Januári

 Amikor azt gondoltam, hogy a karácsony előtti pörgés, majd a hosszú téli szünet után nyugis januárunk lesz, hát tévedtem. Mondjuk nagyon nyugisra nem is számítottam, hiszen a múlt szombaton Marci felvételit írt. Az eredmányt még nem tudjuk, a feladatokat bevallom nem néztem meg, és nem akartunk azon lamentálni, hogy vajon hány pontos lesz. Úgyis kiderül, amikor megyünk majd megnézni. Akkor és ott MArci nem volt letörve, jó hangulatban jött ki, a matek után sem gurult el a pirulája, de hát ez bármit is jelenthet. 

Annyit tudunk, hogy több olyan feladat is volt nyelvtanból, ami nem volt ismerős Marcinak. Ezt még akkor mondta, mikor kikukkantott a szünetben. Meg amit olvastam az indexen, hogy állítólag 11 éve nem volt ilyen nehéz a hatodikos feladatsor. Hát nem tudom... Reméljük a legjobbakat. 

Közben pedig meglepetésszerűen Máténak és Milánnak volt egy-egy hangszeres fellépése. 

Szeritnem mind a ketten nagyon ügyesek voltak. 

Milán újabban szerdánként kórusra (!) is jár! Egyelőre nem tiszta, hogy mi a motivációja, szerintünk valamelyik lányhoz köthető ez a nagy énekelgetés, akik a " bandában" vannak. 2 lány, meg néhány fiú újabban nagyon összenőttek, és most minden fiú elment a kórusba énekelni. Nagyon vicces :-) 

Mátét csak linkelni tudom. 

https://youtube.com/shorts/5IipuccftyY?si=29J3YWl_w51wENQr

Emellett munka is olyan sok van most, hogy még csak január harmadik hete van, de már olyan, mintha nem is lett volna téli leállás. Plusz nyakunkon van egy audit, arra is egy csomót kell még készülnünk. Szóval nincs láblógatás. De jó ez így, és egyelőre szerteem is nagyon. Csak ez a szürke, hideg januári időjárás nincs igazán a segítségemre, hogy kicsit energikusabb legyek. 

Oboa verseny

Még októberben volt, hogy Milán részt vett egy oboaversenyen. Szeptember első heteiben mondta Orsi néni, hogy   szeretné benevezni Milánt, de Milán ódzkodik tőle, esetleg beszéljük át itthon. Milán már hamarabb hívott engem a hírrel, hogy ő aztán biztos hogy nem megy versenyre, mert akkor 2 darabot is meg kell tanulnia kívülről! Én ne is mondjak semmit, ezt ő már eldöntötte, slusszpassz, hagyjuk őt békén.  Mostanában egyébként is mindenre elutasítással reagál, úgyhogy mondtam, hogy jó, ha nem akar, nem kell mennie, nyilván, de otthno beszéljük már ezt meg, ne telefonon.

Mire hazaértem, addigra már azzal fogadott, hogy kicsit átgondolta, és hogy jó, próbáljuk meg, Orsi néni azt mindta, hogy még úgyis lesz iskolai válogató is, nem kötelezi őt ez semmire, de el kell kezdeni gőzerővel készülni. 

El is kezdték. 

Közben az iskolai zenekarok az zeneiskola 70. évfordulójára rendezett ünnepi koncertre készültek, hasonlóan gőzerővel. Ez volt a maraton napjának estéjén, ahol minden iskola zenekar, együttes, kórus, miegymás fellépett egy gigahosszú eladáson. 

Szóval kijutott Milánnak az oboázásból abban az időszakban rendesen, puffogott és néhányszor, de lelkiismeretesen ment, és csinálta, pótórákra ment Orsi nénihez, majd zongoráspróbákat tartottak, vol hogy még vasárnap is fújtak együtt online. A végefelé már fürdés közben is a két darabot dudorászta, meg a kocsiban ülve, és látszott a fején, hogy a képzeletében nyomogatja a billentyűket is a kezében. 

Aztán volt egyszer egy tanszaki koncert ahol mindenki fellépett. Aztán volt egy másik, ahol már csak azok, akiket végül beneveztek a versenyre, és aztán volt a verseny. 

Milán fellépésről-fellépésre lett egyre ügyesebb, a kezdeti bizonytalanságokat és hibákat sikerült kijavítania, szerintem egész szép produkciót sikerült végül összerakni, Orsi néni is nagyon elégedett volt, bár ő mindig az, nagyon kedves. Ezért is szeret Milán hozzá járni. 

A verseny  előtti héten még el kellett vinni Milán hangszerét a csodaszerelőhöz Leányfalura, mert már jó ideje volt valami billentyűproblémája, amit most már feltétlenül orvosolni kellett. Feri elvitte, a bácsi megcsinálta, a hangszer kiválóan működik. 

Ahogy közeledett a verseny Milán egyre jobban izgult. És bár eleinte azt hajtogatta, hogy nem érdekli az egész, meg úgyse, úgyse, aztán ahogy egyre jobban ment a darab, már látszódott, hogy átbillent a hangulata a megfelelés felé, hogy most már gáz lenne lebőgni, de mi van ha elrontja, mi lesz ha béna lesz, ha elfelejti, és hogy akkor majd mit fognak gondolni.stb... Nem győztük nyugtatni, hogy nem fog akkor sem történni semmi, ha hibázik, higgye el, hogy Orsi néni is büszke lesz, mi meg még inkább, hiszen készült egy csomót, ahogy tudta megtanulta, begyakorolta, most már kár rugózni máson, a többiek is biztos izgulnak, meg hibáznak, emiatt ne legyenek rossz érzései. 

Egyébként is zártkörű volt, csak azok voltak ott, akiknek abban a korosztályban fellépett a gyereke, meg a zsűri. Mondtam Milánnak, hogy higgye el, hogy mindenki a saját gyereke miatt lesz ott, nem fog vele foglalkozni senki a zsűrin kívül, azokat meg úgysem látja többet. 

Milán korosztályára fél 2 körül került sor, úgyhogy aznap 1 körül már eljöttem a munkahelyemről, hogy meghallgassam Milánkát. 

Bár nem jutott tovább, de szerintem nagyon szépen játszott.  

   

Májusvégi

Május közepe táján volt Milánéknak egy fúvós koncertjük, amire ketten tudtunk Marcival elmenni, mert Feri épp Szegeden volt azon a héten, Máté meg nyilván evezett, vagy ki tudja...

A koncert hosszú volt, de nagyon jó, igaz, hogy a végére már eléggé elfáradtunk, pedig Milánék zenekara volt az utolsó, aki fellépett, úgyhogy muszáj volt végigülni.  Persze nem mondom, hogy nem érte meg, csak hétköznap eléggé megterhelő mostanában az, hogyha későn érünk haza. Ez persze nem tart vissza attól, hogy későn érjünk haza, ha adódik valami program :-) 

Sajnos Máté nem tud részt venni az év végi vonóskoncertjükön, pedig az is nagyon klassz szokott lenni, mert most osztálykirándul, a koncert napján meg Paksra mennek a suliból a kémiatanárral. Aztán meg Bledbe megy evezősversenyre. 

A héten színházban is voltunk, ezúttal megint négyesben, Feri meg én, meg a barátnőm meg a férje, és a Katonában néztük a Mesterembereket. Aki valaha csinált már végig lakásfelújítást, annak tud ülni a darab, aki nem, és nem az ne nézze meg inkább :-) 

Zsúfolt volt a május, zsúfolt lesz a június is. Kirándulások, fellépések, Máté alapvizsgázik hegedűből, Milánnak is lesz oboavizsgája, ami végre délután lesz, úgyhogy remélhetőleg meg tudom hallgatni. 

Aztán lassan majdcsak lecsorog ez a tanév is... aztán belecsapunk a nyárba. Lesz egy kalandos nyaralásunk rögtön júniusban, aztán a focistáknak focitábor. Arra már Milán is teljes gőzzel mehet. Máté az országos bajnokságra edz, ami július közepén lesz, de hogy milyen számban indul, azt még nem tudja egyelőre, de már az őszi Tisza-kupát is emlegetik a haverjával, akivel kettesben eveznek, hogy azt idén meg kéne nyerni. Tavaly 2-dikok voltak. 

Szóval jó lesz ez, várunk nyár! 

Oboa fesztivál

 Pár hónapja, mondjuk olyan januér eleje körül, egyszer Milán úgy jött haza az oboa óráról, hogy Orsi néni szeretné benevezni egy oboa versenyre, majd ki kell tölteni valami papírt. Mondom, hát jó, perszehogyne. végre volt valami, amire Milán is úgyahogy lelkesen készült, mégha itthon nem is fújta a hangszerét, legalábbis amikor itthon voltunk, akkor tuti nem, de így viszont plusz órákra is be kellett járnia péntekenként, és oda szívesen ment. 

Ez a "verseny" pedig tegnap volt. Igazából nem is verseny volt, hanem Oboa Fesztivál. Ami annyit tesz, hogy az ország sok pontjáról összegyűltek különböző korú zeneiskolás, oboás gyerekek, elfújták amivel készültek, majd a zsűri, arany-ezüst-és bronz fokozatokat osztott ki, mindenkinek. Szóval senki nem maradt elismerés nélkül, hiszen nem  az volt a célja ennek a rendezvénynek, hogy elvegyék a gyerekek kedvét egy esetlegesen rosszabbul sikerült fellépés miatt, hanem pont az, hogy kedvet csináljanak nekik a zenéléshez, a fellépéshez, hogy örömmel, és jókedvvel fújják tovább a hangszerüket, ki-ki a saját szintjén. 

Bár itthon Milán még nagyszájúsokott, hogy ő bizony nem izgul egy cseppet sem, mire odaértünk az újpesti zeneiskolába, addigra sík ideg volt, ami abban nyilvánult meg, hogy főként velem puffogott és nekem vágott pofákat. 

Aztán mi otthagytuk a tanárnővel és a  fellépésig inkább jártunk egy kört. 

Milán nagyon szépen szerepelt. Nagyon szépen zenélt szerintem. A magabiztosságon meg a kiálláson pedig majd idővel lehet javítani. 

Végül Ezüst minősítést kapott, ami szerintem teljesen reális volt. Itthon azt mondta, hogy ha ezüstöt kap, akkor az már jó lesz neki, csak ne legyen bronz. Ott szerintem már kicsit beleélte magát, hogy lehet, hogy aranyat is kaphat, mert elég sokára mondták a nevét. De persze nem mondta. Szerintem pedig az ezüst is nagyon szép eredmény, és a tanárnő is nagyon megdícsérte, hogy ügyes volt. 

Kultúrpercek

 Trappolunk előre az időben, máris hipphopp február van, és csak kapkodom a fejem, nem jó ez így, hogy csak úgy peregnek ki a napok az ujjaim közül... Pedig még csak azt sem mondhatom, hogy nem töltjük meg a napokat emlékeznivalóval. Na jó... a hétköznapokra nem nagyon van mit emlékezni, mert egy merő rohanás és kapkodás az egész... 

A januárt például két remek színházi előadással zártuk.  Az Egyasszonyt Tenki Rékával a barátnőmmel néztem, és kicsit féltem is tőle, hogy majd megüli a lelkemet, mint a könyv, de szerencsére kívül tudtam helyezkedni a történetből, vagy legalábbis sokat segített, hogy nem volt ismeretlen a sztori, nem értek meglepetések, nagy megrázkódtatások. Tenki Réka viszont remekül hozta a szerepet, tényleg. 

Azt, hogy a színház előtt beültünk még beszélgetni a barátnőmmel egy csehóba ott a Moszkva tér környékén, és mellettünk egy fiatal lány félrészegen, de legalábbis ittasan arról magyarázott a vele lévő srácnak, hogy majd jövőre, amikor tizedikes lesz, majd előrehozott érettségit akar tenni...  na ezt még sokáig emlegetni fogjuk :-) Először az futott át rajtunk, hogy atyaég, mit keresünk mi itt... aztán az is, hogy basszus, mit keres itt ez a lány???? Na mindegy. Öregszünk. El kell fogadni. 

Aztán színház után hazafelé, mikor kiszálltunk a meróból a Keletinél, akkor vette észre Alíz, hogy nincs meg a telója. Felhívtuk, és ott maradt a színházban. Úgyhogy visszabumszliztunk érte. Az éjszakában. Pedig akár még időben is hazaérhettünk volna :-) 

A hónap legvégén pedig végre-végre megnéztük az Őrült nők ketrecét! Négyesben mentünk Alízékkal. 

Hát az valami fergetegesen jó volt! Tényleg. Talán azt is merem mondani, hogy az eddigi legeslegjobb előadás volt, amit valaha láttam. És most voltam először olyanon, hogy állótaps volt a végén. ( Leszámítva a Pál utcai fiúkat, de ott csak az első soros kislányok csujjogattak a srácoknak) Stohl András pedig tényleg fantasztikus. Most már nincs mese, be kell látnom. Már a Házassági leckékben is jó volt, de amit az Őrült nőkben művel, az valami mesteri. De látszik rajta, meg minden szereplőn, hogy nagyon élvezik a szerepet, szívből játszák. Ha tehetitek, akkor nézzétek meg! Még addig, amíg lehet. :-( 

Aztán a múlt szombaton nem színházban voltunk, hanem hangversenyen Mátéval a Zeneakadémián 👆 A zeneiskola, ahová jár rendszeresen hirdeti a rendezvény-sorozatát, amit Feribácsi, Máté hegedűtanára rendre mindig ajánl is, hogy menjünk. Olykor-olykor el is megyünk egyre-egyre, amikor épp úgy adódik, hogy belefér. A szombati hangversenyt viszont erősen ajánlottnak titulálta, mint minden estét, amin Baráti Kristóf a fellépő. Én nem vagyok nagy műértő, úgyhogy elhiszem, ha mondják, ő most jelenleg a legelismertebb magyar hegedűművész Európában. Úgyhogy nem volt mese, ott volt a helyünk. A nehezen megszerzett helyünk :-) Mert mire eldöntöttük,  hogy jó, menjünk, és hogy ki nem akar jönni, addigra már eléggé megfogyatkoztak a jegyek. 

És valóban kár lett volna kihagyni, mert remek előadást hallhattunk. Pont annyira volt hosszú, amit mág simán bírtunk, és pont olyan darabokat játszottak, amik  a laikusoknak is emészthetőek, sőt mi több, szórakoztatóak. Csajkovszkij zenéje mondjuk engem minig elvarázsol, Prokofjev Rómeó és Júliája pedig igazán élvezetes volt. Máténak is nagyon bejött, és nagyon klassz estét töltöttünk együtt. 

Csak mondom, hogy én magassarkúban vagyok 😀

Miközben sorban álltam a vécénél, csináltam egy lesifotót :-) 

Zenészek

Ha december, akkor akkor sorra jönnek a mindenféle karácsonyi iskolai, zeneiskolai rendezvények. 

A múlt héten, Mikulás napján Máté kezdte a komolyzenei fellépéseket, a zenekarral koncerteztek a felújított zeneiskola nagytermében. 

Az, hogy Máté pont úgy ült, hogy abból  szögből, ahol mi ültünk, pont a karmester takarásában volt telibe, de ez a zenei élmányből nem vont le semmit. továbbra is ámulatba ejtenek ezek a lelkes fiatalok, akik hétről-héről rendre megjelennek a próbákon, gyakorolnak, ( még időnként Máté is), és a végeredmény pedig olyan szép. 

Sajnos a videófájlok olyan nagy méretűek, hogy nem engedi itt megosztani, csak egyet-egyet töltöttem fel, hogy mégis megmaradjon az utókornak. :-)

Aztán Milán oboavizsgája volt múlt pénteken, amin sajnos nem tudtam részt venni, de állítólag nagyon ügyes volt. 

Majd Máté tanszaki hegedű-karácsonya volt, ahol meghallgattuk Feri bácsi összes tanítványának a vizsgadarabját. Nincs annyira nagyon  sok, és én meg egyébként is szeretem a kicsiket nézni-hallgatni, mert olyan fura, hogy mikor Máté hegedülni  kezdett, akkor ő is innen a Hull a pelyhestől indult, és egy kis tenyérnyi hegedűje volt csupán. Most meg már ő, meg két lány a legnagyobb, tavasszal alapvizsgáznak. Náluk már csak egy nagyobb fiú van, aki grátisz jár Feri bácsihoz, de ő most nem tudott itt lenni, mert a Műegyetemen tolja a vizsgaidőszakot. 

Szóval kedden meghallgattuk Mátét, a műsor végén pedig Feri bácsi is meglepett minket egy kis zenével és elhúzta Vivaldi -Tél-jét. Amit én úúúúgy szeretek. 

Szerdán pedig a fúvószenekarok karácsonyi koncertjére mentünk. 

Óóóó ezt nagyon vártam, mert egész ideáig Milán folyton csak kínlódott ezzel a zenekarral, hogy nem szeret járni, mert a zenekarvezető Kati nénivel nem jött ki olyan jól. De Kati néni tavasszal a háttérbe vonult, és a helyét egy lelkes, fiatal András bácsi vette át, aki nagy lendülettel vetette bele magát a zenekarvezetésbe, és tavaly tavasszal már volt is egy fellépésük, aminek nagyon-nagyon örültünk. Tavaly volt ugyebár az az eset, amikor KAti néni nem szervezett a fúvósoknak karácsonyi fkoncertet, merthogy nem gyakorolnak eleget, és nem őszerinte így nem lehet kiállni a közönség elé. ( akik 99%-a nyilván a szülők és az egyéb családtagok, akiknek szerintem olymindegy, hogy mennyire hangzik tökéletesen a darab, merthogy nem is az az elvárás. Mindegy. ) Ebből volt egy kisebbfaja felháborosdás akkoriban. 

Tavasszal volt koncert, már András bácsi közreműködésével, és most végre igazi karácsonyi fúvóskoncertre is hivatalosak voltunk. 

Olyan perfekt volt az egész, hogy a zeneiskola minden fúvósegyüttüse képviselte magát, a rézfúvósok, a fagottosok, a kis-és nagy fafúvósok, voltak kamarazenekarok, szóval látszott, hogy nagyon sok munkát beletettek, besegítettek az ütősök is, szóval nagyon szépre és hangulatosra sikerült. 

És hogy Milánék mennyire ügyesek voltak!!! 

Idén is volt némi nyafogás, hogy nem hagyhatja-e ki ezt vagy azt a hetet, de már nem volt olyan szignifikáns, mint eddig, de hogy mit tanulnak és mivel készülnek azt egészen a koncertig homály fedte. ( értsd: ennyit gyakorol itthon) 

Úgyhogy amikor a Diótörőből játszottak 3 darabot is, akkor azt  elég nagy menőségnek gondoltam. 

Milán is eléggé élvezte a sikert :-)

Vigadós Mátés

 Még május közepén, a nagy esőzés idején volt, hogy Mátéék újabb koncertet adtak a Tücsökzenekarral a Vigadóban. 

Annyi nehezítés került a történetbe, hogy Máténak péntektől vasárnapig osztálykirándulása volt Nyíregyházán, úgyhogy onnan hamarabb le kellett lépnie. A többiek csak vasárnap délután induétak vissza, de neki már reggeli után el kellett indulnia. Sóstónál volt a szállásuk, onnan be kellett buszoznia a vasútállomásra, és úgy haza, a Keletiben pedig összeszedtük. János bácsival, az ofővel mindent átbeszéltek, hogy ne legyen gond. Nem is volt. 

A kirándulás állítólag jó volt. Ott akkor épp nem esett az eső. Mondtam neki, hogy csináljon nekem képeket, mert én még sosem voltam Nyíregyházán. Végül csinált 2 képet, de mág azóta sem mutatta meg, mindkettőt az állatkertben. :-) Szóval nem mondhatom, hogy nem csinált képet, mert csinált. Azt mondta, ha több képet akarok látni, akkor kérjem el a Ritáttól/Rékától/Rebekától (???) már nem emlékszem, de valami R betűs lány volt, mert ő aztán MINDENT lefényképezett. 

Olyan ez, mint amikor mondtam neki, hogy majd írjon mi újság, meg hogy elérte.e a vonatot, meg ilyesmi...  nem úgy mint tavaly. Azt mondja tavaly is írt. Mondom, mit írtál? Nem emlékszem. Azt mondja, mikor kérdezted, hogy minden oké-e, írtam, hogy igen. Jaaaaa, hogy az már az írás volt... hát erre nem gondoltam. :-) 

Szóval... összeszedtük a Keletiben. Jóóóó fáradt volt. Meg éhes. Gyorsan hazajöttünk, megetettük, ivott teát, meg kólát, aztán már ment is, mert még a koncert előtt volt egy fő-fő próbájuk. 

Mi csak 4-re mentünk. Persze ömlött az eső. 

A koncert megintcsak nagyon jó volt. A decemberihez képest egy egészen új repertoárral készültek. Volt néhány hosszabb darab, meg több rövidebb mű is. Sajnos az idei nyári tábor elmarad, pedig milyen klassz volt tavaly is, milyen jól összeszoktak a gyerekek, meg Máté is szeret oda járni, de a nyáron visszaköltözhet az iskola a felújított épületbe, és ez felemészti a tantestület lehetőségeit. 

Fúvószenekaros koncert

 E hét kedden tartotta a zeneiskola a fúvószenekari koncertjét, amiben Milán is játszik. 

Nagyon vártam már egy ilyen fellépést, mert amióta Milán zenekarba jár, azóta még csak egyszer volt koncertjük, a legelején, azóta semmi. Milán nem is nagyon szívesen jár, legalábbis tavaly, meg az idei év első felében örökös puffogás volt, hogy nem akar menni, mert őszerinte K.néni örökké cseszteti, meg piszkálja, meg egyébként is szar. 

K. néni a zeneiskola ig.helyettese, zenekarvezető meg tanszakvezető is volt/van egyben, és hát akkoriban többekkel is beszéltem erről, és eléggé egyöntetűen nem szerették, és még Orsi néni, Milán oboatanára, is azt mondta, hogy hát igen, K. néni nem könnyű eset, tudja, hogy vannak vele a iákoknak problémái, de bírja ki még egy kcisit Milán, emrt nyugdíjba készül. 

Szóval reméltük, hogy szeptemberre nyugdíjba megy, de nem ment, mert az a tanárnő, aki átvette volna tőle a ig.helyettességet, na az felmondott és elhagyta a tanári pályát. ( még időben) így nem tudták pótolni, és maradt. 

Karácsonykor szép lehúzó levelet kaptunk K.nénitől, hogy azért nem tart karácsonyi koncertet, mert bénák a gyerekek, mert nem gyakorolnak, meg, meg, meg... nagyon gáz volt, és nagyon felháborító, mert úgy gondoltuk több szülővel egyetemben, hogy ezek a gyerekek nem profi zenészek, nem lehet elvárás, hogy hibátlanul működjenek egy zenekarban ( még) és hogy a szabadidejükben zenélnek, meg járnak próbára, szóval annyit minimum megérdemelnének, hogy bárhogy is, de felléphessenek. Nem mellesleg megfosztva éreztük mi, szülők is magunkat egy élménytől, hogy hallhassuk a gyerekeinket. 

Szóval volt egy kis dühöngés. 

De aztán félév tájékán mintha kezdett volna háttérbe vonulni, mert egy fiatal férfi kolléga kezdte küldözgetni a leveleket, és így írásban nagyon meggyőző és kedves volt, és Milán is mintha kevesebbet ágált volna. 

És akkor végre május elejére megszerveződött egy fellépés! 

Én nagyon vártam, már csak azért is, mert mivel én nyomtatgattam Milánnak a kottákat, tudtam, hogy mi a repertoár, és hogy filmzenés produkciók lesznek. 

Azt persze nem mondta Milán, hogy ő fog a zenészek legközepén ülni, mert akkor adhattunk volna rá rendes inget is :-) NA jó, rendes volt rajta, de mivel vasárnap estefelé írt egy emlékeztető emailt András bácsi, hogy akkor ne feledjétek mikor-hol- és színes ing, akkor kicsit megállt bennem az ütő, mert fehér inge van mindenkinek, de színes? Végül csak sikerült előkotorni valamit a szekrényből. 

Ott van középen, rózsaszín-fekete kockás ingben. PErsze egész előadás alatt nem sokat láttunkk belőle, mert ügyesen a kottaállvány mögé bújt, de a haja az jó volt :-) 

A koncert nagyon jól sikerült, szerintem. Igazán szépen játszottak a gyerekek. Bár nekem minden gyerekmuzsika nagy élmény, de ezt sokszor mondtam már, és tartom is, hogy gyerekeket hallgatni, ahogy zenélnek nekem maga a csoda! 

Reméljük, hogy Milánnak is volt olyan jó élmény, hogy ne akarja abbahagyni, és folytassa az oboát, mert egyébként meg Orsi néni szerint is nagyon tehetséges, és kár lenne érte. 

Különleges Balaton

 A Balaton mindig különleges, mindig szép, mindig jó itt lenni, de most nem emiatt különleges, hanem mert míg mi Füreden vagyunk, Máténak zenekaros tábora van Tihanyban.

Nem volt ez így tervezve, az utolsó pillanatban gondolta meg magát Máté hogy mégiscsak menne zenélni.

Úgyhogy most két gyerekkel balatonozunk, ami meg már tényleg szinte nyaralásstagú tud lenni 😄

Szombaton kánikulában érkeztünk, és tömve volt az egész strand. De estére, már-már szokás szerint, jött egy nagy szeles eső, ami azt a hőséget kellemesre hűtötte.

Vasárnap vittük át Mátét Tihanyba. Azóta kétgyerekesként tengetjük a napjainkat.

Szerencsére futásra is jut olykor-olykor némi idő 🙂

Mátéék tegnap óta minden este fellépnek az Apátságnál, a Rege cukrászda előtti kis téren. Tegnap, mivel hűvösebb idő volt, átmentünk meghallgatni őket. Olyan szépek és ügyesek 🙂🎼🎻

Az utolsókat rúgjuk

 Nincs már sok hátra a tanévből, de Milánnak pl. még a jövő héten is lesz egy matek tz-je... ettől már az agyam eldobom. Ráadásul keddről átrakták ma szerdára. Az utolsó héten még tz-t íratni szerintem nem igazán fair, még akkor sem, ha nem nehéz a tananyag. De nyilván engem nem kérdezett a kutya se :-)  A matektanárnő egyébként is kicsit a bögyömben van, mert mindig kitalál valami huncutságot. Volt, hogy  másnapra kért mindenkitől 20 db négyzetrácsos lapot, kikötve, hogy nehogy füzetből tépjük ki, vagy a héten hétfőn kitalálta, hogy kedden mindenki vigyen be 10 kockát, mert a testeket fogják venni, és azokból fognak építkezni. Még szerencse, hogy Milánnak eszébe jutott, hogy van egy Cube nevű társasunk, és abban rengeteg dobókocka van, mindenféle színben. Mert amúgy szereti ám a minuszokat osztogatni felszereléshiányra, meg házi hiányra, meg órai magatartásra... Na. 

Milánnak most húzós hete volt, mert a múlt hétről erre a hétre toltuk a szolfézs alapvizsgáját, mert a múlt héten kirándultak. Plusz volt még egy természet tz-je, meg egy fogalmazásírása az ötösért, szóval nem unatkozott. De mind közül a szolfézs volt a legparább, mert az írásbelin mondhatni nem remekelt a kölök. Szó se róla, utána összekapta magát és becsülettel tanulta a dalokat oda-vissza szolmizálva. szegénykém már ezzel kelt, ezzel feküdt, a villamos utakon végig szolmizálgatott egész héten, de már én is jöttem-mentem, és azt vettem észre, hogy énekelgetem, hogy szó-szó-fá-ré-szó-szó-fá, vagy épp mit. 

Halálsápadtan közelítettük meg tegnap a vizsgahelyszínt, nem lehetett meggyőzni róla, hogy rendesek lesznek, nyugi, egy csomót tanult, nem fogja senki leharapni a fejét. eléggé megparáztatott, hogy ott fog nekem elájulni. De szerencsére nem történt semmi, és végül sikerült a vizsgája. Rém boldog volt. Meg mi is, hogy akkor ez a teher is levan. 

Jövőre elvileg zenekarba megy, ma már fel is írta az oboatanárnő a listára. Reméljük, hogy oda fog tudni érni, mert keddenként van fél3-kor a próba. Eléggé agyament időpont, mert ha épp sok órája van aznap, akkor nem biztos, hogy odaér. Na de ez már a jövő tanév :-) 

Aztán most nagyon fellelkesült Milán, mert ugyancsak ma mondta neki Orsi néni, hogy októberben lesz egy országos oboaverseny, amin szeretné, ha Milán is elindulna. Milánnak meg kellenek ezek a kihívások, hogy a lelkesedése fenntartható legyen, szóval most eléggé be van sózva. 

Mátééknál sosem történik semmi, legalábbis az ő elmondása szerint. :-) Mennek majd kirándulni ők is, és a többedik terv szerint most megcéloznak egy siófoki strandolást-hajózást-városnézést. Biztos klassz lesz. 

Ami most a leginkább foglalkoztatja, hogy most már lassan tényleg realizálódik az a terve, hogy most már tényleg kiszáll a fociból, és elmegy evezni. Erre adott még egy löketet, hogy mindkét edzője elmegy az egyesületétől, és ezen felbuzdulva eléggé szétszéled a csapat is, szóval most kell váltani. 

Kinéztünk már egy evezős egyesületet, amit nem olyan fájdalmas megközelíteni, és még Pesten is van :-) mert Budára elég macera átjutni, és akkor onnan még haza is kell jönni. De majd meglátjuk. Még nincs semmi konkrét, de hamarosan lépnünk kell az ügyben. 

Ma tartanak búcsúbulit edzés után. :-) 

Marciék agybafőbe dolgozatot írnak, én már követni sem tudom, hogy mikor mit és miért, és nincs is ez kifelé kommunikálva. Oké, a gyerekeknek biztos bejelenti Marika néni, de az hozzánk már nem jut el, csak amikor már megírták a dogát. az meg akkor már édes mindegy. Pedig ha egy icipicit is foglálkoznánk a leckével itthon, akkor nem rendre négyest hordana, hanem néha becsúszhatna egy ötös is. De ezt már elengedtem. tényleg. 

Jó lesz már ha nem lesz suli.

Hegedűs hét- Szóbelis hét

Olyan, mintha amolyan projekt-heteket tartanánk itthon is, nem csak az iskolában.
A múlt héten hegedűkoncertes hetet tartottunk, Máténak egy szombaton délelőtt-délután is volt a zenekarral fellépése, mert ők kísérték a szolfézsosok előadását, aztán meg csütörtökön tartották a félévi koncertjüket. Persze ezek a fellépések nem csupán a fellépésekről szólnak, hanem előtte próbák, főpróbák, emiatt hol a fociedzést mondtuk le, hol a hegedűórát raktuk át, szóval olyan érzésem volt, hogy valakivel mindig levelezésben vagyok.

Ott a bal szélső fekete kottállvány tövében megbújó szőke fej a mi gyerekünk :-)

Több darabot is játszottak, de most csak a Sándor napján-t rakom is ide be, mert az az egyik kedvencem. Szerintem nagyon szépen szól így zenekarra írva. Meg kicsit csalogassuk a tavaszt is :-)

Ez volt a múlt hét. A héten pedig beindult a szóbeli gépezet.
A múlt hét elején feladtam a feladnivalót, minden iskolába személyesen elvittem a jelentkezési lapokat, nem bíztam a postára, ki tudja abban az utcában van-e épp postás... a mi utcánkban hetek is kimaradnak olyakor postailag... Pénteken pedig izgatottan vártuk, hogy akkor kit hova hívnak szóbelire.
Nagy fájdalmunkra, de azért persze n émileg fel voltunk erre készülve, szóval egyáltalán nem ért váratlanul és felkészületlenül, az, hogy a Radnótiról lecsúsztunk :-( Az idén minden idők, legalábbis az elmúlt 8 év legmagasabb ponthatárát húzták meg, 87 pontot. Ettől Milán, bár jó dolgozatot írt, jócskán lemaradt. Kis vigasz, hogy legalább nem éppenhogycsak maradt le... Én korábban úgy saccoltam, hogy olyan 84-85 pont lesz a határ, ami azért lett volna nagyon bosszantó, mert annyija még lehetett is volna Milánnak, ha néhány feladatnál nem szór el pontokat potyán, figyelmetlenségből. ( volt olyan feladat, ahol a számolásból 2 tepsinyi sütire jön ki az eredmény, de a kérdés 1 tepsire vonatkozott, és persze nem osztotta el kettővel, a jó eredményt. Szóval ilyenek.. ) De 87 az még így sem lett volna meg. 
Maradt még a Deák téri, ahová ugyancsak nem könnyű bekerülni, oda csütörtökön megy majd szóbelire.
Ma kora délután már voltunk a Fasoriban, ahová végül csak beadtuk, mert ott indul természettudományos osztály, és gondoltuk, ha nem is végleg, de hatodikig jó helye lesz ott Milánnak, ha a Deák térre nem veszik fel.  Én nagyon izgultam, mert nem volt még ilyenben részünk, de Milán azt mondta könnyen vette az akadályokat, és egyébként meg azt mondják más szülők, ( nálam tapasztaltabbak), meg Marci tanítónénije hogy a Fasoriba már most, szóbeli nélkül is van annyi pontja Milánnak, hogy simán felvegyék. Mit mondhatnék.. legyen így!
Bejelöltünk még egy iskolát, ami közlekedésileg még jó helyen van, de oda nem annyira szeretnénk vinni, kicsit káoszosnak érzem az egész sulit.

Máténak kedden és csütörtökön lesz megmérettetése. Holnap egy komolyabb, tételsoros szóbelizése lesz... hát nem tudom... én eléggé parában vagyok, Máté hót nyugodt, mint mindig. Csütörtökön pedig a református gimnáziumba megy, ott szerintem jó esélyei vannak.

Szóval nemigen fogunk unatkozni a héten.
És pénteken még farsang is lesz... áááá....

Zenészek

Eléggé bedarált minket a december...
Még a múlt héten Milán oboavizsgájával nyitottuk a decembert. Nagyon szépen játszott, és ahhoz képest, hogy alig 2 hónapja van a kezében a hangszer, és nem is gyakorolja rongyosra magát, valljuk be, egészen cirádás zongorás darabot fújt el.

Aztán még ugyanazon a héten, mikuláskor, Máténak volt Szolfézskarácsonya, ami csak annyi, hogy mindenki zenél valamit a hangszerén, és karácsonyi dalokat énekelnek. Máté is elhegedült valami menüettet, nem egészen hibátlanul, de nem is ez a vizsgadarabja, nem is értettem, hogy miért ezt akarja húzni... de hát ki merne vele vitatkozni :-) plusz készültek a fiúkkal együtt egy közös zenéléssel. Nagyon cukik voltak, ( ha lehet ezt mondani a 12 évesekre), mert teljesen maguktól találták ki, hogy szeretnének együtt is zenélni, és egy szombat délután összeültek, és gyakoroltak. Sajnos a trombitás Joci nem tudott végül ott lenni az órán :-(, de így is ügyesek voltak. Meg aranyosak, meg jófejek.
És Ágota néni is aranyos volt, mert megvendégelte a gyerekeket a sarki rétesezőből vett rétessel. Mert fülébe jutott, hogy a fiúk óra után a rétesezőben ütik még el az időt.
Csak linket tudok beszúrni, azt mondja a blogger, hogy túl nagy...

Máté hegedül:

https://photos.app.goo.gl/PXk1prkJZcrN8kZL7

Közös zene:

És volt Mikulás is.
Ma sportorvosnál voltunk.
Marci köhög.
Holnap Luca-napi vásár, erre volt már kát osztályban közös kézműveskedés. Máténak  fogorvos időpontja van, mert a legutóbbit elfelejtette.  Vagy közösen felejtettük el. A lényeg, hogy nem jelent meg szokásos délutáni időpontján, így most mehet délelőtt.
Szombaton Máté hegedűfellépése délelőtt.
Délután lesz Milán szülinapi bulija. Nem akarta januárra halasztani, pedig az közelebb lenne az igazi szülinapjához. Erre holnap még össze kell raknom egy tortát.
Vasárnap Máté szülinapja lesz. De neki nem lesz idén haveros bulija. Délelőtt focikupa lesz, majd ott ünnepelteti magát :-)
Hétfőn fociévzárók.
Kedden Máté hegedűvizsgája délelőtt, délután Milánéknál karácsony.
Szerdán Milán szolfézskarácsonya, és Marci osztálykarácsonya lesz.

Mondjam-e, hogy mennyire várom már a szünetet?

Heti ez-az

Néha olyan, mintha röpülne az idő, néha meg olyan, mintha alig akarnának múlni a napok. Most pont úgy érzem, hogy mintha már időtlen idők óta nyomnánk a sulit, pedig még a szeptembernek sincs vége.
Igazából ha stílusos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy az iskolában nem történik semmi. Hogy a fiúkat idézzem.  Ami persze részben igaz csak, mert tényleg nem történnek extra nagy dolgok, de azért mégis minden napra van valami.

- Mátéék ma kapták meg a 12 éves oltásukat. Remélem nem üti ki. Egyelőre a hónalját fájlalja. Nem értem, miért pont ott.
- Ugyancsak Mátéék ma írtak egy próba kompetencia- felmérést irodalomból. Arról volt szó, hogy holnap írják, úgyhogy kissé meglepődtek ezen. Azt mondta tök hosszú volt, és kevés volt az idő, nem is tudta befejezni.
- Ugyancsak Máté. Megvannak a kamaszos kis húzásai, beszólogatásai, de edződünk mindannyian. Nem mondom, néha nagyon bizsereg a tenyerem, de máskor meg olyan nagyfiúsan tud viselkedni. Nagyjából kialakult a menetrendje, és a különóráira is már egyedül elmegy, csak a végén kell összeszedni. Igazából haza is tud jönni, előfordult már, hogy egyedül kellett megoldania az edzésről hazautat, de most már erősen sötétedik, és nem szeretnénk, ha egyedül kóborolna a sötétben.
- A múlt héten tök büszke voltam rá, mert edzés felé menet leszállították őket a villamosról, és pótlóbusszal kellett volna menni tovább. Ügyesen felhívott, és mondta, hogy inkább vissza hazajön, mert nem tudja hol áll meg a pótló, meg nem akar itt a tengersok ember között keresgélni. Örültem, hogy nem kezdett el partizánkodni. Írtam az edzőnek, és mondta hogy másik is belecsúsztak ebbe, és ők sem mentek edzésre.

- Marcikám egyelőre jól szerepel az iskolában, nagyon kis cukormókus, és olyan kis lelkes. Jó-jó, a vonalhúzogatásban van még hová fejlődni, de pl. a fecskefarkak egész szépen sikerülnek, és matekból is ügyes. Csak úgy gyűlnek a csillagok, meg a koronás csillagok!
- Kérdeztem  a múltkor Marika nénit, a tanítónénit, hogy mi újság Marcival, mert összefutottunk, és mondta, hogy nincs baj, kicsit, ugyan türelmetlen, meg kapkodós, de már javul, nem lesz ezzel baj. Mondom neki, hogy hát igen, Marci sajnos ilyen kis hebehurgya... Erre Ő:- Az, az, de hát olyan kis cuki!!! Nem tudom cukiságból meddig lehet megélni :-)

- Milánéknál látszólag rendben működik a helyettesítős projekt. Hogy meddig... most így szeptember végén kevés esélyét látom annak, hogy tanítót találjanak... nem is tudok erre mit mondani...
- Milánnak hétfőn veszik ki a fémet a lábából. Elvileg ez már csak egy kis műtét, igaz, altatásban végzik, és pár nap kórházi ápolást jelent, szóval azért eléggé parában vagyunk miatta, de ha ezen túl leszünk, akkor hátha végre pontot tehetünk a történet végére. Milán hullámzó hangulatban várja a hétfőt, napközben még csak-csak elvan, estére azért van, amikor nekikeseredik és sírdogál. Nehéz ilyenkor bátornak látszani, mikor magam sem tudom mi vár rá.
- A múlt héten, vagy az előtt?, voltunk vérvételen, ahol potyogott a könnye. Aztán napokig tartott mire sikerült a háziorvossal megnézetni, de úgy hogy leadtam, megnézte, felhívtam, bementem a receptért, stb... az a káosz ami a betegrendelésen van... na arról is tudnék mesélni... most már nem csak kimondatlanul, de kimondva is csak akkor menjenek oda a beteg gyerekkel, ha tényleg nagy gáz van, akkor is nyitásra, hogy még kivegyék a kartont, különben fél óra múlva már nincs kartonkivét, mert annyian vannak. Botrányos.
- De, hogy kicsit jobb legyen a kedve, tegnap végre kapott egy oboát! Egyébként is megkapta volna, nem  kedélyjavítóként került hozzá, de mindenesetre most nagyon boldog, mert már régóta várt rá. Az sem zavarja, hogy most kezdheti megint elölről a tanulást, mert most megint csak hangokat fújnak külön-külön, hogy a fújás-levegővétel-szájtartás jó legyen. Egyelőre nagy a szerelem.

- Pénteken suligála volt a suliban. A tavaszit rakták át mostanra, Széchenyi születésnapjára. Nyilván ez alatt a 3 hét alatt hozott anyagból dolgoztak, Milánék a tavaly tanult két táncukat elevenítették fel, és táncolták el ügyesen, ( így tanár nélkül szinte csoda, hogy egyáltalán lett velük foglalkozva), Marcikáék pedig nagyon cukik voltak, mert a Zengő ABC-t mondták el, mindenkinek jutott pár sor, Marci volt az első :-) És táncoltak is egy kis könnyű ugribugri koreográfiát. Sajnos a felvételek nem lettek túl jók.

A gálán Angéla nénivel is találkoztunk. Nagy volt az öröm. Az a néhány hatodikos, akik ott voltak, lelkesen köszöntötték Angéla nénit. Érdekes, és nagyon szívetmelengető volt, ahogy ezek a nagy vállrángató kamaszfiúk ahogy észrevették, nemhogy csak úgy odaintettek neki távolról, hanem szinte felpattantak a helyükről, és mentek oda Angéla nénihez köszönteni, beszélgetni, ő meg nem győzte lapogatni a hátukat :-) Meg hogy hogy megnőttek.

Hát így. Kb.

Balatoni nyaralás 1.3- Máté fellépése Tihanyban

Mivel nem kellett a kompra várnunk, így hamarabb érkeztünk Tihanyba, mint ahogy azt terveztük. Mátéval korábban abban maradtunk viberen, hogy már csak fönt találkozunk a cukrászdánál. De mivel a szállásuk pont ott volt a Belső-tónál, a Levendulaházzal szemközt a helyi iskolában, és mivel egyébként is ott parkoltunk volna, (mert ott szoktunk), így még volt időn arra is, hogy a suliba beugorjunk Máté holmijáért.
Éppen még az utolsó próbában voltak benne, amikor érkeztünk, de már hamarosan végeztek.
Összeszedtük a csomagjait, kicsit megölelgettük, váltottunk pár szót, és mi is elindultunk fel az Apátsághoz, és Máté is a többiekkel.

A koncert az Apátsági Rege Cukrászda udvarán zajlott, egészen fantasztikus környezetben.

Először szólózenészek zenéltek. Ha tudtuk volna, hogy milyen ez a tábor, akkor Máté is vihette volna a Karib tenger kalózait, de nem vitte, így ő nem szólózott. Na de jövőre már okosabbak leszünk. :-)
És csak ez után jöttek Mátéék pár dallal. Nagyon ügyesek voltak, csak Máté pont úgy ült, hogy nem láttunk belőle szinte semmit.
Utánuk még a Tücsökzenekar is játszott. Szóval egy jó másfél órát biztos tartott a program. Marci már eléggé szét csúszott a közepére... eléggé idegesítő volt. 

Olyan jó lenne, ha még sokáig csinálná Máté ezt a hegedülést, olyan jól áll neki, és ha kicsit jobban odatenné magát, akkor még bármi lehetne... olyan jó volt őket hallgatni, olyan ügyesek voltak.
Máté azt mondta jól érezte magát a táborban, hátha jövőre is lesz kedve hozzá, pláne, hogy most már biztos jól összerázódott a banda, és akkor majd jövőre is megyünk, és meghallgatjuk.

Szolfézsos fellépés

Bár tudom, hogy irdatlan hosszú lesz a nyár, és hogy lesznek olyan napok, amikor majd a hátam közepére sem fogom kívánni az egészet, mégis, hogy most már tényleg nagyon a végét járjuk, már jó arra gondolni, hogy mindjárt vége a tanévnek. Picit szomorú is ez mindig, mert azért gyorsan elszaladt megint egy tanév, de jól el is fáradtunk megint. 

Az utolsó hét talán már tényleg csak levezetés lesz... bár ki tudja mi jön még be váratlanul...

A múlt hetet még egy szolfézs fellépéssel nyitottuk, tulajdonképpen énekkarszerű énekléssel lépett fel 3 iskola szolfézscsapata, 2 évfolyamból. Nálunk Milán és Máté is érintett volt ebben. bár nagy kedvük nem volt hozzá, de mivel azt mondta Ágota néni, hogy aki részt vesz ebben, és a felkészülésben, meg a próbákon, az megkapja az év végi ötöst, akkor nem kellett őket nagyon noszogatni. 

A zeneiskola egyik különtermében zajlott a buli, ahol hogy-hogynem éppen elromlott a légkondi, és pont 30 fok fülledt meleg volt odakint, úgyhogy egy szempillantás alatt rongyosra izzadtuk magunkat a tömött teremben. De hősiesen tűrtük. :-) 

Amúgy meg egészen jó volt a műsor, pedig elég szkeptikusan indultunk neki, mert Ágota néni hajlamos arra, hogy túlhájpolja a műsor színvonalát, de most valóban nem túlzott, és a gyerekek nagyon klasszul énekeltek. Még úgy is, hogy Máté hangját azért nem nagyon lehetett hallani :-)  de becsületére legyen mondva, hogy a csoportjából többekkel ellentétben vállalta a fellépést. Milánét sem mindig, de azért az övét többször és jobban, és ő itthon is már jó ideje a parasztkantátát meg a szómidódótiti-t énekelgette magában :-) 

Volt egy dal, amikor tánclépésszerű mozdulatokat tettek jobbra-balra... na akkor eléggé paráztam, hogy Milán fel fogja borítani azt a hárfát ott a háta mögött. Szerencsére nem történt meg.

Így történt: 

Furulyavizsga

Már-már murphyszerű, hogy ha valahová mennünk kell, nagyjából bárhová, de ha még normális ruhába fel is kell öltözni, pl. ünneplőbe, akkor tutibiztos, hogy akkor kezd el szakadni az eső, amikor épp úton vagyunk. Nem volt ez másképp most sem, csak már meg sem lepődöm rajta, mert már annyira a reggeli rutinom része, hogy megnézem a telefonomon, hogy hány órakor fog esni, így legalább rá tudok hangolódni, ki tudom magam mérgelődni.
Ma sem volt ez másképp, amikor Milánnal furulyavizsgára mentünk. Élt ugyan bennem egy halvány remény, hogy hátha megússzuk, és csak akkor kezd el esni, amikor már végzünk, és itthon vagyunk, de nem... már vizsga közben is dörgött és zuhogott.

Az is már murphyszerű, hogy a kijelölt időponttal nekünk mindig bajunk van. A tavaszi etűdvizsga napján is Villányban voltunk ugyebár, most meg az első időponton Milánék osztálykirándulni lesznek, így lett ez a pótidőpont a nyerő. Végül annyi tanulónak nem volt jó az eredeti dátum, hogy mindenki ma vizsgázott.

A vizsga amúgy pörgős volt. A kicsik kezdtek, a nagyok felé haladtunk, és igazán gyorsan lement az egész.
Milán ügyesen fújta a darabjait, csak kicsit többet színészkedett előtte-utána, mint kellett volna. De majdcsak kinövi.




Ősszel elvileg kaphatna oboát, kérdés, hogy mennyit nő a keze a nyáron.

A vizsga után meg jól ott ragadtunk az iskolában, mert annyira esett, ,dörgött és villámlott, hogy nem tudtunk elindulni. Vonalban folyt lefelé az eső az égből. Jó háromnegyed órát ácsorogtunk az eresz alatt, mire úgy ítéltük meg, hogy már nem fog minket elmosni az eső a buszmegállóig. így is elég nagy kihívás volt eljutni odaáig, mert olyan tengernyi pocsolyák állták az utunkat, meg olyan vízátfolyások, hogy huhhh...
De túléltük ép bőrrel.

Hegedűvizsga

Hétfőn volt Máté hegedűvizsgája. Az idéntől új tanszakvezető van a zenesuliban, és ő nem tanárok szerint osztja be a vizsgázókat, hanem évfolyamonként, azaz, egy nap lemegy az összes elsős, majd egy másik nap az összes másodikos, stb.. Korábban meg úgy volt, hogy a tanár összes diákja nullától 5-ig egy napon vizsgázott. Az nekem jobban tetszett, mert akkor volt lehetőségünk meghallgatni az előttünk járókat, és láttuk/hallottuk, hogy hová fog Máté, vagy hová kellene, vagy hová lehet majd eljutni pár év múlva. Meg úgy volt egy kis családias hangulata, mert megvártuk a másik zenélést, így meg kicsit futószalagos volt, mert előttünk kijöttek, mi bementünk, de amint a mi tanárunk 3-4 diákja "lezenélt" már jöttünk is el.

Máté most egy igazán hosszú, és nehéz darabot kapott, ( Indian Contertino) igazából amíg nem mentünk zongorás próbára két héte, addig azt hittem, hogy azok a darabrészletek, amiket húzott itthon, az több kisebb mű. Ott áll össze nekem, hogy nem, ez egy darab hosszú, csak van benne gyorsabb ritmusosabb, lassabb lágyabb rész, ebben a ritmusváltogatásban is rejlik egy kisit a nehézsége, meg állítólag, ezt Feribácsi mondta, hogy azért most már vannak benne trükkösebb húrváltások.

Na pont ezek miatt azért ráfért talán volna még némi gyakorlás Mátéra, de hát gyakorolni sosem lehet eleget, ugyebár...
Én nagyon aggódtam, bevallom, mert elég széles skálán mozgott az előadás minősége az elmúlt időben, a tökjó és a vállalhatatlan között szinte minden szintet képes Máté produkálni megerőltetés nélkül.

Végül egy egész korrekt hegedülést hozott össze Kálmán bácsi előtt. ( ő a főfőmufti a zenesuliban, de amúgy nagyon jó fej.) Volt néhány félrehúzás, de nem volt olyan vészes, meg korrigálta is, szóval örültünk, hogy jól sikerült.




Egy nagyon pici teremben zajlott most az egész, így nem nagyon volt helyezkedési lehetőség, így onnan videóztam, ahová sikerült leülnöm, mikor bementünk, ezért minden oldalról tanárkeretbe lett foglalva Máté. Balról Kálmán bácsi lóg be, jobbról pedig Máté tanára.

Hogy milyen minősítést kapott, azt nem tudjuk. Valahogy az mindig később derül ki.

De a hegedűt ettől függetlenül nem dobjuk a sarokba, hiszen van még óra, van még zenekari próba, és nyáron van még zenekaros tábor Tihanyban, ami nagyon izgalmasan hangzik, egyrészt mert ilyenen még nem voltunk, szóval merő újdonság. Másrészt két próba között nyilván strandolás van, ami alap, de ami igazán különleges, az az, hogy minden délután 5-től vagy fél 6-tól, most nincsnek előttem a jegyzeteim, szóval minden délután térzenét adnak Tihanyban. Az utolsó nap, aug. 3-án,  a Rege cukrászda előtt, az biztos, hogy egyéb napokon is ott játszanak-e az nem volt nekem teljesen világos, lehet, hogy akkor Tihany más pontjain.
Szóval ha épp Tihanyban, vagy a környékén jártok júl. 28-és aug. 3 között, és elcsípitek esetleg a zenélő ifjúságot, akkor a fenti szőke, az a mi fiunk. :-)
Előtte héten a szimfónikus zenekarosok táboroznak ugyanott, utánuk pedig a fúvós együttesek jönnek, és ők is hasonlóan térzenéznek majd. Érdemes meghallgatni őket, mert nagyon lelkesek, ügyesek, és sok-sok munkájuk van benne egy -egy ilyen fellépésben. 

Hétvége Villányban

Igazából Villánykövesden, de az olyan hosszú, meg alig 2 km-re vannak egymástól.

Még a télen foglaltuk le a szállást, és külön örültünk, hogy a suliban hozzácsaptak még egy napot a 3 napos hétvégéhez, mert hétfőn még nevelés nélküli munkanap volt, így gond nélkül maradhattunk hétfőig. Igen ám, csak aztán ahogy teltek a hetek, hónapok, először  kiderült, hogy Milánnak lesz majd valamilyen furulyavizsgája, (skála és etüd vizsga) valamikor márciusban. Ekkor még nem is gondoltam semmire. Aztán 2-3 hete kiderült, hogy pont 18-án lesz, amikor mi még nem akartunk itthon lenni. Kérdeztem is a tanárnőt, hogy milyen lehetőségek vannak pótlásra, mert bevallom őszintén csak ezért, hogy 2 percet fújjon a furulyába nem szívesen jöttem volna vissza vasárnap este. De nem volt megadva pótidőpont! Mégilyet. Aztán mondta, hogy nem tudja még az időbeosztást, de ha úgy van, akkor legfeljebb szóljak aznap reggel, hogy Milán lebetegedett, és akkor majd lesz valami. Aztán kiderült, hogy délután kerülnek ők sorra, úgyhogy végül bevállaltuk, hogy oké, ott leszünk, talonban tartva azért a lehetőséget, hogy üzenek, ha mégsem.
Na szóval, így indultunk útnak péntek reggel.
Szerencsére, a gyerekeket az ünnep miatt, vagy mit tudom én, már ebéd után haza lehetett hozni, így minden leckét, amit csak tudtak megcsináltak még aznap délután. A tanulnivalót meg jobb híján vittük magunkkal. :-( Így szép pihenni menni.

Egészen időben elkészültünk, pedig a csomagolás java része péntek reggelre maradt, mert én nem voltam csütörtök délután ( majd erről is mesélek egyszer).
Kicsit vacilláltunk, hogy hogyan menjünk, pályán, nem pályán, végig pályán, félig pályán, és végül azt találtuk a számunkra legkedvezőbb megoldásnak, ha a Pest megyei matricánkat megdobjuk még egy Fejér megyeivel.
Szépen le is értünk. Mondjuk meglepően hosszúnak tűnt az út, pedig tartottuk a tempót, csak térképen nézve olyan közelinek tűnik Villány.

Villánykövesd egy igazán kicsi falu, ahonnan ismerni lehet, és ami a fő nevezetessége az a két szintes gyönyörűséges pincesor, ahol helyi borászok pincéiben lehet jobbnál-jobb villányi borokat iszogatni, kóstolgatni.

Íme:

A hotelben még várni kellett picit a szobánkra, pár percet, úgyhogy éppen jókor érkeztünk :-) Korábban nem is lett volna értelme, később meg már időpazarlás lett volna. Ittunk addig egy kávét az étteremben.

A szoba mondjuk elég kicsi volt, pótágyakkal telerakva meg főleg, de túllendültünk ezen. Jobban zavart, hogy a zuhanyzóból mindig kiömlött a víz. De amúgy minden rendben volt.

A hotel pinceétterme. Na ez mondjuk elég jól nézett ki :-) És finomakat is főztek.

Az egyik legnagyobb hiba, amit csináltunk, hogy a fiúk hozták a régi kisfényképezőt. Ez volt elsősorban Milánnál, mert valami videót akar majd csinálni az utazásról. Máténak volt egy fotózós telefonja, ő azt bindzsizte. Marci meg persze hisztizett, hogy neki nincs gépe. Ha azt mondom, hogy ez elég idegőrlő és idegesítő volt, akkor még nagyon lájtosan fogalmazok... Aztán 2 nap alatt lecsengett ez a fényképezőgép-mizéria, addigra megszűnt a varázs, na de az a 2 nap... had ne mondjam.
Szóval Milán bőszen kattintgatott, és alaposan körbedokumentálta a hotelt. :-) Egy kis ízelítő a jobban sikerültekből:

Ha már Március 15. volt, akkor kokárda:

Máté a faliújság előtt, háttérben a takarítónénivel :-)

Képek a falon, mondanom sem kell. Belógó bőröndfogantyúval és Ferikarral.

A borkínálat:

Mivel gyerek volt még az idő, délután 2 óra, így még aznap délután Tenkes kapitányának nyomába eredtünk, és átautóztunk Siklósra. :-)

Kulturális programok

Megint eltelt egy hét, úgy, hogy szinte fel sem tűnt. Jó lenne néha kicsit megragadni a napokat, hogy ne csak úgy hulljanak ki az ujjaim közül, de legtöbbször már szerda este van, amikor ráébredek, hogy húha, holnap már csütörtök...

A múlt héten Marci itthon volt szerdáig, úgyhogy röpült vele az idő. :-)

Kedden volt Milán első Logiscool órája. hogy pontosan mi zajlik az órán, azt egyelőre még erős homály fedi, Milán keveset mond, vagy nem tudja egyelőre még szavakba önteni azt amit csinálnak, de remélem, hogy nem lesz haszontalan. Annyian dicsérik ezt a programot, csak nem lehet véletlen.

Ezzel kapcsolatosan módosítottuk a keddet, mert kifigyeltem, hogy keddenként Máté előtt már jó pár hete nincs senki hegedűn. Egy icipici kislány volt előtte, direkt az ő kedvükért cseréltünk időpontot év elején , mert nekik jobb volt a 3 óra, nekünk meg akkor majdnem mindegy volt, de most félévkor a kislány kiszállt, és megürült a helye. Mi meg gyorsan lecsaptunk a helyére. Viszont Milánt fél3-ra tudtam csak előrehozni, így most van egy fél óra csúsztatás kettejük között, de mindegy, mert amíg várunk Mátéra, addig Milán megírhatja a háziját. Így, hogy fél órával korábban végzünk, ha nem is kényelmesen, de nem annyira rohanva odaérünk Marciért az oviba, és aztán vissza Milánnal a Logiscoolra.

De hogy ne csak az elmebajos hétköznapokat írjam folyton...

Úgy alakult, hogy az utóbbi hetekben  minden hétre jutott valami kulturális program.

Januárban az Erkel színházban voltunk, van oda egy Mesélő Muzsika bérletünk, annak volt most a második programja. Ez egy gyerekeknek szóló interaktív zenés-ismerkedős délelőtt a Filharmonikusokkal, most épp a karmester szerepe volt a téma. Ide a sulis haverokkal járunk, ez az igazi mozgatóerő :-)

Aztán Mátéval voltunk a Zeneakadémián, egy remek előadáson, ahol a Zuglói Szimfónikus Zenekar játszott, kiegészülve a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Baráti Kristóf hegedűművésszel. Máté hegedűtanára ajánlotta figyelmünkbe a koncertet, és erősen ajánlottnak titulálta, úgyhogy nem hagytuk ki. És jól is tettük, mert tényleg nagyon jó volt.

A Zeneakadémia épülete pedig csodás. Mátékám is jól mutatott benne.

Milánék rövid időn belül kétszer is voltak az osztállyal színházban. Idén nem az iskola által szervezett színházlátogatást választottuk, mert az ottani előadások sokszor nem tetszenek a gyerekeknek, és a tanárok szerint is inkább olyan "hááát...."-kategória, hanem egy osztálytárs anyuka, Rita, révén, aki az Új színházban dolgozik, oda mentek. Három előadást néztek meg, egyet még ősszel, a Királylány bajuszát, egyet-egyet pedig most január-februárban.

Januárban a színház új előadását a Nagy Ho-ho-ho horgászt nézték, és annyira nagyon tetszett nekik, hogy volt, aki azóta már még egyszer megnézte. Milánnak is nagyon tetszett, ő is azt mondta, hogy húúúú nagyon jó volt, pedig ő sem szokott annyira fennhangon áradozni. Gondoltam, majd megnézem Marcival, biztos neki is tetszene.

Februárban pedig az Országjáró Mátyás királyt néztük, erre én is velük tudtam menni. Ezt már olyan régen terveztem, hogy jó lenne megnézni, pláne, hogy Mátyás király meséi rendre visszajönnek az iskolában. 

Nekem ismerős mesék köszöntek vissza, a gyerekek, a 3.b-sek,  nem ismerték mindegyiket, de mondtam Milánnak, hogy keressük meg őket a Mátyás királyos könyvünkben, és olvassuk el őket. 

Most szombaton pedig egy játszóházas szülinapon voltak a fiúk a Millenárison, a Millipop Mosolygyárban, vagy mi a neve... Mi még sosem voltunk itt, nem vagyunk azok a nagy játszóházba járók, én inkább friss levegő párti vagyok, csak szülinapokkor fordulunk meg ilyen helyeken. Hatalmas hely, jó nagy mászótorony/mászóvár/gigacsúszda volt, emellett persze itt is a zsetonos cirkusz a legnagyobb szenzáció, hogy mindenféle játékgépek csak zsetonnal működnek.  A gépek meg papírfecni ticket-eket dobálnak ki magukból, amikor vége a játéknak, amiket be lehet váltani vmi vacakra. Persze a gyerekeknek tökre tetszett, és jól is szórakoztak, erre egyáltalán nem lehet panasz. 

DE. Az a mérhetetlen fölösleges papírszemét, ami ezekből a ticket-ekből összejön egy nap alatt, hát ennek nem tudom mi értelme. Hatalmas zsákokban cipelték ki a jegyszámlálók az összegyűjtött ticket-eket, amiket már nem lehet még egyszer felhasználni, mert a gépbe már nem lehet összegyűrve, szétszakadva visszatenni, oda steril tekercseket tettek be a srácok, amikor kifogyott.  Szóval keresem az értelmét egyelőre. A fölösleges szeméttermelés az egyik vesszőparipám :-)

Mondjuk már a játékgépeket sem értem igazán, mert szerintem nincs helye egy játszóházban, de nyilván annyi bőrt kell lehúzni az emberekről, amennyit hagynak, mert fizeted a méregdrága belépőt, hogy a gyerek ugrálhasson, mászhasson, csúszhasson, plusz ezreket lehetne  beledobálni zsetonautomába, hogy 2 percet nyomogathasson valami játékgépen értelmetlen papírfecniért cserébe. 

De ez csak az én degenerációm, én vállalom. Volt ott egy apuka meg a fia, azok vagy 1 órát lövöldöztek az egyik játékkal úgy, hogy folyamatosan dobálták be a zsetonokat. 

Mindenesetre alaposan elfáradtunk. Szerintem én jobban, mint a gyerekek, az a folyamatos monoton gyerekzsivaj, ami egy ilyen helyen van, az borzasztóan el tud fárasztani. 

A fiúk, miután elfogyott a zsetonjuk, megszámlálhatatlan kört tettek ezekkel a járgányokkal. Szerencsére ez még mindig vonzóbb volt a gépnyomogatásnál :-)