Kontextuális vándorlás

Lauren Beukes: Zoo City

Állatvárosban nem illik kérdezni.

A "kontextuális vándorlás" a regényben szerepel, én azért mertem címnek adni, mert számomra maga Beukes műveli ezt a szövegeivel; mindegyiknek kicsit más a stílusa - mindig elbűvöl, ha egy szerző képes újat alkotni -, legalább mindenki megtalálja a neki tetszőt. Nálam ez most, az utolsónak olvasott Zoo Citynél történt meg. A Moxyland valószínűleg szimplán nem nekem való, mert nem szeretem a cyberpunkot, a Tündöklő lányok meg, hiába volt szuper a történet, a stílusnál elvérzett. Egyszerűnek és erőszakosnak éreztem, mintha Beukes egy agresszív tüntető lenne, aki vérben forgó szemekkel nyomja egy kibelezett áldozat kinagyított plakátját a hazafelé igyekvő, lesokkolt járókelő arcába: nézd meg, te köcsög, jól nézd meg, mert te is tehetsz erről. Az olvasói tudatomhoz ezzel nem lehet utat találni, de, lehet, hogy túlegyszerűsítem a dolgokat kb. két évvel az olvasás után.

A lényeg az, hogy a Zoo Cityben minden együtt volt: az egyedi világ, az igényes nyelvezet, a krimisen pörgős-apró részletes cselekmény és a segítőkész olvasó, aki boldogan hagyta, hogy Zinzi maga után rángassa az omladozó lépcsőházba. Molyénemnek olyan volt ez a regény, mint gourmandnak egy ízletes ebéd, amire évekkel később is nosztalgiával emlékszik vissza. A "semmi mást nem akarok, csak ezt a könyvet olvasni"-élmény. Lendületes volt, ez a rá a legjobb szó, vitt magával, Johannesburg gettójába, Zoo Citybe, ahol a rád kapaszkodó állat nem divatos házi kedvenc, hanem annak a jele, hogy halálos bűnt követtél el - egy élő, tekergőző, szőrös/pikkelyes billog, eleven skarlát betű. És csak ő választ el az Örvénytől, a mindent beszippantó Semmitől, ami háromszor félelmetesebb, mint egy átlaghalál.
Ami Afrikában sokkal változatosabb, mint ahogy azt egy fehér, átlagos európai elképzeli; leönthetnek paraffinnal és felgyújtanak, belesétálsz egy bandaháborúba és áttépnek rajtad a riválisnak szánt golyók, megbetegszel (van a magyar egészségügynél rosszabb, igen). Beukes ebben a könyvében, akárcsak a többiben - hülye érzés "visszafelé" haladni a könyvei bemutatásában, mintha időutazó lennék:D - több témával foglalkozik, az urban fantasy-vonalban sem nehéz észrevenni a társadalomkritikát; hogy mennyire könnyű elsodródni a normális élettől, milyen gyors a lefelé tartó spirál, milyen könnyen megbélyegeznek és milyen nehéz újra megteremteni a normális életet. Emellett bepillanthatunk a szegény afrikaiak segélykiáltásait felhasználó csalószervezetek működésébe, a szórakoztatóipar egyes bugyraiba és általában az emberi kihasználhatóság sokféleségébe.
Mindig szerettem a műfajmixeket, a különféle témákat, szövegtípusokat egy regényben egyesítő szerzőket. A Zoo Cityben nagyon passzol minden, nem éreztem, hogy lenne benne felesleges elem, ami megbontaná az egyensúlyt. Olyan szép, komplex, összetett történet, amiben a cselekmény is jól pörög, a végén pedig teljes fordulatszámra kapcsol. Hiába sejtettem, hogy mi lesz a befejezése, képtelen voltam úgy lefeküdni, hogy másnapra maradjon az a tizenvalahány oldal.
Igen, tudom, rendkívül nyálas ez a parttalan ömlengés, de nekem tényleg ilyen felvillanyozó, minden-a-helyén-van - élmény volt a Zoo City. Remélem, Beukes ír még ilyen hatású könyvet - a téma nekem édesmindegy, felőlem jöhet egy újabb sorozatgyilkos, csak működjön. A siker érdekében visszapakolom a képzeletbeli várólistára a Torzókat, hadd lássa Lauren, milyen nagyvonalú vagyok.

Ui.: Belepusztulnék, ha egy kígyó vagy más csúszómászó lenne az állatom, brrr.

Eredeti cím: Zoo City
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2012
Fordította: Körmendi Ágnes
Ár: 2990 Ft (de, ugye mindenki tudja, hogy készletkisöprés-szerűség miatt sokkal olcsóbban elérhető)

Gyilkosságok csillagképe

"Oda sem figyelve veszi fel a vékony gallyakat, oda sem figyelve tördeli őket egyre kisebbre, míg végül már nem lehet tovább aprítani őket. Semmit sem lehet a végtelenségig bontani. Az atomot szét lehet hasítani, de nem lehet eltüntetni. A dolgok megmaradnak. Az emberre ragadnak akkor is, ha összetörtek. Mint a Tojás Tóbiás. És eljön az a pont, ahol igenis össze kell szedni a darabokat. Vagy ott kell hagyni az egészet. Vissza sem nézni. A király lovai meg basszák meg."

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Időutazó sorozatgyilkos.
Tudom, hogy már mindenki unja ezt a figyelemfelkeltő reklámszlogent, de midőn először hallottam, ennek a két szónak jóformán varázsereje volt. A kiadóban ültem, amikor Hanna kiejtette a száján ezt a két szót - nagyon jól ért ahhoz, hogy ilyen rövidke jellemzéssel az egekig tornássza az érdeklődésem -, és azóta, majdnem két éve várok arra, hogy megjelenjen ez a könyv, amiről semmi mást nem tudok, csak a szerző nevét és azt, hogy időutazó sorozatgyilkos van benne.

Beukestól még csak a a cyberpunk világégést, a Moxylandet olvastam, ami műfajánál fogva nem került közel hozzám, divatosan kifejezve kívül esik a komfortzónám mozgatható kerítésén - nem, odáig nem lehet tágítani, mert összeomlik az egész tákolmány. Vannak ilyen könyvek: értem (legalábbis érteni vélem), eljut az agyamig a mondanivalója, de lelki alapon nem birizgál meg.
A Tündöklő lányok megbirizgált - vagy inkább az elevenembe vágott.

Azt hiszem, ez is a női könyvek közé tartozik; nem a rózsaszín bugyogós lányregényekre vagy a kemény-mégis esendő-csajos, lightos urban fantasykre gondolok, hanem a falhozvágós, a lélekig rezonáló történetekre, amit - feminizmus ide, sovinizmus oda - csak a nők képesek átérezni. Persze a férfiaknak is tetszhetnek ezek a regények, de aligha lesz számukra húsba vágó élmény.
Beukes ezúttal sem pepecsel, belenyomja az arcunkat a... (tudjátok, mibe). Gyors, sodró, lendületes, általában jelen idejű szövege és a képek plasztikussága egy színes, intenzív és impulzív élményt ad - továbbá nagyon durvát. Hencegtem magamnak, hogy meg se fog kottyanni a zsengekori thriller-és horrorélmények miatt, és egészen addig így gondoltam, amíg el nem értem egy bizonyos részig. Mert az egy dolog, hogy éktelenül dühös leszek egy olyan eltaposnivaló féregtől, mint Harper Curtis, de amikor mondhatni premier plánban, 4D-s élményben vetíti az agyamba az író egy lány kibelezését, nem tudtam, hogy sírni fogok vagy hányni, esetleg a kettőt egyszerre. A reggeli buszon, tíz perccel munka előtt. Kurvaélet, hogy be nem megyek egy erdőbe kutyát sétáltatni.

"Teljesen megbabonázva simítja végig az ujjával a csillagokat összekötő vonalat. Nagy Göncöl. Kis Göncöl. Nagymedve. Az Orion az övével és a kardjával. De éppígy lehetne bármi más is, ha máshogy kötnék össze a vonalakat. És egyáltalán ki a megmondhatója, hogy az ott egy medve vagy egy harcos? Őt aztán egyikre sem emlékezteti. Azért vannak mintázatok, mert az emberek keresik a rendszert. Kétségbeesetten törekszenek a rendre, mert nem képesek szembenézni azzal az iszonyattal, hogy minden csak véletlen lehet."

Van egy szereplő a regényben - Harperen, a gyilkossági kísérletet egyedüliként túlélő Kirbyn és Danen, az újságírón kívül -, aki némán, baljósan meghúzódik a háttérben, mégis minden szálat ő mozgat. Ez a Ház, csak így, egyszerűen, amely segítségével a sorozatgyilkos Harper sétákat tehet a múltba és a jövőbe. Gyengéim a szinte személyiséggel bíró házakat tartalmazó regények, de ritkábban találkozom gonosz entitású házakkal, inkább a varázslatos, alapvetően jóindulatú épületek a gyakoribbak. A Ház nem ilyen. Saját akarata van, Harper jóformán dróton rángatott eszköz - a Ház legalább annyira ki akarja oltani a ragyogással bíró lányok életét, mint a torz lelkű férfi.
Az időutazás mikéntje nem derül ki, de az írónő szépen összeölti a különböző szálakat a regény végén, bezárja a hurkot, amire én csak bólogatni tudtam. Igen, ez így jó, ezt a mesét - aminek egy része sajnos nem mese - hajlandó vagyok elhinni.

Eredeti cím: The Shining Girls
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2014
Fordította: Körmendi Ágnes
Ár: 3000 Ft

A színek ígérete

"A saját színes, csillogó kis disztópiánk mindig csak egy totalitárius rendszerrel arrébb van."

Lauren Beukes: Moxyland
Értékelés:
Kedvenc karakter: Lerato

A dél-afrikai írónőtől elsőként a Zoo Cityt szerettem volna elolvasni (hála a drága Csengának, aki ezt ajándékozta nekem karácsonyra), valószínűleg jobban is illik hozzám a stílusa, mint a Moxyé, de ha így alakult, hát így.
Iciri-piciri ismeretem vannak a cyberpunkról, ezért ne tépje senki a haját, hogy miért nem írok arról, hogy mennyiben újítja meg a műfajt ez a könyv, én csak önmagáért tudok róla egy kicsit mesélni. Egy kicsit, mert meglehetősen zombi állapotban volt hozzá szerencsém, egész érdekes delíriumot idézett elő.:) Meg egy hagymázas álmot, spoiler nélkül annyit mondhatok róla, hogy velem az történt, ami majdnem Leratóval a végén.

... Például azt sem vette le, hogy a mi kis szexuális kalandunk egyszeri, korlátozott időre szóló ajánlat volt, csak erre az egy üzleti útra érvényes, és erre is csak azért, mert Gaborone-ban baszottul nem lehet mást csinálni, csak baszni.

A helyszín a közeljövő Fokvárosa. Furcsa volt ebbe a különös világba csöppenni, ahol reklámok villóznak az emberek testén, a számítógépes játékok szereplői civilek között lődöznek festékpisztollyal. Mindent a technológia, a cégek, a szponzorok és a marketing ural (ahogy más cyberpunk könyvekben is, gondolom). A szereplők iszonyú szlengesen beszélnek és mindennek nevezhetők, csak pozitív karaktereknek nem. Kendrával volt a legkevesebb problémám, ő csak elvesztette a lába alól a talajt és kapálózik, hogy újra talpra álljon. Lerato szimplán szociopata, ami engem nem taszít (igen, aszociális vagyok picit), de Tobytól és Tendekától a falnak mentem. Előbbi nemtörődömsége nem jellemhibából, hanem önzésből, lustaságból fakad, rohadtul nem foglalkozik semivel, csak a saját pillanatnyi komfortérzetével. Ten minden aktivista dumája ellenére könnyen befolyásolható, irányítható (legalábbis én így éreztem), ő idegesített jobban.

Ez nem egy habos-babos lányos urban fantasy, senkit ne tévesszen meg, hogy egy mosolygós, szőke nő írta, Beukes komoly játékos. A moxy pedig nem cuki jószág (figyeljétek azokat a tűéles fogakat). Nyomasztó, kicsit depresszív könyv. Pontszámosan értékelni nem nagyon tudom, mert ez nem az én műfajom (hogy miért olvastam el? Hibákat vadásztam.), vagy csak kiegyensúlyozottabb lelkiállapot kellett volna hozzá.

Eredeti cím: Moxyland
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Körmendi Ágnes
Ár: 2990 Ft
Az írónő honlapja