Futóhétvége -szombati 10

 Csakúgy, mint tavaly, október második hétvégéje nálunk a futás jegyében telt. 

Az, hogy vasárnap én maratont fogok futni, az már februárban adott volt. Akkor volt, amikor végre, hosszú évek hezitálása és halogatása után beneveztem a maratonra. Mikor tavaly Mátéval párban futottunk, és a befutónál vártuk akkor erősödött meg bennem a vágy, hogy én is érezni akarom azt az eufóriát, amit a teljesítők, én is ki akarok lépni a komfortzónámból, kifulladásig akarok futni, maratonista akarok lenni! 

Hogy a szombati nap is a futásról fog szólni, az csak szept. eleje körül vált biztossá, amikor Feriéknél megint volt céges nevezés, ezúttal 10 km-re. Feri magával csábította Marcit, Máté meg mikor megfülelte, akkor ő is becsatlakozott. Ki nem hagyta volna 🙂

Így aznap 3an vágtak neki a 10 km-nek. 

Ferivel voltak kisebb közös futásaink a felkészülés jegyében, Máté sosem szokott külön edzeni, neki egy félmaratonhoz is elég az egyesületi edzés, és Marci is inkább csak fejben készült, meg hàt ő is jár fociedzésre. 

10 km azért nem kevés, kicsit aggódtam 8s, hogy Feri meg Marci hogy fogjàk bírni, de felesleges volt aggódnom, mert simán lehozták. 🙂 Máté 50 perc alatt ért célba, a többiek 1 óra 1 percet futottak. Nagyon ügyesek voltak! Az időjárás is a kedvükre volt, remek futóidőt kaptak. 

Szerencsés ez az elte campusos versenyközpont, mert így Feri irodájàt tudjuk használni öltözőnek, pihegőnek. Most is futás utàn még ott pizzapartiztunk. 

A fiúk levezettek. Én már felvezettem a másnapra. 

Ott a célvonalnàl nagyon bennem volt megint a bugi, ami aztán szépen lecsendesült és izgalommá alakult át. Ettől függetlenül, meglepetésemre, szuperül aludtam. Még úgy is, hogy a kigondolt rövidnadrágomat nem találtam meg, és jó futózoknit sem találtam. Zoknit végül vettünk ott a helyszínen a hervis sátorban. 

Már csak futnom kellett 💪🤣

Gokart

Régi bakancslitás tervünket pipáltuk ki vasárnap este, amikor végre eljutottunk gokartozni. 

Még bőven a balatoni nyarakat gyűrtük, amikor Milán már mondogatta, hogy menjünk gokartozni, meg hogy ő szeretné kipróbálni. Ő az egyetlen amúgy a nálunk, aki Forma1 rajongó, és nézi a közvetítések, szóval ez pont belepasszol az érdeklődésébe. De akkoriban mág túl kicsiknek gondoltuk őket hozzá, főleg Marcit, és nem akartunk úgy menni, hogy ő meg kimarad, mert akkor meg hallgathatjuk évekig. 

Aztán tavaly télen, amikor nem nmagyon vlt ötletünk, hogy Milánt mivel lephetnénk meg, mert ahogy nő, egyre nehezebb neki úgy ajándékozni, hogy karácsonyra is legyen valami, meg aztán a születésnapjára is, plláne, hogy egyre "kifinomultabbak" a vágyai, ( értsd: drágák) . és akkor jutott eszünkbe, hogy gokartkupont adunk neki. 

Jó ötletnek tűnt, ( jó is volt) , örült is neki, és gondoltuk majd tavasszal, mikor már jó idő lesz simán beváltjuk. Csak aztán úgy eltelt a tavasz, Milán műtétje, meg munkahelyváltás, meg nem is tudom, hogy kicsit ki is ment a fejünkből. Na de  majd jön a hosszú nyár! Nekem még az is a fejemben volt, hogy akár hétköznap valamelyik késő délután is tök jó lenne, a Hungaroring felé a munkahelyem majdnem útba esik, gondoltam jönnek majd a fiúk, felvesznek, elmegyünk, tök jó lesz. 

Nem számoltunk azonban az egész nyáron tartó 40 fokos hőséggel, és nemigazán volt kedvünk ekkora melegben még a forró betonon körözgetni. Így a nyár is eltelt. 

Így fordultunk rá az őszre. Hogy most aztán már tényleg muszáj keresni egy jó napot. Nem volt egyszerű, mert nyilván ami nekünk jó lett volna, akkor nem volt szabad hely, vagy fordítva, végül Feri csak lefoglalta ezt a vasárnap este 7 órát, ami először késői időpontnak tűnt, de mindegy volt már csak csináljuk, mert októberben sincs egy szabad hétvégénk sem, és egyre hűvösebb és sötétebb lesz. 

Szóval vasárnap Marci focimeccse, meg a futásaink után még felkerekedtünk, és elautóztunk Mogyoródra. Sosem voltunk még az F1 pálya közelében sem, igaz, abból most sem láttunk semmit, mert a gokartpálya pont mellette van, a Hungaroring meg a felújítás miatt jól körbe is van kerítésezve, még csak megközelíteni sem lehetett. 

3 menetre volt jegyünk, menetenként azt hiszem 12 perc volt. Vettünk maszkot, választottunk sisakot, és izgatottan vártuk, hogy sorra kerüljünk. Egy fiatal férfitársaság volt még rajtunk kívül, de szerencsére nem egy futamban mentünk, ők mentek épp, amikor mi érkeztünk, aztán mi egy kört, aztán megint ők, és mi még kettőt. Velünk még egy Mátéforma fiú is jött. A fiatal pasasok őrült gyorsan mentek, kívülről is félelmetes volt nézni, velük együtt én biztos nem mertem volna indulni. 

Én így is nagyon udvarias voltam, mert szépen mindenkit magam elé engedtem, menjen aki siet, én ráérősen elvezetgettem hátul. :-) Milán nagyon élte a meneteket, sokszor láttam, hogy elsuhan mellettem, és persze utána is nagyon fel volt spanolva. De mindegyiküknek nagyon tetszett. Abba sem akarták hagyni. 

Nem mondom, nekem is tetszett, de én nagy vagánykodásba nem mertem belemenni, és az utolsó 12 perces menetben meg már inkább  a végét vártam, mert az a kocsi amiben akkor ültem, nem volt túl jó. Rángatott, meg kényelmetlen is volt, és már nagyon vártam, hogy leteljen az idő. De egyébként jó volt azért, az első menetben feltérképeztük  a terepet, a másodikban még én is egész jó időket mentem, a fiúk a harmadikban is nagyon hajtottak. 

Már azt beszélték, hogy mikor jöjjünk legközelebb :-) Hahahaaaa :-D 

Csónakkal a Cetinán

 A Cetina folyón és környékén rengeteg programra be lehet fizetni Omisban. Lehet itt is kajakozni, a fiúk hallani sem akartak róla. 😝 Feljebb lehet raftingolni, arról meg én nem akarok hallani. És a part mentén sorra álltak a kb. 15-20 fős fedett hajók, amikkel lehet hajókázni, de ahhoz sem igazán fűlt a fogunk. Mi egy kisebb motorcsónakázásban gondolkodtunk, hogy ne legyenek velünk mások. 

( Amúgy ezerféle egyéb hajókiránduláson is részt lehet venni, a szomszédos Brac sziget különböző városaiba, ebéddel, fürdéssel egybekötve, de valahogy nem volt erre ingerünk. Nem is olcsók egyébként, de nem feltétlenül ez volt az akadály, de ezek a szervezett utak nekem már annyira nem bejövősek, sok idegennel körbevéve... brrr....) 

Szóval gondoltuk, bemegyünk Omisba, és a parton kerítünk egy csónakost, aki elvisz minket egy körre. Nem aggódtunk, hogy nem lesz, mert kb. 5 méterenként szólítanak le azon a szakaszon az szervezők. 

Nem is kellett 2 perc, hogy egy bácsi megállítson bennünket, és ajánla a hajóját, és mivel olyan árat mondott ötünket, amiben korábban otthon megállapodtunk, így nem hezitáltunk sokat, mondtuk, hogy csapassuk. 

Mindez Marci születésnapján történt. A csónakázás után pedig sütizést terveztünk. 

A motorcsónakot egy Milánforma fiú vezette. Először kicsit aggódtam, de tök ügyes volt, és nyilván nem bízták volna rá, ha nem tudná. 

A kezdeti sziklás, hegyes részt később egy Tisza-tóhoz hasonló nádasosabb szakasz követett, és nagyon sok kacsát, és mindenféle vizicsirkeszerű madarat láttunk, kisebbeket, nagyobbakat. Majd a raftingkikötőtél fordultunk vissza. Kb. 40 perc volt oda-vissza. Ez alatt az idő alatt bőven ki tudtuk gyönyörködni magunkat a hegyekben. 

egy részen pedig a kötélpályán átsikló embereket is láttuk a fejünk felett. 

Ezzel a híddal alulról sem sikerült megbarátkoznom :-(

Nagy nehezen találtunk egy cukrászdát a városban. Bár nem az a hagyományos értelemben vett cukrászda volt, mint otthon, hogy mindenféle tortaszelet, meg sütemény közül lehet választani, hanem amolyan csilivili, hogy mindenféle trükkös formájú és állagú süteményfalatkákat lehetett kapni. De hát egyszer van Marcinka szülinapja, és egyébként nagyon finomak voltak. 

A Marciék Ferrero roches volt, a Miláné karamellás, az enyém az a piros közepű kókuszos, a másik kettőt már elfelejtettem. 

És találkoztunk az omisi papagájjal is, aki egész nap szabadon röpköd a városban, majd estére hazamegy aludni. 

Július

 A júniusi nyaralás után a július főként a munkáról szólt. Nekünk felnőtteknek. De mivel a nyakunkba kaptuk azt az őrületes 40 fokos hőséget, annyira nem volt ez baj, sőt ... Nekem pl. különösen jó felüdülés volt a 23-24 fokos laborban/irodában hűsölni 🙂

Na jó, ez kicsit gonosz volt az itthon izzadó fiúkkal szemben, de ők meg egész jól bírták. És meleg ide-oda, most egyébként is szeretek bejárni. Most végre jó helyen vagyok, úgy érzem. 

Hogy ne főjjenek meg a fiúk a saját levükben, kétszer is elmentünk a Dunapartra fürdeni. Sosem szoktunk a Dunában strandolni, de sokszor hallom, hogy mások meg igen, és tulajdonképpen tényleg olyan kézenfekvő lenne, hiszen olyan közel van, és sokkal egyszerűbben megközelithető, mint pl. a Balaton. Ahhoz meg hogy este egy kicsit lehűtsük magunkat a Tisza-tó is messze van. Arra is legalább egy napot rá kéne szervezni. A medencés strandtól pedig jobban irtózom, mint a Dunától. 

Szóval voltunk a Duna parton, és tök jó volt. A fiúk csobbantak kicsit, labdáztak, bedobtunk egy lángost, mert mégiscsak nyár van 😆 és ennyi bőven elég is volt. 

Mátét nem sokat láttuk a hónapban, mert általában reggel elment az egyesületbe, aztán csak este jött haza. volt amikor bent is aludtak a haverokkalpár estét. Aztán pedig egy hétig Szegeden volt a bajnokságon. 

A fekete sapkás Máté. 

Én a munka mellett főként kulturális vonalon mozogtam a hónapban :-) 

Még júniusban voltam a Benczúr-kertben egy színházi előadáson. Az előadás is jó volt, de a Benczúr-ház, aminek a kertjében volt a színpad, az még inkább elvarázsolt. 

Aztán július elején Budapest Bár koncerten voltam a barátnőmmel. Sosem voltunk még BB koncerten, de egészen remek volt. Egyetlen szépséghibája votl csak az estének, hogy csütörtök volt, és másnap munkába kellett mennem. Na az nem esett olyan jól. 

Leave Reality Behind

Moziban is voltam. Egy francia filmet néztünk, összesen hárman :-) De már nem először fordul elő, hogy oylan filmet nézünk, ami csak minket érdekel a városban :-D 

Aztán múlt hétvégén pedig Mezőtúrra mentünk fesztiválozni. 😀

Hárman mentünk csajok, vonattal. oda-vissza. Egy kollégiumbna aludtunk. Hát az is érdekes múltidézés volt :-)

De a fesztivált, a koncertek, a hangulat nagyon jó volt, és hazafelé bár késett 1 órát a vonat, de vígan elcampeltünk a peronon. 

Jajjj, és nem utolsó sorban.... 

Találkoztunk Annamarival, amolyan író-olvasó találkozót tartottunk egy kávézóban 😛 És nagyon jót beszélgettünk. remélem sikerül majd ismételnünk! Köszönöm Neki itt is, hogy kezdeményezte a talákozót! 

A meccs

 Ahogy a stadion felé haladtunk, pont útba esett a villamos végállomása, ahonnan majd én tovább tudok állni. Amíg ott tébláboltunk, hogy most vegyünk-e jegyet, vagy később, vagy hogy legyen, a morfondírozáunknak a beérkező villamosról kitóduló őrületes méretű tömeg vetett véget. Csak úgy ömlöttek ki abból a néhány vagonnyi járműből a főként skót szurkolók. Ha eszembe jut, még most sem értem, hogy hogyan fértek fel annyian, dudástól mindenestől. 

Nagyon kíváncsi voltam egybéként a skótokra. :-) sosem láttam még igazi skótot, és azt gondoltam, hogy a szoknyájukban meg a dudájukkal biztos nagy látványosság lesznek. Azok is voltak! 

Pillanatok alatt belesodródtunk a tömegbe, és bár körülöttünk szinte mindenki skót volt, nem volt ebből probléma, inkább csak sodródtunk, és próbáltuk kitalálni, hogy merre is kellene majd nekünk menni. 

A stadionhoz vezető "főutcán" hangosbemondós tölcsérrel próbálták a helyes irányba terelni az embereket, és mivel ott "entrence A, entrence B" kiabálást hallottunk, így egy guiddal irányba rakattuk magunkat. A fiúknak a C bejáraton kellett majd bemenniük. Meg aztán szerintem minden magyarnak, mert a vonulást is arrafelé hátra irányították később. 

Ahogy egy lépcsősoron araszoltunk lefelé, mondtam a fiúknak hogy álljanak meg egy pillanatra, mert így pont jól a háttérben lesz a stradion, gyorsan lefotózom őket. Egy pillanat alatt mellénk pattant néhány skót, Ria-Ria-Hungária kiáltással, ökölpacsi, összeölelkezés, így készült el a közös fotó. :-) 

Egyébként is sokszor összeszurkoltak a gyerekekkel, részegek, de barátságosak voltak. 

Amennyire lehetett, és ameddig endegték, addig körbesétáltuk a területet, kint a stadion mellett is nagy buli volt, folyt a sör, ment az éneklés. Nagyon sodró volt a hangulat, és bár rengeteg ember volt, nem volt félelmetes egyáltalán.  Gondoltam is, hogy tulajdonképpen itt is maradhatnék, mert biztos lesznek mások is, akik kint rekednek, de ott a stadion környékén nem láttam kivetítőt, és mégiscsak szerettem volna látni is a meccset, nem csak hallani. 

A fiúk még visszakísértek a villamoshoz. A jegyautomatánál pedig összeverődtünk egy csajjal, aki ugyancsak beküldte a fiait a meccsre, és mondta, hogy menjünk már együtt a városba, ha én is oda megyek, hogy ne legyünk egyedül. Úgyhogy együtt mentünk. És még szerencse, hogy hozzám csapódott, mert én kinéztem ugyan, hogy hová jutok be könnyen és egyszerűen, melyik zónába, de azt nem vettem számításba, hogy aznap egy időben lesz a németek meccse is, és nyilván a Schlossgardenben, a legnagyobb szurkolói zónában a német meccset adták. De ez a lány, ( Emese, és korombeli) már volt bent délelőtt is a városban, és ő tudta, hogy a magyar meccset egy másik, kisebb zónában adják. A férje elküldte neki a koordinátákat, és nagyjából a meccs kezdésére meg is találtuk :-) Nem volt egyébként messze a másiktól, de annyi ember volt, meg annyi inger, hogy kicsit sokáig tartott, mire rájöttünk, merre is vagyunk, és hová tartunk. 

Mondjuk lehet, előbb-utóbb nekem is feltűnt volna, hogy túl sok a német mezes szurkoló körülöttem, mert a Schlossgardennél csak németek voltak szinte, 30ezer embert engedtek be ebbe a zónába!, de jobb volt ez így, hogy már rögtön tudtuk, hogy nem itt van a helyünk. 

Egy kis Stuttgart :-) bár kevés volt belőle látható, mert ahol nem volt kivetítővel eltakarva  a kastély, vagy a ház, ott hatalmas német zászlók lobogtak. Meg figyelni kellett, mert a sétálóutcán mindenhol emberek voltak, de tényleg mindenhol, kapualjakban, fák tövében, patkánn ülve, vagy csak úgy leülve, ahol tudtak, őrületesen sok ember mozgott A-ból B-be, és bár folyamatosan takarították az utcát, az mégis ragadt a kilocsolt sörtől meg egyebektől, a levegőben marihuánaszag terjengett, szóval  eléggé fesztivál-feeling volt, amerre az ember nézett. 

Érdekes és meglepő élmény volt, a balettintézetből kiszűrődő ária-gyakorlás :-) Míg a park túloldalán bömböl a lamur toujours.

Egy, a németekénél  jóval kisebb placcon követhettük mi magyarok a skótokkal együtt a meccset. Kezdetben még elég szellősen ültünk, de aztán egyszer csak amikor körbenéztem már tele volt a rét. 

Nagyon-nagyon vártunk egy gólra! Én főként azért, hogy a fiúknak jó legyen, hogy részesei legyen egy nagy ovációnak. Erre jó sokat  kellett várni. Szinte már le is mondtunk róla. De előtte még láttuk Varga csúnya ütközését. Akkor azért eléggé megfagyott a levegő még a stadionon kívül is. És csak azt láttuk, hogy nem történik semmi, az angol kommentátor nem tudott semmit. Próbáltuk a telexen kideríteni, hogy mi történt,  de nagyon nehezen tudtunk internetet fogni. 

Aztán végre újraindult a mérkőzés, és kicsit megnyugodhattunk, hogy Vargának sem lett nagyonnagyon komoly baja. Ez az utolsó 20 perc maga volt a fergeteg. Ekkorra már mindenki idegből szurkolt. El sem tudom képzelni, mi lehetett stadionon belül. A fiúk azt mesélték, hogy végig nagyon ment a szurkolás, közell ültek viszonylag a B-középhez, úgyhogy jól tudták követni az instrukciókat, meg a szájukba nem való rigmusokat is pillanatok alatt a magukévá tudták tenni :-) de e felől kétségem sem volt. :-D 

Kivetítőn keresztül persze láttuk, meg valamennyire hallottuk is, hogy megy a szurkolás, de mivel ott is zaj volt, meg dobolás, meg RiaRia Hungaria, meg a HajráMagyarország, meg minden egyéb, nem figyeltük a benti tábort. 

Persze a 100-dik perces gólnál elszabadult a pokol. Mindenkiből kijött az állatt, mindenki kiabált, mindenki ölelkezett mindenkivel, mindenki boldog volt, őőőőőőrület.... 

Az volt a terv, hogy innen mi visszavillamosozunk a stadionhoz, és ott találkozunk majd a fiúkkal. Ehhez először vissza kellett mennünk a Haupbahnhofhoz, ami nem volt olyan egyszerű, mert mindenhol őrjöngő tömeg vonult. A németek, miután egyenlítettek Svájccal teljesen kész lettek, harsogott a városban a dudaszó, a magyarok minden sarkon ordították az éjjel soha nem ér véget. Az emberek egymás hátát lapogatták, függetlenül attól, hogy milyen mezben volt, németben, magyarban, skótban, vagy bármilyenben. Jöttek oda skótok, hogy gratuláljanak, Good job, elképesztő volt! 

Aztán az hozott vissza minket a valóságba, amikor a pályaudvarnál megláttuk azt a rettenetes méretű tömeget, ami leáramlik az aluljáróba... köztük mi is. Kerestük a 11-es villamosunkat, amit meg is találtunk könnyen, viszont a biztonságiőr kiábrándított egy másodperc alatt, hogy innen bizony nem fog menni a stadion felé semmi, meg a városból sehonnan, mert minden vagont kivezényeltek a stadionhoz, és már csak befelé lehet jönni, ki nem. Mondott egy alternatívát, hogy az S-bahnnal menjünk el valameddig, és onnan már csak 3 kilométer séta.... de ezt gyorsan elvetettük a stuttgarti éjszakában. Visszasodortattuk magunkat a felszínre, és kerestünk egy stabilnka tűnő pontot, amit megadhatunk a fiúknak, hogy hol tudnak minket összeszedni. Szerencsére egy hotel volt a sarkon, és szépen letáboroztunk előtte. És néztük ahogy a 2-szer 3 sávon dudaszóval, lobogó zászlókkal oroszlánüvöltéssel suhannak el előttünk az autók... Ment a la-la-la-lala-lalaaaaaa   teljes gőzzel. Közben próbáltuk leadni a drótot, hogy hol vagyunk, de nem volt egyszerű, mert a hívások nehezen kapcsoltak, az üzenet nem ment át, de végül csak sikerült megtalálnunk egymást. Éjfél körül járt ekkor. 

Hullafáradtan értünk vissza Ulmba. A fiúk persze már a kocsiban aludtak egy keveset. 

Másnap mikor kértem, hogy meséljenek már valamit, milyen volt a meccs, talán az első az volt, hogy jó volt, de a második legkirályabb  élmény, az az volt, amikor egy skót szurkoló lehugyozott a felüljáróról. ( alatta az úton nyilván voltak emberek)  Meg hogy a stadion vécéjében tele volt hányva a mosdó. 

Na... szóval már ezért minden pénzt megért :-) Örök emlék marad, az biztos :-D 

Ami még...

Máté sikeresen megjárta Szegedet, ahol önkénteskedett az evezős EB-n. 1 egész hétig volt, és bár sok mindent nem tudtunk meg, de jól érezte magát. A szállás jobb volt, mint várták, a kaja meg bőséges és finom volt, nem kell ennél több. Odafelé egy csapáttársáék vitték autóval. Bicikliket is vittek, azt is autóval levitték, de visszafelé nem így jöttek, hanem a csomagjait elhozták valakik kocsival, ők a haverjával meg vonattal jöttek. Betekertek Szegedre a vasútállomásra és onnan. Épségben hazaért. 

Azóta volt kisérettségije történelemből meg nyelvtanból, és a héten kellett fakultációt választania. Nem volt egyszerű menet, mert bár én már idejekorán szóltam neki, ( mondjuk év elején), hogy kezdjen el erősen gonolkodni, majd félévkor megint, hogy még erősebben kéne ráállni a témára, őt ez nem érintette olyan mélyen. Aztán egyszer csak benyögött egy biológát, mi pedig nem tudtuk hová tenni, hogy ez most hogy jött és honnan. Aztán ült még rajta egy kicsit, meg beszélgettünk róla, amikor nyitott volt rá, és végül kizárásos alapon választott, hén mondtam neki, hogy szertném, ha választa egyet a kötelező tárgyak közül, és a másikba akkor nem szólok bele. A történelmet és a magyart rögtön kizárta, mert bár a töri szerintem menne neki, de azt mondja rém unalmas, a magyarban meg hát így is sok a kötelező olvasmény. ( amit csak úgy szórványosan olvas el, amúgy, de mindegy.)  úgyhogy végül a nyelvek és a matek közül a matekot választotta, mellé pedig a biosz és a földrajz között vacillált. Aztán csütörtökön úgy jött haza, hogy akkor kikérdezte az edzésen az egyik haverját, aki földrajzra járt és abból is érettségizett, meg mondtam neki, hogy nézze meg az eduline-on a biológia érettségi feladatokat, hogy mégis lássa, hogy mire számíthat, úgyhogy végül a földrajz mellett döntött. 

Aztán majd meglátjuk. Egyszer lehet változtatni, ha az elképzelései annyira másfelé konkretizálódnának, hogy más lenne jobb. De szerintem ha a matekra ráfekszik, akkor az sok mindenre jó lehet. 

Marcival megint voltunk az állatkeri szülőin. Jaj, ez a Marci olyan aranyos. Úgy tud még lelkesedni. szerencsére jó idő volt, és mivel megint majdnem nyitásra mentünk, így délre, mire a későn kelők megérkeztek, addigra mi már hazafelé indultunk. 

Nekem most a nutriák voltak a kedvenceim. 

Este pedig Szabó Balázs bandája koncerten voltam a barátnőmmel, és most is, mint mindig nagyon jó volt. Szabó Balázs koncerten mindig olyan jó, lélekfeltöltő.