Az Almával borított sertésbordát készítettem el, fantasztikus volt. Csak ajánlani tudom. Követtem a receptet, csak annyiban tértem el, hogy négy szelet húst készítettem ugyan, de az összes öntettel. A tálban 8 szelet hús van, először arra gondoltam, hogy másnap is ezt eszünk, de inkább félretettem.
"Gyógyulás gyászoló szíveknek " címmel a Lydia magazin egyik lapszámában segítséget találtam a gyászolók vigasztalódásához. "Ha elveszítjük azt, akit szerettünk vagy egyéb veszteség ér: válás, munkanélküliség, egészségünk megromlása -, lelkünk gyógyulásáig utunk a gyászon keresztül vezet. A gyász fájdalommal jár, nincs egyszerűbb módja veszteségünk feldolgozásának, A gyászoló embernek el kell végeznie a gyászmunkát."
Ebben a következő lépések segítenek:
1. Fogadjuk el a veszteséget! ...A gyógyulás csak azután indul meg, ha elfogadjuk a veszteséget. Ha megpróbálunk úgy tenni, mintha mi sem történt volna, ezzel akadályozzuk Isten gyógyító munkáját....
2. Engedjük, hogy a veszteség fájjon!
Ha mély fájdalom ér valakit, sok ember megpróbálja elfojtani az érzelmeit. Elzárkóznak a fájdalom elől, és úgy beszélnek róla, mintha nem is velük történt volna...De ha az illetőt nem járja át a fájdalom, Isten nem tudja őt gyökeresen meggyógyítani.3. Mondjunk le a keserűségről!
Ha veszteség ér valakit, gyakran meg kell harcolnia a keserűséggel, amit az iránt érez, akit a veszteségért hibáztat.
4. Őrizzük meg belső békességünket!
Az ember akkor végezte el a gyászmunkát, ha bánatáról úgy tud beszélni, hogy már nem uralkodnak el rajta heves érzelmek... Nem kell kínosan kerülnünk a témát. Ha az ember fél attól, hogy a bánata okáról beszéljen, ez azt jelzi, hogy még nem birkózott meg teljesen a fájdalmával... Ha az ember eleve elnyomja a könnyeit, azzal csak tagadja a veszteséget. De ha utat enged a könnyeinek, a fájdalmának, akkor eljut odáig, hogy veszteségéről könnyek és szívszaggató fájdalom nélkül is tud beszélni. Aki ezt tapasztalja, az közeledik a gyászmunka végéhez...
5. Forduljunk a jövő felé! A veszteség és a gyász mély nyomot hagy az ember életében... Az átmeneti időszakban talán gyámoltalannak érezzük magunkat, de isten szeretete és kegyelme átsegít bennünket a változásokon. Mindezt nehezen hisszük el akkor, ha a büntető Istent képét hordozzuk magunkban....De ha megértjük, hogy Isten velünk van a veszteség idején, osztozik bánatunkban és kegyelemmel ajándékoz meg - akkor remény ébred bennünk, hogy van jövőnk a fájdalmon és gyászon túl is.
Ön most élete mélypontján van? Súlyos veszteség miatt szenved? Akkor nyissa ki szívét Jézus Krisztusnak, és engedje közel élete fájdalmas pontjához. Ő erőt tud adni, hogy elfogadja a veszteséget. Segít, hogy utat engedjen a fájdalmának, és megszabadítja a keserűségtől. Talán most még nem látja, de nemsokára újra fölragyog a nap az egén."
(Dr. Richard D. Dobbins pszicológus)
