Olcsón mért borzongás - Mexikói rémtörténet

Silvia Moreno-Garcia: Mexican Gothic - Mexikói rémtörténet

Nem is annyira a szívem mélyén tudtam, hogy ez a könyv nekem nem fog tetszeni, de szántszándékkal elhallgattattam a belső hangot, mert azt akartam, hogy a Mexikói rémtörténet jó regény legyen és, ahogy az tudott, az olvasó akarata hegyeket képes megmozgatni.

Magával a történettel ellébecoltam volna; adott egy fiatal, öntudatos, ám hebrencs hősnőcske, akit az apja megbíz, derítse ki, miféle bajba került az unokatestvére, aki túl gyorsan ment férjhez egy gyanús alakhoz és egy zavaros, szanatóriumi kezelés után sikító levélen kívül nem ad magáról életjelet. Noemít a hideg rázza a komor Magaslaktól, ami igazi sápkóros angol kúria; egy magas, nehezen megközelíthető hegyen található, mellette van az angol temető, az időjárás általában ködös és nyirkos, a falakat eszi a rothadás és a penész. A karótnyelt, barátságtalan család a bányájuk bezárása után elszégenyedve vegetál és kevés sikerrel próbálja fenntartani a házat, amely persze számtalan veszélyes titkot rejt és amelyek felderítése akár Noemí életébe is kerülhet.

Akár egy igazi csemege is lehetett volna a számomra, de Moreno-Garcia sajnos nem igazán jó író, és/vagy nagyon gyenge kezű a szerkesztője. Nem tesz jót, hogy ennyire Noemí fejébe vagyunk zárva, kb. a regény fele róla szól, a fiatalemberekkel való flörtöléséről, kivel szemben milyen szerepet vesz fel, antropológus akar-e lenni vagy sem - igen, ő a főszereplő, de ez a könyv nem fejlődésregény szeretne lenni és jobban örültem volna, ha több szó esik a környezetről, és ha az a környezet valóban mexikói, ahogy a cím ígéri. Ha valamivel, hát a helyi folkórral fel lehetett volna tupírozni ezt a vérszegény kliséhalmazt; Magaslak pontosan olyan, mintha a szerző leállított volna egy kísértetházról szóló angolszász filmet egy olyan jelenetnél, amely premier plánban ábrázolja a házat és minden egyes jellegzetességét felsorakoztatta volna papíron - csak hogy a kisiskolás bemutatástól egy történet nem kel életre az olvasó fejében.

A megdöbbentően trehány magyar szöveggondozás övön aluli ütés volt ennek a gyenge lábakon álló regénynek, olyan volt, mintha a nyersfordítás került volna a nyomdába; a szöveg helyesírási és központozási hibák garmadája, rossz ragozás, értelmetlen mondatok egymásra hány halmaza, egyedül a "botrányos" szóval lehet illetni a kiadó munkáját.

Lehetne, de nem akarom hosszan taglalni ezt a regényt, el lehet rajta nyammogni, de teljesen felesleges. Halovány utánzat voltát erősíti, hogy az olvasása alatt nagyon rákívántam az Angyali játszma újraolvasására; Zafónnak a kisujjában volt a műfaj, úgy, hogy tartalmat is képes volt prezentálni, nemcsak a díszleteket. Olvasd inkább őt - ha nagyon ki vagy hegyezve a kísértet témakörre, akkor a Marinát, bár az nem a legerősebb könyve -, vagy nézd meg a Bíborhegyet, amelyben a gyenge sztorit elviszi a hátán a látványvilág, lehet Tom Hiddlestonon sóhajtozni és rettegni a film legfélelmetesebb látványelemeitől (Jessica Chastaintől és a rohadt sok lepkétől). Nesze neked, spooktober!

Eredeti cím: Mexican Gothic

Kiadó: Főnix

Kiadás éve: 2021

Fordította: Vancsó Éva

Ár: 3680 Ft

Borzalmas csodák

Henry James: A csavar fordul egyet

Nem olyan rossz könyv ez, csak adni kell neki egy esélyt, ami jelen esetben azt jelenti, hogy vegyük fel a késő 19. század erkölcsi szemléletét és... hát, igen, szövegszexuális bölcsészek előnyben.

Vannak olyan emberek, akik rossz országba, rossz kontinensre születtek. Henry James amerikai volt, de hívogatta lelki óhazája, az esős-ködös, ódon, büszke Anglia, a monarchiájával, a lordokkal, a kimért, karót nyelt magatartással - tudjátok, a kastélyt tisztán tartó és vezető, éjjeliedényt kiürítő cselédség a béka animális pólusa alatt helyezkedik el és maradjanak is ott -, az ősi, lehetőleg szellemekkel telezsúfolt (amely egyben eredetiségi bizonyítvány) kúriákkal és a kandallótűz mellett elfogyasztott ötórai teával, miközben kint leszáll az alkony és csupasz faágak karistolják az osztott ólomüveg ablakokat.

Kicsit bővebben és humorosabban az úr habitusáról, aki halála előtt pár hónappal felvette a brit állampolgárságot:

"Henry James harminchárom éves korában végleg elhagyta Amerikát, amelynek harsány közönségességét, nyers anyagiasságát, pénzhajhászó kulturálatlanságát magas igényű művész számára alkalmatlan légkörnek találta. Hawthorne-ról írott könyvében (1879) ironikusan foglalta össze, hogy mi hiányzott nagy elődjének Amerikában 1840 táján ahhoz, hogy a brit írókéhoz hasonló társadalmi környezetben érezhesse magát, elárulva egyben azt is, hogy ő maga, James is mit hiányol az amerikai civilizációban. »Nincs itt európai értelemben vett államszervezet, sőt tulajdonképpen még egyéni neve sincs az országnak. Nincs uralkodó, nincs királyi udvar, nincs alattvalói hűség, nincs arisztokrácia, nincs államegyház, nincs klérus, nincs hadsereg, nincs diplomáciai tes tület, nincsenek vidéki földesurak, paloták, kastélyok, udvarházak, plébániák és szalmatetős zsellérházak, nincsenek repkény borította romok, nincsenek székesegyházak, apátságok vagy kis normán korbeli templomocskák, nincsenek nagy egyetemek vagy híres középiskolák, — nincs Oxford, Eton, Harrow, nincs irodalom, nincsenek regények, se múzeumok, festmények, se politizáló társaságok, se sportélet, nincs se Epsom, se Ascot... De ha mindez kimaradt, akkor minden kimaradt. Az amerikai persze tudja, hogy azért sok minden marad még, s hogy ez mi, az az ő titka.«"

(Forrás: Literatúra)

Térjünk rá a kötetkére, amelybe Henry James jó anglománként mindent belezsúfolt, amit véleménye szerint egy tisztes angol regénynek tartalmaznia kell; nagy, saját névvel bíró régi ház egy, elzárt életmódot biztosító láp vagy rét közepén, titkolózó, saját életet merészelni élő személyzettel. Fess, fiatal, gazdag, ám távolságtartó tulajdonos. Fiatal, tapasztalatlan, rojtosodásra hajlamos idegzettel bíró nevelőnő. Tenyeres-talpas, mindentudó, de lakattal a száján közlekedő házvezetőnő. És, persze, kísértetek, amelyek nélkül, akárcsak a puffos ujj esetében, nem élet az élet.

A szöveg nagyon homályosan, minden egyértelműség nélkül fogalmaz; a házvezetőnő, a nevelőnő és a gondjára bízott gyerekek egy utalásokkal teli nyelvet beszélnek, amely tele van kimondatlan dolgokkal. Mintha attól tartanának, hogy valaki (az olvasó? Azok?) kihallgatják őket. Olvasás közben majd' megőrültem ettől; ugyan volt egy elméletem - ugyanaz, amire mindenki gondol -, de legszívesebben megráztam volna őket, hogy könyörgöm, nyögjetek már ki valami konkrétumot! Mi volt olyan megbotránkoztató az előző nevelőnő viselkedésében? És miért baj, hogy az inas vagy kicsoda a kisfiúval sétált? Tipikusan olyan történet, amely visszatekintve egész jó, mert sokat lehet azon agyalni, hogy tényleg ez vagy az történt, vagy nem, és elgondolkodva lehet böngészni a többiek véleményét. Könnyen lehet, hogy mi spilázzuk túl

Nehéz a nevelőnőt, a névtelen főszereplőt szimpatikusnak találni; az első útjába kerülő úr karizmája leteríti és a Vörös-tengeren is átkelne a kedvéért, hát még hogy két kisgyereket tanítson egy világtól elzárt házban, miközben a férfi legfőbb óhaja, hogy egyáltalán ne zaklassa, bármiről is legyen szó; a bizonytalanságát valószínűleg a hatalma fitogtatásával palástolja; abszolút nem ismeri önmagát; a gyerekekhez való viszonya alapján mániás, vagy valamilyen más lelki zavarral küszködik és elég gyenge jellem, ha két ilyen gyerek így elintézi. Persze, mindenkinek Jane Eyre jut eszébe, akiről könnyű lenne azt gondolni, hogy egy halk szavú, szürke kisegér, aztán elkerekedik az avatatlanok szeme, amikor megismerkednek vele és kiderül, hogy ugyan visszafogott, de nagyon határozott jellem, aki nem ijedezik a sötét sarkoktól.

Tudtam, hogy A csavar fordul egyet a molyok körében nem örvend osztatlan népszerűségnek, ezért az elvárásaim se voltak magasak. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de örülök, hogy tkp. egy este alatt végeztem vele, mert hosszabban rendkívül fárasztó lett volna. Én az elején is azt éreztem, hogy kicsit furcsa a szöveg, mintha pár szót kispóroltak volna a mondatokból, lehet, hogy a fordítás a hibás - és az újrafordított változatban már gördülékenyebb -, lehet, hogy James, de nekem nem kenyerem ez a megoldás, stílus, akármi. Az pedig, hogy egy nyolc-tíz éves gyerek "te aranyos"-nak szólítsa a nevelőnőjét, mint egy kofa a kispesti piacon, elég valószínűtlen.

Ui.: Bevallom, a kis cuki, 8x13,5 cm-es, 1969-es kiadás csábított el, gyerekkorom óta vonzódom a pici könyvekhez, ez van.

Ui2.: Azért ez a két ócska rémregényes borító kicsit túlzás.:D

Eredeti cím: The Turn of the Screw

Kiadó: Magyar Helikon
Kiadás éve: 1969
Fordította: Katona Tamás
Ár: pár száz forinttól elérhető

A pikk dáma

Joanne Harris: Aludj, kislány!

Nem is tudom, mi ütött belém, hogy a Sipino olvasása után erre a hányatott sorsú, egyöntetűen közepesnek minősített Harris-regényre kívántam rá. Amíg megforgattam magamban az ötletet, gyorsan elolvastam a Tengeralattjáró Révfülöpön-t, mert könyvtári, de utána habozás nélkül őt választottam. Úgy tekintettem rá, mint egy erőpróbára - vagy sikerül megugranom, vagy nem.
Sikerült. Valószínűleg Joanne Harris-rajongó vagyok, akinek a neve az avatatlan bűnösök számára igénytelen cukimuki lektűrszerző, de aki képes egyetlen, enyhén giccses film alapján megítélni egy sokoldalú szerzőt, az le van szarva.

Hat évvel ezelőtt egyszer már megpróbálkoztam az olvasásával, de a sápadt, beteges leányzó és a parancsolgató faszi kettőse untatott és szokatlan bizarrságot árasztott magából, ezért kb. hatvan oldal után félretettem azzal a magyarázattal, hogy minden írónak lehetnek kevésbé sikerült könyvei. Most már nem látom félresikerültnek, max. sajátosnak, de, úgy gondolom, méltó helye van a tiritarka, sokszínű életműben. Szeretem, ha Harris kísérletezik, és tök jó, hogy nem ragadt le a boszorkányos, franciás gasztroélvezetekkel tarkított sémánál, ami előbb-utóbb úgyis sablonossá kopott volna.
Nekem a főszereplő Henry Chester volt; az ő sötét vágyai, a lelke mélyén tekergő őrülete a cselekmény katalizátora. Mindig érdekelt, hogyan lesz valakiből sorozatgyilkos - mert, ha a rogyadozó önkontrollja nem fogja vissza, Henry Chester nőket kaszaboló gyilkossá vált volna. A gyerekkori elfojtások, félelmek, egy gyerek számára félelmetesnek tűnő, vallásos babonák, a szülői háttér lehetett a felelős ennek az embernek a torzulásaiért, és ezáltal lett Effie, az ízig-vérig gótikus, naiv hősnő nemezise, aki kísértetként lebeg végig az egész regényen.
Harris a hagyományos kísértettörténet-felállást fűszerezi meg a saját, egzotikus-egyedi fantáziájával; felbukkan a többi regényéből ismert karizmatikus, erős nő, akit most Fanny Millernek hívnak, és majdnem egészen a sötét oldal szolgája, jól feldobja a gótikus keret sápadtságát. A gárdához csatlakozik még a csavargó, kétes erkölcsű festő-szélhámos, Mose Harper. Valamennyien egy nem nevesített személynek mesélik el a történetet és a benne játszott szerepüket - gyónni akarnak, meggyőzni vagy csak szimplán mesélni.
Lehet, hogy Szűr-Szabó Katalinnál szokványos jelenség, de elbűvöltek a gyönyörű, találó szavak: nyírfalány, és a"a holdfényben ezüsthamuvá dermedt dús csipkéket és bársonyt, az öltözőasztal sötét fáján jégcsapként csillogó üvegeket és fiolákat"-féle részletek.

Nem igazán tudom, kinek ajánljam ezt a regényt, mert még a Harris-olvasókat is megosztja, de szerintem érdemes vele tenni egy próbát. Azt hiszem, nekem még a Partvidékiek is tetszeni fog...

Ui.: Az írásjelektől megfosztott cím, a borító és az üvöltő romantikusregenyek.hu-reklám fölött hat év alatt sem tudtam napirendre térni.

Eredeti cím: Sleep, Pale Sister
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2009
Ár: 3500 Ft

A Pendragon-kód

"- Hát egyéb szörnyűségek is történtek? Doktor, kezdem irigyelni magát. Ez a külföldiek szerencséje. Én már három éve lakom itt, és soha még csak egy asztal sem kezdett tangózni a tiszteletemre.
- Kérem, vegyen komolyan. A revolveremből kiszedték a töltényeket. A bőröndömből eltűnt egy csomag, amit Maloney rám bízott. A kastély körül éjszaka fáklyás lovas áll. Ez mindennap így megy maguknál?
Osborne mélyen elgondolkozott. Nem felelt semmit, amíg nem unszoltam. Akkor halkan és fontos arccal azt kérdezte:
- Mondja, doktor, tanítanak maguknál földrajzot, Magyarországon?
- Hogyne - feleltem ingerülten -, sokkal rendesebben, mint Angliában.
- Hát akkor tanulnia kellett volna, hogy a walesiek mind bolondok. Ezt Angliában minden elemista tudja. Nem tudom, mi ütött nagybátyámba, de nem is töröm rajta a fejem. Egyik bolond úgysem tudja kitalálni a másik bolond gondolatait. Amellett lehet, hogy ő nem is tud ezekről a dolgokról. A főkomornyik is bolond, és a szolgaszemélyzet sem egészen normális. Bizonyos enyhe abnormalitás kell ahhoz, hogy valaki átléphesse Llanvygan küszöbét. Ez már tradíció. Ezért mertem meghívni Maloneyt.
- És az earl engem. Thank you."

Szerb Antal: A Pendragon legenda

Hiszek a testnek feltámadásában.
Ez a mondat nem egy ősi vámpírisztikus rituálé kezdő sora, hanem az ősi Pendragon família jelmondata, tudjátok, ami címereken, pecséteken meg ilyesmiken díszeleg. Antik, szép és borzongató, melynek ódonságát a mára feleslegesnek bélyegzett birtokos rag (vagy jel, ez viszont a mai napig vitatott, tehát a -nak/-nek izé) adja. Egyébként ez a mondat és mindaz, ami mögötte rejtőzhet, az egész regényt átszövi és részben meghatározza a hangulatát is - de nem formalinbűzös, ócska horrorponyvákat idéző alagsori bonctermet kell elképzelni, ahol aszott pergamenajkakról hangzik fel, hanem Wales festői, ködös vidékén, ahol a környéket a Pendragon-kastély uralja és babonák szövik át a történelmet.

Már az Utas és holdvilág olvasása közben megtapasztaltam, hogy Szerb Antal mennyire jó a hangulatteremtésben, ami a magamfajta szenzuális olvasónak nagy gyengéje. Az író ezen varázslatos képessége itt is működik, annyira... angol, mind a szereplők, mind a helyszín ábrázolásában, hogy azt csak szeretni lehet, pedig az első pár oldal alapján nem tudtam eldönteni, fel tudom-e venni a ritmusát, egyáltalán, jó lesz, ha ezt választom következő olvasmánynak? Hiányzott a Longbourn könnyedsége, legszívesebben egy másik limonádé után nyúltam volna, de aztán farkasszemet néztem a lustaságommal.
Igazi műfajmix ez a regény, bájos összevisszaságban mutatja fel a történelmi, a bűnügyi és a kalandregény, a kísértethistória, a bölcsészőrület és a paródia mintázatait. Bátky János Budapestről, az Angolországban, pontosabban könyvtárakban élő és élhetetlen életművész, továbbá a nők bolondja megismerkedik az Earl of Gwynedd-del, aki meghívja őt a kastélyába, hogy hallatlanul értékes könyvtárában a tizenhetedik századi misztikusok után kutasson. Hősünk még aznap figyelmeztető, avagy fenyegető telefonhívást kap, társául szegődik egy harsány hegymászó, az earl enervált unokaöccse, felbukkan egy gyönyörű nő, megesik néhány gyilkossági kísérlet, előkerül a legendás fekete lovas, a rózsakeresztesek, az örök élet titka, St. Germain, és még elég sok minden. Szegény Bátky meg azt se tudja, hol áll a feje, miközben nyavalyatörést kap egy nyitva felejtett ablaktól.

"És aztán, mérhetetlen megnyugvásomra szemben álltam a tettessel. Persze hogy az ablak volt. Nem volt rendesen becsukva. Úgy lengett ide-oda, mint egy bánatos akasztott. Haladéktalanul hozzáláttam a becsukásához.Mondom, hozzáláttam, mert a dolog nem volt olyan egyszerű. Az ablaknak nagyon ravasz, történelmi zárja volt. Most értettem meg, milyen okos volt, hogy egyszer elolvastam egy kiváló szakmunkát a régi angol lakatosmesterségről. Egyike volt a ritka eseteknek életemben, amikor szaktudásomnak, a keresztrejtvényektől függetlenül, praktikus hasznát vettem. Az ablakot ragyogóan becsuktam, egy Shakespeare-korabeli szobalány se tudta volna jobban."

Well, remekül szórakoztam. Dan Brown leharapná mind a tíz ujját gyönyörűségében, ha a könyvei fele ennyire szórakoztatóak lennének, de van egy olyan sejtésem, hogy Lőrincz Laci bácsi is bús szemekkel tekint a könyvespolcán ülő példányra. Okos, vicces, szellemes (szó szerint és átvitt értelemben is), Szerb Antal minden írói erényét megcsillantja, még a könnyed ismeretterjesztést is.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2008
Ár: 2690 Ft