Mi is Pontosan a Trauma? És Milyen Típusai Vannak? Mit Értünk Traumatizált Emberen?

Amikor a trauma szót halljuk, akkor leginkább valami sokkoló, hirtelen, súlyos eseményt szoktunk érteni alatta. Illetve, amikor azt olvassuk, hogy valakinek traumatizáló gyerekkora volt, akkor szinte mindenkinek az jut eszébe, hogy azt a valakit biztos verték vagy legalábbis szexuálisan bántalmazták. Ebben természetesen van is valami, a történet azonban ennél sokkal összetettebb.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

A trauma ugyanis NEM MAGA AZ ESEMÉNY, hanem a trauma az eseményre adott autonóm idegrendszeri válasz nem befejezése, nem végigfutása révén a TESTBE BERAGADT TÚLÉLŐ ENERGIA. Vagyis történik valami, amire válaszként az autonóm idegrendszer bekapcsolja a biológiai TÚLÉLŐ ÜZEMMÓDOT, a szimpatikus üss vagy fuss választ: mozgósít, cselekvésre, ütésre, futásra, védekezésre készít fel. Ezzel együtt stresszhormonok kerülnek a testbe, érzelmek indulnak be, mozdulatok készítődnek elő. Ha az egyén adekvátan cselekszik, válaszol, mozdul, megküzd, üt vagy elfut, akkor ezzel a stresszhormonok szintje is visszacsökken, kiürülnek a szervezetből. Az egyén megnyugszik, az idegrendszere pedig paraszimpatikus pihenj-eméssz fázisban regenerálódik.

Ha azonban valamilyen okból kifolyólag nem cselekszünk, nem válaszolunk, akkor nem tud végigfutni a biológiai program, nem tud megnyugodni a rendszer, akkor BERAGAD A BEINDULT TÚLÉLŐ ENERGIA (düh, félelem, stresszhormonok, mozdulatok, hangok) a testbe, sejtekbe, szövetekbe, izmokba. Tehát a traumás beragadás fiziológiai szinten keletkezik, majd egy idő után áthatja a gondolati szintet és az identitásunkat is. Az idegrendszerünk szinte azonnali lefagyással is válaszolhat a történtekre, de mire ez megtörténik, addigra a stresszválasz már beindult, tehát maga lefagyás is magába dermeszti testi szinten a túlélő energiákat. Innentől kezdve az idegrendszer már nem harmonikus, szabályozott működésű, hanem ún. elszabályozódott, elhangolódott idegrendszer lesz. (Részletesebben ennek tüneteiről itt olvashatsz: Ami felmegy, annak le is kéne jönnie.) Traumatizált pedig bárki, akinek elhangolódott az idegrendszere, nem kell hozzá semmilyen sokkoló történés.

Teljesen egyéni, hogyan élünk meg egy bármilyen, akár sokkoló eseményt is. Illetve, ha ismerjük az idegrendszer működését, válaszait, intelligenciáját és a saját rendszerünk rugalmas és jó állapotban van, akkor egy sokkoló eseményből sem lesz trauma. Mert befejezzük az idegrendszeri választ, a biológiai, érzelmi folyamatokat lezárjuk. Vagyis „lejövünk” a stresszről, de nem úgy, hogy rálegyintünk, elfojtjuk, belefagyunk. Hanem úgy, hogy tisztában vagyunk az idegrendszer törvényszerűségeivel, és tudjuk, mi mindent kell megtennünk azért, hogy a testünkben ne maradjon vissza túlélő energia.

TRAUMA TÍPUSAI

A potenciálisan traumát okozó történéseknek alapvetően 3, jól elkülöníthető típusa van. Az egyszerűség kedvéért és a fenti kitételekkel maradjunk a ’trauma’ szónál. Valójában úgy nevezhetnénk, hogy esemény vagy eseménysorozat, mely potenciálisan traumát okozhat.

1. SOKK TRAUMA: pl. baleset, sérülés, természeti katasztrófa, szexuális erőszak, bántalmazás, műtéti eljárások - orvosi kezelések (főleg ahol altatás van és kényszerrel lefogják pl. a gyereket), szerettünk hirtelen halála, elvesztése, születési trauma, akár méhen belül az anya által elszenvedett sokkos állapot, stb.

2. KORAI VAGY FEJLŐDÉSI, GYERMEKKORI TRAUMA: elhanyagolás, nem ráhangolódás a gyermek érzelmi, fizikai és pszichológiai szükségleteire, érzelmi-verbális-fizikai bántalmazás, főleg a preverbális korszakból, de utána is, bármelyik fejlődési szakaszban. Ide tartozik a méhen belüli és a születési trauma, illetve minden olyan gyermekkori helyzet, ahol nem tudtuk feldolgozni, átélni, átérezni a fájdalmas érzelmeinket.

És ide tartozik aztán az összes olyan érzelmi és pszichés sérülés, ami a felnövekedésünk során ért minket. Akár az iskolában, nem otthon, vagy nem a szülőktől, hanem a tesóktól. Bántás, kirekesztés, csúfolódás, megalázás, megszégyenítés. Minden, ahol a gyerek én-érzete valamilyen módon sérülést szenved el. Ez a mérgező szégyen.

3. KRÓNIKUS, FELHALMOZÓDOTT, TOXIKUS STRESSZ TRAUMA, ami a mai „modern” világunk velejárója, nagyon alattomos. Ezek napi szintű mini traumák, amiket nem is veszünk észre, illetve nagyon profik vagyunk abban, hogy elrejtsük őket. Folyamatos stimulációban van az idegrendszerünk 24/7-ben, nem tud lenyugodni. Hajtunk a megélhetésért, robotolunk, határidők, vizsgák, olyan munkát végzünk, amit nem szeretünk, olyan kapcsolatban vagyunk, ami nem jó, politikai-társadalmi közeg, mozgásszegény életmód, állandó kütyühasználat, stb.

A folyamatos arousal-lal, idegrendszeri izgatottsággal nem tud megbirkózni a szervezet, emiatt lekapcsolásba kell menekülnie, hogy egy kis nyugija legyen. Ez az, amikor a GÁZ + FÉK együtt nyomódik. Ez kiégéshez és mindenféle testi és mentális tünetekhez, szindrómákhoz vezet.

Ha a krónikus stressz válik az új normává, az nem nyúvaszt ki teljesen, de erőteljesen rombolja a szervezetünket. Azt is elfelejtjük, milyen valójában ellazulni. A csúcson élünk, mindig befeszültek és merevek vagyunk.

Ezen a képen látható, hogy az Autonóm Idegrendszer mi mindenre hat a szervezetünkben. Röviden: MINDENRE.

A tapasztalatok szerint a legtöbb embernek mindhárom típusú traumából van a tarsolyában. Illetve az emberiség egésze a legmélyebb szinten traumatizálódott, ez ismétlődik generációról generációra.

Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy a különböző típusú traumák feldolgozásához KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEKRE van szükség. Illetve, hogy pl. a sokk trauma feloldásánál nagyon nagy a veszélye annak, hogy nem hogy gyógyul valaki, hanem újratraumatizálódik. A segítőknek, terapeutáknak épp ezért létfontosságú tisztában lenniük a trauma mibenlétével, az idegrendszer működésével, az újratraumatizálás lehetőségeivel. Ehhez első soron is arra van szükség, hogy a segítő is teljes egészében tapasztalja meg magában mindezt, ismerje fel a saját testében is a különböző stresszfiziológiai állapotokat, gyakorolja a testben élést, és így képes legyen teljes egészében ráhangolódni a kliensére TESTILEG is. Ilyen módon BIZTONSÁGOSAN és értőn tudja vezetni a klienst a feldolgozási folyamataiban. (Hármas Agy és Traumafeldolgozás témában itt olvashatsz.)

Ahhoz, hogy a stresszorok elhagyhassák a szervezetünket, mindenképp a TESTÜNKBEN kell dolgoznunk. Szép fokozatosan vissza kell szoknunk a testben élésre, a testünk jelzéseinek érzékelésére és értésére, az érzéseink átérzésére. KAPACITÁST kell felszabadítanunk az évtizedes beragadások és elfojtások által összeszorult rendszerünkben. És mindezt NAGYON LASSAN, FOKOZATOSAN, APRÁNKÉNT ADAGOLVA. Nem elárasztva a rendszert pl. több órás, több napos óriási „oldásokkal”. Sajnos, nagyon sok piacon levő módszerben nem veszik figyelembe ezt a fokozatosságot, nem végzik el azt a hosszas ALAPOZÓ MUNKÁT, amire már lehet építeni. És nem rendelkeznek alapvető ismeretekkel a trauma, traumatizáltság és idegrendszeri működések összefüggéseivel kapcsolatosan.

Az ÖnMunka ezért is hosszas folyamat mostanra. A 15 hetes kurzus gyakorlataival olyan ERŐS ALAPOKAT építesz ki és olyan biológiai, stresszfiziológiai, idegrendszeri, agyműködési, érzelmi és mentális szintű ismeretekre és TAPASZTALATOKRA teszel szert, ami BIZTONSÁGGAL MEGTART, és minden szinten ÖSSZEKAPCSOL ÖNMAGADDAL. Én ezt nevezem ÖNISMERETNEK. Az ÖN-TAPASZTALAT szó tán jobban leírja. Látlak szeretettel, ha ilyen minőségben élnéd az életedet.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS  ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI  KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG

A Szív Bezárulása és Kinyílása

Dani Omrival 2010-ben, Byron Katie Iskolájában találkoztam, egyike volt a sok segítőnek, akik a mi Munkánkat voltak hivatottak támogatni a jelenlétükkel és tapasztalatukkal. Megmaradt bennem ősz, szakállas, mackós karaktere, akár az apukám is lehetett volna. Aztán idén év elején fújt össze újra minket a szél, immár az internet segítségével; Dani is elkezdte Scott Kiloby Élő Önvizsgálatainak facilitátor-képzését, én pedig ezen a kurzuson Scott segítőjeként dolgoztam a csoportjának résztvevőivel. Itt ismertem meg Danit közelebbről, mély önvizsgálatokat csináltunk együtt. Nemrégiben pedig elkészült a honlapja, ahol immár nem csak a Munka, hanem az Élő Önvizsgálatok akkreditált facilitátoraként is ajánlja szolgáltatásait. És nagyon megérintett az ő személyes története és indíttatása, ezért lefordítottam, hogy megoszthassam Veletek is.

A Szív Bezárulása és Kinyílása – Nincs Visszaút

Üzletemberként sokkal jobban érdekelt annak a jeruzsálemi könyvesboltnak az üzleti könyvek részlege, melybe azon a bizonyos napon beléptem. Ahogy sétáltam a boltban, valahogy odavonta magára a figyelmemet egy könyv: Byron Katie, Szeretni, ami van (magyarul A Négy kérdés). Akkoriban ez lett volna az utolsó könyv, amit megveszek – egy amerikai kinézetű nő mondja el nekem, hogyan éljem az életemet… És akkor, fogalmam sincs, miért, ezzel a könyvvel a kezemben hagytam el a boltot. Az életem pedig azóta radikálisan megváltozott.

         A Munka előtt teljesen hétköznapi életet éltem, úgynevezett „második generációsként”. Izraelben így hívják a holokauszt túlélőinek fiait és lányait, akiknek az elsődleges feladata a túlélés, a második legfontosabb küldetése pedig az ország építése és védelmezése. Saját magunk, mint egyének pedig ez után következtünk, ha egyáltalán következtünk.

         Apám igen elszánt volt az iránt, hogy jól felkészítsen minket erre a fajta életre, és az volt az elmélete, hogy a verés – legalább egy alapos verés gyerekenként – szükségszerű ennek a megvalósításához.

         Én hat éves koromban kaptam meg a verésemet. A fájdalom csupán egy része volt ennek, sokkal mélyebben érintett az, hogy egyedül hagytak odakint a sötétben, pisis nadrágban, szégyenben, és mindenekfelett, félelemben és reménytelenségben. Megtanultam annak a félelmét, hogy most már egyedül vagyok, nincs senki, aki megvédene, még az anyukám sem, apukám pedig még nyilvánvalóbban nem… nincs hová mennem innen – ez a hatéves kisfiú úgy érezte, véget ért a világ.

         Az addig játékos kisgyerek, aki a világot kalandokkal teli, hatalmas játszótérnek érzékelte, rádöbbent a hibásságára. És akkor és ott úgy döntött, hogy senkiben nem bízhat, és hogy senki sem szereti őt igazán – a szíve bezárult.

         Azóta pedig átlagos életet élt, zárt szívvel. Megházasodott, lett két csodás lánya. Sikeres volt a munkájában, jó vezetői készségekkel volt megáldva – az élet már csak ilyen.

Az egyetlen probléma az volt, hogy belül tudtam, nem vagyok képes szeretni. Hazudnom kellett, amikor valaki megkérdezte, „Szeretsz?”, nehogy megint egyedül hagyjanak. Hazudtam. De mindemellett az elkövetkezendő úgy ötven évben jó életem volt, ami egy csapásra változott meg 2007-ben, Byron Katie Iskolájának harmadik napja után. Az én kis szívecském résnyire nyílt, épp eléggé ahhoz, hogy egy a fény bejuthasson.

         Rádöbbentem, hogy sosem voltam egyedül, és mindig is a szeretet és támogatás bősége ölelt körül, csak épp nem volt szemem ennek meglátására… az elme az ő kis hiedelmeivel. A valóságra az vetül rá, amit hiszünk, de nálam csak úgy 50 évig… És azóta nem voltam képes újra visszazárni a szívemet, bármennyire próbálkoztam is.

Egyszer viccesen megjegyeztem Katie-nek nagy közönség előtt: „Nagyon haragszom rád.” „Miért?”, kérdezte ő. „Nos, azért, mert a Munka megismerése óta nem tudok senkit és semmit sem okolni többé, sem a munkahelyemen, sem otthon, sem a feleségemet, sem a családtagjaimat, még saját magamat sem. Mindezt elvetted tőlem.” – panaszkodtam mosolyogva. „Akkor csak nyugodtan okolj engem emiatt” – érkezett gyors válasza.

Figyelmeztetés: A Munka ki fogja nyitni a szívedet, amennyiben az elméd nyitott rá. És figyelmeztetlek, hogy innen többé nincs visszaút. Nyitott szívvel pedig már nem tudod úgy megélni az élet „problémáit” – a traumatikus emlékeket, függőségeket, szülő-gyerek problémákat, munkahelyi stresszt, családi ügyeket, vagy akár a feleségedre történő várakozást a kocsiban „már megint” -, mint azelőtt. Mindez már nem képes olyan erővel „kihúzni” a békességedből, csendességedből, annak a mély tudásából, hogy ki is vagy valójában. Készülj fel a meglepetésekre. Már amennyiben érdekel mindez.

Katie azt mondja, nem véletlenül nevezte el a Munkát úgy, ahogy. Mert elvégezni való munka vár rád. Készen állsz erre? Tényleg érdekel, hogy megtudd, ki vagy a történeteid nélkül? Ha igen, akkor mi készen állunk, hogy támogassunk az utadon, és odasétáljunk veled minden mély üregbe vagy sötét helyre, ahova csak el kell menned. Együtt megyünk.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai (ÉÖ)

Miután hét alkalommal voltam Katie Iskolájában – résztvevőként és segítőként -, és rengeteg órányi Munkát végeztem el, rám találtak Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai. Azóta az életem még áldottabb, az önvizsgálatok még mélyebbre vittek önmagamban. Az ÉÖ-vel, szinte lehetetlen nem elmenni a még sötét helyekre – ez a saját tapasztalatom és sokan mások is erről számolnak be.

A Munkával még mindig sikerült azokat a nehéz érzéseket elkerülnöm magamban. Az elme trükkös, és jól ki is trükköz minket, legalábbis engem behúzott a csőbe. Az ÉÖ-vel ez többé nem lehetséges. És a Munkázás is sokkal mélyebbé válik, ha az ember megismeri az Élő Önvizsgálatokat; sokat segíthet pl. azoknak, akik a Munka 4. kérdésénél nem kapnak választ, hanem visszahőkölnek az elméjükbe. „Ki lennél a gondolat nélkül?” Az ÉÖ elvisz téged oda.

Az Élő Önvizsgálatok igen hatékony függőségek, kényszerek, szorongás, önértékelési problémák esetén, és rengeteg más területen.

Bármelyiket választod is, a Munkát vagy az ÉÖ-t, segítségedre tudunk lenni.

A legfontosabb azonban az, hogy elkezdd… MOST.

Ha még idén elkezdenéd, a következő Alapcsomagokkal várunk. Már vannak „élő, fizikai”, illetve „online” tanfolyamok. Az online verziónál jelöljük ezt, ahol nincs „online” szó, az élő csoport. Kérlek, alaposan olvasd el a linkeken található részletes információkat, hogy minden egyértelmű legyen számodra.

Byron Katie Munka-Módszere Alapképzési Csomag
október 26.

Következő időpont: december 7. – Részletek itt.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapcsomag - Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás Önvizsgálat) November 2-3. – Részletek itt.

ONLINE Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapcsomag - Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás Önvizsgálat) November 21-től – Részletek itt.

A Gyerekkori Traumákról és Azonosulásokról

Mi zajlik benned, ha meghallod az „anya” vagy „apa” szót? Kicsit csukd be a szemedet, és figyelj befelé a testedbe. Figyeld meg, mi zajlik benned testi és mentális szinten, amikor e két szó valamelyikét meghallod, vagy apura/anyura gondolsz. Milyen képeket vetít az elméd? Milyen emlékképek bukkannak fel? És főként: mi történik a testedben? Összecsavarodik a gyomrod? Összeszorul a mellkasod? Ökölbe szorulnak a kezeid? Elszomorodsz, dühös leszel, szégyellni kezded magad? Hol zajlanak ezek az érzelmek a testedben? Próbáld meg nagyon tudatosan felismerni mindezt.

Nem mindannyiunknak vannak fájdalmas történetei anyuról és/vagy apuról, természetesen. Tapasztalatom szerint azonban sokan pont az anyuról/apuról szóló traumatikus történeteink és az ehhez kapcsolódó fájdalmas azonosulásaink miatt léptünk az önismeret, önfeldolgozás útjára. Mégis sokszor azt tapasztalom, hogy még „régi motorosoknak” is fájóan élők a szüleikkel kapcsolatos történeteik. Sokan nem jutottak olyan „módszer” közelébe, mely valóban segít nekik feldolgozni ezeket az ősi történeteket. És még felnőtt, akár idősödő fejjel is fájnak és szenvednek. Mert még mindig nem szeretettnek, értéktelennek, nem megfelelőnek, tökéletlennek, rossznak, nem akartnak, elhagyottnak, nem fontosnak érzékelik magukat. És amikor ezek az identitások „bekapcsolnak”, akkor velük együtt jönnek az érzelmek – a harag, a bűntudat, a szégyen, a szomorúság -, és az ezekhez a testben kacsolódó érzetek – a gyomor vagy mellkas összeszorulása, a torok elszorulása, az izmok megfeszülése, kinek mi. Ezt nevezzük úgy, hogy Tépőzár-hatás a Scott Kiloby-féle Élő Önvizsgálatok zsargonjában.

(Mi is az az Önvizsgálat?)

Tépőzár-hatás: az elme által elhitt képek, szavak, és az ezekhez „tapadott”, tekercselődött érzelmek és testi érzetek látszólagos egysége. Mindaz, akinek elhittük magunkat ezekből az alkotóelemekből áll össze, és ha ezek az identitások negatívak, akkor egy ún. érzelmi sebbel nőttek össze. Ez az a „seb”, mely újra és újra hírt ad magáról a testben, és ezért érezzük a történeteinket, az identitásainkat olyan valóságosnak. Pedig mindezek „csupán” történetek, nem azok, aki vagyunk.

Ez nem azt jelenti, hogy nem történhettek meg azok a dolgok, amik az emlékeink szerint megtörténtek, bár rengetegszer kiderül, ha az ember hajlandó nagyon nyitottan és bátran belenézni ezekbe az akár traumatikus emlékeibe, hogy valójában nem az történt, amit akkor és ott elhitt, hogy történik, és főleg nem az történt, amilyen jelentést, értelmezést adott a kicsi kis drága elménk az egésznek. Az ÖnMunka kétféle módszerének önvizsgálataival nagyon finoman, gyengéden hatolunk be az elmébe és a testbe, ránézni arra, amit az elménk vetít képek formájában akár évtizedek óta, és mellé mélyen megélni azokat az érzelmi energiákat, melyek ezekhez a történetekhez tapadtak, és sosem volt lehetőségük arra, hogy szabadon áramoljanak.

Célunk az, hogy átlássunk ezeken a fájdalmas identitásokon, ez pedig a fentebb leírt tépőzár-hatás szétbontásával történik. Egyenként választjuk le az identitásunkat alkotó képeket, szavakat, érzelmeket, testi érzeteket, így bomlik szét a történetünk, és ott maradunk „történet nélkül”, újan, frissen, szabadon.

Mondok egy (leegyszerűsített) példát: tegyük fel, hogy gyerekkoromban apukám elhagyta az anyukámat egy másik nőért, és egyik napról a másikra kikerült a mindennapi életemből. Mindezt többféle azonosulással élhetjük meg, ez egyéni, kinek hogyan ÉRTELMEZI az elméje azt, ami történt. Ami a valóságban történt az az, hogy apu elment egy másik nénivel élni, ami pedig bennem lecsapódhatott az a következő: apu elment, és ez azt jelenti, hogy:

• Nem szeret, vagyis nem vagyok szerethető.
• Engem hagyott el, vagyis elhagyott vagyok.
• Nem vagyok elég jó.
• Sőt akár azért ment el, mert én rossz vagyok. Én vagyok a hibás.
• Értéktelen vagyok.
• Nem vagyok fontos.
• Akár nem is vagyok, nem is létezem.
• Áldozat vagyok.
• további változatok is lehetségesek

Tehát a fejemben elkezdem újra meg újra látni azt a képet, ahogy mondjuk apu kilép az ajtón a bőröndjeivel, anyu pedig zokog vagy szidja. Érzelmileg lehetek dühös, szomorú, félhetek, vagy szégyellhetem magam és bűntudatom is lehet, aszerint, hogyan értelmeződik bennem a történés. És az érzelmekhez testi érzetek fognak kapcsolódni a gyomromban, szívemben, torkomban, zsigereimben, fejemben, izmaimban, hátamban, stb. Elkezd „összenőni”, akinek ezen túl hinni és érezni fogom magam, pedig az, ami történt NEM RÓLAM SZÓL. Az elmének azonban mindig az „én” áll a középpontjában, csak az „én” történetén keresztül tudja értelmezni a világot. És innentől kezdve ezen a szűrőn keresztül fogok „látni”, soha többé nem leszek képes a dolgokat a valóságosságukban látni, csak a saját történetem kivetítésén keresztül.

Arról már nem is beszélve, mi mindent hiszek majd férfiról, nőről, párkapcsolatról, kire fogok haragudni, kit fogok sajnálni, kit fogok akarni kitől megmenteni (pl. saját magamtól), ezek megint mind egyéni változatban történnek, nagyrészt teljesen tudattalanul, és valós kihatásuk lesz onnantól kezdve a kapcsolatainkra, s nem csak a párkapcsolatainkra.

Majd csodálkozom, miért fáj újra meg újra annyira, ha valaki „eltávozik” az életemből, legyen az barát, pár, gyerek. Mert mindig ugyanazzal az identitással fogom megélni azt, ami történik, mint korábban: nem szeretnek, elhagytak, értéktelen vagyok, rossz vagyok, hibás vagyok, stb. Úgy néz ki, mintha az egész élet összeszövetkezett volna, hogy ezt újra meg újra „bebizonyítsa” nekem.

Ezért van nagyon nagy jelentősége az érzelmeink és testi érzeteink tudatosításának, ugyanis ők az első hírnökei annak, ha egy ún. hiány-történetünk aktivizálódott. És ilyenkor általában automatikusan kifelé kezdünk mutogatni, a másikat vagy a világot okolva a mi fájdalmunkért, szenvedésünkért, szerencsétlenségünkért. Pedig „csupán” a saját magunkról elhitt történetünk kapcsolt be.

Fontos, hogy mindez nem azt jelenti, hogy jóváhagyjuk pl. az erőszakot, az abúzust. Viszont ezekben az esetekben is a traumatikus élmény megtörténtekor beinduló identitással dolgozunk: áldozat vagyok, elnyomott vagyok, értéktelen vagyok, stb. Nem felmentjük az elkövetőt, hanem önmagunk felszabadításával foglalkozunk, érzelmileg mélyen „átégetjük” a felhalmozódott, évtizedek óta meg nem élt fájdalmat, és ez által nem kell már tovább cipelnünk a saját elménk által magunkra ragasztott ön-címkéket. És érdekes módon ilyenkor az elkövető is szabad lesz a béklyónktól, nem fogunk többé értékes élet-energiát erre az eddig bilincsként tartó kötelékre pazarolni. A megbocsátás ily módon automatikusan megtörténik. És a megbocsátás nem egyenlő a felmentéssel. Mi viszont szabadon élhetünk tovább, nem kell tovább ismételnünk az erőszak mintáját.

Mindebben semmi szégyelleni való nincsen. Ha nem apu és anyu révén, akkor majd más úton „szerezzük be” a sebünket. Az oviban, a suliban, a tanítónénitől vagy a többi gyerektől, a szomszéd nénitől, a nagybácsitól, ki honnan. Úgy tűnik, ez mindannyiunk közöse: valamilyen módon és valamilyen mértékig sérülünk a történeteink által. Mindannyiunkban működik valamilyen „hiány-identitás”. Ha ezt tudod, akkor számodra is könnyebb lehet ezt bevállalni, és őszintén, bátran elkezdeni feldolgozni. Ha mindehhez radikális, mégis gyengéd, egyszerű, mégis végtelenül mély módszert szeretnél, várunk szeretettel az önvizsgálatokkal. Ne halogasd tovább saját drága ÖNMAGADAT. <3

Még vannak szabad helyek mindkét következő Alapcsomagra:

Byron Katie Munka-Módszere Alapképzési Csomag
október 26. Részletek itt: Aktuális Tanfolyamok

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) November 2-3. Idén valószínűleg utoljára!
Részletek itt: Aktuális Tanfolyamok

Kétszavas Csoda-Terápia: Humoros Videó

Ezt a klasszikus amerikai szkeccset még Byron Katie Iskolájában láttam. Azóta is nagy kedvencem, eszembe jutott, hogy feliratozom, hogy magyarul is élvezhető legyen. A főszereplő, Bob Newhart, híres amerikai komikus, akinek az ebben a jelenetben nyújtott alakítása is igen figyelemre méltó. J

Amennyiben Te szeretnél „kicsit” mélyebbre merülni az ön-feldolgozásban, szeretettel várunk az ÖnMunka alapkurzusain:

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos Munka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján.

Budapest, május 4-5. (Jelentkezési határidő: április 10.)

Debrecen:április 13-14. (Tréner: Pákolicz Misi - még 2 hely van.)

Önszeretet/Önértékelés Tréning Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai alapján: 2013. május 17-18. (péntek-szombat). Jelentkezési határidő: április 15.

Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb az oldalon: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

Te Mikor Hitted El, Hogy Valaki Nem Szeret?

„A gondolatok a semmiből születnek, és pillanatok alatt visszatérnek oda, ahonnan jöttek. Ha megvizsgálod, mi van a gondolat előtt, utána, és a gondolataid között, akkor óriási nyitottságot találsz. Ez a nem-tudom tere. Ez az, akik valójában vagyunk.” (Byron Katie)

Ma egy rövid, de annál velősebb Katie-féle gyakorlatot végezz el velem. Csodás utazást Katie vezetett meditációjával ÖnMagadba!

„Nincsenek új stresszes gondolatok. Mindet újrahasznosítjuk. És a gondolataink nem személyesek, hanem közös „emberiek”. Győződjünk most meg erről együtt!

Kérlek, csukd be a szemedet, és menj vissza hat-hétéves korodig. Megvan? Nos, vizsgáld csak meg, hallottál-e új stresszes gondolatot azóta? Már kisgyermekkorunkra mindet hallottuk, és jól el is hittük őket. Nézzétek csak meg, milyen gondolatokat írtatok az Ítélkezőlapotokra! „Nem vagyok fontos számára”, „Bántani fog”, „Nem szeret.” Stimmel? Hányatok gondolta már azt valaha, hogy valaki nem szereti? Van itt bárki, akinek ez még sosem jutott eszébe? Senki.

Jó. Akkor most arra kérlek benneteket, nézzük meg azt a gondolatot, hogy „XY nem szeret engem.” Csukd be a szemedet, és menj vissza abba a helyzetbe, arra az időpontra, amikor már fel tudod idézni, hogy ez a gondolat veled volt. Hol voltál, kivel voltál, hány éves voltál, amikor először felmerült benned az, hogy valaki nem szeret téged? Valaki ezt mondta neked? Vagy csak történt valami, amiből ezt szűrted le?

Alaposan nézz körül a házban vagy a játszótéren, ahol ezt először hallottad vagy gondoltad. Talán még a szobát is fel tudod idézni, és azt az embert is, akitől ezt hallottad. A legeslegelső alkalmat, amikor ez megtörtént. Hány éves voltál ekkor? Kérlek, minél mélyebben éld át újra ezt a helyzetet. Üldögélj benne egy ideig.

Jó. Köszönöm. Hányatok volt tíz évesnél fiatalabb? Nyolc évesnél fiatalabb? Hat? Legtöbbünk már hatéves korára az összes ilyen koncepciót, gondolatot elhitte. Néhányunk pedig már három-négy éves korára magáévá tette mindazokat a hiedelmeket, amelyekkel azóta is él. Néhányunk esetében még csak nem is személyesen nekünk szólt az a gondolat, hogy „Nem szeretlek”, hanem az anyukánknak, vagy valamelyik testvérünknek. Mi csupán megfigyelők voltunk, mégis magunkra vonatkoztattuk. Abban a pillanatban, hogy elhitted, máris magadra vetted.

Kérlek, tartsd még csukva a szemedet, és még egyszer idézd fel azt a pillanatot, amikor először hallottad vagy hitted ezt el. Azonosítsd be azt a pillanatot, amikor elhitted. Most pedig nézz vissza egy pillanattal az előttre, amikor elhitted. Nézd meg az életedet: milyen volt az előtt a pillanat előtt, hogy elhitted, valaki nem szeret? Látod a különbséget? Érzed a különbséget? Elképesztően jelentős a különbség, ugye? És most csupán egyetlen gondolat elhívésének a hatását vizsgáltuk meg!

„Nem szeretnek” – Igaz ez? Mi zajlik bennem, milyen életem lesz abban a pillanatban, ha elhiszem ezt a gondolatot? Gyönyörűséges voltam, majd egyetlen pillanat leforgása alatt elfogadhatatlanná és nem megfelelővé fokoztam le magam, majd az elmém már mindenben ennek a bizonyítékát fedezte fel. Így váltam szép fokozatosan olyan ’nem szerethetővé’, majd még kevésbé szerethetővé, akinek még most is gondolom magam. Teljesen biztos lehetek benne, hogy ebből bármi is igaz???” (Byron Katie)

KI LENNÉK A TÖRTÉNETEM NÉLKÜL,

HOGY AKKOR ÉS OTT AZ AZ EMBER NEM SZERETETT???

KI VAGYOK A TÖRTÉNETEM NÉLKÜL,

HOGY NEM VAGYOK SZERETHETŐ???

Ha szeretnéd Te is megtapasztalni, ki is vagy valójában, milyen is a „történet nélküliség”, tehát nyitott vagy „visszacsinálni” azt a sok fájó koncepciót és történetet, amit elhittél, szeretettel várlak a Július 12-13. (Hétköznapi) ÖnMunka Alaptanfolyamon. Jelentkezési határidő: június 15. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Mit Cipelünk Magunkkal a Gyerekkorból? És Meddig Még?

„Mindannyian 3-4 éves gyerekek vagyunk. Te túl vagy már az érettségin?” (Byron Katie)

Az elménk egy „elhívőgépezet”. Ahogy Katie fogalmaz, mindannyian „hívővé” válunk.  Amikor megszületünk, az elme-programlemezünk még tiszta, majd legkésőbb 6-7 éves korunkra lezárul a programozódásunk, kondicionálódásunk folyamata. Az összes software feltöltésre kerül eddigre, nagy részük lemerül tudatalatti szintre, és innentől kezdve nincs más választásunk, mint ezeknek a programoknak megfelelően érzékelni az életet, minden élményt ezeknek a szűrőknek a torzításán keresztül értelmezni. Nagyon fontos tudnunk, hogy semmi ráhatásunk nincs arra, elhisszük-e ezeket a programokat vagy sem. Gondolhatunk erre úgy, hogy ezek a programok elhívődnek, hisz az elme így próbál valamiként azonosulni. Így vesz(ünk) fel egy téves azonosulást, így fogja azt képzelni, hogy ő/én az a beprogramozott tartalom vagyok, amit elhitt(em).

Nem Te csináltad, nem volt más választásod, így nincs miért haragudnod magadra. Mint ahogy a szüleid és a körülötted élők sem direkt csinálták, hisz beléjük is ugyanezek a programok íródtak, ők is 3-4 évesek. Akik gyereket próbálnak nevelni. Nekik még nem állt rendelkezésükre olyan módszer, mellyel mindezeket a programokat felismerhetik és letakaríthatják azokat a bekövesedett programokat az elme-lemezükről.

Még egy nagyon fontos pont, főleg ÖnMunka gyakorlóknak: épp úgy, ahogy nem volt ráhatásod arra, elhiszed-e a programokat vagy sem, arra sincs ráhatásod, hogy elengedődnek-e vagy sem. Nem Te döntöd el, hogy elereszted. Ha rajtad múlna, nem engedted volna már el??? Eldöntődik, megengedődik. Nem Te csinálod. Az látszólag a Te döntésed, hogy megkérdőjelezed-e a hiedelem-programjaidat. Elvégzed a Munkát, nem azért, hogy megszabadulj az adott hiedelemtől, hanem alázattal és elvárásoktól mentesen azért, mert kíváncsi vagy. Amíg bármitől szabadulni akarsz, az elme átver, és pont nem enged(i önmagát) szabadulni. Amikor fenyegetve érzi magát, még nagyobb sebességre kapcsol, még erősebben fog ragaszkodni, azonosulni.

A következő megosztás a Facebook zárt csoportunkba érkezett múlt héten. Arra gondoltam, nagyon tanulságos lehet nem csak a csoport résztvevőinek, hanem a blog többi Olvasójának is. A megosztás utáni 3 kommentet is bemásoltam. Kellemes önfelismerést Nektek!

„Évekkel ezelőtt az egyik pszichológus, akihez jártam, adott nekem egy feladatot. Azt mondta, írjak össze 8-10 legkorábbi gyerekkori élményt, amelyek óriási érzelmi hatással voltak rám. Mondanom sem kell, csupa negatív jutott eszembe. A pszichodoki azt mondta, hogy ezek voltak az alapvető „szemüvegek”, amiken keresztül a világot megtanultam érzékelni, és a későbbi élményeket már mind ehhez a 8-10 legkorábbi alaphiedelemhez (mert ugyebár ezek azok) éltem meg.

Múlt éjszaka jött egy álom, hogy újra meg kell néznem azt a füzetemet, amibe ezeket annak idején leírtam, és átereszteni rajtuk a Négy Kérdést jó alaposan. Ébredésnél kicsit aggódtam, hogy vajon hol lehet ez a füzet, de amikor álmos fejjel beletúrtam a szekrényembe és rögtön ezt a füzetet húztam elő a kupiból... ott én is meglepődtem.

Fellapoztam és újra átolvastam a 8-10 legkorábbi gyerekkori élményt. Most magukat az élményeket nem írom le, mert az túl személyes, viszont amit megbeszéltünk a pszichodokival következtetéseket, azt igen, mert naaaaaaagggyon érdekesek... Kezdem:

1.) Mindenhonnan halálos támadás érhet. Félnem kell minden pillanatban a megsemmisüléstől, akár közeli/bizalmi, akár távoli emberekről van szó. (Itt azért leírom, hogy gyerekkoromban évekig kruppos voltam, aki tudja milyen ez az tudni fogja, miért társul hozzá halálfélelem, még akkor is, amikor a szüleink velünk vannak.)

2.) Nem érezhetem azt, amit érzek, meghazudtolják az érzéseimet. A ki nem fejezett, elnyomott érzések idővel szorongáshoz és depresszióhoz vezetnek.

Következmény: Nem figyelek a saját szükségleteimre, nem tudom érvényesíteni a szükségleteimet, figyelmen kívül hagyom a vágyaimat.

3.) Meggátolnak abban, hogy megéljem az intimitást és az örömszerzést. Mindig elromlik az intimitás, ezért menekülök tőle.

4.) Kiszolgáltatott vagyok a hatalommal szemben és függök tőle. Az Univerzum nem támogat.

5.) Nincs a világban együttérzés és támogatás.

6.) A biztonságot jelentő emberek elhagynak.

7.) Ami számomra kedves, azt egy külső, agresszív erő megsemmisíti.

8.) Érzéketlenné válok a világra. Nekem tűrnöm kell, ki kell bírnom mindent.

Érdekes hasonlat, amit a pszichodoki mondott: „Ütik a kutyát, erre ő elszalad. Ha tovább ütik, végül megszokja, és akkor is ott marad, amikor ütik. Kifejleszti az érzéketlenséget, csak hogy ne hagyják el. Egy báb lesz.”

Hmm... kb. másfél hónapja az Univerzum lépésről-lépésre kalauzol önmagamban... most is adott egy kis Munkát…”

(K.M.)

Komment1: Megrendítő tényleg minden ilyen szembesülés. Látjuk, hogy mennyi fájdalmat, félelmet éltünk át gyermekként, még a legjobban működő családokban is, és tényleg milyen szükség van a magunkkal szembeni együttérzésre és az akkori környezettel szembeni megbocsátásra... óhatatlanu​l eszembe jut a bibliai idézet: „Bocsáss meg nekik Uram, mert nem tudják, mit tesznek”... s szülőkként mi sem tudjuk... egymás elefántjai vagyunk a porcelánboltban.

Komment2: Engem leginkább az arányok eltorzulása döbbent meg. Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, úgy tűnik, hogy állandóan szorongtam, idegeskedtem és aggódtam valami miatt. Aztán ha jobban belegondolok, bicikliztem, strandra meg moziba jártam és rengeteget olvastam. Valamint kirándultam egy csomót a családommal. Már csak azt nem értem: akkor hol a fenében volt ebben akkora nyomor?

Komment3: A fejedben…

Ha szeretnéd megtisztítani a programlemezedet, és új szemmel érzékelni az Életedet, szeretettel várlak a következő kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyamon. A jelentkezési határidő 2 nap múlva lejár.

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. február 11-12. Jelentkezési határidő: január 25. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html