Tejszínes-sajtos-paprikás

És liszt is van benne. A recepttel ellentétben.
Először azt hittem, szokás szerint felületesen olvasok, de nem, már összekevertem pár hozzávalót a rágcsából, amikor elkezdtem sehol sem találni, hogy ésakkormennyiliszt. Semennyi. A legprecízebb, tele fázisfotókkal német szakácskönyvemben. Azért nagyon nem estem kétségbe, mert a vaj mennyiségéhez, még a tejszínt is figyelembe véve ez könnyen be volt lőhető, a képeken is látszott, kb. linzertészta állag a cél. Na de akkor is.

Már semmiben sem bízhat az ember???

Arról nem is szólva, hogy a kész tészta még csak nem is hasonlít a könyvben lévő képekhez. Sokkal jobban néz ki! Semmi lapos, sápadt korongok, hanem a a paprikától kipirult, szép magas, levegős, eteti-magát sós falatok. Igaz, az eredetileg beletenni javasolt sajtokra tekintettel előny a svájci lakóhely, úgyhogy végül is tulajdonképpen alig stimmelt valami, de a sütinek nem ártott.
Ja és nem is kártyáztunk, hanem dartsoztunk, és a gépa végén nekem persze mindig azt mondta : bye!


Hozzávalók: ( 2 sűrűn telepakolt tepsinyi)


16 dkg vaj

6 dkg parmezán/grana padano (sbrinzi helyett)

12 dkg Pannónia sajt (gruyere helyett)

1,2 dl tejszín

1 tk. piros édes-nemes paprika

fél tk. só

25 dkg liszt

1 tk. sütőpor


A vajat félig folyósra olvasztottam a mikróban és hozzáadtam a langyos tejszínt, a reszelt sajtokat, sót, paprikát. A cél, hogy teljesen homogén, keverhető masszát kapjunk. A lisztet a sütőporral elkevertem és a sajtos massza tetejére szitáltam. ( A szitálást általában elbliccelem, de mivel először csináltam, meg volt ez a kis probléma a liszttel, így ami le volt írva, legalább azt próbáltam híven követni.) Egy késsel morzsásra kevertem a sütőporos lisztet és a vajas masszát, majd kézzel gyorsan simára gyúrtam. Itt a recept 2 órás pihentetést írt a hűtőben, ezt félóra helyettesítette a mélyhűtő középső polcán.

Lisztezett munkalapon ezután fél centinél kicsit vékonyabbra nyújtottam a tésztát, tojássárgájával kentem, pici formákkal kiszaggattam, magokkal szórtam.

200 fokos sütőben 12-15 perc alatt sült ki.

A sütés iskolája c. szakácskönyvből. (Nyilván az Önálló gondolkodás és receptalkotás fejezetből.)

Ír kék sütemény

Ember lánya tervez, a legális játékszoftver pedig végez. A számítógéppel. Biztos nagyon izgalmas lesz így januárban karácsonyi meg újévi sütikről és húzós húsételekről olvasni, de így legalább idén decemberben elegánsan linkelhetek többféle ajánlatot a széles kínálatomból :)

Kezdjük is egy egyszerű sóssal bemelegítésképpen, azt ugyanis akár egy hétköznap is el lehet koptatni, vagy a kéthetes ünnepi kajatúrában megfáradt januári vendégeink elé tolni "Ez csak egy kis sós! " felkiáltással.

Akinek megvan Nigella házi istennős sütiskönyve, majd lapozza fel, és nézze meg a fotót is a recepthez. Kétszer is készült nálam az ír kéksajtos sütemény, de az én kekszeimnek köze nem volt az ottani fotón látható külcsínhez, pedig abszolút a recept szerint dolgoztam, kivéve, hogy ír helyett olasz, azután francia kéksajtot használtam, meg épp nem volt otthon kékkukorica liszt, na de majd legközelebb.



Hozzávalók:

17,5 dkg kéksajt (szerintem a márványsajt is megteszi)
17,5 dkg liszt
10 dkg vaj
pici só
1 tojás sárgája

Az elmorzsolt sajtot, a hideg vajat és a tojássárgát megpörgettem az aprítógépben, hozzáadtam lassanként a lisztet és kevés sót, kézzel is gyúrtam egy keveset és betettem pihenni a tésztát a hűtőbe. Állt harminc percet, a másik adag pedig fél napot, én nem láttam igazi különbséget.

A sütőt 200 fokra előmelegítettem.

Kinyújtottam - amikor recept szerint jártam el, pufi kis apróságok helyett lényegében komplett dobókockákat kaptam, így a fél centi vastag tészta mindenképp túlzás - késfoknál kicsit vastagabbra, derelyevágóval négyzeteket vágtam és 10-12 perc alatt megsütöttem. Nagyon kell vigyázni, nehogy sötétebbre piruljon, mert a sajt miatt keserű lesz! A tetejét lehet tojássárgájával kenni sütés előtt, vagy sóval szórni, vagy akár natúr hagyni, de a kék téma miatt a mák is igazán stílusos.

Dobókockaság ide vagy oda a gyerekeim nagyon nagy bulit csaptak amikor "lopkodták" az egyik vendégünk elől és a végén mindenfélet trükköt be kellett vetniük, hogy a tálhoz férjenek.

A recept Nigella Lawson: "Hogyan váljunk házi istennőkké" c. könyvéből származik.