Ígértem ezt tökmagos süti receptet, még júliusban, amikor is morzsa formában került a tányérre. Most viszont mentafagyival töltve és meleg csokiszósszal koronázva.
Hozzávalók:
100 g őrölt tökmag
150 g hideg vaj
200 g liszt
50 g cukor
2 tojássárgája
Keverjük össze az hozzávalókat és gyúrjuk össze. Hagyjuk állni fél órát a hűtőben. Ezután nyújtsuk ki és szaggassuk olyan formárjúra amilyenre szeretnénk. Süssük 5-7 percig 180°C-on.
Volt még egy fél hokkaido tök a hűtőmben, és úgy gondoltam abból kellene ebédet készítenem. Raviolira esett a választásom: vargányás tésztát készítettem, és ezt töltöttem sült tökkel. A tölteléknek enyhén gyümölcsös hatása van, ezért valami olyan szószt szerettem volna, ami ezt kiemeli. Így esett a gyömbérre a választásom. Azt hiszem ez egy igazán kellemes előétel, de vadhoz is el tudom képzelni.

Hozzávalók:
100 g liszt
100 g durumliszt
2 tojás
20 g szárított vargánya
300 g tök
1 tk bodzaszörp
1/2 tk narancslé
1 ek parmezán
1/2 tk vaj
1 salotta
1 db gyömbér
200 ml csirke alaplé
100 ml fehérbor
50 ml tejszín
egy fél narancs leve
őrölt koriander
szerecsendió
só, bors

A lisztek és a vargányapor közepébe csináljunk egy mélyedést, adjuk hozzá a tojásokat és gyúrjuk simára, majd tegyük 1 órára pihenni a hűtőbe. A töltelékhez sütőben süssük meg a tököt, pürésítsük, ízestsük bodzaszörppel, narancslével, parmezánnal, valamint sóval és borssal. Egy tésztamasinával nyújtsuk vékonyra a tésztát és tegyünk egy kiskanálnyi tölteléket rá, majd takarjuk be egy másik réteg tésztával és derelyemetszővel vagy más rendelkezésre álló formával szaggassuk ki. A raviolit főzzük sós vízben 3-5 percig.
A szószhoz olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a felvágott hagymát, gyömbért (egy darabot tegyünk félre), öntsük fel a borral, alaplével és főzzük felére. Adjuk hozzá a tejszínt, narancslevet és főzzük, míg kellő sűrűségű lesz. Ízesítsük korianderrel, szerecsendióval, sóval, borssal, valamit frissen reszelt gyömbérrel.
A konyhám plafonjáról lóg lefelé egy kosár, amit nagyon szeretek, a baj csak annyi, hogy nem vagyok épp magas. Ebből kifolyólag, nem mindig látom ha a banánok, amik egyébként lógni szokta rajta, valahogy mégis bele esnek. Ez történt most is, és két hétre el is felejtettem őket. Szerencse, hogy ma rájuk bukkantam, mivel már majdnem túl értek, de még pont jók voltak, hogy ebbe a banános-ananászos "kenyérbe" kerüljenek.
Hozzávalók:
(Tim Mälzer receptje alapján)250 g ananász
4 érett banán
350 g cukor
200 g liszt
150 g keményítő
100 g darált mogyoró
6 tk. sütőpor
2 tk. fahéj
1 csipet kardamom
4 tojás
4 ek. ananászlé
170 ml napraforgóolaj
Daraboljuk fel a gyümölcsöket és pürésítsük a cukorral. Keverjük bele a lisztet, keményítőt, mogyorót, sütőport és a fűszereket. Ezután pedig a tojásokat, az ananászlét és az olajat. Kivajazott, lisztezett formában süssük 1 órát 180°C-on.
Tegnap volt az ötödik alkalom, hogy elkészítettem ezt a sütőben párolt sertéssültet. Számomra az ilyen ételek tipikusan azok, amelyeket csak az anyukák és nagymamák tudnak úgy elkészíteni, hogy az ember mind a tíz ujját megnyalja utána, és mi ahányszor is próbálkozunk elkészíteni, soha nem lesz olyan az íze. Nos az első két alkalommal teljesen elrontottam a szószt, pedig szerintem ennek az ételnek az a lényege. Már majdnem fel akartam adni, de helyette tovább bújtam a recepteket. Aztán néhány hét elteltével újra megpróbáltam, de a szósz túl sűrű és túl erős paradicsom íze volt. Aztán végre vasárnap sikerült! A szósz állaga megfelelő volt, és a hús elolvadt a szánkban.
Hozzávalók:
1000-1250 g sertéshús (pl. comb)
2 ek. mustár
1-2 ek. liszt
2 ek. olaj
1 hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 póréhagyma
2 sárgarépa
3 petrezselyemgyökér
3 szál zeller
1 tk paradicsompüré
300 ml sör
600 ml borjú alaplé
1 babérlevél
2-3 szegfűszeg
1-2 szál kakukkfű
1-2 szál rozmaring
2-3 zsályalevél
100 ml vörösbor
só, bors
Pucoljuk és daraboljuk fel a zöldséegeket, szúrjuk a szegfűszeget a babérlevélbe. Sózzuk, borsozzuk a húst és kenjük meg mustárral, majd szórjuk meg liszttel. Forrósítsuk fel az olajat és süssük le a húst mind a két oldalán, majd tegyük félre. Dobjuk rá a zöldségeket, fedjük le és pároljuk pár percig, adjuk hozzá a paradicsompürét. Helyezzük a húst a zöldségekre a fűszernövényekkel együtt, öntsük rá a sört, az alaplevet és 180°C-on pároljuk két órán át. Ha kész vegyük ki a húst, nyomjuk össze a zöldségeket, adjunk hozzá 1 ek lisztet, a vörösbort és főzzük 5-6 percig, szűrjük le és főzzük még egy negyed órát, vagy addig míg eléri a kívánt állagot. Ízesítsük sóval, borssal.
Ha ázsiai ízekre vágyom, akkor gyakran kerül a következő étel az asztalomra. A stir-fry nem más, mint egy hirtelen pirított étel. Ebből következik, hogy nagyon hamar elkészül, hiszen mindent előkészítettünk, s amint a wok jó forró, egymás után kerülnek bele a hozzávalók. Nagy adagot viszont nem érdemes készíteni belőle, mert frissen a legfinomabb!
Hozzávalók:
400 g sertéskaraj
2 gerezd fokhagyma
1 darabka friss gyömbér
1 sárgarépa
1 darab póréhagyma
1 paprika
1/4 fej káposzta
200 g szójacsíra
szójaszósz
osztrigaszósz
200 ml csirke alaplé
kukoricakeményítő
világos szezámmag olaj
Vágjuk a húst vékony szeletekre és marináljuk egy órán át szójaszószba a szeletekre vágott fokhagymával. Majd szórjuk meg kukoricakeményítővel és forró szezámmagolajban a reszelt gyömbérrel együtt süssük meg, majd tegyük félre. Pirítsuk meg a csíkokra vágott répát, öntsük fel a csirke alaplével, amint a fele előtt, adjuk hozzá a csíkokra vágott káposztát, egy perc után dobjuk rá a paprikát, póréhagymát és egy evőkanál szójaszószt. Keverve pirítsuk 1-2 percig, adjuk hozzá a szójacsírát 1 teaskanál osztrigaszósszal és egy evőkanál szójaszósszal, pirítsuk még rövid egy percig, dobjuk bele a húst és tálalhatjuk.
Ideje volt már, hogy újra édeskömény kerüljön a konyhámba. Ezúttal fekete tea és csirke alaplé keverékében főztem puhára, s az eredmény teljesen megfogott. Annyira, hogy máris felkerült a jövő heti főzőlistára, de talán már a hétvégén újra megfőzőm. A bazsalikom pesto is új köntöst kapott, kesudióval és kecseksajttal készítettem, mellé pedig egy szelet fogas került fehér polenta és citromszósz kíséretében.
Hozzávalók:
1 salotta
1 tk vaj
100 ml fehérbor
100 ml hal alaplé
egy citrom héja
2 ek citromlé
pár kocka hideg vaj
Olvasszuk meg a vajat, adjuk hozzá a felkockázott salottát, pirítsuk üvegesre, adjuk hozzá a bort, alaplevet és főzzük felére. Ízesítsük citromlével, citromhéjjal, sóval és borssal. Majd keverjük bele a hideg vajat.
Gyerekként ki nem állhattam a mákot. Hogy miért? Egész egyszerűen azért, mert a menzán elég gyakran tettek elénk édesség gyanánt mákos tésztát. Az minden volt, csak épp édes nem. Ezek után még anyukám mákos pitéjét sem voltam hajnalndó évekig megkóstolni, ami bizony nagy kár volt! Azóta bolondulok a mákért. Viszont a mákos gubának a mai napig esélyt sem adtam. Mivel a hétvégéről maradt egy darab kalács, gondoltam itt az ideje. Mellé vaníliaszószt és portóis meggyszószt készítettem, a kettő remekül kiegészítette egymást.

Hozzávalók:
5 szelet kalács
1 tk vanília kivonat
300 g mák
400 ml tej
4 tojás
300 g cukor
1 citrom héja
4-5 ek porcukor
vaj a formákhoz
Melegítsük a tejet a vaníliával és a cukor felével, majd öntsük a felkockázott kalácsra, amit előtte szűrűbe helyeztünk. A lecsöpögött tejhez adjuk a sárgájákat, majd gőz felett addig keverjük míg kellő sűrűségű nem lesz. Keverjük össze a darált mákot a porcukorral és a citromhéjjal majd szórjuk a kalácsra. Verjük fel a fehérjét a maradék cukorral és keverjük a kalácshoz. Vajazott, mákkal megszórt formákba öntjük és 180°C-on 15 percig sütjük.
Igazából én nem értem, de folyton túl sok répa van itthon! Talán azért mert két hűtőszekrényem van, egy a konyhában a másik meg a kamrában, és sosem nézem meg őket rendesen mi lapul a zöldséges dobozban. Így arra gondoltam mi lenne ha sárgarépalevest készítenék, jó fűszeresen. Mellé pedig kontrasztként néhány narancsos-kókusztejes zselé került pár szál répachips kíséretében. Egy biztos, ezentúl ha megint répatúltengésem lesz, és épp nassolhatnékom van, akkor egy jó adag chipest fogok készíteni.
Hozzávalók:
350 g répa
1 közepes burgonya
1 hagyma
1 darab friss gyömbér (kb. 2-3 cm)
1 tk vaj
500 ml zöldség alaplé
50 ml kókusztej
curry fűszerkeverék
cayenne bors
só
Hámozzuk meg a zöldségeket és kockázzuk fel. Olvasszuk meg a vajat, adjuk hozzá a hagymát majd páruljuk egy-két percig. Dobjuk rá a répát és a burgonyát, a reszelt gyömbért, zöldséglevet. Ízesítsük sóval, cayenne borssal és curryvel. Főzzük 10-15 percig majd pürésítsük és adjuk hozzá a kókusztejet és főzzük még 2 percig, ízesítsük ha szükséges.