Por és hamu

"- Soha nem gondoltam volna, hogy érdemes lenne bármiért is imádkozni. Miben reménykedhettem volna? - kérdezte Pressia.
 Bradwell leakasztotta a kabátját a mennyezeten végigfutó fémsínről.
 - Lehet, hogy pontosan ezért imádkoznak. Hogy tovább éljen a remény."

Julianna Baggott: Tiszták
Értékelés. 4.89 pillangó az 5-ből
Kedvenc karakter: jó kérdés

A levegőben szálló hamu megtelepedik a ruhámon, a hajamon, és ahogy megtapad a torkomon, rögtön köhögni kezdek. A súlyos ajtó becsapódik mögöttem – örökre a Kupolán kívül rekedtem. Körülnézek az elhagyatott vidéken, a távolban meglátom a várost, illetve, ami maradt belőle. Itt-ott füstoszlopok emelkednek a levegőbe. Vajon tényleg szörnyetegek lakhelyét jelzik? Tényleg semmi más nem maradt a Kupolán kívül, mint romok, elkorcsosult állatok és megnyomorodott emberek?Vajon érdemes-e élni ebben a rémálomszerű világban?

„Sok szerencsét, és sose hagyjon el benneteket a remény!” – mondja Effie Trinket Az éhezők viadalában, mielőtt kihúzza a viadal két résztvevőjének a nevét. Panemben még van némi esély egy, az adott körülmények között normálisnak nevezhető élet kialakítására, és legfőképpen arra, hogy az emberek harcoljanak a túlélésért.

Itt viszont nincs remény. „Soha nem gondoltam volna, hogy érdemes lenne bármiért is imádkozni. Miben reménykedhettem volna?” – ezt kérdezi a regény egyik főszereplője, Pressia. A túlélőknek, azoknak az embereknek, akik életben maradtak a kilenc évvel ezelőtti nukleáris támadás után, nincs miben reménykedni, nincs miért harcolni. Egyik napról a másikra élnek – vagy inkább vegetálnak –, belélegzik a portól, koromtól és hamutól mocskos levegőt a szürke ég alatt, amin a Napot mindig eltakarják a palaszín fellegek. Igen, mindenki „a kavargó hamu egyik parányi porszeme”. A házak összeomlottak, utcák, lakcímek már nem léteznek, a romok között különféle mutáns bestiák rejtőznek, amelyek bármit elkapnak, ami nem képes elmenekülni előlük. És ha valakinek mondjuk egy bot helyettesíti az egyik lábát, mert elveszítette a Robbanások miatt, és a szemüvege ráolvadt az arcára, elég nehéz menekülni.

És mindenkinek vannak sérülései. Vörösre égett, heges arcok, bőrbe ágyazódott üvegcserepek, fémdarabok, gyerekükkel összeolvadt anyák, egy férfi hátában csapkodó madarak – mindennapos látványt nyújtanak. Senki nem maradt Tiszta– ők a Kupolában élnek, biztonságos, izolált környezetben, elzárva a nyomorékoktól, a mocsoktól és az olajos, fekete esőtől.

Pressia mégis más. A fél arca neki is megégett, az egyik kezébe pedig beleolvadt a játék babája feje, törékeny nagyapjával gyökereken tengődik, de a pusztulás és a reménytelenség nem oltotta ki a szívéből a jóságot; nem tudja miért, de segít az embereknek, akkor is, ha ő maga veszélybe kerül. És bármiben képes felfedezni a szépséget, egy darab drótban, törött harangocskában, rozsdás rugókban, ezekből készít apró, felhúzható állatkákat, amikért cserébe ételt szerez a nyomorúságos piacon.

Partridge is ilyen. Tudja, hogy a szépséget csak a csúnya dolgok mellett tudjuk igazán értékelni. Pedig ő a Kupolában él, teljesen ép, egészséges, mégsem boldog. Ezért szökik meg – hogy megtalálja azt, ami mindig hiányzott a lelkéből. Talán mégis van, amiért érdemes megpróbálni életben maradni?

Pedig megesküdtem - na, jó, az talán túlzás -, hogy hosszabb időre felfüggesztem az YA disztópiák olvasását, mert baromira unom őket, ráadásul nagyon gagyinak látom az Egmont Dark választékát. De ha már @katen is azt mondja, hogy ez jó, akkor naná, hogy én se maradhatok ki belőle. És látám, hogy ez tényleg jó. Talán a brutalitását szerettem leginkább, amely, bár nem borzasztott el, üdítő változatosságot jelentett a korábbi, ehhez hasonló könyvek tutyimutyi finomságához képest (illetve nem azok, csak pl. a "halott szülő" már eléggé elkoptatott klisé). Persze ez nem azt jelenti, hogy a regény nem tartalmaz néhány sablonos megoldást, ráadásul ez is sorozat, de számomra tartalmazott annyi plusz töltetet, ami elvitte a hátán a szemforgató részleteket.

Remélem, a kiadó a Fuse-t is egy időben hozza ki az eredeti megjelenéssel. És hogy Julianna Baggott nem szúrja el.

Ja, Justin Cronin is ajánlja, ezt főleg Nimának mondom:) Tudom, te meg azt mondod, hogy olvassak már Cronint.

Ui.: imádom a trailerét is.

Ui2.: az írónőnek már jelent meg regénye magyarul, A férjem szeretői, Bridget Asher álnév alatt.

Eredeti cím: Pure
Sorozat: Pure 1.; Egmont Dark
Kiadó: Egmont
Kiadás éve: 2012
Fordította: Varga Csaba Béla
Ár: 4000 Ft
Az írónő honlapja