Imádom a bodzát, sőt bolondulok érte! A virág illata semmihez sem hasonlítható és azok a sötétlila bogyók! Még tavaly elterveztem, hogy idén mindenképpen főzök majd belőle lekvárt. Az alma és a bodza, az ősz két nagykövete a sok közül, igen jól megférnek egymás mellett, így úgy gondoltam, hogy a lekváros üvegben sem fognak majd összeveszni. Viszont azt akartam, hogy mindenképpen a bodza domniáljon, az almával a lekvár állagát szerettem volna biztosítani, mivel nem volt itthon se pektin, se agar-agar, így kellett valamilyen zselésítő. Úgy készült, hogy külön megfőztem az almát és pürésítettem, aztán adtam hozzá a bodzát, cukrot és a citromot. Ugyanis nem szeretem a darabos lekvárt, de a bodza és az áfonya kivétel. Nincs is jobb a sok apró bogyónál benne! A lekvár egyébként intenzív bodzaízű, mégis milyen lehetne, no meg pikáns is hála a citromnak. A színe pedig egy csoda! Elhoztam még nektek az egyik palacsintám receptjét, ha már azzal fotóztam a lekvárt, akkor itt a helye, nem igaz? Egyszerű és gyors recept, még csak várni sem kell, rögvest lehet sütni és aztán rengeteg sziruppal befalni!

Hozzávalók:
lekvárhoz:
350 g alma
150 ml almabor
400 g bodzabogyó
400 g cukor
1 citrom leve
a palacsintához:
100 g liszt
1/2 teáskanál sütőpor
1 tojás
140 g kefír vagy joghurt
1 evőkanál olvasztott vaj
1 teáskanál vaníliakivonat
A
lekvárhoz az alma magházát eltávolítjuk és héjastól felkockázzuk. Az
almát feltesszük főni a borral, közben elkezdjük leszedegetni a
bogyókat. A főtt almát pürésítjük. Aki nem akar ezzel vacakolni, az
felteheti az egészet egyszerre főni, de nekem az volt a célom, hogy
legyen benne bogyó, de almadararbok viszont ne. Az almapüréhez adjuk a
bodzabogyót, cukrot és a citrom levét majd 35-40 percig főzzük és
üvegekbe töltjük. Aki kevésbé folyós lekvárt szeretne az adjon hozzá kb.
5 g agar-agart vagy pektint. A lekvárt forrón üvegekbe töltjük és már
mehet is a szárazdunsztba.
A
palacsintához a hozzávalókat simára keverjük és közepes hőfokon
egyenként kisütjük. Mérettől függően 3-6 darab lesz belőle. Cukrot ízlés
szerint tegyünk bele, én nem szoktam, mert általában úgyis szirupban
úszva fogyasztjuk.