Vinczéné Pálfi Judit, a Romániai Fórum elnöke
Európai keresztény nők között
-A Fórum elnöke vagy. Mit jelent ez a gyakorlatban? Kik tartoznak hozzá? Mi a célja?
-Igen, a Romániai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának elnöke vagyok. A Fórum Romániában 28 éve van jelen. Része az európai nagy családnak, az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának, mely 2022-ben volt 40 éves.
Ez tulajdonképpen az a szervezet, amelynek ernyője alatt a Krisztusban hívő és Őt követő lányok, asszonyok megtalálták és megtalálják a helyüket. Célunk, hogy ne azokat a határokat tartsuk szemeink előtt, amelyek egymástól elválasztanak, hanem azt a Krisztusi szeretetet, amely feloldja a határvonalakat, természetesen úgy, hogy mindenki megmarad a maga felekezeti szférájában, gyakorlatában.
A szervezet alapja az a Krisztus, Akire életünket alapozzuk, építjük, és e közösségben jól érezzük magunkat. A találkozók alkalmával megosztjuk tapasztalatainkat, gyakorlatainkat, úgy is, mint gyülekezeti tagok, mint nők, mint szakmabeliek, mint testvérek a Krisztusban. Évente egyszer van nagygyűlésünk, illetve régiónként, vagy azokon a településeken, ahol van ökumenére hajlandóság, vannak rendszeres vagy kevésbé rendszeres találkozók, imaláncok, imakörök.
Mivel nagyon sok a felekezetileg, de a nemzetiségileg vegyes házasság, ezért nagyon fontosnak tartottam és tartom a mai napig, lelkészként, hogy legyenek olyan alkalmak, ahol a felekezeti, nemzeti különbözőségben élő nők, asszonyok, most már ezek lányai is, időnként egymással találkozzanak, tanuljanak meg közösen imádkozni, és ebből már csak egy lépés a közös jó megcselekvése, a diakónia.
Romániának a nyugati részében lakom, Nagyváradon, a Partiumban, ez azt jelenti, hogy több felekezet él itt együtt, ugyanakkor többnyelvűségben is élünk. A Fórum ernyője alatt jelen van az ortodox, a római katolikus, a görögkatolikus, a lutheránus, a református, az unitárius felekezet képviselői közössége, nem hivatalosan néhány baptista nőtestvér.
Út a felekezetköziség felé
-Hogyan telt a gyerekkorod? Milyen hatások értek, hogy ennyire nyitott vagy más felekezetek felé?
-Tiszta református családban születtem, azaz minden felmenőm református felekezetű volt és ma is az. Tiszta református faluból költöztünk Székelyhídra, ahol felekezeti, de már nemzetiségi szempontból is vegyes lakosság élt. Úgy 7 éves lehettem, mikor elköltözésünket követően, Székelyhídon egyszer csak elmentem édesanyámmal a katolikus templom mellett. Soha nem felejtem el, megláttam a feszületet, a templom ajtaja mellett és megkérdeztem édesanyámat: Mi ez? Miért van ott?
Édesanyám nagyon kedvesen azt válaszolta: Ez a katolikus templom, azért áll itt ez a feszület, hogy az erre járó embert mindig emlékeztesse arra, hogy Isten mennyire szereti őt. Annyi melegség, szeretet szólalt meg és sugárzott édesanyám szavaiból, hogy ma is érzem azt az érzést. Hiszem, hogy ez volt az első meghatározó alkalom, amely engem később a felekezetköziség felé hajtott és hajt ma is.
-Hívő családban születtél?
-Igen, istenfélő, Istent tisztelő és szerető családba születtem bele. A születésem története is meghatározó, hiszem. Egy kicsi kis faluban, Vedresábrányban születtem, a református parókia épületében (a szüleim nem voltak lelkészek, csak ott laktak). Vasárnap délelőtt, az épp zajló istentisztelet ideje alatt érkeztem, senki nem volt jelen, csak Isten, édesanyám és én érkezőben. Mire a bábaasszony megérkezett, én is megérkeztem.
Milyen hatások értek…? Tulajdonképpen semmilyen - pozitív értelemben - megrázó hatás nem ért. Csupán tapasztalva a mindennapok történéseit, azt a nemzeti és felekezeti szempontból is vegyes életformát, amelyben éltem, később – lelkészként szembejött velem a sok, felekezetileg vegyes fiatal pár – beláttam, hogy Istenhez egyetlen út vezet. Ez pedig a krisztusi szeretet útja. A szeretet útját Istentől tanulhatjuk meg, Ő tesz képessé a nyitottságra, a kölcsönös tiszteletre, az egymás melletti és egymással való közösségi életre. Számomra a legtermészetesebb dolog az, hogy lelkészként tisztelem a nem református felekezethez tartozó embertársaimat, hogy a krisztusi szeretet hangján beszélgetek velük, ápolok kapcsolatot. Ugyanakkor hatalmas hitmélyítő forrás is, hisz egymás hite által egy ökumenikus közegben lehet igazán egymástól kölcsönösen tanulni. A közös imádságok, imaláncok, istentiszteletek, misék, imaalkalmak, mind abban segítenek, hogy Istent egy másik látásmód felől is megismerjük és mi is megmutassuk a másik közösség tagjainak azt a formát, ahogyan mi szeretjük, ismerjük, tiszteljük és imádjuk Istent.
Istenfélő hatások
-Milyen volt az első találkozásod a Bibliával, istentisztelettel, Istennel?
-Egész kicsi koromtól kezdve jártam, a testvéremmel együtt, gyülekezeti vallásórára, Gavrucza Tibor volt a lelkészem, akinek a vallásóráira ma is emlékszem. Lelkesen, elevenen adta át, hittel a bibliai történeteket. Szerettem a vallásórákat. Azután mindig istentiszteletre is mentem, mert 10 órától volt vallásóra, 11 órától istentisztelet, tehát bevártuk édesanyámat és maradtunk az istentiszteleten is. Édesapám a munkája miatt, kommunista időszak volt, nem tudott csak nagyon ritkán velünk jönni. De vasárnaponként, mikor este hazaérkezett, a legelső kérdése mindig az volt: Etelka, a gyermekek voltak vallásórán, templomban voltatok?
Már óvodás koromban, szerettem a könyveket a kezembe venni, ha az óvónéni kiment a tanteremből, akkor elővettem egy meséskönyvet, a középre ültem vele és úgy tettem, mintha olvastam volna, pedig, dehogy, kívülről mondtam egy mesét, de csend volt.
Mikor találkoztam Istennel? – Talán a születésem története miatt? Vagy mert ebbe a közegbe születtem bele, számomra soha nem volt kérdés, hogy van-e Isten? Mindig velem, mellettem van, ezt érzem, tapasztalom.
Lelkész, vagy...?
-Mikor fogalmazódott meg benned, hogy lelkész leszel? Volt más terv is?
-Gyermekkoromban szorgalmas, lelkiismeretes tanuló voltam, mindig a lecke volt az első, a kötelesség és azután jött a kézimunkázás, a játék, a színes ceruzákkal való festegetés, másolás, ezt is szerettem. A pedagógia, a tanítás mindig közel állt hozzám. Mégis, mikor elérkezett az idő és pályát kellett választani, akkor úgy döntöttem, hogy orvos leszek. Hozzá is kezdtem a komoly felkészüléshez, de jött egy váratlan esemény a családunk életében, egy élet-halál kérdés. Ez volt az a pillanat, amikor a döntésemet egy fogadalom kíséretében megváltoztattam. Azt mondtam Istennek: Istenem, ha életben marad az, akit nagyon szeretek, de most a halál küszöbén áll, azért leszek a te szolgád. Ha pedig elmegy Hozzád, akkor azért leszek a te szolgád! - Váltottam és változtattam a tananyagon, más tantárgyakat tanultam, felvételiztem, bejutottam és megkezdtem a tanulmányaimat a Kolozsvári Protestáns Teológia Intézetben, 1989 szeptemberében. Alig voltam 18 éves, de nagyon boldogan tanultam, készültem a pályára, az életre.
Párválasztás, család
-Hogyan ismerkedtél meg a férjeddel? Honnan tudtad, hogy ő az igazi?
-A férjemet, akivel épp most voltunk novemberben 32 éves házasok, a teológián ismertem meg. Minden este egy házikabátban, kottával a kezében igyekezett egy tanterembe, ahol harmóniumozott, gyakorolt, tulajdonképpen akkor tanult meg orgonálni. Időnként ő végzi a gyülekezeti kántori szolgálatot is.
Részemről szerelem volt első látásra. Sokat, nagyon sokat imádkoztam azért, hogy mutassa meg Isten neki is a hozzám vezető utat, ha ő az igazi. Nekem ez sikerült, és ezért is nagyon hálás vagyok Istennek. Egyik évben megismerkedtünk és a másik évben összeházasodtunk. Sok szép emlék fűz bennünket Kolozsvárhoz, a Farkas utcai templom tövében van egy 500 éves „házikó”, mint a mesében, olyan volt. Onnan jártunk naponta, fiatal házasokként az órákra, tanultunk, vizsgáztunk, gyakorlatoztunk, fejlődtünk, imádkoztunk és kialakult az életünk.
-Anyaság vagy szolgálat? Nehéz volt választani vagy nem is kellett? Ment együtt a kettő?
Az
anyaságra mindig is készültem, Ilyen közegben nőttem fel, ahol
természetes volt az, hogy édesanyává kell válni, ha csak nincs
valami gátja ennek. Édesanyámtól és édesapámtól szép családi
példát kaptam erre. Ez volt és lett tehát a természetes.
Házasságkötésünk után a harmadik évben érkezett az első,
majd az ötödik évben a második, illetve a kilencedik évben a
harmadik gyermekünk. Az első három évben megszoktuk a tanulást,
a munkát, a szolgálatokat, mire megérkezett az első gyermekáldás,
természetes volt a munka, a szolgálat. Számomra soha nem teher a
szolgálat, az erre való felkészülés.
Talán ezért nem is volt kérdés, hogy válasszak: Vagy- vagy!
Amikor a gyermekek megszülettek, őket is vittük magunkkal a templomba, istentiszteletre, alkalmakra, mindig volt valaki, aki felvállalta a vigyázást. Aki szeretetét megosztotta velünk.
 |
| Vincze Zoltán bőgős, Vincze Balázs gitáros. |
A továbbtanulás is folyamatosan része maradt életünknek. A teológiai tanulmányok befejezése után 10 évvel, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen tanultunk két és fél évig, kemény menetben, pasztorálpszichológiát. Ez egy fantasztikus, új „szemüveget” adott a lelkészi pályához. Majd ismét tíz év eltelte után a Partiumi Keresztyén Egyetemre iratkoztunk be, vallástudományokból mesterdiplomáztunk. Még voltak és ma is vannak folyamatos kurzusok, képzések, amelyeken részt veszünk. Ez természetes velejárója ennek a hivatásnak. A vagy-vagy, hát ennek nincs helye!
Erő a nehézségekben
-Milyen nehézségekkel találkoztál az életutadon?
-Nehézségek?! Voltak, vannak, a szakmai és a magán életemet tekintve is.
De a nehézségek idején mindig ott táplálkoztam és táplálkozom, Aki a tenyerén hordoz, ígérete szerint, Istennél. Úgyhogy a nehézségekre, amelyek a 30 év során adódtak, illetve amelyekben szakmailag épp benne vagyok, úgy tekintek, mint Isten nevelésére. Mert mindent azért ad, hogy formáljon, alakítson a megjobbítás szándékával. Ide volna még mit írnom, de egyelőre nem teszem, talán pár év eltelte után!
-Kedvenc bibliai történeted, igeversed?
-Ha nagy tragédia állt a küszöbön, a nagy élet-halál kérdéssel, akkor is Vele és Rá bízva magamat, magunkat tudtam túljutni a „tűzön-vízen”, ahogy Ézsaiás írja. 42.3.
Igyekszem megtanulni és ebben fokozatosan megerősödni lelkészként is, hogy az Igét nem hirdetni kell csak, hanem először is hinni, azután tovább adni. Ez a tudás, ez a tapasztalat csak megerősít, határozottabbá tesz Istenbe vetett hitemet, odaszánásomat illetően.
-Hogyan kezdődött a szolgálatod lelkészként?
-A szolgálat, valóban gyönyörű, mezejére 1993-ban, tehát 30 éve kerültem ki. Még az ötödik tanévet végeztem, de már kihelyeztek a Partiumba, egy Bihar megyei kis gyülekezetbe, mert nagy volt a lelkész hiány. Örömmel vállaltam a hétközi szolgálatot a gyülekezetben, illetve az óvodai és iskolai vallásórákat és mind e mellett a vizsgák sorát.
-Honnan merítesz erőt?
-A Bibliai történet, a Biblia világában érzem igazán jól magam. Kifejezetten nagy hatással volt rám, már gyermekkoromban a bíborárus Lídia története. Egy olyan személy, aki nő létére megtért, és azt, amije volt, az igehirdetés, a misszió szolgálatába állította. De Eszter története, élete is a kedvenceim közé tartozik. Nagyon kedves Igém Ézsaiás 43,1: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” Illetve az Ézsaiás 40, 31: ”De akik az Úrban bíznak, erejük megújul…”
Innen, illetve a napi igeolvasásom, magyarázásom, üzenetírásom során kapom azt az erőt, amely segítségemre van. Mert az erő a mindennapok ellenszelében nagyon szükséges.
Igével a facebookon is
-Hogyan indult a facebook-os szolgálatod?
-A világjárvány második napján kezdtem bele abba az igehirdetési szolgálatba, amelyet a mai napig folytatok. Lélekfrissítő Nagyvárad-Csillagvárosról. A hét minden napján, szombat és vasárnap kivételével, írok egy rövidke üzenetet, mellékelek egy megnyugtató fotót és azt kiküldöm a világba. Ha egy ember számára tudok ezáltal egy megnyugtató gondolatot, inspirációt, motivációt adni, akkor már megérte. De a magam számára is hihetetlen személyiség és öntudatformáló ez a folyamat. Számomra minden reggel az inspiráció, a motiváció, az erőforrásból való merítés drága alkalma. Ezeket az időket nem adnám semmi pénzért.
Bibliai kóstoló
-Én is szeretem olvasgatni őket. A fb-n láttam azt is, hogy részt vettél a nagyváradi Szent László Római katolikus Líceumban tartott bibliai ételbemutatón, Bibliai kóstolón.
-Igen, ugyanis számomra érdekfeszítő az, hogy a bibliai korban mit, hogyan fogyasztottak, ott és akkor az emberek. Abban a környezetben miként táplálták a testüket, hisz ez is fontos a mai napig. Ugyanakkor a vallásórás gyermekek, női közösségek, gyülekezetek számára is élvezetes, élménnyel teli egy-egy ilyen kóstoló előkészítése, megszervezése, bemutatása, megízleltetése.
Mi, emberek, nagyon szeretjük a dolgokat megtapasztalni, azaz: érinteni, ízlelni, látni. Ha ez az élmény a mienk, akkor az illető információ is közelebb jön hozzánk, jobban a mienk lesz.
Például egy nagyváradi gyermeknek hiába beszélek a gránátalmáról, egészen más lesz a helyzet, ha azt megmutatom, közösen kibontjuk, érezzük, látjuk, különösképp, ha meg is kóstoljuk. Kicsit úgy érzem, hogy a Biblia korába is belekóstolunk. Ez által is missziót végzek, végzünk. Mert a misszió lényege, hogy Istent, Isten világát közelebb hozzuk az emberekhez és azután az embereket is közelítsük Istenhez. Ez hatalmas feladat és én mindent, ami kreativitással teli, szeretnék e célból megragadni, gyakorolni.
Egy finomság a kóstolóról:
Mézesköményes sárgarépa: 6-8 sárgarépa, 2 ek méz, 2ek olivaolaj, egy csokor petrezselyem, 1 kávéskanál kömény, 1 csipet fahéj. A sárgarépát megfőzzük és forrón a mézes olajos fűszeres öntetbe forgatjuk. És jóízűen fogyasszuk.
-Én is ilyen célból indítottam a blogomat. Kezdetben még közzé tettem bibliai ételeket, de aztán az alapanyagok hiánya miatt ez elmaradt. Inkább az igei üzenetet helyeztem a középpontba, de nagyon örülök, hogy mások fel tudták vállalni ezt a szolgálatot. Több ilyen kellene.
A főzés egyébként is kedvenc időtöltéseid közé tartozik? Mi a családi/személyes kedvenc étel, süti vagy más. Kaphatunk receptet?
-A főzés, nem tudom azt mondani, hogy a kedvenc időtöltéseim közé tartozik, de vannak időszakok, mikor kifejezetten megnyugtató, pihentető, ha leülhetek és előkereshetek egy receptet és azt elkészíthetem. Kimondhatatlan öröm azt látni, hogy a család megelégedéssel veszi magához az otthon elkészített finomságokat. Jól érzem magam a tágas, nagy parókia konyhában. A család, a férjem és a három, már felnőtt gyermekeim egyik kedvence az, amit édesanyám remekül készített. Így, az ünnepek érkeztével én is nagyon szeretem elkészíteni, a karácsonyi krémes. Vagy nagyon szeretjük az egyszerű lekváros kiflit, akár kelt tésztából, akár zsíros-vajas tésztából. A karácsonyi asztalt nem lehet úgy megteríteni, hogy azon ne legyen mézes-krémes. Illetve a karácsonyi mézes figurák, itthoni ízek, itthoni díszítéssel. Ezek ékesítik az ünnepi asztalunkat.
Kedvenc az egyszerű húsleves, illetve a vajjal és tejjel kikevert krumplipüré, a rakott káposzta.
Hozzávalók egy adaghoz (mivel az átlagnál nagyobb tepsit használok, ezért másfél adagot gyúrok be): 50 dkg átszitált liszt, 6 dkg friss disznózsír, 15 dkg porcukor, 1 kk szódabikarbóna, 4 ek folyékony, langyos méz, 4 ek tejföl, 2 egész tojás, ízlés szerint Mézes fűszer. Előbb a lisztet összedolgozzuk a zsírral, majd hozzáadjuk a felsorolt anyagokat, jól kidolgozzuk, hűtőbe tesszük, egy jó órát pihentetjük. Ezt követően kivesszük a hűtőszekrényből, pontosan 4 egyforma részre osztjuk, késhát vastagra nyújtjuk és a tepsi hátán sütjük. Ha nem tökéletes, a tepsi formáját nem követi, akkor finoman a tepsi hátlapján, formázható, igazítható.
Krém: 3 tojás sárgáját 3 ek porcukorral jól elkeverünk, hozzáadunk egy csomag vaníliás cukrot és 3 púpozott ek átszitált lisztet. Mindezt 7 dl tejjel simára kikeverjük, és sűrű krémet főzünk belőle.
Majd 20 dkg vajat 20 dkg porcukorral ugyancsak simára, habosra kikeverünk, kicsi rum esszenciát adhatunk hozzá, lassanként hozzáadjuk a kihűlt főzött krémhez.
Ha ezzel elkészültünk, akkor összerakjuk a Mézes krémest: az első lapra rákenjük a főzőtt vajas krém felét, a második lapra sárgabarack lekvárt kenünk, nem kell sajnálni, majd a harmadik lapra a megmaradt fele főzött krémet tesszük. Legalább egy fél napig hagyjuk állni, összeérik és elkészült a nagyon ízletes sütemény! Jó étvágyat kívánok hozzá!
Újévi üzenet
-Útravalóul mit üzennél az olvasóknak 2024-re?
-Mindannyian úton járó emberek vagyunk, közlekedünk, elindulunk és megérkezünk, mert van célunk! Először azt, hogy soha ne adjuk fel a céljainkat! Minden nap úgy keljünk, hogy fogalmazzuk meg az illető nap célját, legyenek kisebb és legyenek nagyobb céljaink is. Mikor elindulunk, akkor ezeket a célokat lássuk magunk előtt és mindent tegyünk meg a teljesítésük érdekében. (Nekem is vannak kisebb és nagyobb céljaim. Most épp egy hatalmas célon dolgozom, sokakkal együtt, ami a Kárpát-medence Partium régiójának kiemelése, gyermek, ifjúsági és felnőtt- központ, Ökumenikus Kulturális Központ megvásárlása)
Másodszor, az úton járó, céltudatos ember ajtókkal találkozik, amelyek hol kinyílnak, hol bezáródnak. Nekünk, akik Krisztust követjük, tudnunk kell, hogy a legfontosabb ajtó maga Krisztus, a Mester, hisz mondja is: „Én vagyok az ajtó!” János 10,9
Így induljunk el az új esztendőben, minden háború és békétlenség ellenére és ezekkel együtt, mert mi tudjuk, hogy
akik Istent keresik, azoknak minden a javukra van!
Köszönöm a lehetőséget!
Isten áldása legyen a kérdező életén, családja életén, szolgálatán!
-Köszönöm szépen, és köszönöm a beszélgetést is. Én is sok áldást kívánok és békességet is az ismert köszöntéssel: Bízd Újra Életed Krisztusra!
…........
Vinczéné Pálfi Judit,
református lelkipásztornő
feleség, három felnőtt gyermek boldog édesanyja…..
A Romániai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának elnöke
..............
Ha valaki támogatni szeretné a Kulturális Központ megvásárlását:
