VKF! XXX. Házi mézes marcipán - Anthon Berg szívecskék

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi a kedvenc csokim, nem kell gondolkodnom semennyit. Anthon Berg marcipános-aszalt szilvás-madeirás, vágom rá, mert igen jó ízlésem van. Kár, hogy a dán királyi udvar szállítója a mi utcánkba nem szállít rendszeresen, sőt, komoly pénzt kér el a csokijáért; bár lehet, ha a csoki mindennapi vendég lenne a konyhafiókban, már nem is ízlene annyira. Ezért mikor azon gondolkodtam, hogy a sárgabarackos gombócok helyett idén mit újítsak bonbonfronton, akkor egyből eszembe jutott, hogy kellene valami hómméd Anthon Berget előállítani, és ahhoz meg úgyis kell marcipán, akkor elmesélem azt is, hogy én hogy csinálom.

A marcipánról csak annyit, hogy legeslegigazibban nem készül semmiből, csak kizárólag mandulából és cukorból, a nedvességét pedig nem más, mint a mozsárban tört mandulaszemekből származó mandulaolaj adja, a minimális rózsavizet pedig ízesítés gyanánt adták hozzá.
Sokan gondolják úgy, hogy ők találták fel - a velenceiek északon, szicíliaiak délen vagy a lübeckiek még inkább északon - de valójában a perzsiai származású mandula ilyen jellegű felhasználása éppúgy az arab világ közvetítésével érkezett Európába, mint a nulla vagy a sorbet.

Végül is mindegy, a lényeg, hogy a marcipán jó dolog, én egy régi újságmelléklet Szamos marcipánról szóló interjújában akadtam a receptre, és mindig így csinálom, de most látom, hogy megtalálható már Szamosék honlapján is.


Hozzávalók:

30 dkg kristálycukor

1 dl víz

30 dkg darált mandula/dió

6 dkg méz


A cukrot és a vizet egy lábasban közepes lángon felforralom. Kavargatni nem kell, vagy csak egészen kicsit, azt is óvatosan, hogy ne rakódjanak ki a kristályok a lábas oldalára. Amikor a szirup elfőtte a habját (ez kb 3-5 perc a forrástól számítva) , belekeverem a mézet, még egy percig forralom, - csinálok mindig hólyagpróbát*, de ez az idő már ki van mérve :) - belekeverem a mandulát vagy a diót és kész.

*Ez nem nagy hókuszpókusz egyébként, egy karikába hajlított vékony drótot - pl. gemkapocsból - kell bemártani a szirupba, ha lehet belőle buborékot fújni, már lehet is lehúzni a tűzről. Ha valamiért mégse menne, akkor sem szabad tovább forralni, különben nem lesz elég lágy a massza. Ekkor egyszerűen kevés vizet kell adagolni bele, de ez már kényszermegoldás kategória.

A diómarcipánt el lehet csalni 4-5 kk. színtelen mandulaaromával marcipánnak, ami az ilyen válságos időkben, valamint nagy marcipánrajongó családokban jól jöhet, de szerintem nagyon finom aroma nélkül is, főleg ha jó édes diót sikerül szereznünk, mert a méztől és a nagyon picit karamellizált sziruptól igazán finom íze van.

Egyébként a szirup miatt tökéletesen és egyenletesen lehet ízesíteni az ilyen marcipánmasszát bármivel, ami eszünkbe jut: a víz egy része alkoholra cserélhető, lehet reszelni a szirupba narancs- vagy citromhéjat, instant kávét, fűszereket stb.

Amikor a massza forró, még egészen folyékonynak tűnik, nem szabad azonban hozzátenni semmit, sőt amint kézzel kicsit formázható, ki kell önteni egy darab folpackra vagy alufóliára és jó szorosan betekerni, mert könnyen kiszárad,törős kemény lesz.

Ez a fajta marcipán igazából nem jó pl. tortaborításra, mert túl magas a mandulatartalma, viszont tökéletes mindenféle desszertnek, tölteléknek vagy szaloncukornak.Vagy csak úgy megeszegetni.


Szívecskék a la Anthon Berg hozzávalói:


10 dkg étcsoki

2 nagy aszaltszilva

1 nagy ek. portói

marcipámassza



A szilikon formácskákat kikenegettem olvasztott étcsokival 2 menetben, és ekkor már tudtam, hogy nem szeretnék bonbonkészítőként reinkarnálódni. Amíg dermedeztek, az apróra vágott aszaltszilvát megforraltam a portóival és teljesen simára nyomkodtam egy villával.


A formák aljára a kihűt aszalt szilvapép került, rá a puha marcipánmassza, és az egészet befedtem az étcsokival és ismét dermesztettem egy jó fél órát a hűtőben.

És még pár gasztroajándék:

Aszalt barackos-mogyorós gombócok









Mandulás-meggyes gombócok









Szezámmagos karamell-lapok












Tejszínkaramelles szaloncukor









Citromdzsem












Kandírozott narancs és citrom












Teasütemény












Rágcsálnivaló keverék

VKF! XXX. - Sütött-főzött karácsonyi gyümölcskenyér

Könnyű dolga van annak ajándékozás terén, aki otthon van valamennyire a konyhában, nem csábították el a fagyasztott-félkész cuccok, és tudja mekkora sikerélményt jelent egy örömteli mosoly, amikor előkap valami házi dzsemet, bonbont, szaloncukrot, és mindenki le van nyűgözve... pedig...biztos itt lesz a VKF-en rengeteg példa arra, hogy kis ügyességgel, kevés rászánt idővel igazán minőségi ajándékokat lehet elővarázsolni a konyhából - holott "not a rocket science", mondja egyik kedvenc külföldi bloggerem.

Ez a sütemény pont ebbe a kategóriába tartozik: nem kell hozzá semmilyen komolyabb konyhai tudás - összeöntjük a jól megválogatott hozzávalókat, megfőzzük, azután megsütjük szép türelmesen, az eredmény pedig egy magasabb minőségi kategória lesz; ha mond ez a rendszeres idelátogatóknak valamit, még a gyerekeim is fenntartás nélkül lelkendeztek, pedig az újdonságokat, legyen az bármilyen édesség akár (-Anya, legyen csak valami egyszerű, mondjuk CSOKIS, egy EGYSZERŰ CSOKIS, oké???!!!!) mindig gyanakodó felhanggal fogadják.

A süti előnye, hogy akár két hónappal az ajándékozás előtt elkészíthető, a magas gyümölcs- (és cukor ;))tartalom miatt folpackba csomagolva eláll a hűtőben, csak még jobban összeérnek és intenzívebbek lesznek az ízek. Pár nappal az ajándékozás előtt pedig mehet rá a karácsonyi díszítés.

Hozzávalók:


70 dkg vegyes aszalt gyümölcs

20 dkg barna nádcukor

17,5 dkg vaj

5 dkg cukrozott cseresznye

1 tk reszelt gyömbér

1 narancs héja és leve

1 dl rum/konyak vagy narancslé (én fehérrumot használtam)

8,5 dkg durvára vágott dió

3 felvert tojás

8,5 dkg darált mandula

20 dkg liszt

1/2 tk. sütőpor

1 tk mézeskalács fűszerkeverék

1 tk. őrölt fahéj



A gyümölcskeverékben én 20 dkg Kalifa Mediterrán mix-et, 10 dkg arany mazsolát, 10 dkg vörösáfonyát, 15 dkg aszalt barackot és 15 dkg aszalt szilvát használtam, a szilvát és a barackot kisebb kockákra vágva.

Egy nagy, 28 cm-es teflonserpenyőben a gyümölcsöket (a cseresznyét is) a vajat, a cukrot, narancs kifacsart levét, lereszelt héját, a gyömbért és a fehér rumot kevergetve addig melegítettem, míg a vaj teljesen elolvadt. A keveréket felforraltam, azután lejjebb vettem a hőt, és gyakran kevergetve 10 percig bugyborékoltattam. (Ezért hívják eredetileg bubble and bake cake-nek) Megmondom, ekkor erősen elgondolkoztam, nem kellene ezt a keveréket, úgy ahogy van, megenni, esetleg félretenni belőle kicsit mégis mindenféléhez - fagyihoz, piskótához, tölteléknek; annyira, de annyira meggyőzően jó illata és íze volt. Végül győzött a kötelességtudat, féltetettem és hagytam kihűlni. Nem harminc percig, mert közbejött kis mesélés meg szunyókálás, úgyhogy másfél óra lett belőle, de ez nem okozott gondot a későbbi állagnál.

így bugyborékol

A sütőt 150 fokra előmelegítettem, és egy 18 cm-es szögletes, magasfalú sütőformát dupla sütőpapírral az alján és minden oldalán kibéleltem.(dupla sütőpapír: a hosszú sütési idő miatt, hogy  a süti ne piruljon agyon ott, ahol a fémformával érintkezik, mert akkor kemény kérget kap!)

A keveréket egy nagy tálba öntöttem, hozzáadtam a mandulát, jól elkevertem, hozzáadtam a felvert egész tojásokat, ezt is jól elkevertem, rászitáltam 20 dkg lisztet és a sütőport meg a fűszereket, ezt is jól elkevertem (Ezt tényleg gondosan kell, mert a sűrű, enyhén karamelles szósz meg a gyümölcsök kicsit gombócszerűen tapadnak, és ha nem alapos a keverés, a "tészta" egyes helyein nem lesz tojás vagy liszt.)


A keveréket - a sarkokat is jól kitöltve - a formába kanalaztam, a tetejét vízbe mártott kanállal simítottam el.

45 percig sült, azután levettem a hőt 140 fokra és további 1 óra 15 percet sütöttem, de a második fázisban (mivel az én sütőm felül erősebb) már alufóliával takartan (nem kell szorosan rátenni, hogy tudjon a nedvesség kipárologni a tésztából) . Ekkor a közepéből még mindig kicsit nedvesen jött ki a hústű, és mivel már igen késő volt, ezért kicsit jobban körbenyomkodtam rajta a fóliát, a sütőt kikapcsoltam 11 percre kinyitottam, majd visszacsuktam, és csak reggel vettem elő a tésztát. Ha nem este készül, akkor persze nézzünk rá inkább, ki ne száradjon.


A recept a Good Food karácsonyi számából való, és bármily hihetetlen, azt javasolják, hogy a sütit felezzük meg keresztben, és úgy tálaljuk 8 személynek. Hát nem tudom. Egyrészt az átlag brit nem úgy néz ki, mint aki csupán 1,15 cm-nyi ilyen karácsonyi gyümölcskenyeret enne, és ennyi, másrészt meg valahogy itt a sorsszaggatta Kelet-Európában ember nincs, aki 9,5 cm hosszúságú karácsonyi süteménnyel állítana be bárhova, mint ajándékkal, vagy ekkorát tenne - ha már teheti - az ünnepi asztalra. Vagy én gondolom rosszul?

Mindenesetre nem vágtam ketté, és nem is fog kitartani a jövő hét végéig sem, ajándék meg készül majd más, vagy ez még párszor.

A tetejére 2 ek citromlével sűrűre kevert porcukor került, pár megmentett fél cseresznye, zöld a kertből. Majdnem olyan szép lett mint a GoodFood-osaké,; a cukor alá a marcipánborítást más túlzásnak találtam.

Marsbéli kóstoló

A kép innen.

Ahogy kicsi Vú már megírta, úgy én is elmesélem, hogy milyen kellemes meglepetésben volt részem a múlt héten, amikor felkértek egy teszt-ebéd-kóstolásra, és milyen még kellemesebben, amikor kedden, egy hosszúra nyúlt délelőtt után a munkahelyemre megérkezett a Marsbéli Bolt lényegében majdnem kimerítően teljes jövő heti menüje.

A rengeteg kóstolnivalót el is osztottuk négyen igazságosan egymás között, és hogy ne vádolhasson senki részrehajlással, megkérdeztem a kollégáim véleményét, mi hogy ízlett, hogy tetszett nekik az ebéd.

A fetás füstöltpadlizsán-krém, a zöldséges kuszkusz, a diós és mákos beigli és az almáspite osztatlan és zajos sikert arattak, ad hoc zsűrink - amelyben, már írtam, vannak olyanok, akik nem blogokba írkálnak, hanem "csak" főznek, mégpedig kreatívan és nagyon jól - maximális ponttal jutalmazta őket, sőt bevallom, én remélem, gazdagabb leszek egy-két recepttel is, ha nem képez üzleti titkot marslakóéknál.

Vú-val ellentétben engem a gyömbéres-körtés csirkemell körete fogott meg még nagyon, és a dim-szum tésztája is olyan volt, hogy azt Ázsiában is megirigyelhették volna.

Én mindenesetre nagyon szurkolok, hogy a most induló kisvállalkozás sok szívvel készülő ebédjei népszerűek legyenek - aki többre kíváncsi, a jövő héttől meg is kóstolhatja őket.

A lusta asszony kacsája

A lusta asszony szombaton későn kelt. (végre...) A sűrű hét közepette a hétvégére ő fel nem készült rendesen, ráadásul a sebtiben megtartott közvéleménykutatás szerint a lusta asszony családja bolognai spagetitt meg húslevest szeretett volna enni.

Már megint. Pont mint egy hete.

A lusta asszony azonban nem hagyta magát, rábeszélte őket a sokkal fantáziadúsabb borsólevesre meg fasírozottra, és mivel ahhoz nem volt itthon egyik fő alapanyag sem, elindult beszerezni a hozzávalókat. Ahogy ment-mendegélt, a húsospultnál szembejött vele egy szép, méretesebb, konyhakész kacsa. Ekkor a lusta asszony már azt is tudta, mi lesz vasárnap ebédre. Behajította a kacsát a ringló- meg a sárgabaracksuháng mellé és hazaindult fasírtot gombócozni meg borsólevest főzni. De a fasírtgombócozás meg borsóleveskavargatás közben egyszer csak kétségbeesett nagyon ez a lusta asszony. Hogy lesz ebből a kacsából a vasárnapi harangszóra ropogós piros sültecske, ha egyszer a lusta asszony későn kel vasárnap is? Arról nem is szólva, hogy a kacsára vigyázni kell, pirulgatás-sütögetés közben locsolgatni feszt, lesni, nézni, felügyelni. Hogyha közben a lusta asszonynak még János vitézt is kell kikérdezni, szögtartományokat meg gömbfőköröket (miiiii????) magyarázni meg rágógumit hajból kivágni, ( de tényleg ) meg igazságot tenni a csemeték között néhányszor, előtte felvéve a konfliktushoz vezető teljes tényállást, ráadásul a vasárnap már tényleg nem múlhat el húsleves nélkül, nos akkor a lusta asszony délelőttje úgy be van táblázva, mintha nem is otthon lenne, pihenni a hétvégén, a hetedik napon, ahogy az elő van írva.
De a lusta asszony addig okoskodott a borsóleves-kavargatás közepette, hogy csak rájött arra, hogy kerülheti el a teljes felfordulást, hogy lehet a nevéhez méltóan lusta vasárnap délelőttje.

Várt-várt este, azután a boxmeccs vége felé begyújtotta a sütőjét, kevés kis olivaolajat a tepsibe öntve a jól megsózott-borsozott kacsát mellén-hátán elősütötte 240 fokon 10-10 percig, hogy egy kicsit megropogósodjon, azután mellédobott pár félbevágott almát, fél deci vizet is öntött alája a biztonság kedvéért, jó szorosan betakarta a tepsit alufóliával, levette 120-ra a sütő hőfokát és azután, mint ki jól végezte dolgát, elment aludni.( Mondom, hogy lusta volt, ebből is látható.)

Vasárnap délelőtt a lusta asszony tepsije a kacsa mellett tele volt annak kisülő zsírjával, szaftjával, az almák levével, a kacsa pedig olyan puha volt, mint a mesékben. Nagy nehezen fordított azért egyet rajta még a biztonság kedvéért a lusta asszony, azután a déli harangszó előtt leöntötte róla a leveket-zsírokat, friss almákat tett melléje, és egy félórácskára ráforrósította a sütőt a szárnyasra, hadd legyen a bőre piros-ropogós.

Így volt, ahogy elmeséltem, a lusta asszonyéknál még a macskák is kacsát ebédeltek.


Hozzávalók:

3 kg kacsa

8 db kisebb alma

só

bors


A továbbiakban úgy kell eljárni, mint a lusta asszony.

Jó étvágyat!

Kandírozott narancs és citrom

Amikor augusztusban 35 fokban elmentettem a forrást, akkor tudtam, hogy erre a receptre rá kell készülnöm. Így csináltam egy próbát valamikor kora ősszel, amikor a mostani állapotokhoz képest időmilliomosnak tűntem. Mert ez a recept bizony két heti munkát jelent...

Két héten keresztül napi 5 percet.

Így már nem hangzik olyan rosszul, igaz?

És a kitartásunkért cserébe tényleg olyan édességet kapunk, amit szinte kár beletenni akár a legbecsesebb süteménybe is, ha egyszer, mikor kész van, belemártogathatjuk némi étcsokiba, és azután vége, két heti kemény munka két napnál kevesebb idő alatt tűnik el, nyoma sincsen egy hétvége alatt. Most viszont, főleg, ha esetleg ajándéknak szánjuk, pont ideális belekezdeni.

Mivel nem kell több alkalommal főzögetni a gyümölcsöt, nem rágós, száraz vacak lesz belőle, hanem puha lesz , lédús és az eredeti friss ízeket őrzi meg. A képeken nem friss gyümölcs van - kétheti kandírozás után néz ki így.



Én a napi öt percet általában reggelente szántam rá, a kávéfőzés közben, azaz félig nyitott szem és rendkívül korlátozott agytevékenység is elégséges ahhoz, hogy azután elkápráztassuk a célközönséget, a nap többi, 23 óra 55 percében a narancs elkészíti magát a konyhaszekrény egy sötét sarkában.

Ami szíven üthet esetleg valakit, az a szerény 1,6 kg cukor, amit nálam elfogyott hozzá (ez az eredeti recepthez képest kevesebb...) viszont a szirup újrafelhasználható, ugyanis ez a mennyiség egy telített oldatot eredményez, amit az újabb adag kandírozandóhoz behígítunk az eredeti arányokra, és kész, egyébként pedig korlátlanul eláll.



Hozzávalók:

5 nagyobb narancs

3 citrom

lobogó forró víz és kevés só

jeges víz

-az oldathoz

1 liter víz

60 dkg kristálycukor


Egy nagyobb lábasban feltettem forrni vizet néhány csipet sóval, és előkészítettem egy nagyob tálban jeges vizet.

A narancsot és a citromot forró víz alatt "elmostam", mintha egy koszos edényt sikálnék, szivaccsal, kefével, hogy megszabaduljak az érésgátlóktól. (Legalábbis remélem, de nem nagyon jutok bionarancshoz és citromhoz.)

Ezután fél centis vékony karikákra vágtam, a nagyobb szeleteket feleztem és negyedeltem is. A szeleteket a lobogó vízbe dobtam, és amint a víz tetejére emelkedtek, rögtön kiszedtem és a jeges vízbe dobáltam. Amint kihűltek, leszűrtem és hagytam papírtörlőn száradni őket.

Addig 60 dg cukorból és 1 liter vízből szirupot főztem - nem kell forralni, csak épp olvadjon el teljesen a cukor, a szirup legyen forró.

A szeleteket egy mély műanyag edénybe pakoltam, rájuk öntöttem a forró szirupot, és egy kistányérral lenyomattam úgy, hogy a tetejére tettem egy nehezebb bögrét is. A lényeg, hogy a szeletek mind a szirup alatt tartózkodjanak, ne kukucskáljon ki egy se.

Elpakoltam be a szekrénybe, nehogy beletorkoskodjon valaki.

Ezután jön a mindennapos fárasztó munka: reggel a szirupot leöntöttem egy lábasba, további 10 dkg cukrot tettem bele, felmelegítettem, hogy elolvadjon az újabb adag cukor is, visszaöntöttem a szeletekre, visszasuvasztottam a konyhaszekrénybe és így tovább.

Volt néhány nap, mikor komplett elfelejtkeztem róla, azaz pontosan 4x a két hét alatt, de mivel így is telített lett (legalábbis szobahőmérsékleten) az oldat, ezért nem izgultam különösebben. Szerintem ennyi cukor bőven elég is...

A végén leszűrtem és egy tálcán szárogattam meg. Ez a meleg szeptemberben nem tartott tovább egy napnál, és most amikor hűvösebb van, se kell kiszárítani. Ha cukorba forgatjuk még, akkor nem fog rátapadni rendesen, persze ha túl leves, akkor meg elolvad rajta.



Valamiért a citromok nem lettek olyan szépek, már a blansírozást nem bírták eleve, és nem maradtak igazán ép szeletek, de a narancsok gyönyörűek voltak.

A citromokat fehércsokiba forgattam, remélve, hogy a savanyúbb ízt jól kiegészíti a fehércsoki édessége, de nem tetszett, nem volt igazán karaktere, szerintem étcsokival jobb.

Ja igen: A mély tál miatt elbírt volna az oldat még vagy plusz 3-4 narancsot, holnap így kezdek bele.

Ropogós müzli vagy hogy hívjalak - házilag

Granola? Crunchy? Krokant? Mert ez a ropogós müzli.. hát ez nem mond el róla semmit.

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, tudja, hogy nem szoktam ódákat zengeni az itt látható-olvasható ételekről. Nem azért mert annyira szerény - vagy álszerény - vagyok, hanem inkább a tények embere, egy anti-marketingszakember. Ami itt van, azt megettük, ízlett, jó volt, beszéljen a leírás, a fotó (valamennyire) más olvasó felnőtt emberek meg eldönthetik maguk, hogy megcsinálják-e ők is, vagy nem.

Szóval akkor most mit írjak erről a müzliről???

Hát hogy reggelizni kell. Lehetőleg gyorsan. És régen vajon lassabban múlt az idő? Mert még emlékszem a frissen forralt tejből készült tejeskávé reggeli illatára, a szendvics ízére(amit nem én csináltam), miközben anyám fonja a hajam, szól a 3/4 7-es valami, ami mindig akkor volt reggel a Kossuthon, ebből tudtam, hogy időben vagyunk, és emlékszem még az asztalterítő kék-sárga kockáira is.

Én már nem forralok tejet, csak melegítek a gabonapehelyhez, vitamin ugrik mellé egy fémdobozból, kanalazzatok gyorsan gyerekek; pedig nem is busszal megyünk. És mióta kiderült, hogy tanácsosabb lenne nem puszta kávéval indítani a napot, hát kanalazunk mi is, müzlit, mi mást. De az a száraz, fojtós müzlikeverék szóba sem jöhet, egyék csak a svájciak, ha már kitalálták. Csak ez a ropogós játszik, és mit mondjak, meg lehet unni, ráadásul összevissza kapni, megszeretünk egyet, aztán eltűnik, jönnek ígéretes újak, és kibontás után derül ki, hogy rémesek, arról nem is szólva, hogy a legszuperebbek lassan aranyárban vannak. Ezért mikor kiderült, hogy magvak kiválóan piríthatóak a gépben, már tudtam, rákerül erre a müzlire is a sor. Nem bántam meg, és bár Grenadine szerint a rántott csirke a legjobb, ami az Actifry-ban történhet, nekem ezután muszáj vitatkoznom vele.

Ui: Persze lehet egészségesebb volna biotönköly-búza kenyeret és frissen fejt kecsketejet reggelizni, de ki mondta hogy a méz nem egészséges? Vagy a zabpehely? Vagy a búzacsíra? Vagy a vörösáfonya?Vagy a szezámmag? Vagy a sárgabarack? Naugye...

Kipróbálom majd sütőben is, főleg hogy kis projektünknek hamarosan vége, és majd megosztom a tapasztalatokat, sajnos a kirángatjuk-kevergetjük fázis nem lehet majd megúszni...


Hozzávalók:

15 dkg zabpehely

6 dkg búzacsíra

6 dkg szezámmag

8 dkg tört mogyoró

20 dkg méz + 1 nagy evőkanál

7 dkg vaj

2 tk. vaníliakivonat

10 dkg szárított vörösáfonya

10 dkg aszalt sárgabarack felvágva





Összekevertem a gabonákat és a mogyorót és beleöntöttem a gépbe. A vajat a mézzel és a vaníliakivonattal kis lángon összeolvasztottam, meglocsolgattam vele a gépben lévő cuccot, vettem egy nagy levegőt és megnyomtam az ON gombot. Nem, nem lett massza, mint a rizsgombócok, kicsit fújdogált ki pár búzacsírát körben a gép, de ahogy egyenletesen elkeverte, ez a jelenség megszűnt, és szép lassan pirulni kezdett a keverék. 10 perc után már épp majdnem kész volt, ekkor meglocsoltam még egy nagy evőkanál mézzel, hogy az ismerős, mindenki kedvence kis ropogós müzligombócok sokasodjanak. Újabb 2 perc után sütőpapírra öntöttem a forró müzlit, szétterítettem és a kihűlés után hozzákevertem az aszalt gyümölcsöket is.


A zabpehely Kölln, a szezámmag és a búzapehely a dm natúrterméke, nem szponzorált, csak azért mondom, mert a drága hozzávalók ellenére 1 kg ilyen müzli házilag felébe se kerül a legdrágább hasonló bio-cuccoknak.


A Tefal és az Essencia főzőiskola támogatásával.

Rozmaringos-fokhagymás malackaraj

...és még azt is oda kellene írnom, hogy fehérboros szósszal, és vele sült krumpliból készült szaftos krumplipürével, de akkor úgy néznék ki mint egy nagyot mondani akaró étterem béna étlapja, úgyhogy inkább itt magyarázkodok.

Azt hiszem, a Naked Chef után nekem legjobban tetsző vidéki Jamie-s sorozatban láttam egy ilyen kemencés sültet, lehet, nyúlból, de az nem igazán lenne nálunk népszerű, sőt lehet a Kisebb még sírna is rajta egyet. Most viszont teljesen műsoron kívül gyönyörű malackarajt kaptam, mellétettem még egy kis bőrös tarját is, ami szerintem, ha lehet, még ízesebb lett, hiába, a zsír nem hazudik...Viszont a karajra gyermekeim kvázi csirkemellként tekintenek, ezért hajlandóak megenni, tehát mindenki elégedett lehetett.


Hozzávalók:

1, 5 kg bőrös malachús

2 ek olaj

12 nagy gerezd fokhagyma

egy marék rozmaring

2 dl száraz fehérbor

3 tk. só

bors

1 kg krumpli


A sütőt 200 fokra előmelegítettem. Igazából ilyen lassú malacot akartam sütni, de a szülinapi buli, szombaton teljesen lemerített, ( igen, 7 sikoltozó kislány - csak úgy maguktól, nem kínoztuk őket - novemberben a 4 fal között messze durvább, mint 12 kamasz a kertben meg az erdőben július közepén ) így elfelejtkeztem arról, hogy bekészítsem a sütőbe szombat késő este.

A húsokat egy vastag falú serpenyőben oldalanként 5 perc alatt kevés olajon körbesütöttem, úgy hogy a bőr szép hólyagos legyen, azután sütőpapírral kibélelt mélyebb tepsibe raktam, alájuk öntöttem a fehér bort, rájuk és mellédobáltam a fűszereket és a késnyéllel megroppantott fokhagymagerezdeket, jó szorosan lealufóliáztam a tepsit, sütőbe került. Egy óra múlva visszavettem a hőt 175 fokra, a fólia alá raktam a hasábokra vágott krumplit is és még egy óráig sütöttem. Az utolsó tíz percben rákapcsoltam a grillt, levettem a fóliát és kicsit megpirítottam még a húsokat.

A krumpliból, a rengeteg pecsenyeszaft egy részéből és kevés sült fokhagymából krumplipürét turmixoltam.

A hús mennyisége nem tévedés, mert a malachús nagy víztartalmú, sok a veszteség, ráadásul bőrös karaj ide vagy oda, a bőre-zsírja nálunk a macskáké lesz, bevallom töredelmesen.

Ui. A következő szezonra mindenkinek ajánlom kúszórozmaring beszerzését. Messze drágább egy szép példány, mint a hiperes rozmaringok, viszont utóbbaiakkal ellentétben él, hajt, növekedik - egy nagy cserépben - , még most novemberben is virágzik, pedig a garázs az átmeneti fagymentes otthona; megért minden egyes forintot.

Chilis sertéscsíkok

A gép (karja) forog, bár alkotói válságot okozott, amikor a sűrű, tejszínes-mandulás-citromos rizsgombócokat egyenletes masszává gondolta tömöríteni :(. De túltettem magam rajta, viszont a gombócokat ezután, úgy gondolom, meghagyom Grenadine-nak.

Szárzeller. Ez az én kedvencem mostanában. Lehet, hogy hús nem is kellett volna bele... A szárzeller fűszeres, diós illata annyira passzol az őszhöz, gyönyörű a színe még sütve is, csinos cakkos szélű szeletkékre lehet vágni; tökéletes. Ebben az ételben a csípős chilihez, a répa édességéhez jól jön a hűvös zöldje és az icipicit kesernyés, földes íze .



Hozzávalók: (2 személyre)

30 dkg sertéshús (karaj)

1 kis vöröshagyma

2 szárzeller-szár

15 dkg sárgarépa

3 ek szójaszósz

2 ek citromlé

2 ek sherry

1 teáskanál tört chili vagy fél tk. chilipor

fél kk. só

1 gerezd fokhagyma

2 tk. barna nádcukor

1 ek. olaj


A húst vékony csíkokra vágtam és kicsit bepácoltam 2 ek. szójaszósz és 1 ek citromlé keverékébe, amíg a zöldségeket nyiszáltam. A répát 1-2mm-es csíkokra (juliennere, mondjuk) a zellerszárat és a vöröshagymát hagymát 1 mm-es félkarikákra vágtam.

Az Actifry-ban 1 percre előmelegítettem az olajat, a vöröshagyma 2 percig párolódott, majd 3 percig tartott míg a hús átpirult. Ezután hozzáadtam a többi zöldséget, a fűszereket, még egy-egy kanál szójaszószt és citromlevet, a cukrot, és egy picit sóztam még, hiszen a szójaszósz is sós. 6 perc kellett, és kész volt az ebéd, a hús tökéletes, a zöldségek még ropogósak.

Nem vagyok általában ennyire precíz, ( itt egy szemforgatós szmájli-nak kéne következnie, melyhez csatlakozhatnak a rokonok, barátok és üzletfelek) de a gépen beállítható időmérő van, ami nagyon kényelmessé teszi a kísérletezést.

A Tefal és az Essencia főzőiskola támogatásával.

Rózsák és hattyúk

Hogy a Zélet nem rózsák és hattyúk? Lehet. De mi azt szeretnénk, ha a mi hatévesünknek rózsák lennének és hattyúk - na jó meg esetleg egy kis szivárvány, de csak diszkréten. Igazából mit is szeretne mást egy szülő...

Addig legalábbis, míg ő maga nem akar fekete bakancsot és goth tetkókat.

A torta Mamma osztályon felüli Sacher-tortája, amit mióta először megcsináltam, minden ünnepi alkalomra sütök - idén mindkét szülinaposnak ezt kellett készítenem, ami nemcsak a tortáról mond el mindent, hanem gyermekeink kiváló ízléséről is; a rózsákat és a hattyúkat pedig Cserke pillecukor-gyurmájából produkáltuk - igen, ugyanis a hattyúnyakakhoz kellett némi drótsegítség, így az Emberrel mindketten résztvettünk az alkotófolyamatban és nagyon élveztük. Ezután pedig nem tudtam olyan fotót csinálni a tortáról az asztalnál - még felvágás előtt -, ahol ne simogatta volna egy-két-három kislánykéz a hattyúkat :). Az ünnepelt pedig hősiesen lemondott róluk a hat vendég javára, akik nem, nem őrizgették.. felfalták rögtön az elején...

Ui. Mivel 30 rózsát készítettem, így kiegyeztem a négyszirmos variációval- az 120 szirom. A a rózsákat lehet persze cifrázni, több szirom, kijjebb hajlitgatni, meg ilyesmi, a hattyúkon pedig van még fejlesztenivaló, bár mint fent írtam közönségsikert arattak, de annyira nem vagyunk otthon hattyúban, hogy elő kellett venni az ünnepelt Rút kiskacsa c. könyvét, hogy valamennyire hattyúszerű lényeket tudjunk produkálni. ( "milyen szárnya van a hattyúnak...?" "... és a farktollai...???" a csőre lapos?? " ..vagy hegyes...?" stb.)

Kesudiós csirke

Folytatódik a kísérletezésem a szerkentyűvel, ami azt eredményezi, hogy az eddigi bevásárlócetlik meg receptes cetlik mellé a lakás legváratlanabb helyein bukkannak fel különféle lefirkantott ötletmorzsák arról, hogy mit dobáljak egymás után a gépbe. Néha nem kis talányt jelent ezek újra elolvasása, de ez a thai beütésű recept már a kezdetektől várja a megvalósulást, és igazán jól sikerült első próbálkozásra is, holott például a marhahúsos receptekkel már több kört futottam, de még nem vagyok elégedett az eredménnyel.

Hozzávalók (2-3 személyre) :

35 dkg csirkemell

5 dkg kesudió

2 ek. szójaszósz

fél dl száraz sherry

fél citrom leve

1 dl víz

3 zöldhagyma

2 tk. reszelt gyömbér

2 tk petrezselyemzöld

1 mérőkanál olaj

pici só

A centis kockákra vágott csirkemellet egy órára bepácoltam a szójaszósz és a citromlé keverékébe. Ezután az Actifry készülékben előmelegítettem az olajat 1 perc alatt, a pácból kivett húskockákat 3 percig pirítottam, majd ráöntöttem a megmaradt páclevet, a sherryt, a vizet és hozzáadtam a reszelt gyömbért és késhegynyi sót (Mivel a szójaszósz is sós, és a kesu is sózott). 12 percre állítottam a gép óráját és félidőben utánadobtam a kesudiót és a felkarikázott zöldhagymát.

A csirke omlósan puha, de kívül kicsit pirult, amit nagyon jól kiegészített a kesudió, ami lágyabban roppanós lett ennyi idő alatt.


A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.

VKF! XXIX. - Francia sajtpuffancsok - Gougeres

Gombócnak mondjuk a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők, de talán a formájuk - legalábbis így kettesével - valamennyire emlékeztet Max kiírására. Bár volt egypár pillanat, amikor úgy gondoltam, jobb lett volna talán a jó kis túrógombócreceptemet - ami egyedülállóan és egyébként teljesen helyesen nem tartalmaz búzadarát, hiszen annak alkalmazása a túrógombócban az évszázad gasztrotévedése - felturbózni valahogy a gombóc-fordulóra, de akkor már késő volt.

A gougeres francia, burgundiai recept eredetileg, tulajdonképpen az égetett tészta sajtos változata, gruyere-i sajttal a tésztájában, szokás tölteni is ezzel-azzal, gombával, sonkával, ilyesmivel.
Mivel a tészta sütés közben szépen felfújódik, így a gömbölyűség követelményeinek elméletileg meg kellett volna felelnie, főképp, hogy annyira meggyőző volt a képük itt. Ehhez képest, mondjuk így, még van mit javítanom. Bár mindig is tudtam, hogy igazából sosem leszek teljesen precíz, de ahhoz hogy annyira precíz legyek, mint egy orosz származású vancouveri fogász, ahhoz reinkarnálódnom kéne, márha a karmám ezt majd lehetővé teszi. Híven követtem a recept utasításait, de a harmadik tojás után éreztem, gond lesz. Lehet, hogy a kanadai tojások kisebbek, vagy mittudomén, de a tészta már ekkor lágyabbnak tűnt a kelleténél. Így hanyagoltam a 4. tojást, és igazából a negyedik tepsitől kezdtek az elvárt formájúak lenni a fánkocskák,- ekkorra kicsit besűrűsödött a tészta - de még mindig útban a tökéletesség felé.

A fokhagymás-petrezselymes vajba forgatás nagy ötlet, ad egy plusz sikkes ízt a rágcsálnivalónak, ami igazából langyosan a legjobb, bár egész pici méretekkel készítve - úgy mint én - lesz vagy 6 tepsinyi tészta, és nehezen tudom elképzelni, hogy azt aközben sütjük, míg vendégeink az első adagokat csipegetik a vacsoraasztalnál.

Miután így feldicsértem a receptet, hát jöjjön, ha még bárki kíváncsi rá, viszont aki küld nekem arról linket, hogy hol található a neten reszelt sajt/cup/gr konverter, annak esküszöm, sütök egy adagot.

Hozzávalók:


2,4 dl tej

55 gr vaj

1 csésze (236 ml) liszt

1 tk só

1/4 tk bors

3 tojás

7 dkg reszelt sajt (lemértem)

1 tk. dijoni mustár

1/4 tk. cayenne bors

3 dkg vaj

1 gerezd fokhagyma


A tejben felolvasztottam a felkockázott vajat, felforraltam és belezúdítottam a lisztet, sót és borsot. Ezután a tűzről fakanállal lehúzva nagyjából simára kevertem, majd még kb. két percig a tűz fölött kevergettem, míg a tészta gombóccá állt össze, és a lábas alját vékony, bőrszerű rétegben be nem vonta.

Ekkor hűlni hagytam, majd robotgéppel egyenként, alaposan belekevertem a tojásokat a sajtot, a mustárt és a cayenne-borsot.

A még langyos tésztából sütőpapírral bélelt tepsire pici - alig 1 cm átmérőjű és legalább annyira magas - gombócokat nyomtam habzsákból, a kis csúcsukat is vizes kézzel elsimítottam, és 200 fokos sütőbe raktam, aminek az aljába fémformát raktam vízzel, hogy gőz keletkezzen. A picike méret miatt jó 5 perc elég volt ahhoz hogy megnőjenek, és a hőmérsékletet 170 fokra csökkentve ( ehhez ki kellett résnyire nyitni a sütőajtót) még további 10 perc kellett, hogy a fánkocskák kiszáradjanak. Melegen forgattam őket a fokhagymás-petrezselymes vajba, és a gombócszerűbb megjelenés érdekében sima krémsajttal ragasztgattam őket össze.

Ha valaki nagyobbacskákat készít, akkor az eredeti recept szerinti, kb. 2x10 perces sütési idő érvényes, de figyelni kell, nehogy megbarnuljanak, viszont ki is száradjanak kellőképpen.


Recept a Baking Obsession blogról, bár lehet legközelebb Orsiét próbálom ki.


Gombóc még errefele :

Túrógombóc ohne búzadara


Aszalt sárgabarackos-mogyorós gombóc


Mandulás-aszalt meggyes gombóc


Húsgombóc


Szezámos-mézes-pisztáciás gombóc


Sárgabarackos gombóc

Olaszos kesu, dió, mogyoró

Csináltam már ehhez hasonlót, a receptjét - eredetileg Nigellátólm és mostmár nekem is megvan a könyve - itt találtam, és most a tefalos projekt kellős közepén - melyre az jellemző, hogy ezerféle hozzávaló, hús, fűszer,alkohol, szárított és friss gyümölcs keveréke kavarog a fejemben és néha ki is sül belőle valami - hirtelen eszembe jutott, milyen hálátlan feladat is óvatosan pirítgatni a hozzávalókat, gondosan ügyelve, hogy ne kapjanak oda, álldogálni a tűzhely felett estébé. Nade.

Na de van ez a kis gépecske, megbízhatóan kavargat körbe-körbe komótos tempóban az egy darab spéci karjával, hát akkor kavargasson csak ő. Így is lett, és 10 perc alatt tökéletesen egyenletesen, ideális mértékben megpirult olaszos fűszerezésű snack-ot önthettem ki a táljából. Viszont akár van gépünk éppen vagy örökre, akár csak egy teflonserpenyőre hagyatkozhatunk, figyelmeztetésül elmondanám, hogy embertelenül addiktív eredmény sül (illetve pirul) ki belőle; ne hagyjuk elöl, kivéve ha egész nap fát vágtunk, vagont rakodtunk vagy rákhalásztunk, különben garantáltan körbepakolunk vagy 3000 kalóriát magunk körül.






Hozzávalók:

40 dkg vegyes csonthéjas
(nálam most 20 dkg dió, 10 dkg kesudió, 10 dkg sótlan földimogyoró)

1 ek olivaolaj

3 dkg vaj

rozmaring (1 tk aprított friss és 1 tk őrölt)

bazsalikom (1 tk. aprított friss 2 tk szárított)

oregano (1 tk. szárított)

kakukkfű (1 tk. friss 1 tk. szárított)

2 tk. só

3 tk. nádcukor

A fűszereket, sót, nádcukrot az olvasztott vajjal és az olivaolajjal elkevertem, ráöntöttem a gépben várakozó magvakra és 10 percig forgolódott az Actifryban. Ennyi.

Legközelebb kap még egy kis reszelt fokhagymát is, és a legvégén át fogom keverni pici sűrített paradicsommal is, hogy erősítsem az olasz vonalat.

A dió nagyon könnyen pirul, viszont a többi enyhén pirított mag volt, így pont egyenletesen jól pörkölődtek meg a hozzávalók.

Az eredeti recept utólagos vaj-fűszerkeverékbe forgatást javasol, szerintem így intenzívebbek lesznek az ízek.

Ha serpenyőzünk, akkor viszont tényleg fontos az állandó kavargatás, nehogy megkeseredjenek a fűszerek.

A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.