Arkangyal éjjel

"- Narancslevet kérsz bele? - tettem az asztal közepére a vodkásüveget.
 Bori megrázta a fejét, és bontogatni kezdte a kupakot.
- Az jó, mert azt nem vettem - közöltem. - De mentateát kaphatsz mellé.
- Az a te mániád, nem az enyém - mondta, és már töltött is. - Fogadjunk, hogy egy sorozatból szedted az ötletet."

Baráth Katalin: Arkangyal éjjel

Kíváncsi lennék, hogy mit fognak kezdeni azon olvasók, akik a főhős szimpatikus volta alapján ítélnek meg a könyveket, egy olyan főszereplővel, aki feszültséglevezetésként lábakat és kulcscsontokat tör. Néha tévedésből is. Mellesleg 190 centi és nő, de ez nem kellene, hogy számítson.:)
Amikor Ilweran mesélte, hogy az Arkangyal a Kenzie-Gennarót idézte fel benne - hangsúlyozom, idézte fel, nem hasonlít -, nagyon lelkes lettem, de elég hamar elfelejtettem a szabad asszociációt, mert nekem nyomokban se idézte fel Lehane sorozatát, bár Kenzie kétségkívül elfogadná az Arkangyal hősnőjét utóhátvédnek Bubba mellé. Az ő lakása köré legalább nincs telepítve aknamező.

((Úgyse hiszitek el, hogy harmadjára futok neki ennek a postnak. Olyan szintű kék halál van az agyamban alváshiány, idegeskedés és egyebek miatt, hogy képtelen vagyok összeszedni a gondolataimat, elcsépelt töredékekre esik szét minden szöveg a fejemben, de lesz, ami lesz, most már leszámolok ezzel az ihlettenséggel, mégis mit képzel magáról...))

Az Arkangyal hősnője (nekem) merőben szokatlan, ritkán olvastam női elbeszélőtől ilyen szikár, kíméletlen gondolatokat, aki ráadásul névtelen. El se hinném, mennyit számít egy szimpla keresztnév - olyan távolságot és egyszersmind közelséget  teremt olvasó és szereplő között, ami szokatlan kíváncsiságot eredményez, akárcsak a Manderley-ház feminim, félénk narrátora, a második Mrs. de Winter esetében, de hopp, itt még holmi asszonynév sem merül fel, csak egy állítólag rosszul mondott név.
Először nem tudtam elhelyezni a főhőst a szereplő-panoptikumomban, de mire lement pár nyolc napon túl gyógyuló testi sértés, lekardoztam a prekoncepcióimat és hagytam, hogy hasson rám a történet, aztán szépen összecsiszolódtunk. Érdekes volt egy tőlem ennyire különböző ember fejében lenni, végiggondolni ugyanazokat a problémákat, a lehetséges megoldásokat - a tettes(ek) kitotózásába, kézre kerítésébe még nekem is belefájdult a fejem. Tudom, hogy mindannyiótoknak elege van már, de nem bírom elégszer elmondani, mennyire örülök, hogy az írónő kilépett a(z általam is kedvelt) Dávid Veron cukiskatulyából és kézen fogta a sötétséget - mert ehhez képest Az arany cimbalom is könnyed vidámkodás. Bizonyos részei felháborítóak, tűzre lobbannak az ember erei a haragtól, hogy létezhetnek ilyen faszszopó kis tetvek, mint Zoli és Csaba, vagy Dömös. Grrrr. Baráth Kati ügyesen keverte a lapokat, úgy illeszti bele a családon belüli erőszak, a nőkkel szembeni visszaélés témáját a regénybe, hogy nem hat túlzón vagy erőltetetten. Meglepő visszacsatolások is vannak, pl. Gina esete. Eszembe jutott, hogy az, hogy a főszereplő alaposan helybenhagyott negyvenhárom szemétládát, mennyiben segít a bántalmazott feleségnek, gyereknek? Dömösné élete mennyiben lesz könnyebb a férj elintézése után? Igaz, a főszereplő kereken kimondja, nem köpenyes igazságosztó, csak így adja ki a dühét - és legalább olyanon tölti ki, aki tényleg megérdemli, nem a haver fejét veri bucira némi italozgatás után.
A jelentéktelen, apró részletek valamiért mindig megfognak a könyvekben, otthonosabbá teszik számomra a történetet, így voltam most a főhős futásával, a palack behűtött vízzel, a rémálom utáni teaiszogatással és a mindenkit non-stop gyűlölő sarki boltosig, bár fel nem tudom fogni, hogy lehet gyorson - nem, nem vagyok hajlandó gírosznak írni, ahogy a regényben szerepel - és vérszegény borsófőzeléken élni, amikor valaki 10 km-t fut naponta, illegális bokszterembe jár és éjszakai extrémsportot is folytat, de ez már az én étvágyam hülyeségem. A 70 kilót is kicsit keveslem ekkora termethez és erőhöz, de most már befogom.:)

Az Arkangyal jól sikerült, névmegjegyzős, agyalós krimi, férfi olvasóknak is abszolút fogyasztható - eszem ágában nem lenne "női kriminek" tituálni. Jól működnek és egyensúlyban vannak a témái, mert persze a főszereplő ide vezető útját, mozgatórugóit is megismerjük. A befejezésben elhangzó "Veszélyt jelentesz rá"-tipikus szófordulaton, melynek tárgya ezúttal egy férfi, hangosan felröhögtem, annyira vicces ellenkező előjellel ilyet olvasni, méghozzá úgy, hogy... hát, tényleg így van. A főhős valóban kemény - nem tökös-mégis-nőcis-módon, nem nagyszájún, hanem az agressziót éppen visszafogó, kicsit maszkulin módon.

Ui.: A végén bevetett csavarhúzó nekem kicsit hihetetlen volt, és a borítót-címet továbbra se szeretem, egy félhomályos utcaképet egy kapualjban meghúzódó árnyalakkal jobban el tudnék képzelni, de ez megint az én bajom.
Ui2.: A Kitten Masters tényleg létezik?!

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016
Ár: 3480 Ft
A szerző blogja

Kriminális üdülés

"- Galáb... Gambol... Galobám! - próbálkozott meg a magyar nyelvvel Grigor. Veron úgy vélte, a fiú a »galambom« szóval kísérelte meg őt biztosítani el nem múló hódolatáról. - Igyol egy kis párol... pálás... párlásat!
- Párlatot, maga marha! - pattant föl Veron, aki egy csapásra belátta, többet hogy nem lesz képes kihúzni ebből az anyaszomorítóból, akinek minden nagysága a szívébe szorult, az eszének mit se hagyva."

Baráth Katalin: A türkizkék hegedű
Értékelés: 4.5 napszínű aranyzsinór az 5-ből
Kedvenc karakter: Bandolli Dante, Veron, Riegler Manó
Legjobb szó: dinnyepocak

Dávid Veronika az Ókanizsán történt eseményeket követően vonatra száll, hogy Budapesten érvényesüljön. A Nő és a Társadalom című hölgylapnál dolgozik újságíróként, de egy furcsa eset miatt a nyomozói énje kerül előtérbe: barátnője, Mara kis pártfogoltja, az árva Dede (Mara lánypajtásának a kisfia) nyomtalanul eltűnik....

Naná, hogy féltem kicsit az imádnivaló első rész utáni mélyrepüléstől, de az első oldaltól elvarázsolt A türkizkék hegedű(amiben egyébként egy fia türkizkék hegedű sincsen, pedig biztos gyönyörű lenne).Minden kriminális esemény ellenére fennálló békés, derűs hangulata, a színes-szagos, szinte élő szereplők és a szóhasználata egy másik (jobb?) világba ringatja az olvasót.

Az új kötetnek leginkább a helyszínétől tartottam, közelebb éreztem magamhoz Ókanizsa kisvárosát, mint a századelős, elegáns Budapestet, de Baráth Katalin a nyüzsgő nagyvárost is barátságossá színezte, úgy éreztem, mintha a helyszínen járnék, Veron röpködő fürtjei és határozott léptei mögött pár méterrel. De A zongorával ellentétben a történet nem egy helyszínen játszódik, hanem Budapest után ellátogatunk Balatonfüredre az ördögien gonosz és delejes vonzerővel rendelkező Szászi Barabást kutatva, akinek valószínűleg köze van Dede eltűnéséhez. A Balaton után a Monarchia kedvelt üdülőhelyére, Abbáziába - mai nevén Opatija, Horvátország része és érdekes módon Balatonfüred testvérvárosa, bár csak 1996 óta - utazunk, ahol a nyomozás nagyon fontos-titkos nemzetközi vonatkozást kap.

A történetnek fontos szereplője az előkelő, vagyonos Mara. A szabados, szőke úrilány - bár nagyon jól megrajzolt karakter - nem lett a kedvenc szereplőm, visszatetsző volt számomra a szórakozottsága és a tipikus kis női szurkapiszkái Veronnal szemben, pedig tényleg jó barátnője hősnőnknek.

Az irodalom jeles képviselőinek említése - pl. Tormay Cécile, Gárdonyi, Tutsek Anna, Erdős Renée, stb. - külön tetszett, hatalmas piros pont érte.

Összefoglalva: az írónő és Veron ismét megvettek kilóra, bár utólag úgy érzem, az abbáziai események már inkább egy új kötet témáját alkothatták volna. Remélem, jövőre érkezik a következő rész, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a címe.;)

Kiadó: Agave Könyvek

Sorozat: Dávid Veron 2.

Kiadás éve: 2011
Ár: 2980 Ft
A könyvek blogja

Rejtély Ókanizsán

Folytatódik a régi postok leporolása (no, nem mindé, mert hipergagyik is vannak közöttük), ezúttal a Dávin Veron-sorozat hiányzó tagjait rakom ki.

"- Egy magas rangú látogató kíván magával társalogni az éjszaka közepén. Olyan magas a rangja, hogy nem küldhettem el a kénköves pokolba."

Baráth Katalin: A fekete zongora
Értékelés: 5 arany zsebóra az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): mindenki

Az Osztrák-Magyar Monarchia kisvárosában, Ókanizsán érdekes haláleset borzolja a kedélyeket: a falu bolondja, Vili holtan esik össze az Árkádia Papír-és Könyvkereskedésben, hátában gyöngyháznyelű bicskával, kezében egy arany zsebórával. Az eset felderítésén a helyi rendőrség mellett az Árkádiában dolgozó Dávid Veronika kisasszony is tevékenyen részt vesz, de az agyafúrt gyilkos mindig egy lépéssel előttük jár....

Ez volt az a könyv, amit rettegtem elolvasni. Valóságos kultusznak örvend A fekete zongora, akik olvasták, szinte mind istenítik, és az ilyen regények iránt azt érzem, hogy ha nem tetszik, bennem van a hiba és eláshatom magam a bojtos szőnyegem alá. De feleslegesen idegeltem magam és feleslegesen húztam-halasztottam az olvasását, ez a regény egy bűbájos csoda.
Nagyon-nagyon kevés olyan magyar irodalmi mű létezik, amely nem csapkodja falhoz az olvasót folyamatosan, vagy nem agyonreklámozott, tényleg gagyi iromány. A fekete zongora ezen kevés regények egyike, minőségi szórakoztató irodalom, istenem, annyira jó volt olvasni jól megszerkesztett mondatokat, logikusan felépített cselekményt és olyan szavakat, mint "galambszín" és "instabiliter". Ráaádásul a magyar történelembe viszi el az írónő az olvasót - a történelmi hűség garantált, Baráth Katalin végzettsége szerint történész -, nem a kényszeres "amerikai mintát" követi, a főszereplőt nem Jane-nek vagy Catherine-nek hívják, hanem Veronikának, és nem New Yorkban, hanem a gyönyörű nevű Ókanizsán játszódik. Ezért is éreztem más könyvekkel ellentétben közelebb magamhoz a történetet; a jó magyar regények megérintenek valamit az ember lelkében, hiába az 1900-as évek elején játszódik, valahogy jobban éreztem, értettem az eseményeket, a szereplők tetteit, reakcióit. [Ha azt mondom egy regényre, hogy "igazi orosz hangulata van", akkor rögtön mindenki érti, miről van szó - ugyanez érvényesül a magyarok esetében.] Ez abban is megnyilvánult nálam, hogy nagyon nem akartam elhagyni Ókanizsa világát, akárcsak a nagyon eredeti, jól rajzolt szereplőket és a finom, néhol enyhén ironikus humort.

(Sóhaj) Hogy ez milyen jólesett a magyar lelkemnek. Egyvalami pozitív hozadéka van a lemaradásomnak: elvileg nemsokára jön A türkizkék hegedű.

Ui.: Imádom a borítóját. Ezt is és a régit is.
Ui2.: A bejegyzés köszöni a főoldalra kerülést!:) [Régi szép idők...]

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2010
Ár: 2980 Ft
A regény blogja
ilweran interjúja az írónővel

De mi köze Veronnak Rózsa Sándorhoz?

"Dujmovics asztaltársasága, Dávid Jóska, Vékony doktor és Remete Pista tisztában voltak vele, hogy a polgári élet gyönyörűségein a kapitány legfőképpen a férfitársaságot, a bolgár dohányt és azt az áldott csöndet érti, amihez az elmúlt hónapokban ritkán jutott hozzá, lévén az ifjabb Lázó (a legtöbb kisdedhez hasonlóan) nem fogta föl édesatyja türelmes magyarázásából, hogy a fogak szaporodása olyan öröm, amit inkább a néma szerzetesek jámbor derűjével, mintsem a tatár hadak fékevesztett üvöltésével illik kifejezni."

Baráth Katalin: Az arany cimbalom

2014. július 3., csütörtök
Lihegve kaptatok fel a Fenyves soron, a Mecsek lábikrájánál. Átkozottul melegem van, folyamatosan szomjas vagyok, és azzal vigasztalom magam, hogy nem baj, a kirándulásokat mindig élvezem (főleg, ha már túl vagyok rajtuk), és este, miközben fekszem, mint egy halott* a kényelmes ágyon, Dávid Veront fogok olvasni.
Azt hiszem, ez marad a legerősebb impresszióm a könyvvel kapcsolatban. Őt vittem magammal nyaralni, és miután órákig mászkáltunk a dögletes hőségben, kimerülten kapaszkodtam a lapokba, és bőszen bólogattam, mert szegény Veron szintén a dögletes júliusi hőségtől szenved, hiper extra körülmények között. Húú. Hálás köszönet a cseles (vagyis az olvasót naiv hitében meghagyó) fülszövegért, ugyanis nem a megszokott, Veron felpattan és nyomozni kezd-helyzet áll fenn. Más a perspektíva, mert Ókanizsa kotnyeles hősnője ezúttal nem kívülálló, hanem személyesen érinti az adott bonyodalom - amiért nemcsak olvasóként, hanem bloggerként is hálás vagyok, mert krimisorozatok esetében mindig stresszelek, hogyan írok egy elfogadható terjedelmű bejegyzést az aktuális részről.:)
...
[Egyetlen sort írtam le: "Más, mint a többi."]

Miután mindenki kiheverte a rendkívül magasröptű jegyzetelési bravúrjaim okozta sokkot, megpróbálok spoilermentesen írni a könyvről.
(Mivel nincs ölnyi vörös felirat, nyugodtan lehet tovább olvasni.)
Eléggé meglepődtem, amikor az első fejezetben 1868 egy fagyos napja nézett vissza rám, egy, a megszokottól nagyon eltérő jelenettel; egy baktert faggatnak, bicskával fenyegetve, a reakció egy rosszul célzott arcul köpés. A bicska villan egyet, a bakter ordítani kezd. Így kezdődik a regény egyik szála, ami a régi betyárvilágba vezet minket vissza, ami minden, csak nem parasztosan romantikus, hanem kegyetlen, erőszakos, és sokszor embertelen. A másik idősík 1914-be röpít; az osztrák trónörökös és felesége halott, Bécs Szerbia válaszára vár. Mindig elcsodálkozom (és egyben elborzadok), hogy az utólag jelentékeny mozzanatokat, eseményeket mennyire máshogy kezelték. Mi tudjuk, hogy nemsokára kitör az első világháború, de 1914-ben, az ókanizsai Nagyvendéglőben még csak erőfitogtatásról spekulálnak és a császár korára utalgatnak.
Annál nagyobb esemény egy társaskocsi eltűnése, főképp Veron életében, de a rejtély ezúttal nemcsak őt, hanem a családját és Pistát is érinti. Érdekes volt megfigyelni, mennyire más a stílusa a betyárszálnak, Veron nézőpontjának és a férfiak szemszögének. Veron, bármennyire is megváltozott az élete A borostyán hárfa befejezése után, vehemens tulajdonságait nem veszíti el.
Újdonság viszont az isteni Remete Pista gondolataiba bepillantani, aki a korszakot meghazudtolóan (és roppant imponáló módon) liberális nézeteket valló, felvilágosult ember, de bizonyos dolgokban a régi világhoz húz a szíve, ami elég vicces dolgokat eredményez. Olyan szívesen elmesélnék egy-egy jelenetet, például amiben a hatéves Veron, a kis Pista és egy Benedek Elek mesekönyv szerepel, de sajnos ez is spoileres lenne a fülszöveghez képest, úgyhogy kénytelenek lesztek utánanézni. Ellenben a kedves kiművelődött a kutya-macska viszonyban álló pár virtusából, olyan kíváncsi lennék, mit mondana erre a sorozatra.

Nemrég fejeztem be a Mitágó-erdőt, és az jutott eszembe, hogy mindkét helyszín, az ősvadon és a puszta a maga módján totál félelmetes. Az erdő nemigen szorul magyarázatra, ellentétben a sokszor lefitymált pusztára, ahol tényleg nincs semmi, se facsoport, se szurdok, hegyek, folyó vagy bármi. És éppen ez benne a félelmetes. A nagy büdös semmi. Télen a végtelen hómező, nyáron a portenger, ahol nincs menedék vagy árnyék, viszonyítási pont meg alig.
A másik dolog, ami elgondolkodtatott, egy emberi tényező, ami legalább annyira állandó, mint a puszta közönye; az emberi gyűlölet, az, hogy az emberek több évtizedes sérelmeket, fájdalmakat hordoznak magukban, ami egyre mélyebbre vájja magát, míg képtelenek lesznek megszabadulni tőle. De nem is akarnak. Ez tartja őket felszínen, ez a sarkcsillaguk az életben. És nemhogy nem okoz nekik erkölcsi megrázkódtatást, hogy emiatt vétlen embereknek okoznak sérelmeket, hanem teljesen reálisnak látják.

A szokásosnál elgondolkodtatóbb, komorabb regény Az arany cimbalom, mégis megtartja a sorozat stílusjegyeit, az ízes, igényes mondatokat, amiket többször elolvasni is öröm, a humort, és persze a szövevényes bűntényt. Majdnem leírtam azt, hogy "bájos", de nem akarom, hogy valaki a rózsaszín-lányos jelentésre gondoljon. Ezek a regények úgy bájosak, mint Ókanizsa mint egy rendezett kisváros, aminek megvannak a jellegzetes alakjai, a nagydarab, indulatos csendőrkapitány, a csípős nyelvű pletykaintézetet üzemeltető nénik, a csábos nő, vagy a megfontolt doktor, és ahol a látszat ellenére mindig történik valami.

________________
* A hasonlatot egy kislánynak köszönhetem, aki egy túra elején - mely rögtön egy meredek emelkedővel kezdődött, mellesleg ez volt a nevezetes 20 km-es vidámkodás - megkérdezte, hogy "Anya, ha ennek vége, fekhetek úgy, mint egy halott?" Esküszöm, pusztán emiatt megérte végigkínlódni azt az utat.

Sorozat: Dávid Veron 4.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014
Ár: 3480 Ft
Az írónő blogja

A moziszalag rejtélyes esete az éjszakában

"- Pumákat egrecíroz a Ligetben. Tavaly még csak perecet árult, de mostanra pumaidomárrá képezte magát - adta hírül éppen valaki a Nagyvendéglő vendégeinek, amikor Purger Sanyi beoldalazott az ajtón, és óvatosan letette a pult túlsó oldalán a földre a Herczeg polgármestertől hozott borosüvegeket.
 - No hallja, milyen zöldeket beszél maga! Hogy lenne egy internacionál spionnő pumaidomár? - érkezett a cáfolat.
 - Spionnő? A mi Veronunk? Kitől hallotta ezt az országos oktondiságot?
 - Se nem spionnő, se nem pumaidomár. A Magyar Királyi Államvasutaknál kapott állást. Mozdonyt vezet a Budapest-Konstantinápoly vonalon. Biztos forrásból tudom!
 - Kitől is hallotta? Vékonyné cselédjének az apjának az unokasógorától, mi?"

Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Értékelés: 5 kontyalávaló az 5-ből
Kedvenc karakter: Veron, Vékony doktor


Ahogy korábban említettem, úgy kellett nekem ez a könyv, mint egy falat csíkos kalács. Amikor fáj a világ és/vagy elegem van még magamból is, kabátkönyvhöz kell folyamodnom, márpedig Dávid Veron sherlocki kalandozásai határozottan a kabát kategóriájába estek akkoriban.
A türkizkék hegedűvel az volt a problémám, hogy úgy éreztem, az írónő kicsit több mindent írt bele, mint kellett volna, az abbáziai kalandok külön kötetet érdemeltek volna. A harmadik rész azonban (milyen sorozatrész-filozofálós kedvemben vagyok ma...) teljes tökéletességében hatott rám; beburkolt, elringatott, fejtörősdit játszott velem, megmosolyogtatott, kiművelt és egy momentum még az erkölcsi felháborodásomat is kiváltotta.
Pumaidomár mozdonyvezetőnk, Dávid Veronika, aki valójában A Nő és a Társadalom című lap kíváncsi zsurnalisztája hazalátogat Ókanizsára, hogy aztán rögtön belekeveredjen egy bűnténysorozatba, ráadásul a gyanú árnyéka vetüljön reá!
A fülszöveg nem kényeztet el bennünket holmi idegborzoló leírásokkal, így én sem teszem, helyette inkább arról hadoválok, miért szeretem ezt a sorozatot; árad belőle a régi korok illata, imádom a nyelvezetét és azt, ahogy az adott kort bemutatja, A hárfában például a mozi hajnala kulcsszerepet játszik. A szereplői halványan ismerősek, az öntudatos hősnőtől a nagyvilági barátnőn át a higgadt, méltóságteljes orvosig, de olyan bájjal és jó tollal vannak megrajzolva, hogy csak imádni lehet őket. Ha lehetséges lenne, szeretnék egy kicsinyég Ókanizsa szerető kebelén vendégeskedni, elmenni a Törteli divatáruházba (hogy a "liliomtej szappan" milyen jól hangzik! És imádom a "karmantyú" szót, amióta először találkoztam vele az Amberben - ej, talán azt is újra kellene olvasni...), enni egy finom sütit a cukrászdában (jelenleg kénytelen vagyok eperlekváros pirítóssal beérni), Veron és a félénkszőke Annuska társaságában. De ott lakni nem bírnék, az emberek figyelő szemétől és pengeszájától rosszul vagyok, és tuti, hogy "a város rögtönítélő bírósága, a mindenhová elhatoló pletyka" még engem is kikezdeni, mert még a furcsa 21. századhoz képest is furcsa vagyok.
Szeretem az, hogy Baráth Kata arra is ügyel, hogy a szereplője fejlődjön, ne csak bűntényeket oldjon meg a csavaros-csalafinta esze járásával, még kicsit vicces is volt az a változás, ami Veronban érlelődik, mert hasonlót élek át magam is. Hősnőnk saját magát is meglepi az érzéseivel (legalábbis én így éreztem, helló Veron, tudnánk miről beszélgetni a narancsos szelet felett), és, bár ennek a szálnak a befejezése valószínűleg kitalálható, kíváncsi vagyok, Veron elvei, alaptermészete és érzései milyen összeütközéseket érnek még meg.

Haj, de finom volt ez, kérem. Kár, hogy érzékeltetni nem tudtam, de attól még elhihetitek.


Sorozat: Dávid Veron 3.
Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2012
Ár: 2980 Ft
Az írónő blogja