A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zemplén. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zemplén. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 6., szerda

Zempléni napok- Regéci vár

Ezen a szeles szerdai napon, a koronakaranténunk 8-dik hetét taposva, folytatom a zempléni napjainkról szóló irományomat. :-)

Ott tartottam, hogy kigördültünk Vizsolyról, és Regéc felé tartottunk. Azt már tudtuk, hogy a faluban lévő látogatóközpontot már nem fogjuk nyitva találni, úgyhogy rögtön a vár felé mentünk, és a hegy lábánál lévő parkolóban hagytuk az autót a fiúk nagy kárálása ellenére is. Mert hogy túl messzinek találták még a fák fölött kibukkanó várat, és ők annyi sokat tutibiztos, hogy nem bírnak gyalogolni. Nem annyira veszettsok egyébként, talán ha 2 km, és nem is megerőltető fajtából.

Vizsolyból a waze Vilmány felé vezetett minket... hát nem a legjobb út volt ez... több volt rajta a lyuk, mint az út. Cserébe viszont láttunk legelésző teheneket az út szélén. Fővárosi gyerekeknek már ez érdekességszámba ment :-)

 Aztán egyszer csak felbukkant a vár.

 Ez már a parkolóból az erdőbe vezető út.
 Milán duzzogott egy sort lemaradva, hogy miért kell neki gyalogolni :-)
Tény, hogy haladt el mellettünk még nem egy autó. De én mondjuk taplóságnak tartom az erdőbe autóval behajtani. Persze nem volt tiltva, de több táblán kérték a kirándulókat, hogy aki teheti, hagyja lent az autóját, és ne zavarja a természetet.






Aztán ugyanaz a Milán, aki a lapos földúton vergődött, hogy ő nem akar gyalogolni, a hegy teteje felé már meredekebbé váló hegyoldalon úgy felfutott, maga mögött hagyva mindannyiunkat, hogy úgy kellett utánakiabálni, hogy várjon meg.



És ahogy a vár bejáratát megközelítettük hihetetlen látványban volt részünk! Ott fehérlett a távolban a Tátra!!! Sok helyen jártunk már, ahol a leírásban azt olvastuk, hogy tiszta időben akár a Tátráig is elláthatunk, de sosem láttunk még el így. Igaz, nem is voltunk ennyire közel :-)

 Kb. a felét láttuk már.


A várat az 1300-as években építették.
A vár leginkább arról híres, hogy miután férje meghalt, ide vonult vissza Zrínyi Ilona a gyermek II. Rákóczi Ferenccel, aki itt tölötte kisgyermekkorát. Itt éltek akkor is, amikor Zrínyi Ilona már Thököly Imre felesége volt, és a várat hadi központtá alakították, és ez nagy részben Zrínyi Ilona irányításával történt meg, míg a férje közpen harcolt. Sajnos miután Thököly fogságba esik, a várat is elfoglalják a császáriak, akik királyi utasításra felrobbantják azt 1686-ban.
A Rákóxzi-szabadságharc idején már nem volt jelentősége. A köveit a helyi lakosok széthordták. Számos tulajdoncsere, és állami tulajdon után 1990-ben került a regéci önkorményzat gondjaiba, és 1999-ben kezdődik meg a vár résgészeti feltárása, környékének rendbetétele és elkezdődnek a felújítási munkálatok, melyek azóta is tartanak. (szerencsére.)





 A vár déli oldala még most fog majd csak felújítódni.


Az újraépített Északi-toronyban egy kiállítótér működik, az adott korról.

És vannak neki kisebb teraszai, és egy körbejárható rész, ahonnan remek a kilátás minden irányba.





Ez egy olyan igazi szövevényes vár, sok átjáróval, kis beugrókkal, szerintem nagyon izgalmas.


Az egykori várudvarról a felújított északi oldal felé nézve. De van itt büntető-üreg, pince, kút, stb...



A vár m ásik oldala még elég romos, és csak egy ideiglenes falépcső vezet fel, amire figyelmeztetnek is, hogy mindenki csak saját felelősségre menjen tovább. Hát mi természetesen bátrak voltunk :-)

Mint látható, nem volt nagy tolongás a várban. Rajtunk kívül még talán 2 pár volt ott. Tisztes távolságban. Bár ekkor még pont nem volt karantén, és a helyiek is csak legyintettek a koronavírusra.



Fönt egy kőszikla tetején egy fakorlát volt hivatott a biztonságos nézelődést biztosítani.

Alaposan ki is maxoltuk a kősziklán fotózkodást. :-)







 Majd levonultunk a falépcsőn. Oldalt a fólia alatt folynak a régészeti munkák.

 Lefelé már sima liba volt minden. MArci talált egy jókora puskát, azzal védte magát az ellenségtől.





És a naplementében csodálatos volt a Boldogkői vár, ahogy a főútról lekanyarodtunk a falu felé.




Csodahely ez a Zemplén! Nézzétek meg Ti is egyszer!
De még nincsen ám vége a kalandoknak :-) Csak szólok.

2020. április 21., kedd

Boldogkői emlékek

Most, hogy a hatodik itthon töltött hétbe is belekezdtünk, nem sokat tudok már erről mondani... vagy amit tudnék, azt meg nem akarom... túlságosan felizgatnám magam rajta 😂
Úgyhogy inkább még a karantén előtti zempléni kirándulásunkról mesélek most inkább. Az sokkal vidámabb :-)
Mióta hazajöttünk onnan, azóta szerintem nncs olyan nap, hogy bele ne futnék egy szép zempléni képbe a neten, és újra és újra hálás vagyok, hogy erről nem kellett még lemondanunk. Mert most már tutibiztos, hogy Zemplén nagy szerelem. 💓Nem az egyetlen az országban, de nagy.
Igaz, nem volt már olyan felhőtlen a kikapcsolódás, mint ahogy terveztük, hogy majd lesz. Hogy a lelkileg és fizikailag is megterhelő őszi- téli felvételis időszak után, milyen jó lesz majd kiszakadni a világból és nem csinálni mást csak élvezni a természetet és a közelgő tavaszt.
Ez sajnos már csak részben sikerült. Mert igaz ugyan, hogy eléggé a világ végére mentünk, ahol nem is volt folyamatosan térerőnk ( nekem legalábbis), meg internetünk/wifink, de azért mégiscsak elcsípte a telefonom időnként a nagyvilágot, és akkor ömlött rá a koronavírus... és ez nem volt jó. Nem tudtuk függetleníteni magunkat eléggé a világtól. A tévében csak a közszolgálati adók jöttek... had ne mondjam...
De azért mégiscsak jó volt! És mennyire felértékelődött így utólag az a pár nap szabadság! Azt nem is gondoltuk még akkor.

Mikor pár éve Ferivel Kőkapuban voltunk, már akkor elterveztük, hogy ide még visszajövünk, pláne hogy akkor nagyon kevés ideig voltunk csak. Plusz a híres zempléni várak is bakancslistások voltak már egy ideje.
Így amikor kiderült, hogy a márc.15-és hétvégét 2 tanítás nélküli munkanappal toldja meg az iskola, akkor hamarjában lecsaptunk erre a 4 napra.
Szállást Boldogkőváralján foglaltunk egy Boldogkő Ház nevezetű vendégházban, amivel meg is voltunk elégedve. Szinte a vár alatt volt,  kedves, segítőkész házigazdákkal.





Reggel viszonylag korán indultunk, mert úgy terveztük, hogy még aznap felmegyünk majd a várba is. Mivel a március eleje még nem szezon, így csak 4-ig voltak nyitva a várak, és elvileg Boldogkő, Regéc  és Füzér is rajta volt a lsitánkon, úgyhogy nem volt vesztegetnivaló időnk :-)
Odaúton csak Mezőkövesden álltunk meg egy rövid sétára, és hogy bemenjünk egy pékségbe uzsiért.

Boldogkőre érve, a faluba vezető úton már csak a várban tudtam gyönyörködni, és tettük ezt egészen végig, míg itt voltunk, és jöttünk-mentünk. Láttuk borús időben, napsütésben, naplementekor, és este kivilágíta.





Sittysutty elfoglaltuk a szállást, szusszantunk egyet, és már indultunk is a várhegyre, hogy még legyen elég időnk a zárásig.
Én teljesen föl voltam spanolva, olyan régóta csak képen nézegettem és mondogattam, hogy majd egyszer eljövünk ide, hogy szinte hihetetlen volt, ahogy ott magasodott a felettünk a szikla tetején a vár.

 Az andeztitufa hegy tetejére épült várat valószínűleg a tatárjárás után építették, mint erődítmény, mely a Kassai utata és a Hernád völgyét volt hivatott védeni.



 Oroszlánszikla.





A vár maga igazán remek. Olyan IGAZI VÁR.
A fiúk a pinceszintre, a börtönbe és a kínzókamrába akartak először menni, így ott kezdtünk. Majd gyorsan, mert elég szeles idő volt, és még mielőtt nagyon beborulna az ég, kimentünk a csücsökbe, az őrtoronyba.



Na hát itt rengeteg képet készítettünk mindenféle felállásban. :-) Géppel, telefonnal, másik géppel, elölről, hátulról, oldalról....








 Ott lenn, a hegyoldalban barackfa ültetvény volt, amin Marcinak nagyon megakadt a szeme, és elhatározta, hogy majd neki is lesz ilyen gyümölcsfás ültetvénye. Itt már eléggé hideg szél fújt, Marcikám már eléggé didereg.




A régi palotaszárnyban most hadtörténeti- és makettmúzeum van.








Gyilokjáró.






Bár meleg napsütésben indultunk, mégis jól átfagytunk mire hazaértünk. Itthonról vittünk fasírtot és azt vacsoráztunk. Este valami francia filmet néztünk a dunán, amin a fiúk jót elnevetgéltek. Másnapra hosszú napot terveztünk, úgyhogy ránkfért a pihenés.