Kultúrpercek

 Trappolunk előre az időben, máris hipphopp február van, és csak kapkodom a fejem, nem jó ez így, hogy csak úgy peregnek ki a napok az ujjaim közül... Pedig még csak azt sem mondhatom, hogy nem töltjük meg a napokat emlékeznivalóval. Na jó... a hétköznapokra nem nagyon van mit emlékezni, mert egy merő rohanás és kapkodás az egész... 

A januárt például két remek színházi előadással zártuk.  Az Egyasszonyt Tenki Rékával a barátnőmmel néztem, és kicsit féltem is tőle, hogy majd megüli a lelkemet, mint a könyv, de szerencsére kívül tudtam helyezkedni a történetből, vagy legalábbis sokat segített, hogy nem volt ismeretlen a sztori, nem értek meglepetések, nagy megrázkódtatások. Tenki Réka viszont remekül hozta a szerepet, tényleg. 

Azt, hogy a színház előtt beültünk még beszélgetni a barátnőmmel egy csehóba ott a Moszkva tér környékén, és mellettünk egy fiatal lány félrészegen, de legalábbis ittasan arról magyarázott a vele lévő srácnak, hogy majd jövőre, amikor tizedikes lesz, majd előrehozott érettségit akar tenni...  na ezt még sokáig emlegetni fogjuk :-) Először az futott át rajtunk, hogy atyaég, mit keresünk mi itt... aztán az is, hogy basszus, mit keres itt ez a lány???? Na mindegy. Öregszünk. El kell fogadni. 

Aztán színház után hazafelé, mikor kiszálltunk a meróból a Keletinél, akkor vette észre Alíz, hogy nincs meg a telója. Felhívtuk, és ott maradt a színházban. Úgyhogy visszabumszliztunk érte. Az éjszakában. Pedig akár még időben is hazaérhettünk volna :-) 

A hónap legvégén pedig végre-végre megnéztük az Őrült nők ketrecét! Négyesben mentünk Alízékkal. 

Hát az valami fergetegesen jó volt! Tényleg. Talán azt is merem mondani, hogy az eddigi legeslegjobb előadás volt, amit valaha láttam. És most voltam először olyanon, hogy állótaps volt a végén. ( Leszámítva a Pál utcai fiúkat, de ott csak az első soros kislányok csujjogattak a srácoknak) Stohl András pedig tényleg fantasztikus. Most már nincs mese, be kell látnom. Már a Házassági leckékben is jó volt, de amit az Őrült nőkben művel, az valami mesteri. De látszik rajta, meg minden szereplőn, hogy nagyon élvezik a szerepet, szívből játszák. Ha tehetitek, akkor nézzétek meg! Még addig, amíg lehet. :-( 

Aztán a múlt szombaton nem színházban voltunk, hanem hangversenyen Mátéval a Zeneakadémián 👆 A zeneiskola, ahová jár rendszeresen hirdeti a rendezvény-sorozatát, amit Feribácsi, Máté hegedűtanára rendre mindig ajánl is, hogy menjünk. Olykor-olykor el is megyünk egyre-egyre, amikor épp úgy adódik, hogy belefér. A szombati hangversenyt viszont erősen ajánlottnak titulálta, mint minden estét, amin Baráti Kristóf a fellépő. Én nem vagyok nagy műértő, úgyhogy elhiszem, ha mondják, ő most jelenleg a legelismertebb magyar hegedűművész Európában. Úgyhogy nem volt mese, ott volt a helyünk. A nehezen megszerzett helyünk :-) Mert mire eldöntöttük,  hogy jó, menjünk, és hogy ki nem akar jönni, addigra már eléggé megfogyatkoztak a jegyek. 

És valóban kár lett volna kihagyni, mert remek előadást hallhattunk. Pont annyira volt hosszú, amit mág simán bírtunk, és pont olyan darabokat játszottak, amik  a laikusoknak is emészthetőek, sőt mi több, szórakoztatóak. Csajkovszkij zenéje mondjuk engem minig elvarázsol, Prokofjev Rómeó és Júliája pedig igazán élvezetes volt. Máténak is nagyon bejött, és nagyon klassz estét töltöttünk együtt. 

Csak mondom, hogy én magassarkúban vagyok 😀

Miközben sorban álltam a vécénél, csináltam egy lesifotót :-) 

2023as színházas

 Még valamikor a kovid előtt, de amikor már elég nagyok voltak a gyerekek, akkor szoktunk rá a barátnőmmel, hogy havonta egyszer beültünk a moziba, előtte persze már beültünk valahová csacsogni, meg ha olyan volt a film és a körülmények, akkor utána is, és így egy kerek csajos estét csaptunk. Aztán a kovidkor nyilván ez a széria megszakadt, a kovid után pedig olyan nehezen indult újra az élet, főleg ami a mozifilmeket illeti. Hiába voltak nyitva a mozik és játszottak filmeket, vagy nagyon ősrégi ismétlések voltak, abból is olyanok, amiket nem akartunk megnézni, vagy olyan filmek, amiket még újonnan sem akartunk megnézni, viszont, ráébredtünk, hogy a kovidnak köszönhetően a színházakba a felkapott/ népszerű előadásokra is mondhatni könnyedén lehet jegyet venni, mert oda is lassan szivárogtak vissza a nézők. Így kezdtük el a színházas pályafutásunkat. Mondanom sem kell, hogy azóta duplájára emelkedtek a jegyárak... Akkoriban még 3500-4200 ft-ért már nagyon jó helyen ültünk, most 6500-7500 ft között mozog egy-egy jobb előadásra szóló jegy, ami nem a legfelső emelet leghátulja. 

Így néztünk meg több több Centrál színházas darabot, a Házassági leckéket pl, a Radnótiban a Futótüzet, de voltunk a Vígben és az Örkényben is, a Belvárosiban Hernádi és Kern darabot néztünk.  

2022 meghatárzó darabja nálunk akkor a Futótűz volt, ami annyira drámaian sokkoló volt szinte minden percében, minden megmozdulásában, hogy szinte lélegzetvisszafojtva néztük elejétől a végéig, mert pisszenni sem mertünk, ( senki amúgy a nézőtéren), nehogy akár egy mélyebb lélegzetvétel is kiszakítson bennünket  a színpadon megteremtett feszültségből.  Teljesen a bőrünk alá férkőzött és nem engedett, hogy utána nehezen indult újra a színházas létünk. Még ma is, ha erre az előadásra gondolok, beleborzongok... És akkor még nem tudtuk, amit ma már sajnos igen, hogy micsoda szerencsénk volt, hogy Nazira szerepében még Csomós Marit láthattuk. Ha tehetitek nézzétek meg, de csak akkor ha bírjátok a nehéz történeteket. Nem fogtok csalódni. Pál András akkor  lett a kedvencem. 

Erre az élményre muszáj volt valami könnyedebb darabot kinézni, amit a barátnőmre bíztam, mert a Futótűz az én választásom volt. Így kerültünk 2023 év elején a Belvárosi moziba egy bugyutának mondható vígjátékra,  A feleség negyvennél kezdődik címűre. A leírásból arra következtettünk, hogy nekünk íródott, rólunk szól, és tulajdonképpen jó is volt, kellemes kikapcsolódás, és amolyan fejfogós és bólogatós komédia. 

Rögtön ezután március elején én választottam Mácsai Pál és Máté Gábor irodalmi estjét a Katonában, a Különkiadást, ahol Örkény és Esterházy írásokból olvastak fel részleteket, egymásra reflektálva, Lukács Miklós cimbalomkíséretével. 

Áprilisban Ferivel voltam színházban, tőlem kapta a jegyet, vagyis az utalványt egy Pintér Béla darabra, és a Titkainkat választottuk. Kicsit az én nyomásomra, mert én nagyon szeretem Csákányi Esztert, meg Thuróczy Szabolcsot is, és a kollégám is ajánlotta, hogy szerinte jó. És tényleg jó volt,  igazi Pintér Bélás( Csákányi Eszter ebben a szerepben is zseniálisat hozott), aki szereti az ő munkásságát, annak én is bátran ajánlom. Van még néhány darab, ami még rajta van a listámon az ő színházából. 

Áprilisban még Szabó Balázs koncerten is voltam a barátnőmmel az Akváriumban. Itt volt az, hogy a koncert után hozzánk akart csapódni egy fiatal lány, mert állítása szerint mi olyan szimpatikusak vagyunk, ( ahogy ott támasztottuk a ruhatár melletti pultot a poharunkkal, hogy szeretett volna velünk bulizni a koncert után kezdődő koreai pop buliban, bármi is legyen az :-) Mi sosem hallottunk erről az irányzatról, még a létezéséről sem tudtunk egész addig, úgyhogy szegényt ki kellett ábrádítanunk, hogy mi abban a buliba biztos nem megyünk. 

Májusban, egy véletlen folytán, lecsaptunk egy kínálkozó akciós jegyvételre, és elmentünk megnézni a József Attila színházban a Portugált. Ezt a darabot sok évig  a Katonában játszották örökteltházzal, de akkoriban nekünk még kisgyerekeink voltak, nem szabad színházas estéink, úgyhogy arról lemaradtunk, pedig a kritikák szerint az azért jobb volt. A József Attila féle sem volt rossz tulajdonképpen, még ha kicsit fura is volt Nemcsák Károlyt nem Vágási Feri szerepében látni, mert egyébként a mimikája és a hanghordozása simán hozta Vágási Ferit. Nagy katarzis nem volt ugyan, de csalódottak sem voltunk. 

A júniust Szabó Balázs koncerttel kezdtem a Belvárosi Fesztivál keretében, és Tankcsapdával zártam a Budapest Parkban. 

A nyarat színház szempontjából kihagytam, cserébe nyaralni voltunk. 

Szeptemberben megint egy erős darabbal sikerült kezdeni a szezont, az Örkényben láttam a Lélek legszebb éjszakáját, Jászberényi Sándor írása nyomán, és mondanom sem kell, hogy ez is az én választásom volt. Nem vagyok annyira képben a Közel-Kelet háborús konfliktusával kapcsolatban, féltem is, hogy nem fogom érteni a sztorit, de Nagy Zsolt miatt muszáj volt megnézni, és bár ez is egy léekreülős darab, szerintem megnézős. Nagy Zsoltot igenigen kedvelem. Többek között őt is. 

Aztán Péterfy Bori koncerten voltam a Jazz Clubban. Majd ezen felbuzdulva novemberben az Akváriumban is. 

Az októberi színdarabunkat Csákányi Eszter betegsége miatt átrakták novemberre, de helyette becsúszott egy Médeia a Katona-Sufniban. Na ez volt az, ami megint a bőröm alá mászott, gondolkodásra késztetett, és sokáig eszembe jutott a legváratlanabb pillanatokban is. 

A novembert Csákányi Eszterrel kezdtük, a 6színben néztük az Amikor találkoztam Barisnyikovval című egyszermélyes darabot. Fergeteges volt! Csákányi Eszter szerintem egy zseni. Bármit játszik, én mindent elhiszek neki. A Titkainkban férfi pártvezért játszik, abban is zseniális, a Barisnyikovban egy kiöregedett balett táncosnőt, és itt is elhittem neki minden mozdulatát, és ennyire nagybetűs nőnek még sosem láttam ez előtt. Túl rövid volt a darab, néztem volna még sokáig, és erre mondtuk azt a barátnőmmel, hogy ezt akár újra is tudnánk nézni, bármikor. 

November végén az Átriumban néztük a Hannibál tanár urat, amit egyrészt Mucsi Zoltán miatt szerettünk volna látni, másrészt kisgyerekkoromból rémlik a film, amit talán nem is nézhettem, mert azt mondták nem nekem való, de azért valahogy mégiscsak láttam belőle darabokat, és a filmnek a végére máig úgy emlékszem, hogy az akkor olyan megrendítő volt. A színdarabnak nem az lett a a vége, amit én vártam. De simán lehet, hogy a filmre emlékszem rosszul, szóval ez nem minősítés. Jó volt a darab, de nem volt hidegrázós, Mucsi Zoltánt viszont jó volt színpadon látni. 

Még ugyancsak november, de egy másik barátnőmtől átvettünk 2 jegyet a Katonába, a Dante-Purgatórium-Paradicsom-át hallgattuk meg Gyabronka József előadásában, tudjátok a Zsebtévé :-) Akkor és ott nem ugrott be a Zsebtévé, már csak itthon, amikor rákerestem, hogy honnan olyan ismerős. Hát innen volt. Mellesleg ekkora méretű szöveget, így megtanulni és előadni, hát mesteri volt mindenképpen. Még meg is értettem a sztorit, pedig emlékeim szerint Dantét a középiskolában gyorsan skippeltem, mert egy mukkot sem értettem a szövegből. :-)

Decemberben Ferivel néztük az Átriumban a Mefisztót, Alföldivel. Tulajdonképpen olyan volt, amilyet vártunk, nagyon Alföldis, és rendkívül kritikus, és sajnos nagyon valóságos. Nem a hagyományosan vet szórakoztató színdarabok közé sorolnám, hanem inkább a gondolatébresztők közé. Ami szerintem csaknem az összes Átriumos darabra elmondható. 

Rögtön ezután egy különleges Mácsai-esten voltam a barátnőmmel, a Bodor Tibor Alapítványnak ( aminek  a hangoskönyvkészítés a fő profilja)  a szervezésében és annak támogatására létrejött Vaksötétben előadás-sorozat egyik estjén, melyen Mácsai Pál beszélt és mesélt mindenfélét az életéről, a gyerekkoráról, a munkásságáról, mindezt vaksötétben. Ó hát ez remek este volt. Mácsait egyébként is bárhol bármeddig tudnám hallgatni az Azt meséld el Pista óta, hogyha a telefonkönyvet olvasta volna fel, nekem akkor is best of lett volna. :-) 

Az évet, karácsony előtt egy Pintér Béla darabbal zártuk volna Ferivel, amit azonban lemondtak, és csak februárra tudtuk átfoglalni. Úgyhogy ez még előttünk van, reméljük, hogy Gálvölgyi János addig jó egészségnek fog örvendeni, mert miatta megyünk. Én legalábbis, Feri meg elkísér. 

Azaz, egész pontosan én Szabó Balázs bandájával zártam az évet, az A38-on, az meg persze, hogy nagyonnagyon jó volt, mint mindig. Vagy még annál is jobb. 

Na, hát azt hiszem nem felejtettem ki semmit, és most jó hogy összeszedtem mennyi kulturális élmény jutott nekem a tavalyi évben, mert különben ahogy pakolódnak rá az újabb és újabb előadások, úgy kezdeném a kevésbé meghatározóakat elfelejteni, így viszont bármikor vissza tudom keresni. :-) 

Idénre is vannak már jegyeinket, hajajjjj, de még milyenek! Majd mesélek azokról is :-) 

Menjetek színházba! Jó buli, nagyszerű élmény, remek kikapcsolódás! 

Gyűrjük

Kicsit bedarált minket a szeptember... Voltak szülőik, voltak zeneiskolás egyeztetések, plusz körök, papíraláírások, jóváhagyások, beleegyezések, engedélyezések, lesz még egy szmk értékezlet a jövő héten, aztán szerintem az iskolakezdés hivatalos részén már túl leszük. Aztán remélhetőleg járnak majd a gyerekek iskolába, és nem nyomják őket haza onlineba. Egyelőre erről egyik iskola részéről sincs szó, sőt mindegyik azon az állásponton van, hogy jelenleg úgy állank, hogy a megnövekedett rezsiköltségekkel is fognak tudni élőben működni. Remélem így is lesz. 

Mindenkinek meg lett talán a végleges órarendje. A Nagyoknak szerintem elég durván tolják, Máténak még nyolcadik órában is van olasza, és Milánnak is van többször is hét órája. Milánék már töri dogát is írtak... gyorsan belecsaptak a lecsóba. 

A zeneórák is kikristályosodtak, Máté kérvényezte, hogy a 2-szer fél órát, had vonja össze 1 órába, így ő kedden este jár hegedülni, szerdán meg zenekarba, a többi napokon elvileg tanul meg evez. Az evezés az biztos :-) 

Milán kedden zenekarozik, de felkerült a későbbi csoportba, csütörtökön és pénteken oboázik, szerdán és pénteken focizik. 

Marciék 20-szor mennek a tanévben uszodába, hétfőnként, már voltak egyszer. Persze a megelőző hétvégén a decathlonban nem lehetett gyerek úszónadrágot kapni, semmilyet, bezzeg kislány fürdőruhából volt rogyásig, a szivárvány minden színében és mintájában. Kicsit morcos voltam. Szerencsére úszósapkát tudtunk venni, itthon pedig előkotortunk egy régi úszónadrágot, ami még használható állapotban van és végül jó lett Marcira. 

Ő kedden és pénteken focizik, hétfőn pedig logiscoolba megy.  A többi délutánon remélhetőleg tanul, és feladatlapot old, kisebb- nagyobb lelkesedéssel. Inkább kisebbel, de van amikor egész együttműködő is tud lenni. Akkor nem hullik ki a fele hajam, és nem megy 520-ra a vérnyomásom. 

Feri nem volt itthon egy jó hétig. Ez leginkább azért gáz, mert ha én viszem Marcit reggel, akkor nem érek be elég korán ahhoz , hogy időben el tudjak aztán délután indulni, hogy Marci odaérjen a programjaira. De hát ilyen ez a popszakma... ráadásul a héten nálam van az ügyeleti telefon, amit elvileg mindig magamnál kell tartanom. Csak egyszr hagytam itthon a héten. De bent nem annyira gáz, talán észrevesszük, ha probléma van, nem kell a risztótelefonra hagyatkozni. 

Egyszer kilyukadt a biciklim kereke reggel, ergo miután Marcit leraktam a sulinál, haza kellett tolnom, és úgy kimennem a buszmegállóba. Nyilván aznap sem értem be időben... 

Egy reggel, amikor még jó volt a bicajom... 

Egyszer a barátjáék vitték el Marcit, mert nem tudtam érte menni. 

Egyszer Milánnak este fél 7-től volt meccse... nem volt elég őszinte a lelkesedésem... bár esküdözött, hogy haza tud jönni egyedül, bár ettől a gondolattól is  kirázott a hideg, végül mégiscsak elé kellett mennem, mert " anya, tényleg nagyon sötét van". Nincs annál jobb, amikorhétköznap este negyed tízkor még a városban kóborolsz a gyerekkel.... 

Futásilag a béka segge alatt vagyok. ráadásul tegnap óta hosszú nadrág.hosszú felsőben kell nyomnom, mert rettentő hideg van. 

Az utolsó rövidnadrágos futásaim egyike az idén 

De hogy valami jót is mondjak... 

Voltunk egy Radnóti esten a barátnőmmel a Rumbach utcai úgynevezett "Kis zsinagógában". Na az valami elképesztően hatásos és bőr alá mászó előadás volt... mind a tények miatt, mind az előadás miatt, és főleg a kiválasztott versek és naplórészletek áthallásossága miatt. Mindezt részben Mácsai Pál előadásában, Fullajtár Andrea és Dés László közreműködésével. Ha tehetitek nézzétek meg, hallgassátok meg. De mivel nem a szerelmi líra van középpontban, hanem a háborús zsidóüldözés, a megbélyegzés, a keresztve élés, ezért elég megrázó élmény. Erre készüljetek. 

Csak egy hétvége

 Eléggé belefáradtunk ebbe a hétvégébe mindannyian. :-) 

Ott kezdem, hogy Milán csütörtökön természettudományi táborba ment Visegrádra, 3 napra. Én nemigen zaklattam, de ő esténként aranyosan hívott, hogy minden rendben van, és jól érzik magukat. Azóta fényképek is kerültek fel, és valóban eléggé izgalmas és sűrű programjuk volt, mindhárom nap voltak kirándulni, megnézték a várat, a festőnyövényekről meg az erdei gyógynövényekről hallgattak előadást, ezeket gyűjtöttek is, meg festegettek is vele valamit, meg volt vízbiológia foglalkozásuk, ahol ebihalakat meg békákat fogtak ki és tanulmányozták, emellett volt még bobzás, meg solymászás, szóval tényleg nagyon tartalmas 3 napot töltöttek el együtt a jó levegőn. 

A tanárnőtől megtudtam, hogy valószínű nem sok alvás volt a fiúknál, mert abban a házba, ahol ők voltak, pont nem jutott felügyelő tanár, és ő amikor 10 után még benézett hozzájuk, még elég aktívak voltak. Mondjuk látszott is Milánon, hogy csak hálni jár belé a lélek, aludt is délutántól estig vagy 3 óra hosszát. 

Szombaton Máté Szolnokra ment evezni, Feri vitte, én meg Marcival itthon maradtam, mert aznap jött haza Milán, Marci pedig meghívatta magát a haverjához bográcsozni, úgyhogy ő meg oda ment aznap délután. 

De hogy ne vesszen kárba a gyönyörű napos szombat délelőtt, Marcival kimentünk a Margitszigetre sétálni. Gondoltam, kimegyünk, sétálunk egy nagyot, aztán hazafelé összeszedjük Milánt. Végül jó nagy séta lett belőle, de Marcinak egy hangja sem volt, igaz, minden figyelmem most csak rá szegeződött, nem volt miért nyafogni. Pont oda mentünk, és azt néztük meg ami csak eszébe jutott, és szedtünk egy szekérderéknyi gesztenyét is. 

Mikor mentünk, még javában délelőtt, akkor még nagyon barátságos volt a sziget, nem voltak sokan, mire már elfelé jöttünk, azért már jól megtelt. 

Hogy egy kis újdonságot is csempésszünk a szokásos éves margitszigetelésünkbe, most először mentünk fel a Víztoronyba, és néztünk onnan körbe. Igaz, még nagy a fák lombja, és többnyire még inkább zöldes, így a lombok fölött most kevésbé volt látványos maga a panoráma, de mindenképpen élmény volt feltekeregni a csigalépcsőn, és kicsit körbekémlelni. 

Persze a kis vadasparkba is bementünk. 

És a zenélő szökőkútnál is elidőztünk egy kcisit. Épp elcsíptük a déli zenélést. 

Aztán Marci pocakja már nagyon üres volt, így leültünk lángosozni. 

Nagy hepaj volt, mert bajor mintára Oktoberfestet tartanak azon a helyen, ahol lángosoztunk, körbe körülöttünk egy nagy németül beszélő férfitársaság volt, voltak vagy 50-en. Nem igazán értettem, hogy a  németek miért itt oktobertest-eznek, de ezek már délben nem az első literes korsó paulanerüket tolták, mellé tálcástól hordták a deci unikumokat kísérőnek, szóval jól elnevetgéltek egymással. Koccintás, kurjongatás, ivás, kurjongatás, és kezdődött minden elölről. A szomszéd asztalhoz egy alvó kisbabával érkezett egy fiatal pár, hát nem tudom meddig aludt az a baba... 

Máté közben ügyesen evezett, igaz, hatodik lett a futamában, de azt mondta Feri, hogy nagy harc volt az előtte lévővel, és sokkal összeszedettebben mint legutóbb az Öböl-kupán. Szóval meglesz itt a kitartó munka eredménye előbb-utóbb. 

Másnap vasárnap, Milánnak meccse volt, úgyhogy a déli- kora délutáni órákat nem ám a gyöngyöző húsleves mellett töltöttük, hanem ültünk Marcival a focipálya szélén valahol Újpesten. De jól elbeszélgettünk a pikniktakarón a csajokkal, míg az ellenfél idegesebb lelkesebb apukái a hátunk mögött ordibáltak. :-) 

Délután befutottak Mátéék, mert ők Szolnok után Szentesre mentek Papához. 

Este pedig végre eljutottunk a Pál utcai fiúkra a Vígbe !!! Csupán egy bő 1 évet kellett tologatnunk a polcon a megváltott jegyeinket :-) De megvan, kivártuk, megnéztük, láttuk, és jó volt ez, még ha azt a hatalmas ovációt, ami körülöleli az egészet nem is igazán a darab, hanem a szereplőgárda váltotta is ki, de jó azért. Egyszer mindenképpen jó megnézni. És minden olyan jó volt, hogy teltházas volt az előadás, hogy vastaps volt a végén, még a sikítozó lányok sem zavartak (engem legalábbis).  

Múlt héten a barátnőmmel voltunk színházban, az mondjuk kis színház volt ( a Belvárosi), de ott is teltház volt, és az is olyan jóleső volt. Olyan békebeli. Mint covid előtt. 

Bár jól elfáradtunk a végére, mert a korábbi jegyekeinket csak a 19 órásra tudták beváltani, de már nem akartunk még ezen is variálni, nehogy aztán meg ezen csússzon el megint, szóval eléggé belecsúsztunk az éjszakába, mire a fiúk még 2-szer 3-szor elénekelték a grundot a végén, de hát az meg annyira jó nóta, hogy azt nem lehet elégszer hallgatni, ugyebár. 

Csendélet a hazaútról. :-)

Úgyhogy ma reggel nem voltunk épp frissek. Volt is némi nyafogás, hogy miért kell felkelni és iskolába menni :-) De majd hétközben kipihenjük a fárasztó hétvégét. 

Dzsungel könyve

Gyorsan elmesélem, hogy ne csak a iskolás ezmegazokkal nyűglődjek folyomatosan, hogy múlt héten színházban voltunk!
Bár érintőlegesen ez is összefügg a fiúk beiskolázásával, mondom én, hogy most minden e körül forog mifelénk... Merthogy a szóveli beszélgetés kötetlenebb részén arról is kell/lehet beszélni, hogy mi az ami érdekli a gyerekeket, amivel szívesen töltik a szabadidejüket, meg ilyesmi.
A Radnótiba pl. egy "színes oldalam" bemutatkozó portfóliót kell készíteni A4-es méretben, amin minden rajta van, amivel a szabadidőt szívesen eltölti a gyerek, legyen az bármi. Nyilván lesz olvasós rész, meg sportos, meg zenés, meg játékos, és ide gondoljuk  a színházas részt is. Csak az elmúlt félévben pont a szombati előkészítők miatt nemigen érte színházas élmény a fiúkat, amikor meg elkezdtem sorolni, hogy na de korábban miket láttunk, csak néztek kerek szemekkel, hogy azt ők már elfelejtették.
Úgyhogy január végén, nekiestem a számítógépnek, hogy megpróbáljam a lehetetlent, hogy pár hét távlatában találjak egy jónak mondható, nekik való, érdekes előadást, amire még van jegy. Aki próbált budapesti színházakba jegyet venni, az tudja, hogy ez gyakorlatilag a lehetetlennel egyenlő, mert még ha van is jegy, sokszor csak 2, vagy ha több van, akkor szétszórva van a nézőtér minden sarkában, vagy annyira rossza helyen vannak, hogy nem látni onnan semmit, és még sorolhatnám... A jegyek áráról pedig nem is beszélve, hogy irdatlan drágák, ha azt mondom, hogy ötünknek nem jön ki egy huszasból a jegy, akkor nem túlzok egy fillért sem.

Szóval néztem napokig, de aszínházak oldalán ilyenkor már nem lehet venni csak távoli előadásokra, úgyhogy naponta többször rámentem a az eladó színházjegyek facebook csoportra, hogy hátha..
És ott futottam bele egész véletlenül a múlt vasárnapi Dzsungel könyvébe. Amit ráadásul már ezer éve nézegetek, de mindig lecsúsztunk róla, mert annyira nem vagyok elhivatott, hogy pénztárnyitáskor már üljek a gép előtt, vagy álljak sorba.
Mondjuk a hölgynek is csak 4 jegye volt, de nem variálhattunk sokat, gyorsan lecsaptam rá.

És bár én is felajánlottam, hogy itthon maradok, és menjen csak Feri a gyerekekkel, de végül mégis ő maradt itthon, mi pedig négyesben színházaztunk.

Az erkélyen ültünk, és szerintem teljesen jó helyünk volt, mindent jól láttunk, és nem is tűnt messzinek a színpad, a Pesti színház nem túl nagy, olyan kis családias, szóval elégedett voltam.
És az előadás!!! Ó az is annyira jó volt! Pont annyi volt a zenés-táncos rész és a szöveges aránya, hogy épp emészthető volt még a gyerekeknek is. És nekem nagyon bejöttek  a Geszti -féle szójátékok és rímkaraték, bár tény, hogy nagyon kellett figyelni. Talán emiatt is nem ajánlja a honlap 10 év alattiaknak, hiába, hogy maga a sztori már jóval kisebbeknek is ismerős.
A zenés-táncos-éneklős részek pedig igazán lenyűgözőek voltak. Tényleg érdemes megnézni, nagyszerű kikapcsolódás volt!
A gyerekeknek is tetszett, még Marcinak sem volt unalmas, már csak a vége felé kezdett el elálmosodni.





Ha tehetitek, nézzétek meg!

Cirkuszos színházas

Megint egy olyan sűrű heten és hétvégén vagyunk túl, hogy már megint nem volt idő semmire.  Pedig könnyítésként nem is volt  a héten szolfézsóra, mert beteg volt a tanárnő. Pénteken lett volna, de akkor meg lemondtam mindkét gyereket, kicsit szívtam is emiatt a fogamat, mert az elmúlt hetekben többször is kikértem már őket, farsang miatt pl.
Pénteken Máté Kaán Károly természetismeret versenyen volt, amire egész félévben készültek. 14-dik lett a kerületi fordulóban, ami szerintem egészen szép és tisztességes eredmény.
Milánék osztálya pénteken délután cirkuszba ment, mi is mentünk Marcival. A Nagycirkuszban néztük a Tűzcirkuszt. Szerintem nagyon színvonalas előadás volt, mint mindegyik ilyen jellegű produkció. Nyáron a vizeset néztük, az is nagyon jó volt. Most pedig majd a Repülőcirkusz lesz a következő.
Előtte még gyorsan elrongyoltunk furulyázni, mert a furulyaórát nem lehetett lemondani, mert 18-án Milánnak skála - és etüd vizsgája lesz. Emiatt most egy kis kavarodás is van, mert kedden meg Lük-versenyre megy Milán pont furulyaidőben, de mivel pénteken meg ünnep van, így még muszáj besúvasztani egy órát, így a verseny után és a Logiscool előtt még el kell rohannunk furulyára. Szerencsére a furulya és a Logiscool nincs egymástól messze, csak ez így egy plusz kör, mert Máté meg megy rendesen időben.
Szóval cirkusz... kár, hogy már véget ért ez az előadás, mert ajánlhatnám, hogy nézzétek meg. Leszámítva, hogy olyan lószag volt, hogy az egész ruhánk beitta a szagot, remek volt minden.
A Rippel-fivéreket különösen nagy élmény volt megcsodálni :-)

Szombaton Marciék úgynevezett Ovikupán voltak, ami olyan sorversenyszerű vetélkedés a kerület nagycsoportosai között. De erről majd külön posztot írok remélhetőleg hamarosan.

Vasárnap pedig az Erkel színházban voltunk ismét, és a János vitézt néztük meg.
Régebb óta beszéltük már osztálytársakkal, hogy meg kellene nézni. Több helyen is játsszák a városban, nem is igazán tudtuk, hogy melyikre lenne jó menni, mígnem egészen véletlenül kerültünk az Erkelbe, mert szembe jöttek a jegyek :-) Vagyis egy nagymama futott bele a jegyekbe, és gyorsan vett is mindenkinek.
Az Erkelben a Kacsóh Pongrác-féle daljátékot adják. Én még sosem láttam ezt a darabot, kíváncsi voltam rá, hiszen mégiscsak egy híres darab.
Azt kell mondjam, hogy nekem fura volt, hogy történetileg nem ragaszkodik szigorúan Petőfi János vitézéhez. Ez kicsit zavaró volt. De amúgy, ha ettől elvonatkoztatunk, akkor meg kell hagyni, hogy remek előadás, szép színpadképekkel, látványos huszáros jelenetekkel. Szóval mindenképp érdemes azért legalább egyszer megnézni, mert mondhatni alapmű, pláne itt a Kacsóh Pongrác úti felüljáró szomszédságában :-)
Elő is vettük a költeményt, hogy a kicsikkel elolvassuk, de az én emlékeim is megfakultak már Jánosvitézileg (is), szóval nekem sem árt feleleveníteni.

Az előadás jóóó hosszú volt, 11-kor kezdődött, és majdnem fél3 volt, mire újra a színház előtt álltunk. Jól el is ment vele a nap. Marci a középső felvonásban kicsit szunyókált is :-)

Kulturális programok

Megint eltelt egy hét, úgy, hogy szinte fel sem tűnt. Jó lenne néha kicsit megragadni a napokat, hogy ne csak úgy hulljanak ki az ujjaim közül, de legtöbbször már szerda este van, amikor ráébredek, hogy húha, holnap már csütörtök...

A múlt héten Marci itthon volt szerdáig, úgyhogy röpült vele az idő. :-)

Kedden volt Milán első Logiscool órája. hogy pontosan mi zajlik az órán, azt egyelőre még erős homály fedi, Milán keveset mond, vagy nem tudja egyelőre még szavakba önteni azt amit csinálnak, de remélem, hogy nem lesz haszontalan. Annyian dicsérik ezt a programot, csak nem lehet véletlen.

Ezzel kapcsolatosan módosítottuk a keddet, mert kifigyeltem, hogy keddenként Máté előtt már jó pár hete nincs senki hegedűn. Egy icipici kislány volt előtte, direkt az ő kedvükért cseréltünk időpontot év elején , mert nekik jobb volt a 3 óra, nekünk meg akkor majdnem mindegy volt, de most félévkor a kislány kiszállt, és megürült a helye. Mi meg gyorsan lecsaptunk a helyére. Viszont Milánt fél3-ra tudtam csak előrehozni, így most van egy fél óra csúsztatás kettejük között, de mindegy, mert amíg várunk Mátéra, addig Milán megírhatja a háziját. Így, hogy fél órával korábban végzünk, ha nem is kényelmesen, de nem annyira rohanva odaérünk Marciért az oviba, és aztán vissza Milánnal a Logiscoolra.

De hogy ne csak az elmebajos hétköznapokat írjam folyton...

Úgy alakult, hogy az utóbbi hetekben  minden hétre jutott valami kulturális program.

Januárban az Erkel színházban voltunk, van oda egy Mesélő Muzsika bérletünk, annak volt most a második programja. Ez egy gyerekeknek szóló interaktív zenés-ismerkedős délelőtt a Filharmonikusokkal, most épp a karmester szerepe volt a téma. Ide a sulis haverokkal járunk, ez az igazi mozgatóerő :-)

Aztán Mátéval voltunk a Zeneakadémián, egy remek előadáson, ahol a Zuglói Szimfónikus Zenekar játszott, kiegészülve a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas Baráti Kristóf hegedűművésszel. Máté hegedűtanára ajánlotta figyelmünkbe a koncertet, és erősen ajánlottnak titulálta, úgyhogy nem hagytuk ki. És jól is tettük, mert tényleg nagyon jó volt.

A Zeneakadémia épülete pedig csodás. Mátékám is jól mutatott benne.

Milánék rövid időn belül kétszer is voltak az osztállyal színházban. Idén nem az iskola által szervezett színházlátogatást választottuk, mert az ottani előadások sokszor nem tetszenek a gyerekeknek, és a tanárok szerint is inkább olyan "hááát...."-kategória, hanem egy osztálytárs anyuka, Rita, révén, aki az Új színházban dolgozik, oda mentek. Három előadást néztek meg, egyet még ősszel, a Királylány bajuszát, egyet-egyet pedig most január-februárban.

Januárban a színház új előadását a Nagy Ho-ho-ho horgászt nézték, és annyira nagyon tetszett nekik, hogy volt, aki azóta már még egyszer megnézte. Milánnak is nagyon tetszett, ő is azt mondta, hogy húúúú nagyon jó volt, pedig ő sem szokott annyira fennhangon áradozni. Gondoltam, majd megnézem Marcival, biztos neki is tetszene.

Februárban pedig az Országjáró Mátyás királyt néztük, erre én is velük tudtam menni. Ezt már olyan régen terveztem, hogy jó lenne megnézni, pláne, hogy Mátyás király meséi rendre visszajönnek az iskolában. 

Nekem ismerős mesék köszöntek vissza, a gyerekek, a 3.b-sek,  nem ismerték mindegyiket, de mondtam Milánnak, hogy keressük meg őket a Mátyás királyos könyvünkben, és olvassuk el őket. 

Most szombaton pedig egy játszóházas szülinapon voltak a fiúk a Millenárison, a Millipop Mosolygyárban, vagy mi a neve... Mi még sosem voltunk itt, nem vagyunk azok a nagy játszóházba járók, én inkább friss levegő párti vagyok, csak szülinapokkor fordulunk meg ilyen helyeken. Hatalmas hely, jó nagy mászótorony/mászóvár/gigacsúszda volt, emellett persze itt is a zsetonos cirkusz a legnagyobb szenzáció, hogy mindenféle játékgépek csak zsetonnal működnek.  A gépek meg papírfecni ticket-eket dobálnak ki magukból, amikor vége a játéknak, amiket be lehet váltani vmi vacakra. Persze a gyerekeknek tökre tetszett, és jól is szórakoztak, erre egyáltalán nem lehet panasz. 

DE. Az a mérhetetlen fölösleges papírszemét, ami ezekből a ticket-ekből összejön egy nap alatt, hát ennek nem tudom mi értelme. Hatalmas zsákokban cipelték ki a jegyszámlálók az összegyűjtött ticket-eket, amiket már nem lehet még egyszer felhasználni, mert a gépbe már nem lehet összegyűrve, szétszakadva visszatenni, oda steril tekercseket tettek be a srácok, amikor kifogyott.  Szóval keresem az értelmét egyelőre. A fölösleges szeméttermelés az egyik vesszőparipám :-)

Mondjuk már a játékgépeket sem értem igazán, mert szerintem nincs helye egy játszóházban, de nyilván annyi bőrt kell lehúzni az emberekről, amennyit hagynak, mert fizeted a méregdrága belépőt, hogy a gyerek ugrálhasson, mászhasson, csúszhasson, plusz ezreket lehetne  beledobálni zsetonautomába, hogy 2 percet nyomogathasson valami játékgépen értelmetlen papírfecniért cserébe. 

De ez csak az én degenerációm, én vállalom. Volt ott egy apuka meg a fia, azok vagy 1 órát lövöldöztek az egyik játékkal úgy, hogy folyamatosan dobálták be a zsetonokat. 

Mindenesetre alaposan elfáradtunk. Szerintem én jobban, mint a gyerekek, az a folyamatos monoton gyerekzsivaj, ami egy ilyen helyen van, az borzasztóan el tud fárasztani. 

A fiúk, miután elfogyott a zsetonjuk, megszámlálhatatlan kört tettek ezekkel a járgányokkal. Szerencsére ez még mindig vonzóbb volt a gépnyomogatásnál :-)

Karácsony is volt

Keresem az okokat, és egyben a megoldásokat is, hogy miért vagyok ennyire elmaradva... Korábban sosem volt gondom azzal, hogy időt szakítsak a blogra. De jó ideje valamiért nem megy úgy, mint korábban. Egyelőre keresem a miérteket, de tényleg tanácstalan vagyok. Azt tudom, hogy nem lenne jó abbahagyni, nem is szeretném. Csak kérdés, hogy ha hetekkel meg vagyok csúszva, akkor az még mennyire lesz később hiteles. De mindegy is ez most, ezen majd elkattogok én, és majd igyekszem változtatni pozitív irányba.

De hogy el ne felejtsük, volt ám karácsony az idén is, meg karácsonyi műsor. Mátéék idén már nem készültek ünnepséggel. Nagy szívfájdalom volt ez nekem, meg neki is, nem is tudtuk ezt megemészteni. Nem is fogom szerintem. Kárpótlásul viszont így probléma nélkül részt tudott venni az évzáró focikarácsonyon, ami annyit tesz, hogy mindenki visz enni-innivalót, és egy kis félév értékelés után megy a zabálás. Szerencsére nekem nem kellett ezen részt vennem, mert mi Milán karácsonyi ünnepségén voltunk éppen akkor. Egyszer volt szerencsém egy ilyen évzárót végigasszisztálni, és hát... nem igazán értettem, hogy miért jó, ha mindenki egyöntetűen lemegy állatba, és úgy tömi magába a chipset meg az egyebeket, mint aki még sosem evett semmit. köszönöm, nekem ez már kicsit sok volt akkor. Máté egyben hazajött, a haverjáék vitték-hozták, és nekem ennyi elég is volt a buliból.

Milánék karácsonyi ünnepsége nagyon klassz volt. Egy bibi volt csak vele, hogy mivel sokan vannak, és kétszer is táncoltak benne, nem fértünk volna el a tanteremben szülőstől.testvérestől, így a tornaterem egyik végében volt berendezve a színpad. A tornateremben viszont nem volt túl meleg. Ezt leszámítva minden nagyon flottul ment.
Több jelenetet is előadtak, Milán az egyikben valami hordón kiabáló kisbíró volt, a másikban pedig maga volt a Didergő király.

Marciéknál is volt egy kis karácsony. Most, hogy egy igazán vegyes csoport a Marciéké, azaz vannak a visszamaradt nagycsoportosok, akiknek a fele régi Borókás, a másik fele régi Manó csoportos, és hozzájuk jöttek még az egész pici kiscsoportosok, így nagyon furcsa volt együtt látni a nagyokat meg a kicsiket. :-)

Aztán végre ez volt az utolsó nap. Pénteken nálunk már nem volt iskola, és ekkor nekiláthattunk az itthoni karácsonyi sütésnek is, mert szégyengyalázat, hogy egész addig nem készült el egy sütésnyi mézeskalács sem. Tényleg nem értem, hol csúszott el a dolog. Kárpótlásul rögtön dupla adagot sütöttünk, plusz utána én még egy szimpla adagot.

Közben karácsonyi dalokat hallgattunk, a fiúk meg énekeltek. az egyik legkedvesebb emlékem ez a közös sütés a karácsonyról.

Ja, és színházban is voltunk. A Diótörőt néztük az Erkel színházban. Bevallom, én még korábban szerintem sosem láttam a Diótörőt, még a történetét sem igen ismertem. Gondoltam még karácsony előtt, hogy megveszem mesekönyvben, hogy kicsit képben legyünk, mert nem voltam biztos benne, hogy a balettból majd át fog jönni a gyerekeknek a sztori. (meg nekem is) De a neten böngészve annyi féle könyv van, különféle feldolgozásban, hogy nem tudtam választani, a könyvesboltban pedig, amikor megnéztem a meglévőeket egyik sem fogott meg igazán. Nem szeretem a gagyi újradolgozásokat, az olyan könyveket, amikre ráhúzzák, hogy "irodalom gyerekeknek" vagy valami hasonlóval felcimkézik, és ez mintha feljogosítaná a kiadót/szerkesztőt, hogy minősíthetetlenül leegyszerűsítse az eredeti művet, és magyartalanul, lebutítva nyomnák az ember kezébe, hozzáteszem drága pénzért. Némelyiknek meg olyan förtelmes illusztrációi voltak, hogy húúú... Szóval nem vettem könyvet. De végülis nem is volt rá nagyon szükség, mert így is megértettük a történetet.
Félő volt még, hogy a gyerekeknek hogy jön majd át ez a táncos dolog, de a nagyok egész jól bevették, igaz, nagyon baráti hosszúságúak (rövidségűek) voltak a felvonások, így tényleg nem volt megterhelő. Marcinak kevésbé ment át, eleinte még csak-csak lekötötte, de aztán voltak keményebb percek vele, és a végére megint felvette a fonalat, úgyhogy végül egész jó lett az egész. És tény, hogy nagyon látványos, és csodás díszletek vannak. Marcit is leginkább az fogta meg.

 Fönt ültünk az erkélyen. Ott nem olyan eszeveszett drágák a jegyek, mint lent. (mármint erre az előadásra) És az Erkelben nagyon jó fent ülni, mert pár soronként van egy közlekedő, és akkor nem ül előttünk senki. De egyébként is nagyon jó fentről a rálátás a színpadra. Mi többször ültünk már itt fent, és sokkal élvezhetőbb volt, mint amikor lent próbáltunk úgy dőlni, hogy lássunk is valamit.

Lemaradáspótlás 1. Suliváró, színház, vásár

Naaaagyon durván el vagyok maradva, és nincs mentségem... illetve lenne, de nem mentegetőzöm....
Az idén valahogy nagyon megcsúsztunk ezzel a decemberrel. egy kicsit a felújítás miatt is biztos, talán az ötlettelenség is közre játszott, és el is fáradtunk így decemberre. És miközben zajlottak a napok a maguk zsúfoltságával, hipphopp el is telt az idő.
Időközben Marci két suliváró rendezvényen is volt az iskolában. Számomra még mindig nagyon furcsa őt az iskolapadban látni miniiskolásként, pedig azért már benne van a korban. Nincs most bennem az a nagy izgalom, hogy húúú iskolás lesz a gyerek, mint korábban, inkább elszomorít a dolog, semmint lelkesít. Kicsit azért is vagyok ilyen szkeptikus, mert igazából egyik tanítónéni sem olyan átütő, hogy bátran merném azt mondani, hogy na ő legyen Marci tanítónénije. Mind a kettő aranyos, mind a kettő mosolygós, a napközisek is rendesnek tűnnek. Beszéltem szülőkkel mindkét negyedikes osztályból, hogy mi a véleményük, és mindenki szerette a maga tanítóját. Bennem valahogy mégis olyan bizonytalanság van. Marciból is próbálom kiszedni, hogy mit gondol, de ő mindig a foglalkozások milyensége alapján ítél, bár mintha a Marika nénivel jobban megtalálta volna a közös hangot. ( Persze én hajszálnyival a másik felé hajlok inkább, csak hogy nem legyen olyan egyszerű) Szóval nem könnyű, de van még egy kis időnk dönteni.

Legutóbb mézeskalácsdíszítés volt

Aztán egyik hétvégén színházban is voltunk, a Négyszögletű kerek erdőt néztük a Madáchban. Régebben is néztem már, hogy el kéne menni, akkoriban, amikor Mátéék ebből adtak elő részletet a suligálán, de akkor egy időben nem játszották, aztán nemvolt jegy, és most is véletlenül akadtam 4 jegyre. Igaz, nem volt annyira kimagaslóan jó helyen, de lecsaptam rá, és elmentünk. Kicsit aggódtam is előtte, hogy nem fogunk jól látni, de végül tudtunk úgy helyezkedni, hogy mindenkinek jó volt. Az előadás is jó volt, és a végén, amikor az a rész volt, amit Mátéék is játszottak, a Költőverseny, akkor kicsit bepárásodott a szemem, és csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szuperek voltak akkor, ott, ők. Oldalra pislantva Máté is nagyokat mosolygott az orra alatt, és néha hallottam, hogy pusmogja a szöveget. Hát rég volt, elmúlt. Itthon azért megnéztem a róluk készült videót.

Aztán volt a suliban Luca-napi vásár. Előtte mindkét osztályban volt közös kézműveskedés. Milánéknál 2 délután, Mátééknál egy egész délelőtt. A kezdeti ötlettelenség után nagyon szép dolgokat sikerült végül összehozni, és nagyon büszke voltam, hogy az én két gyerekem standja igazán megállta volna a helyét bármilyen karácsonyi vásáron. Volt még 1-2 osztály, akiken ugyancsak látszott, hogy sokat dolgoztak vele, de volt olyan is, akik hát öööö.... kategóriások voltak inkább. Persze nem gond ez, csak úgy mondom.

ilyen, és még ilyenebb helyre kis fákat készítettünk az 5.b-ben. 

Máté, amikor varrni készül :-) tisztaanyja :-D

Milánék is sokmindennel készültek, pl. ilyen kissapkákat kötözgettek. 

Aztán volt Milánnak furulyavizsgája, amiről majd külön írok, meg voltunk fogorvosnál Mátéval, de ez is érdemelne egy külön posztot.
És ami még fontos, hogy Máténak szülinapja is volt!
Na ezzel is jövök majd még. Remélhetőleg hamarosan.
Addig is szép napot, jó készülődést, sütögetést, karácsonyi műsorozást, meg minden :-)

Nyúl Péter

Marci a nyáron nagyon rákapott a Nyúl Péter filmre. Szerintem nyolcszázhússzor is láttuk már. tudtam, hogy megy a bábszínházban is a Nyúl Péter, de én a színházi jegyvásárlásokról rendre le szoktam csúszni, mert fogalmam sincs, mikor kezdenek el jegyeket árusítani, amikor meg eszembe jut, hogy kéne menni, akkor már általában sehol nincs hely. Vagy nem annyi. Vagy nem akkor. Szóval, mikor véletlenül megláttam, hogy valaki árul erre jegyeket, gyorsan le is csaptam rá. Akkor még azzal számoltam, hogy a nagyok majd ezen a dolgozós szombaton úgyis iskolában lesznek, milyen klassz Marcis program lesz ez. Aztán idővel kiderült, hogy nem mennek a nagyok sem iskolába, így végül Milánnal és Marcival mentünk színházba. 

Kicsit aggódtam, hogy nehogy Marci túl sokat várjon a színháztól, valami mozifilmhez hasonló lüktető látványt, és nem győztem elégszer hangoztatni neki, hogy ez bábszínház lesz, nem mozifilm, ugye tudja! 

Aztán a félelmem alaptalannak bizonyult, mert nagyon-nagyon szuper volt az előadás, egyáltalán nem volt gagyi, nem volt bébis, még Milán is nagyon élvezte, pedig ő még nálam is szkeptikusabb volt, noha ő akart jönni, nem én mondtam neki. Szóval klassz volt nagyon! 

Ráadásul Marci hozta a nyuszikáját is, amivel az oviban szokott aludni, és ami pontugyanolyan volt, mint a bábszínházas nyuszik! ez nagyon tetszett mindannyiunknak! 

 Íme. Pont, mint a színházban :-)

Az előadás egyébként nem volt olyan rövid, 90 perc egy szünettel. Az első rész egész hosszú volt, és az a film története volt. A második rész pedig a felnőtt Nyúl Péterről szólt, de ez már igazán nyúlfarknyi volt :-) Jól éreztük magunkat! 

És bár tudom, hogy gyerekelőadás, és nem is vártam néma csöndet, mégis eléggé zavart, hogy folyamatosan ment a beszéd a nézőtéren. Nem sutymorgás, hanem beszéd. Eleve volt egy csomó oda nem való korú gyerek, volt, aki alig tudott még járni pl. Igaz, hogy a színlapon 3+-osnak van jelölve a mese, de szerintem egy épphogy 3 éves nem tud 90 percet végigülni, és érdeklődve figyelni. Nem is tudtak, kábé az első 10 perc volt az, amikor még figyeltek, aztán ment a nyüzsi, a székremászás, a szülők meg fennhangon csitították őket, és sorra ismételgették a gyereknek, hogy mi zajlik a színpadon, és ismételgették az imént elhangzott sorokat. 

Volt egy gyerek, aki a lámpaoltás után 5 perccel elkezdett ordítani, hogy ő fél. Nem, nem vitték ki, ordított vagy 15 percet fejhangon. Aztán kicsit világosabb lett, és akkor abbahagyta, majd újrakezdte. Szerintem ekkor vitték csak ki. 

Mögöttünk, a kislány, a kezdés utáni második percben, úgy, hogy majdnem utolsónak furakodtak be középre, közölte, hogy bepisilt. Nem, nem vitték ki, csak az anyuka ment ki és haza, hogy hozzon csereruhát. Addig a gyerek ott ült a plüss széken a pisis ruhájában. ( Gondolom örültek a délután jövők neki) Na hát ilyenek voltak még... Szerintem öregszem, mert egyre jobban idegesítenek az emberek....


Végül a kedvenc nyúlpéteres zeném :-)