Leadtam

Nyilván pont azt  a napot választottam az írásbelire való jelentkezési lapok leadására, amikor a leesett az első hó. A hóesés nálam egyenlő a teljes káosszal. Szép elképzelés az, hogy tél van meg hóesés, és mikor essen, ha nem télen, meg milyen szép a havas táj... értem én... csak azok, akik ezt érzik sosem laktam havazás idején nagyvárosban.
Nem akarok ünneprontó lenni, de mifelénk nincs havas táj, max. csak kora reggel, amikor még nem indul el az élet. Akkor mondjuk tényleg szép. Olyan 2 percig tudok is benne gyönyörködni, de aztán rögtön megcsap a tudat, hogy akkor nem lehet rollerrel/bicajjal menni a suliba, akkor viszont kétszerannyi idő, és pont ma korábban kell beérni, és még úszócucc is van, meg délután fociedzés, és cipelhetek akkor mindent kézben, gyalog... ááááá....
Szóval ebben az armagedonban indultam neki a városnak, hogy két különböző ponton leadjak egy-egy papírt.
Persze teljesítettem a kihívást, igaz, volt, amikor a buszmegállóban állva azt láttam a bkk applikációban, hogy amit javasol, hogy menjek trolival, az épp 40 perc késében van, úgyhogy inkább legyalogoltam azt a pár megállót.
A következő sokk az volt, amikor az úttest és a járda között olyan méretű pocsolya volt, hogy nem lehetett lelépni a zebránál. Az autósok nagy százaléka mondjuk jófej volt, mert nem gázoltak bele a méteres tócsába lefröcskölve mindenkit a sáros trutyival, persze volt egy-egy, akinek ez még mindig menő, de szerencsére én megúsztam.

Jelentem, papírok leadva, most már arccal a január 18-a felé nézünk. Az lesz a következő fontos dátum.
Èn màr nagyon vàrom, mert èn màr nem tudok aludni miatta, és olyan rèmàlmaim vannak, hogy Milán 4-es lett irodalomból fèlèvkor 😂 Mondta is Feri, hogy álmodjam azt, hogy Máté lett annyi, ès akkor nem lesz olyan rémisztő. De az se jó, mert irodalomból Máté is 5ösre áll. 🙂 ( még 😉)

Mátéálom

Álmában csönget egy picit... mondhatnám. Ja nem, nem csönget, számol.

Tegnap este, vagy már inkább olyan ma hajnaltájt, hallom, hogy Máté motyorászik valamit a kisszobában. Mivel van bennem még némi para emiatt a hasfájós-hányós cucc miatt, kicsit ijedten léptem be hozzá, arra számítva, hogy majd panaszkodik, hogy nincs jól, fáj a hasa, rosszul van, stb...
De nem.
Ahogy belépek azt hallom, hogy Máté hármassával számol visszafelé, és éppen ott tart, hogy 12...9...6...
És közben aludt. :)

Lehet, hogy Angéla néni kicsit túltolja nekik a matekot? hmmm...

Reggel kérdeztem tőle, hogy álmodott-e valamit, de nem emlékezett rá, és arra sem, hogy számolgatott volna. Jót nevettünk rajta.

(Rém)álmodtam

Javulunk, de még messze nem vagyunk jól. Tegnap éjjel, miután este 10 magasságában hazadőltem a dokimtól, majd nagy nehezen álom jött a szememre, akkor persze hogy mindenféle butaságot álmodtam össze. Ott kezdődött, hogy egy hatalmas tengerparton voltunk autóval. Ez nem olyan régen még valóság volt, úgyhogy ezen nem lepődöm meg. Azon már kicsit igen, hogy eztán egy legalább 10 éve nem látott osztálytársnőm esküvőjén voltam, aki ráadásul fekete halszálkacsíkos férfi öltönyben kívánt férjhezmenni a legnagyobb természetességgel. Megjegyzem, hogy nem volt azért ennyire extrém akkoriban.

Majd egy svédcsavarral egy kórház portáján találtam magam, ahol a nemrégszületett gyerekem láthatásáért könyörögtem, amit azzal utasítottak el, hogy addig amíg nem mondok egy fiúnevet, addig sajnos nem tehetnek semmit, mert ez a protokoll, hogy kell mondani fiút is meg lányt is, és amíg ez nem történik meg, addig nem is mondják meg, hogy fiú lett-e vagy lány.

Borzasztó volt ott állnom, és neveken gondolkodnom, hogy nehogy valami olyat mondjak, amit később magam is megbánnék, és még arra is emlékszem, hogy konkrét névvel mentem a pulthoz, ami pikkpakk kiszállt a fejemből, mire odaértem, és nem tudtam rá visszaemlékezni, és folyton csak az járt a fejemben, hogy nem akarom hogy Laci legyen!!!!! (Nem tudom miért pont Laci NEEE, nem is ismerek egyetlen Lacit sem, aki miatt esetleg fóbiám lehetne)

A végkifejletet nem tudom, sem azt hogy eszembe jutott-e a megbeszélt név, sem azt hogy fiú volt-e vagy lány.

A nemálom része a dolognak pedig annyi csupán, hogy valamiért kizárólag fiúnevekben gondolkodom/unk, és én csak Misikének hívom, amit Feri persze zsigerből elutasított, és azt mondja, hogy nyugodjak meg, mert Misi az biztos hogy nem lesz.

Hehehe... nem tudja még, hogy jön még kutyára úthenger:))))

A valóságbeli álmaimban pedig egy nyugodt, ágybanfekvős, teaszürcsölős, filmetnézős-belealvós hétvége szerepel. Ezt hívják úgy mifelénk, hogy beteljesületlen álom:)

Kérdések

Vannak, akiket idegesít, ha a hogylétük felől érdeklődnek nap, mint nap, engem nem zavar. Sőt.... Tőlem is megkérdezik többen is, hogy hogy bírom, én meg válaszolok, és egyáltalán nem esik nehezemre. Engem az sem zavar, ha az x-dik irodában ülő kollegám 40-edjére kérdezi meg, hogy mikor is szülök. Ha fordított helyzetben lennénk, én sem biztos, hogy emlékeznék rá. Meg még egy csomó dolog van, ami sokakat idegesít, panaszkodnak az emberekre, hogy érdeklődnek felőlük, tehernek érzik, hogy kérdezősködnek, de ha nem vennék figyelembe az állapotukat, akkor az is baj lenne. Nem értem ezeket a lányokat! Bezzeg azért is hőbörögnek, ha nem adják át a helyet a buszon. Azt persze nem érzik/éreznék tehernek.

Lehet, hogy én szerencsésnek mondhatom magam hogy kedves emberekkel vagyok körülvéve. De szerintem ez csak hozzáállás kérdése. Sosem gondoltam pl. arra, hogy egy-egy kérdés, megjegyzés mögött (pl. mekkora hasad van) bármi rosszindulat lapulna. Nyilván megjegyzik az emberek, hogy mekkora a hasam, ha egyszer nem ehhez vannak hozzászokva. Főleg, ha nem adj isten nem is látjuk egymást minden nap.

Na mindegy! Kicsit most felhúztam magam az örök elégedetlenség miatt. Nem szeretem, ha valakinek semmi sem jó, semmi sem tetszik.

Más: Már megint rémálmom volt Fecsóval kapcsolatban. Most épp a C&A-ban szültem, aztán rájöttem, hgoy még nem vettünk semmit a babának, így otthagytam. Persze másnap mindenki kérdezte, hogy hol a gyerek, merthogy nincs hasam. Én meg zokogva mentem be a kórházba, hogy jöttem a gyerekemért, akit tegnap elhagytam. És féltem, hgoy még börtönbe is csuknak miatta. Szar volt.

Álom

Iszonyat fáj a derekam, olyan érzés, mintha becsípődött volna. Elég kellemetlen. Volt már egyszer ilyen a Balatonon, akkor az ágyra gyanakodtam, most a kórházi székre. De mindegy is. Elkezdtük átgondolni mi mindent kell Fecsónak beszerezni. Szép hosszú listát sikerült összeállítani, ami folyamatosan csak bővül.

A barátnőm babája két hetes, azt mondja, olyan, mintha mindig velük lett volna. Kíváncsi vagyok én is így fogok-e érezni.

Éjszaka a szülésről álmodtam. most először, és most sem magáról a folyamatáról, de tudom, hogy a kórházban voltam, és szültem. Csak szeptember volt, nem tudom miért. És az volt a legnagyobb problémám, hogy nem akarok 23-án szülni.

Már csak 12 napot dolgozom:)