Idén az ünnepelt passzolta a totális csokis verziót, a tavalyi fullos csokitorta, úgy látszik sok volt a jóból. Először "valami joghurtos, de ribizlivel" volt a feladat, de idén ettünk már pár hasonló ribizlis süteményt, így a krém maradt csak joghurtos, és mellé kellett valami ütősebb tészta. Sikerült találni...
Kicsit megrettentem a közel fél kiló cukortól, ami a recept szerint belekerülne, és csaltam is le belőle kicsit, de úgy gondolkodtam, ha 16 szeletet veszünk - és mivel 26-os formában sült, simán kijött belőle ennyi - akkor az végülis fejenként annyi cukor sincs, mint egy nagy limonádéban... És azért valljuk be, egy ilyen brutál tészta ízben igenis veri a sima piskótát. Emellett pofonegyszerű, a muffinsütés mintájára úgy készül, hogy a száraz hozzávalókat összekeverjük a nedves hozzávalókkal.
A méret miatt viszont két 26 cm-es formát használtam, az egyikbe a kész tészta 2/3át, a másikba a maradék egyharmadot öntöttem, és így sütöttem ki, mert féltem, hogy a sűrű tészta nem fog rendesen megemelkedni egy formában készítve. ( Az eredeti receptben két 20 cm-es formában sütve négylapos a torta.)
A bevonómázba pedig egyszerűen beleszerettem, ilyet fogok most használni minden sütire, ahol csokimáz az előírás. Ez a torta most olyan magas lett, hogy a krémmel együtt már kiemelkedett a formából, így nem lett teljesen tükörszerű a bevonat, és kicsit korán öntöttem rá a mázat, emiatt spontán lefolyogatott körben, de nem panaszkodott senki.
Hozzávalók: ( 3 26 cm-es lap jön ki belőle)
22 dkg liszt
35 dkg cukor
9 dkg holland kakaó
2 tk. sütőpor
1 tk. sütőpor
1 tk só
20 dkg natúr joghurt
1,2 dl olaj
2 nagy tojás
1 tk. vaníliakivonat
1csésze kávé
A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a formákat alul sütőpapírral béleltem.
Az első öt hozzávalót összekevertem. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját simára kevertem a többi 4 hozzávalóval, a fehérjéket habnak felvertem.(mAzmeredetei recept szerint ezt nem kellett volna, viszont este kilenckor kiderült, hogy nincs itthon szódabikarbóna. ) A száraz hozzávalókat rászitáltam a nedves hozzávalókra, f simára kevertem, majd két részletben, alulról felfele forgatva hozzákevertem a tojáshabot is. A nagyobb adag tészta 35 percig, a kisebb csak 20 percig sült, tűpróbával érdemes ellenőrizni az állagot.
Krém:
800 gr natúr joghurt, 12 órán át szűrőben lecsöpögtetve
25 dkg ribizlidzsem/zselé
4 dl tejszín
2. ek porcukor
1 csomag lapzselatin
5 ek víz
0,8 dl víz

A lapzselatint a vízben megáztattam, majd óvatosan felmelegítettem, míg a zselatin teljesen fel nem olvadt.
A tejszínt kézi mixerrel a porcukorral habbá vertem, hozzáadtam a ribizlidzsemet, a sűrű joghurtot, majd a már langyos zselatint is a mixer legkisebb fokozatán. Volt még kevés ribizlim is itthon, az első rétegre elfelejtettem szórni, így viszont jutott belőle a torta tetejére is.
A vastagabbik lapot kettévágtam, de a kapcsos forma segítségével állítottam össze a tortát, mivel a három lap közé töltött krémnek szilárdulnia kell. A torta tetejét nem vontam be a krémmel, csak pár kanálnyit tettem félre az oldala vékony bevonásához. Ez a zselatin mennyiség könnyű, habos krémet eredményez, szilárdul ugyan a hűtés során, de kenhető is, ha szükséges.
Máz: (az eredeti recepthez képest feleztem a mennyiségeket és bőven elég volt)
0,8 dl víz
0,7 dl tejszín
10 dkg porcukor
3 dkg kakaópor
2 lap zselatin
A zselatinlapokat 2 kanálnyi vízben megpuhítottam. A többi vizet és az összes többi hozzávalót simára kevertem és felmelegítettem - forrnia nem kell, és nem is kell nagyon keverni, ne legyen buborékos, mert akkor nem lesz sima, tükörszerű a felület. A puha zselatinlapokat hozzáadtam, hagytam félórát hűlni, majd bevontam vele a tortát. Azóta használtam mégegyszer ezt a bevonatot, kevésbé magas tortára, kapcsos formában, tökéletes lett. Érdemes addig várni bevonással, amíg a máz sűrűsödik picit a zselatintól.Vízszintes, hideg felületen ekkor még szépen terül, nem kell semmivel sem kenegetni, húzkodni sem. Hűtés után sem képez gumiszerű bevonatot a torta tetején, és gyönyörűen lehet vágni minden forróvizes-késes hókuszpók nélkül is. Majd a következő tortán megmutatom.
A torta tésztájának receptje kis átalakításokkal innen jött, a máz pedig erről az oldalról.