Oboa verseny

Még októberben volt, hogy Milán részt vett egy oboaversenyen. Szeptember első heteiben mondta Orsi néni, hogy   szeretné benevezni Milánt, de Milán ódzkodik tőle, esetleg beszéljük át itthon. Milán már hamarabb hívott engem a hírrel, hogy ő aztán biztos hogy nem megy versenyre, mert akkor 2 darabot is meg kell tanulnia kívülről! Én ne is mondjak semmit, ezt ő már eldöntötte, slusszpassz, hagyjuk őt békén.  Mostanában egyébként is mindenre elutasítással reagál, úgyhogy mondtam, hogy jó, ha nem akar, nem kell mennie, nyilván, de otthno beszéljük már ezt meg, ne telefonon.

Mire hazaértem, addigra már azzal fogadott, hogy kicsit átgondolta, és hogy jó, próbáljuk meg, Orsi néni azt mindta, hogy még úgyis lesz iskolai válogató is, nem kötelezi őt ez semmire, de el kell kezdeni gőzerővel készülni. 

El is kezdték. 

Közben az iskolai zenekarok az zeneiskola 70. évfordulójára rendezett ünnepi koncertre készültek, hasonlóan gőzerővel. Ez volt a maraton napjának estéjén, ahol minden iskola zenekar, együttes, kórus, miegymás fellépett egy gigahosszú eladáson. 

Szóval kijutott Milánnak az oboázásból abban az időszakban rendesen, puffogott és néhányszor, de lelkiismeretesen ment, és csinálta, pótórákra ment Orsi nénihez, majd zongoráspróbákat tartottak, vol hogy még vasárnap is fújtak együtt online. A végefelé már fürdés közben is a két darabot dudorászta, meg a kocsiban ülve, és látszott a fején, hogy a képzeletében nyomogatja a billentyűket is a kezében. 

Aztán volt egyszer egy tanszaki koncert ahol mindenki fellépett. Aztán volt egy másik, ahol már csak azok, akiket végül beneveztek a versenyre, és aztán volt a verseny. 

Milán fellépésről-fellépésre lett egyre ügyesebb, a kezdeti bizonytalanságokat és hibákat sikerült kijavítania, szerintem egész szép produkciót sikerült végül összerakni, Orsi néni is nagyon elégedett volt, bár ő mindig az, nagyon kedves. Ezért is szeret Milán hozzá járni. 

A verseny  előtti héten még el kellett vinni Milán hangszerét a csodaszerelőhöz Leányfalura, mert már jó ideje volt valami billentyűproblémája, amit most már feltétlenül orvosolni kellett. Feri elvitte, a bácsi megcsinálta, a hangszer kiválóan működik. 

Ahogy közeledett a verseny Milán egyre jobban izgult. És bár eleinte azt hajtogatta, hogy nem érdekli az egész, meg úgyse, úgyse, aztán ahogy egyre jobban ment a darab, már látszódott, hogy átbillent a hangulata a megfelelés felé, hogy most már gáz lenne lebőgni, de mi van ha elrontja, mi lesz ha béna lesz, ha elfelejti, és hogy akkor majd mit fognak gondolni.stb... Nem győztük nyugtatni, hogy nem fog akkor sem történni semmi, ha hibázik, higgye el, hogy Orsi néni is büszke lesz, mi meg még inkább, hiszen készült egy csomót, ahogy tudta megtanulta, begyakorolta, most már kár rugózni máson, a többiek is biztos izgulnak, meg hibáznak, emiatt ne legyenek rossz érzései. 

Egyébként is zártkörű volt, csak azok voltak ott, akiknek abban a korosztályban fellépett a gyereke, meg a zsűri. Mondtam Milánnak, hogy higgye el, hogy mindenki a saját gyereke miatt lesz ott, nem fog vele foglalkozni senki a zsűrin kívül, azokat meg úgysem látja többet. 

Milán korosztályára fél 2 körül került sor, úgyhogy aznap 1 körül már eljöttem a munkahelyemről, hogy meghallgassam Milánkát. 

Bár nem jutott tovább, de szerintem nagyon szépen játszott.  

   

Májusvégi

Május közepe táján volt Milánéknak egy fúvós koncertjük, amire ketten tudtunk Marcival elmenni, mert Feri épp Szegeden volt azon a héten, Máté meg nyilván evezett, vagy ki tudja...

A koncert hosszú volt, de nagyon jó, igaz, hogy a végére már eléggé elfáradtunk, pedig Milánék zenekara volt az utolsó, aki fellépett, úgyhogy muszáj volt végigülni.  Persze nem mondom, hogy nem érte meg, csak hétköznap eléggé megterhelő mostanában az, hogyha későn érünk haza. Ez persze nem tart vissza attól, hogy későn érjünk haza, ha adódik valami program :-) 

Sajnos Máté nem tud részt venni az év végi vonóskoncertjükön, pedig az is nagyon klassz szokott lenni, mert most osztálykirándul, a koncert napján meg Paksra mennek a suliból a kémiatanárral. Aztán meg Bledbe megy evezősversenyre. 

A héten színházban is voltunk, ezúttal megint négyesben, Feri meg én, meg a barátnőm meg a férje, és a Katonában néztük a Mesterembereket. Aki valaha csinált már végig lakásfelújítást, annak tud ülni a darab, aki nem, és nem az ne nézze meg inkább :-) 

Zsúfolt volt a május, zsúfolt lesz a június is. Kirándulások, fellépések, Máté alapvizsgázik hegedűből, Milánnak is lesz oboavizsgája, ami végre délután lesz, úgyhogy remélhetőleg meg tudom hallgatni. 

Aztán lassan majdcsak lecsorog ez a tanév is... aztán belecsapunk a nyárba. Lesz egy kalandos nyaralásunk rögtön júniusban, aztán a focistáknak focitábor. Arra már Milán is teljes gőzzel mehet. Máté az országos bajnokságra edz, ami július közepén lesz, de hogy milyen számban indul, azt még nem tudja egyelőre, de már az őszi Tisza-kupát is emlegetik a haverjával, akivel kettesben eveznek, hogy azt idén meg kéne nyerni. Tavaly 2-dikok voltak. 

Szóval jó lesz ez, várunk nyár! 

Oboa fesztivál

 Pár hónapja, mondjuk olyan januér eleje körül, egyszer Milán úgy jött haza az oboa óráról, hogy Orsi néni szeretné benevezni egy oboa versenyre, majd ki kell tölteni valami papírt. Mondom, hát jó, perszehogyne. végre volt valami, amire Milán is úgyahogy lelkesen készült, mégha itthon nem is fújta a hangszerét, legalábbis amikor itthon voltunk, akkor tuti nem, de így viszont plusz órákra is be kellett járnia péntekenként, és oda szívesen ment. 

Ez a "verseny" pedig tegnap volt. Igazából nem is verseny volt, hanem Oboa Fesztivál. Ami annyit tesz, hogy az ország sok pontjáról összegyűltek különböző korú zeneiskolás, oboás gyerekek, elfújták amivel készültek, majd a zsűri, arany-ezüst-és bronz fokozatokat osztott ki, mindenkinek. Szóval senki nem maradt elismerés nélkül, hiszen nem  az volt a célja ennek a rendezvénynek, hogy elvegyék a gyerekek kedvét egy esetlegesen rosszabbul sikerült fellépés miatt, hanem pont az, hogy kedvet csináljanak nekik a zenéléshez, a fellépéshez, hogy örömmel, és jókedvvel fújják tovább a hangszerüket, ki-ki a saját szintjén. 

Bár itthon Milán még nagyszájúsokott, hogy ő bizony nem izgul egy cseppet sem, mire odaértünk az újpesti zeneiskolába, addigra sík ideg volt, ami abban nyilvánult meg, hogy főként velem puffogott és nekem vágott pofákat. 

Aztán mi otthagytuk a tanárnővel és a  fellépésig inkább jártunk egy kört. 

Milán nagyon szépen szerepelt. Nagyon szépen zenélt szerintem. A magabiztosságon meg a kiálláson pedig majd idővel lehet javítani. 

Végül Ezüst minősítést kapott, ami szerintem teljesen reális volt. Itthon azt mondta, hogy ha ezüstöt kap, akkor az már jó lesz neki, csak ne legyen bronz. Ott szerintem már kicsit beleélte magát, hogy lehet, hogy aranyat is kaphat, mert elég sokára mondták a nevét. De persze nem mondta. Szerintem pedig az ezüst is nagyon szép eredmény, és a tanárnő is nagyon megdícsérte, hogy ügyes volt. 

Zenészek

Ha december, akkor akkor sorra jönnek a mindenféle karácsonyi iskolai, zeneiskolai rendezvények. 

A múlt héten, Mikulás napján Máté kezdte a komolyzenei fellépéseket, a zenekarral koncerteztek a felújított zeneiskola nagytermében. 

Az, hogy Máté pont úgy ült, hogy abból  szögből, ahol mi ültünk, pont a karmester takarásában volt telibe, de ez a zenei élmányből nem vont le semmit. továbbra is ámulatba ejtenek ezek a lelkes fiatalok, akik hétről-héről rendre megjelennek a próbákon, gyakorolnak, ( még időnként Máté is), és a végeredmény pedig olyan szép. 

Sajnos a videófájlok olyan nagy méretűek, hogy nem engedi itt megosztani, csak egyet-egyet töltöttem fel, hogy mégis megmaradjon az utókornak. :-)

Aztán Milán oboavizsgája volt múlt pénteken, amin sajnos nem tudtam részt venni, de állítólag nagyon ügyes volt. 

Majd Máté tanszaki hegedű-karácsonya volt, ahol meghallgattuk Feri bácsi összes tanítványának a vizsgadarabját. Nincs annyira nagyon  sok, és én meg egyébként is szeretem a kicsiket nézni-hallgatni, mert olyan fura, hogy mikor Máté hegedülni  kezdett, akkor ő is innen a Hull a pelyhestől indult, és egy kis tenyérnyi hegedűje volt csupán. Most meg már ő, meg két lány a legnagyobb, tavasszal alapvizsgáznak. Náluk már csak egy nagyobb fiú van, aki grátisz jár Feri bácsihoz, de ő most nem tudott itt lenni, mert a Műegyetemen tolja a vizsgaidőszakot. 

Szóval kedden meghallgattuk Mátét, a műsor végén pedig Feri bácsi is meglepett minket egy kis zenével és elhúzta Vivaldi -Tél-jét. Amit én úúúúgy szeretek. 

Szerdán pedig a fúvószenekarok karácsonyi koncertjére mentünk. 

Óóóó ezt nagyon vártam, mert egész ideáig Milán folyton csak kínlódott ezzel a zenekarral, hogy nem szeret járni, mert a zenekarvezető Kati nénivel nem jött ki olyan jól. De Kati néni tavasszal a háttérbe vonult, és a helyét egy lelkes, fiatal András bácsi vette át, aki nagy lendülettel vetette bele magát a zenekarvezetésbe, és tavaly tavasszal már volt is egy fellépésük, aminek nagyon-nagyon örültünk. Tavaly volt ugyebár az az eset, amikor KAti néni nem szervezett a fúvósoknak karácsonyi fkoncertet, merthogy nem gyakorolnak eleget, és nem őszerinte így nem lehet kiállni a közönség elé. ( akik 99%-a nyilván a szülők és az egyéb családtagok, akiknek szerintem olymindegy, hogy mennyire hangzik tökéletesen a darab, merthogy nem is az az elvárás. Mindegy. ) Ebből volt egy kisebbfaja felháborosdás akkoriban. 

Tavasszal volt koncert, már András bácsi közreműködésével, és most végre igazi karácsonyi fúvóskoncertre is hivatalosak voltunk. 

Olyan perfekt volt az egész, hogy a zeneiskola minden fúvósegyüttüse képviselte magát, a rézfúvósok, a fagottosok, a kis-és nagy fafúvósok, voltak kamarazenekarok, szóval látszott, hogy nagyon sok munkát beletettek, besegítettek az ütősök is, szóval nagyon szépre és hangulatosra sikerült. 

És hogy Milánék mennyire ügyesek voltak!!! 

Idén is volt némi nyafogás, hogy nem hagyhatja-e ki ezt vagy azt a hetet, de már nem volt olyan szignifikáns, mint eddig, de hogy mit tanulnak és mivel készülnek azt egészen a koncertig homály fedte. ( értsd: ennyit gyakorol itthon) 

Úgyhogy amikor a Diótörőből játszottak 3 darabot is, akkor azt  elég nagy menőségnek gondoltam. 

Milán is eléggé élvezte a sikert :-)

Fúvószenekaros koncert

 E hét kedden tartotta a zeneiskola a fúvószenekari koncertjét, amiben Milán is játszik. 

Nagyon vártam már egy ilyen fellépést, mert amióta Milán zenekarba jár, azóta még csak egyszer volt koncertjük, a legelején, azóta semmi. Milán nem is nagyon szívesen jár, legalábbis tavaly, meg az idei év első felében örökös puffogás volt, hogy nem akar menni, mert őszerinte K.néni örökké cseszteti, meg piszkálja, meg egyébként is szar. 

K. néni a zeneiskola ig.helyettese, zenekarvezető meg tanszakvezető is volt/van egyben, és hát akkoriban többekkel is beszéltem erről, és eléggé egyöntetűen nem szerették, és még Orsi néni, Milán oboatanára, is azt mondta, hogy hát igen, K. néni nem könnyű eset, tudja, hogy vannak vele a iákoknak problémái, de bírja ki még egy kcisit Milán, emrt nyugdíjba készül. 

Szóval reméltük, hogy szeptemberre nyugdíjba megy, de nem ment, mert az a tanárnő, aki átvette volna tőle a ig.helyettességet, na az felmondott és elhagyta a tanári pályát. ( még időben) így nem tudták pótolni, és maradt. 

Karácsonykor szép lehúzó levelet kaptunk K.nénitől, hogy azért nem tart karácsonyi koncertet, mert bénák a gyerekek, mert nem gyakorolnak, meg, meg, meg... nagyon gáz volt, és nagyon felháborító, mert úgy gondoltuk több szülővel egyetemben, hogy ezek a gyerekek nem profi zenészek, nem lehet elvárás, hogy hibátlanul működjenek egy zenekarban ( még) és hogy a szabadidejükben zenélnek, meg járnak próbára, szóval annyit minimum megérdemelnének, hogy bárhogy is, de felléphessenek. Nem mellesleg megfosztva éreztük mi, szülők is magunkat egy élménytől, hogy hallhassuk a gyerekeinket. 

Szóval volt egy kis dühöngés. 

De aztán félév tájékán mintha kezdett volna háttérbe vonulni, mert egy fiatal férfi kolléga kezdte küldözgetni a leveleket, és így írásban nagyon meggyőző és kedves volt, és Milán is mintha kevesebbet ágált volna. 

És akkor végre május elejére megszerveződött egy fellépés! 

Én nagyon vártam, már csak azért is, mert mivel én nyomtatgattam Milánnak a kottákat, tudtam, hogy mi a repertoár, és hogy filmzenés produkciók lesznek. 

Azt persze nem mondta Milán, hogy ő fog a zenészek legközepén ülni, mert akkor adhattunk volna rá rendes inget is :-) NA jó, rendes volt rajta, de mivel vasárnap estefelé írt egy emlékeztető emailt András bácsi, hogy akkor ne feledjétek mikor-hol- és színes ing, akkor kicsit megállt bennem az ütő, mert fehér inge van mindenkinek, de színes? Végül csak sikerült előkotorni valamit a szekrényből. 

Ott van középen, rózsaszín-fekete kockás ingben. PErsze egész előadás alatt nem sokat láttunkk belőle, mert ügyesen a kottaállvány mögé bújt, de a haja az jó volt :-) 

A koncert nagyon jól sikerült, szerintem. Igazán szépen játszottak a gyerekek. Bár nekem minden gyerekmuzsika nagy élmény, de ezt sokszor mondtam már, és tartom is, hogy gyerekeket hallgatni, ahogy zenélnek nekem maga a csoda! 

Reméljük, hogy Milánnak is volt olyan jó élmény, hogy ne akarja abbahagyni, és folytassa az oboát, mert egyébként meg Orsi néni szerint is nagyon tehetséges, és kár lenne érte. 

#2

Nyilván nem fogok minden egyes napunkról beszámolni, de még annyira szürreális ez az egész, hogy már csak azért is írok róla, hogy megmaradjon. Hogy majd az unokáinknak mi is bezzegelhessünk 20 év múlva. Hogy ne felejtsük el, hogy ilyen is volt.
A napi hírekbe nem mennék nagyon bele, szerencsére amikor beütött a vigyázzunk egymásra krach, akkor még a Zemplénben voltunk és nemhogy térerő is csak szórványosan volt, de ember sem sok. A hegyen pl. 1 darab kirándulóval találkoztunk összvissz. Szóval azok a napok hírileg jobban megterhelőek voltak, mert a tévén is csak a földi adók jöttek, és a közösségi oldalakon is csak koronavírusos megosztásokba futottam, amikor néha-néha jelet fogtam. Van egy ismerős anyuka, aki tömegével osztotta meg ezeket, inkább már nem is néztem.
Itthon jobb, mert egyébként sem nézünk napközben tévét, most meg hogy itthontanulunk pláne nincs erre sem időnk, se lehetőségünk, se igényünk.
Ma délelőtt volt egy pont, amikor már kezdetek összecsapni a hullámok a fejem felett. Úgy érzem magam, mint egy korabeli falusi tanítónő, aki egyszerre tanítja az összes évfolyam gyerekeit. Próbálom úgy osztani a feladatokat, hogy ne zavarják egymást, de még így is többször hallom azt, hogy " Anyaaaaaa!", mint amennyiszer szeretném. :-)
A kréta nem működik még jól és stabilan. Én mondjuk mindent látok, és tudom használni, de sokak még mindig nem tudnak belépni, vagy nem mindig, és ha igen, akkor sem látják ezt vagy azt a felületet. Szóval bonyi.
A feladatokkal próbálunk jó ütemben haladni, hogy a főtárgyak naprakészek legyenek, bevallom, a tesi-ének-és technika leckéket egyelőre  opcionálisnak ítéltem, és csak akkor haladunk velük, ha már tényleg nincs mit tenni.
Máté mondjuk ma kapott internetes keresőfeladatot technikából, meg hogy játszunk le egy akasztófa partit, amit szivetmelengető volt olvasni az után, hogy a tesitanár már kérdőívet is küldött a röplabda szabályrendszeréből. No komment.... meg sem nyitottam.


Ami viszont kicsit pozitív, hogy talán elindul valami a tanártársadalom azon részében is, akik eddig nem voltak elég huszonegyedikszázadiak. Értitek. Most jönnek sorra az internetes oldalak linkjei, amivel tudnak gyakorolni, és egyebek, és hátha ez az új személet, és hogy az internet az nem feltétlenül ördögtől való, hátha megmarad majd a jövőben is. Hátha elindul most valami, ami egy hasznosabb oktatást fog eredményezni.
A másik pedig, hogy Máténak pl. különösen jó, hogy a saját tempójában tudja feldolgozni az anyagot. Lehetősége van több időt azzal tölteni, ami neki nehezebben megy, és kevesebbet, ami kicsit jobban.
hogy hogy fognak a jegyek születni, az számomra még nem világos, de gondolom, majd mondják mit csináljunk, és majd csináljuk.

Ma megvolt Milánnak az első oboaórája is. Még csak félig online, mert kamera nélkül nyomtuk, de legközelebb már online lesz, képpel-hanggal, csakúgy mint a hegedű Máténak. A szolfézsórákat még nem tudom... még nem volt bátorságom a zeneiskola krétáját megnyitni...

Zenészek

Eléggé bedarált minket a december...
Még a múlt héten Milán oboavizsgájával nyitottuk a decembert. Nagyon szépen játszott, és ahhoz képest, hogy alig 2 hónapja van a kezében a hangszer, és nem is gyakorolja rongyosra magát, valljuk be, egészen cirádás zongorás darabot fújt el.

Aztán még ugyanazon a héten, mikuláskor, Máténak volt Szolfézskarácsonya, ami csak annyi, hogy mindenki zenél valamit a hangszerén, és karácsonyi dalokat énekelnek. Máté is elhegedült valami menüettet, nem egészen hibátlanul, de nem is ez a vizsgadarabja, nem is értettem, hogy miért ezt akarja húzni... de hát ki merne vele vitatkozni :-) plusz készültek a fiúkkal együtt egy közös zenéléssel. Nagyon cukik voltak, ( ha lehet ezt mondani a 12 évesekre), mert teljesen maguktól találták ki, hogy szeretnének együtt is zenélni, és egy szombat délután összeültek, és gyakoroltak. Sajnos a trombitás Joci nem tudott végül ott lenni az órán :-(, de így is ügyesek voltak. Meg aranyosak, meg jófejek.
És Ágota néni is aranyos volt, mert megvendégelte a gyerekeket a sarki rétesezőből vett rétessel. Mert fülébe jutott, hogy a fiúk óra után a rétesezőben ütik még el az időt.
Csak linket tudok beszúrni, azt mondja a blogger, hogy túl nagy...

Máté hegedül:

https://photos.app.goo.gl/PXk1prkJZcrN8kZL7

Közös zene:

És volt Mikulás is.
Ma sportorvosnál voltunk.
Marci köhög.
Holnap Luca-napi vásár, erre volt már kát osztályban közös kézműveskedés. Máténak  fogorvos időpontja van, mert a legutóbbit elfelejtette.  Vagy közösen felejtettük el. A lényeg, hogy nem jelent meg szokásos délutáni időpontján, így most mehet délelőtt.
Szombaton Máté hegedűfellépése délelőtt.
Délután lesz Milán szülinapi bulija. Nem akarta januárra halasztani, pedig az közelebb lenne az igazi szülinapjához. Erre holnap még össze kell raknom egy tortát.
Vasárnap Máté szülinapja lesz. De neki nem lesz idén haveros bulija. Délelőtt focikupa lesz, majd ott ünnepelteti magát :-)
Hétfőn fociévzárók.
Kedden Máté hegedűvizsgája délelőtt, délután Milánéknál karácsony.
Szerdán Milán szolfézskarácsonya, és Marci osztálykarácsonya lesz.

Mondjam-e, hogy mennyire várom már a szünetet?

Heti ez-az

Néha olyan, mintha röpülne az idő, néha meg olyan, mintha alig akarnának múlni a napok. Most pont úgy érzem, hogy mintha már időtlen idők óta nyomnánk a sulit, pedig még a szeptembernek sincs vége.
Igazából ha stílusos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy az iskolában nem történik semmi. Hogy a fiúkat idézzem.  Ami persze részben igaz csak, mert tényleg nem történnek extra nagy dolgok, de azért mégis minden napra van valami.

- Mátéék ma kapták meg a 12 éves oltásukat. Remélem nem üti ki. Egyelőre a hónalját fájlalja. Nem értem, miért pont ott.
- Ugyancsak Mátéék ma írtak egy próba kompetencia- felmérést irodalomból. Arról volt szó, hogy holnap írják, úgyhogy kissé meglepődtek ezen. Azt mondta tök hosszú volt, és kevés volt az idő, nem is tudta befejezni.
- Ugyancsak Máté. Megvannak a kamaszos kis húzásai, beszólogatásai, de edződünk mindannyian. Nem mondom, néha nagyon bizsereg a tenyerem, de máskor meg olyan nagyfiúsan tud viselkedni. Nagyjából kialakult a menetrendje, és a különóráira is már egyedül elmegy, csak a végén kell összeszedni. Igazából haza is tud jönni, előfordult már, hogy egyedül kellett megoldania az edzésről hazautat, de most már erősen sötétedik, és nem szeretnénk, ha egyedül kóborolna a sötétben.
- A múlt héten tök büszke voltam rá, mert edzés felé menet leszállították őket a villamosról, és pótlóbusszal kellett volna menni tovább. Ügyesen felhívott, és mondta, hogy inkább vissza hazajön, mert nem tudja hol áll meg a pótló, meg nem akar itt a tengersok ember között keresgélni. Örültem, hogy nem kezdett el partizánkodni. Írtam az edzőnek, és mondta hogy másik is belecsúsztak ebbe, és ők sem mentek edzésre.

- Marcikám egyelőre jól szerepel az iskolában, nagyon kis cukormókus, és olyan kis lelkes. Jó-jó, a vonalhúzogatásban van még hová fejlődni, de pl. a fecskefarkak egész szépen sikerülnek, és matekból is ügyes. Csak úgy gyűlnek a csillagok, meg a koronás csillagok!
- Kérdeztem  a múltkor Marika nénit, a tanítónénit, hogy mi újság Marcival, mert összefutottunk, és mondta, hogy nincs baj, kicsit, ugyan türelmetlen, meg kapkodós, de már javul, nem lesz ezzel baj. Mondom neki, hogy hát igen, Marci sajnos ilyen kis hebehurgya... Erre Ő:- Az, az, de hát olyan kis cuki!!! Nem tudom cukiságból meddig lehet megélni :-)

- Milánéknál látszólag rendben működik a helyettesítős projekt. Hogy meddig... most így szeptember végén kevés esélyét látom annak, hogy tanítót találjanak... nem is tudok erre mit mondani...
- Milánnak hétfőn veszik ki a fémet a lábából. Elvileg ez már csak egy kis műtét, igaz, altatásban végzik, és pár nap kórházi ápolást jelent, szóval azért eléggé parában vagyunk miatta, de ha ezen túl leszünk, akkor hátha végre pontot tehetünk a történet végére. Milán hullámzó hangulatban várja a hétfőt, napközben még csak-csak elvan, estére azért van, amikor nekikeseredik és sírdogál. Nehéz ilyenkor bátornak látszani, mikor magam sem tudom mi vár rá.
- A múlt héten, vagy az előtt?, voltunk vérvételen, ahol potyogott a könnye. Aztán napokig tartott mire sikerült a háziorvossal megnézetni, de úgy hogy leadtam, megnézte, felhívtam, bementem a receptért, stb... az a káosz ami a betegrendelésen van... na arról is tudnék mesélni... most már nem csak kimondatlanul, de kimondva is csak akkor menjenek oda a beteg gyerekkel, ha tényleg nagy gáz van, akkor is nyitásra, hogy még kivegyék a kartont, különben fél óra múlva már nincs kartonkivét, mert annyian vannak. Botrányos.
- De, hogy kicsit jobb legyen a kedve, tegnap végre kapott egy oboát! Egyébként is megkapta volna, nem  kedélyjavítóként került hozzá, de mindenesetre most nagyon boldog, mert már régóta várt rá. Az sem zavarja, hogy most kezdheti megint elölről a tanulást, mert most megint csak hangokat fújnak külön-külön, hogy a fújás-levegővétel-szájtartás jó legyen. Egyelőre nagy a szerelem.

- Pénteken suligála volt a suliban. A tavaszit rakták át mostanra, Széchenyi születésnapjára. Nyilván ez alatt a 3 hét alatt hozott anyagból dolgoztak, Milánék a tavaly tanult két táncukat elevenítették fel, és táncolták el ügyesen, ( így tanár nélkül szinte csoda, hogy egyáltalán lett velük foglalkozva), Marcikáék pedig nagyon cukik voltak, mert a Zengő ABC-t mondták el, mindenkinek jutott pár sor, Marci volt az első :-) És táncoltak is egy kis könnyű ugribugri koreográfiát. Sajnos a felvételek nem lettek túl jók.

A gálán Angéla nénivel is találkoztunk. Nagy volt az öröm. Az a néhány hatodikos, akik ott voltak, lelkesen köszöntötték Angéla nénit. Érdekes, és nagyon szívetmelengető volt, ahogy ezek a nagy vállrángató kamaszfiúk ahogy észrevették, nemhogy csak úgy odaintettek neki távolról, hanem szinte felpattantak a helyükről, és mentek oda Angéla nénihez köszönteni, beszélgetni, ő meg nem győzte lapogatni a hátukat :-) Meg hogy hogy megnőttek.

Hát így. Kb.