egy másik levélből:

„Mennék is, meg nem is az Alaptanfolyamra… Roppant érdekesnek tűnik most a téma, de ugyanakkor az is bennem van, mi van, ha ez is egy újabb sikertelen próbálkozás lesz csak?” Mónika

Kedves Mónika!

Sajnos, sokan vannak vele úgy, mint Te, mostanra eljutott oda a magyar keresgélők nagy része, hogy mindenből kiábrándult, mert semmi sem segít hosszú távon. Hát, persze, mert nem ott és nem úgy nyúlnak a problémához, ahol és ahogy az van. A Munka ezért is kivételes, mert ha "bekattan", akkor nincs visszaút, valódi lényedet kelti életre, mindezt nagyon gyakorlatiasan, és folyamatosan tágulsz, folyamatosan nagyobb örömben éled az életedet. Ez saját tapasztalat, és sok más külföldi és magyar ember tapasztalata. Az a bibi, hogy nem egynapos csodamódszer, amire mindenki vágyna. Olyan pedig nincs. Olyan rengeteg van, ami annak hirdeti magát, na, ezekből volt elegük az embereknek, mert a gatyájukat is kifizették, aztán ott vannak, ahol voltak, vagy még mélyebben, a béka feneke alatt.

És persze mindez így van rendben, mert mindenkinek megvan a saját útja, kinek mikor világosodik ki, hogy az alapprobléma a saját gondolatainak az elhívése, vagyis az emberként egyelőre elkerülhetetlen téves azonosulás a gondolatainkkal, a hiedelemrendszerünkkel, a véleményeinkkel. A Munka rendszeres végzése felszámolja ezt a megkérdőjelezetlen hiedelemrendszert. Az életünk pedig folyamatos, szeretetteljes áramlássá válik.

„Azt szeretnéd, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?”

„A gondolataid választanak el a valóság és a szeretet érzékelésétől.”

„Az igazságot nem szeretjük hallani, mert általában ellentmond annak, amit hiszünk. Az elme feladata, hogy elmeneküljön a kérdések elől, és bebizonyítsa, hogy a vélekedéseink igazak.” (Byron Katie)

Miért? Miért? Miért?

Miért hagyott el a férjem? Miért törtem el a lábam? Miért rúgtak ki a cégtől? Miért nem tudtam megoldani a feladatot? Miért nincsen párom? Miért vagyok beteg? Miért? Miért? Miért? Folytathatnánk a végtelenségig a kíváncsiskodást. Csak ma felkelés óta hányszor tetted fel magadban a kérdést, hogy „Na, ez vajon most miért történt?”

         Írtam már elég sokat az ún. Jól-tudom Elméről és a Nem-tudom Elméről. Ha bármikor is elkezded keresgélni a válaszokat, akkor a Jól-tudom Elméből fognak fakadni, onnan, ahova születésed óta sok-sok „tudást” felhalmoztál. Sokunkat nagy-nagy büszkeséggel tölt el, hogy hát, mi minden kérdésre tudjuk a választ, olyan okosak vagyunk, egyesek kifejezetten státuszt, identitást csinálnak ebből: „Én vagyok az, aki mindent tud.” Nincs ezzel semmi probléma, amíg nem vesszük túl komolyan.

         Múltkor találtam egy angol nyelvű blogot, melynek szerzője azt fejtegette, hogy még a világ legtanultabb, legműveltebb embere is a világon felhalmozott összes tudásnak legfeljebb egy-másfél százalékát bírja elsajátítani élete során. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lenne értékes a szakmai tudás, hiszen nélküle képtelenek lennénk a legtöbb munkát elvégezni. Csak, amikor mindent a jóltudomságunkkal szeretnénk megmagyarázni, akkor véget ér a tudomány – illetve tán egy helyben topog.

         Van egy kedves barátom, aki eltörte a lábát, és ennek folyományaként kezdett el érdeklődni saját maga iránt, és jött el hozzám „önismerkedésre” és Munkázni. Feltette azt a kérdést, hogy meg tudom-e neki mondani, miért is tört el az ő lába. Visszakérdeztem, hogy szerinte miért, és elő is állt egy válasszal. Aztán az elkövetkezendő hetekben még vagy öt újabb magyarázatot talált ő saját magának, ahogy haladtunk a Munkájával. Ő is megértette, sőt megtapasztalta, hogy egyetlen kérdésre rengeteg különböző választ tudunk találni – és akkor most melyik az igazi? Mindegyik és egyik sem. Az adott pillanatban mindig találsz a válaszodban valami érvényességet, de vajon honnan jött ez a válasz? A megszokott „tudástáradból”. Jól van ez így, ha megnyugtat, csináld. Sokakon azonban azt látom, hogy sosem elégedettek a válaszokkal, mindig újabb és újabb miértekbe csavarják bele magukat, hátha majd végre már megtalálják az igazit. És attól megnyugszanak. No, erre várhatnak.

         Az ilyen embereknek – ilyen a keresők nagy része -, az adja a biztonságot az életben, ha megtalálják a válaszokat azokra a kérdésekre, melyekre nincs is valódi válasz. Mivel a „nagy képben” semmilyen kérdésre nincsen végső válasz. Minden csak úgy van, önmagától fogva. Ezzel kapcsolatos a következő idézet is Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből. (És holnap ajánlok majd egy hatékonyabb vizsgálódási módot a miértek helyett.)

„A Miért? kérdésre még soha senki nem tudta a választ. Az egyetlen igaz válasz rá az, hogy Mert. Miért ragyognak a csillagok? Mert ragyognak. Miért csücsül a pohár az asztalon? Mert épp ezt teszi. Ennyi. A valóságban nem létezik miért. Reménytelen feltenni ezt a kérdést, hisz nem vezet sehova – nem vetted még észre? A tudomány adhat neked magyarázatot, de azon a mert-en túl mindig ott van egy újabb miért. Semmire sincsen végső válasz. Nincs semmi tudnivaló, és nincs senki, aki tudni akarná. Élvezd csak a kérdésfeltevést, mivel kismillió válasz létezik, annyi, ahány csillag van az égen, és egyik sem igaz. Gyönyörködj a csillagokban, de ne gondold, hogy bármi is lenne mögöttük. És, végső soron, tényleg érdekel a válasz?

         A Munka csodálatos, mert a valódi dolgot kapod meg általa, a minden válaszon túl lévőt. Nem kapsz semmilyen olyan koncepciót tőle, hogy kinek kéne lenned. Nincsenek követendő minták, ideálok; a cél nem a bölcsesség vagy a spiritualitás. Te csak észreveszed, ami van. Szeretem azt mondani, hogy „Ne tégy úgy, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen vagy.” Ez alatt azt értem, hogy „Ne legyél spirituális; legyél inkább őszinte.” Fájdalmas úgy tenni, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen éppen vagy, a tanár helyében lenni, amikor még kedvesebb számodra a tanuló pozíciója. Az Önvizsgálat az igazságról szól, ami nem feltétlenül úgy néz ki, ahogy szerinted ki kellene néznie. Az igazság nem tiszteli a spiritualitást. Csak saját magát tiszteli, épp olyan formában, ahogy az adott pillanatban megjelenik. És ez az egész nem komoly; mindössze Isten kacag a kozmikus viccen.

         Ha valaki feléd rohan egy pisztollyal, és azt mondja, hogy meg fog ölni, te pedig ettől megijedsz, akkor gyerünk, fussál. Ez semmivel sem kevésbé spirituális, mint bármi más reakció. De ha nincs ezzel kapcsolatosan hiedelmed, akkor szabad vagy. Futhatsz vagy maradhatsz – tök mindegy, mert bármit teszel is, békében vagy. Oh, gondolhatod, azt gondolja, hogy meg fog engem ölni. Te pedig közben akár a körmeidet reszelgetheted. Ez a szabadság.”

A Jól-Tudom Elme és a Nem-Tudom Elme

Most egy nagyon szimbolikus modellt mutatok be Neked, megint csak nem tudományos alapossággal, hogy képet kapjál elméd működésének néhány aspektusáról. (Holnap ugyanerről a témáról gyakorlati megközelítésben.)

  

Képzeld el, hogy a világ összes végtelen tudása és bölcsessége az elméd egyik oldala, melynek igaz természete a tiszta szeretet. Csak a kedvességet, a tiszta igazságot ismeri. Rendben? Mindannyian ilyen tiszta elmeként születünk. Ennek az elmének Katie a Nem-tudom Elme nevet adta (később megérted, miért), ugyanakkor Mindentudó Végtelen Elmeként is utal rá.

Most pedig képzeld el, hogy elméd másik oldala, a rémült elme, az ő elhitt gondolataival, aki szembeszegül, vitatkozik, harcban áll a másik oldal bölcsességével és tisztaságával. Ezt hívjuk Jól-Tudom Elmének, mely a születésed óta elhitt gondolatokból, hitekből meggyőződésekből áll. Természete a rettegés és a folyamatos harc. Rémületében és tudatlanságában, a „Jól-tudom” összezavarodott állapotában mindent felülír; bármit megtesz és bármit elhisz azért, hogy igaza legyen. Győznie kell ahhoz, hogy létezzen, a tiszta szeretet ereje ellen azonban sosem győzhet. Ha csak egyetlen őszinte pillanatra képes lenne leállni, és meghallani a bölcs oldalnak az „Igaz ez” kérdésre adott válaszát, abban a pillanatban a bölcs oldal venné át az irányítást. Hagyományosan egó-nak is nevezik a Jól-tudom elmét, és számos irányzat ellenségként tekint rá, melytől meg kell szabadulni, ki kell irtani. Vagyis, pont úgy próbálnak ellene küzdeni, ahogy ő küzd: harccal, félelemmel, pusztítással. Persze ettől a Jól-tudom elme csak még erősebbé válik, csak már másfajta, még nehezebben felismerhető álarcokba bújik. A Munka azonban teljesen máshogy fogadja: barátként közelít hozzá. Katie úgy is szokott utalni a Jól-tudom elme hiedelmeire, mint kitagadott gyermekeinkre, akiknek semmi másra nincs szükségük, mint szeretetteli elfogadásra.

A Munka a négy kérdést és a megfordításokat helyezi a el a középpontban, az elme két oldala közé. Mintegy hidat képez kettejük között, a tényleges középpontot. Ebben a középpontban semmilyen vélemény nincsen, még csak olyasmi sem, hogy a Jól-tudom elmének le kéne lassulnia, lecsendesednie, vagy odafigyelni a bölcs oldalra (vagyis saját maga másik oldalára). A középpont, mely otthont ad a kérdéseknek, még csak azt sem gondolja, hogy az ő kérdéseit bárkinek is meg kéne hallania, vagy megválaszolnia. Ő egyszerűen egy nem-elhívő, és a Jól-tudom elme hajlandóságára bízza, hogy az használja-e a kérdéseit, vagy sem. Barátként létezik, kéne, nem kéne, akarom és szükségem van rá nélkül. Benne nincsenek „mert”-ek és „de”-k. Mindig ott van, mindig rendelkezésre áll, csak úgy van, és vagy használják, vagy nem. És ha a Jól-tudom elme hajlandó használni a négy kérdést a másik oldal eléréséért, aztán elegendő időt hagy arra, hogy a bölcs oldal válaszoljon, akkor ebben a szünetnyi időben a bölcs oldal tiszta szeretete és bölcsessége beléje fog hatolni, és örökre megváltoztatja. Végül pedig a Jól-tudom elme átlényegül bölcs elmévé, ahol már minden tudott, így többé semmit nem kell tudni. Ekkor érkezik el a harc vége, a saját magával, az elmével és az egész világgal folytatott harcé.

Amikor a Munkát végzed, akkor lehetőséget adsz a tudatlan, rémült, elképzelt énnek, hogy ráébredjen saját szerethetőségére. Amikor hagyod, hogy a kérdésekre érkező válaszok behatoljanak, akkor oktatod az elmét, és megvilágosítod, felszabadítod nem valós félelmeitől, bármennyire valósnak tűnjenek is. Felébred, és felszabadul a hamis, félelmekkel teli, elképzelt énjéből, megszabadul a saját téves identitásaitól.

A Munka csak akkor működik, ha az összezavarodott elme igazából és őszintén meghívja és meghallgatja az ő legkedvesebb „barátját”, és így megadja magát magának. És ebben a megadásban, tanúja lesz a legnagyobb erőnek, az egyetlen erőnek, a mindentudónak, a vágyottnak, a Valóságnak.

Katie a következőt írja a tudásról és nem-tudásról a magyarul még nem megjelent Az Öröm Ezer Neve című könyvében (fordítás tőlem):

„Amikor azt hiszed, hogy tudsz valamit, akkor egy múltbeli történetet hiszel el. Ez pedig őrültség. Minden alkalommal, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, az fáj, mert valójában nincs semmi, amit tudnod kéne. Kapaszkodsz valamibe, ami nem is létezik. Nincs semmi megtudnivaló, és nincs senki, aki tudni szeretné.

Annyival könnyebb azt tudni, hogy nem tudod. És egyben kellemesebb is. A nem-tudom elme igazán szeretetreméltó. Amikor tudod, hogy nem tudod, akkor természetes nyitottság van benned a valóságra, és hagyhatod, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Eldobhatod az identitásodat, és egyszerűen csak az lehetsz, aki valójában vagy: a határtalan, a megnevezetlen.  Az emberek Katie-nek szólítanak, de én ezt sosem hiszem el.”

Jól-Tudom Elme

A Munka 4 Kérdés + Megfordítások

Nem-Tudom Elme/ Mindentudás