Csendesen csordogálva

 Szép lassan, szinte észrevétlenül csorogtunk át az új évbe. Mégha voltak is zajosabb terveink szilveszter napjára, nem volt ez így rossz. 

A megelőző napokban Szentesen voltunk, már akkor is nagyon ködös, nedveshideg volt. Ott ünnepeltük meg Milánkát, igaz kurtánfurcsán, mert időközben 30-ára neki egy szabadulószobás program figyelt be a barátaival, Budapesten, úgyhogy papával  előző nap köszöntöttük, a többiekkel pedig másnap ünnepeltünk Milán nélkül 😯 Mert Milánt még ebéd előtt fel kellett rakni a buszra, hogy odaérjen fél3ra a buliba. 

30án este pedig még mi is találkoztunk barátokkal. Na akkor éjjel fáztunk meg jól. Vagyis Feri már jó ideje küszködik ezzel az orrfolyós/köhögős/torokkaparós cuccal, én meg most csatlakoztam. 

Úgyhogy a szilveszteri ügetőt le is mondtuk, de lehet egyébként, hogy amúgy se mentünk volna, mert tejköd és rettenet hideg volt. Reggel elvittük Mátét a Budai,-hegyekbe az evezőklubos évzáró focira, akkor észleltük, hogy nincs az az igazán kintlevő idő. 

Ezt a szobában ejtőzést toljuk nagyjából azóta 😆 jó, én meg Máté már futottunk is, a kicsik visszamentek Ózdra, de egyébként semmi különös nem történik. Lassan már meg is unom amúgy, de jó lenne a lehető legjobban meggyógyulni, mert időnként még csak elkap egy köhögőroham, jövő héten pedig már munka van. 

De ezt most nem bánom annyira, most jó helyen vagyok, mondhatnám, a helyemen vagyok szerintem. Ha nem is minden napom halleluja, de panaszra sincs okom, és erről rendre meggyőznek. 

Most pl. januári évkezdésnek hívott a főnököm tegnap délelőtt, hogy ezt a 2 januári szabadnapot a nagyfőnök odaadja ajándékba, nem kell kiírni. Hát ilyet én még sosem tapasztaltam, és ez nekem olyan jól esett. Pláne, hogy igazából már decemberben is habzsidőzsi volt, én ezeket a "juttatásokat" nagyon tudom értékelni. Én mondjuk egy doboz szaloncukornak is örülök, azok után hogy a korábbi helyemen egy egész telet fagyoskodtunk fűtés nélkül, és 2 év alatt nem kaptam fizetésemelést se, nemhogy karácsonyi bónuszt, szóval nekem könnyű a kedvemre tenni 😆

Egyébként pedig...

Nem csak a munkahelyváltás miatt, de azért az nagyban lökött a tavalyi év megítélésében nálam,( mégha nem is ment ez olyan egyszerűen kanyarok nélkül), de szerintem egy egészen jó évet zártunk végül. 

Voltak remek utazásaink, 5 országban jártunk idén, ismerősökben és régóta vágyottakban. Szereztünk közös élményeket, amiket sokáig fogunk emlegetni, pl. a Neretvàn evezés nálam ilyen. 

Láttunk sok jó szinhazi előadást, és néhány kevésbé tetszőt is, de az is lehet, hogy azokkal csak nem jó pillanatban találkoztunk. Már idénre is vannak jegyeink 🙂

Barátnőmmel remek koncerteken is buliztunk, és kicsit konforzónán kívülre is elmerészkedtünk. +Ottalvósan fesztiváloztunk is. 

A fiúk is voltak táborozni, Máté először ment nélkülünk külföldi versenyre, Bledbe. 

Milán belecsapott a haverokbulifanta világába, és mindig van valami programja valahol, valakikkel. Ennek egyelőre a rendszeres " küldj már pénzt a kártyámra" üzenetek és egy ripityára tört telefon a mérlege, de hát több is veszett már Mohácsnál, ugyebár 😆

Szóval jól vagyunk. Nagyjából mindenki tudja és teszi a dolgát. Ha idén Marcit is sikerülne irányba állítni, akkor az már fél siker lenne az évet illetően. A másik fele Máté irányba állása lenne, aki ősszel 12-dikes lesz! Úgyhogy valószínű idén sem fogunk unatkozni, de hát azt meg úgysem szeretünk. Arra itt van ez az év elejei pár nap. 

Úgyhogy csak egészség legyen ( meg térerő) idén is, a többi meg már csak rajtunk múlik, hogy mennyi szépséget engedünk be a lelkünkbe. 

Vigyázzatok magatokra idén is🙂

Ígérhetném vagy fogadhatnám, hogy többet és gyakrabban írok, de ilyen horderejű ígéretet nem merek tenni, félő, hogy gyorsan elbuknám. De azért igyekszem majd. Ígérem 🤣

2023as színházas

 Még valamikor a kovid előtt, de amikor már elég nagyok voltak a gyerekek, akkor szoktunk rá a barátnőmmel, hogy havonta egyszer beültünk a moziba, előtte persze már beültünk valahová csacsogni, meg ha olyan volt a film és a körülmények, akkor utána is, és így egy kerek csajos estét csaptunk. Aztán a kovidkor nyilván ez a széria megszakadt, a kovid után pedig olyan nehezen indult újra az élet, főleg ami a mozifilmeket illeti. Hiába voltak nyitva a mozik és játszottak filmeket, vagy nagyon ősrégi ismétlések voltak, abból is olyanok, amiket nem akartunk megnézni, vagy olyan filmek, amiket még újonnan sem akartunk megnézni, viszont, ráébredtünk, hogy a kovidnak köszönhetően a színházakba a felkapott/ népszerű előadásokra is mondhatni könnyedén lehet jegyet venni, mert oda is lassan szivárogtak vissza a nézők. Így kezdtük el a színházas pályafutásunkat. Mondanom sem kell, hogy azóta duplájára emelkedtek a jegyárak... Akkoriban még 3500-4200 ft-ért már nagyon jó helyen ültünk, most 6500-7500 ft között mozog egy-egy jobb előadásra szóló jegy, ami nem a legfelső emelet leghátulja. 

Így néztünk meg több több Centrál színházas darabot, a Házassági leckéket pl, a Radnótiban a Futótüzet, de voltunk a Vígben és az Örkényben is, a Belvárosiban Hernádi és Kern darabot néztünk.  

2022 meghatárzó darabja nálunk akkor a Futótűz volt, ami annyira drámaian sokkoló volt szinte minden percében, minden megmozdulásában, hogy szinte lélegzetvisszafojtva néztük elejétől a végéig, mert pisszenni sem mertünk, ( senki amúgy a nézőtéren), nehogy akár egy mélyebb lélegzetvétel is kiszakítson bennünket  a színpadon megteremtett feszültségből.  Teljesen a bőrünk alá férkőzött és nem engedett, hogy utána nehezen indult újra a színházas létünk. Még ma is, ha erre az előadásra gondolok, beleborzongok... És akkor még nem tudtuk, amit ma már sajnos igen, hogy micsoda szerencsénk volt, hogy Nazira szerepében még Csomós Marit láthattuk. Ha tehetitek nézzétek meg, de csak akkor ha bírjátok a nehéz történeteket. Nem fogtok csalódni. Pál András akkor  lett a kedvencem. 

Erre az élményre muszáj volt valami könnyedebb darabot kinézni, amit a barátnőmre bíztam, mert a Futótűz az én választásom volt. Így kerültünk 2023 év elején a Belvárosi moziba egy bugyutának mondható vígjátékra,  A feleség negyvennél kezdődik címűre. A leírásból arra következtettünk, hogy nekünk íródott, rólunk szól, és tulajdonképpen jó is volt, kellemes kikapcsolódás, és amolyan fejfogós és bólogatós komédia. 

Rögtön ezután március elején én választottam Mácsai Pál és Máté Gábor irodalmi estjét a Katonában, a Különkiadást, ahol Örkény és Esterházy írásokból olvastak fel részleteket, egymásra reflektálva, Lukács Miklós cimbalomkíséretével. 

Áprilisban Ferivel voltam színházban, tőlem kapta a jegyet, vagyis az utalványt egy Pintér Béla darabra, és a Titkainkat választottuk. Kicsit az én nyomásomra, mert én nagyon szeretem Csákányi Esztert, meg Thuróczy Szabolcsot is, és a kollégám is ajánlotta, hogy szerinte jó. És tényleg jó volt,  igazi Pintér Bélás( Csákányi Eszter ebben a szerepben is zseniálisat hozott), aki szereti az ő munkásságát, annak én is bátran ajánlom. Van még néhány darab, ami még rajta van a listámon az ő színházából. 

Áprilisban még Szabó Balázs koncerten is voltam a barátnőmmel az Akváriumban. Itt volt az, hogy a koncert után hozzánk akart csapódni egy fiatal lány, mert állítása szerint mi olyan szimpatikusak vagyunk, ( ahogy ott támasztottuk a ruhatár melletti pultot a poharunkkal, hogy szeretett volna velünk bulizni a koncert után kezdődő koreai pop buliban, bármi is legyen az :-) Mi sosem hallottunk erről az irányzatról, még a létezéséről sem tudtunk egész addig, úgyhogy szegényt ki kellett ábrádítanunk, hogy mi abban a buliba biztos nem megyünk. 

Májusban, egy véletlen folytán, lecsaptunk egy kínálkozó akciós jegyvételre, és elmentünk megnézni a József Attila színházban a Portugált. Ezt a darabot sok évig  a Katonában játszották örökteltházzal, de akkoriban nekünk még kisgyerekeink voltak, nem szabad színházas estéink, úgyhogy arról lemaradtunk, pedig a kritikák szerint az azért jobb volt. A József Attila féle sem volt rossz tulajdonképpen, még ha kicsit fura is volt Nemcsák Károlyt nem Vágási Feri szerepében látni, mert egyébként a mimikája és a hanghordozása simán hozta Vágási Ferit. Nagy katarzis nem volt ugyan, de csalódottak sem voltunk. 

A júniust Szabó Balázs koncerttel kezdtem a Belvárosi Fesztivál keretében, és Tankcsapdával zártam a Budapest Parkban. 

A nyarat színház szempontjából kihagytam, cserébe nyaralni voltunk. 

Szeptemberben megint egy erős darabbal sikerült kezdeni a szezont, az Örkényben láttam a Lélek legszebb éjszakáját, Jászberényi Sándor írása nyomán, és mondanom sem kell, hogy ez is az én választásom volt. Nem vagyok annyira képben a Közel-Kelet háborús konfliktusával kapcsolatban, féltem is, hogy nem fogom érteni a sztorit, de Nagy Zsolt miatt muszáj volt megnézni, és bár ez is egy léekreülős darab, szerintem megnézős. Nagy Zsoltot igenigen kedvelem. Többek között őt is. 

Aztán Péterfy Bori koncerten voltam a Jazz Clubban. Majd ezen felbuzdulva novemberben az Akváriumban is. 

Az októberi színdarabunkat Csákányi Eszter betegsége miatt átrakták novemberre, de helyette becsúszott egy Médeia a Katona-Sufniban. Na ez volt az, ami megint a bőröm alá mászott, gondolkodásra késztetett, és sokáig eszembe jutott a legváratlanabb pillanatokban is. 

A novembert Csákányi Eszterrel kezdtük, a 6színben néztük az Amikor találkoztam Barisnyikovval című egyszermélyes darabot. Fergeteges volt! Csákányi Eszter szerintem egy zseni. Bármit játszik, én mindent elhiszek neki. A Titkainkban férfi pártvezért játszik, abban is zseniális, a Barisnyikovban egy kiöregedett balett táncosnőt, és itt is elhittem neki minden mozdulatát, és ennyire nagybetűs nőnek még sosem láttam ez előtt. Túl rövid volt a darab, néztem volna még sokáig, és erre mondtuk azt a barátnőmmel, hogy ezt akár újra is tudnánk nézni, bármikor. 

November végén az Átriumban néztük a Hannibál tanár urat, amit egyrészt Mucsi Zoltán miatt szerettünk volna látni, másrészt kisgyerekkoromból rémlik a film, amit talán nem is nézhettem, mert azt mondták nem nekem való, de azért valahogy mégiscsak láttam belőle darabokat, és a filmnek a végére máig úgy emlékszem, hogy az akkor olyan megrendítő volt. A színdarabnak nem az lett a a vége, amit én vártam. De simán lehet, hogy a filmre emlékszem rosszul, szóval ez nem minősítés. Jó volt a darab, de nem volt hidegrázós, Mucsi Zoltánt viszont jó volt színpadon látni. 

Még ugyancsak november, de egy másik barátnőmtől átvettünk 2 jegyet a Katonába, a Dante-Purgatórium-Paradicsom-át hallgattuk meg Gyabronka József előadásában, tudjátok a Zsebtévé :-) Akkor és ott nem ugrott be a Zsebtévé, már csak itthon, amikor rákerestem, hogy honnan olyan ismerős. Hát innen volt. Mellesleg ekkora méretű szöveget, így megtanulni és előadni, hát mesteri volt mindenképpen. Még meg is értettem a sztorit, pedig emlékeim szerint Dantét a középiskolában gyorsan skippeltem, mert egy mukkot sem értettem a szövegből. :-)

Decemberben Ferivel néztük az Átriumban a Mefisztót, Alföldivel. Tulajdonképpen olyan volt, amilyet vártunk, nagyon Alföldis, és rendkívül kritikus, és sajnos nagyon valóságos. Nem a hagyományosan vet szórakoztató színdarabok közé sorolnám, hanem inkább a gondolatébresztők közé. Ami szerintem csaknem az összes Átriumos darabra elmondható. 

Rögtön ezután egy különleges Mácsai-esten voltam a barátnőmmel, a Bodor Tibor Alapítványnak ( aminek  a hangoskönyvkészítés a fő profilja)  a szervezésében és annak támogatására létrejött Vaksötétben előadás-sorozat egyik estjén, melyen Mácsai Pál beszélt és mesélt mindenfélét az életéről, a gyerekkoráról, a munkásságáról, mindezt vaksötétben. Ó hát ez remek este volt. Mácsait egyébként is bárhol bármeddig tudnám hallgatni az Azt meséld el Pista óta, hogyha a telefonkönyvet olvasta volna fel, nekem akkor is best of lett volna. :-) 

Az évet, karácsony előtt egy Pintér Béla darabbal zártuk volna Ferivel, amit azonban lemondtak, és csak februárra tudtuk átfoglalni. Úgyhogy ez még előttünk van, reméljük, hogy Gálvölgyi János addig jó egészségnek fog örvendeni, mert miatta megyünk. Én legalábbis, Feri meg elkísér. 

Azaz, egész pontosan én Szabó Balázs bandájával zártam az évet, az A38-on, az meg persze, hogy nagyonnagyon jó volt, mint mindig. Vagy még annál is jobb. 

Na, hát azt hiszem nem felejtettem ki semmit, és most jó hogy összeszedtem mennyi kulturális élmény jutott nekem a tavalyi évben, mert különben ahogy pakolódnak rá az újabb és újabb előadások, úgy kezdeném a kevésbé meghatározóakat elfelejteni, így viszont bármikor vissza tudom keresni. :-) 

Idénre is vannak már jegyeinket, hajajjjj, de még milyenek! Majd mesélek azokról is :-) 

Menjetek színházba! Jó buli, nagyszerű élmény, remek kikapcsolódás! 

Rendkívüli hétfő

A tegnapi hétfő minden szempontból rendkíüli volt, ( hogy itt most Diusra csatoljak vissza :-) ) merthogy olyan hétfő volt, ami nekem már péntek, ráadásul olyan hétfőpéntek, amikor nemhogy az idén már nem megyek többet dolgozni, de a még jelenlegi helyemre sem megyek már többet, mert tegnap volt az utolsó napom. Most már dec. 31-ig szabadságon vagyok, jövőre pedig új időszámítás kezdődik minden szempontból. 

Érdekes egyébként, mert még sosem voltam ilyen helyzetben, amikor magam állok fel, és lépek tovább, leszámítva, amikor terhes voltam Mátéval és úgy köszöntem el, de az még akkor nem tűnt olyan véglegesnek, meg hát az egyfajta örömteli búcsú is volt,  csak aztán ahogy sorra születtek a gyerekek, és teltek az évek, nemhogy nem én köszöntem el végleg, hanem tulajdonképpen kivonult mögülem a munkahelyem. Ami olyan szempontból jó volt, hogy a búcsúzkodás lelki részéből én kimaradtam, mert mire az utolsók között engem is leszámoltak, addigra már rég nem volt cég, csak az a pár aktatologató, aki még az utolsó papírkupacokat a helyükre tolta. 

Szóval olyan, hogy én jöjjek el bárhonnan nem volt még, és nem is tudtam, hogy majd hogy fogom érezni magam. Hogy hogyan jutottam el a döntés meghozataláig majd a cselekvésig, az egy hosszadalmasabb történet, és kellett is egy kis külső rásegítés, hogy meg merjem lépni a munkahelyváltást, mert alapvetően én nem kezelem jól a változásokat, nem is szeretek igazából a komfortzónámból kilépni, vagy csak nehezen és noszogatva, még akkor is, amikor már rég tudom, hogy az a langyos víz, amiben éppen toporgok már nem jó nekem. 

Úgyhogy nem tudtam, hogy mit fogok érezni, de valami eufórikusabb hangulatra számítottam, akár pozitiv, akár negatív irányba, hogy majd fogok érezni, de igazából már majdhogynem közönyösen tudtam távozni. Persze a még megmaradt kollégáktól azért nehéz volt a búcsú, de olyan sokan elmentek már az idén, hogy olyan kevés ember maradt, aki közel volt a szívemhez, velük meg úgyis tudjuk tartani a kapcsolat, hogy nem egy helyen toljuk a szekeret. 

Szóval... ma már az első szabadnapomat töltöttem, és végre a délelőtti napsütésben futhattam :-) 

Most már rá lehet fordulni a karácsonyra, a szülinapokra, bár nem mondom, hogy a karácsony annyira lázba hozna, de mint minden évben idén sem marad el. Ajándékokkal még nem állunk sehogy, ötletszinten kezdünk talán kicsit egyenesbe jönni, de hát innen szép nyerni. 

És akkor ezen kívül még ezer dolog van, amit itthon meg kéne csinálni a szünetben, ami megint villámtempóban fog eltelni. 

Iskolakezdés

 Nem mondom, hogy kitörő örömmel, de azért csak elkezdtükm ezt az újabb tanévet. 

Mindannyiunk közül Marci volt a leglelkesebb, vagy legizgatottabb, de nem száz százalékos pozitív izgatottság volt ez, vegyült ebbe egy adag negatív izgulás is, mivel neki volt most a legnagyobb a váltás, negyedikből ötödikbe. És bár ugyanabban az iskolában maradt, mégis felmerül ilyenkor egy csomó kérdés, hogy hol a terem, hová menjen, mit kell csinálni, hová kell tenni, mit kell vinni és mikor, stb... nyilván jobban el van van engedve a kezük, mint alsóban, ha fogják még egyáltalán, szóval ezt a bizonytalanságot Marci kicsit nehezen viseli, ő tipikusan az a fajta, aki nem szereti a konfortzónán túli világot, nem is kíváncsi rá, magától nem is törekszik onnan kifelé, jól elvan a maga kis megszokott világában, és neki annyi elég. Szóval neki még kell majd egy kis idő, mire belerázódik a rendszerbe. 

Ettől függetlenül ( vagy épp ezért) csak rávett minket, hogy had ne maradjon tanulóidőre délután, mert a barátai is hazajönnek, és majd ők együtt hazajönnek, és a Tomiéknál megírják a leckét. Ez a rend már ma megdőlt, mert Tomi már ma nem ment iskolába, Marci meg nem mer egyedül hazajönni, meg nem is tud, mert nincs még saját kulcsa sem, Milánnak meg ma pont hosszú napja van, Mátéra meg ilyen szempontból, hogy majd ő otthon lesz, nem számíthatunk. 

Szóval ma rongyolok érte fél4-re, hogy odaérjek 4re a zeneiskolás megbeszélésre, hogy utána 5kor már egy szülőin üljek. Áááááá de nem hiányzott ez nekem! Nyáriszünetet akarok, MOST!

Az évek során már egyre kevésbé tud engem lázba hozni az iskolakezdés, nagyjából az utolsó utáni napon mentünk el füzetet venni, meg néhány tollat, azon kívül Máté kapott egy tornacipőt, Marci meg egy iskolatáskát, és ennél nagyon többet nem is vettünk eddig. Gondoltam kivárom, amikor majd írnak. 

Tanárügyileg egyértelműen Marciék állnak a legrosszabbul, az állami általános. Az, hogy matek tanár már évek óta nincs rendes állásban, hanem eddig is 2 nyugdíjas kolléga tanított, és ez idén sincs másképp, csak az egyik nyugdíjas talán egy másikra cserélődött. Itt már csak akkor lepődnék meg, ha egyszer lenne egy igazi matektanár. Emellett elment az ének és a rajz tanár, ami nyilván fontosságban nem élvonalas, de valahol mégiscsak az, mert amúgy meg sokmindenben benne volt a kezük iskolai szinten, a drámakörben, énekkarban, iskolai műsorokban, rendezvényekben, akármikben, szóval mégiscsak egyfajta érvágás ez is. 

Az igazgatónő elment nyugdíjba, most egy megbízott helyettes ig.nő van, ki tudja... informatikát már tavaly is a gimiből óraadóként átjáró kolléga tartotta, a term.tud. ot pedig elvileg Máté volt ofője, aki már akkor nyugdíjaskorú volt, amikor Máté még 6-os volt, és akkor még úgy volt, hogy őket végigviszi, és elmegy nyugdíjba, de erre már a második évet húzza rá, reméljük Lilian néninek jó az egészsége meg az idegrendszere, és bírja még egy darabig. 

Update: azóta mióta elkezdtem ezt a bejegyzést megjártam az Szmk értekezletet, és a megbízott ig.nő nagyon szimpatikus, és mint szülői munkaközösség nagyon pozitívan állunk  a változás elé, és reméljük, hogy elindul végre pozitiv irányba egy folyamat. Majd meglátjuk. Reméljük. Hátha.

Milánéknál van a legtöbb tanárcsere, az iskolájukból többen is távoztak, emiatt olyan tantárgyakra is jutott tanárcsere, ahol a régi tanárjuk még van, de valahogy így tudták megoldani. Az osztály fele új magyartanárt kapott, Milán is, akinek a 4 év alatt ez már a 3-dik magyartanárnője, és kicsit már ő maga is unja. Elment az angoltanárjuk, a fizikatanárjuk, és a történelemtanárjuk, ő mondjuk nyugdíjba ment, és őt nem is sajnáljuk. A kémiatánárjuk nem nem ment el, de leadta az osztályt, és másik van helyette. Milán félig-meddig elégedett velük, én meg már annak is örülök, ha szaktanár tanítja őket, nem a takarítónő. 

Mátééknál is történtek tanári változások, nekik a kémiatanáruk lett más, mert nyugdíjba ment a régi, aki már egyébként is nyugdíj mellett tanított. Most egy óraadó fiatal kolléga jött helyette, akivel éppen ma volt órájuk Mátééknak, és azt mondta Máté, hogy egész órán kísérleteztek, tök jó volt. Ennyi. Lehetne ezt érdekesen is csinálni, és nem az atompályákkal kínozni szerencsétleneket. Reméljük, hogy ez a lelkesedés kitart majd egész évben mindkét oldalon. Amúgy annyira jellemzi a mai pedagógustársadalmat, hogy Máté elképedve mondta, hogy egy NAGYON fiatal kémiatanárt kaptak. Teljesen rácsodálkozott, hogy fiatal tanárok is léteznek. Egyébként én is, pedig az ofő is korombeli, amit én nyilván fiatalnak gondolok, de Máténak már matuzsálem :-) 

A tanárúr szerint ők tantestületileg rendben vannak, szerencsére, egyelőre a kieső kollégákat is sikerüült szakos tanárokkal pótolni, és ebben az iskola egyházi voltának is nagy szerepe van. Mindig mondja, hogy ők kiváltságos helyzetben vannak, mert jó/jobb körülmények között tudnak működni, az iskolán belüli erkölcsi megbecsülésük is talán jobb, mint általában, de ettől függetlenül a tantestületi hangulat nem a régi, mert a globális megkötések és méltatlanságok őket is érintik. 

Nem igazán látom, hogy hogyan lenne ebből kiút, nyilvánvaló már, hogy a hangunk hallatása nem elég, de magamon és a szülőtársaimon is érzem sokszor, hogy nemcsak a pedagógusok, hanem a szülők is belefásultak már a szélmalomharcba, a helyzet viszont érzékelhetően évről-évre egyre rosszabb. Most, hogy a 10-dik iskolai évemet kezdem szülőként egyre elkeserítőbbnek látom a mind a tanárállományt, (főként az állami iskolában), mind az egész oktatáspolitikát, ellenben túl kicsik még a gyerekeink ahhoz, hogy vállrándítással el tudjak menni a nehézségek mellett. 

Szóval kicsit keserédesen indult a tanév, kicsit kisebb lelkesedéssel, mind szülői, mind tanári oldalról, és durva ezt mondani, hogy még a gyerekek voltak a leginkább motiváltak, bár nyilván mondogatták, hogy fúj iskola, meg minek, meg így meg úgy, de alapvetően nem ágálnak, nem vergődnek ellene, mennek, csinálják, és reméljük a legjobb tudásuk szerint fognak ebben a tanévben is szerepelni és venni az akadályokat.

Szóval üdv 2023/2024-es tanév, kíváncsian várunk. 

Nem vicces, de mégis...

Meghatározó olvasmányaim 1. rész

Nem vagyok az a nagy csatorna-követő, van néhány podcast, amit főzés közben szoktam hallgatni, Kadarkai Endre beszélgetéseit például nagyon szeretem, meg D.Tóth Kriszta Elviszlek magammal sorozatát is meg zsoktam nézni, amikor olyan emberrel beszélget, aki számomra érdekes. Továbbá 1-2 booktuberre fel vagyok iratkozva, de őket nem hallgatom rendszeresen, csak épp, amikor kéne még 10 perc "valami", akkor elindítom egyik-másik könyves élményeit.

Az egyik ilyen könyves csatornára készült mostanában egy videó a könyvmoly 40. születésnapja alkalmából, hogy 40 év-40 könyv, azaz eddigi életének meghatározó olvasmányai. Ez inspirált arra, hogy leginkább magam miatt megpróbáljam összeszedni, hogy rám mely könyvek voltak így vagy úgy hatással az eddigi életem során, mert több említett könyvnél felsikkantottam magamban, hogy húúú, tényleg, ez nekünk megvolt, ezt én is hogy szerettem, stb...

Szóval megpróbálom összeszedni, visszagondolni, hogy mely kötetek voltak az én meghatározó olvasmányaim. 

1. A legeslegelső nagy emlékem a Jó éjszakát, TV maci! lapozó. Akkoriban még minden esti mese előtt-után a tévémaci volt a felvezető, levezető. Szerintem a kor ikonikus alakja volt a Paprikajancsival együtt, amolyan nyolcvanas évekbeli celeb. A könyv itt lapul a polcom hátulján, nincs túl fényes állapotban, inkább sallangosnak mondanám, egy csinos kék szigetelőszalaggal van a gerince megerősítve, de semmiképp nem válnék meg tőle. 

2. Aztán ugyancsak a kisgyerekkorom kedvence volt a Süsü a sárkány. Iskolás még nem voltam ugyan, de a tévében ment a bábjáték, és hallgattuk bakeliten, így a köynvet is kívülről fújtam, igaz a sorok máig Bodrogi Gyula és Sztankai István, Hűvösvölgyi Ildió és Csákányi László hangján szólalnak meg, a dalokat még most is el tudnám éneklni.  Ez is itt figyel a polcomon. 

3. A másik ilyen mese természetesen a Vuk volt. Természetesen ezt is rongyosra néztem és olvastuk, olyannyira, hogy ebből máig is szoktam idézgetni, ha úgy hozza ki a lépés. Pogány Juditot azóta már már több filmben, és színpadon is láttam már, nekem az ő hangja örökkre Vukkal lett azonos. 

4. Aztán már iskolás koromban az egyik nagy kedvencem volt a Csipike az Óriástörpe című könyv. Emlékeimben úgy él, hogy imádtam a törpe kalandjait, és számtalanszor újra- és újraolvastam. Már felnőttként, amikor már a gyerekekkel könyvtárba kezdtünk járni, akkor rögtön megpillantottam a polcon, és ki is vettem. Sajnos felnőttként hiába kerestem benne azt, ami kisgyerekként megfogott. Valahogy nem jött át. Ettől függetlenül a gyerekkoromnak mindenképpen meghatározó emléke lett. 

5.Amikor már tudtam olvasni, de még nem tanultunk oroszt az iskolában, akkor nagy élvezettel olvastam Pöttyös Panninak azt a kötetét, amiben vendégségben (?) volt náluk Szovjetunióból egy lány, Tamara (?) Két mese volt a könyvben, az elsőben bárányhimlős volt Panni, innen kapta a Pöttyös Panni nevet, a másikban volt az szovjet kislány, és tanították egymást oroszul-magyarul. Innen tanultam meg az első orosz szavaimat. Babuska, gyevocska, blincsiki szpasziba, és hasonlók. A könyv a nagymamáméknál volt, amikor ott voltam, mindig elővettem, talán még anyukám könyve lehetett. Sajnos ez már nincsen meg. 

6. A másik ilyen nagyszülőknál levős könyvem a Mirr Murr a kandur volt, ezt is sokszor olvastuk közösen, amjd egyedül is, és a tévében is ment, amikor Halász Judit mesélt a kisfiának. 

majd folytatom. 

Rövidhírek

-Már a múlt héten is feltűnt, hogy 5 órakor már nincs sötét, sőt egészen világos van. Ezen a héten ehhez a délutáni világossághoz kellemes napsütés is társult.

-Hétfőn végre az utolsó szülőit is kipipáltam. Rég volt már ilyen, hogy mindenkién voltam + egy szmk-n is, általában egyiket-másikat ki szoktam hagyni. Leginkább azért, mert egy időben vannak. Most nem volt ilyen, így kifogás sem volt 😊

-A nagyoknak a múlt pénteken volt farsang, Marcinak most lesz. Olyan teher nekem minden évben, pedig már csak Marci öltözik be. Ráadásul ilyentájban szoktak le is betegedni, úgyhogy mondtam is bent a munkahelyen még januárban hogy úgy tervezzük a napokat, hogy lehet, hogy februárban betegeskedés lesz.

Aztán persze borult minden az alkatrészcsere miatt, és a 2 héttel ezelőtti munkát csak a héten tudtuk elkezdeni. Persze, hogy Milán tegnap délután úgy jött haza, hogy fájt nagyon a feje, és mikor 6kor hazaértem aludt, mint a bunda. 

Feri itthon maradt vele, és szerencsére délutánra már kutya baja se volt. Egy jó nagy alvás jót tett neki.

- Marcinak holnap iskolaszünete lesz.

- Annyira hiányzik már a tavasz és hogy ki lehessen mozdulni!  Már annyira nem vagyok néha képben, hogy hétfőn olyan könyvet hoztam el a könyvtárból, amit már olvastam. Nem szoktam ilyet csinálni. Ha valamit előreláthatóan többször is el akarok majd olvasni, azt inkább megveszem. Na mindegy is... Szerencsére azért nem maradtam olvasnivaló nélkül 😉

-tegnap Marcinak ott maradt az edzésen az iskolatáskája. Persze ez csak reggel derült ki, amikor kereste, hogy eltegye az uzsonnáját. Úgyhogy gyorsan összekapták magukat ( Feri meg Marci), autóba pattantak, és a gimi udvarán kezdték a napot, hogy összeszedjék a táskát. 🙉 

- Hétvégén szokás szerint futsal és/vagy edzőmeccs volt/van/lesz.

- két hete a pennyben készre főzött mirelit sztrapacskát találtam. Annyira megörültem neki, hogy 3 napig azt ettem odabent ebédre. Azóta mindenki rákattant a sztrapacskára 😂

-Ma végre kellemes időben, javarészt világosban tudtam futni 1 órát délután. Rég volt már olyanra példa, hogy hétköznap értékelhető mennyiséget tudtam futni. Remélem most már jön a tavasz ✌️

A remény

 ... hal meg utoljára, ahogy mondani szokás... hát valahogy így vagyunk mi is a felvételis papírok beadása előtt. 

A matekot sajnos elég rendesen elszúrta Marci, ami csak azért bosszantó mert mellette írt egy egészen tűrhető nyelvtant. Így most leginkább arra apellállhatunk, hogy szóban meg tudja győzni a másik oldalt, és /vagy hogy Milán farvizén esetleg be tudhat még evezni. Állítólag számít az oda járó nagytestvér, egy hasonló cipőben járó anyukával beszélgettem a múltkor. Milán osztálytársának(barátjának) az anyukájával. Majd kiderül. 

Igazából a kezdeti csalódottság után egy teljesen nihilista állapot lett úrrá rajtam, és nem tudok már se haragudni, se szomorúnak lenni, lelkesedni meg pláne nem, mert már belefáradtam abba, hogy csak jár a szám, csak jár a szám, és senkit sem érdekel, helyettük meg ugyebár nem tanulhatok meg semmit, max. hajtogathatom életem végéig, hogy gyakoroljanak, tanuljanak. Nem csak Marcira értendő, mindegyiknek meg van a maga stiklije. 

Mindegy, megyünk tovább, ezt most már végigcsináljuk, aztán majd lesz, ahogy lesz. 

Kicsit mélyponton vagyok most, kevésbé, vagy egyáltalán nem vagyok motivált nagyjából semmi iránt, amiből nem tudom milyen módon lehetne kikeveredni. 

Otthon a szokásos köröket futjuk minden áldott nap, a munkahelyen most inkább papírozás van, év elejei archiválás, és a nyár elejei ogyi auditra való felkészülés, meg turbópumpa csere, de az sem megy simán, de ha egyszer meglesz, akkor talán már IGAZI munkát is csinálhatunk :-) de igazából ezek nem érintenek olyan mélyen, mert ezektől nagyon jól távol tudom tartani magam lelkileg. Sokkal jobban zavar, hogy egyébként is ritkán jut időm mondjuk futni, de amikor jutna, akkor is vagy zuhog az eső, vagy rettentő hideg van. Ez már jobban megvisel. 

Egyelőre elérhetetlen távolságban látom csak a tavaszt, és olyan jó lenne valahová elmenni pár napra, de még arra sincs időm, hogy egyáltalán lehetőségeket keressek, szóval marad a nyafogás, és a nihil. És még havat sem láttunk, mert a hétvégi focimeccsek miatt esély sincs arra, hogy városon kívülre menjünk hóélményért, nálunk meg ugye nem esik. Marad a hideg, és a szürkeség, ebből kell még kihozni a maximumot még vagy 2 hónapig. 

A focistáim ma délután az Ajax-Mtk U19-es bl-meccsre mennek. Hát nem pont meccsnézős idő lesz most este, és bár háromszor bíztam rájuk, hgoy öltözzenek fel rendesen, és vigyenek párnát, nem tudom mi fog ebből megvalósulni. Marci a múltkor simán hazajött a csuromvizes edzőruhájában edzésről, fel sem merült benne, hogy át kéne venni. Folyt is utána egy hétig az orra. Úgyhogy kíváncsi leszek, hogy a jövő héten hány gyerek lersz otthon betegen. :-) 

Karácsony este

 Az idén nem bonyolítottuk nagyon túl a karácsonyi ajándékozást, és alapvetően a gyerekek kívánságlistájára hagyatkoztunk. Nem cifráztuk, hogy kéne még valami, hogy jó lenne még egy apróság, nem volt erre sem kapacitásunk, sem időnk, de leginkább energiám túlgondolni.

Csomagoláskor kicsit tartottam is tőle, hogy majd mit fognak szólni, hogy elégedettek lesznek-e, hogy ki fog megsértődni, mert nem azt, vagy nem olyat, vagy nem annyit kapott, mint a másik. De nem volt semmi ilyesmi, sőt... Talán először telt el duzzogás nélkül a karácsony este, és mindenkinek csillogott a szeme csomagbontáskor,  hogy "dehát pont ezt kértem!" "pont ilyet akartam!" 

A kicsik focis cuccokat kaptak, sípcsontvédőt, kapuskesztyűt, ilyesmiket, Máté pedig kapott végre egy kantáros nadrágot, amit már régóta kért. Ferinek is van még régről, most majd tudnak egyenfelszerelésben a kertben dolgozgatni 🙂

Este, mint már jónéhány éve mindig, Reszkessetek betörőket néztünk, mert nálunk nincs karácsony Kevin nélkül 😂

Gyűrjük

Kicsit bedarált minket a szeptember... Voltak szülőik, voltak zeneiskolás egyeztetések, plusz körök, papíraláírások, jóváhagyások, beleegyezések, engedélyezések, lesz még egy szmk értékezlet a jövő héten, aztán szerintem az iskolakezdés hivatalos részén már túl leszük. Aztán remélhetőleg járnak majd a gyerekek iskolába, és nem nyomják őket haza onlineba. Egyelőre erről egyik iskola részéről sincs szó, sőt mindegyik azon az állásponton van, hogy jelenleg úgy állank, hogy a megnövekedett rezsiköltségekkel is fognak tudni élőben működni. Remélem így is lesz. 

Mindenkinek meg lett talán a végleges órarendje. A Nagyoknak szerintem elég durván tolják, Máténak még nyolcadik órában is van olasza, és Milánnak is van többször is hét órája. Milánék már töri dogát is írtak... gyorsan belecsaptak a lecsóba. 

A zeneórák is kikristályosodtak, Máté kérvényezte, hogy a 2-szer fél órát, had vonja össze 1 órába, így ő kedden este jár hegedülni, szerdán meg zenekarba, a többi napokon elvileg tanul meg evez. Az evezés az biztos :-) 

Milán kedden zenekarozik, de felkerült a későbbi csoportba, csütörtökön és pénteken oboázik, szerdán és pénteken focizik. 

Marciék 20-szor mennek a tanévben uszodába, hétfőnként, már voltak egyszer. Persze a megelőző hétvégén a decathlonban nem lehetett gyerek úszónadrágot kapni, semmilyet, bezzeg kislány fürdőruhából volt rogyásig, a szivárvány minden színében és mintájában. Kicsit morcos voltam. Szerencsére úszósapkát tudtunk venni, itthon pedig előkotortunk egy régi úszónadrágot, ami még használható állapotban van és végül jó lett Marcira. 

Ő kedden és pénteken focizik, hétfőn pedig logiscoolba megy.  A többi délutánon remélhetőleg tanul, és feladatlapot old, kisebb- nagyobb lelkesedéssel. Inkább kisebbel, de van amikor egész együttműködő is tud lenni. Akkor nem hullik ki a fele hajam, és nem megy 520-ra a vérnyomásom. 

Feri nem volt itthon egy jó hétig. Ez leginkább azért gáz, mert ha én viszem Marcit reggel, akkor nem érek be elég korán ahhoz , hogy időben el tudjak aztán délután indulni, hogy Marci odaérjen a programjaira. De hát ilyen ez a popszakma... ráadásul a héten nálam van az ügyeleti telefon, amit elvileg mindig magamnál kell tartanom. Csak egyszr hagytam itthon a héten. De bent nem annyira gáz, talán észrevesszük, ha probléma van, nem kell a risztótelefonra hagyatkozni. 

Egyszer kilyukadt a biciklim kereke reggel, ergo miután Marcit leraktam a sulinál, haza kellett tolnom, és úgy kimennem a buszmegállóba. Nyilván aznap sem értem be időben... 

Egy reggel, amikor még jó volt a bicajom... 

Egyszer a barátjáék vitték el Marcit, mert nem tudtam érte menni. 

Egyszer Milánnak este fél 7-től volt meccse... nem volt elég őszinte a lelkesedésem... bár esküdözött, hogy haza tud jönni egyedül, bár ettől a gondolattól is  kirázott a hideg, végül mégiscsak elé kellett mennem, mert " anya, tényleg nagyon sötét van". Nincs annál jobb, amikorhétköznap este negyed tízkor még a városban kóborolsz a gyerekkel.... 

Futásilag a béka segge alatt vagyok. ráadásul tegnap óta hosszú nadrág.hosszú felsőben kell nyomnom, mert rettentő hideg van. 

Az utolsó rövidnadrágos futásaim egyike az idén 

De hogy valami jót is mondjak... 

Voltunk egy Radnóti esten a barátnőmmel a Rumbach utcai úgynevezett "Kis zsinagógában". Na az valami elképesztően hatásos és bőr alá mászó előadás volt... mind a tények miatt, mind az előadás miatt, és főleg a kiválasztott versek és naplórészletek áthallásossága miatt. Mindezt részben Mácsai Pál előadásában, Fullajtár Andrea és Dés László közreműködésével. Ha tehetitek nézzétek meg, hallgassátok meg. De mivel nem a szerelmi líra van középpontban, hanem a háborús zsidóüldözés, a megbélyegzés, a keresztve élés, ezért elég megrázó élmény. Erre készüljetek. 

Megkezdődött

 Naná, hogy megkezdődött nálunk is az új tanév...

Nem voltunk kifejezetten lelkesek, én magamban puffogtam is egy sort, hogy úgy kell nekem ez a tanévkezdés, minden "bájával" együtt, mint még egy púp a hátamra, de mire eljött a nap, a gyerekek legalább beletörődve indultak el reggel, a szokásos szeptember elsejei esőben az iskolába. 

Hosszúnadrágot nem voltak hajlandók felvenni, a lelkükben még nekik is nyár van, mint ahogy az esőkabát miatt is futottunk néhány kört, hogy vegyék fel. Igen, a kapucnit is tedd fel. :-) 

Máté is előkotorta valahonnan a nyakkendőjét, ami persze rövidre voolt kötve, de kit érdekel ez már... őt legalábbis nem, így reggel 6.50-kor nem kötöttem már újra neki, örültem, hogy szakított még arra időt, hogy a falhoz álljon a többiekkel együtt, hogy lőjjek róluk egy képet. Persze az előszobának pont azon a részén nem ég a lámpa, úgyhogy félig félhomályban, félig a küszöbön túl, de elkészült a fotó. 

Okosak és szépek, az idén is. :-) 

Délidőben már mindegyik otthon héderelt. 

Délután én a tankönyvekkel-füzetekkel voltam elfoglalva, nem csomagolom már mindegyiket, nem is kell, némelyiknek már olyan a boríja, amire nem kell semmi, de néhányra azért nyaltam egy öntapadósat, amit reményeim szerint többet fognak forgatni :-D 

A tankönyves füstölgéseimet ma már nem írom le... volt egy kemény estém megint a könyvek minőségét és mennyiségét illetően... szánalmas az egész, és bárhogy próbálom megérteni, nem megy...persze értem én, hogy ha nincs fizika tanár, akkor azt úgy az egyszerűbb megoldani, hogy a semmihez közelítjük a fizika tananyagot is, amit a takkernéni is el tud magyarázni, ha az épp van, de mindegy is... 

Milánnak egész nyáron nem volt meg a diákigazolványa, igaz, hogy csak aug. 20. után kezdtük keresni, de nem találtuk, így ő azzal kezdte a tanévet, hogy a titkárságon kért egy újat. 

Erre ma délelőtt telefonált, hogy megvan a diákja, egy osztálytársánál volt :-) Szuper! Bizonyára most sikerült neki is kipakolni az iskolatáskájából a tavalyi holmit :-) A lényeg, hogy megvan. 

Marci egyelőre a leglelkesebb, neki nagyon tetszenek az új tankönyvei, állítólag már nagyon várja, hogy abból tanulhasson :-)

Máté csak az olaszt várja, azt vette fel második nyelvnek, azt mondjuk én is várom. 

Milán a fizika-kémiától tart egy kicsit, hogy az milyen nehéz, de mutattam neki azt a lehetvékony kémiakönyvet, hogy ebben aztán nem sok tudomány van, kár parázni, a fizikát meg összecsapták egy könyvbe a 8-dikos anyaggal, úgyhogy azt sem gondolnám, hogy megszakadós lesz, ellenben nincs benne egy vastagon szedett képlet sem, viszont szépen ki vannak sárgítva az édekességek, és jó apró betűkkel van szedve minden egyéb. Végülis... nem is kommentálom tovább, mert felmegy a vérnyomásom. 

Tegnap este mikor átbeszéltük családilag, hogy akkor ki kiért megy, ki kit visz-hoz edzésről, akkor fél 8 tájban olvasom  Milán edzőjének a levelét, hogy 17.15-kor sportorvosi vizsgálat lesz az akármilyen pályán, valahol a bánatban. Akkor gyorsan átszervezés, ki-hogy-merre, oké... erre ma délelőtt megint ír az edző, hogy nem 17.15-kor lesz ott, hanem edzés után azon a pályán, amelyiken edzenek. Szóval eddig még csak háromszor variáltuk át a délutánt, és még csak 2 napja van iskola. :-D 

Iskolakezdés én így szeretlek, de már csak 286 nap van hátra a nyári szünetig, azt már féllálbon is :-D

Hazaértünk

Kicsit ugrok az időben, de majd folytatom még tovább a beszámolóimat, de közel két hét balkáni kalandozás után , tegnap este szerencsésen hazaérkeztünk. 

Még indulás előtt, amikor volt egy kis időm montenegrói fórumokat, csoportokat olvasgattam. Lehet, hogy nem kellett volna, másrészről meg jó is volt, hogy mindenre fel voltunk készülve. Nagyon sokan "riogatnak", hogy húúú, milyenek az utak, hogy keskeny szerpentineken kell araszolgatni, hogy ezek a balkáni népek úgy vezetnek, mint az ökör... stb... 

Igen, valóban sokat mentünk keskeny szerpentineken, ahol szembe is jöttek ám hatalmas kamionok, de mindenki ehhez mérten haladt, kellő tempóban, és körültekintéssel. Igen, volt olyan, amikor félre kellett húzódni, hogy elhaladjanak a szembejövők, de erre bizonyos részeken vannak kialakított lehúzódó helyek. Igen, kicsit furcsábban vezetnek arrafelé, a záróvonalat pl. nem tiltásként veszik, hanem csak jótanácsként, simán belemennek egy előzésbe záróvonalnál, de alapvetően ez nem fordult elő rendszeresen. A zebránál viszont nemigen állnak meg, még annyira sem mint itthon.  Az utak minősége szinte mindenhol tökéletes volt, a magashegyekben is. Itthon, Magyarországon gondolkodás nélkül tudnék sokkal-sokkal rosszabb minőségű utakat mondani, pl. a Bükkben keresni sem nagyon kell. 

Nekem nagy parám volt a határokon való átkelés, hogy hol milyen várakozási időbe csúszunk majd bele. Ezzel kapcsoaltban is sok rettenetes sztorit olvastam, hogy órákat kellett várni, vagy kipakoltatták az egész csomagtartót, meg ilyesmik. Azt kell mondjam, hogy szerencsénk volt, vagy csak körültekintőek voltunk, mert szinte minden határon probléma nélkül jutottunk át. Az első nap tudatosan elkerültük Röszkét, azt nem mertük bevállalni, és a borderwacher-t is figyeltük, és Ásotthalomnál várakozás nélkül suhantunk át. Másnap a szerb-montenegrói határon vártunk a legtöbbet, de ez sok egyébként több fél óránál, csak a legmelegebb déli napsütésben ez nem esett annyira jól. Az ellenkező irányban Szerbia felé viszont iszonyat hosszú volt a sor. 

A Montenegró-Bosznia, Bosznia- Horvátország, Horvátország - Magyaroszág határok annyira eseménytelenek voltak, hogy tényleg. Magyarországra Udvarnál jöttünk át, kb. 10 perc várakozás után, mert az előttünk lévő német autóval elég sokat foglalkoztak.

Mivel az itthoni mobilinternetünket nem tudtuk használni eu-n kívül, így Feri letöltötte az érintett országok offline térképét, és az alapján haladtunk, amikor el voltunk vágva a külvilágtól. Eleinte azt gondoltuk, még itthon, hogy majd Montenegróban vezsünk turista telefonkártyát, ami 10 E-ba kerül és 500 Gb internetet ad 10 napra, azt hiszem. De végül a szálláson relatív jólműködő wifink volt, nem éreztük szükségét plusz 500 gigának. Pláne, hogy teljesen eltérő véleményeket olvastunk arról, hogy mennyire működik vagy nem működik az ott vásárolt kártya pl. Boszniában. Van, akinek működött, van akinek nem, állítólag. De mindegy is volt, mer jól megvoltunk mobilnet nélkül. 

Egyetlen napon voltunk csak kicsit bajban, amikor Szarajevóban aludtunk, mert ott nem volt wifi a szálláson, pedig számítottunk rá, hogy egy kicsit utánanézünk, merre is induljunk. Egyébként is ez a szállásunk volt a leggyengébb láncszem az egész utazásunk során, minden tekintetben. De 1 éjszakát végülis ott is kibírtunk, ráadásul tök jól tudtunk aludni a régi, hagyományos bosnyák kőház hűvösségében, úgyhogy kapott azért jópontot is. És közel volt  a központ is. 

Egyébként minden szállásunkat a bookingon foglaltuk, ahogy máskor is, és bár ezzel kapcsoaltban is mindig vannak rémhírek, tavaly Horvátországban is folyton azt olvastam, hogy visszamondták a lefoglalt szállásokat, és itt is olvastam ilyeneket, de nekünk nem volt ezzel gondunk egyik szállásadóval sem. Mindegyik kedves volt és segítőkész, előre egyeztettük, hogy mikor érkezünk, és vártak is minket, segítettek ahogy tudtak. 

Tankolni egész úton kb. 580 forintért tudtunk literenként, szóval nincs igazából nagy különbség. A bolti árak Montenegróban szerintem kicsit drágábbak, mint itthon, mondjuk az, hogy ott euró van, amit 400 akárhánnyal szorzunk, hát az nem tesz jót az áraknak :-) De azt, hogy ott minden milyen olcsó, ahogy azt olvastam, hát azt azért nem  mondanám. Nagyjából annyi, mint itthon. De hát 5 embert etetni sehol sem olcsó, ugyebár :-) És megnehezíti a vásárlást, legalábbis nekem, hogy a nálunk ismert bolthálózatok nincsenek ott, pl. Lidl, ami Horvátországban mondjuk igen, így mindent úgy kell kisilabizálni, nem lehetett az ismerős dizánjra és elrendezésre hagyatkozni. Épp ezért egyszer csináltunk csak egy hatalmas nagybevásárlást, és utána már csak apróságokért kellett boltba menni, egyébként pedig a sarki kisboltban " Tóninál" minden nap volt finom friss kenyér. 

Hát nagyjából így utaztunk mi. 

Most még benne vagyok a fényképek rendezésében, ( meg a mosásban), de jövök majd és folytatom az útibeszámolókat. 

Balatonképek

 Elég láblógatós programot követünk, amihez az időjárás is igazából asszisztál, mert remek strandidő van. Jó ez annak, aki szeret strandolni 🙂 én mondjuk nem szeretek, de a fiúknyilván igen, és ha megvan a délelőtti futásadagom, akkor éntőlem utána strand is lehet a napi program.

Mindig csodálkoznak emberek, bent a kollégáim is, hogy ha nem szeretek strandolni, akkor miért örülök annyira, ha a Balatonhoz megyünk. Ők még nem tudják, csak sejtik, hogy én mindig örülök, hamegyünk valahová, ha a hegyekbe, akkor annak, ha máshová, annak, mert lenyűgöz a világ sokszínűsége, ezer arca, és a megszokottól eltérő/más.

Na szóval, mindig mondom, hogy attól mert effektív fürdeni nem szeretek, a Balatonnál lenni nagyonis, sőt bárhonnan, bármeddig tudom nézni. Mindig más színű, hol csillog, hol fodrozódik, hol békés, hol haragos, hol vitorlásoktól pettyes, hol utazóhajók szelik át.

Ma reggel is megálltam futás közben kicsit bámészkodni. Ilyenkor még jó, nincsenek sokan, békés a sétány. 

Délután a strandról rögtön Tihanyba mentünk Mátéék koncertjére. Utána egy fagyi mellől csodáltuk a Balatont. 

Ahhhh... Tök béna vagyok telefonról és összevissza dobálta a képekeimet. Uff... 

. 

Pechszéria

 Mikor máskor, ha nem decemberben érne minket utol a rontás... 

Úgy kezdődött, hogy a múlt szombaton, a munkanaposon, délután elromlott a mosógép. Beraktam a szokásos mosást, jöttem-mentem, tettem-vettem, Marcit délben kellett elhozni suliból, a többiek itthon tanultak, és két valami között félúton még be is néztem a fürdőszobába, hogy nem járt-e még le, de 26 percet mutatott. Tudomásul vettem és hagytam, had dolgozzon. De maikor legközelebb a fürdő felé jártam, sokkal-sokkal később, és feltételeztem, hogy akkor már biztos végzett, még mindig azt a korábbi 26 percet mutattam és villogott rajta az a hibajelzés, a villogó kulcs, amit júniusban már megcsináltak. Akkor valóban az ajtózárral volt a gond. 

Most miint kiderült, a hibajelzés ugyanaz, de mivel a gép lezárva maradt, így nem az ajtó volt a bűnös, hanem a szénkefe. De ezt már csak hétfőn tudtuk meg, amikor kijött a szerelő. Ránézett és rögtön mondta, hogy ez a szénkefe. Kihúzta, szétszedte, kicserélte, és valóban alaposan el volt már kopva, szinte semmi nem is volt már abból csaknem 5 centis szédarabból. 

Úgyhogy most újra működik. Vígan és dalolva. :-) 

Na de, annak örömére, hogy megjavult a mosógép, épp csak kiengedtem a szerelőt a kapun, visszamentem a lakásba, gondoltam iszok ennek örömére egy pohár vizet. Megnyitottam a mosogatócsapot, és abban a pillanatban a csöve hosszában kettérepedt,és jött ugyan a víz, csak nem a kifolyó végén, hanem mindenhonnan máshonnan. 

Hát nem volt őszinte a mosolyom, már ha volt egyáltalán. 

Pláne, hogy rögtön az volt a második gondolatom, a csúnyábbak után, hogy nem lesz egyszerű lecserélni, mert már amikor a munkalapot cseréltük, és beleraktuk a mosogatótálcát, már akkor is néztük, hogy bajban leszünk, ha tönkremegy egyszer a csap. Na ez a bajban levés ez most jött el, mert nyilván ez így szigetelőszalaggal körbetekerve nem maradhat. 

Feri közben már meg is rendelte a másikat, én tegnap el is mentem érte, hogy ne teljen az idő házhoszszállítással. 

Ez mondjuk érdekes volt, mert a 3. ker.-ben volt raktáron olyan csaptelep, ami jó minőségű és jó paraméterekkel rendelkezik, és oda tőlünk most, mióta a körvasútsoron elindult a vonatfogalom, szuper vonatkapcsolat van. Felszállok itt Újpalotán és 15 percen belül már Aquincumnál voltam. Fantasztikus volt. :-) Tényleg. Ahogy átsuhantunk a vasúti összekötőn a Dunán, ami félig ködben volt félig nem, az nagyon sejtelmes volt. Máté evezősöblét vékony jéghártya borítja, a  másik oldalon a hajógyár hajói a ködös párában... elég borzongató volt. Kiegészítőjeggyel egészen elérhető lett így a Pilis is, mert a vonat Solymáron át Piliscsabára megy. Elképesztő. Úgyhogy akár kijárhatnék futni a hegyekbe is, most hogy így feltérképeztem a vonatjáratot. 

Szóval most itt figyel az új csaptelep. De ma mindenkinek évzáró bulija van, holnap délelőtt Milánnak még van egy futsal tornája. Na de aztán! Muszáj lesz nekiesni a csapcserének. 

szóval lehet, hogy az idei karácsonyi süti sütést csapcserére cseréljük. Aztán még az is lehet, hogy pikkpakk meglesz.  :-) 

Egy kis korona-abszurd

Ott kezdődött, hogy  Milánéknál az egyik gyerek a múlt héten korona pozitív lett. Le lett jelentve, meg minden, ahogy kell. Tegnap délután érkeztek meg végül az email-ek az oltatlan gyerekek szüleihez, nekem is, hogy akkor múlt péntektől e hét vasárnapig akkor Milán karanténba került. Hogy 5 nappal később mit ér ez az egész, azt a jó isten se tudja. azt meg biztos, csak én nem értem, hogy ha tudvalevő, hogy az oltott ember is elkaphatja és terjesztheti, akkor a karantén az oltott gyerekekre miért nem érvényes. Ők legális fertőzhetnek a buszon, az iskolában, az edzésen, bárhol. Ki érti ezt.... 

Nem mondom, Milán örült neki, hogy itthon maradhat. Azt mondja, erre vár már szeptember óta... 

Az este nagyobbik része mindenféle osztálylevelezgetésekkel telt, hogy akkor mi, meg hogy, meg hogy a héten van ebédbefizetés, amit csak készpénzben lehet, ( a 21. században ezen minden hónapban hőbörgök egy sort), meg akkor akinek a héten lett volna aktuális a második oltása, akkor az mikor kapja meg, és hogy jó lesz-e az úgy, meg ilyesmi. 

először az volt,h ogy nem is lesz online oktatás, mert azt csak az Emmi rendelheti el, de az még nem jelentkezett, de majd a leckét és tanulnivalót feltöltik classroomba. Aztán reggelre már az volt, hogy mégis lesz online óra, de nem minden tárgyból. Az osztály fele meg odabent nyomja. 

A másik, hogy Milán egy másik osztálytársának az anyukája covidos, megint. Volt már egyszer még régebben, azóta kapott 3 oltást is, és most megint. De teljesen szürreál, hogy mivel "rendesen" oltott a háziorvosa gyakorlatilag lepattintotta, hogy neki nem jár államilag finanszírozott teszt, akár van tünete, akár nincs. Így hát fizetett magának egy tesztet, majd az egész családnak, mert hát ők is oltva vannak, nem jár nekik tesztelés, és B. sem kerül karanténba, még úgy sem, hogy az anyja covid pozitív, merthogy oltott, és oltottakat nem tesznek hatósági karanténba. Szóval írta az anyuka, hogy fél nap telefonálgatás után persze sikerült elérnie a gyerekorvost és gyakorlatilag kikönyörögnie, hogy írjon a gyereknek igazolást a hétre meg a jövő hétre, de így ebben a formában neki nem jár online oktatás, ergo, a jövő héten, amikor elvileg a többiek visszamehetnek a suliba, és megszűnnek az online órák, akkor ő szépen pótolgat otthon. 

Próbálok logikát keresni az egész rendszerben, próbálom megtalálni az intézkedésekben az ésszerűséget, de egyelőre nem lelem, és folyton csak azt érzem, hogy nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, és a jobb kezünkkel vakarjuk a bal fülünket hátulról, és bármiáron ragaszkodnak egyfajta utópisztikus elképzeléshez, ami hangzatos ugyan, de nem igaz, hogy a védettség, az védettséget jelent, pedig nem jelent teljes védettséget, csak úgy teszünk, mint jelentene. 

Na szóval. Milán itthon dekkol mától. Elméletileg kutya baja, tünete legalábbis nincsen, bár szerintem hamarabb fertőződik meg a fociedzésen, meg a futsall bajnokságon, ahol mindig utólag derül ki, hogy ez is meg az is kovidos volt ám, ha egyáltalán kiderül, de a focicsapatra nem vonatkozik a karantén, ott büntetlenül  lehet fertőzni, pedig ott testközelben vannak a gyerekek és lihegnek egymás nyakába, nemúgy mint a suliban. Mindegy is, úgysem fogom én ezt megérteni. 

Reméljük a legjobbakat. Vigyá(z)zunk magunkra, vigyázzunk egymásra! 

Így készülünk

 Holnapután iskola. 

Egyik szemem sír a másik nevet. 

NEm mondom, hogy nem lesz már jó helyük az iskolában, mert jó lesz. Kérdés, hogy ki mennyi időt fog tudni majd ott tölteni... vagy megint eljátsszák, amit tavaly, hogy mire megmelegedne a szék alattuk, addigra hazaküldik őket itthontanulni. 

Máténak mondtam ma, hogy el ne felejtsük, hogy holnap lesz nálunk tankönyvosztás. 

Azt mondja: Milyen tankönyv? 

Na ennyire van képben. 

Meg hogy minek kell elmenni érte kedden, miért nem jó szerdán. Úgyis megy. Mondom biztos azért, hogy szerdán már tudjatok tanulni :-) ( gonoszanya) Erre ő: - de szerdán még biztos ismerkedünk, nehogy már tanuljunk. Értitek, ismerkednek. Ennyire van képben az osztálytársaival is. Hát azokra ő már nem emlékszik... 

Milánéknak múlt héten volt a 3 napos osztálykirándulásuk a Mátrában. Tavaszról lett mostanra halasztva, és még jó is volt, hogy így tanévkezdés előtt egy kicsit összerázódtak megint. 

Tanévkezdésileg nem csaptunk idén nagy hajcihőt, senki nem kapott táskát, tolltartót, mindenkinek jó a régi. Ami úgy régi, hogy alig használtak. Ha ilyen tendenciával járnak majd suliba eztán, akkor nem is fog elkopni soha. 

De legyünk optimisták. Egyelőre simán indul az év. 

Máténak vettünk hosszúnadrágot, ami évnyitóra is jó, meg cipőt, ami évnyitóra is jó, de inget már az évzárókor is a Feriét vette fel, azt most nem vettünk. A többieknek majd előkeresek a szekrényből vmi ünnepit. Milánék úgyis csak a tanteremben ülve követik az ünnepi istentiszteletet, ezért nem gondolom, hogy faxnit kellene csinálni abból, hogy mi van rajta alul. Felül meg úgyis az egyenmellény lesz. 

Marciéknál meg nincsenek nagy elvárások. 

Amúgy meg a telefonom szerint igazi tanévkezdős idő lesz, eső és villámlás. Szóval tök mindegy miben áznak szét. 

Aztán vettünk egy csomó füzetet, mindenfélét, kicsit-nagyot, itthon is van még pár a szekrényben, szerintem kihúzzák tanév végéig. Minden másunk elvileg van, aztán meg úgyis menet közben derül ki, hogy mégsincs, vagy volt, de elveszett, nemtalálom, kettétört, Máténál van, Milánnál van, sose nem is volt. 

Meg az egyéb " apróságokra", mint ceruza-toll- színes papírok- akármi  elvertem még egy csomó pénzt a papírboltban. 

ezen kívül csak tornacipőt vettünk most Máténak és Marcinak. Mivel kinti tesire készülünk alapvetően, nem is igazi tornacipő inkább sportcipő, de legalább lehet majd hordani akkor is, ha nem lesz iskola :-) Nagyon megörültem, amikor Máténak találtunk 5ezervalamennyiért a ccc akcióban egy remek csukát tornára,  amire rábólintott. Mert előtte a sportboltban a tizensokezres nike-kat nézegette... mondtam is neki, hgoy a szemét is vegye le róla, tornaórára valami kevésbé menő is éppen tökéletes lesz, meg hogy kinőjje novemberig pláne.  Belátta. Jó gyerek. 

Ezután még felpróbált ilyen-olyan boltban vagy 20 pár cipőt, és másik ilyen-olyanban 15 nadrágot, mire választottunk 2-t, amit végül elhoztunk. 

Hahhh, ezért is sokkal jobb a nyár, mert 3 hónapig simán elvan 3 térdnadrággal, amiből egy az úszónadrág is egyben, meg egy strandpapuccsal. Idén még egy 1500 ft-os h&m-es mokaszint újított be hozzá, és pipa. Erre jön az ősz, amikor a hosszú nadrág már nem ennyire egyszerű menet, nem beszélve arórl, hogy pulóver, kabát, őszi cipő, téli cipő. Nő mint a gomba, minden hosszúja csak könyékig ér... 

Na szóval valahogy így. Mint  a népmesében. Várjuk  is meg nem is, örülünk is meg nem is, mennénk is meg nem is. Aztán majdcsak elkezdődik, mint mindig, majdcsak belerázódunk, mint mindig.

Közben jönnek a levelek, hogy mikor van edzés, mikor lesz zenekar, mikor tudnak menni hangszeres órára... hát ki tudja azt... órarendjük sincs még... Na de majd kialakul. 

Csak egészség legyen! Meg térerő. :-) Ez a fontos. minden más meg majd lesz valahogy. 

Vissza a valóságba

Szerintem nem kell azt annál többször elismételnem, mint ahányszor már megtettem itt az évek során, hogy imádom a Balatont, imádom  Magyaroszágot, a mindenféle látnivalókat, a hegyeinket, a várainkat, az Alföld végtelenségét, imádok új helyeket felfedezni, megismerni, régieket újraértelmezni. 

De mindemellett a másik nagy szerelmem a TENGER! A tenger végtelen kéksége, a hullámok csapkodása, a szél zúgása, a sirályok vijjogása, a végeláthatalanság... ez semmi máshoz nem hasonlítható! 

Volt némi varia, mert Olaszországot vissza kellett mondanunk, az idén érvényben lévő beutazási szabályok miatt. Villámgyorsan kellett döntenünk, hogy akkor mi legyen, és végül extra gyorsan kerestünk egy hasonló árban és távolságban lévő apartmant Horvátországban, még júniusban. 

Nem ismertük Horvátországot, nem előzték meg a foglalást, hosszas képnézegetések, nem volt erre akkor időnk. Végül az Isztriai félsziget legészaknyugatibb csücskében, közel a szlovén határhoz találtunk egy megfelelő szállást, ami minden fő kritériumot megugrott, ár/menetidő/tengertávolság/min 2 szoba, és gyorsan le is foglaltuk. 

De ezek után sem adtuk át magunkat az önfeledt várakozásnak, mert hétről-hétre változtak a dolgok, mindig olvastunk ilyet is olyat is, aztán jöttek a visszamondott szállásfoglalálos bejegyzések... szóval nem igazán mertük teljesen beleélni magunkat. De ahogy közeledett az idő, már éreztük, hogy erről most már nem mondunk le, lesz ami lesz, csak a határon jussunk át, utána már minden mindegy. :-) 

Végül minden nagyon szuper volt! Egy hetet töltöttünk a csodálatos Adria partján, és végül olyan mázlink volt, hogy sikerült egy kevésbé zsúfolt helyet kifogni, ott ahol mi nap mint strandoltunk mindig kellemesen szellősen lehetett a parton feküdni, a vízben 10-nél több ember ritkán volt, a tenger csodaszép volt, a naplemente mesés, az apartman tökéletes. 

Szóval most nehéz kicsit visszatérni a hétköznapi valóságba, de majd jövök, és mutatok sok szép képet :-) 

Oltásos

Tegnap délelőtt én is megkaptam végre az első adag oltásomat. 

Nem vezetett ide olyan egyenes út, mint ahogy azt odafönt szeretnék hinni, és hangoztatják, mert volt már itt mindenkit beoltunk húsvétig, tavaszi szünetig, április végéig... én meg mindig nem voltam sehol...pedig már a szomszéd kutyát is beoltották a környéken, de januári regisztrációmmal nem értem semmit. 

A nagy áprilisi oltóhullámban, amiből én ugye kimaradtam, astrát és szputnyikot osztogattak. Az ismerőseink és az ismerősök ismerősei mind ezt kapták. Feri is szputnyikot kapott, remélve, hogy majdcsak  jó lesz valamire. 

Aztán jött a nagy oltakozzunk kínaival hullám, aminek kapcsán már a háziorvos is megtalált, hogy hogy nem... és emailben meg sms-ben is agitáltak, hogy jelentkezzek kínaiért. Nem tettem. Úgy voltam vele, hogy ha csak ez jutna, akkor inkább nem oltatom be magam semmivel, mert betegségtől igazából nem félek, sokkal jobban félek attól, hogy az oltástól lesz valami visszafordíthatatlan bajom, ha nem most, akkor 5-10 év múlva, amikor meg majd ráfogják valami másra... de mindegy is, mert igazából ha hellyel-közzel normális életet akarunk még élni családilag, akkor szinte bele vagyok kényszerítve az oltakozásba.  De hogy beoltatom magam, aztán ugyanúgy tesztelnem kell, ha menni akarunk valahová, annak semmi értelmét nem láttam. Hívtam és többször írtam is a háziorvosnak, hogy a kínain kívül bármit bármikor bárhol fel tudok venni, értesítsen, ha van erre lehetőség. Nem tette. Telefonban még le is pattintott, hogy csak kínai van, vegyem fel azt. Majdnem mondtam neki, hogy fürödjön akkor meg benne, nekem nem kell. 

Úgyhogy amikor Astára is lehetett online jelentkezni, akkor nem mondom, hogy gondolkodás nélkül, de végül csak beregisztáltam az elérhető legelső napra, tegnapra. Utána már gondolkodtam, hogy lehet, hogy meg kellett volna várni, míg a háziorvos keres, hogy regisztráljak astrára, ahogy azt a kínaival tette, de ez nem történt meg később sem, úgyhogy várhattam volna erre... 

Hát ennyire én még sosem paráztam, pedig 3 császáron is túl vagyok, és az sem volt sétagalopp :-) 

Maga az oltás és a szükséges adminisztráció pikkpakk lement. Miután 10 percet küldözgettek egyik sarokról a másikra, hogy az az oltópont hol van, mert senki nem tudta, de mikor már meglett, onnan már ment minden mint a karikacsapás. 

Bementem, ketten voltak előttem, de kettőt sem pislogtam már ott ültem a doktornő előtt. Saját bevallásom alapján eldöntötte, hogy nem vagyok beteg, legalábbis azt ikszeltem be a papírokon, ő meg elhitte. Nekem hiányzott, hogy legalább a torkomba belenézhetett volna, vagy valami. A gyerekorvosnál oltás előtt mindig megvizsgálta a gyerekeket a doktornő, toroknézés, sztetoszkóp, semmi extra, de mégis valami.  Kérdezte, hogy vagyok, és mit tervezek mára. Hát mondom, én annyira parázok, hogy én már terveztem semmit. Próbált megnyugtatni, hogy nem kell félni, nem lesz semmi baj. Nagyon igyekeztem ezt elhinni neki. 

Tegnap az egész napom feszült várakozzásal telt, hogy mikor leszek rosszul. Nem lettem. Viszont egész nap olyan szomjas voltam, hogy egy tavat ki tudtam volna inni.  Éjjel, pont 12 órával a beadás után elkezdett rázni a hideg. Érdekes, láz nélküli, de mágis olyan lázasbeteg hidegrázás volt. Be is vettem fél 2-kor egy algopyrint, és relatív nyugodtan telt az éjszaka. 

Reggel viszont őrületes fejfájással ébredtem. Én még ilyet sose éreztem. Mondanom sem kell, hogy mi mindent vizionáltam be magamnak... persze tudom, hogy ez nem normális... de no.. én nemigen szoktam beteg lenni, gyógyszert sem nagyon szedek, ezért mikor már a reggel után délelőtt is az algopyrinért nyúltam, az számomra nagyon rémisztő. 

Most, ebédidőben, talán már kezdem magam újra embernek érezni. Már nem esik annyira rosszul függőlegesben lennem. Remélem most már egyre jobb lesz, és holnapra kutya bajom sem lesz. 

Pláne, hogy Feri ma délután kapja a második szputnyikot, úgyhogy holnapra nekem már jól kell lennem! punktum. 

Aktualitások

Kicsit hosszúra nyúlik már ez az időjárásos áprilisi tréfa... szombaton dögmeleg, vasárnap borús szeles tegnap megint rövidujjúban voltunk kint  a kertben délben, délután rámszakadt az ég futás közben, most meg megint milyen már... ha meleg jön, akkor szét akar esni a fejem, annyira fáj... ha hideg jön, akkor meg a hasam fáj a császáros sebeim miatt... sehogy sem jó... tudom, sok sebből vérzek :-) 

Feri ma megy oltatni délután. Szputnyikot kap, de be kell érte mennie a belvárosba.  Hogy miért, azt azóta próbáljuk kitalálni... teljesen röhej az egész regisztrációsdi.... mind a ketten még nagyon az elején regisztráltunk, január vége-február eleje, már nem is tudom, de Feri 1-2 héttel később, mint én, mert az ő emailcímét csak később fogadták el.  Oké, hogy ő pár évvel előrébb jár nálam, de nem annyira szignifikánsan, és már nálam fiatalabbak is kaptak oltást. az is igaz, hogy annyira nem hiszek az oltásban sem,  hogy odamenjek valahová toporzékolni, igazából csakis azért vagyok hajlandó beoltatni magam, hogy tudjunk végre rokontlátogatni, nyaralni menni, vagy moziba, vagy bárhová, ahová szeretnénk. 

De mindegy, mert  így legalább mellé csapódom, és bevitetem magamat is, mert átvehető a booklineban a könyvesbolt-bezárás előtt rendelt rendelésem. Csak nehogy annyira kiüsse a szputnyik Ferit, hogy nekem kelljen hazavezetnem :-) 

Jövő héten elvileg iskolanyitás van. 

Mátéék biztos, hogy nem mennek május 10-ig, ezt már rögtön az ápr.19-i nyitásról szóló hírekkel együtt kommunikálta az igazgatójuk, függetlenül attól, hogy utána Viktor is ezt kommunikálta. 

Milánéknál most megy az szmk-s levelezés, hogy ki mit gondolunk, engednénk, nem engednénk, mikor engednénk, stb...  de szerintem ők sem fognak menni érettségiig. ( lehet, hogy a saját érettségijükig se sokat :-D) 

Marciéknál egyelőre az az álláspont van, hogy nyitnak a jövő héten. 

Olyan fejetlenség van ezen a téren IS. olyan megoldás, ami mindenkinek megfelelő úgysem lesz. Nyilván ésszerűen nem kéne iskolába menniük a gyerekeknek, mikor a Heim Pál tele van koronás gyerekkel. De érthető az igény a jelenléti oktatásra is. Én is a jelenléti oktatásban hiszek. Az itthoni digitális oktatás lehet bármilyen pengén szervezett, nem ér kutyafülét sem.Résztveszenk az órán, megoldják a feladatokat, de nincs rutin, nincs ismétlés, inkább csak egyfajta legyünk túl rajta, csapjuk össze hozzáállásuk van inkább. 

Szóval elvileg én is a jelenléti mellett vagyok, ettől függetlenül felelőtlenségnek gondolom úgy visszaküldeni őket, hogy még a tanárok sem teljesen védettek, meg a szülők sem. Én pl. még behívót sem kaptam oltásra, örülni fogok, ha nyárra egyáltalán úgymond védettnek mondhatom magam. 

Mondjuk a mieink edzésre is járnak, azt bezzeg nem tiltja senki, ott aztán van távolságtartás, meg negatív teszt, ja nem... én hülye, oda nem kell :-) 

Csak ha meg nem engedem őket, arra hivatkozva, hogy hát iskolába sem járnak, mert fertőzésveszély van, akkor meg én vagyok a szar, a fiúk is rám fújjognának meg az edzők is.  

Na szóval így vagyunk.. sodródunk az árral, és igyekszünk megfelelni az épp aktuális követelményeknek. 

Hosszabbítás

 Ma kaptuk a hírt, hogy Marciéknál még a jövő héten is zárva marad az iskola :-( 

Merthogy újabb pedagógus megbetegedést találtak, és a korábbi kettő tanító sem gyógyult még fel teljesen. Úgyhogy jövő héten Marciék is úgynevezett digitális oktatásban lesznek. A héten még nem voltak úgy elvileg, de Marika néni küldött nekik feladatokat, amiket Marci szépen meg is csinált. De a jövő héten kezdődhet megint az oda-vissza fotózgatás :-( Mert online óra náluk szóba sem jött. Nem tudom felsőben van-e, tavasszal még nem volt, Mátéék is csak megkapták a feladatot, aztán visszaküldték, jól vagy rosszul. 

Milán szerint az ő angol tanárjuk is covidos, mert már második hete nincsen. Bár erről hivatalosan nem kaptak tájékoztatást, de Milán hallott valamit. Mondtam neki, hogy a pletykáknak azért nem feltétlenül kell felülni. Én még mindig azt gondolom naivan, hogyha egy tanár beteg lesz, akkor arról jó lenne, ha tudnánk, még akkor is, ha nem küldik karanténba az osztályt, mert... aztán lehet, hogy totál más baja van, csak már mindenki rásüti a másikra hogy covidos, aki egy kicsit is rosszabbul van. 

Amúgy meg elég hideg van. Tegnap Milánnak a jeges szélben volt edzése. Szerencsére félidőben bevonultak egy terembe és kielemezték a múltkori meccset, úgyhogy nem fagytak kockára. 

Egész ezideáig ezen a héten volt először az, amikor úgy igazán zavart a maszk. Eddig nemigen foglalkoztam vele, hordom, mert kell, de nem problémázok rajta, hogy valóban ér-e valamit is, vagy sem. Tegnap viszont annyira hideg volt, hogy szinte egy perc alatt nedvesedett be az arcomon a maszk, és nem volt jó érzés, és egészségielg is több kárt okozott szerintem, mint hasznot, mert be is dugult az orrom elég rendesen. 

Mindig van nálam néhány cseremaszk, de tegnap már mindet elhasználtam, és végül még a karácsonyi szarvasos mintásat találtam meg a táskám alján, úgyhogy azt vettem fel. Gondoltam, hogy az időjárás úgyis olyan karácsonyos :-) De azért jó lenne már valami tulipános, vagy még jobb, ha nem is kéne már hordani. De az még odébb lesz szerintem. 

A hét

 A héten Mátéék újra elkezdtek suliba járni. Eddig többet tanultak itthonról, mint bejárva. 

Nem mondom, hogy hatalmas lelkesedéssel indult hétfőn reggel iskolába... Nehezítésként 3 napos folyamatos esőzést kapott. Nem csoda, hogy púp volt a hátára az egész hercehurca... felkelni, felöltözni, odamenni... esőben??? 

Marci a hetet itthon nyomja. Kap némi feladatot Marika nénitől, de azért nem szakad bele. Hétfőn, ha minden igaz, már megint mennek. Szerencsére a 2 alsós kolléga, akik kórházba kerültek, már gyógyul és jobbul. 

Milánnal tegnap visszamentünk az ortopéd klinikára az ujjával. 

Minden simán ment, bejelentkeztünk, felmentünk röntgenre, majd vissza az ambulanciára, ahol is kiderült, hogy a kézsebész doktornő, na az nincs. Nem is tudják, mikor lesz, mert beteg, és még az is lehet, hogy covidos, de azt még nem tudják. Juhéééé.

Először simán elküldtek volna, hogy kérjünk valamikorra időpontot. Az időpontkérésnél egy május végi időpontot akartak ránk sózni. Mondom, nehogymár... egy kis nyavalyás ujjsínje van, amit ráadásul én raktam fel neki a múlt heti telefonos útbaigazítás szerint, az se biztos, hogy jól van fenn, nézzen már rá valaki, aki legalább szakmabeli. 

Akkor egy több körös egyeztetés után végül ránézett az osztályvezető orvos. És végül megnyugtatott, hogy no para, mert az ilyesmi leginkább magától gyógyul, de jó lenne egy merevebb sín, ami jobban tartja. Azt hordja még vagy 2 hétig, aztán már elég ha csak éjjelre felveszi. 

Úgyhogy szereztünk egy merevebb sínt. Ehhez csak 2 orvosi segédeszközboltba kellett bemenni, mert a Sotésban megint nem volt semmilyen, úgyhogy hazafelé kerültünk az Uzsoki felé. Ott már úgyis összebarátkoztunk a kedves nénivel. A múlt hét óta került a kapuba egy fertőtlenítő kapu, és jól lefújt minket ózonnal. Amúgy meg tök para, mert az egész előtér hemzseg a katonáktól. komolyan, mintha nem is kórházban lennénk, hanem valami katonai bázison. 

A hét híre volt mifelénk, hogy végre-végre lehetővé tették, hogy nálunk is lehessen távkölcsönözni a könyvtárakból. Amint megláttam a hírt hétfőn, rögtön ugrottam is a könyvtárunk honlapjára, és előjegyeztem 5 könyvet, tegnap pedig kórház után el is rongyoltam értük, és az október óta nálunk lévő cirka 20 könyvet meg vissza is vittem egyúttal. 

A könyvtár előtt dühöngő tömeg fogadott. Vagyis volt egy bácsi, aki épp az ablaknál bizniszelte a könyveit, előttem egy 70+-os néni, meg én. Szóval irdatlan nagy fertőzésveszélyt jelentettünk volna ám, ha azt a néhány könyvet nem az épület előtt a szakadó esőben, hanem épületen belül kényelmesen átvehettük volna.... Eskü még ki is vártam volna, hogy a két idős könyvmoly végezzen a válogatással. A sarki kisboltban több ember szokott bent lenni.  Na mindegy. Dühöngtem már ezen eleget, most örülök, hogy legalább az ablakrésen kiadják a kért könyveket. :-) 

Mára meg csak ideért a dermesztő hideg. Az egész heti eső reggelre szépen ráfagyott az egész városra. Esett rá némi hó, és fújt a jeges szél. Egy élmény volt iskolába menni. Mondtam is Milánnal, ahogy az elemekkel küzdve vergődtünk át a zebrán, hogy a Delta főcíme jutott eszembe, amikor küzdenek a hóban. Persze ő nem tudta, hogy miről beszélek, (meg mondjuk akkora hó sem volt nálunk, csak szél)  de majd ha hazajön megmutatom neki.