Mire Is Valók A Sáros Lábnyomok Valójában?

Elkészült egy újabb fejezet magyar fordítása Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből. Csupa öröm, csupa kapcsolódás, csupa szeretet, csupa csoda, csupa egyszerűség. Szeretettel osztom meg Veletek.

Öröm 68 - A legjobb vezető az emberek akaratát veszi figyelembe.

Én a valóság útját járom, mely mindig az adott pillanatban tárul fel. Akkor épp az a Jóisten/Teremtő akarata, és mindig kristálytiszta. Amikor már nincs saját akaratod, nem létezik többé az idő és a tér sem. Az egész egy áramlássá válik. Te nem hozol döntést, csak áramlasz egyik történéstől a másikig, és minden eldöntődik számodra.

            Az 1986 februárját megelőző tíz évben depressziós voltam – a tíz év utolsó két évében pedig oly mély depresszióban szenvedtem, hogy szinte még a hálószobámból sem voltam képes kijönni. Minden egyes nap vágytam a halálra. Volt olyan, hogy hetekig még a fogamat sem mostam meg, mivel minden alkalommal, amikor felmerült bennem a fogmosás gondolata, a következő hiedelem torpedózta meg: „Van ennek bármi haszna? Végül is úgysincs semmi értelme.” Akkor én már egy halott nő voltam, és halottként valóban mi értelme lenne a fogmosásnak? De miután kitisztult az elmém, és az ágyban fekve meghallottam a hangot, hogy „Mosd meg a fogad,” akkor követtem az egyszerű utasítást, és semmi sem állíthatott meg. Felkeltem az ágyból, vagy akár kiestem az ágyból, ha épp máshogy nem ment, hason csúszva elvonszoltam magam a fürdőszobába, fogkrémet nyomtam a fogkefémre, és megsikáltam azokat az átkozott fogaimat. Cseppet sem foglalkoztam én a fogszuvasodással, egyetlen dolog érdekelt: tiszteletben tartottam a belső igazságomat. Isteni kinyilatkoztatásra vágysz? Odaállnál az égő csipkebokor elé? Itt az én égő csipkebokrom: Mosd meg a fogad!

            A Valóság útját járni azt jelenti, hogy követed az egyszerű utasításokat. Ha az a gondolatod támad, hogy az edényekre ráférne egy mosogatás, mosogass el. Ez a mennyország. A pokol pedig az a kérdés, hogy miért. A pokol ez: „Majd később megcsinálom,” „Nem is az én dolgom,” „Nem én vagyok a soros,” „Ez nem igazságos,” „Valaki másnak kéne megcsinálnia,” és így tovább, percenként tízezer gondolattal. Ha eszedbe jut, hogy megtégy valamit, egyszerűen csak tedd meg. Az ehhez a cselekedethez kapcsolódó összes megkérdőjelezetlen gondolattal bántod saját magadat. Az éppen előtted lévő dolgot mentális ellenkezés nélkül elvégezni, ez a Valóság iránti teljes odaadás. Csodálatos egyszerűen csak figyelni és engedelmeskedni, meghallani és megtenni. És ha követed a hangot, végül arra is ráébredsz, hogy még csak a hang sem létezik. Nincs hang, csak mozgás van, és te vagy a mozgás, és te csak figyeled, ahogy az végzi a dolgát. Az, hogy mi következik sorra, nem a te dolgod. Te csak mozdulsz, és visszacsinálsz minden közben felmerülő hiedelmet. Ha fáj, vizsgáld meg; így csinálódik vissza.

            Április van, könyvbemutató turnén vagyok Washington D.C.-ben. Egy hónapja arról informált az orvosom, hogy csontritkulásom van, és sok sétát javasolt. Több testmozgás, több kalcium, heti egy tabletta, vagy szétmorzsolódnak a csontjaim. Szeretem az orvosom véleményét. Szórakoztat, és örömmel követem az utasításait. Amikor Stephennel és Adam barátunkkal megérkezünk a szállodába, megtudjuk, hogy a szobáink csak délután 3-ra lesznek készen. Még csak dél van; van három óránk. Teljesen nyilvánvaló, hogy most van itt az ideje a sétának. Mi lenne, ha a Jefferson Emlékműhöz mennénk? A taxi egy kereszteződésnél rak le minket, mi pedig útnak indulunk. Virágzik a cseresznye! Bárhova nézünk, mindenhol leírhatatlan gyönyörűségű virágok. Épp most van a virágzási csúcs, tudjuk meg. Emberek ezrei tervezték úgy a szabadságukat, hogy pont ebben az időpontban lehessenek itt. Nekünk fogalmunk sem volt a cseresznye virágzásáról egészen addig, amíg meg nem láttuk ezt a teljes pompát. Nyilvánvaló, hogy a nekünk szánt mesteri terv az volt, hogy virágzásuk teljében láthassuk a fákat. Az orvosom nekem szánt terve az volt, hogy sétáljak. A szállodánk terve pedig az volt, hogy távol tartson minket a szobáinktól, amíg azokat ki nem takarítják. Úgy is megélhettük volna ezt az élményt, hogy nyivákolunk, mennyire fáradtak is vagyunk öt hét megállás nélküli utazás után, mekkora szükségünk lenne a pihenésre, milyen figyelmetlenség ez a szálloda részéről, milyen ügyetlenül szervezte meg a kiadónk a programot, és így tovább. De ha a szobánk készen várt volna minket, akkor lemaradtunk volna a cseresznyevirágzásról. Az út tiszta, de csakis akkor, amikor az elme tiszta.

            Ugorjunk egyet szeptemberre. Ross fiam kutyája, Oakley, fejest ugrott a házunk előtt futó kanálisba. A teraszajtót nyitva hagytuk, és ez a hatalmas, csupa szív golden retriever kivágódott a házból, átugrott a kerítésen, fejest ugrott a vízbe, és izgatottan kergette a kacsákat. A kacsákat láthatólag nem nagyon kavarja fel a dolog; odapillantanak, ki csap ekkora felfordulást, aztán hápogva odébb eveznek, gyorsabban, mint ahogy a kutyus úszni tud. Másnap meglátom Oakley sáros mancsnyomait az amúgy makulátlan padlón, és elolvad a szívem. Ahogy takarítom a padlót, hatalmas szeretet jár át ez iránt az állat iránt. Tudom, mire is valók a lábnyomok. Összekapcsolnak a kutyával és a fiammal, és az állatvilág könnyedségével, és szeretem, hogy mindez én vagyok. A megkérdőjelezetlen elme a nyomok láttán felzaklatódhat, gondolatok támadhatnak a kutyára és a fiamra a fegyelmezetlenségükért, és engem is megtámadhatnak, hogy miért is nem vettem észre hamarabb, hogy nyitva van az ajtó; az elme ezerféle változatban támadhat rá a látszólagos másikra, és mindezt azért, hogy fenntarthassa a testtel való azonosulását. A megkérdőjelezett elmét azonban semmi nem készteti ellenállásra. Mindenben örömét leli, amit csak az élet elébe hoz.

            Hároméves ikerunokáim, Hannah és Kelsi, kinyitják a konyhaszekrényt, és a legelképesztőbb kincseket huzigálják ki belőle, edényeket, csetreszeket, kanalakat, és egy kávékészítő belső nyomókáját. Napokkal később veszem csak észre, hogy a kávékészítő még mindig kint van. Imádom, hogy a picik itt hagyták kíváncsiságuk és szabadságuk egy darabkáját. Sosem tudhatod, kik a belső építészeid, amíg meg nem jelennek. És ahogy visszarakom a kávékészítőt a szokásos helyére, jól eldugva a pult alá, nem hiányzik. A ház mindig tökéletesen van berendezve.

            Ma reggel eszembe jutott, hogy lezuhanyozom, majd azt veszem észre, hogy az e-mailjeimnél maradok. Ez az egész lenyűgöz. A       zuhanyzás csodálatos ötlet volt. Meg fog-e mozdulni vagy sem? Izgalmas a várakozás és a rácsodálkozás, ahogy megengedődik az életnek, hogy a saját tempójában mozduljon, és azt tegye, amit éppen tesz. Aztán minden ok nélkül, amikor néhány tucat e-mail megválaszolódott, a test felemelkedik. Hova fog most menni? Azt gondolja, hogy elmegy zuhanyozni, de ezt soha nem lehet biztosan tudni, amíg ott nem áll a zuhany alatt, és el nem fordítja a vízcsapot. És amíg a víz el nem kezd zubogni, még mindig képtelenség tudni, hogy a zuhany meg fog-e történni. Ahogy a víz szétárad a testemen, az a gondolat bukkan fel, hogy „Milyen csodálatos ötlet!”

(Byron Katie: A Thousand Names For Joy)

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam új időpont: 2011. október 29-30. Jelentkezési határidő: szept. 30. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Pokoli Gondolatok, Melyek Kiűznek a Paradicsomból

Na, de ilyet! Egy éves az ÖnMunka blog! Egy évvel ezelőtt úszkált be az a gondolat, hogy ebben a formában rengeteg kincset tudok eljuttatni az érdeklődő és nyitott Olvasókhoz. Arról nem is beszélve, hogy nekem milyen elmélyülést jelent ezeknek a bejegyzéseknek a rendszeres megírása. Mára pedig valóságos Byron Katie és Munka „adatbázissá” lett ez a kósza ötletből indult valami, sokan jeleznek nekem rendszeresen, hogy mennyire szeretik, és milyen szerves részévé vált életüknek a blogon megjelenő írások, fordítások, esettanulmányok olvasása.

Ez úton köszönöm Nektek, Kedves ismerős és ismeretlen Olvasók, hogy itt vagytok, és magatokba engeditek ezeket a szavakat, mondatokat, kérdéseket. Csak így tovább! Én egyelőre folytatom, hisz a témánk kimeríthetetlen és megunhatatlan: Csodálatos Önmagunk. No, de a rövid „ünneplés” után, nézzük is, mi is akadályoz meg minket abban, hogy megéljük ezt a Csodálatos Önmagunkat. Hát, igen, már megint azok a fránya elhitt gondolatok. Például a feltételezett hiányainkra fókuszálók.

Képzeld el, hogy épp sétálgatsz ezen a gyönyörű őszi napon, a lábaid teszik a dolgukat, a szemeid rácsodálkoznak a színek pompájára, a füleid beengedik a világ hangjait, minden mesés, amíg csak… Beléd üt egy gondolat, mondjuk az, hogy „Boldogabb lennék, ha itt lenne velem a párom” vagy „Bárcsak meg tudnám osztani ezt az élményt valakivel”. Mi történik abban a pillanatban a békéddel, ha elhiszed a felbukkanó hiány-gondolatokat? Béke volt, nincs.

Ezek nélkül a hiány-gondolatok nélkül a Paradicsomban élsz. Sétálsz, ülsz a székeden, vagy fekszel az ágyadon – egyszerűen létezel, anélkül, hogy bármit tenned kellene érte. Az élet segíti a létezésedet, például azzal, ahogy a lélegzés csak úgy megtörténik veled. De mit tapasztalsz, ha elhiszed a gondolatot, hogy valami hiányzik? Az azonnali hatás talán alig észrevehető – lehet, hogy egy kicsit nyugtalanabbul kezded érezni magad, ahogy a figyelmed elterelődik mindarról, amid van. Ez az elmozdulás azonban a békének is véget vet, amiben egészen eddig voltál. Elhitted, hogy valamiben hiányt szenvedsz, ezzel pedig el is terelődik a figyelmed a minden pillanatban rendelkezésedre álló természetes bőségről.

Mennyország: „Hát ez valami csodálatos! Örökre itt tudnék maradni.”

Pokol: „Ez így nem tökéletes.”

„Pokoli” gondolataink nem csak a kényelemről vagy a boldogságról szólhatnak. Itt egy rövid listácska a legáltalánosabb Mennyországból kiűző gondolatainkról. Szépen lassan, módszeresen menj végig rajta, és egy üres papírra írd le a saját konkrét példáidat, hogyan is vannak jelen a Te életedben ezek a hiedelmek. Nézzük csak:

·          Szükségem van rá, hogy ezt meg ezt csináld.

·          Nem adod meg nekem, amire szükségem van.

·          Nem tudom, mi lenne velem nélküled.

·          Nem élhetek tovább … nélkül.

·          Az elvárásaim a következők: …

·          Boldogabb lennék, ha …

·          Nagyobb biztonságban érezném magam, ha…

·          Szükségem van egy …-re.

·          Akarok egy …-t.

·          Ez így nem tökéletes.

·          Bárcsak mindig így lenne!

·          Ez az enyém!

·          Te vagy az én problémám.

·          Ez így nem igazságos.

·          Meg kell nyernem az embereket, ha azt akarom, hogy szeressenek.

·          Ha szeretsz, megteszed, amit akarok. (Egész civilizációt építettünk rá)

·          Az engedelmesség a szeretet jele. Ha nem fogadsz szót, nem szeretsz.

·          Szükségem van a szeretetedre.

·          Büntetést érdemlek.

A legtöbb ember annyira el van foglalva a helyzete folyamatos megjavításával, hogy észre sem veszi, hogy közben száműzi magát a Paradicsomból. Bárhol is van, biztosan talál valakit vagy valamit, akin vagy amin javítani kellene.

De hogyan juthatsz vissza a Paradicsomba? Erről szól a Munka, vagyis a Négy kérdés és a Megfordítások. Először is vedd észre, a gondolatokat, melyek kiűztek a Mennyországból. Utána pedig vizsgáld meg őket alaposan, mélyen magadba engedve a kérdéseket, és megvárva a nem-tudásodból, vagyis Valódi Önmagadból felbukkanó válaszokat. És alapvetően is tudd, hogy nem kell mindent elhinned, amit a gondolataid mondanak, és hogy általuk Te magad fosztod meg saját magadat a boldogságtól. Eleinte furcsa lehet megismerkedni ezzel a nem követelőző oldaladdal, de a félelmeid, aggodalmaid leleplezésével és felülvizsgálatával visszatalálhatsz arra az útra, amely elvezet mindahhoz, amire valóban szükséged van az életben. Valódi, Csodás Önmagadhoz. :)

(Néhány részlet Byron Katie: Szükségem Van a Szeretetedre, Vagy Mégsem? című könyvéből való.)

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam új időpont: 2011. október 29-30. Jelentkezési határidő: szept. 30. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html
 

A Testem Nem Biztonságos – Igaz Ez?

„A test test, az elme pedig elme. A testnek nincs hatalma, hogy elvegye tőled a békédet. Én részemről inkább a boldogságot választom, és a testre ráhagyom, hogy tegyen, amit épp tesz.” (Byron Katie)

Kedves Andi!

A leveled felbátorított, meg a kétségbeesés érzés lengedezése is arra sarkall, hogy írjak neked magammal kapcsolatban, mert már egy hónap telt el az ÖnMunka hétvége óta, és hát lenne mit feltárnom azóta. Szóval az erős félelmem, ami az emberek közelében olyan mértékűre fokozódik, hogy most is, míg beszélek róla, görcs van a torkom környékén, szóval ez a félelem kezdi megmutatni magát, és én már nem vagyok annyira védtelen vele szemben. Most nem megyek bele, hogy régen sem voltam védtelen, csak azt hittem stb., a lényeg, hogy már elindult az összes történet, ami az identitásomat adta/adja egy olyan irányba, hogy úgy érzem nincs visszaút. Már nem tudok ragaszkodni a korábbi dolgokhoz olyan mértékben semmiképp, hogy ne változzon meg minden bennem, és körülöttem, ami elég szokatlan, és most úgy érzem, nehéz is, de valójában most hogy írom, belegondolok, hogy még nehezebb cipelni és kétségbeesve ismételgetni a dolgokat, azt megélve, hogy nem változik semmi. Eddigi életemben nem írtam sokat, nahát, így tudom csűrni-csavarni a szavakat? Ez új megint. :-)

Rájöttem a legfontosabbra, hogy a szenvedésemet nem az emberek okozzák, és ma meg is láttam, hanem saját magam. Kettősség van bennem: egyrészt örülök ennek, másrészt ijesztő látni, mit művelek saját magammal (?). Arra is ráismertem, hogy sokszor megerőszakoltam magam, miszerint nekem ki kell bírni mindent. Így benne maradtam olyan helyzetekben, amelyeknél sem jobban sem rosszabbul nem voltam, csak leragadtam és testileg annyira kimerültem, hogy csak vonszolni tudtam magam. Ez most is megvan, csak kisebb mértékben. Ma viszont eljöttem egy szociális helyzetből, mert már elég volt és nagyon halvány bűntudatot érzek. 

Az egésszel összefüggenek, a testtel kapcsolatos hiedelmeim, miszerint a testből ki kell lépni, mert nem biztonságos és csak szenvedést okoz, és nem működik megfelelően.

Most felmerült egy kérdés bennem, hogy mi van, ha a gondolatot nem tudom elcsípni, csak állandóan érzem a testemben a feszültséget; akaratlan izomfeszülés, légszomj, görcsök, izzadás, stb. Még ha egyedül vagyok is, hisz sosem vagyunk egyedül, a gondolatok itt vannak.

Kíváncsi vagyok, mi merül fel benned, ha elolvasod, amit írtam. A csoportban is szeretnék munkázni hétfőn, ha van egy kis idő rá, egyedül nehéz, egy szintig eljutok, aztán nem megy. Bár ezt meg is vizsgálhatnám…

Most jobb lett, köszönöm, hogy leírhatom neked.

Puszi, Zs.

Drága Zs!

Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem elbizonytalanodásodat, vagy bármilyen nevet adjunk is neki. A fő vonulat, amit látok, hogy jó erősen elindultál, és szeretnéd, hogy már nem legyenek ott a régi minták, hanem inkább gyorsan teljesen jól és szabadon legyél. Nagyon jól látod a dolgaidat, pillanatok alatt kérdőjelezed már meg automatikusan a felbukkanó félelmeket. Viszont ez egy folyamat, és nem tud egy hónap alatt felszívódni az, amit Te a még oly rövidke életed alatt begyűjtöttél.

Vagyis, kérlek, légy türelmes magadhoz. Amíg még van a görcs, van a görcs. Nyugtázd, hogy itt van, üdvözöld barátként, és alig várd már, hogy érkezzen, hisz a legjobb segítőd, hírnököd. Engedd meg neki, hogy legyen, engedd meg magadnak, hogy benne legyél, engedd meg, hogy megéld, és közben mindig tedd fel a kérdést: valójában van most bármilyen bajom is? Ha pedig épp elmenekülni kell, akkor menekülj el. Amikor majd már nem kell, akkor nem fogsz. Addig valószínűleg minden fázisában át fogod ezt élni, és egyre nagyobb tudatos rálátással, és nyugalommal leszel benne ezekben a helyzetekben, amíg már majd nem is érted, hogy mitől is féltél azelőtt.

Amikor az érzés pl. otthon felmerül, mint amiről írtál, akkor csináld meg a Mihez kezdjek a rossz érzésekkel 2.-ben található gyakorlatokat, a blogon találod, és az első részt is alaposan olvasd el. http://onmunka.blogspot.com/2011/03/mihez-kezdjek-rossz-erzesekkel-2.html

Utána még ezt is ajánlom: http://onmunka.blogspot.com/2011/03/milyen-hangja-van-szorongasnak.html

Aztán a következőket érdemes megvizsgálnod a levélkédből:

A testem nem biztonságos.

Ki kell lépnem a testemből.

A testem nem működik megfelelően.

Mindegyiket fordítsd meg a gondolataidra is! Sok spirituális kereső pont azért vonzódik a spiritualitáshoz, mert olyan álmokat kerget, hogy ha pl. megvilágosodik, akkor majd megszabadulhat a testéből, ahol alapvetően nem érzi jól magát. Vagyis menekül a spiritualitás nevében, és testen kívüli élményekre vágyik, meg arra, hogy nehogy vissza kelljen születni ebbe a szenvedéses testbe és világba. Mély önvizsgálatra érdemes történetek sora ez. Amíg nem szeretek a testemben lenni, addig bőven van még Munkám.

„A testem nem biztonságos.” – Ezt nézzük meg részletesen.

1. Igaz az, hogy a testem nem biztonságos? Igen/Nem. (Nem tudom.) Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak engedd mélyen magadba ezt a kérdést. A Munka meditáció.

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy a testem nem biztonságos? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy a testem nem biztonságos?

- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem?

- Hogyan bánok magammal, hogyan viszonyulok magamhoz? Miket gondolok magamról? Szeretem-e magamat ilyenkor? Hogyan „ütöm” magamat, milyen önostorozó gondolataim vannak?

- Hogyan viszonyulok ilyenkor a testemhez? Miket gondolok róla? Hogyan büntetem???

- Hogyan bánok másokkal ilyenkor? Magam alá vagy fölé helyezem őket gondolatban?

- Milyen érzés jelenik meg bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol érzem a testemben?

- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot? Mennyire tudom élvezni az életet, amikor elhiszem a gondolatot?

- Milyen mániáim, szenvedélyeim, függőségeim jutnak eszembe, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hova menekülök, mivel vigasztalom magam?

- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy nem biztonságos a testem? Mire jó nekem ez gondolat? Mit kapok tőle?

- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

- Mikor, hány éves koromban jutott először eszembe, hogy a testem nem biztonságos?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy a testem nem biztonságos? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és másokkal? Hogyan beszélsz, hogyan zajlik az életed, hogyan tekintesz magadra?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: „A testem nem biztonságos.”

+ A testem biztonságos.

Keress három konkrét példát, vagy akár jó sokat, hogyan is igaz az, hogy a tested biztonságos. Mi mindenben nyújt tökéletes biztonságot? Mi mindent tudsz tökéletesen biztonságosan elvégezni „vele”?

+ A testemmel kapcsolatos gondolataim nem biztonságosak.

Gyűjtsd össze az összes testeddel kapcsolatos „nem biztonságos” hiedelmedet, és szép sorban Munkázd meg őket. A test csak test. Mindig előbb van az elme. Ha az elmédből kitisztítod a testeddel kapcsolatos gondolatokat, a test örömmel végzi a dolgát, Te pedig örömmel leszel benne. :)

További megvizsgálandó "nyersanyag" a leveledből:

El kéne csípnem a gondolatot.

Nem kéne feszültnek lennem.

Nem kéne a testi tüneteket éreznem.

Nekem mindent ki kell bírnom.

Nem jöhetek el egy stresszes helyzetből.

Most így ezek jöttek, remélem, segítségedre tudtam lenni. Hétfőn folytatjuk, illetve, ha addig is bármi van, írjál.

Nagyon puszillak, Andi

„Az érzés olyan, mint a felbukkanó gondolat partnere. Olyanok ők, mint a bal és a jobb. Ha van elhitt gondolatod, vele egy időben ott van az érzés is. Ha az érzés kényelmetlen, tekints úgy rá, mint egy nagyon könyörületes ébresztőórára, ami azt csilingeli, „Éppen álmodsz, Édesem.” Ilyenkor ideje önvizsgálatot tartani, ennyi. De ha nem tiszteled az ébresztőórádat, akkor a külvilágban próbálod megváltoztatni vagy manipulálni az érzésedet. Általában először az érzésre tudatosulunk, ezért is nevezem ébresztőnek, ami a tudomásodra hozza, hogy olyan gondolathoz tapadtál hozzá, melyet ideje megkérdőjelezni.” (Byron Katie)

Saját Magunktól Félünk…

„Amikor nem szereted a másik embert, az fáj, mert a szeretet a valódi természeted. És a szeretésre nem tudod rákényszeríteni magad! Nem tudod meggyőzni magadat arról, hogy szeress valakit. De amikor megkérdőjelezed a gondolataidat, akkor megszereted önmagad,  és automatikusan szeretni fogod a többi embert. Nem tudod nem ezt tenni. Épp úgy, ahogy nem tudsz parancsszóra szeretni minket, tiszta elmével nem tudsz parancsszóra sem nem szeretni minket. Mindannyian a saját elméd kivetítései vagyunk.” (Byron Katie)

Rengeteg Byron Katie hanganyagot hallgatok. Felvételek ezek a legkülönbözőbb egy-két-többnapos rendezvényekről, ahol Katie sok-sok embert visz végig stresszes gondolataik megkérdőjelezésének mély folyamatán. És a Munkák közben és között érdekes, sokszor nagyon humoros példákat, történeteket is mesél, úgymond magyaráz. Ezekben a néhány perces szösszenetekben nagyon érzékletesen mutat rá, hogyan is működünk, ha elhisszük a gondolatainkat, és milyen „jutalomban” részesülünk, ha megvizsgáljuk őket. Mára egy rövidke, négyperces felvétel magyar átiratát ajánlom a figyelmetekbe. Számomra sokkal ütősebb Katie hangját, szavait hallgatva, de remélem, a mondanivaló lényege így is átjön.

„Saját magunktól félünk. Semmi mástól. Nem az emberektől félünk. A félelem akkor keletkezik, amikor elhisszük az emberekről szóló gondolatainkat. És mivel ilyenkor az elménk összezavarodott állapotban van, azt hisszük, hogy az adott embertől félünk. Egyrészt van az adott személy, másrészt pedig vannak nekünk jó kis gondolataink arról a személyről, melyek meghatározzák, hogy szimpatikus-e számunkra az emberünk, avagy sem. Hogy félünk-e tőle, vagy nem. Tehát, ha félek tőled, vagy nem kedvellek, akkor nekem kell megkérdőjeleznem a rólad szóló gondolataimat.

Tegyük fel, például, hogy valaki besétál ebbe a terembe, az én elmém pedig rögtön elkezd ítélkezni felette. „Hú, milyen ijesztő ember!” „Az a nő pedig milyen gonosznak látszik!” Az emberek rögtön ilyenné vagy olyanná válnak a szemünkben. Valaki egyszerűen csak besétál a terembe, te pedig ezeket a gondolatokat rávetíted. Hallottátok már tőlem azt a mondást, hogy „A gondolatok megtörténnek”. Vagyis, amikor a gondolatok megtörténnek, máris megítélted a személyt, és mivel elhiszed a gondolataidat, azt hiszed, hogy az jött be a terembe, akinek te véled őt.

Belép egy nő, és te azt gondolod, „Oh, milyen fantasztikus ember, szeretnék megismerkedni vele, olyan kedves, olyan csodás.” Na, most pedig kérlek, érezd is meg a testedben, milyen érzés, amikor ilyen kellemes gondolatokat hiszel valakiről. Érezd! Érzed? Ez olyan jóleső érzés, fincsi, egyensúlyban vagy.

Most nézzük meg, mi zajlik a mellettem ülő emberben, amikor ugyanez a nő besétál a terembe, az én szomszédom pedig azt gondolja: „Te jó ég! Ez a nő aztán jól fent hordja az orrát! Nézd csak meg a járását. Találkoztam én már hasonló emberekkel. Ez a nő megjátszós.” Most pedig ezt érezd a testedben! Megvan?

Nos, a gondolataink ugyebár teljesen ártatlanok, de mivel elhisszük őket, rögtön érzés is keletkezik a testünkben. Vagyis akkor ki lépett be a terembe? Én magam. Miközben ülök a székemen, én sétálok be a terembe. Honnan tudhatnám, milyen, soha nem is találkoztam még vele! Akár jót, akár rosszat képzelek róla, honnan tudhatnám!?! Ki sétált be a terembe? Az a személy, akinek én hiszem őt. Ha pedig rossz érzések, feszültség, stressz keletkezik a testemben, akkor azokat a gondolatokat érzem meg, amiket még nem kérdőjeleztem meg magamban.

Amikor mindezeket a még megvizsgálatlan gondolatokat feldolgozod magadban, akkor majd csak ámulsz és bámulsz, hogy többé már egyszerűen nem tudod nem szeretni az embereket. Hazamész innen a School-ból, és le fogsz döbbenni, hogy azok az emberek, akiket korábban nem szívleltél, milyen kedvessé válnak. Képtelen leszel rábeszélni magad arra, hogy nem szerethetők. Mindez mindössze azért, mert ráébredtél saját csodálatos önmagadra.

„Nincs két ember, aki találkozott volna.” Ne hidd ezt el nekem, kérlek, teszteld le saját magad! A te saját megtapasztalásod az, ami számít.” (Byron Katie)

GYAKORLAT: Javaslom, hogy teszteld magad, amikor csak eszedbe jut ez a gyakorlat. Én ezt régebben sokat csináltam pl. a metrón utazva, és rengeteget tanultam így saját magamról. Szóval, csak figyeld az embereket - az ismerősöket és a teljesen ismeretleneket is. Nézz rájuk, és várj egy kicsit. Figyeld meg, milyen ítéletek jelennek meg benned velük kapcsolatban, milyen címkéket aggat rájuk az elméd pillanatok leforgása alatt. És figyeld a testedet is: milyen érzések jelennek meg benned, hol keletkezik a testedben feszültség? Milyen érezni a gondolataidnak a fizikai szintű megjelenését? Érdemes egy kis jegyzetfüzetbe le is írni az ítéleteidet, hogy később jól meg tudd vizsgálni őket a Munka segítségével.

Ha rendszeresen végzed a Munkát, hamarosan nagyon meglepő megtapasztalásokban lesz részed a metrón, az utcán, a boltban, a munkahelyeden, otthon, mindenhol. Végezd a Munkát! :)

Ha szeretnéd minél hamarabb megtapasztalni, milyen is az, amikor nem tudod nem szeretni az embereket, szeretettel várlak a kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyamon.

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam új időpont: 2011. október 29-30. Jelentkezési határidő: szept. 30. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Változnia Kéne A Helyzetnek – Igaz Ez???

„Az elfogadás már elavult dolog. A Valóság szeretése az, ahova el tudunk jutni, miért elégednénk meg az elfogadással?” (Byron Katie) 

Amikor elhiszed a stresszes gondolataidat, olyan, mintha egy icike-picike kulcslyukon át kukucskálnál az életre. Ilyenkor a tudatod teljesen beszűkül, és elszigetelődsz önmagadtól, a többi embertől és a Valóságtól. Ha a stresszes gondolataidat megvizsgálod, azok szépen elhagynak téged, és a tudatod kitágul, te pedig megéled az életet, annak pillanatról-pillanatra való teljességében. Mit választasz?

Kedves Andi!

Régóta olvasom az Önmunka blogodat, nagyon tanulságos, jó írásokat  találtam benne.

Olvastam a Négy kérdés könyvet is. Felmerült bennem egy kérdés, nem tudom másnál is felmerült-e? Elvégzem a megfordítást, és találok  rá 1-2 megerősítést is az emlékeimben, ezt magamban konstatálom, hogy hát oké, de ezek után nem történik bennem/velem semmi. Úgy értem, nincs változás, ugyan úgy visszatérnek az előző gondolataim/életem.

Pl: Régóta munkát keresek, és a munkához való  kapcsolatomat megmunkáltam /megfordítottam, de ahogy visszatérek a cselekvéshez, minden marad a régiben. Falakba ütközöm és elutasításokba a külvilág részéről. Olyan lehetőségekkel, emberekkel találkozom, akik szembesítenek a korommal (középkorú vagyok, és jó magyar szokás szerint ez gond), és azt állítják, hogy mennyire nem lehetek profi, ha csak 1 éve tanultam ki a szakmát, stb.

Az is lehet, hogy párban kellene segítséggel végeznem a Munkát?

Üdvözlettel, Júlia

Kedves Júlia!

Köszönöm a kérdésedet és a bizalmadat. Azt olvasom ki a soraidból, ami a Munka legnagyobb „ellensége”, vagyis, hogy bizonyos motivációval végzed a Munkát.

„Változnia kéne valaminek.” „Munkát kéne találnom a Munka segítségével.” „Eredményeket kéne vele elérnem.” „Nekem kéne változnom, máshogy cselekednem.” „Nem kéne, hogy ugyanazok a gondolatok újra eszembe jussanak.” Ezek a gondolatok alkotják a motivációdat, vagyis azért végzed a Munkát, hogy...  - valami változzon, valami „jobb” legyen. Amikor bármilyen motivációval tesszük fel a kérdéseket, akkor hamarosan a szokásos jól-tudom elménkkel társalgunk, esélyünk sincs mélyebbre menni, a valódi nem-tudás birodalmába, mert ellentétesek az „érdekeink”.

Az egyik „alaptörvényünk” az, hogy: Szeretni, ami van. Katie egy alkalommal így fogalmazott: „Az elfogadás már elavult dolog. A Valóság szeretése az, ahova el tudunk jutni, miért elégednénk meg az elfogadással?” Ez pedig azt jelenti, hogy a Munka segítségével olyan tiszta tudatállapotba jutunk, amikor valóban teljes átöleléssel szeretjük, ami van. Ez a szeretés nem egy cselekvés, nem arról szól, hogy győzködöm magam, hú, de szeretem, hogy nincs munkám, hanem arról, hogy olyan szinten együttműködővé válok az éppen aktuális élethelyzetemmel, hogy valóban minden egyes pillanatát annak teljességében élem meg, örömmel, még ha az hagyományos értelemben nem túl kedvezőnek is tűnek. És ebben a tiszta elmeállapotban sokkal kreatívabb, befogadóbb, tevékenyebb és nyitottabb vagyok; vagyis a lehetőségek is sokkal könnyebben találnak rám.

Mindezt érteni nem lehet. Egy olyan kultúrában és társadalomban, melyben mindannyian arra kondicionálódtunk, hogy menni kell, csinálni kell, törtetni kell, kontrollálni kell, célokat kell kitűzni és elérni, mindig valamivel elégedetlennek kell lenni, és küzdeni kell a helyzet megváltozásáért, ez az egész totál nonszensznek tűnhet, egyenesen őrültségnek is sokak számára. Azok számára azonban, akik valóban szeretnének végre megtapasztalni egy békés, áramlós életet, egy végtelenül kedves valóságot, a Munka járható utat mutat. (Erről a kondicionáltságról részletesen olvashatsz Adyashanti fordításomban, mely itt a blogon több részletben van fent, a következő linken azonban gyönyörű képekkel megdíszítve egyben olvasható: http://tudatbazis.hu/adyashanti-falling-into-grace-kegyelembe-esni-reszlet)

No, de vissza a motivációhoz. A Munka egyetlen motivációból tud működni, ha az igazságot szeretnénk megtudni. Ha valóban hajlandóak vagyunk meghallani teljes szívből olyan válaszokat, melyek egyáltalán nem tetszenek a jól-tudom elmének.

„Munkát kéne találnom.” Igaz ez? Teljesen biztos lehetek benne, hogy igaz az, hogy munkát kéne találnom? És a nem, ne azért jöjjön, hogy bebeszéljem magamnak! A kérdéseknek nem az a lényege, hogy fejből nem választ adjunk, ez semmit nem ér. Ha valóban beleengedem a nem-tudásomba ezt a kérdést, akkor hogyan is lehetnék benne biztos, hogy nekem munkát kéne találnom, amikor épp nem találok? Mi zajlik bennem, ha elhiszem, hogy munkát kéne találnom, pedig már egy ideje nem találok? Totálisan ellene megyek a valóságnak, amikor ezt hiszem, és utálom minden pillanatát annak az időnek, amikor nincs munkám, és sajnálom magam, és nem szeretem azokat, akik szembesítenek pl. a korommal. Kudarcnak, vesztesnek, áldozatnak, leértékeltnek, megítéltnek vélem magam. Sorold fel, kérlek, miket gondolsz saját magadról, amikor nem kapsz munkát?

Kérlek, fejezd be ezeket a mondatokat minél többféleképpen:

„Nincs munkám, és ez azt jelenti, hogy…”

„Nem kapok munkát, és ez azt jelenti, hogy…”

Vagy a másik állításoddal kapcsolatban:

„Nem változik a helyzet, és ez azt jelenti, hogy…”

„Nem változom, és ez azt jelenti, hogy…”

Ezeket mind amúgy is gondoltad már rég magadról, csak most ez a helyzet tud vele szembesíteni, és így van lehetőséged megkérdőjelezni a magaddal kapcsolatos hiedelmeket. Hogyan keresed a munkát, amikor mindezt elhiszed? Hogyan keresed a munkát, amikor az az elvárásod, hogy legyen? Hogyan tekintesz a Munkára (Négy kérdés), amikor nem hozza meg neked a várt „sikert”?

A Munka nem azért van, hogy a szerintünk az életünk változásához szükséges dolgokat elérjük vele. A Valóság nem úgy működik, ahogy azt én szeretném, ahogy én kitalálom, ahogy én diktálom. A Valóság mindig olyan, amilyen. Ha végzem a Munkát, ha élő bennem a Munka, akkor teljesen ellenállásmentes vagyok minden történéssel kapcsolatban, akkor szeretem, ami van. Akkor tudom, hogy pont az a dolgom, hogy ne legyen munkám, mert ebből tudom felfedezni magam, megtisztítani az elmém, elvárásoktól és félelmektől mentessé válni, és akkor sokkal, de sokkal nagyobb esélyem van, hogy észrevegyek olyan lehetőségeket, amiket a hiedelmeim miatt nem tudok. Amikor elhiszek egy stresszes gondolatot, a tudatom fogja magát, és jól beszűkül. Egy picike kulcslyukon keresztül kukucskálok kifelé. Amikor hiedelmektől mentes vagyok, akkor a tudatom kitágul, és hihetetlen dolgok történhetnek. Nem azért, mert bevonzom, vagy ilyesmi, hanem mert egyszerűen észreveszem. Nincs, ami eltakarná előlem.

Ki lennél a gondolat nélkül, hogy munkát kéne találnod? Csukd be a szemedet, és nézd meg az életedet, milyen, ha nem úgy ébredsz, ha nem naponta százszor gondolsz arra, hogy munkát kéne találnod? Hogyan végzed a napi teendőidet, ha soha többé nem tudod elhinni ezt a gondolatot? Most sokan azt hihetik, hogy akkor semmi motivációm nem lesz arra, hogy dolgozzam, ha ezt nem hiszem el. Akik ezt mondják, azok nem nézik meg a gondolat nélkül az életüket. Azok nem látják, hogy sokkal simulósabb, békésebb, áramlósabb minden, ha nem gyötröm magam ezzel, és sokkal nagyobb energiám van, és sokkal nagyobb szeretettel vagyok magam iránt és minden iránt, és ilyenkor csak úgy történnek a dolgok.

Megfordítások:

„Jelenleg a valóságban nem kell (még) munkát találnom”. Hisz amíg nincs, addig hogyan lenne? Mi minden vezetett oda az életemben, hogy egy ideje nem találok munkát? Kérlek, keresd a saját példáidat, meg kell mutatnunk az elmének teljesen tisztán, hogy miért is teljesen normális, természetes, hogy ez a helyzet most így van? És ez nem azt jelenti, hogy így is marad. De nem attól fog megváltozni, hogy én diktálni kezdek a Valóságnak, hogy most azonnal rakjon elém egy munkahelyet.

„Jelenleg a valóságban nem kell (még) munkát találnom, mert…” - mondok hasráütésszerű bizonyítékokat: - nem is akarok igazán dolgozni, nem piacképes a végzettségem, nem beszélek nyelveket, a munkaadók diszkriminálnak kor és nem alapján, mert nem hiszek magamban, mert annyiért nem megyek el dolgozni, amit ők ajánlanak, mert igazából saját vállalkozást szeretnék, mert így rengeteg időm van magamra és a családomra, stb. Keresd meg a saját bizonyítékaidat.

Érdekes megfordítás, hogy „A munkának kéne megtalálnia engem.” Kérlek, nézd meg ennek az igazságtartalmát is. Mi a jellemzőbb a Te vagy az ismerőseid életére: hogy kerestek, kerestek, kerestek, és úgy találtak, vagy hogy egyszer csak jött valami jó ajánlat, ötlet, és abból lett a munka(hely)? Nekem ez utóbbira nagyon sok példám van a saját életemből; én sosem kerestem munkát, az mindig csak úgy jött, és ha készen álltam rá, akkor elvégeztem. És a legtöbb ismerősömre is ez jellemző. (És ez nem azt jelenti, hogy ha épp nincs munkám, és dolgozni szeretnék, akkor nem nézem meg a hirdetéseket, nem képzem magam, nem szólok a barátaimnak, hogy járjanak nyitott szemmel.)

És még ajánlom megnézni: „A munkával kapcsolatos gondolataimat kéne megtalálnom.” Igen, az összes félelmedet, korlátozó hiedelmedet szép sorban megtalálni, leírni, és alávetni a Négy kérdésnek, legalább ilyen részletesességgel, ahogy ezt most tesszük.

Végül és nem utolsó sorban pedig: „Önmagamat kéne megtalálnom.” Ehhez, azt hiszem, nem kell túl sok kommentár. Amíg a hiedelmeimmel azonosít engem az elmém, addig nincs módomban valódi önmagammal megismerkedni. Ha szép sorban, módszeresen feldolgozom a hiedelemrendszeremet, nincs más út, mint önmagam „megtalálása”. Azért kicsit félrevezető ez, mert manapság mindenki önmagát keresi, miközben minden pillanatban ott vagyunk önmagunknak, soha nem mentünk sehová. Csak elhittük, hogy elveszítettük önmagunkat, és hogy valamit meg kell keresnünk, mikor azt sem tudjuk mit. TE már most is itt vagy, és a Ki lennél a gondolat nélkül? kérdés mély magadba engedésével ezt meg is élheted. És minél többször megéled, annál nagyobb megtapasztalásod is lesz erről, annál jobban gyökeret versz ebben az „állapotban”. Nem tudom ezt most jobban megfogalmazni.

Még annyit a kérdéseddel kapcsolatban, hogy érdemes lenne-e párban dolgoznod, azt tudom válaszolni, hogy mindenképp. Értő, gyakorlott párral, aki nem engedi, hogy elmenekülj magad elől, aki keményen rajta tart a kérdéseken, és „kiszedi” belőled a válaszokat. Azok számára, akik elvégzik az ÖnMunka Alaptanfolyamot, és valóban komolyan szeretnének tovább dolgozni, ez a lehetőség adott, hiszen elég sokan vagyunk már, kifejezetten hangsúlyt fektetünk a páros Munkázásra, és vannak Facilitátor-jelöltek, akiknek ez is a feladata. Tapasztalatom szerint, bármilyen könnyűnek is tűnik ez a Négy kérdés, nagyon könnyű felszínessé válni benne, és nem észrevenni, hogy mit is csinálunk. Ezért mindenképp érdemes „profi” működés közben megtapasztalni, utána pedig már egyedül is hatékonyan végezni.

Júlia, kérlek, csináld végig alaposan, amit itt felvázoltam, engedd mélyen magadba az összes kérdést, csukd be a szemed, utazgass az életedben, ismerkedj az igazsággal.

Szeretettel üdvözöllek, Andi

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam új időpont: 2011. október 29-30. Jelentkezési határidő: szept. 30. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Ha Elveszíted a Szűrőidet…

„Nem én engedem el az elképzeléseimet – elfogadással megvizsgálom őket, aztán ők hagynak el engem.” (Byron Katie)

Minden, amit valaha elhittél - a hiedelemrendszered, a történeteid, a mítoszaid, a meggyőződéseid alkotják az úgynevezett szűrőidet, melyeken keresztül érzékeled és értelmezed az élet történéseit. Amit a szűrőiden keresztül érzékelsz, az pedig nem a Valóság. Amíg a szűrőid a helyükön vannak, nem tudod a Valóságot annak valóságosságában látni, mert az elméd minden pillanatban a történeteidet vetíti ki a legapróbb eseményre is.

         A Munka fokozatos és egyre mélyülő önfelismeréshez vezet. Szép sorban haladva megkérdőjelezed az eddig megvizsgálatlan hiedelmeidet, meggyőződéseidet. Rájössz, hogy minden csupán történet; nincs olyan gondolat, mely ne történet lenne. Vagyis nincs olyan gondolat, mely valóság lenne. Amíg elhiszel egy fájó történetet, addig nem tudod a Valóságot kedvesnek látni, mert a fájó történeted a szűrőd: valahova kivetíted. Ha visszacsinálod az eddigi életed során elhitt fájó, stresszes történeteidet – ez az, amit a Munka Négy kérdésével és Megfordításaival csinálsz -, vagyis elveszíted a szűrőidet, nem fogsz tudni fájdalmat, szenvedést, hibát, „rossz”-at kivetíteni. És, hogy mi marad ezután? Byron Katie szavaiból némi fogalmat meríthetsz erről. Pont úgy fogod érteni őket, ahogy a még meglévő szűrőiden keresztül értheted. Egy rövid fejezet Az Öröm Ezer Nevéből, annak érzékeltetésére, hogy mi is van a szűrőkön túl.

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy nem tudod siettetni a „szűrőtlenítési” folyamatot. Azért, mert tudsz róla, hogy vannak szűrőid, azok még nem fognak maguktól eltűnni. Nem tudod másképp gondolni, amíg meg nem kérdőjelezed a hiedelmeidet. A hiedelmeid megkérdőjelezése után pedig már nem lesz szükséged másképp gondolni: nem fogod sehogy sem gondolni. Nem fogod értelmezni, csűrni-csavarni, erőszakoskodni vele, hogy pozitív legyen, vagy olyan, amilyennek te szeretnéd. Nem fogod akarni, hogy más megmondja neked, nem lesz szükséged „pozitív”, „megerősítő”, „támogató” hiedelmekre cserélni a neked nem tetszőket.

Egy támpont, hogy meg tudd állapítani, szűrővel van-e dolgod: Ha még nem vagy teljes elfogadásban, szeretetben azzal, ami épp van, addig van egy alapszűrőd, ami miatt nem tudod szeretni a Valóságot olyannak, amilyennek az épp megmutatkozik. Vagyis amíg olyan gondolatok fogalmazódnak meg benned, hogy „Jobb lenne így…”, „Arra lenne szükségem, hogy…”, „Nem kellene…”, „Azt akarom, hogy…”, addig pont ezek a gondolatok a szűrőid. Vizsgáld meg őket, és tapasztald meg, mi is van ezeken a szűrőkön túl. És ne hidd el senkinek, mi is van ott, hisz az egy újabb hiedelem. Csak TE tudsz elmenni oda. Szépen lassan, türelmesen, megengedőn. Kívánom, hogy legyen kitartásod ehhez a hihetetlenül felemelő folyamathoz.

32 – Ha az erős nők és férfiak mind a középpontban tudnának maradni, minden harmóniában lenne.

Amint elveszíted azt a szűrőt, amit én történetnek nevezek, elkezded olyannak látni a valóságot, amilyen: egyszerű, intelligens, és sokkal, de sokkal kedvesebb, mint amilyennek bármikor képzelni bírtad volna. Létezik egy rezgés, mely soha nem hagyja el a középpontot. Te pedig tisztelni kezded, hiszen már rájöttél, hogy rajta kívül nincs valódi életed.

            Bárhol állsz is, mindig az univerzum középpontjában vagy. Nincs se nagy, se kicsi. A galaxisok és az elektronok is csak a te érzékelésedben léteznek. Minden körülötted kering. Minden belőled indul ki, és hozzád tér vissza.

            Ez tűnhet akár önzőségnek is. Valójában azonban pont az önzőség ellentéte: totális nagylelkűség. Szeretet mindenki és minden iránt, akivel csak találkozol, mert már megvilágosodtál magadra. Nincs kedvesebb annál, amikor már tudod, hogy te vagy Az. Saját magad ismerése – az egyetlené, aki valaha létezett vagy létezni fog – automatikusan a középpontba visz téged. A saját szerelmi történeteddé válsz. Eltölt saját magad csodálata és öröme. Teljesen egyedül vagy, örökre. Hát nem imádnivaló? Nézd csak meg a te gyönyörűséges önmagadat!

            Azelőtt úgy hittem, hogy van egy én, és van egy te. Aztán felfedeztem, hogy nincs te, hogy valójában te én vagyok. Nincs kettő, akiről gondoskodni kéne, vagy három, vagy négy, vagy egymilliárd. Csak egyetlen egy van. Micsoda megkönnyebbülés! Óriási! ”Úgy érted, nincs mit tenni? Hogy ha én rendben vagyok, minden rendben van? ”Igen, ez pontosan így van. Ez az önmagadra való ráismerés. Minden finoman, erőfeszítéstől mentesen hullik bele az öledbe.

            És nem csupán a középpont vagy, hanem a kör kerülete is. Te vagy az egész kör, és te vagy minden a körvonalon kívül is. Semmi sem tud korlátozni a szabadságodban. Te vagy minden. Te vagy mindaz, amit csak el bírsz képzelni, bent, kint, fent és lent. Semmi nem létezik, ami nem belőled indul ki. Érted ezt? Ha nem belőled jön, akkor nem is létezhet. Mit jelenítesz meg? Csillagokat? Univerzumokat? Egy fát, vagy madarat? Vagy egy követ? Ki a gondoló? Vizsgáld csak meg: Létezett bármi is azelőtt, hogy te arra a bizonyos valamire gondoltál volna? Amikor alszol, és épp nem álmodsz, hol van akkor a világ?

            Amikor először döbbentem rá, hogy csak én létezem, elkezdtem nevetni, és a nevetésem nagyon mélyre hatolt. A valóságot választottam a tagadás helyett. És ez véget vetett a szomorúságnak.

(Byron Katie: Az Öröm Ezer Neve)

Szerelmi Történet – Megfelelés Mindenáron 3.

„Honnan tudhatod, hogy egy kapcsolat jó-e vagy sem? Ha letérsz a helyes útról, azt mindig tudod: mégpedig abból, hogy nem vagy boldog. Ezért, ha egy kapcsolat nem jó, mindig meg kell kérdőjelezned a gondolataidat. A te felelősséged, hogy visszatalálj önmagadhoz. Ha sikerül újra értelmes kapcsolatot kialakítanod saját magaddal, egy partner csak hab a tortán. A lehető legnagyobb áldás, amit ember megélhet. A romantikus szerelem ideája arról szól, hogy szükséged van valakire, aki kiegészít téged. Tökéletes őrültség. Tapasztalatom szerint senkire sincs szükségem, hogy kiegészítsen. És paradox módon, amint erre rájövök, onnantól kezdve mindenki kiegészít.” (Byron Katie)

Készülődöm a Szerelem, Szexualitás, Intimitás Tematikus Tréningre, nagyon izgalmas nap elé nézünk. Ahogy gyűjtögetem a feladatokat, az ötleteket, legszívesebben már 2-naposra csinálnám ezt a tréninget. :)

         Mennyi, de mennyi hiedelem tapad a szerelemhez és a szexualitáshoz! Álmok, vágyak, ítéletek, félelmek garmadája. Mikor hitted ezeket el? Mi történik az életeddel, ha elhiszed ezeket a gondolatokat? És csak egy pillanatra engedd meg magadnak, hogy belekukkants úgy az életedbe, hogy nem tudod ezeket elhinni. Hogy nincs több félelem, csalódás, kudarc, elvárás, megfelelés benned. Természetesen ez azért ennél egy kicsit mélyebb és részletesebb Munkát igényel, de hátha kapsz egy kis ízelítőt abból az állapotból, amikor semmit, de semmit nem tudsz elhinni abból, amit a szerelemmel és a szexualitással kapcsolatban elhittél, megtanultál. Megéri alaposan feldolgozni ezeket a hiedelmeidet is, hihetetlen ajándékokkal lepheted meg magadat (és a partneredet), ha ezt megteszed.

         Ma egy újabb részlet Byron Katie, Szükségem Van a Szeretetedre című könyvéből. Ez a részlet bemutatja, mi is zajlik általában a szerelembe esés és az másiktól való eltávolodás között. Nagyon érdemes végigolvasni.

Mint azt tudjuk, szerelembe esni csodálatos dolog. Olyannyira, hogy az ember örökre magáénak szeretné tudni ezt az élményt, és ezért úgy dönt, összeköti életét a másikéval. A szerelem állapotában még szünetel az elfogadás keresése, és vele együtt a fájdalmas gondolatok is. Ebben az időszakban sokat szexelünk – ez az egyik leggyakoribb módja, hogy elmeneküljünk a mentális történések elől. Aztán idővel a szerelem megkopik, legalábbis így tűnik. De miért?

            Íme, egy tanulságos történet egy csendes, otthonülő, könyvtárba járó nőről, aki rendkívüli módon vonzódik egy állandóan szórakozni vágyó autóverseny-bolond férfihoz. Amíg randiznak, a nő úgy tesz, mintha ő is szívesen nézné a versenyeket, és élvezné a festékpisztoly-csatákat, meg az utánuk következő hatalmas bulikat. A férfi észreveszi ugyan rajta a feszültség apró jeleit, de nem gondolja, hogy más, mint akinek mutatja magát – hogy valójában sokkal érzékenyebb. Ami pedig őt illeti, eljátssza, hogy szereti a japán konyhát, és hogy szívesebben marad otthon a nővel, és néz vele filmeket, mint hogy elmenjen a haverjaival a sportkocsmába. A nő erre azt hiszi, hogy a férfi olyan, mint ő, csak épp egy kicsit jobban szeret társaságba járni. Egymásba szeretnek és összeköltöznek.

            Lubickolnak az elfogadásban és az egyetértésben, miközben fogalmuk sincs, mi történik velük. Továbbra is úgy gondolják, a jól sikerült álarc meghozta számukra a várva várt szerelmet. A háttérben azért – bár valószínűleg alig érzékelnek belőle valamit – ott bujkál a kétely s a félelem. Egyikük sem képes teljesen elhinni, amikor a másik ember azt mondja neki, „Szeretlek”. Magukban ezt gondolják: „Azt szereti, akinek mutatom magam; kötve hiszem, hogy az igazi énem iránt is így érezne.” Ha pedig nem először vannak ebben a helyzetben, titokban talán még a következő is átfut az agyukon: ”Imádom, amilyennek mutatja magát, de nem tudom, mit gondoljak az igazi énjéről.” Ezek a kételyek kezdetben nem sok vizet zavarnak, hiszen a szerelmesek boldogan sütkéreznek a pozitív érzésekben, amiket a másik személyéhez kapcsolnak. Az idő múlásával azonban ez a színjáték megbosszulja magát: örömüket egyre inkább beárnyékolja az állandó kemény munka, amivel próbálják magukon tartani az álarcaikat, és a repedéseken át a rejtett félelmek egyre gyakrabban szivárognak ki a felszínre.

            Egy nap aztán a nőnek őszinteségi rohama támad, és bevallja a párjának, hogy inkább otthon maradna a hétvégén, mint hogy kimenjen vele a versenypályára. A férfi összezavarodik, és úgy érzi, cserben hagyták (jóllehet, ő maga a kapcsolat kezdete óta attól retteg, hogy valamelyik haverja meglátja a könyvtárból kifelé jövet). És ezzel megkezdődik a vádaskodás.

            A nő azt mondja: „Hazudtál nekem. Azt mondtad, szeretsz esténként itthon maradni, és időt szánni a kapcsolatunkra.” Vagy ezt: „Régebben szívesen maradtál itthon velem. Megváltoztál. Már nem szeretsz.”

             A férfi erre így szól: „Te hazudtál nekem. Azt mondtad, hogy szereted azokat a dolgokat, amiket én, és hogy bármi is legyen a program, fő, hogy velem lehess.”

            Mélyen legbelül mindketten tudják, hogy a másiknak igaza van, de azt hiszik, kicsúszna alóluk a talaj, ha ezt bevállalnák, és nem vágnának vissza. Szeretnének felhagyni végre a színleléssel, és mégis ragaszkodnak a hiedelmeikhez, hiszen eddig úgy tűnt, ezeknek köszönhetik a szerelmüket. Úgyhogy benne maradnak a szerepeikben, jóllehet, ők már nem is tudják, hogy ezek csak szerepek, és következik egy újabb felvonás: a csalódás és a düh.

            Ebben a fázisban a szerelmesek egyenesen azt is gondolhatják, hogy nem is szeretik egymást. Sőt az is lehet, hogy szakítanak, anélkül, hogy megtudhatnák, kivel is élnek együtt valójában. Az álarcokat minden átmenet nélkül indulatos „én”-bábokra cserélik, és mindketten a másikat okolják az őket ért csalódásért. Mire eljutnak ehhez a patthelyzethez, a párok több lehetőséget is elszalasztanak, hogy visszafordítsák a folyamatot. A nő például azt mondhatná: „Igazad van, drágám, tényleg megpróbáltam megkedvelni az autóversenyt, de nem sikerült. Füldugó nélkül el sem bírtam viselni. Csak azért tettem, hogy szeress. Azt akartam, hogy elfogadj, és érdekesnek találj. Mondd csak, sikerült elérnem a célom?”

            „Micsoda?”

            „Igen, bevallom, hogy hazudtam. Úgy tettem, mintha élvezném az autóversenyt, mert attól féltem, elveszítelek, ha nem így teszek. Igaz ez? Vagy akkor is szeretnél?”

            Ekkor a férfi áll válaszút előtt. Vagy ő is bevallja, hogy nem mondott igazat a szusival kapcsolatban, vagy továbbra is színleléssel vádolja a nőt, és hagyja, hogy a dühös én-báb szóljon belőle. A nő már megtette, amit lehetett: felvállalta a kockázatot, és elmondta az igazságot. Ha a férfi van olyan bátor, hogy csatlakozzon hozzá, és ő is felfedje a maga kételyeit és félelmeit, akkor ketten együtt irányt válthatnak, és ráléphetnek az igazság felé vezető útra. Valami igazán eredeti és csodálatos dolgot élhetnek át: egy őszinte kapcsolat kezdetét – először is önmagukkal, és aztán – ki tudja – talán egymással is.

(Byron Katie: Szükségem Van a Szeretetedre – Vagy Mégsem? – Édesvíz)

Ha szeretnéd felszabadítani magad a megfelelési játszmák és a szerelemmel, párkapcsolattal kapcsolatos hiedelmek alól, szeretettel figyelmedbe ajánlom a következő programokat:

1-1 hely felszabadult a szept. 24-25. illetve október 1-2. ÖnMunka Alaptanfolyamra (ez 2 külön tanfolyam!).

Szerelem, Szexualitás, Intimitás Tematikus Tréning: október 9. vasárnap

Férfi, Nő, Párkapcsolat Tematikus Tréning: november 5. szombat

A Tematikus Tréningeken való részvétel előfeltétele az ÖnMunka Alaptanfolyam. A következő Alaptanfolyami időpont október 29-30. Részletek minden tanfolyammal kapcsolatban itt:

http://kincsamivan.hu/programok.html