Torta Caprese

A provence-i konyha mellett az olasz az egyik kedvenc. Már több éve tervezgetek egy Apugliai felfedezőtúrát gasztro-élményekkel. Eközben bukkantam erre az egyszerű (az olaszok általában egyszerűek) receptre.

Az első ilyen tortát az 1920-as évek valamelyikében Capri szigetén készítették, a legenda szerint a szerelmes szakács kifelejtette a süteményből a lisztet. Mivel anélkül is jól kinéző sütinek bizonyult, így kínálták a vendégeknek. Rendkívüli sikere lett, ezután csak így készítették, és hamarosan elterjedt az egész Nápolyban környéki régióban. (Láttam „fehér” limonchellós változatát, de azt majd legközelebb. Egyébként ez is olyan mint egy brownie, liszt helyett őrölt mandulával.)

A lényeg, hogy ebben a krémesen puha, illatos, csokis süteményben nincs liszt, így a gluténérzékenyek, amennyiben eritrittel készítjük a szénhidrát diétát követők is megkóstolhatják.

Hozzávalók:

30 dkg darált mandula

25 dkg lágy vaj

20 dkg cukor (csökkentett CH módban csak 10 dkg muscovado és 2,5 dkg diawellness 1:4 cukorpótlóval készítettem)

25 dkg étcsokoládé

5 tojás

1 teáskanál vanília por vagy aroma

2 evőkanál amaretto likőr

1 teáskanál sütőpor

csipet só

A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, majd félretesszük hűlni. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgákat robotgéppel habosra keverjük a cukorral, vaníliával, majd apránként hozzáadagoljuk a puha vajat, aztán az olvasztott csokit, fakanálra váltunk és a sütőporos őrölt mandulát is hozzákeverjük. Végül a fehérjehabbal apránként lazítjuk a csokis-mandulás masszát.

Sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a tésztát, és 180 fokos sütőben 45-50 perc alatt készre sütjük. Porcukorral megszórva kínáljuk. Olvasztott csokival, friss eperrel is díszíthetjük, vagy mascarponéval is megbolondíthatjuk a szeleteket.

Caprese, legegyszerűbben

Az olasz tricolort magán viselő egyszerű vacsora az Insalata Caprese. Eredeti változatát Voghera melletti Salice Terme kis faluban volt szerencsém enni. Nem kell hozzá más, mint jó minőségű bivalyszív paradicsom, bufala mozzarella, bazsalikom és szűz olívaolaj.

A házi néni a piacon szerezte be a “Pomodoro cuore di bue”-t, azaz a szívalakú, óriási gyümölcsű paradicsomot, amelyek íze nagyon finom édes, viszonylag kicsi a savtartalma és tiszta hús a belseje, kevés maggal. Amihez kistermelői bivalytejes mozzarellát is szerzett. 

A „bufala” a dél-olaszországi Campania és Lazio tartományból származik, ahol a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, a háziasított vízibivaly zsíros tejéből. Gyártása során nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. A készítés során a sajt zsírdús alapanyagát addig nyújtják és gyúrják, amíg végül formázhatóvá válik. A méret kialakítását a hagyományos, kerámiából vagy porcelánból készült sajtkészítő-edényben végzik. Hagyományosan friss állapotban, többnyire zacskóban sós lében tárolva értékesítik.

A nagy tányér aljára gondosan, 1 cm vastag paradicsomszeletet rakott, pici tengeri sóval, olívával meghintette, majd a hasonló vastagra felszelt mozzarella következett. A tetejére a kertben szedett friss bazsalikom levelek kerültek. Még egy kis sózás, bátrabb olívás megöntözés, s kész is a vacsora, amit nekünk friss, ropogós zsemle kíséretében kínált.

Persze, lehet ezt egyszerű paradicsomból szarvasi mozzarellával, friss bazsalikom helyett pestoval készíteni. Vagy fekete olajbogyóval, párcsepp balzsamecettel megbolondítani. De higgyétek el egyszer az „eredetit” is ki kell próbálni. Egy jó pohár prosecoval, vagy fehér borral, Isteni!!