Marciszülinap

Volt néhány korábbi tervem, hogy majd hogyan is ünnepeljük Marci szülinapját, volt köztük haveros focizás, amit még akkor el kellett vetnem, mielőtt még igazából tervvé kovácsolódott volna az egész, mert hamar kiderült, hogy Marci foci haverjai közül senki nem lesz a városban. ( az óvodában is most van a rendes nyári bezárás, gondolom nem véletlenül erre az időszakra időzítették többen is a családi nyaralást, mamázást, miegymást.) Aztán olyat is terveztem, hogy elmegyünk a Vasúttörténeti Parkba, mert Marci nagyon szereti a vonatokat, és ott még éppen nem volt, és ott is van egy modellvasutas rész, ami a kedvence. De aztán a nagymeleg miatt, meg azért mert szerdán én sem voltam jól ez is elmaradt, mert nem sikerült kellően ráhangolódnom. Viszont semmiképp nem akartam, hogy csakúgy elteljen a nap, mert az már milyen?
Úgyhogy végül egy nagyon lájtos kis programot csináltunk, mégpedig, elbicikliztünk a ligetbe, mert úgyis jegyet kellett venni a cirkuszba, hogy beváltsuk Milán ajándékjegyét. ( az, hogy mennyi pénzt hagyunk még ott a többi jegyre, hogy Milánt elvigyünk az ingyencirkuszába, az már más kérdés. Jó üzlet ez a cirkusznak, gondolom, mert egyébként nem csinálná. És egyébként mi sem mennénk, pláne nyáron nem, amikor kint is lehet lenni. )  Végül sikerült szombat estére jegyet vennünk.
De ha már ott voltunk, akkor bringáztunk egy kicsit a ligetben. Vagyis szerettünk volna bringázni, mert sajnos a ligetes utak mindenre jók, csak bicajozásra nem, meg futásra sem, meg úgy általában... tankkal mondjuk jól járhatóak, de hát ki jár tankkal??? Pedig van turista bőven, az épülő múzeumnegyed nélkül is tele vannak a frekventált helyek turistacsoportokkal, magánutazókkal, szóval kicsit adhatnánk kicsit többet a küllemre, de ezt már a Gellért-hegynél is írtam szerintem, nem is megyek ebbe bele.
Végülis Marciszülinap van, ugyebár :-)
Aztán kát zötykölődés között találtunk egy jó kis kiülős helyet, a Zöld Küllőt, ahol meg is álltunk, és elnyaltunk egy jégkrémet, a fiúk még beszürcsöltek mellé egy-egy limonádét ünneplés gyanánt.
Persze 3-an háromfélét, háromféleképpen kértek, az egyik bodzás legyen, a másik epres, a harmadik zöldalmás, az egyik simavizes, a másik buborékos, meg ez meg az, de a pultos csaj egész jól vette az akadályokat. 👍

Itt elidőztünk egy picit, mert Marcinak megtetszett a műanyag házikó a sarokban, és hát ő volt az ünnepelt, úgyhogy nem sürgettük. Meg hát jó zene szólt a hangfalakból, meg árnyék volt a napernyő alatt, szóval jó volt nagyon kicsit ejtőzni itt. Akkor hagytuk el a bázist, amikor túlságosan megnőtt az ebédelők száma, és ínycsiklandó illatok kezdtek röpködni a fejünk felett. Jobbnak láttam biciklire pattanni, míg ki nem találják, hogy éhesek, és akkor hallgathatom hazáig, hogy ők éhen fognak halni.
Hazafelé még a kreszpályán is tekertek volna egy kicsit. De én még épphogy csak letámasztottam a bringám egy árnyékos pad mellé, és vettem volna elő a könyvemet, (hahaha, naivan), amikor jött Máté, hogy Milánnak defektes lett a kereke. Hát komolyan! Hogy mindig kell valami gigszer! Így a körbebiciklizésről le kellett mondanunk, és már egy strapás biciklihazatolós út lebegett a szemem előtt, amikor eszembe jutott, hogy van egy bringaszervíz ott az egyik sarkon, nézzük meg, hogy hátha nyitva van, és hátha meg tudja csinálni a kereket.
Nyitva volt, és szerencsére volt még egy pontjó belsője, úgyhogy meg tudta csinálni a biciklit. Kicsit még csavarozgatott is rajta, a féken is állított, a kormányt is beállította, ilyesmi. A fiúk meg közben szóval tartották. Különösen Marci. :-)

Délután pedig kiesett a harmadik fogacskája, amire már úgy várt, és azt mondta, az már biztos, hogy sosem fog kiesni! Pont a szülinapján! :-)

Este még egy jégkrémtortával ünnepeltünk.

Kis cukikám :-)  Olyan nagyfiús lett! Már egyáltalán nem olyan kis pufigombóc, mint pici korában.

Sajnos a nagy ünneplésben estére lebetegedett, és még most sincs túl jól, láza van. Délelőtt a doktornő (nem a saját) ránézett ugyan, de sokat nem segített, mert a csillapítsuk a lázát, és szopogasson torokfertőtlenítőn kívül nem kaptunk más tanácsot. Ezt meg igazából önnállóan is csináltam addig is, és a mostani állapotát nézve nem tudom elég lesz-e ez a hétvégére....

Marcihét

A héten a nagyok táborban vannak. Ez a  szokásos "szolfézs"tábor, ami nem szolfézstábor igazából, csak a szolfézs tanár szervezi, és tartja, de valójában ő készségfejlesztőnek hívja.
Hogy pontosan mi zajlik a táborban, azt nem tudnám jól leírni, a lényeg, hogy évről-évre elmennek egy Nógrád megyei tanyára, a Cserhát közepébe, ahol nagyjából semmi nincs, még térerő is csak alig. ( pedig ugyebár a nóta is megmondja, hogy csak egészség legyen és térerő :-DDD ) Tavaly, tavalyelőtt Ordaspusztán voltak, idén egy tanyával arrébb Cservölgypusztán van a székhelyük. A képek alapján nagyon szuper világvégi tanya, egy igazi mesevilág, kisházikóval, tetőtéri szobával, háziállatokkal, és jó levegővel. A tanya gyakorlatilag majdnem el van vágva a világtól, a busz sem ment ki odaaáig, csak a bekötőútig, onnan gumicsizmában caplattak be a gyerekek. A csomagjaikat a tulaj fuvarozta be terepjáróval. Ő volt az, aki pár éve, amikor nála lovagoltak a gyerekek, és elkapta őket egy nagy vihar, akkor ötösével furikázta át őket Ordasra. Ezt a kalandot még azóta is emlegetik.
Szóval itt vannak vasárnapig, és kalandokban most sincs hiány, hiszen volt 1 nap, amikor végig esett, volt, amikor csak félig, tehát jókat lehet a sárban dagonyázni. :-) Eddig egyszer sikerült beszélnem a fiúkkal, hol térerő nincs, hol foglalt Ágota néni telója, hol meg csak kicsöng.
Tegnap épp egy kiránduláson voltak a szomszéd faluban, és már hazafelé tartottak, amikor hívtam őket, és hát borzasztóan lelkesek voltak, kutya bajuk, jól vannak, és már most tele vannak mesélnivalóval, pedig még csak kedd volt. A háttérből is mindenki egyszerre kiabálta bele a a telefonba, hogy mmi minden történik, nem is nagyon tudtam kivenni, ki mit mond, de a lényeg, hogy boldogok és önfeledtek, az nagyon átjött, és hát mi kéne még több. Vasárnap megyünk értük. Reméljük, hogy addig már nagy eső nem fog esni, és épségben kijutunk mi is majd a tanyára. ( nem úgy, mint két éve, amikor beleragadtunk a sárba, és azt hittem, onnan már sosem jövünk ki)

Szóval a héten Marcihét van, és ha nem is élünk át akkora nagy kalandokat, azért jól elvagyunk.

Vasárnap a veresegyházi Medveparkban voltunk, erről majd írok külön is.
Hétfőn, Marci kitalálta, hogy menjünk el a Ligetbe a biciklipályára, mert ő már ezer éve nem biciklizett. Hát jó, összekészültünk, csomagoltam piknikfelszerelést, innivalót, elindultunk. dögmeleg volt, és verőfényes napsütés, szinte felhő sem volt az égen.
Bezzeg, mire leértünk a ligetbe, akkor már láttam, hogy arra messzebb sötétedik az ég, de nem tűnt olyan félelmetesnek, így én le is telepedtem a megszokott padomra a könyvemmel, Marci pedig rótta a köröket a kreszpályán.

Annyira sütött a nap, hogy Marci a szemét sem tudta kinyitni. :-)

Aztán egyszer csak vészjóslóan elkezdett fújni a szél, így gyorsan összeszedtem Marcit, hogy inkább induljunk, mert itt nagy zuhé lesz. Mindenki, aki még ott volt fejvesztve elkezdett menekülni. És a szél csak egyre jobban fújt, az ég sötétedett, és azon aggódtam, hogy el ne kezdjen a fejünk felett villámlani, mert akkor húúúú.... közben pedig végigpörgettem a legrövidebb útvonalat a fejemben, hogy ha nagy gáz van, akkor hová tudnánk behúzódni a vihar elől.
Tekertünk, tekertünk, és egész sokáig el is jutottunk úgymond ép bőrrel,  mert már szinte csak a célegyenesben, úgy 10 percnyire otthontól kezdett el nagyon esni. De annyira, hogy ömlött az eső, nem is esőcseppek voltak, hanem folyamatosan folyt az égből a víz!
Marcinak jó volt, vagyis jobb, mert neki volt baseballsapija, és neki nem esett a szemébe az eső, de nekem nem volt, és végül már annyira folyt a víz a fejemről, hogy nem tudtam szinte kinyitni sem a szememet.
Ha mernék esőben elengedett kézzel biciklizni, akkor biztos széttárt karokkal az ég felé fordulok, de nem merek még eső nélkül sem így tekerni, így csak mentünk Marcival egymás mellett, harcoltunk az elemekkel, és közben sikítottunk, mint az őrültek, majd nagyokat nevettünk. Mikor hazaértünk, utána még annál jobban  rákezdett esni, úgyhogy mondhatni mázlink volt :-)

Tegnap végül megint a Ligetben kötöttünk ki, kísértjük a sorsunkat, mert be kellett mennünk a városba, és kérdeztem Marcitól, hogy akkor mi legyen, visszaszálljunk a földalattira, vagy sétáljunk egy kicsit, és majd felszállunk később. Azt mondta sétáljunk, és keressünk egy fagyizót. Úgyhogy szépen bandukoltunk az Andrássy úton fagyizót keresve, és addig-addig kerestük, hogy végül egészen a Ligetig kellett mennünk, mire találtunk egyet.

Végül a jégpálya mellett fagyiztunk, ami nagyon hangulatos volt, de Marci meg rákattant, hogy akkor menjünk egy kört a vizibiciklivel is. Nagyon sokféle vízi járgányt lehet bérelni méregdrágán, és evezni/tekerni a városligeti tavon, de nagy nehezen sikerült lebeszélnem róla, hogy ne ketten üljünk már fel, hanem legalább apával, mert én nem vagyok olyan stabil, ha vízről van szó.

Aztán még ücsörögtünk kicsit a fűben, és néztük a vizet.

Jaaa, és a nap nagy eseménye!!! Hogy MArci, valamilyen indíttatásból vágott egy másfél cm x 4cm- es sávot elől  a hajába. Kis gyerek papírvágó ollóval. Hát amikor megláttam nem voltam túl boldog... inkább szomorú. Olyan szuper volt most a frizurája, olyan MArcis volt, olyan aranyos, és olyan jól állt neki, erre úgy elrondította, hogy elsőre ( meg másodikra is) csak sírni tudtam. Azt mondta, azért csinálta, mert hosszúnak gondolta, és melege volt.
- Bezzeg Apának is kopasz a feje fölül, meg neki még oldalt is az, az egész feje kopasz, mégis hozzámentél feleségül!!!!- vágta az arcomba, amikor sopánkodtam, hogy de most hogy nézel ki MArcika???? Az én szépséges Marcikám!!!!

Este Feri megigazította neki. Hozzávágta valamennyire az oldalát, és így már nem annyira gáz. De még így is látszik egy csík a feje tetején.
Estére már túltettem magam az első-második-sokadik sokkon, és csak lefotóztam, hogy mit fodrászkodott Őkelme, csak hogy meglegyen az utókornak, és tudjunk 10 év múlva min nevetni. :-)

még igazítás előtt. 

Most meg szép kis kopaszbarack feje van. De így is cuki.

Hegedű

Eddig nagyon jól alakult minden a hegedűvel. Lelkesen járunk, és Máté nagyon szereti, élvezi, és rá nem jellemző módon, ha kap valami feladatot, akkor máris leül itthon és olvassa, csinálja. Van egy bizonyos csillogás a szemében, amit olyan jó látni, és amit mondjuk egy  nyelvtan témazáróra való készüléskor nemigen látok a szemében. :-) Furcsa, és egyelőre még mindig szokatlan nekem, hogy ezen a művészeti vonalon látszik igazán kiteljesedni. Végül még tényleg igaza lesz Angéla néninek, és lehet, hogy tényleg ez lesz az ő útja. Persze korai lenne még azt mondani 3 hét/6 alkalom hegedűóra után, hogy egy Edvin Marton veszett el benne,  de a tanárbácsi is nagyon dícséri, ami jó, és nagyon ösztönzően hat Mátéra. 

Az aggaszt csak egy kicsit, hogy ez a zene ez végképp egy vaksötét folt nálam, szóval érdemi segítséget, annál többet, hogy elhordom órára és gyakorlásra bíztatom, nem tudok neki nyújtani. A kottaolvasáshoz és a szolmizáláshoz egyaránt sügér vagyok. De hát nem is nekem kell érteni hozzá, ugyebár :)

A hétfői nap az sima liba, korán megyek Mátéért, kicsit túl korán is, mert pikkpakk ott vagyunk a suliban bkv-val. Csütörtökön már húzósabb, mert akkor együtt megyünk mindannyian, és amíg jó idő van és nincs sötét, addig biciklivel toljuk, mert nem akarok még Milánnak is bérletet venni csak azért, hogy egy héten egyszer elkísérje Mátét hegedűre. A múlt héten elég  keserves volt az a fél óra, amíg a folyosón Mátéra vártunk, pláne, hogy még rá is húztak egy jó 10 percet, hiába volt nálunk enni-inni-és olvasnivaló. Most, ebből okulva, miután beadtuk Mátét a terembe kimentünk a skacokkal a ligetbe, és ott  tekerhettek pár kört a kreszpályán, majd piknikeztünk, és hipphopp el is szaladt az idő. Szép idő volt, sütött a nap, bár árnyékban azért már nem volt olyan jó ücsörögni. Mire hazaértünk, addigra meg már egész hűvös volt. 

Majálisos biciklizés

Azon felbuzdulva, hogy egész hétre vacak időt mondanak, meg hogy május 1. van, vasárnap délelőtt kibicajoztunk a ligetbe, hátha találunk valami érdekeset. De ha nem az se baj, mert legalább tekerünk egy jót. Mire ezt kigondoltuk, és elkészültünk, addigra mondjuk inkább volt már dél, semmint délelőtt, de sebaj. Már rutinosan haladtunk a liget felé a megszokott úton. A liget mellett megnéztük azt a gimit is, ( a híres/hírhedt Teleki Blanka :) ) ahol elvileg Máté hegedülhetne, ha felveszik. (húúú, jövő héten lesz eredmény, nagyon izgulunk! Tegnap éjjel pont azt álmodtam, hogy Máté hegedül. De már jól ment neki, mondhatni profin, szóval nem a közeljövőnket vizionáltam. :) ) 

A Ligetben elég nagy volt a nyüzsgés, bár az interneten azt olvastam, hogy alig voltak kint, ez nem igaz. A szigorúan vett pártrendezvényeken lehet, azt nem tudom. Mi, és szerintem még sok kisgyerekes család, mindenféle pártszimpátia nélkül mentünk ki, meghallgatni egy jó kis koncertet, vagy enni egy lángost, megnézni a kacsákat, akármi. 

A fiúk le is cövekeltek az első színpadnál, amit találtak, ahol épp valami lovagvára mesét játszottak el, gyerekeket is bevonva. Szerintem nem volt túl izgi, legalábbis lentről nézve, ott a színpadon annak a 3 gyereknek biztos nagy kaland volt, de a mi fiainknak mégis bejött, és nehezen lehetett meggyőzni őket, hogy menjünk még tovább, hátha arrébb van még ennél is sokkal jobb program. 

Milán pedig még a réttől jóóóó messzire kiszimatolta a kürtőskalácsot, és teljesen rákattant. Remek szimata van, komolyan még a rétet is alig láttuk, nemhogy a bódésort, de ő már úgy mozgatta az orrát, mint egy vadászkutya. :)

Végül csak továbbálltunk, belengettem Milánnak, hogy menjünk egy kört, és akkor hazafelé még lehet egy kicsit tekerni a kreszparkban.
Nem jutottunk messzire, csak a szomszéd rétig, ahol megint találtunk egy színpadot, ami előtt végérvényesen leragadtunk. A modern kori zsebtévé ment rajta, minden olyan volt mint régen, Frigyes mester, Bálintka, Versmondó lány, gondolom volt Hakapeszi Maki is, de arról biztos lecsúsztunk, a díszletek.  Szóval minden megvolt, de mégsem volt olyan igazi zsebtévés. Pedig tényleg jó volt ez az új Móka Miki is, csak hát Gyabronka József, az mégis csak Gyabronka József!

Hazafelé még sorba álltunk kürtőskalácsért, aztán mentek pár kört a fiúk a kresz parkban, mert már be voltak kapcsolva a jelzőlámpák. Szerencsére a nagy lufiosztogatásból kimaradtunk. Halálom, amikor a kezükbe nyomnak 1-1 lufit, amivel aztán nem tudunk mit kezdeni, csak húzzunk magunkkal, mígnem az egyik kidurran, és akkor lehet miatta hisztizni. Mintha egyébként nem találnának elég indokot a hisztire. De ezt most megúsztuk. Huhhh.

Aztán muszáj volt indulni, mert Marci már kezdett fáradni.
8 kilométert tekertünk. Marci picit kevesebbet, mert hazafelé fél úton már bekérte magát a gyerekülésbe, de még így is nagyon jól ment. Lassan hosszabb túrákba is belevághatunk, mert a nagyoknak meg már ez a liget-otthon oda-vissza már nem kihívás. :)

Első családi biciklizés

Máté már jó ideje rágja Feri fülét, hogy hozzák fel a pincéből a nagyobb biciklit, mert neki már a régi kicsi, és azzal szeretne már járni. Szerintem simán jó még neki a régi, vagy legalábbis elég lenne egy ülés- és kormány felemelés, de ő váltig bizonygatja, hogy nem az már nem jó neki.

Az viszont tény, hogy Milánnak már elég utolsó napos a 16-os bicó, persze jó lenne még, meg eltekerhetne még ő is vele, de végül csak előkerült a pincéből a nagyobb bicaj Máténak, így Miláné lehet a 20-as, Marci meg ugye tép a kis rózsaszínnel.

Máté teljesen rákattant, hogy menjünk akkor máris biciklizni, mert állítólag ezt ígértük. Ami bizonyára így is volt, de nem tudom, hogy pont erre a hétvégére volt-e ez a közös biciklizés beígérve, szerintem inkább MAJD elmegyünk valamikor hangozhatott el.

Mindenesetre vasárnap reggel Máté már nem bírt a farán ülni, csak zsizsegett, hogy menjünk biciklizni, mindannyian.

Hogy ne menjünk nagyon messzire, de azért menjünk is valahová, a Ligetet céloztuk meg. A fiúk focicuccot is csomagoltak, én meg futócuccban mentem.

Bennem volt némi kétely, hogy nem biztos, hogy Marcinak is bicóval kéne jönnie, mert nem fog bírni hazajönni, de mindenki erősködött, különösen Marci, hogy de igen! A biztonság kedvéért azért elraktam két gumipókot, hogy ha úgy alakul, akkor fel tudjuk akasztani a biciklijét, ha elfárad.

Így hát 5 biciklivel indultunk neki a Városligetnek. Régi álmunk ez, hogy hosszú konvojban haladjunk :) Bár van még ezen a konvojon mit finomítani, de kezdetnek azért jó volt.

Marci is tekert hősiesen, csak amikor meg kell állni, utána segíteni kell neki elindulni. De olyan cukibogyó volt, ahogy a kis medvés hátizsákjával tekert :) És becsülettel elbiciklizett egészen a ligetig. (3.6 km). Igaz, a vége felé már fáradt volt. 

És Máté is nagyon jól ment a nagy biciklivel. 

Indulásra készen!

Marci jön :)

A ligetben aztán kerestünk egy üres focipályát, és a fiúk már neki is álltak a meccsnek, én pedig futottam addig.
A Kertemnél minden fa törzsére nemzetiszínű szalag van kötve. Sem rendbontókkal, sem békés tiltakozókkal nem találkoztam, meglepően nagy volt ennek ellenére a rendőri készültség, legalább 3 autónyi rendőr posztolt körbe. Nem volt olyan jó látvány.

Hazafelé Marci már gyerekülésben jött. A biciklijét Feri csomagtartójára erősítettük. Szó, mi szó, lényegesen gyorsabban haladtunk így :) Már Milán idejében is az volt a baj ezzel a 12-es biciklivel, hogy szegénykém csak tekert mint az őrült, de nem nagyon haladt. Hát ez most így van. De hát ha megtörténik a végleges biciklicsere, és Marci kellően nagy rutint szerez, akkor most a kék 16-os az szabadon áll, bármikor át tud majd rá ülni.

Hétvégi szánkózás

Szombat este csodaszépen elkezdett esni a hó. Késő volt már, már minden gyerek aludt. Szerintem ez a legjobb része a havazásnak, maga a hóesés. Amikor a sötét ablakból lehet nézni, ahogy szép csendesen hullik, és apránként fed be minden útszélen parkoló autót. Mondtam is Ferinek, hogy úgy tűnik, holnap szánkózás lesz a program, hiszen micsoda szerencse, hogy végre nem hétköznap esik, hanem hétvégén, és gondtalanul lehet neki örülni, nem kell rohanni a suliból oviba, meg ide-oda.

Úgyhogy, amikor másnap reggel fölkeltünk, akkor máris elkezdtünk készülődni. Már a reggelivel együtt készítettem oda az ebédet is, hogy mire hazaérünk, akkor már ne nulláról kelljen indulni, hanem csak a majdnemkészről. 

Még a múltkori havazásnál mesélte pár iskolás anyuka, hogy kint voltak a ligetben a Király-dombon szánkózni, és milyen jó volt. Mi ugyan már jó pár éve itt lakunk, de még sosem voltunk a Király-dombon szánkózni, eszünkbe sem jutott, meg hát írtam már korábban, hogy az elmúlt 3 évben nem szaggattuk rongyosra a szánkónkat. De most eljött az ideje, hogy mi is kipróbáljuk. 

A szánkónk persze ennyi gyereknek már bőven kicsi. Most, hogy leszereltem róla a karfát, így ráfér 2 gyerek szűkösen, de 3 már semmiképp. Sérelmezték is a skacok, hogy miért nincs nagyobb szánkónk, vagy legalább még egy. Hát miért... eddig nem igen volt rá szükség. Lehet, hogy ez után sem lesz. Mindenesetre a télvégi kiárusításon hátha hozzánk vágnak egy másikat.  Vagy a télvéginek már vége van? Na mindegy. 

A dombhoz érve már nagyon izgatottak voltunk. Azt gondoltam, hogy milyen jó, hogy ilyen korán mentünk, de voltak nálunk fürgébbek is, így vasárnap délelőtt már jó sokan álldogáltak fenn a domb tetején. Kicsit bemelegítettek a fiúk a lankásabb részen, majd felfedeztük a meredekebb, göröngyösebb részt, és azon toltuk tovább. Felváltva ültek/ültünk fel a szánkóra kettesével. 

Nem nagyon emlékszem, hogy gyerekkorom óta siklottam-e le lejtőn szánkóval, de az érzés, az most is ugyanolyan jó, mint akkor volt. Eszembe is jutott nem egyszer a jó kis ózdi "szánkózóhegy" (domb?), ami az évek során eléggé összement. Szerintem leszánkóztuk az oldalát. Mindenesetre biztos, hogy nagyobb volt régen, mert amikor a hosszú siklás után fel kellett húzni a szánkót, az már eléggé keservesen ment egy félnapos szánkózás után. :) Hány szánkót törtünk ott össze, te jó ég! 

Most nem törtünk szánkót, szerencsére. Kisebb is ez a domb, mint az volt, és a fiúk is kezdő betyárok még szánkózás terén. Bár volt néhány borulás, de még azt is élvezték. 

Az idő teltével a pálya már egyre inkább egy fagyott saras terep volt, semmint havas, de jól csúszott, és ez volt a lényeg. Szerintem az igazi havas lejtőt még az este leszánkózták az igazán szemfülesek. 

Fölfelé battyogva

Füligvigyor

Az autóhoz visszafelé persze megint összevesztek, hogy ki üljön a szánkón. Hogy ne legyen olyan nagy a bánat, Mátéval, a lemaradóval hógolyózni kezdtünk. Hát ez nagyon tetszett neki. Végül a többiek is becsatlakoztak.Mondjuk Marci, a nyárigyerek, hát ő nem nyúlt önszántából a hóhoz, inkább csak tisztes távolból nézte ahogy dobáljuk egymást. 

hóangyalok :)

Máté pedig itthon, amíg elkészült az ebéd, apával még egy helyre kis hóembert is összedobott az udvaron. Igazán fess lett, a kis nyaksáljával és a répaorrával:) 

Az idén igazán kitettünk magunkért, szánkóztunk, koriztunk, hógolyóztunk, megint szánkóztunk, hóember is pipa, most már tényleg jöhet a tavasz!

Korcsolyázások

A tél beálltával, a jégpálya megnyitásával egyidejűleg Mátéék is elkezdik a suliban a korcsolyaszezont, és péntekenként a Városligeti Műjégre járnak ki korizni, potompénzért. Az elsősöknek és a másodikosoknak még oktató is jár az egy óra korizáshoz. 

Én meg megígértem Máténak, hogy majd ha úgy adódik, akkor én is elkísérem majd őket, mert jól jön a segítség a korifelvételnél, meg levételnél. Aztán csak tolódott, tolódott, mert mindig volt valami. Milánnal fogászatra mentünk, aztán beteg volt, aztán Marci volt itthon, de a múlt héten, bár lett volna itthon is teendőm, de elkísértem őket. Kétszer is ráadásul, mert közben csináltak a közeli Bosnyák téren egy kis ingyenes pályát, amit délelőttönként iskolások és ovisok használhatnak előre bejelentkezés alapján. Szóval csütörtökön oda mentem velük, pénteken meg a nagy Városligetibe. 

Sosem láttam még Mátét jégkorizni. Azt persze tudtam, hogy görkorizni remekül tud, de azért az mégsem jégkori. Én nem tudok korcsolyázni, de most, hogy ott álltam a pálya szélén, megfogalmazódott bennem a vágy, hogy jó lenne kipróbálni, hátha menne. Pláne, hogy jövőre Milán is fog járni a suliból korizni, jó kis családi móka lehetne ez télvíz idején. Ráadásul egyre több helyen van a városban ingyenes lehetőség, nem kell feltétlenül ragaszkodnunk az óradíjas Városligetihez. Na majd meglátjuk, mire jutok ezzel az idén. 

Szóval... kétszer is elkísértem az 2.b-t korcsolyázni. Hát módfelett szórakoztatóak ám ezek a gyerekek, érdekes őket így egy kupacban látni, és hallgatni a csivitelésüket, nézni a játékukat. 

A Bosnyákon szabadon tehettek, amit akartak, fogócskáztak, kergetőztek, a lányok piruetteztek, a ligetben pedig különváltak a fiúk és a lányok, és egy egy -egy oktatóval mindenféle trükköket tanultak. Oldalazást, meg volt valami sarkon forgás is talán, szlalomozás, ilyesmi. Elég messze voltak a pálya szélétől, először nem is láttam őket, hogy hol vannak, úgyhogy nem nagyon tudtam követni, hogy mit csináltak. 

Amennyire én értek hozzá, Máté szuperül korizik. A fiúk leginkább versenyeztek, és Máté tök gyorsan halad. És nem esik el!!!! 

Muszáj lesz nekem is megtanulnom:)

Máté a kék-fehér kabátos fiú előtt siklik.

Repülős múzeumos, ligetes

Vasárnap reggel, osztottunk-szoroztunk, és úgy határoztunk, vagyis határoztam, hogy amíg Feri a Széchényi fürdőben fürdik, addig mi lebicajozunk a ligetbe, elütjük az időt, és elé megyünk mire végez, és ő jön haza biciklivel a fiúkkal, én pedig hazafutok. 

Kicsit borús volt az idő, így fél kézzel a kilincsen a másikkal még csak begyűrtem egy-egy pulcsit a hátizsákba a fiúknak, biztos ami biztos.

Két tervünk volt, az A terv az volt, hogy egy kicsit tekernek a skacok a kreszpályán, de mivel Marcinak nem vittünk semmilyen járművet, pedig még meg is próbáltam valahogy rábütykölni a futóbiciklijét az én biciklimre, de nagyon instabil lett így az építmény, így végül itthon maradt. Szóval Marcinak nem volt járgánya, így ezt nagyon nem akartam most erőltetni, de határozott nem-et sem mondtam rá. A B tervben pedig a hamarosan lebontásra kerülő Pecsa emeletén lévő Repüléstörténeti kiállítás szerepelt, ami most egy hónapig nyitva van, (május közepéig). Hogy eddig zárva lett volna???? Nem tudom. Most mindenesetre nyitva van.

Probléma nélkül odatekertünk a ligetbe, leszámítva az olykor utunkba kerülő lomtalanítási szemétkupacokat, amik miatt hol a járdára kényszerültünk, hol vissza az útra, vagy a túloldalra. 

Ha biciklivel jövünk, akkor liget Ajtósi Dürer felőli oldaláról közeledünk, ott van jó aluljáró, és persze közvetlenül a kreszparkba csapódunk be, így elkerülhetetlen volt, hogy egy kicsit ne időzzünk itt el. Mentünk néhány kört, én is mentem velük, hogy Marci se érezze magát kirekesztettnek. És rögtön el is terveztük, hogy legközelebb Marcinak is hozunk valamit, mert nagyon élveztük, és még a jelzőlámpák is működtek, amik nem mindig szoktak.

Kicsit csöpögött az eső, így végül, mikor mondtam a fiúknak, hogy nézzük meg a múzeumot, nem ellenkeztek. Végül majdnem lefújtam mégis, mert pont bolhapiac is volt hátul, és nem voltam biztos benne, hogy jó-e ott hagyni a bicikliket a szokott helyen, éppen a piac mellett. Mentünk egy kört, hogy látunk-e jó/jobb helyet, végül csak visszamentünk, és letettük a bicajokat. A tárolóban igazi vagány biciklik is álltak mellettünk, reméltem, hogy ha nem a mieink fognak bárkinek is megtetszeni. 

A múzeumban éppen családi vasárnap volt, így még azt a jelképes belépti díjat sem kellett kifizetnünk, már bent is voltunk. 

Odabent rengeteg repülőgépet láttunk, régieket, nagyon régieket, kicsiket és nagyokat, katonaiakat meg mezőgazdaságiakat, maketteket, húúúú tényleg nagyon sokféle volt. Én vagyok annyira laikus a témában, hogy nekem egyik szinte olyan mint a másik, persze látom én, hogy az egyiknek nagyobb a szárnya, vagy más az orra, de úgy igazából nekem repülő volt mindegyik, csak az egyik kék, a másik sárga. :) Persze érdekes volt, meg szuper, és el is olvastunk néhány táblát, de leginkább csak körbejártuk amit körbe lehetett, megsimogattuk, amit meg lehetett, (elenyésző) belenéztünk, ahová be lehetett, és tátottuk a szánkat. 

Valami szimulátorféleséget ki is próbálhattak a fiúk. Igazából csak annyi volt, hogy beülhettek egy botkormány mögé, és eléjük volt vetítve valami repülős film, mintha ők vezetnének. Nekik persze tetszett. 

Volt egy falatnyi űrhajós rész is, néhány vitrin, néhány plakát, Farkas Bertalan ruhájának másolata, és egy olyan kapszula, amiben ő is utazott. Ebbe elvileg bele lehetett volna ülni, de akkor éppen nem, amikor ott voltunk. Persze a fiúknak ezer kérdésük volt, amire próbáltam a kiírtak alapján válaszolni. Érzem én, hogy kicsit jobban el kell már mélyülnöm az űrhajózásban, meg az űrkutatásban, mert igen könnyen sarokba lehet szorítani. :)

Milán persze rázendített, hogy "egyszer majd elmegyünk az űrbe!!!!!", és amikor mondtam neki, hogy nem hiszem, hogy valaha is elmennénk, akkor nem értette, hogy miért nem, "hiszen csak be kell szállni egy űrhajóba, és már ott is vagyunk!". Végül tényleg.

Kicsit több, mint egy órát voltunk bent, és nagyjából mindent meg is néztünk. Időzhettünk volna még itt-ott, de mivel Ferinél nem volt telefon, így a megbeszélt időre, vagy annak a környékén, azért szerettem volna odaérni a fürdőhöz. 

Mire kiértünk még a nap is kisütött. 

Még kacsanézésre is jutott idő. De itt nem voltak kiskacsák :( Pedig azt gondoltam, hogy biztos nagyon sok lesz, hiszen a mi kis patakunkban is van egy csomó kacsacsalád, és Marcinak annyira tetszenek a kicsik. De azért ezeket is lelkesen etette. 

Hazafelé pedig egy jót futottam, és mivel sejtettem, hogy én hamarabb hazaérek, mint a biciklis különítmény, még rá is tettem egy kicsit, de még így is én értem haza előbb. Bibibíííí :)